Magyar Nyelv – 45. évfolyam – 1949.
Horváth János: Hír három virágénekről
MAGYAR NYELV KÖZÉRDEKŰ FOLYÓIRAT XLV. ÉVF. 1949. ÁPRILIS 1. SZÁM Hír három virágénekről. A virágénekről mind a mai napig keveset tudunk. Sylvester 1541-i nyilatkozata után még elítélőt is csak 1578-tól, a BORNEMisztétól kezdve ismerünk. Ének pedig, melyet maga a szerzője vagy közel egykorú másolója mondana virágéneknek, Balassa verseinek a Radvánszky (vagy Balassa)-kódexben fennmaradt kéziratáig egyetlen egy sem ismeretes. Ily körülmények közt bármily csekélység különben, megvan a maga érdeke Meiu s Juhász Péter alább közlendő, 1561-i nyilatkozatának, mely mint elítélő hozzászólás megelőzi a Bornemiszáét, azzal pedig, hogy három éneket „virágének" minősítéssel részben idéz, részben címszerűleg megnevez, páratlanul áll az említett kódexig. Közlése előtt talán nem árt futólag átpillantani a virágének irodalmának számottevőbb adatain és megállapításain, hogy e Melius-féle nyilatkozat történeti helyét és értelmét kellő megvilágításban lássuk. Énektípusunk legkorábban előbukkanó neve: virágének, így nevezi Sylvester, Melius, Telegdi, Magyari, Geleji Katona, Pázmány. Egyéb nevei: szerelemének (Bornemisza, Kopcsányi Márton), szeretetről való ének (Tolnai Decsi Gáspár), ámorral való ének (Szilvás-Ujfalvi), szerelmeskedő ének, szerelemről írt vers (Pázmány), szerelemről írt ének (Geleji Katona), szerelemmel való ének (Rimay). Figyelemre méltó, hogy Rimay azon előszóban, melyet tervezett Balassa-kiadásához készített, egyszer sem veszi tollára a virágének nevet, hanem „az szerelem argumentumában való énekeit" emlegeti „a mi elmés, tudós Balassa Bálintunk"-nak, ki azokkal „számtalan fő tudós emberek" nyomdokát követi. Jele ez nagyrabecsülésének, s menlevél Balassa virágénekes számára a szerelmi lírát különben kizáró komoly, „tudós" litteratura birodalmába. Pedig Rimay egész középkorias szellemű tractatust is írt a ,,paráznaság" ellen, s abban több exemplum közt olyat is elmond egyet, mely szerint egy vitéz „szerelemmel való ének" mondásáért bűnhődött holta után (Munkái. Akad. kiad. 1904. 255—6, 369). Valószínű, hogy már kolostori irodalmunk hasonló tárgyú énekekre gondolt, mikor „éneklések" és „egyéb sok förtelmes beszedők", „énekmondások'' hallgatásának, „ezvilági szép zöngésben és vigasságban" való gyönyörködésnek tulajdonította némely megtévelyedettek elkárhozását, s talán akkor is, mikor Magyar Nyelv XLV. 1.