Magyar Nyelvőr – 85. évfolyam – 1961.
Grétsy László: A műszaki nyelv művelésének útjai
A szerző itt nyilván kétféle fogalmazási lehetőségre gondolt: egy ilyen . . . esetet tárgyaltunk, illetőleg az egyik ilyen . .. esetet tárgyaltuk. Mindkét fogalmazásmód helyes, a kettő keveredéséből alakult s az idézett mondat megszerkesztésében végül is alkalmazott harmadik azonban felemás, torz, grammatikailag hibás. Az előbbi kettőtől eltérő jellegű, de megint csak egyeztetési hiba a többes szám alkalmazása egyes szám helyett. Két vagy több egyes számú alany után ugyan többes számban is előfordul néha az állítmány, a következő példában azonban ép nyelvérzékű ember mégsem tűrheti meg a németes ízű többes számot : „A kuplungkerekek le- és felrakása ezideig nagykalapáccsal, feszítővassal történtek'''' (Újítók Lapja 1959. 23. sz. 18). — Végül pedig — ugyancsak az egyeztetési vétségek köréből — egy olyan jelenségtípusra hívom fel a figyelmet, amellyel a műszaki könyvek és folyóiratok lapjain bizony nemegyszer szembetalálkozunk. A katonáknak van fegyverükféle részeshatározós szerkezetben a birtokot jelölő szóról különös szeretettel hagyják le a birtokosok többségét jelölők többes jelet, tehát mintha a fegyverük helyett ezt mondanák: fegyvere. A következő két példában dőlt szedéssel emelem ki a részeshatározói szerkezet tagjait, s a helyes — vagy legalábbis pontosabb — alakot szögletes zárójelben közlöm. „Vasöntvényekkel kapcsolatban általában csak mechanikai előírásoknak van helye [helyük." (Vas- és acélöntvények . . . id. szabv. 11). ,,A készülékeknek kellő mechanikai szilárdsága [szilárdságuk] legyen és úgy legyenek kiképezve, hogy használat közben a várható durva kezelésnek is ellen tudjanak állni" (Háztartási villamosgépek általános előírásai. MSZ 161 T [58 VIII.] jelzetű szabványtervezet). 3. A természettudományok, a technika és az ipar nyelvének gondozása, mint már mondottuk, kettős feladat. E munka egyik részéről, a műszaki nyelv mindenhol otthonos, az irodalmi és a köznyelvben is megtermő és tenyésző vadhajtásainak lenyesegetéséről az eddigiekben volt szó. Immár az a soron következő feladatunk, hogy bemutassuk a szaknyelvekkel kapcsolatos speciális tennivalóinkat is, azaz — in medias res — a terminológiai vétségek orvoslásáról beszéljünk. Mindenekelőtt hadd tisztázzunk — már amennyire tisztázni tudunk — egy műszóhasználati kérdést! A szakirodalomban a terminológia kifejezés mellett többször találkozunk a nómenklatúra műszóval is. A Bakos Ferenc szerkesztette Idegen szavak kéziszótára (Budapest, 1958.) szerint a terminológia jelentése 'szakszókincs; valamilyen tudomány, művészet, szakma sajátos műszavainak, szakkifejezéseinek összessége; szakmai nyelv', a nómenklatúráé pedig 1. 'valamely tudomány, művészet, technikai ág stb. kifejezéseinek öszszessége; szakszótár' 2. 'névmutató, szójegyzék'. Azok a kutatók, akik a terminológia és a nómenklatúra fogalmának egymáshoz való viszonyát igyekeztek megvilágítani, észrevételem szerint két fő csoportra oszthatók. Az egyik csoport szerint a terminológia kifejezés elsősorban bizonyos szakmai fogalmak, a nómenklatúra pedig valamilyen szakma, tudományág sajátos tárgyainak elnevezéseit hivatott megjelölni. Ez a vélemény csendül ki Klár János és Kovalovszky Miklós „Műszaki tudományos terminológiánk ..." című, 1955-ben megjelent munkájából (7), a könyv szavaihoz kapcsolódva bizonyos mértékig hasonlóképpen vélekedtem magam is a pécsi nyelvművelő konferencián tett hozzászólásomban, s így nyilatkozik Hellmut v. Philipsborn is Sprachfragen in der Kristallographie und Mineralogie című tanulmányában (Sprachforum 1955. 245). Szavait idézem, mivel belőlük jól látható, hogy a