Magyar Nemzet, 2017. szeptember (80. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

Magyar Nemzet 2017. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT Trieste libera A homogén nemzetál­lam gondolata Trieszt­ben is kifejezett elje­­lentéktelenedéssel járt A tének üvegfalát tölti be a felirat: „Wel­­ come to the Free Territory of Trieste”. Májusban azt is hozzátették, hogy: „US, UK, come back!” Trieszt 1918-ig egy közép-európai bi­rodalom multikulturális kikötővárosa volt, amelynek építészete inkább em­lékeztetett Bécsére vagy Prágáéra, mint Bolognáéra vagy Veronáéra. A város­ban az első világháborús vereségig az utcákat az olasz mellett német, szlovén és horvát emberek töltötték meg, a la­kosság több mint harmada szláv volt. Olaszország 1918-ban kebelezte be a vá­rost, ezzel ért véget Trieszt hétszáz éves Habsburg-története. A fasizmus idején a helyi szlovén kisebbséget kíméletle­nül üldözték, nyelvüket, iskoláikat be­tiltották. Mint térségünkben minde­nütt, a homogén nemzetállam gondo­lata Triesztben is politikai, gazdasági és kulturális eljelentéktelenedéssel járt. A második világháború után rövid időre úgy tűnhetett, Trieszt felszaba­dulhat az olasz megszállás alól, és saját jogon kerülhet vissza Európa térképé­re. Az éppen hetven éve, 1947 szeptem­berében aláírt párizsi békeszerződés ér­telmében a város és környéke az ENSZ felügyelete alatt önálló többnyelvű „or­szág” lett. A szabadság 1954-ig tartott, amikor az ENSZ úgy döntött, átadja a trieszti állam feletti ellenőrzés jogát az olaszoknak. A városban ezt sokan a mai napig ideiglenes helyzetnek tekintik, ám a hidegháborúval ugyanúgy véget kellett volna érnie, mint mondjuk Ber­lin megosztottságának. Ezért köszöntik a trieszti szabad állam hívei Tőzsde té­ri (piazza della Borsa) székházuk falán angolul a turistákat, és várják vissza az amerikai és brit csapatokat az olaszok helyébe. Hogy hányan támogatnák ma Trieszt elszakadását Olaszországtól, persze ne­héz megmondani. A szeparatisták any­­nyira komolyan veszik az olasz hatalom elutasítását, hogy nemcsak adót nem hajlandók fizetni, de a választásokon sem vesznek részt soha. Viszont több­ször rendeztek már többezres tünteté­seket az önállóságért. 2012-ben Bécsig, az egykori birodalmi fővárosig utaztak, hogy a Ringen skandálhassák: „A mi ki­kötőnk a ti kikötőtök!” Az osztrák libe­ 2012-ben Bécsbe utaztak, hogy a Ringen skandálhas­sák: „A mi kikötőnk a ti kikötőtök!”­rális NEOS párt egyes köreiben is lenne hajlandóság arra, hogy Ausztria hason­ló védhatalmi státust nyerjen Trieszt fe­lett, mint amivel ma Dél-Tirol esetében rendelkezik. Triesztben pedig ma is ta­lálkozni elegáns prémgalléros hölgyek­kel, akik bár egy szót sem beszélnek né­metül, remek Illy kávéjukat kavargat­­va „osztráknak” érzik magukat. Amikor 2015 májusában az olasz állam Trieszt­ben akarta megünnepelni, hogy száz évvel azelőtt Róma hadat üzent Bécs­­nek, a helyi napilap, az 1l Piccolo fi­gyelmeztetett: a városban ma is sokan Ausztriának drukkolnak. Az 1954-es megszállás utáni éve­ket Triesztben a fasizmusból örökölt olaszosítás jellemezte. Lassacskán lát­ta be a város: ahogy Közép-Európában mindenütt, úgy itt sem nyertek sem­mit a Habsburg birodalom megszűné­sével. A nyolcvanas évek elején Mank­o Cecovini szlovén származású politikus személyében már olyasvalaki tölthet­te be a polgármesteri tisztséget, aki ké­sőbb európai parlamenti képviselőként Habsburg Ottóval közösen tett sokat a közép-európai népek megismertetésé­ért és szabadságáért. Sajátos hobbijuk­ként Strasbourgban beszédeiket öt-hat nyelven mondták el, ahogy egykor a bé­csi parlamentben bevett gyakorlat volt. 1992-ben az Illy caffé magyar szár­mazású tulajdonosa, Riccardo Illy lett a város polgármestere. Az ő két ciklu­sa alatt Trieszt teljességgel fel merte vál­lalni Habsburg múltját. Visszakerült Sisi szobra a pályaudvar elé, és az olaszosí­­tott közterek alatt sárga-fekete táblákon az osztrák időkbeli megnevezések is ol­vashatók lettek. A város közép-európai identitásának hangsúlyozásával akarja önállóságát bizonyítani ma is. Számos kávézóban, kocsmában van Ferenc Jó­­zsef-portré, Habsburg-címer vagy oszt­rák zászló. A helyi szlovénság is újra kezdi megtalálni és megkapni a neki já­ró helyet. Az egykori birodalom visszaállításá­ra nyilván nincs esély. Az 1947 és 1954 közötti önálló trieszti állam azonban ma sem lenne teljesen irreális. Egyrészt az 1954-es megszállás nemzetközi jogilag valóban vitatható. Másrészt egy önálló, többnyelvű trieszti államban nem csu­pán az osztrák múlt lenne ismét megél­hető, gazdaságilag is előnyösebb hely­zetbe kerülne a város. Ma az egykori birodalmi kikötő Olaszország egyik leg­gazdagabb városa ugyan - de alapvetően kedves, álmos periféria csupán. Néhány éve egy felmérésből kiderült: az olaszok többsége azt sem tudja, hogy Trieszt az övék. A triesztiek számára persze vilá­gos, hova tartoznak ma. Jelentős részük azonban szívesen változtatna, ki az egykori osztrák kikötő­város, Trieszt csodálatos főte­réről, a Piazza Grandéról to­vábbgyalogol, a hajdani bör­zepalotával szemben sajátos üdvözletben lehet része. Egy szecessziós épület egész felső emele­ * Dübörög a Paks­­propaganda lesó, biztonságos, klímabarát - ez a paksi atomerőmű-bővítés szlog­enje. A nyári fesztiválok idején a Magyar Villamos Művek utazó ka­mionja végigrodeózta az országot, a VOLT fesztiváltól a Szigetig, és az olda­lán ezt a három szót lehetett olvasni. A bemutatóval a fesztiválozó fiatalokat próbálták meggyőzni arról, hogy a pak­si bővítés olcsó áramot ad, az erőmű pe­dig biztonságos és klímabarát - bár való­színű, a pártolókhoz képest korszerűbb tudású nemzedék kevésbé fogékony a legújabb nukleáris agymosásra. A paksi bővítés három jelzőjével más baj nincs azon kívül, hogy egyik sem igaz. Számtalan közgazdász - köztük energetikai szakemberek - számításai bi­zonyítják, hogy az atomáram a legdrá­gább. A számokkal persze lehet bűvész­kedni. Ha csak a felépült erőmű műkö­dését tekintjük költségnek, azt is el lehet hitetni, hogy az áram olcsó lesz. Ám a korszerű kalkulációk az életciklus-elem­zést is figyelembe veszik, így abban a bi­zonyos árban joggal lesz benne az urán­bánya-feltárás költségeitől az erőmű le­bontásáig és a kiégett, nagy aktivitású, hosszú élettartamú sugárzó hulladék végleges elhelyezéséig sok minden. Az új blokkok működése az Európai Unió vizs­gálata szerint sem lesz gazdaságos. Álla­mi támogatásra lesz szükség. A biztonságos jelzőt Three Mile Is­land, Csernobil és Fukusima után nem tisztességes használni. A nagy nukleá­ris katasztrófákon kívül számtalan ki­­sebb-nagyobb üzemzavar, tűzeset, ra­dioaktív kibocsátás vagy majdnem bal­eset kíséri az atomenergia történetét. A lista több százas, noha nem is teljes. És akkor még nem beszéltünk a világ erősen sugárszennyezett, lakhatatlan te­rületeiről, az orosz Majak üzem környé­kéről, a csernobili zónáról, a fukusimai erőmű környezetéről, az amerikai Han­ford nukleáris tárolóról - ahonnan szivá­rog a sugárzó folyadék -, az angliai Sel­­lafield vagy a francia La Hague hulladék­­lerakók és nukleáris feldolgozóüzemek szennyezett helyszíneiről. A klímabarát kitétel is csak részben igaz. Az atomerőműben az áramter­melés folyamata valóban nem bocsát ki szén-dioxidot, ez a szakasz rendben van. Életciklus-elemzéssel azonban ki­derül, hogy az urán kitermelése és dú­sítása, az érc szállítása, a fűtőanyag elő­állítása, az erőmű és a kiszolgáló lé­tesítmények építése, az acéltartályok gyártása során szén-dioxid-termelő fosz­­szilis energiát is használnak. Továbbá a kiégett fűtőanyag hűtése, lerakása, őrzé­se, az atomtemetők­ kialakítása sem ato­márammal működik többnyire. Az sem mindegy, hogy a paksi bővítésre szánt hatalmas összeg elveszi a lehetőséget at­tól, hogy az anyagi forrásokat a valóban környezet- és klímabarát megoldásokra lehessen felhasználni. Az érvek ellenére a paksi propaganda dübörög. Vlagyimir Putyin orosz elnök minapi látogatása után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelen­tette, az építkezést már semmi nem állít­hatja meg. Januárban kezdődik. A valós költségekről, az orosz energiafüggésről, a titkosításról, a megakadályozott nép­szavazásról nem esett szó. Néhány nappal később, szeptember elején kezdődött a tanév a felsőoktatás­ban. A Debreceni Egyetem, amely a Pu­­tyinnak szánt díszpolgárság miatt került a figyelem és egyben a tiltakozások kö­zéppontjába, felkérte Süli Jánost, a pak­si bővítésért felelős minisztert az évnyitó beszéd megtartására. Süli arról beszélt, hogy az egész ország számára hatalmas lehetőség az erőmű bővítése. A minisz­ter a három jelző szellemében a jövőké­pet is vázolta: ha sikerül az építkezéssel új munkahelyeket teremteni, ha fellé­pünk a szén-dioxid-kibocsátás ellen, ha továbbra is olcsón állítjuk elő a villamos energiát, akkor versenyképes marad a magyar gazdaság. Arról nem szólt, hogy állami támoga­tásra lesz szükség, és hogy a múlt század legdrágább, legkockázatosabb technoló­giájával állítanák elő a jövő energiáját.­­ TŰSAROK Nő legyen a talpán - vagy férfi; ezekben a különös időkben sose tudhatni aki az itt látható lábbeliben áll­va bírna maradni. Mondjuk szerencsére nem kell, sőt nem is igen lehet kipróbál­ni. Nem mindennapi és nem is alkalmi viseleteket tekint­het meg ugyanis a publikum a Műcsarnokban. További ér­dekesség: a Cipőmágia - ex­perimentális cipődizájn című kiállítást René van Hell, Hol­landia kijelölt budapesti nagykövete nyitotta meg. FOTÓ: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN vélemény . Ellenségek kívül-belül UGRÓ MIKLÓS A Fidesz nem fogja a 2002-es hibáját még egyszer elkövetni. Orbán Viktor mondta egy háttérbeszélgetésen, hogy a választás előtt oly megnyugtatónak tűnt az előnyük, hogy úgy vélték, elegendő egy csendes, előnymegtartó kampányt folytatniuk, és nem szükséges a negatív kampány eszközeivel élniük. Előnymegtartó kampány...?! Hiszen Orbán Viktor labdarúgó volt, ha valaki, hát ő aztán ponto­san tudta, hogy a profik nem ülnek rá a félidei egy-nullra, hanem igyekeznek minél előbb, végképp térdre kényszeríteni az ellenfelüket. Az előny tartoga­­tásának rossz vége lett. Az ellenfél nemcsak felzárkózott, nemcsak kiegyenlí­tett, hanem - igaz, némi külső segítséggel - a győzelmet is megszerezte. Nos, ebbe a hibába még egyszer nem esik bele a Fidesz! Most, a választás előtt hét hónappal nem egyszerűen megnyugtatóan, ha­nem utcahosszal vezet, józan, tárgyilagos számítások szerint aligha lehet le­győzni, de előnymegtartó kampányról, nyugodt választási küzdelemről szó sem lehet. A Fidesz már jóval a szavazás előtt rommá verné az ellenfeleit. Ez­úttal él a negatív kampány eszközeivel, mással se nagyon. - Veszélyben a ha­za! Meg kell védeni az országot! - sulykolják. Történelmi tapasztalat, hogy há­borús időkben a népek nem cserélik le a kormányt. Nálunk nincs ugyan há­borús helyzet, de ez a legkevésbé sem akadálya annak, hogy azt szuggerálják a lakosságba, hogy valamiféle hadiállapot van, vagy van kialakulóban, ame­lyet csak a jelenlegi kormány képes feloldani. Ám minden háborús retorika lényege az a kettősség, amellyel egyfelől megnyugtatják a lakosságot, hogy ne féljenek, mert a kormány megvédi őket, másrészt hergelik is az embere­ket, mondván, az ellenség ravasz és alattomos, nem árt mindenkinek résen lennie. A kormányzat egyik legfőbb feladata, hogy táplálja és magas hőfokon tartsa rajongóiban a harci lángot, és a leghasznosabb ilyen célú tűzszerszám az ellenségkép faragása. Az ellenség akkor igazán jó, ha nemcsak látható, kézzelfogható és felis­merhető, mint a migránsok és Soros György, de titokzatos is, meg álcázza is magát, mint a készülőfélben lévő utcai zavargások külföldi szervezői. Ezek létét titkosszolgálati adatok bizonyítják, a titkosszolgálati adatok létét pedig Rogán Antal maga támasztja alá, akinek szavahihetősége Gyurcsányéval ve­tekszik. Ha már Gyurcsány szóba került, őt folyton le akarták lőni holmi ti­tokzatos merénylők, úgyhogy amerre járt, mesterlövészek lepték el a tető­ket, Fletó meg rendszeresen gyerekekkel vette körül magát, hátha így ma­gába száll az orvlövész. A mai merénylők azonban nem valamelyik vezető személyt akarják levadászni, hanem mindjárt az egész rendszert döntenék meg. Ami azért is különös szándék egy demokráciában, mert a kormány le­váltása egyáltalán nem azonos a rendszer megbuktatásával, de a kormány­­párti megszólalásokban rendszeresen összemossák a kettőt. Természetesen, mivel kampány folyik, a kormányoldal nem érheti be csupán külhoni ellen­ségekkel, hazaiakra is szükség van. Alapvetően mindenki ellenségnek szá­mít, aki nem Fidesz-rajongó, de nagy részük pusztán csak félrevezetett, el­­butult ember, akikkel szemben a hatalom hajlandó nagyvonalúan kegyelmet gyakorolni. No de a külföldi zsoldban álló civilnek álcázott ügynökök, azaz sötét hazaárulók, a Soros-terv végrehajtói, a készülő utcai zavargások hang­adói nem érdemelnek illiberális könyörületet, örüljenek, hogy egyelőre csak pellengérre állítják őket. Gulyás Márton, Schilling Árpád, Vágó Gábor, mint a kormány első számú közellenségei, még erőszakos eszközök használatától sem riadnak vissza - a Fidesz alelnöke szerint. Ha valóban ők jelentik a leg­nagyobb veszedelmet a kormányra, akkor tényleg nagy a baj. De a kormány ellenük is megvédi az országot, miként minden rendű és rangú, önmagát el­lenzékinek mondó alaktól és alakulattól, akik, illetve amelyek közös jellem­zője, hogy csak a hatalmat akarják. Ellentétben a Fidesszel, amely kizárólag szolgálni szeretné a nemzetet. Példamutató alázattal és tisztességgel.

Next