Magyar Nemzet, 2017. január (80. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-13 / 11. szám
2017. JANUÁR 13., PÉNTEK Polgári napilap LXXX. évfolyam, 11. szám 1. kiadás Ára: 235 forint Előfizetőknek: 118 forint O Tisztújítás L. A Szél-Hadházy-páros maradhat az LMP élén, kérdés, mennyi időre szól a mandátumuk. ~j indulás / Az állam helyett a tőkeerős, nagyobb cégek karolják fel az ígéretes kezdőket. in Nyílt társadalom III Egészségügyi minisztert faragtak az izlandi punkzenészből, megalakult az új kormány. . Az Eszmélet-vita II. Interjú Tőzsér János filozófussal, aki József Attila versét bírálta. Sokat kell félretenni a békés időskorhoz HAJDÚ PÉTER Több felmérés is igazolja, hogy mielőbb érdemes elkezdeni a nyugdíjcélú takarékoskodást, mert a jelenlegi formában legfeljebb két évtizedig képes fennmaradni a magyar nyugdíjrendszer. Ez egyben azt is jelenti, hogy azoknak, akik mostanában állnak munkába, sokkal rosszabbak a nyugdíjkilátásaik, mint azoknak, akiknek már csak egy-két évtized van hátra a nyugállományba vonulásig. A Bankmonitor elemzése szerint nemcsak az a gond, hogy a várható Ahogy öregszünk, úgy emészti föl a kereset egyre nagyobb hányadát a nyugdíjcélú takarékoskodás nyugdíj egyébként is jelentősen alacsonyabb lesz, mint az aktív kori kereset, hanem az is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a jövedelmek nem növekszenek a nyugdíjig. Azaz, ahogy öregszik az ember, úgy emészti föl a havi kereset egyre nagyobb hányadát a nyugdíjcélú takarékoskodás. Felmérésük szerint a munkába állást követően valóban emelkedni kezdenek a jövedelmek, ez a trend azonban csak 35- 44 éves korig marad fönn. Azt követően ugyanis fokozatosan csökkennek a keresetek, egészen a nyugdíjba vonulásig. [Sokat...] Folytatás a 6. oldalon ► 9 770237 379057 1701 1 Q Még mindig 39 ezer utalvány „kering” Külföldön élő nyugdíjasok is kaptak szelvényt © 2 Sűrű, káros füst Nehéz napok Tisztább lenne a levegő, ha a rászorulók tűzifát kapnának © 7 Még nem tudni, igazak-e a titkos Trump-aktákban foglaltak © 11 Fény derülhet a titkokra • Márciusban felhagynak a letelepedési kötvények értékesítésével WIEDEMANN TAMÁS Első fokon pert nyert lapunk a letelepedési államkötvények ügyében titkolózó Államadósság-kezelő Központ (ÁAK) ellen. A perben eljáró Fővárosi Törvényszék tegnap hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Magyar Nemzetnek adott igazat, miután közérdekű adatnak minősítette az egyes cégek kötvényvásárlási adatait. Ha az ÁKK nem fellebbez a döntés ellen, akkor hamarosan kiderül, hogy a Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special Debt Fund, a ciprusi illetékességű Discus Holdings Ltd., Innozone Holdings Ltd. és a Migrat Immigration Asia Ltd., to vábbá a Liechtensteinben alapított Vol- Dan Investments Ltd. és az S&Z program Ltd., illetve a szingapúri EUROASIA Investment Management Pre Ltd., végül az egyedüli magyar cég, az Arton Capital Hungary Kft. hány letelepedési kötvényt jegyzett le, és mekkora bevételre tett szert. Talán véletlen egybeesés, de tegnap fél órával a bírósági tárgyalás kezdése előtt jött ki a hír, hogy az ÁKK „az elmúlt évben kialakult kedvező finanszírozási helyzetre való tekintettel” lezárja a letelepedési magyar államkötvények értékesítését. A kötvények vásárlására a március 31-ig benyújtott kérelmek esetében lesz lehetőség. [Márciusban...] Folytatás a 6. oldalon ► A kötvénybiznisz kulcsfigurája, Rogán Antal FOTÓ : SZÉKELYHÍDI BALÁZS Lázár: Nem takarítjuk el a civileket • Ötpárti egyeztetést akar a Jobbik • Az MSZP Erdogant emlegeti LŐRINCZ TAMÁS Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megtudja, kik és milyen pénzből befolyásolják a hazai politikát - ezzel indokolta Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón, hogy miért kell majd a civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozatot készíteniük. Bár a tárcavezető nem határolódott el Németh Szilárdnak, a Fidesz alelnökének szavaitól, jelezte, hogy a kormány „nem takarít el” és nem töröl el majd egyetlen civil szervezetet sem. - A stílussal nem értek egyet - fogalmazott Lázár János, aki szerint az magyarázza Németh Szilárd erős kifejezéseit, hogy „a nemzeti érzelmű emberek” hevesen reagálnak, ha azt tapasztalják, hogy külföldről akarják befolyásolni a közéletet. Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján egyébként finomított saját álláspontján. A Fidesz alelnöke azt mondta, „lehet, kicsit erősen fogalmazott”, amikor arról beszélt, hogy „eltakarítják” az „álcivileket”, de a lényeget és a tartalmat illetően fenntartja véleményét. - Nyelvi dolgokba nem mennék bele - közölte. [Lázár:...] Folytatás a 3. oldalon . Bérek: meddig nyújtózkodhat a vasúttársaság? MARKOTAY CSABA Annak ellenére, hogy csaknem másfél hónapja tartanak a bértárgyalások a MÁV-nál, egyelőre nemhogy kormánydöntés, de még konkrét előterjesztés sincs arról, hogy az egyre türelmetlenebb vasutasok béremelésére mekkora plusztámogatást kaphat idén a létszámhiánnyal küzdő vasúttársaság. Ez derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lapunknak küldött válaszából. A többi között arra kérdeztünk rá a tárcánál, hogy mekkora pluszpénzt kaphat idén a MÁV, hogy a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér emelésén túl (ami a csaknem 38 ezer munkavállaló harmadát, 12 ezer embert érintett közvetlenül) a többi dolgozó is fizetésemelést kaphasson, illetve reálisnak tartják-e az érdekképviseleteknek azt a kérését, hogy a jövő év végéig 30 százalékkal emelkedjen a minimálbér felett a vasutasok fizetése. Ez már csak azért is nagyon fontos lenne, mert jelenleg nagyjából ezerfős a létszámhiány, és a munkavállalók elvándorlását csak magasabb bérekkel lehetne megállítani vagy legalább lassítani. A tárca lapunknak mindössze annyit válaszolt, hogy „a 2017. évi minimálbér-emelés és garantált bérminimum-emelés állami tulajdonú gazdasági társaságokra gyakorolt hatásairól, a bérfejlesztéshez szükséges forrás biztosításáról kormány-előterjesztés készül”. E hét kedden lett volna a bértárgyalások újabb fordulója a vasúttársaságnál, de a kormány válasza nélkül sem az érdekképviseletek, sem a társaság vezetése nem tudott miről egyeztetni, így le is fújták ezt a fordulót. - Eddig volt türelem, de ez már szappanoperára kezd hasonlítani - fogalmazott lapunknak Halasi Zoltán, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke. [Már...] Folytatás a 2. oldalon ► ► ezer munkavállaló harmadát érinti közvetlenül a minimálbér emelése Két éve késik a gyermekélelmezési program • Idén télen sem adják oda a segélycsomagokat, pedig az unió már rég jóváhagyta a projektet FARKAS MELINDA Eddig egyetlen élelmiszercsomagot sem szállítottak ki, és idén télen már nem is fognak. Mindezt annak ellenére, hogy az Európai Bizottság már 2014 decemberében jóváhagyta a legszegényebb családok, azon belül kiemelten a nyomorgó gyermekek élelmezését és ruházását segítő, döntően uniós forrásból megvalósítandó, harmincmilliárd forintos keretösszegű programot, és a kormány azt ígérte, hogy 2015 januárjában el is indítja - tudta meg a Magyar Nemzet. Elképesztő kormányzati bakik, valamint a pályázati feltételek folyamatos átírása a felelős a több mint kétéves késésért. Az első pályázati kiírásban például a program előkészítői eredetileg súlyos hibát vétettek, amely miatt a mélyszegénységben élő, első gyermeküket váró édesanyák kiszorultak volna az élelmezési programból, holott eredetileg ők volnának a projekt egyik kiemelt célcsoportja. Ugyanis az eredeti kiírás szerint az első babát váró állapotos nők közül csak azok kaphattak volna élelmiszersegélyt, akik jogosultak a lakásfenntartási támogatásra, csakhogy ezt az ellátást a kormány 2015. március 1-jével megszüntette. Az operatív program szövegét kizárólag az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéssorozat eredményeként lehetett módosítani, ami hosszú időt vett igénybe, ezért a mélyszegény gyerekek hónapokig egy lépéssel sem kerültek közelebb a segélycsomagokhoz. Ezt azóta módosították, és a jogosultság új feltételéül szabták, hogy a várandós anya olyan háztartásban éljen, ahol valaki aktív korúak ellátásában (köznyelven segélyben) részesül, ám a pályázati kiírás azóta is folyamatosan átdolgozásra szorul. Lapunk utoljára 2015 végén számolt be arról, hogy az eredeti tervekhez képest több mint egy évet késik a szegénységben élő kisgyermekek és családjuk élelmezését segítő program. Többszöri érdeklődésünkre végre a Miniszterelnökség árulta el, hogy csupán 2015. november végén jelent meg a rászoruló személyeket támogató operatív program (rsztop) részeként megvalósuló élelmezési programok pályázati felhívása. Az akkori kiírás szerint az elsősorban gyerekek élelmezésére fordítandó összegre 2015. december 31-ig, a hajléktalanok ellátását segítő második szakaszra pedig 2016. március 31-ig lehetett pályázni. [Két...] Folytatás a 4. oldalon ► BALOG ZOLTÁN minisztériumától nehéz választ kicsikarni, a késlekedésre most sem kaptunk magyarázatot