Magyar Nyelvőr – 94. évfolyam – 1970.
Nyelvművelés - 1
nyaiból adódó részrendszerekre is tekintettel van, sőt éppen ezeknek a bemutatását tekinti tulajdonképpeni feladatának. 2. Ezzel lényegében meg is határoztam az egyik célját annak a magyar szinonimaszótárnak, amelynek — mint az MTA Nyelvtudományi Intézete egyik tervmunkájának — az elkészítéséhez A magyar nyelv értelmező szótára utolsó (hetedik) kötetének a megjelenése (1962) után kezdtem hozzá. Ez az időpont nem véletlenül adódott. Addig ugyanis, amíg az Értelmező Szótár el nem készült, amíg nem állt rendelkezésre egy olyan munka, amely a magyar irodalmi és köznyelv törzsállományát szakszerűen leltározza, a szavakat és az állandósult szókapcsolatokat egyedi sajátságaik — sajátos jelentésük (jelentéseik), nyelvtani és stilisztikai jellegük — szempontjából vizsgálja és jellemzi, szó sem lehetett igényesebb magyar szinonimaszótár megalkotásáról. Az egyetlen jelentősebb ilyen magyar műnek, Póra Ferenc szótárának (A magyar rokonértelmű szók és szólások kézikönyve. Bp., 1907.) is az az egyik alapvető fogyatkozása, hogy szerzője nem támaszkodott, nem is támaszkodhatott olyan értelmező jellegű szótár eredményeire, amelyből kiindulva a szókincs elemeinek az egymáshoz való jelentésbeli viszonyát megállapíthatta volna. A készülő magyar szinonimaszótár másik célja a mindennapi élettel, a gyakorlati nyelvhasználattal van közvetlen kapcsolatban. Fogalmazás és szövegjavítás során — ide értve az írói és szerkesztői munkát éppúgy, mint a dolgozatírást és -javítást — lépten-nyomon előfordul, hogy a tudatunk előterében levő, éppen eszünkbe ötlő szavak nem fedik pontosan azt a gondolati tartalmat, amelyet ki akarunk — vagy amelyet a javítandó szöveg szerzője ki akart — fejezni. Az sem ritkaság, hogy egy-egy olyan szó, amelyet éppen le akarunk írni, vagy amely a nyelvi átfésülésre szoruló fogalmazványban előfordul, hangulati velejárója, stilisztikai értéke miatt nem felel meg a szöveg jellegének. Olykor meg némely szó vagy kifejezés sorozatos ismétlődése csúfítja el, teszi egyhangúvá vagy darabossá, döcögőssé a fogalmazványt. Ilyen esetekben, de még általában akkor is, ha a szavak jelentései között levő árnyalati eltérésekre vonatkozólag merülnek fel bennünk kérdések, olyan kézikönyvhöz szeretnénk fordulni, amelyben a lehető leghamarabb megtaláljuk a szükséges felvilágosítást, a közölni kívánt gondolatnak a leginkább megfelelő és a szövegbe éppen beleillő szót, esetleg állandósult szókapcsolatot vagy azt a kifejezést, amellyel az értelem lényeges megváltoztatása nélkül felcserélhetjük a stílusbeli egyhangúságot okozó, elkerülhető ismétlődéseket. Magától értetődő, hogy a készülő szinonimaszótárnak ilyen, a gyakorlati igényeket közvetlenül kielégítő kézikönyvnek is kell lennie. A készülő munkának a sajátosan nyelvtudományi és az imént bemutatott gyakorlati célja azonban csak elméletileg különíthető el egymástól. Valójában — és ez az eddig elkészült mintegy 17 000 szinonimaszótári szócikk megírásának az egyik legérdekesebb és legfontosabb tanulsága: — minél inkább sikerül a szótárban a szókészleti egységek jelentésviszonyainak a feltárása és a mai magyar — zömmel köznyelvi — szókincs szemantikai részrendszereinek a bemutatása, annál használhatóbb lesz a szinonimaszótár a mindennapi életben is mint olyan nyelvi segédkönyv, amely kielégíti a nem sajátosan nyelvészeti érdeklődésű, de szabatos, pontos fogalmazásra, igényes és változatos stílusra törekvő írók és minden rendű tollforgatók kívánalmait. Éppen ezért a következőkben a készülő szótárnak néhány — magát a mű jellegét meghatározó — sajátságát úgy szeretném ismertetni, hogy arra is