Magyar Nyelv – 87. évfolyam – 1991.

1. szám - Benkő Loránd: A „budapesti iskolá”ról

már volt a magyar nyelvtudománynak ilyen jellegű említése, írásban, esetleg élőszóban. E tekintetben talán leginkább Magyarországon huzamosabb időt töltő nyelvészekre — BÁRCZI kapcsolataira gondolva elsősorban romanistákra — lehetne gondolni, például CARLO TAGUAvraire vagy AURÉLIEN SAUVAGEOT-ra. Az utóbbi annál is inkább gyanúba kerülhet, mert a Bulletin de la Société Linguistique de Paris 1957—1958. évi számában (LIII/2, 260) a budapesti nyelvészek csoportjáról beszél, majd az 1960. évi számban (LV/2, 286) konkré­ten is említi az ,,école de Budapest"-et, 1945 előtti viszonylatokra utalva. A magyar nyelvtudomány korábbi nemzetközi helyzetét tekintve azonban — amelyre még visszatérünk — arról aligha lehet szó, hogy ez az elnevezés akár­csak Európában is szélesebb keretekben ismert lett volna. 2. A szóban levő elnevezés konkrét használata ellenére is némi bizony­talanság kelt bennem, s ennek nyomban hangot is adtam, amikor kongresszu­sunk szervező bizottságának a plenáris programok előkészítésével foglalkozó ülésén az a javaslat merült föl, hogy az úgynevezett „budapesti iskola" kér­déséről tartsak előadást. Habozásomnak nemcsak az volt az oka, hogy a mi „iskolánk" több ok miatt sem illeszthető be a nagy európai nyelvészeti isko­lák, a lipcsei, genfi, prágai, koppenhágai, párizsi stb. nemzetközi nagyságrendű és főként kihatású sorába, meg hogy a tudományos iskola fogalmát, meglétét, kritériumait sem könnyű meghatározni és konkrét esetekre alkalmazni. Bi­zonytalanságomat főként az fokozta, hogy a magyar viszonylatokra gondolva a tér, az idő, a személyek, a tematika, a szemlélet egységének vagy különbsé­gének a megállapítása a problémák egész sokaságát meríti föl. Beláttam azon­ban, hogy egy tudománytörténettel foglalkozó magyar nyelvészkongresszuson ezt a kérdéskört aligha lehet hallgatólagosan félretenni, s felmeríthető tanul­ságai sem lehetnek éppen időszerűtlenek tudományunk jelene és jövője szá­mára. Az a véleményem egyébként, hogy a magyar nyelvtudomány történe­tének éppen a közvetlenebbül mögöttünk levő évtizedei a tudománytörténet­írásunk terén mutatkozó nagy hiányok miatt is átfogó és egyúttal tüzetes elemzést igényelnek, nem új, már az 1961. évi strukturalista vitán nyomaték­kal említettem: ,,nagyon fontos feladatot jelent számunkra a magyar nyelv­tudomány fejlődésének legalábbis az utóbbi néhány évtizedre vonatkozó latra vetése. Ennek az eddig sajnálatosan hiányzó fölmérésnek a pozitív és negatív eredményei, tudományunk fejlődése helyes és helytelen vonásainak a föltárása nélkül a hazai nyelvtudomány továbblendítése körül csak félmunkát végez­hetnénk, mivel a közelmúltnak a számunkra jól megfogható, konkrét tanul­ságai a jövő számára igen fontos elvi és gyakorlati útmutatásul szolgálhat­nak." (I. OK. XVIII, 41.) Azóta ugyan többen is szóltak egyes ide vágó rész­kérdésekről, a téma azonban átfogó elemzést máig sem kapott. 3. Egy megszabott terjedelmű előadás természetesen nem nyújthat alkal­mat arra, hogy a szóban levő kérdéskör minden vonatkozását érinthesse, különösképpen hogy részleteibe is tüzetesen behatolhasson; az ide vágó hiá­nyok pótlása egyébként is többek számára adott, többféle nézőpontból való megvilágítást igénylő, huzamosabb feladat. Nekem jelenleg meg kell eléged­nem azzal, hogy a következőkben szükségszerűen vázlatos, csak néhány aspek­tust kiragadó és egyéni nézetű képet rajzoljak föl, magától értetődően meg­engedve, sőt előre is elismerve mások ide vonatkozó, többé-kevésbé eltérő látásmódjának lehetőségét, jogosságát is.

Next