Magyar Nyelvőr – 101. évfolyam – 1977.
Nyelvművelés - 1
is lesz kísérőd, mer el fogok jönni" (Új Népk. 1874); ,,Minek gyüjtök énértem ? Van Szadán is olyan ember, aki tud hozzá. Én nem is gyövök" (164), stb. Az irodalmi nyelvből értékes adatokat szolgáltat Károli bibliafordítása. A „Mennyei jelenésekről" való könyv szerint a feltámadott Jézus ezt üzeni a mennyből a thiatiabeli gyülekezetnek: „Hanem ami nálatok vagyon, azt tartsátok meg addig, míg eljövök" (2, 25). A sárdisi gyülekezetnek szóló üzenetben ez áll: „Imé eljövök hamar" (3, 11). Később ezt üzeni az egész emberiségnek: „Imé eljövök hamar" (22, 7). Ezt az ígéretét még kétszer megismétli: „Es imé hamar eljövök" (22, 12); „Bizony hamar eljövök" (22, 20). További irodalmi példák: „Jól tudom, hogy velem . . . barátkozni semmi okod, de nem is azért jövök" (Berzsenyi: Levél Kazinczyhoz, 1820. dec. 13). Lina: „Csak menjenek előre, tüstént jövök" (Kisfaludy Károly: Csalódások. 3); Katica: „Megálljatok, jövök, már itt vagyok" (Vörösmarty: A fátyol titkai. 2); ,,Jövök mingyárt" feleltem vissza (Tamási Áron: Ábel a rengetegben. 132); „Gábor, férjem, gyere, fogadd a legátus urat. Jövök én is, rögtön jövök'', (Móricz Zsigmond: Az atyafiság); „Nyúljatok, lengjetek, Intsetek, szóljatok' Lássam, hogy várjatok, Oly megverten jövök" (Illyés Gyula: Szülőföldem); „ Így hallom a hegyet, ahogy eljövök lábánál" (Illyés Gyula: Megered az eső). Talán azt nézi (lelkem bús reménye !), melyikkel ékesítse föl magát, ha megjövök majd én, a vőlegénye" (Babits Mihály: Hegeső sírja). Szándékosan hagytam utoljára Arany Jánost, mert az ő apró morzsájából sütöttek a nyelvművelők a magyar nyelv számára egy ehetetlen kenyeret. Arany bizonyára meg is feledkezett időközben arról a bizonyos cikkecskéről, amely a lavinát megindította, hiszen ő maga is nemegyszer használta a jön igét „szabálytalan" jelentésben. A legszembetűnőbb módon abban a versikében, amelyben kimenti magát egy akadémiai ülésről: Sár van, hó van, köd, fergeteg. A szegény tag bús és beteg. Nem jöhetek. — Végezzetek. (Akadémiai papírszeletek). Az idézett példák világosan mutatják, hogy valamennyi finnugor nyelv használja a jön igét a hallgatóhoz való közeledés — tehát a beszélő helyétől való távolodás — jelzésére. Megtaláljuk ezt a nyelvhasználatot az idézett (és itt nem idézett) példák tanúsága szerint a magyar köznyelvben és népnyelvben is az egész magyar nyelvterületen. Megtaláljuk az irodalmi nyelvben, ott és abban a korban, ahol és amikor szó se lehet pestiességről. Megtaláljuk olyan íróknál, akiket semmiképpen se minősíthetünk „pesti" írónak. Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy a jön ige használatát nem az „ide— oda" recept, sem a,,beszélőhöz való közeledés" szabálya határozza meg. „Hát akkor mi határozza meg?" kérdezhetik egyesek. Megpróbálok válaszolni erre a kérdésre. Minden igének van egy többé-kevésbé meghatározható alapjelentése. Ez a jelentés szerepel az első helyen a szótárakban. Mindnyájunkban él egy meglehetősen élesen kirajzolódó képzet csaknem minden ige alapjelentéséről. Rendszerint azonnal le is tudjuk fordítani az elszigetelten jelentkező igéket az általunk ismert idegen nyelvekre. Csak akkor lepődünk meg, amikor bizonyos szituációkban, összefüggésekben egészen más igét kell használnunk az idegen nyelvben, mint az anyanyelvben. De ugyanez áll fordítva is. Ez annak a következménye, hogy a különféle szituációkban, á 1-