Magyar Nyelvőr – 80. évfolyam – 1956.

Bárczi Géza: Anyanyelvünk magyarsága

MAGYAR NYELVŐR 80. ÉVFOLYAM * 1956. JANUÁR-MÁRCIUS * 1. SZÁM Anyanyelvünk magyarsága* 1. Nyelvünk magyarságának kérdése több szempontból vizsgálható, és fölötte összetett kérdés, minthogy a nyelv rendkívül bonyolult szerkezete és annyifelé kiágazó kapcsolatai következtében minden vele összefüggő probléma szükségszerűen sokrétű. Megvitatása, sőt alapos kidolgozása több szempontból fontos volna, minthogy egyebek közt az alkalmazott nyelv­tudomány egyik országos érdekű ágának, a nyelvművelésnek alapjához szolgáltat anyagot, közelebb segítve bennünket azokhoz a normákhoz, melyek­hez a nyelvművelők építő tevékenységüket szabják és tiltó szabályaikat is mérik. Egy ilyen rövid előadás keretében ilyen kidolgozásról még csak szó sem lehet, csupán a kérdés néhány pontját lehet érinteni, azt is futólag. Kétségtelenül téves volna úgy fölfogni a dolgot, hogy nyelvünkben csak azok igazán magyar vonások, melyek a finnugor vagy ugor őshazától kezdve mindmáig élnek, amelyek tehát kétségtelenül a magyarság sajátos, legősibb örökségét alkotják. Hiszen a mai magyar ember semmiképpen sem azonos a finnugor korbeli, lesben álló nyilas vadásszal vagy vejszét építő, hálót vető halásszal. Nemcsak embertani szempontból módosult igen lénye­gesen a magyar ember külső jellege, hanem főleg gondolkodásmódja ment keresztül óriási változáson. Szellemi látóhatára, fogalmi kincse mérhetet­lenül kibővült, tudatának mezsgyéi nagymértékben tágultak, szellemi szük­ségletei megsokasodtak, gondolkodása színesebbé és sokkalta szövevénye­sebbé lett, logikai egybefogó képessége rendkívüli mértékben megnövekedett, a fogalmak viszonyításának szüksége és lehetősége ama kezdetleges fokhoz képest igen változatossá bontakozott. Azok a követelmények, melyeket a mai élet a nyelvvel szemben támaszt, mennyiségileg és minőségileg is annyira mások, mint amivel a kezdetleges viszonyok között élő finnugorság beérte, hogy nyelvünk magyarságának kizárólagos fokmérőjéül finnugor vonásait használni nem szabad. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a magyar nyelv alapszínét finnugor-ugor öröksége adja meg. Ebben az örökségben ugyanis a magyarság rendkívül becses kincset hozott magával, amikor nyelvrokonai­tól elszakadt, a fejlődésre oly nagy mértékben képes eszközt, a termékeny lehetőségeknek olyan, szinte korlátlan halmazát, mely magával hozott rugal­masságával hozzá tudott idomulni a gondolkodás fejlődéséhez, a csírájukban benne lévő ösztönök az ősi hagyományokhoz hűnek maradva ki tudtak bontakozni, s a fokozatosan fejlődő követelményeknek meg tudtak felelni. * Előadásként elhangzott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1955. április 30-án (vö.­­5yr. 79 : 378).

Next