Magyar Nyelvőr – 107. évfolyam – 1983.

Köszöntés és búcsú Illyés Gyulától

MAGYAR NYELVŐR 107. ÉVFOLYAM * 1983. JANUÁR-MÁRCIUS * 1. SZÁM KÖSZÖNTÉS ÉS BÚCSÚ Számadó* Szétszóratván, ős lápokba vonul hite­konok község hű papjaként (kit azzal áld, amivel ver az Úr !) templomtalanul, palásttalanul (s vívódva folyton, mit hoz ránk az ég) kell osztanom úrvacsorát s igét! (Illyés Gyula: Számadó) Üldözött tiszántúli prédikátorok s nyájajuhász dunántúli számadók hű fiaként őrizte, őrizi a kezére bízott nyájat Illyés Gyula, a nemzet költőjének elhivatottságával hirdetve a megtartó igét az irodalom szószékéről. Az ige, a megtartó szó hatalma hogy is ne érdekelhette volna őt közelről, hiszen tudta jól, hogy a prédikátor ősök forgatta Károli-biblia igéi nemcsak eszméket hordoztak, hanem összetartói is lettek a Mohács után három országra hullott, szétbarangolt nyájnak az anyanyelv akkor fölfedezett hatalmával. A sok országra hullott XX. századi magyarságnak éppilyen őrizeje s megtartója akart ő lenni — s lett is — műveivel, szavai megtartó hatalmával. S ahogy a XVI. század prédikátorai nem csupán ösztönös (bár jó ösztönű) használói voltak az újonnan fölfedezett anyanyelvnek, hanem elsőként bogozgatták milétének, eredetének, rokonságának titkait is, keresve a szép és illő beszéd törvényeit: a XX. századi utód sem állhatott meg a nyelv, az igét hordozó anyanyelv ösztönös csodálatánál. Illyés Gyula nemcsak nagy művésze, de tudós értője is közös kincsünk titkainak, híven az általa leírt igékhez: ,,emberi létünkben szerzett tulajdonaink közt alig van szentebb, mint a nyelv." Azt, hogy az anyanyelv gondjait mennyire szívén viseli, magam először akkor fedeztem föl, mikor még érettségiző diákként iskolai bálványomnak, Kosztolányi Dezsőnek kötetbe gyűjtött írásait sorra megszereztem. A sorozat első kötete mindjárt az Erős várunk, a nyelv volt, s a templomi áhitatú cím alatt ez állt: ,,Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta: Illyés Gyula." S a bevezető szavait — amelyeket a nagy nyelvművész-nyelvművelőről írt — önmagáról is írhatta volna: ,,Ügye volt a nyelv, mesterségének eszköze. Látni való, hogy először csak a munka pillanatnyi szüneteiben vette szemügyre s köszörült rajta ( A szerkesztőség ) . Ez a tanulmány ünnepi köszöntőnek készült: a közben bekövetkezett fájdalmas esemény folytán azonban búcsúzó lett. Abban a tudatban bocsátjuk közre eredeti formá­jában, csak a címen változtatva, hogy e gazdag nyelvi és szellemi örökség nem vész el, nem veszhet el, hanem eleven ható erőként jelen lesz mindig nyelvünket védő, ápoló munkánkban.

Next