Magyar Nyelvőr – 74. évfolyam – 1950.
1. szám - Rubinyi Mózes: Gyarmathi Sámuel
3 pl. azt, hogy a magyar melléknévképző (rend: rendes) és a -d sorszámnév képző (négy, negyed) megfelelői megvannak a lapp nyelvben. Sok helyes megfigyelése Van a magyar és lapp mondatszerkezeteknek egybevetésében is. A magyar kicsinyítőképzőnek megfelelője van meg asz, észtben s a magyar középfok jelének (jó: jo&fc) megfelelője az észt -mb. A finnugor egybevetések közt Gyarmathi rámutat az elsőszemélyű rag egyezésére, továbbá arra, hogy a magyar t műves tetőképző (ír: ira), megfelel a cseremisz -t, -d alaknak s hogy a zűrjén -ni infinitivus és a magyar -ni azonos. A művet befejező szójegyszékbe felveszi a csuvas szavakat is, mert akkor ezt a nyelvet is a finn ugor nyelvek közé számították, de csakhamar észreveszi, hogy a szamojéd és osztják szavak még jobban megegyeznek a magyarral. Mi voltaz új, mi volt a forradalmi e munkában? Az volt az új, s az volt a forradalmi, hogy a nyelvek hasonlóságát nem a közös szókincs, hanem a nyelvek szerkezeti, tehát alaktani és mondattani hasonlósága alapján állapította meg. Látjuk tehát, hogy Gyarmathi nyelvtudományi búvárkodása a magyar nyelvnek egész körére kiterjedt. Igyekezett megállapítani a magyarnak a finnugor nyelvekkel való rokonságát. Meglepően helyes érzékkel állapítja meg nyelvünk idegen elemeit, amelyek kultúrhatások által nyertek teljes polgárjogot a magyar nyelvben. Érdekes, hogy Gyarmathi maga érezte legjobban gyöngeségeit, hiányosságait és legfőbb vágya volt, hogy valaha ő maga is nem könyvekből, hanem az élő beszéd által ismerhesse meg ia, magyar nyelv rokonait. Nem csoda, ha még évtizedek múlva is lelkes buzgalommal pártolja, istápolja keletre induló ifjú tudósunk, Körösi Csoma Sándor vállalkozását E tény ékes bizonysága tudós tárgyilagosságának, lelkesedése soha ki nem hűlt hevének. A történeti fejlődés igazsága megköveteli annak megállapítását hogy, Gyarmathi sokat tanult mesterétől, a történész Schlőzertől, aki 1771-ben megjelent Allgemeine Nordische Geschichte című művében szinte egészen pontosan megjelöli a magyar nyelv finnugor rokonsági körét, aki személyesen is támogatta Gyarmathit Göttingában könyvekkel, előszóval Gyarmathira Dobrowszky József szláv filológus (1752—1829) is hatott, aki északi útjáról visszatérve (járt svéd, finn és orosz tájakon) egy levelében megemlékezik a finn-magyar rokonságról és felhívja a figyelmet arra, hogy e kérdéssel magyar embernek kellene foglalkoznia. E levél 1794-ben jelent meg a bécsi Hírmondóban. Persze hatott Gyarmathira Sajnovics is Demonstrátiójával (1770), amelyben ő a magyar és lapp nyelv idiomájának azonosságát bizonygatta. A fentiek eléggé mutatják Gyarmathi óriási haladását Sajnoviccsal szemben. De Gyarmathinak hazai szempontból nem kis érdeme, hogy tanítását jórészt magáévá tette a lánglelkű Révai Miklós, aki tudományos tárgyilagossággal szembeszállt a kicsinyes tartózkodásnak, sőt rémülésnek pánikjával, amellyel a feudális korban sovinista rövidlátók egyszerűen el akarták utasítani a „halzsíros" atyafiságot. Gyarmathinak Körösi Csoma Sándor érdekében való buzgólkodásáról már megemlékeztünk és ne feledjük el, hogy az ő hatása nélkül nem indult volna el Reguly Antal sem. Gyarmathi Sámuel már az Affinitás előtt is bebizonyította szorgos nyelvtudományi érdeklődését. Ennek érdekes a története. 1790-ben Görög és Kerekes, a Hadi Történetek című bécsi magyar hírlapnak szerkesztői 20 aranyat ajánlottak fel jutalmul egy magyar nyelvtan megírására. Ezt, az összeget Nunkovich püspök megtoldotta 30 arannyal s így 50 arany pályadíjat tűztek ki egy részletes magyar nyelvtan kidolgozására. A pályázatra öt pályamunka érkezett be s a bíráló bizottság, mely Debrecenben foglalkozott a pályaművekkel, szokatlan, vagy mondjuk, eredeti módon döntött Egyik pályaművet sem jutalmazta meg, hanem a pályaművek alapján egy