Járdányi Pál - Olsvai Imre (szerk.): A Magyar Népzene Tára 7. - Népdaltípusok 2. (Budapest, 1987)
Bevezető
változatszóródása teljesen azonos volna. Vannak szerteágazó, de a szélső változatok közét dúsan kitöltő típusok (például az előző kötetben az I., II., itt a XXV.), vannak több változatból állók, de igen homogén, szűk körben mozgók (például az előző kötetben a III., XIV., itt a XX., IIIfIIII.), a kevés változatból álló típusok vagy eléggé egyöntetűek (például az előző kötetben a IV., V., itt a XXXV.), vagy lazán szétterülök (például az előző kötetben a IX., itt a XXXI.), és akadnak ez ideig csak egyetlen lelőhelyről gyűjtött, de igen pregnáns, más típusba be nem olvasztható dallamok (az előző kötetben a X., itt a XVI., XVII., XXII., XXIV., XXVII. és XXXIII. típus). A többi típus változatanyaga e felsorolt sarkesetek között helyezkedik el. Elég gyakori, hogy valamely típuson belül két vagy több góc, vonulat, azaz altípus, vagy egy főáram és mellékágak, illetve jellemző többség és néhány távolabbra sodródott változat különböztethető meg (bár nem különíthető el), összkiadásról lévén szó, két, egymást kiegészítő feladatot tartunk szem előtt: (1) közreadni a teljes eddig gyűjtött anyagot, (2) feltárni az anyag zenei rendszerét, stílus- és típushálózatát. Ezért nemcsak egy vagy több pregnáns változattal képviseltetjük a típusokat (mert ez tipológiák, antológiák, példatárak feladata), hanem a legvalószínűbb típusokhoz sorolva közöljük a kevésbé jellegzetes, elmosódottabban rajzolt, egy-két fordulatukban egyedül álló dallamokat is (többnyire típusuk jegyzet-fejezetében). Az élő anyagban, a nép zenei gyakorlatában szinte sohasem hangzanak el teljesen tiszta formák. Kisebb-nagyobb törvényszerű eltérések gazdagítják a típusok legjellegzetesebb, „legklasszikusabb” alapformáit, mint ahogy magasabb síkon is bizonyos törvényszerű eltéréseket találunk az egyes típusok, illetve ezek főágai, pillérváltozatai között. A leggyakoribb „rendhagyások” a dallam közepe táján lépnek föl: a második dallamsor mélyebben végződik, vagy a harmadik sor magasabbról indul a kvintváltás kívánta szintnél, s e két jelenség néha együttesen is előfordul. Némelyik típusban a változatok között figyelhetők meg ezek a módosulások, más típusokban pedig hol az egyik, hol a másik valósul meg. Az efféle elváltozások módosíthatják a négy pentaton völgy rajzát (sőt, erős variálódás esetén AJ, A5, illetve Aj, Av helyett B-vel, C-vel kell jelölnünk a dallamsor zenei tartalmát). A dallamvonal és a zenei tartalom elváltozásában a második sor az elsőre vagy a harmadikra, a harmadik pedig a negyedikre is kihathat. Egy másféle apró, de jellegzetes eltérés főleg a jelen kötetben közölt típusok egy részében fordul elő: a féldallamon belüli két sor nemcsak néhány befejező hangban különbözik egymástól, hanem elöl vagy középtájon is eltérő, így az AJ, illetve Av helyett B’, illetve B fejezi ki jobban a dallamviszonyokat (ilyen a XX. típus második része: 100—116. és a XXXIII. és XXXIV. típus). Ezzel „ellentétes” az a jelenség, amikor az elő- és utótag egymagúsága önmagában erős, de a két dallamfél egymáshoz képest tolódik A A(v) B B irányába (XXVII—XXIX. és részben a XXX. típus). Ezeken kívül az előző kötet anyagában még ismeretlen, vagy csak igen elvétve előforduló jelenségek itt valamivel gyakrabban (bár még eléggé ritkán) találhatók, mint például: (8) főkadencia; ((VII))-végződés ( SZÓ,-ötfokúság); ((2))-végződés; völgy alakú dallamrajz helyett oktáv vagy kvint táján egy helyben időző dallamsor(-részlet); sorkezdő vagy sorvégző oktávhang(ok) helyett alaphang(ok); a sajátságos „Libizáré”-strófaszerkezet következtében előálló A Aj B-háromsorosságnak is tekinthető, de A* A’ B Av-nak is felfogható dallamszerkezet; vagy egyéb eleve ,,B”-sor valamely típus zömében, és néhol már-már az ABC D-szerkezet körvonalainak feltűnése. A típusok elkülönítését, körülhatárolását részint melodikus mozzanatok, részint ritmikus tényezők sugallják, illetve könnyítik meg; olykor azonban valamelyik összefüggés meg is nehezítheti. Már a húszas években megfogalmazta Bartók, hogy „nagy tömeg hasonló szabású, hasonló jellegű dallamnál néha fölötte nehéz eldönteni, vajon egy-egy dallam variánsa-e valamely másiknak” (tehát ugyanabba a típusba tartoznak-e), „vagy önálló dallamnak” (azaz másik típusnak) „tekinthető-e. Hajlandók vagyunk hol egyik végletbe n