Bartalus István: Magyar népdalok - Egyetemes gyűjtemény I. (Budapest, 1896)
M - Megmondtam apámnak, én édes anyámnak
Idegen országba, nagy hires tolvajnak. A nagy hires tolvaj most is oda vagyon Ember megfosztani, keresztül állani Nem szoktam, nem szoktam jó reggel fékelni, Piros hajnal előtt véres ruhát mosni. „Asszony! vagy feleségmé sirsz mond meg, kérlek.“ „Nem sírok, nem sírok, én jó lelki uram. A konyhára jártam, cserefát tüzeltem, Cserefának füstje kicsipte az könyvem“ „Ne sírj immá, kérlek, asszony, vagy feleség, Hónap álló délben veszem az fejedet.“ Kifuta az asszony, kiáltá az szolgát: „Jánoskám, Jánoskám, jó szivü Jánoskám. Készítsd az hintódat, fogj bé hat lovadat, Hónap álló délben veszik az fejemet. Mikor fejem veszik, takard gyenge gyócsba, Minden reggel jókor mosd meg ürmös borba. Tedd fel az hintóra, vidd bé Módúdba, Arról vegyen példát az egész Módua, Hogy ne adja lányát idegen országba.“ Az ökör a fődet nem magának szántja, Anya szép leányát nem magának tartja. Húsz évig neveli világ pompájába, Húsz év után pedig ereszti szárnyára. Távol nézi, s látja, hogy más üti, s vágja. Távol nézi, s látja, hogy más üti, s vágja. (Oláhfalva.) 1000