Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, 1930-1931 (Budapest, 1930)
Bankok és takarékpénztárak Budapesten
130 BANKOK ÉS TAKARÉKPÉNZTÁRAK BUDAPESTEN. Nyereségből 1929-ben: Tartalékra P : 200,000 ; báró Madarassy Beck Miksa-alap javára P: 50,000 ; osztalékra P: 1,680,000 ; nyugdíjalapra P: 400,000 ; jutalékokra P : 150,283; nyereségátvitel P: 76,410. Az igazgatósági jelentésből a következőket közöljük : A váltóleszámítolási üzlet forgalma a tavalyi kereteket meghaladta és gondos bírálattal, valamint óvatossággal elértük azt, hogy nehéz viszonyok között is leszámítolási anyagunk kétes követeléseket alig hagyott fenn. Folyó üzletünk fontos részének, a devizaüzletnek ápolására a lefolyt évben is nagy gondot fordítottunk. A belföldi devizaforgalom nagyjában az előző év színvonalán mozgott, a nemzetközi arbitrage-üzletben a telefonkapcsolatok tökéletesedése, valamint az éles verseny némikép csökkentette a margóokat. Igyekeztünk ezt a forgalom növelésével ellensúlyozni. Az értékpapírtárca állománya 779.047.30 P-vel emelkedett, mely egyrészt arra vezethető vissza, hogy a többi helybeli pénzintézettel együtt részt vettünk a tőzsdei intervenciós syndikátusban és egyes vállalatoknál részvényérdekeltségünket tőzsdei vásárlások útján fokoztuk, másrészt, hogy új érdekeltségek vállalása folytán átvett részvények ezen számla állományát növelték.— A takarékbetéti könyvecskékre elhelyezett tőkék összege az év folyamán 30 %-kal emelkedett, amennyiben 29.590,858 P-ről 38.363,827 P-re szaporodott. — A folyószámlán és csekkszámlán elhelyezett betétek tétele 40.746,176 P az előző évi 38.571,163 P-vel szemben. Az egyéb hitelezők tétele 40.539,933 P. ■— Ha a fentiekben ismertetett idegen tőkéhez a jelzálogkölcsönök alapján közvetlenül kibocsátott 14.757,452 P összegű záloglevelet, az engedm. kölcsönök 19.589,997 P-t kitevő tételét, valamint a községi kötvények 19.195,494 P-s összegét, továbbá a 20.850,000 P kimutatott saját tőkét hozzászámítjuk, úgy megállapíthatjuk, hogy az általunk kezelt saját és idegen tőkék összege az előző évi 178.884,069 P-vel szemben, együttesen 194.042,881 P-t tesz ki, amelyhez a saját vagyon többletértéke is járul. A jelzálog- és községi kölcsönüzletekre vonatkozólag a következőkben számolhatunk be : Az elmúlt év folyamán úgy a külföldi, mint a belföldi piacon a fix kamatozású értékpapírok iránti, teljes érdektelenség nagy mértékben megnehezítette ezen üzletág fejlesztését úgy, hogy sokkal kisebb mértékben folyósítottunk jelzálogkölcsönöket, mint az előző években, ami által sikerült elérni, hogy készletállományunk aránylag igen csekély maradjon. — Mezőgazdasági ingatlanokra és budapesti bérházakra jelentésünk időszakában 84 tételben 808,400 dollár névértékű jelzálogkölcsönt folyósítottunk, miáltal az előző években folyósított jelzálogkölcsönökkel együtt ■— a tervszerű és rendkívüli törlesztések figyelembe vételével— kölcsönállományunk 6.664,521 dollára, azaz 37.981,108 P-re emelkedett. — A Magyar Pénzintézeteknek Záloglevélkibocsátó Szövetkezetére, valamint a Magyar Jelzálogintézeteknek Szövetkezetére az előző években engedményezett kölcsönökből 1929 dec. 31-én 3.432,626 dollár, azaz 19.589,997 P kölcsön állott fenn, míg intézetünk közvetlen kibocsátású dollár és pengő névértékű zálogleveleiből az üzletév végén 14.757,452 P összegű címlet volt forgalomban. A már fentebb említett okok folytán az üzletév folyamán újabb községi kölcsönt nem folyósítottunk. Községi kölcsönállományunk a tervszerű törlesztés figyelembe vételével 3.369.444 dollárra, azaz 19.229,421 P-re apadt, viszont az 1928. év folyamán New-Yorkban kibocsátott községi kötvényeinkből az év végén 3.363,500 dollár n. é. címlet volt forgalomban. — A jelzálog- és községi kölcsönállományunk 1929 dec. 31-én összesen 10.033,966 dollárt, azaz 57.210,530 P-t tett ki. — Fiókjaink forgalma számottevően emelkedett s az üzleteredmény minden tekintetben kielégítő volt.— A fővárosban az év folyamán újabb két fiókot nyitottunk meg, melyek közül az egyik a Vámház körúton, a másik pedig a Klauzál-téren kezdette meg működését. — Fiumei fiókunk forgalma ezúttal is jelentéktelen volt. — Az intézetünkkel érdekközösségi viszonyban álló vidéki pénzintézetek várakozásunknak megfelelően fejlődtek és eredményük igen kielégítő volt. Érdekeltségeink közül a Kaposvári takp., Gazdasági és ipari bank r.-t., Kaposvár, magába olvasztotta az Igali járási takp. r.-t.-ot, az Orosházi takp. pedig már a folyó évben a Kovácsházi járási takp. r.-t.-ot. — Az utódállamokban működő pénzintézeti érdekeltségeink közül a Leszámítoló bank r.-t., Temesvár, a Romániában uralkodó kedvezőtlen gazdasági viszonyok dacára üzletévét igen szép eredménnyel zárta.— A Jugoslavische Kreditanstalt A.-G., Belgrád, az elmúlt esztendőben üzleti összeköttetéseit tovább kiépítette és eredményes működést fejtett ki. — A Magyar forgalmi bank r.-t. az áru- és cukorbizományi üzlet terén továbbra is jelentős és eredményes forgalmat bonyolított le és folyó banküzletét is fejlesztette. Fiumei affiliációja, a Banca Mobiliare S. A., Fiume, az elmúlt évben is igen jó eredménnyel dolgozott. Célszerűségi okokból elhatároztatott, hogy a Magyar forgalmi bank r.-t. trieszti affiliációja ezen fiumei intézetbe fog beolvasztani. A wieni fiók a nemzetközi gabona-export és import terén igen lényeges, a tavalyinál fokozottabb forgalmat bonyolított le és gabonaüzletének a nemzetközi piacon már eddig is elismert jelentőségét fokozta. A Magyar forgalmi bank r.t. 1929. üzletévi eredménye nagyon kielégítő és az előző évivel azonos osztalékot fog fizetni. — A Magyar kereskedelmi hitelbank—Schopper J. G. r.-t. kedvező üzletévre tekinthet vissza és a tavalyi esztendőnek megfelelőosztalékot fogja részvényeseinek juttatni. — A Magyar általános ingatlanbank r.-t. az 1929-ik üzletévre legalább annyi osztalékot fog fizetni, mint az előző évben. — A Société