Magyar Nemzet, 2019. november (82. évfolyam, 224-248. szám)

2019-11-21 / 240. szám

POLGÁRI NAPILAP LXXXII. évfolyam 240. szám (270.) 2019. november 21., csütörtök Ára: 180 Ft www.magyarnemzet.hu Jelentős béremeléseket jelentett be a kormány Csekő Imre A bírák, az ügyészek és a bölcsődei szak­dolgozók is jelentős béremelésre számít­hatnak a jövő évtől. Varga Judit igazság­ügyi miniszter bejelentette, hogy három év alatt összesen hatvannyolc százalék­kal nő a bírók illetménye hazánkban, de az ügyészek is jelentős fizetésemelésre számíthatnak ebben az időszakban. Az igazságszolgáltatásban azért vált szük­ségessé a bérrendezés, mert 2004 óta nem emelkedtek számottevő mérték­ben a fizetések. A bíróság és az ügyész­ség azonos szintű szervezeti egységei­ben dolgozó bírók és ügyészek illetmé­nye azonos lesz. Tegnap Novák Kata­lin államtitkár is bejelentést tett. A böl­csődei szakdolgozók körében átlagosan harmincszázalékos béremelés lesz a kö­vetkező két évben. Továbbiak a 3. oldalon Jakab Péter a kormányfő székébe ült Gabay Dorka Önmagát nem meghazudtolva, újfent botrányosan viselkedett Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője, aki immár má­sodszor is beült a miniszterelnöki székbe az Országgyűlés üléstermében. A politi­kus, aki ezért a rendbontásért legutóbb 1,2 millió forint büntetést kapott, pont az ellenzék rendbontó viselkedésének megfékezésére irányuló törvényjavaslat vitáján vetemedett erre ismét. Nem ő az egyetlen, aki nem volt képes a T. Ház méltóságához megfelelően viselkedni: a párbeszédes Szabó Tímea trógernek nevezte a volt igazságügyi minisztert. Kocsis Máté frakcióvezető elmondta: nem lesznek új szabályok, a jelenlegie­ket szigorítják. Ami eddig is tilos volt, ezután is tilos lesz. A kiszabott szank­ciókat olyan szintre emelnék, hogy an­nak legyen visszatartó ereje. Bővebben a 2. oldalon D­USA-DOLLÁR 301,20­­ Időjárás MA 14°C PÉNTEK­EN 12 6 03-Árfolyamok 8°C SZOMBATd­­rs. 11­4 VASÁRNAP 13-122 EURÓ 333,25 \ Alapította: Pethő Sándor Gyurcsány híve zsarolhatta meg Petíciót indítottak a dél-budai Donald Tusk kezében a néppárt Borkai Zsoltékat 2. oldal szuperkórházért 3. oldal irányvonala 10. oldal Helyrehozzák hét évtized rombolását a budai Várban Régi hagyományt követ a kabinet az új kormányzati negyed kialakításával Az államigazgatás fontos intézményei a Várba költöznek majd Fotó: Bach Máté Baranyai-Jakabász-Pataki A budai Vár átfogó rehabilitációjához fogott hozzá a kormány az elmúlt évek­ben. Az elképzelések nem csupán arról szólnak, hogy újjáépítik a történészek szerint az ország szívének is tekinthe­tő történelmi helyszín korábban meg­csonkított vagy lerombolt megannyi épületét, hanem arról is, hogy a Vár­ba költöznek az államigazgatás bizo­nyos fontos intézményei. A miniszter­­elnök és hivatala már a Sándor-palota melletti székházban dolgozik, s a ter­vek szerint a Várban lel otthonra a Bel­ügyminisztérium és a pénzügyi tár­ca is. Utóbbi idővel a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egykori szék­házát foglalhatja el - a Szenthárom­ság téri épületegyüttesben már zajla­nak a munkálatok. Az építkezés 2021- re be is fejeződhet. A magyar államiság több mint ezer­éves, és ennek az időszaknak nem el­hanyagolható részében a budai Várban volt az állami adminisztráció székhe­lye - hívták fel a figyelmet a Magyar­ságkutató Intézet lapunknak nyilat­kozó történészei. Kiemelték: Buda IV. Béla óta kormányzati központ, de az 1945-ös szovjet megszállás és a későb­bi kommunista hatalomátvétel meg­szüntette Magyarország szuverenitá­sát, s - szimbolikus okokból - váro­si kilátóvá silányította a Várhegyet. A Vár turisztikai és a kulturális szere­pét fontos megtartani, de az ott ki­alakítandó új kormányzati negyed az ország szuverenitását kifejező szim­bólum lehet. Miként a Kossuth tér a törvényhozó hatalom jelképévé vált, úgy a Vár a végrehajtó hatalom jelké­pévé léphet elő. • Részletek a 4-5. oldalon Megelégelték a németek a berlini nagykoalíciót Kottász Zoltán Négy év alatt 80 százalékról 57 száza­lékra csökkent azoknak az aránya, akik úgy vélik, Németország egyik erőssége a politikai stabilitása, derült ki egy teg­napi felmérésből. A keletnémet tarto­mányokban élők többsége, 57 százalé­ka gondolja úgy, hogy az állam gyenge. A háttérben szerepet játszhat az előző felmérés idején, 2015-ben kitört mig­rációs válság, amelynek következtében mintegy egymillió illegális bevándor­ló árasztotta el Németországot, pró­bára téve az állam teherbíró képessé­gét. A válság miatt jelentősen megerő­södtek a szélsőséges nézeteket valló pártok, míg a hagyományos politikai erők meggyengültek, megnehezítve számukra az addigi stabil kormány­zás fenntartását. Bővebben a 10. oldalon Gothár Péter elismerte, hogy ő a zaklató Bácskai Balázs Gothár Péter rendező, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselőjelölt tegnap be­ismerte, hogy ő zaklatta kollégáját a Ka­tona József Színházban. A teátrum no­vember 19-én tett közzé egy közleményt, amely szerint az egyik alkalmazottjuk többeket is zaklatott, emiatt elbocsá­tották az akkor meg nem nevezett il­letőt. Gothár és a színház közleménye annyiban ellentmond egymásnak, hogy míg a Katona több esetet is említ, addig a rendező csak egyet ismert el. Eköz­ben a Színház- és Filmművészeti Egye­temen is évtizedek óta tanító Gothár etikai vizsgálatot kezdeményezett saját maga ellen, amelyet az intézmény elfo­gadott, és amelynek eredményéről tá­jékoztatni fogják az egyetem polgárait és a nyilvánosságot is. Részletek a 6. oldalon

Next