Magyar Nemzet, 2018. március (81. évfolyam, 51-74. szám)

2018-03-26 / 71. szám

ROVATVEZETŐ: TÖRÖK LÁSZLÓ • belpol@magyarnemzet.hu Hallott erről? Nem juthatunk el oda, hogy 16 éves gyerekeknek büntetéseket küldünk, csak mert ki merik nyitni a szájukat. ALFÖLDI RÓBERT RENDEZŐ ARRÓL, HOGY A DIÁKTÜNTETÉSEK RÉSZTVEVŐI ÖTVENEZER FORINTOS BÍRSÁGOKAT KAPTAK Nem Visszalépési hullám kezdődhet • Az Együtt elnöke nem indul a Belvárosban • Csepelen a Momentum válaszgesztust tett VÉG MÁRTON Kisebb visszaléptetési hullám alakult ki az ellenzéki oldalon a hétvégén. Például visszalépteti jelöltjét a Momentum a csepeli és a soroksári Budapest 17-es vá­lasztókerületben az Együtt jelöltje javá­ra, így Németh Szilárdnak, a Fidesz alel­­nökének, rezsibiztosnak már nehezebb dolga lesz a választókerületben. - Cse­pelnek az az érdeke, hogy ne Németh Szilárd képviselje a parlamentben, ezért úgy döntöttünk, hogy visszalépek Szabó Szabolcs javára - mondta Dukán András Ferenc, a Momentum elnökségi tagja, egyben helyi jelöltje a párt vasár­napi választmányi ülésén. Hozzátette: ez egy válaszgesztus az Együtt vezetője, Juhász Péter szombati visszalépésére. A közösségi oldalán köszönte meg a visszalépést Szabó Szabolcs: „e felelős lépéssel választókerületünk közelebb került ahhoz, hogy együtt ismét legyőz­zük Németh Szilárdot”. Hozzátette: úgy látja, Juhász visszalépése után végre el­indult valami Budapesten. Azt írta, ez­zel más pártok is felismerték: minde­nütt egy-egy ellenzéki jelölt kell a rend­szerváltás véghezviteléhez és a Fidesz leváltásához. 2014-ben ellenzéki győze­lem született: Szabó Szabolcs kevesebb mint 1 százalékkal győzte le Németh Szi­lárdot. A Közös Ország Mozgalom fel­mérése azt mutatta ki, hogy a kormány­­váltást akarók Csepelen is többségben vannak. Németh Szilárd biztos szava­zóinak aránya pedig mindössze 26 szá­zalék, így ha valahol, akkor itt igazán ér­demes volna együttműködnie az ellen­zéknek. Juhász Péter, az Együtt elnöke (ké­pünkön) még szombaton jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől a Belvá­rosban. A liberális politikus szerint az Együtt ezzel példát szeretne mutatni a pártoknak, ő maga pedig személyes pél­dát szeretne mutatni a jelölteknek. Mint mondta, minden egyes ellenzéki jelölt­nek magának kell eldöntenie, hogy visz­­szalép-e az esélyesebb jelölt számára, nem pártérdekeket kell szolgálni. Úgy vélte, azok a pártok, amelyek az elkö­vetkező napokban nem hívják vissza jelöltjeiket, akár a Fidesz kétharmad Juhász Péter szerint az el­lenzéki jelöltek egymással szemben való indításával elárulják a közös célt dós győzelmét segíthetik elő.­­ Rendkí­vül káros ez a magatartás akár a kam­pányfinanszírozás, akár a töredéksza­vazatok maximalizálása, akár bármely más, magasztos eszmének beállított maszlag indokolja döntésüket. Az el­lenzéki jelöltek egymással szemben va­ló indításával elárulják a közös célt, az Orbán-rendszer megdöntését - emelte ki Juhász Péter. Az Együtt elnöke emlé­keztetett arra, hogy az MSZP-DK a pak­tumuk keretében egyetlen helyen lépte­tett vissza jelöltet más párt javára, sehol senki mással nem koordináltak még. Az LMP két helyen, a Momentum 3 körzet­ben léptette vissza jelöltjeit. A Belváros­ban még így is a Momentum, az LMP, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd jelöltje áll szemben Hollik Istvánnal, a Fidesz- KDNP jelöltjével. Utóbbi szerint Juhász egyszerűen belebukott abba, hogy nőt bántalmazott. Hódmezővásárhelyen az LMP jelölt­je, Pongrácz Gergely a jobbikos Kiss Atti­lát támogatja. Az LMP-s politikus nem lé­pett vissza a jobbikos javára, hanem „se­gíti a taktikai szavazás lehetőségét”. 2018. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ Magyar Nemzet Kifogást emelt a Momentum Kocsis Mátéval volt tele a kerület lapja Kifogást nyújtott be a Momentum Mozgalom a Józsefvárosi újság miatt a választási bizottságnál. A VIII. kerületi önkormányzat 20 oldalas lapjában huszonötször sze­repel a fideszes jelölt és jelenlegi polgármester, Kocsis Máté neve, tízszer pedig a fényképe, miközben ellenzéki jelöltekről egy szót sem ejtenek. A Momentum kifo­gásolja, hogy a lap közpénzből kampányol egy jelölt mellett. Bírság kiszabását kér­ték, és azt, hogy a következő lapszámban jelenjen meg a törvénysértésről szóló hír. Az elmúlt napokban a választási bizottság több hasonló ügyben szabott ki bünte­tést. Az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó TV2-t 6,2 millió forintra büntette, ami­ért az elmúlt hónapban reggeli műsorukban szinte kizárólag a Fidesz-KDNP politi­kusai kaphattak szót. Az állami tévét egymillió forintra bírságolták, mert egyik mű­sorukba a kampány két hete alatt csak fideszes politikusokat hívtak be. Az elmúlt héten aztán öt-öt percben lehetőséget kapott az összes párt, ez pedig elhozta az ál­lami tévé történetének eddigi legviccesebb jelenetét: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselője aranysárga csirkejelmezben jelent meg, és öt percen át kotkodácsolt a stúdióban. (R. K. K.) i -T* 1 Utcai lökdösődés az érpataki helyi időközi választáson LÁNDORI TAMÁS Elvesztette érpataki polgármesteri szé­két a botrányairól elhíresült Orosz Mi­hály Zoltán, a település eddigi vezetője. Orosz a vasárnapi időközi polgármes­ter-választáson nagy különbséggel alul­maradt, 266 szavazatot kapott, míg az ugyancsak függetlenként induló Nagy Imre Attiláné 689-et. Kardos Csaba jegy­ző lapunknak elmondta, a voksolás a szavazókörökön belül rendben zajlott. Miközben a képviselő-testület felosz­lása miatt kiírt időközi helyhatósági vá­lasztás folyt az 1600 fős Szabolcs-Szat­­már-Bereg megyei faluban, Orosz Mi­hály Zoltán és politikai ellenfelei között az egyik szavazókör előtt lökdösődés­be torkollott egy szóváltás - derül ki a 444.hu által közzétett videóból. Az atro­citás abból indult ki, hogy a községveze­tő telefonjával kamerázva követte a sze­rinte álhíreket gyártó férfiakat, akik er­re hevesen reagáltak: Oroszt meglökték, telefonja a földre esett. Az egyik érintett még a kiérkező rendőrök jelenlétében is rátámadt a polgármesterre. Il. Megduplázódhat a külhoni szavazatok száma • 379 ezer határon túli magyar regisztrált a voksolásra, sokkal több, mint négy éve VÉG Érdemben befolyásolhatja az április 8-i országgyűlési választás eredményét, hogy kétszer annyi külhoni magyar ál­lampolgár szavazhat, mint négy éve. Míg 2014-ben 193 ezren voltak jogosultak le­vélben szavazni, addig a mostani válasz­tásra már 378 ezer magyarországi lak­ Négy évvel ezelőtt gyakor­latilag mindenki a Fideszre szavazott a határon túlról, idén akár duplázhatnak is címmel nem rendelkező választópolgár regisztrált a szombat délutáni határidő­ig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasár­napi adatai szerint. Ez azt is jelenti, hogy ezúttal már nem egy, hanem két mandá­tumot is hozhatnak a külhoni voksok. „Már kétszer annyi határon túli ket­tős állampolgár regisztrált a magyar vá­lasztásra, mint 4 éve. Ne hagyd, hogy ők döntsenek helyetted!” - ezzel a szöveg­gel tette közzé saját Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc a DK új, a határon tú­li magyarok szavazati joga elleni videó­ját. A kolozsvári videóban bemutatják: minden kolozsvári a Fideszre fog sza­vazni. Nem véletlen a mozgósítás, mert épp a DK-hoz hasonló kis pártok (LMP, Momentum) lehetnek a vesztesei an­nak, ha rengeteg külhoni magyar való­ban leadja a szavazatát. Mivel a határon túlról kevés szavazatra számíthatnak, ezért magas választási részvétel mellett még nehezebb lesz megugraniuk a par­lamentbe jutáshoz szükséges 5 százalé­kos küszöböt. Négy évvel ezelőtt gya­korlatilag mindenki a Fideszre szava­zott a határon túlról. Összesen 128 ezer érvényes szavazat érkezett, ebből 122 ezer a Fideszre, 3 ezer a Jobbikra és 1,5 ezer a baloldali összefogás pártjaira. Az LMP pedig csak 574 voksot köszönhet a külhoniaknak. Most csak Erdélyben 158 ezren re­gisztráltak, de Szerbiában is eredmé­nyes volt a mozgósítás, hiszen 53 ezren szavazhatnak a Vajdaságból. Összesen több mint kilencven országból (Brazí­liától Japánig) szólnak majd bele a ket­tős állampolgárok abba, hogy ki alakít­son kormányt Magyarországon. Az NVI most postázza a szavazási levélcsoma­gokat. A levélszavazatokat pedig már mától le is adhatják a külképviselete­ken. A Fidesz persze semmit nem bí­zott a véletlenre, hiszen bőven akadnak olyan szervezetek - például Erdélyi Ma­gyar Néppárt, a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség és a Vajdasági Ma­gyarok Szövetsége (VMSZ) -, amelyek aktivistákkal „segítik”, hogy a válasz­tópolgár érvényesen töltse ki a papíro­kat, és a levelek is sikeresen eljussanak a külképviseletekre. Szávay István, a Jobbik nemzetpo­litikai kabinetjének elnöke már feb­ruár elején arra figyelmeztetett, hogy a VMSZ aktivistái a szavazási levélcso­magok „helyes kitöltésében” is közre­működnek majd, sőt a voksokat össze is gyűjtik, hogy eljuttassák őket a szabad­kai konzulátusra, így szerinte nem biz­tos, hogy az ellenzéki szavazólapok is célba érnek majd. Ezúttal nem egy, hanem két mandátumot is hozhatnak a külföldi voksok az új Országgyűlésbe fotó mti/molnár edvArd Kész Zoltán mellé állt Márki-Zay Péter MUNKATÁRSUNKTÓL Ilyen rendszerben Rákosi óta nem él­tünk, a Kádár-rendszer is toleránsabb volt, mint az orbáni hatalom, ahol a mi­niszterelnök bosszút ígér március 15-én - mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővá­sárhely független polgármestere veszp­rémi, Kész Zoltánnal közös sajtótájékoz­tatóján szombaton. Márki-Zay Péter sze­rint a függetlenként induló Kész Zoltán tudja legyőzni Veszprémben a Fidesz je­löltjét. Kész Zoltán három évvel ezelőtt függetlenként került be a parlamentbe, megfosztva ezzel a Fideszt a kétharmad­tól. A sajtótájékoztatón elhangzott: a füg­getlenség hívószó a társadalom számára, amely kormányváltást akar. A két politi­kus arra buzdított mindenkit, hogy „te­gye félre ellenérzéseit, és arra az egyéni jelöltre adja a voksát, aki meg tudja verni a Fidesz párttitkárát”. Az is elhangzott, hogy ha a pártvezetők nem tudnak meg­állapodni, akkor a helyi jelölteknek kell dönteni a visszalépésekről. A Jobbik veszprémi jelöltje, Varga- Damm Andrea szerint viszont Veszprém­ben nincs szó „hódmezővásárhelyi modellről”. A Facebookon azt írta: Márki-Zay Péternek polgármesteri fel­adataival kellene foglalkoznia, ráadá­sul „az égadta világon semmilyen poli­tikai érzéke nincs”, és nem tudja meg­különböztetni a nagypolitikát a helyitől. „Veszprémben van egy független jelölt, akiről senki nem tudja, hogy ha bejutna a parlamentbe, ki mellé áll. Egyet viszont tudunk. Ő is és a fideszes is azért küzd a jobbikos ellen, mert a Jobbik a mutyivi­­lágot szüntetné meg” - írta. A Jobbik már jelezte: nem működik együtt senkivel, nem lép vissza senki javára.

Next