Magyar Nép, 1924 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1924-01-06 / 1. szám
2924. jan. 5 Magyar célok az uj esztendőre! A világháború előtt az európai államokat nemzetek alkották. Az egyes államoknak azonban csaknem kivétel nélkül voltak olyan lakosai is, akik faj, és nyelv tekintetében nem tartoztak az államalkotó nemzethez. Az ilyeneket „idegen“ nemzetiségű egyéneknek nevezték. A békeokmányok megszerkesztésekor a világ nyugalmának biztosítására törekvő államférfiak gondoskodni kívántak afelől, hogy a különböző államok nemzetiségei részére nemzetközi védelem alatt álló jogegyenlőséget biztosítsanak. Az erre irányuló rendelkezések nem az egyes nemzetiségekhez tartozó egyénekre tétettek meg, hanem ezt új kifejezéssel, új szóval, úgy vették fel a békeokmányokba, hogy „a nemzeti kisebbségek egyetemének“ jogai. Azt, hogy mit értünk a „nemzeti kisebbségek egyeteme“ új elnevezés alatt, a békeokmányok elmulasztották szabatosan körülírni. Mikor aztán az egyes államokban a békeokmányok rendelkezéseinek foganatosítása körül nagy nézeteltérések támadtak, akkor kezdtek a tudósok az új kifejezés szoros értelme felett vitázni. Megállapításuk szerint, — aminek részletes felsorolása nem ide tartozik, — a nemzeti kisebbségek egyeteme „jogi személy“, amelyet igen fontos jogok illetnek meg. E tekintetben a nemzetiségek helyzete az egyes államokban merős-merőben megváltozott a régibb állapotokhoz képest és csupán az erdélyi szászegyetem jogi helyzete hasonlítható félig-meddig az új rendelkezésekkel teremtett új jogviszonyhoz. Sajnos, hogy ezzel a politikus és úgynevezett államférfi urak sem igen vannak tisztában, amit a nemzeti kisebbségek ellen irányuló intézkedéseik bizonyítanak. Mert azt már meg sem lehet feltételezni, hogy tudva törvénybe, pláne nemzetközi védelem alatt álló törvénybe ütköző dolgot cselekedjenek. De valljuk meg, hogy a romániai magyarság sem volt tisztában azzal, hogy új hazája határain belül mihez tartsa magát, merre induljon. A vezetők érezték, hogy a magyar sem maradhat öröklétig tétlen szemlélője a kialakulásnak, hanem cselekednie kell. Ezt úgy fejezték ki, hogy a magyarságnak aktivitásba kell lépnie. De mert ezek a vezetők elsősorban politikusok voltak, ők a politikai aktivitás megkezdését sürgették és ebben is legalább a parlamenti aktivitást. Ez más szóval azt jelenti, hogy politikusaink azt tartották legfontosabbnak, hogy a magyarság menjen bele a törvényhozók, a szenátorok és képviselők választásába és igyekezzék képviselőket küldeni a kamarába érdekei védelmére. A magyar élet és élni akarás megnyilatkozása hivatalos helyen nem találkozott a várt megértő jóindulattal. Bizalmatlanság és ellenszenv fogadta, ami nem volt hijján bizonyos féltékenységnek sem. E miatt aztán erdély magyarjai azon kezdtek gondolkozni, hogy mihez fogjanak, amivel az ország javát, előmenetelét meggyanúsítás és félreértés nélkül zavartalan szolgálhatnák. Rájöttek, hogy az aktivitásnak nem csupán egy módja, egy formája, egy lehetősége van. A parlamenti aktivitásnál több sikerrel, nagyobb eredménnyel biztat az a másik út és mód, amely azt veszi célba, hogy a magyar nemzet fiainak kipróbált teremtő erejét minél nagyobb egységbe összegyűjtse. Az országnak az az érdeke, hogy minél több polgára minél többet dolgozzék, alkosson, teremtsen. Régtől tudott dolog, hogy egyesült erővel, közös munkával lehet teremteni legtöbbet. A magyarság most azon az úton van, hogy a maga sokféle erőit a megfelelő szövetkezetekben, egyesületekben, közös vállalkozásokban tömörítse. Hogy minden egyes tagját belevonja valami nagyobb egységbe, amiknek sokfélesége felsorolhatóan. Szorosan véve ez az akció, ez a szervezkedő munka bizony nem politikai, mégis vállalta nemzetünk politikai pártja, a Magyar Párt. Tanúságot tett ezzel arról, miképp le tud mondani a mindenáron való politizálásról, de másfelől arról is, hogy az ország javát nemcsak az állapotok, kormányzati cselekedetek kifogásolásával, kritizálással akarja szolgálni, hanem a hasznos, áldásos építő munkában való résztvevéssel is. Az új esztendőbe fordulás alkalmából magába száll minden ember, hogy számot vessen azzal, amit az elmúltban csinált, alkotott, teremtett, szerzett, épített és azzal, hogy azok segítségével a jövő esztendőben mit remél elérhetni. A rendes kereskedő ilyenkor lezárja könyveit és leltárt csinál, a gazda számbaveszi termését, jószágát. Az öreg juhász, mint a képíró szép rajza mutatja előző számunkban, számbaadja juhait az ifjú pásztornak, amivel az elmúlt és az új esztendő van költőileg példázva. Román ország magyar nemzete a vele