Schneller Károly - Szabó T. Ádám: A készülő Kolozsvári Enciklopédia névanyaga - Magyar Névtani Dolgozatok 84. (Budapest, 1989)

MAGYAR HÉTTANI DOLGOZATOK Szerkeszti: Hajdú Mihály Az­­Erdélyi Múzeum' Ritkaságok címmel könyv­sorozatot kíván indítani, melynek egyik tagja lesz a KOLOZS­VÁRI ENTCIKLOPÉDIA. Ennek tervezett címszóanyagét (zömükben személy-, intézmény és helynevek) közöljük ebben a füzetben. Kolozsvár barátaihoz, ismerőseihez azzal a kéréssel fordulunk, hogy segítsék munkánkat a címjegyzék kiegészíté­sével, az előforduló téves adatok kijavításával és egyéb észrevételeikkel. Minden adat, megjegyzés hasznos számunkra. Postacímünk: Szabó T. Ádám, ELTE DTK, Budapest, Pf. 107. 13*54. A munkának ez az előkészítő szakasza. A feladat nagysága megkívánja, hogy az egyes tárgykörök, intézmények és szemé­lyek stb. alaposabb ismerőit bevonjuk a szócikkek megírásának munkájába, így azok jelentkezését is várjuk, akik erre vállal­koznak. Fölhívjuk a figyelmet a jegyzék végéhez fűzött, a kéz­irat lezárása után gyűjtött címszavakat tartalmazó I. és H. Függelék­re. Ez a füzet az OSZK Magyarságkutató Csoportjának az anyagi támogatásával készült. ISSN 0133 5159 Kiadja az ELTE Magyar nyelvészeti Tanszékcsoport Hévkutató Munkaközössége Hév­kutató

Next