Magyar pályázatok - Az Erzsébet királyné emlékére emelendő Örökimádás-templom tervpályázata, 1903. szeptember (1. évfolyam, 9. szám)

Tartalom

ec­ h TARTALOM . Az Erzsébet királyné emlékére emelendő Örökimádás­­templom tervpályázata. A feladat, melynek megvalósításának alapjait a katholikus hivők hitbuzgalma és áldozatkészsége lerakta akkor, a­mikor az örökimádás temploma és az azzal kapcsolatos zárda- és Oltáregylet helyiségeinek számára filléreit összerakta, azután pedig az előttünk fekvő tervpályázat kiírásával eszméje meg­valósításának második stádiumába lépett, egyike a legszebbeknek és a leghálá­­datosabbaknak. Egy templom építése már magában véve a legkívánatosabb feladatoknak egyike, a­mely után egy építőművész teremtőereje sóvároghat. Mert az kívánja meg — még kicsinyben is — a legtisztultabb konc­epcziót, a legalaposabb tudást és a legnemesebb ízlést. És ha, mint az előttünk fekvő esetben, a feladat oly létesítmény jellegét veszi magára, a­mely hivatva lesz a magyar nemzet legszeretettebb és legsira­­tottabb királynéjának emlékét — a­mely monumentum nélkül is tovább élne bennünk — egy emlékműben láthatóvá tenni: oly ambiczióval kell, vagy kellene az építőművésznek a tervezéshez fogni, a­mely ambicziót et fantáziájának kifej­tésében a legideálisabb röptű szárnyalásra teszi képessé. Ha már most általános szempontokból sajnálnunk kell, hogy ez a szép fel­adat nem valósulhat meg egy hozzá teljesen méltó nagy, szabad térségen, a­melynek közepette az az eszmét urbi et orbi impozánsul hirdetné, annak a ren­delkezésre álló szűkebb és zárt helyen való megtervezése építőművészeti szem­pontokból nem kicsinyelhető. Mert gyakran épen ezek a kötött, nehéz helyzetek serkentik az építőművészt talentumának nagyobb, intenzívebb kifejtésére, a­mint ezt a korai középkornak olasz, de különösen franczia hasonló vallásos létesítmé­nyeinél számtalan esetben tapasztalhatjuk. Például a Jacobinus­ok zárdája Páris­ Oldal Jelige Tervezők 1—4 Szöveg 5—7 I. dij Memóriáé Aigu­er Sándor, Budapest. 8—10 II. dij Hagia Sophia Hofhauser Antal, Budapest. 11-13 III. díj Körben fehér sáv Sztehlo Ottó, Budapest. 14—16 Megvételre Oremus Hültl Dezső, Budapest. 17-19 ajánlva Adoratio perpetua Lovag Ybl Lajos, Budapest. 20—24 25—32 *) Szöveg Fohász Tőry Emil, Budapest. *) A pályázaton ezeken kivül „Ave Maria“ és „Örökké él" jeligéjű tervek vettek részt. Szek­­. IX. szám

Next