Magyar Nemzet, 2021. május (84. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-28 / 121. szám
Menczer Tamás szerint nyertünk Balos minta: három veszekedő Még vizsgálják, hogyan szabadult a keleti vakcinákkal 5. oldal csoport alakult Egerben 4. oldal és a koronavírus 9. oldal Visszavenné a kormány Ferihegyet Jámbor Gyula Többségi tulajdont szerezne a magyar állam a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben. A cél, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön. A súlyosan elhibázott, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején lebonyolított privatizáció visszafordítására tárgyalások indulhatnak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vezetésével. A Budapest Airportot pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el a baloldali kormányzat 2005-ben. A 75 évre megkötött szerződés rendkívül erős védelmet biztosít a külföldi befektetőknek, szinte minden bevétel és jövedelem az új tulajdonosokat illeti meg.ovábbiak a 13. oldalon . Európának hűnek kell lennie önmagához Tóth Loretta A Spanyolországban múlt héten kialakult migrációs válság következtében európai körútra indult Santiago Abascal, a spanyol jobboldal vezetője, hogy a kontinens vezetői között szövetségeseket keressen az illegális bevándorlás elleni harchoz és az európai határok védelmének megszervezéséhez. A kereszténydemokrata elveket valló, jobboldali Vox párt elnökének első állomása Budapest volt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is fogadta. A találkozó után Santiago Abascal azt írta: közte és a magyar kormányfő között egyetértés van abban, hogy meg kell védenünk a határainkat, a szuverenitásunkat és a gyökereinket, Európának ugyanis hűnek kell lennie önmagához - az európaiak többsége is ezt követeli. Részletek a 8. oldalon Időjárás Forrás: Koponyeg.hu MAC -18°C 10"CC3 in SZOMBAT | f-20 v-1,7-1 g Árfolyamok VASÁRNAP *b-18 10 C3. HÉTFŐ __p 19 10 EURÓ ■ USA-DOLLÁR 349,16 286,62 X1 9 771217 550053 2 112 1 Hazugság a 99 százalék A tények és a számok ékesen cáfolják a külföldről importált kampányfogást Karácsony Gergely morfondírozik. Blöffre épülő belépő Forrás: Facebook/Karácsony Gergely Továbbiak a 2. oldalon Kiss Gergely Az égvilágon semmi köze nincs a valósághoz Karácsony Gergely kampányszlogenjének, miszerint az Orbán-kormány politikájával az ország 99 százaléka roszszul járt. A külföldről hozott ötlettel az emberek indulatait próbálja a baloldal felkorbácsolni, holott az elmúlt tíz évben olyan intézkedések születtek, amelyek nagyon széles körben biztosították az előrelépés lehetőségét. Lapunk összegyűjtött több mutatót, amelyek egyértelműen cáfolják Karácsonyék állításait. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2010-ben 202 600 forint volt, míg tavaly 403 600 forint. A minimálbér összege 73 500 forintról 161 ezer forintra, a szakmunkásbér minimum 89 500 forintról 210 600 forintra nőtt tíz év alatt. A szegénységnek vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya 2010-ben 31,5 százalék volt, míg 2019-ben 17,7 százalék. A nyugdíjak 2010 óta 38 százalékkal növekedtek, és elkezdődött a 13. havi juttatás visszaállítása is. A rezsicsökkentés mintegy négymillió háztartásnak könnyítette meg az életét, míg a devizahitelek forintosítása százezreket mentett meg az adósságcsapdából. Nem érdemes megfeledkezni a bőkezű családtámogatási és otthonteremtési rendszerről sem. Részletek a 12., vezércikk a 3. oldalon A FŐPOLGÁRMESTER ESETE A HALÁLCSILLAGGAL Hiába titkolózik Karácsony Gergely a jogrendszer átalakítását célzó elképzelésekkel összefüggésben, egyszerű többséggel nem lesz lehetőségük a változtatásokra - reagált lapunknak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász Karácsony egyik korábbi interjújára reagálva. - A lázadók sem mondták meg a Halálcsillag lakóinak, hogy azon hol van a gyenge pont. [...] Azért nem kell minden tervünket a Fidesz orrára kötni - mondta a Magyar Hangnak a Star Wars-történetet saját bevallása szerint jól ismerő Karácsony Gergely arra a kérdésre, hogyan lehet kétharmad nélkül visszacsinálni a kétharmadba öntött jogszabályokat. A Hableány tragédiája összeköti nemzeteinket Tóth - Szemén Remélem, a Hableány-katasztrófa áldozatai előtt tisztelgő emlékmű nemcsak a koreai, de a magyar embereknek is jelentőségteljes szimbólummá válik, a két ütköző hajót szimbolizáló gránittömb pedig intő jelként szolgál majd mindenkinek, hogy hasonló tragédiák soha többé ne következzenek be - fogalmazott a lapunknak adott interjúban Dél-Korea budapesti nagykövete. Park Chulmin hangsúlyozta: a magyarok szolidaritása is segített a tragédia feldolgozásában. A most is zajló perben saját ügyvédjének védekezési taktikáját rúghatta fel a sétahajó elsüllyesztésével vádolt ukrán hajóskapitány, aki elismerte: jók voltak a látási viszonyok a baleset estéjén, s azt is, hogy a radar nem volt bekapcsolva. Részletek a 6., interjú a 7. oldalon „A politikai gátlástalanság iskolapéldája” Bákonyi Ádám-Kárpáti András Tizenhárom, de akár tizenhat az egyhez - Dobrev Klára állításával szemben ennyivel több civil sérült meg súlyosan 2006 októberében, mint rendőr. Utóbbiak brutalitását jól jellemzi, hogy az általuk okozott sérülések ötven százaléka fejet és nyakat ért, ami halálos is lehetett volna - jelentette ki lapunknak Petrányi-Szöőr Anna. A pszichológus-jogász szerint Dobrev szavainak az az üzenete, hogy nemcsak 2006- ban, hanem a mai napig elfogadhatónak tartja a terror lehetőségét. Schiffer András, az LMP korábbi elnöke pedig arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy 2003-tól kezdve az MSZPSZDSZ-kormányok nyíltan politikai célokra használták fel a rendőrséget a különböző tüntetéseknél. Bővebben a 2. oldalon