Magyar Nyelvőr – 117. évfolyam – 1993.
1. szám - Nyelvművelés - Grétsy László: Nemzetközpontú nyelvművelés
MAGYAR NYELVŐR 117. ÉVFOLYAM * 1993. JANUÁR—MÁRCIUS * 1. SZÁM Nemzetközpontú nyelvművelés Hogy miért ez a cím, azt olvasóim bizonyára hosszas fejtegetés nélkül is tudják: Lőrincze Lajos emberközpontú nyelvművelés kifejezésére, illetve ilyen című cikkére, sőt könyvére rímel, s amit a cím magyarázatául a következőkben röviden előadok, az szándékaim szerint a Lőrincze által kifejtetteknek természetes, szerves folytatása. Kezdem azzal, hogy emlékeztetőül megemlítem: az emberközpontú nyelvművelés kifejezés jelentéstartalmát is magyarázni kellett akkoriban, jó két évtizeddel ezelőtt. Még a mindenki által tisztelt kiváló nyelvész, Bárczi Géza is bírálta, többek között ezt írva róla a Magyar Tudományban: „Hallottuk igen illetékes helyről, hogy a régi nyelvművelés »nyelvközpontú« volt, a mostani azonban »emberközpontú«, illetőleg az újabb fogalmazás szerint »kommunikációs központú«. E formula nagyon szépen hangzik, de megvallom, bárhogyan forgatom is, nem tudok mögötte elfogadható értelmet találni. A nyelv mindig és mindenkor az embert szolgálja és szolgálta, ember nélkül, társadalom nélkül, melyben a gondolat kicserélésének, az érintkezésnek — a »kommunikációnak«-nak — eszköze, értelmét veszti. . (1971., 609). Abban tökéletesen igaza volt Bárczi Gézának, hogy a nyelv mindig az embert szolgálta és szolgálja. De — amint ezt Lőrincze kifejtette — ebből aligha következik az, hogy mindenféle nyelvművelés eleve „emberközpontú" is. Jó példa erre az idegen szavak elleni küzdelem kétféle felfogása. A két világháború közti időszaknak ezzel, vagyis az idegen szavakkal kapcsolatos szakirodalmára például határozottan a nyelvközpontúság volt jellemző. Főleg a nyelvre irányult, elsősorban magát a nyelvet féltették az ez ügyben meg- és felszólalók. Szinte fel sem merült az az érv, hogy ezt vagy azt az idegen szót azért kell kerülni, magyarral felváltani, mert a magyarul beszélők nagy része nem érti, félreérti vagy esetleg nem tudja jól kimondani. Az idegen szavak legfőbb vétke az volt, hogy idegenek. Persze, nem fölösleges ez a szempont sem, főleg olyan időszakokban, amikor — mint mostanság — az idegen szavaknak valóságos áradata fenyeget bennünket, de még ilyen kiélezett helyzetben is rokonszenvesebb az az emberközpontú nyelvművelés, amelyik nem minden idegen szót utasít el a nyelvvédelem, a nyelvtisztaság jegyében, hanem különkülön mérlegre teszi mindegyik idegen elemet, s szükségességük, érthetőségük, hangzásuk stb. vizsgálata alapján egyenként értékeli őket. Persze, hogy kell a nyelvre is figyelni, de a használóra, az emberre is. A kettő nem ugyanaz. Az ilyen vagy olyan központúság nem kizárólagosságot jelent, hanem arányváltozást, súlyponteltolódást, kisebb vagy nagyobb szemléleti különbséget.