Magyar Nemzet, 2014. november (77. évfolyam, 298-321. szám)

2014-11-08 / 303. szám

2Mll03K­ fefflZftt ' Belföld 2014. november 8., szombat Rovatvezető: Villányi Károly , belpol@magyarnemzet.hu Külföldi újságírókról jelentett Várkonyi Tibor? Hazafias alapon jelentkezett 1968-ban az állambiztonságnál a később „Técsy” fedőnéven jelentő titkos munkatárs, akinek minden adata, sőt a fotója is megegyezik Várkonyi Tiboréval, a Népszava kilencvenéves, de még ma is aktív és egyre radikálisabb hangon író publicistájával - írta tegnap a Pesti Srácok a Hamvas Intézet dokumentumaira hivat­kozva. Eszerint az ismert külpolitikai újságíró nyugati kollégáira lett „ráállítva”, akikről számos jelentést küldött. (MN) Nincs veszélyben a kétharmad Ha a közeljövőben tartandó két időközi országgyűlési választás eredmé­nye megegyezik az áprilisival, akkor megmarad a kormánypártok két­harmados többsége a parlamentben. Csak akkor kerülne veszélybe, ha mindkét választást az ellenzék nyerné - közölte a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. Orbán Balázs emlékeztetett: a közeljövőben két idő­közi országgyűlési választást tartanak, az első november 23-án lesz Bu­dapest 11-es számú országgyűlési egyéni választókerületében, a máso­dik pedig később, Veszprémben. (MTI) Megismételt választások előtt Hadházy Ákos, az LMP szekszárdi polgármesterjelöltje szerint megfordul­hat az önkormányzati választás eredménye a tolnai megyeszékhelyen, ahol vasárnap négy szavazókörben tartanak megismételt választást. Ács Rezső, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje csütörtökön azt közölte, ha­mis vád, hatóság félrevezetése és hamis tanúzás miatt rendőrségi feljelen­tést tett. A Fideszt támadta a Jobbik elnöke az ózdi megismételt polgár­mester-választás előtt a borsodi városban tartott tegnapi demonstráción. Vona Gábor szerint a kétharmad birtokában politikai ellenfeleik nem tud­ják elviselni, hogy más irányítású város is legyen az országban, mint fideszes. Az októberi választás eredményét Fürjes Pál, a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltje, a város eddigi vezetője támadta meg. (MN) Pert vesztett a CIB Bank A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla tegnap kihirdetett jogerős hatá­rozatában helybenhagyta a Fővárosi Törvényszéknek a CIB Bank ügyében szeptember 30-án hozott elsőfokú ítéletét, amelyben elutasította a hitelin­tézet magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét, és köte­lezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 650 ezer forint plusz áfa másodfokú perköltséget. A Fővárosi Ítélőtábla nem találta meg­alapozottnak a felperes hitelintézet alkotmánybírósági, illetve az Európai Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárásra és a másodfokú tárgyalás felfüggesztésére irányuló indítványát sem, ezért elutasította. (MTI) Feljelentés a zsidó hitközségtől Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezetője felje­lentést tett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja­ miatt - írta meg tegnap a NOL.hu. Ismert, Schwezoff szeptem­ber végén azt állította, a látogatók számához képest indokolatlanul kevés pénz folyt be a Dohány utcai zsinagóga jegybevételeiből. A BZSH és a Mazsihisz közt fokozódó ellentétek enyhítésére csütörtökre Heisler András, a Mazsihisz elnöke együttes elöljárósági ülést hívott össze. Ez azonban határozatképtelen volt, mivel nem vett rajta részt a BZSH tagsá­ga, és a Mazsihiszből is mindössze a meghívottak fele jelent meg. (MN) Fordulat jöhet a Prisztás-gyilkosság ügyében Polt Péter legfőbb ügyész szerint törvénysértést követett el a Fővárosi Ítélőtábla, amikor hatályon kívül helyezte a Prisztás-gyilkosság elsőfo­kú ítéletét, emiatt a Legfőbb Ügyészség jogorvoslatért fordult a Kúriá­hoz - értesült a PestiSrácok.hu. A legfőbb ügyész szerint az ítélőtábla tévesen értelmezte a Kúria korábbi jogegységi döntését, amikor arra hi­vatkozott, hogy Portik Tamás személye miatt a Prisztás-merényletet is egyesíteni kell a már korábban összevont leszámolásos ügyekkel - az Aranykéz utcai robbantással és a Fenyő-gyilkossággal. A 2013-as, min­den bíróságra kötelezően érvényes, egységes döntésben ugyanis az sze­repel, hogy több gyilkossági ügyet akkor lehet összevonni, ha a tettes ugyanaz. Ám Portik a 2012 nyara óta terítékre került maffiagyilkossá­goknak felbujtója, nem pedig végrehajtója volt. A legfőbb ügyész jogor­voslati indítványt jelentett be a Kúriánál, s kezdeményezte, hogy a leg­főbb bírói fórum állapítsa meg: a Fővárosi Ítélőtábla törvénysértést kö­vetett el - értesült a PestiSrácok.hu a Legfőbb Ügyészség szóvivőjétől, Fazekas Gézától. A leszámolásos ügyek egyesítése a büntetőeljárások jelentős elhúzódásához vezetne. (MN) 241 » » V­I A Kárpát-medence időjárása Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet Legmagasabb nappali hőmérséklet Nyugat felől egy lassanként gyengü­lő, feloszló frontzóna éri el hazánkat. Hatására erősen felhős vagy borult lesz az ég, de főként a Tiszántúlon hosszabb időszakokra kisüt a nap. Fő­leg a Dunántúlon többfelé valószínű eső, majd délutántól az ország keleti felében szórványosan alakulhat ki zá­poreső. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon megerősödik.­ ­ Orvosmeteorológia Hidegfronti hatás várható. mmmm­m | Duna Rajka 10 Budapest 10 Mohács 11 Tisza Tokaj 8 Szolnok 8 Szeged 10 Napkelte ■"*1‘■ Marin­iin Balaton Siófok Velencei-tó Agárd Tisza-tó Abádszalók Fertő-tó Fertőrákos 6.38 11 "C 10 "C 7 °C 11 X Napnyugta 16.16 Holdkelte 17.40 Holdnyugta 7.39www.met.hu Pozsony Csíkszereda Kolozsvári Zágráb □ 14­­ Brassó 18 Temesvári Belgrad 18 w&t Kassa ,jMunkács # v , is ^ .tr jghtVkil Jjj I | | Kassa , Budapest'' n , c j Debrecen* © | Szombat 1Vasárnap 1 Hétfő | Kedd || Szerda ICsütörtök 41* 11 * é ...­­I* 'm' ix . á jj esés . felhős változó változó változó * • zápor 15 15 16 17 * mmk \ 01 14 10 ^9 8 8 7 7 Ági E­l sem tudom képzelni, milyen lesz a világ nélküled, még az is kérdés volt, hogy írhatok-e én búcsúztatót neked. Attól tartottak a kollé­gák, hogy túlságosan szeretlek ahhoz, hogy meg tudjam írni. Pedig sen­kit sem lehet túlságosan szeretni, s amúgy is, ameddig élek, szeretni fog­lak, mindegy, hogy itt vagy-e, vagy odaát. Mindent tőled tanultam az újságírásról. Sosem volt kétségem felőle: ahogyan te írtál, az a jó. (Most kihúztam a csináltad szót, mert mindig utáltad.) Megtanultam tőled, hogy egyedül az a klasszikus, komoly riporteri munka a járható út, aho­gyan te dolgoztál. S a legfőbb szabályt, hogy az írásnak mindig el kell készülni, nem tartozik az olvasóra, hogy beteg vagy, nincs kedved írni, és nem látod a betűket a könnyeidtől - a cikknek készen kell lenni. Azon gondolkodtam, mit vittél magaddal? Rájöttem, hogy minden, ami te voltál, itt maradt, egyedül csak a testi valód nem. Elnevettem magam, amikor eszembe jutott, mennyire hiányozhat neked, hogy a mi világunknak már nem mondhatod el alaposan a véleményedet. De az angyalok már biztosan a barátnőid, akik mindent tudnak rólunk, és re­mélem, vannak a mennyországban cicák és divatlapok. Nagyon meg fogsz lepődni, hogy mi az, amiről mégis azt gondolom, hogy elvitted­ például azt az előítéletet, hogy van női újságírás. Sosem tartottad ma­gad feministának, pedig az egész életed bizonyíték volt arra, hogy férfi és nő között tudásban, profizmusban és megingathatatlan kiállásban nincs különbség, talán csak egy kicsivel okosabb, csípősebb voltál néme­lyik férfi kollégádnál, és jobb szemed volt a nagy témákhoz. Az utánad következők soha többet nem hivatkozhatnak arra, hogy egy anyagot nem lehet megírni. Ilyen írásod nem volt. Bárkit elők­érítettél a föld alól, semmilyen hatalomtól nem ijedtél meg, az, hogy kommunizmus volt, nem volt indok arra, hogy az igazságot elhallgasd. Kövön szülők című emblematikus riportsorozatod a szülészeteken uralkodó állapotokról a magyar sajtótörténet egyik meghatározó írása; tabukat döntöttél le, nem volt többé visszaút. Egyszer azt mondtad, hogy semmi más nem ér­dekelt egész életedben, csak az emberek, és azt szeretted volna megtud­ni, hogy mit, miért tesznek. Azt hiszem, ez sikerült. Minden írásod erről szólt. Akkor is, amikor politikai publicisztikát írtál. Mesélted, hogy a ki­lencvenes évek elején fogalmad sem volt, hogy kell ezt csinálni. Lehet, hogy ezért teremtettél műfajt. Azt írtad meg, ami az emberek nyelve he­gyén van. Csak nem tudták olyan frappánsan megfogalmazni, mint te. Milyen szellemesen tudtál gonoszkodni! Anélkül, hogy bárkit bántottál volna. Mennyire fog ez hiányozni! Két félelmetes fegyvered volt, a felkészültség és a ragyogó okosság. Nem csoda, hogy rettegtek tőled az ellenfeleid. Ugyanakkor te voltál a legszabadabb ember, akit valaha ismertem. Soha senki nem mondhat­ta meg, hogy mit gondolj, oda állj-e, ahova a szíved húz, nem érdekelt, hogy bántani fognak emiatt. Örülök, hogy láthattad az unokádat növe­kedni. Azt mondtad, nem is gondoltad, hogy ilyen hatalmas szeretetet lehet érezni valaki iránt. Lehet, hogy azt sem vetted észre, hogy a sok gyűlöletben vntézkedő között te a szeretetben voltál félelmetesen bátor? Ági, a magyar újságírás egyik legnagyobb klasszikusa lettél. Most úgy tűnik, nélküled minden szürkébb. Azt a sok színt, ami te voltál, örökké őrizni fogjuk a szívünkben, és ezzel a kinccsel kezdünk majd va­lami nagyon jót. Találj nyugalmat és békét abban a világban, ahol most vagy, legyen áldás az emlékeden! Farkas Adrienne Névnap­ ja KOLOS és ZSOMBOR, holnap TIVADAR és UGOCSA nevű olvasó­inkat köszöntjük névnapjuk alkalmából. A Kolos és a Zsombor régi magyar személynevek. A Tivadar a Teodor név magyar alakja. Az Ugocsa szláv-magyar eredetű név, jelentése: magyar. Ezen a napon történt Budapesten megnyitották a Szent László Kórházat (1894). Az Adolf Hitler vezette náci párt (NSDAP) Münchenben sikertelen államcsínyt kísé­relt meg, ez volt az úgynevezett sörpuccs (1923). Ezen a napon született Bram Stoker ír költő, író, Drakula alakjának megteremtője (1847), Alain Delon francia filmszínész (1935); Nemere István író, műfordító (1944). Ezen a napon halt meg John Maton angol költő, az Elveszett Paradicsom szerzője (1674); Pasteiner Gyula művészettörténész, az egyetemes művészettörté­nettel foglalkozó első magyar kézikönyv írója (1924); Engelsz József kétszeres Munkácsy Mihály-díjas ötvös, érdemes művész (2009). Forrás: MTI-LAB Elhunyt Seszták Ágnes Folytatás az 1. oldalról­­ Tanulmányait az ELTE BTK könyvtár-magyar szakán végezte. Gimnáziumban tanított, majd 1968- ban gyakornokként a Budapesti Mű­szaki Egyetem lapjánál, a Jövő Mér­nökénél helyezkedett el. Egyéni stílu­sa, szókimondása révén már ekkor sokan megjegyezték a nevét. 1978 és 1985 között országos lap­nál, a Magyar Ifjúság családi rovatá­nál dolgozott. Tehetsége nagyobb te­ret kívánt: 1985-től öt évig a Képesz alapító tagja, majd rovatvezetője volt. Pályája igazából a rendszerváltás után bontakozott ki. Előbb a Pesti Hírlap, majd a Demokrata hetilap meghatározó személyisége volt. 2004-ben lett a Magyar Nemzet főmunkatársa. Csütörtöki állandó jegyzete és vezércikkei, hosszabb publicisztikái révén Seszták neve hovatovább az állandó színvonal megtartásának szinonimájává vált, Írásai emberközpontúak voltak. Po­litikai éleslátása iróniájában mutat­kozott meg leginkább. Lélekkel volt jobboldali. Seszták Ágnes 1987-ben MÚOSZ- díjat kapott, 1989-ben Magyar Lajos­­díjjal tüntették ki, 2011-ben a Család­barát Médiáért Díjat vehette át, 2012- ben munkáját Eötvös József-sajtódíj­­jal ismerték el, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Szellemi Honvédelem díja kitünte­tést is. A Magyar Nemzet Aranytoll díjasa. Halála veszteség a Magyar Nem­zetnek, veszteség a magyar újság­írásnak, de a legnagyobb veszteség az olvasónak. Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti. Körmendy Zsuzsanna

Next