Magyar Nőorvosok Lapja, 1977 (40. évfolyam, 1-6. szám)

1977-02-01 / 1. szám

Magyar Nőorvosok Lapja 40. 2—7. 1977. Szegedi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika (igazgató : Sas Mihály dr.) közleménye Funkcionális sterilitás miatt Clomiphennel végzett ovuláció indukció hatásosságának fokozása HCG-vel írta: SAS MIHÁLY dr. és KINCSES LÁSZLÓ dr. A Clomiphennel végzett ovarium stimuláció esetén az ovuláció gyakorisága 70%-ig emelkedhet [3, 4, 6, 7, 8, 10, 11], de a funkcionális meddőség miatt kezelteken csak 30—40%-ban következik be terhesség. Egyedül Kistner [8] igen nagy anyagán figyelt meg 41%-os gyakoriságot a koncepciót illetően a Clomiphen-kezelés hatására. Elméleti meggondolások alapján a Clomiphen hatásossága HCG-vel — éppen annak LH tulajdonsága folytán — fokozhatónak látszik. A Clomiphen tüszőnövekedést, a HCG pedig tüszőrepedést és a sárgatest kialakulását idézné elő. A kombináció elméleti bizonyítását Edwards [2] adta. Az emberi petesejtet és a fogamzást tanulmányozva szüksége volt friss pocytákra. Ebből a célból végzett indukciót, célja az ovuláció ,,timing”-oldása, „időzítése” volt. Korábban HMG-t használt, újabban Clomiphent alkalmazott erre a célra. Az eredményei az ovulációs rátát illetően hasonlóak voltak. A Clomiphent a ciklus 3. napjától kezdve 5 napon át adta, és a 12. napon a HCG-t. Az ovuláció a HCG adása után általában 36—40 órával következett be, legkorábban 32 óra után. A kombinált kezelésről először Kistner [7] adott ismertetést. A Clomiphen kezelés utáni 2—3. napon 5000 e. HCG-t adagolt. Az így kezelt 56 ciklusból 38 (67%) volt ovulációs és két asszony fogamzott. Radwanska és Swyer [9] 29 asszonyt kezelt 60 cikluson keresztül és terhesség 16 esetben (32%) következett be. Jürgensen és Taubert [6] 14 beteg 25 ciklusát ismertette. Közülük 14 mono­­fázisos, 11 bifázisos volt, és 5 asszony lett terhes. Radwanska és Swyer [9] a plazma-progeszteront vizsgálta ovuláció indukció során. Megállapította, hogy olyan esetekben, amelyekben a meddőség oka endokrin eredetű volt, a corpus luteum elégtelenséget a normálisnál alacso­nyabb vérprogeszteron-szint bizonyította. Ha a Clomiphen-kezelést követően a ciklus 15., 17. és 22., 24. napján HCG-t is adtak, akkor a szekréciós szak közepén jelentősen emelkedett és a normális­nak megfelelő szintet ért el a vér­progeszteron. Ennek ellenére 71 kezelt ciklus­ból csak 3 terhesség következett be 24 betegen. Megállapították, hogy csak Clomiphennel 4,5 ciklus szükséges 1 terhesség bekövetkezéséhez, addig Clomi­phen -1 HCG mellett csak 2,5 ciklusra van szükség. Ilyen irodalmi adatok ismeretében próbáltuk ki a Clomiphent + HCG kombi­nációt általában olyan steril asszonyokon, akikben az ovuláció indukció ismé­telt kezelési periódusok mellett is eredménytelen maradt. Az előzetes indukció a legtöbb esetben Clomiphen volt. A kezelés módja A megfelelő klinikai vizsgálatok után a menstruációs ciklus 5—9. napján 100 mg Clomiphent szedett a beteg, majd a 12. napon 4500 e. HCG-t kapott, s az 5 napos caretia után a cohabitatio a 13. s a követő napokon történt. A kezelés eredményességét klinikai vizsgálatokkal, az alaphőmérséklet mé­résével, továbbá hormonvizsgálatokkal (summaris ösztrogén, vérprogeszteron) ellenőriztük.

Next