Magyar Nyelvőr – 122. évfolyam – 1998.

1. szám - Nyelvművelés - Gósy Mária: A beszédtervezés és a beszédkivitelezés paradoxona

embereknek. Jobbára kétkezi emberek nyelve volt a magyar. Akik világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akiknek nem volt rejtegetni valójuk egymás előtt. Akik nem szorultak se hamisságra, se hízelgésre. [...] Az írás és beszéd módja mindenkit leplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés, [...] állítás, amiért helyt kell állni. Egy életen át! Egy nemzet életén át!" (Illyés Gyula: Iránytűvel. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1975. 2. kötet 81-2.) E gondolatok jegyében a 8. egyetemi anyanyelvi napokat megnyitom, va­lamennyi résztvevőnek jó munkát és sok sikert kívánok. Izsák Lajos rektorhelyettes A beszédtervezés és a beszédkivitelezés paradoxona Bevezetés A beszédet egyrészt az átadásra szánt gondolat megtervezése, másrészt az annak megfelelő nyelvi forma hozzárendelése előzi meg. A kettő rendszerint olyannyira egyszerre zajlik, hogy a beszélő nincs is tudatában a kétféle folya­matnak. Ez csak olyankor válik egyértelművé, ha valamilyen okból a gondolatot többször „átfogalmazzuk", avagy ha magát a kialakított nyelvi formát változtat­gatjuk. Klasszikus példája ennek az igazmondó juhászlegény, aki mind a gondo­latot, mind az ahhoz tartozó nyelvi formát igyekszik különféleképpen létrehozni, amikor több ízben elpróbálja, hogy miként mondja el Mátyás királynak az aranyszőrű bárány történetét. Az átlagos, mindennapi beszélgetések során nincs mód (és idő sem) a be­szédprodukciót megelőző folyamatok állandó korrekciójára vagy újratervezésé­re; ennélfogva a tervezés és a kivitelezés nem mindig áll összhangban. A be­szédtervezés és a beszédkivitelezés egymást feltételező, ugyanakkor egymás működését akadályozó folyamatok. Mit értünk ezen? A spontán közlések két alapvető csoportra oszthatók. Az egyik esetben a beszélő felkészül a beszédre, a gondolatait többé-kevésbé összerendezi, de a megfelelő nyelvi formát az adott beszédhelyzetben rendeli hozzá. A második esetben semmilyen beszédtervezés nem előzi meg az aktuális közlést; mind a gondolatok kialakulása, mind a kivite­lezés az adott helyzetben történik meg. Ez utóbbi a szorosabb értelemben vett spontán beszéd (vö. Fábricz 1988: 77). Mindkét esetben, de különösen az utób­biban, a beszédtervezési folyamatok - összetettségüknél, változékonyságuknál, néha kialakulatlanságuknál fogva - megnehezítik azt, hogy a beszélő csaknem azonos időben sikeresen megtalálja a megfelelő nyelvi formát. Gyakori az is, hogy a beszélő nem elégedett a kivitelezett nyelvi formával, az elhangzáskor már korrigálja a lexikális egység(ek)et, a szerkezetet vagy mindkettőt, mindez pedig azonnal visszahat a beszédtervezési folyamat alakulására. Az egymásra épülő, egymásnak megfelelő folyamatok tehát a valóságban mintegy gátolják

Next