Magyar Orvosi Archivum 8. (1899)

1899 / 1. szám - I. dr. Pólya Jenő Sándor: A mellső csarnok zugának állapota glaucomás szemekben

I. Közlemény a budapesti kir. magy. tudományegyetemi szemklinika dolgozó­jából. (Igazgató dr. Schulek Vilmos ny. r. tanár.) A MELLSŐ CSARNOK ZUGÁNAK ÁLLAPOTA GLAU­­COMÁS SZEMEKBEN.­ Irta: Dr. Pólya Jenő Sándor szemklinikai gyakornok. Első közlemény. (Tábla-melléklettel.) E dolgozat czélja: vázolni ama elváltozásokat, melyek a glaucoma folyamán a mellső csarnok zugában keletkeznek. Ezen elváltozások leggyakrabban előforduló és a legújabb ideig egyedül ismert felesége, a csarnokzug elzáródása 1876 óta, mely évben Kries és Weber először méltatták, számos diskussio tárgyát képezte és előfordulásának gyakoriságára, anatomikus lényegére, jelentőségére, létrejöveteli módjára nézve a különféle szerzők a legkülönfélébb véleményeket han­goztatták. E véleményekre mi csak annyiban fogunk reflek­­tálni, az itt felmerült kérdéseket csak annyiban fogjuk tár­gyalni, amennyiben azok az anatomikus tényekre vonatkoznak; az e tényekhez fűződő számos theóriáról, minthogy ezek nem­csak mikroskopiai, hanem klinikai, kísérleti és physikai vizs­gálódásokon is alapulnak. ítéletet mondani nem tartjuk ma­gunkat feljogosítottnak, hisz a mi vizsgálataink a glaucomás szemnek még anatómiáját sem ölelik fel teljesen, hanem annak is csak egy kis, bár igen érdekes és fontos részére vonatkozó­ ­ A budapesti kir. magy. tudományegyetem 1898. május hó 13-án tartott ünnepén a Senger Katalin-féle­ alapból 260 írttal jutalmazott pályamunka. A magy. tud. Akadémia III. osztályának 1898 junius 20-án tartott ülésén bemutatta Schulek Vilmos tanár. Magyar Orv. Arch. VIII.1

Next