Magyar Nyelvőr – 83. évfolyam – 1959.
1. szám - Nyelvművelés - Zsoldos Jenő: Adalékok proletár szavunk történetéhez
határain nem virul öröm számodra ; ne szeress, mert nem fog senki szeretve közelítni szívedhez, s ha fogna, ragaszkodásod nem boldogíthat senkit a világon, — dolgozzál, s gyűlölj" (Budapesti Árvízkönyv, Pest, 1841. 5 : 96—7). Amidőn a szó nem külföldi közlemény vagy közvetlen tapasztalat visszhangjaként jelentkezik, hanem magyar szemlélet nyomán fejezi ki a mondanivalót, a proletár szó jelentése a hazai kapitalizálódás folyamatának gazdasági és társadalmi viszonyait tükrözi. Az általunk ismert első magyar vonatkozású lelőhelyen a tágabb értelemben vett munkásosztály fogalmát fedi, mégpedig úgy, hogy a szó használata a parasztságnak és a gyáriparban elhelyezkedő paraszti munkásoknak osztályhelyzetét érinti, és szembeállásukat jelzi az uralkodó osztályok képviselőivel. Adatunk szerint a politikai jogok megadása nem idézné elő a parasztság kedvező sorsváltozását. Csak a földhöz juttatott jobbágyság lehet boldog : „Valljon mi hasznuk van a vagyontalan proletariusoknak, a szigorú sajátjoggal szemközt, a nekik kegyelmesen megajánlott képviseletből? Minden politikai joguk daczára védelem nélkül állanak a munkát tőlök bár puszta szeszélyből megtagadó földbirtokosnak vagy gyárurnak" ellenében" (Századunk 1839. 233 . vö. 303). A kapitalizmus igényelte iparszabadságnak és a termelést gátló céhrendszernek magyar földön is időszerűvé lett összeütközése magával hozta proletarius szavunk használatát. A konzervativizmus és a feudális életszemlélet a céhmesterek érdekeit védi : ,,ha a szabadság szünetleni harsogása mellett nem vágyunk titkon a szegény embert csupán proletariussá, sőt mi még aljasítóbb, mozgonyként tekintendő többször irgalmatlan gyártulajdonosok tettleges rabszolgáivá tenni, ugy a czéheknek . . . becsületes társulásait ... olly hideg vérrel nem ostromolhatjuk !" (uo. 1842. 747). Ebben az antikapitalista tudatban a 'proletár' fogalmához valamiféle lealázó tartalom tapad . A „szabadelmű urak" részéről tapasztaljuk, „hogy épen általuk tiszteltetik a proletarius névvel, épen általuk aljasittatik napszámosi kereskedésre az eddig becsületes czéhbeli mesteremberség" (uo. 758). A céheknek megváltó szerepük van a szegények „erkölcsi" világában. A szegény mesteremberek helyzete csak a rendi társadalomban lehet kedvező. Ezek itt nem kényszerültek még olyan kifakadásokra, „millyeket majd minden hírlapban Anglia gyárkerületeiből a kenyörtelen proletáriusokról olvasunk" (uo. 791). A céhrendszer híveinek érveit Szokolay István ezekkel a szavakkal veszi célba : „Az 1842-dik Decemb. Századunkban kijött értekezés irója . . . felette hibázik, . . . midőn a cselédjeink és egyéb alsó osztályaink erkölcstelenségét, uri hatalom elleni szegülését a czéhek köztöki hiányának tulajdonitja" (Czéhek és iparszabadság. Pest, 1846. 64—5). Az itt felvetett probléma lényegében két, a kapitalizmussal együtt járó gazdasági és társadalmi jelenséget érint : a pauperizmust és az osztályharcot. Mindkét kérdésben szükségszerűen találkozunk proletár szavunkkal. Eötvös Széchenyinek arra a vádjára, hogy a Pesti Hírlap nem az ész vonalán halad, hanem érzelmi területen veti meg a lábát, a felebaráti szeretetre hivatkozik. Az ész, a számító önzés nyomán csak növekszik a szegénység : „Európában körültekintve, a proletariusok millióit látjuk, kiket (hála az égnek, hazánk még ment e veszélytől) számoló önösség kétségbeesésig kinéz naponként" (Kelet Népe és Pesti Hirlap, Pest, 1841. 61). A motívum ismétlődik. Lukács Móric szerint „a pauperismus félelmes terjedésit" más-más módon akarják feltartóztatni. Egyesek „philantropicus intézetek és egyesületek által". Vonat-