Magyar Nyelvőr – 88. évfolyam – 1964.
Kovalovszky Miklós: Nagy J. Béla nyolcvanéves
Nagy J. Béla nyolcvanéves emlékül és tanulságul : ugyanazt a meleg emberséget és lelkesedést hallottam ki belőlük, mint ami előadásaiból is felénk sugárzott. Ez késztet, hogy — leghívebb jellemzésül — néhány megjegyzését idézzem. Sokat foglalkozik a nyelvművelő folyóirat szerkesztésének külön nehézségeivel. ,,Megnehezíti a szerkesztő dolgát, hogy nagyon latra kell vetni minden szót, ami napvilágot lát, s olykor bizony a legtekintélyesebb cikkírót is meg kell kérni, hogy ezt vagy azt töröljön a cikkéből vagy módosítson rajta. Ténybeli állításoknak gyakran utána kell nézni. Ez sok időt elrabol, de sok kellemetlenségtől is megóv bennünket. Senkinek se higgyünk, legkevésbé magunknak. Nem kell személyeket támadni, mert senki sem szereti, ha kipellengérezik, csak a hibákra kell rámutatni és főképp megmondani, hogy mi a módja a hiba elkerülésének. A komoly hibákat kell tollhegyre szedni, és jól meg kell okolni, hogy mit miért hibáztatunk, mert enélkül a megbírált szerző puszta gáncsoskodást lát a hibáztatásban." A szerzőkkel való okos bánásmódról ezt írja : ,,Nem kell minden rossz cikket elfogadni. A rosszul megírt cikket vissza lehet adni a szerzőnek. Persze cukros vízben, mint minden keserű pirulát. Az ember tapintatosan elmondja, mit kellene megváltoztatni a cikkben, és azt ajánlja a szerzőnek, írja meg újra. Nem bizonyos, hogy sikerül, de olykor beválik. Az írókat is nevelni kell." A cikkekben felbukkanó részletkérdések mellett többször ír a nyelvművelés elvi kérdéseiről és gyakorlati módszereiről is, megszívlelendő tanulságokat nyújtva. A nyelvvédelmet abban az időben gyakran illették azzal a váddal, hogy reakciós, soviniszta mozgalom. Nagy J. Béla így érvel ez ellen : ,,Simonyi Zsigmondot és Balassa Józsefet, a Nyelvőr szerkesztőit bizonyára nem lehet azzal gyanúsítani, hogy akár csak egy picinykét is fasiszta érzelműek voltak, márpedig ők is ugyanúgy védték és művelték nyelvünket, mint a Magyarosan. Azt kellene megíratni szakemberekkel külön cikkekben, hogy más nemzetek hogyan gondozták és védték nyelvüket már akkor is, mikor a fasizmusnak még híre sem volt " Ennek ellenére nem híve a szenvedélyes, már-már öncélú szógyártásnak : ,,A szófaragásra nem kell annyi helyet pazarolni. Kár a papirosért, hiszen az ajánlott szavakból úgysem kerül forgalomba jóformán egy se. A javíthatatlan szógyártók el fognak árasztani bennünket kényszeredett és sokszor egészen sületlen szókoholmányokkal. A szavak laikus kigondolói rendesen nem törődnek avval, hogy az idegen szónak több jelentése van, a szócsaláddal sem vetnek számot. Csak nagyon szerény helyet adjunk ezeknek a szóajánlásoknak, hogy ne azonosítsák az egész nyelvművelést a szófaragással." Az idegenszerűségekkel kapcsolatban szól Nagy J. Béla a fordítás kérdéseinek fontosságáról. Azt ajánlja, nyissunk ezzel foglalkozó külön rovatot, főként az iskolák szempontjait, szükségét tekintve. A pedagógus tapasztalata, és igénye szólal meg itt : ,,A fordítás nagyon élesítheti nyelvérzékünket, ha ügyelünk az indoeurópai nyelvek és a magyar nyelv közti sok különbségre, de nagyon el is ronthatja magyar nyelvérzékünket, ha átengedjük magunkat az idegen nyelvek hatásának. Egy-egy mondaton, sokszor csak egy-egy kifejezésen, címen is szépen lehet szemléltetni, mi a magyaros, mi a magyartalan. Erre a munkára persze olyan tanárokat kellene toborozni, akiknek megvan hozzá az érzékük és a tudományuk. Tapasztalatom szerint az iskolában nagyon magyartalanul fordítanak, főképp olyan tanárok keze alatt, akiknek a magyar nem szaktárgyuk." S végül ide iktatom a nyelvvédők legriasztóbb hibájaként emlegetett nyelvcsőszködésről mondott szavait : ,,Ez ellenfeleink szótárából való kifejezés, és ki vonja meg a határt a kicsinyes nyelvcsőszködés meg a tágabb értelmezésű nyelvművelés között? Akinek nem tetszik a megrovás (és senkinek sem tetszik), az úgyis