Magyar Nemzet, 2017. október (80. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-09 / 236. szám
2017. OKTÓBER 9., HÉTFŐ Polgári napilap LXXX. évfolyam, 236. szám 1. kiadás Ára: 235 forint Előfizetőknek: 118 forint RABKÓRHÁZ: NINCS AKADÁLY belföld64. oldal APÁTLAN GYEREKEK TRAGÉDIÁJA Mészáros Márta filmje a szovjet erőszakról kultúra ©13. oldal AZ ISZLÁM ÁLLAM UTÁN Élet költözik Ninivébe külföld © 10. oldal KCfT KÖNNYEN TUDNAK VÁLLALKOZNI A KIVÁLASZTOTTAK • Van olyan nagyvállalkozó, akinek elég egy projektcéget alapítania, máris dőlnek hozzá az állami milliárdok WIEDEMANN TAMÁS-HAVANIKITA Ha a gazdasági észszerűséget vesszük alapul, nehéz eldönteni, milyen szempontok alapján dönti el a kormány, melyik nagyvállalatnak ad támogatást, és melyiknek nem. így az sem világos, hogy milyen objektív kritériumok alapján nyújt az egyik cégnek arányaiban nagyobb támogatást, mint a másiknak. Pedig jó lenne tudni, hiszen közpénzekről van szó. Lapunk 27 egyedi kormánydöntés alapján kötött szerződést kért ki közérdekű adatigénylés formájában a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, ezek közül választottunk ki néhány olyat, ahol különösen tetten érhető az aránytalanság. A lapunk birtokába került szerződések áttanulmányozását követően azt tapasztaltuk, hogy bár a multinacionális cégek is jó eséllyel jutnak vissza nem térítendő forráshoz, egyes hazai nagyvállalatok még egyszerűbben férnek hozzá a közpénzhez. Kirívó példa erre a Kall Ingredients Kft. - korábbi nevén Tisza-TK Projekt Kft. - esete. Ennek a cégnek különböző vállalkozásokon keresztül a miniszterelnök jó barátja, Mészáros Lőrinc polgármester a kisebbségi tulajdonosa. Miközben egy-egy támogatás odaítéléséhez szigorú feltételeknek kell megfelelni, a Kall Ingredientsnek sikerült a lehetetlen: állami szereplők támogatták az egész beruházást. [Furcsán...] Folytatás a 7. oldalon ► Ingres: A közpénzmilliárdokkal megsegített Kall Ingredients Kft. üzeme Tiszapüspöki határában. Kinek a barátsága kellett a támogatáshoz? FOTÓ: MTI/BUGÁNY JÁNOS „Az ágyon ülve várják, hogy múljon az idő” FARKAS MELINDA Habár a kormányzat lépten-nyomon azt hangoztatja, gőzerővel folyik a nagy létszámú, elavult, emberhez méltatlan körülményeket biztosító szociális otthonok felszámolása, és a lakók modern, tíz-tizenkét fős lakóotthonokba költözhetnek, az alapvető jogok biztosa ismét egy olyan tömegotthonba látogatott, amely már hatvan éve működik, és épületeiben 235 beteget, köztük gyerekeket zsúfoltak össze. A Baranya Megyei Bóly-Görcsöny Egyesített Szociális Intézmény értelmi fogyatékkal élő és halmozottan sérült emberek, közöttük sok gyermek élethosszig tartó gondozását biztosítja. Székely László tapasztalatai alapján bár az ápolók nagy odaadással végzik a súlyos betegek ellátását, az elavult körülmények, a rendkívül nagy zsúfoltság, az égető szakemberhiány, a személyes tárgyak és az intim élettér hiánya sérti az ott élők emberi méltóságát. A látogatáskor az intézményben 35 kiskorú és 200 nagykorú értelmi fogyatékossággal élő személy élt. Az otthonban csecsemőkortól súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve halmozottan sérült gyermekek, valamint felnőttek ápolása történik négy osztályon. Az ellátottakkal bekerülésükkor határozatlan idejű szerződést kötnek, ám Székely László úgy véli, a szerződések egy részét csak a törvényes képviselő ellenjegyzi, és nincs nyoma az iratok között annak, hogy a betegeket megkérdezték volna, akarnak-e az intézményben élni. Márpedig a törvény szerint ilyen esetben még azokat is meg kell hallgatni, akik a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt állnak. Ugyanez a helyzet a gyermekek esetében is. [Az ágyon...] Folytatás a 4. oldalon ► EGYMILLIÓ LENGYEL IMÁDKOZOTT AZ ISZLÁM TÉRHÓDÍTÁS ELLEN külföldi 11. oldal ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR A végén Katalónia még autonómiáját is elvesztheti MNÖSSZEÁLLÍTÁS Egy héttel azután, hogy a spanyol vezetés tiltásával és hatósági erőszakkal dacolva függetlenségi népszavazást tartottak Katalóniában, az elmúlt hétvégén az egység megőrzésének, illetve a kompromisszumos megoldásnak a hívei százezres tüntetésen hallatták hangjukat. De mozgolódik a katalán gazdasági elit is: kivonulással fenyegetve visszakozásra szólították Carles Puigdemont tartományelnököt. Hogy ez mit ér, rövidesen kiderül. A függetlenségpártiak nem adták fel tervüket, hogy a helyi törvényhozás kedden ülést tartson a Madrid által el nem ismert, az igenek elsöprő fölényét hozó voksolásról, melyen esetleg magát a függetlenséget is kikiálthatják. Mariano Rajoy spanyol kormányfő viszont már azzal fenyegetett, hogy a tartomány jelenlegi autonómiáját is visszavonhatják. Továbbiak a 11. oldalon Még sincs meg a százmilliós hortobágyi nokiás doboz MUNKATÁRSUNKTÓL Csúnyán mellényúlt a hatalom a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. vezetésének 2010-es lecserélésével. A Gencsi Zoltán nevével fémjelzett vezetést az önkormányzati választás után három nappal azonnal, indoklás nélkül menesztették. A politikai kinevezettnek tekintett utódja, G. Gyula és a vele együtt a társasághoz érkezett jogász munkájának „hagyatékától” azonban máig nem tudott szabadulni a nagy múltú állami társaság. G. Gyula előbb feljelentő volt, később azonban ő lett gyanúsított, majd vádlott. A zajos belépő után a jogász, Orosz János egy, az MTI-nek adott nyilatkozatával irányította a cégre a figyelmet. Bűncselekmények gyanújára utalva ugyanis azt mondta: „megvan a hortobágyi nokiás doboz”, megfogalmazásával a szocialista kormányok idején kibukott korrupciós ügyekhez kötve a Gencsi-féle korábbi vezetést. Orosz arról beszélt, hogy az átadás-átvételkor a társaságnál szabálytalan szerződésekre bukkantak. Ezeket a cég aláírási joggal rendelkező vezetői saját magukkal, családtagjaikkal, baráti cégekkel kötötték. Mivel aztán a kedvezményezettek az összeg jelentős részét költségként is elszámolták a kft.nek, körülbelül 100 millió forint kár érte a társaságot - magyarázta a jogász. [Csak...] Folytatás a 2. oldalon ► 7 NEM TUDUNK SPÓROLNI A magyarok fele egy fillért sem tud félretenni egy friss felmérés szerint. A vW PUTYINI MÉRFÖLDKŐ Szaúd-Arábia nem akadály Oroszországnak, ha nagyban játszik geopolitikát. PÖTÖT ÜTÖTT A SVÁJCI ÓRA Magyar foci: nemzeti tizenegyünk súlyos vereséget szenvedett Bázelban. IDŐJÁRÁS HÉTFŐ napos KEDD esős SZERDA esős 14/1 16/ 071 17/8