Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-01-22 / 10. szám

Második évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre ............................. frt — kr. .................................6 » „ Negyededre • • • • 8 „ — „ Havonként................1 „ — Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivata/ Szentegyház-utcs.i 467. 91. POLITIKAI LAP. Ida szánt Kolozsvárit, szerda, január 22.1868. Hirdetési dijak. Ötször haaabozott sor éra 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 80 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó - hivatal. Pick-kiadó-hivatalok: Déésen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vekör János. Tordin: D. Papp Miklós. Kramosulvitt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Demjén László. Kolozsvár, jan. 22, 1808. A képviselőválasztás hetében élünk. Szemben egymással pártok állanak. És a mint a meggyőződés embereihez illik, mindenik azt hiszi, hogy az igazság, az ő pártja részén van, következőleg győztes lesz. Ez így renden van. De az is renden lesz, és megvárja a haza, hogy választási mozgalmainkban a szabadság — mely minden értelmes párt előtt a legfőbb kir,/*° **per sérüljön. Sols kérdés, sok érdek tavás, 8zItt megoszthatja a választókat. A szabadság tiszteletében mindnyájunknak egyesülnünk kell. Az újkori alkotmányok szerint a képviselőválasztás nem csak fontos polgári tény, de valóságos fölségi — souverain — cselekvény. Pártkülönbség nélkül hassunk oda, hogy ezt minden választó igy értse és ily értelemben gyakorolja Minden pártnak a legyen legnemesebb ambitiója, hogy semmit ne tegyen, mi akár a szabadságot, akár az ember méltóságát sértené. A fenséges magaslatról, hová az V-ik torv.czikk állitá a választópolgárt, a szavazatárusok közé egyet se szállítsunk le. A szavazás jogban, a haladás, a szabadság ügye, szóval a haza egész jövője és civilisatioja benne van, e forrást ne zavarjuk meg. Tartsuk szem előtt, hogy nemes ügyhöz nemes modor illik. A fölségi jogot, fölségi erények közt gyakoroljuk. A mely nép választó joggal bír, és azt értelmesen használja, teljesen ura sorsának: emelkedik vagy hanyatlik, a mint jogával él. Nekünk emelkednünk kell! Sámi László, Kolozsvárján. 19. 1868. Kemény Géjza barátom jónak látta a mai „Unió“-ban vezérczikk-irónak csapni fel „Egy falragasz alkalmából.“ Engedje meg nekem, hogy mint egyike az azt aláírt több baloldali választóknak, czikkére annak saját modorában észrevételeimet megtegyem. Legelőbb is bocsássa meg nekem az újságkivánó a kérdést, miért vitte észrevételeit az „Unio“-ba?! Miután nem hihetem, hogy ez azon irántunk emberszeretetből történt volna, hogy ellenünk szótt epigrammáit mentél kevesebb ember olvassa, más feleletet én erre részemről képzelni nem tudok, mint azt, hogy csak is igy bizonyítható be, mit állít, „hogy ez“ — t. i. az „Unió“ — „meg van“ (legalább mint nyomtatott maászt.) Azt, hogy vitéz képviselőjelöltünk mit fog ítélni pártjának e kiáltványáról — csodálom honnan tudja ily biztosan Kemény Géza barátom — én nem tudom; azt azonban hiszen, hogy Vetter tudja, miszerint egy a nép alsóbb rétegeire itatni akaró falragasznak nem éppen azon irmodorban kell szerkesztve lenni, mintha az altató vezérczikknek volna szánva a tudós képű „Pesti Napló“-ban. Nem tartozik Vetter azok közé, kik a leplezetlen kimondott igazságtól megrettennek. Eltűrik az örökigazság nyilatkozatát nem csak az ágyuk hangjában, de egy ártatlan falragasz apró betűiben is. Hogy az „Unió“ vezérczikkírója hol olvasta, hogy mi, e falragasz aláírói, abban legkisebb ígéretet is tettünk volna hosszú vasútnak rögtön, mégpedig éppen Vetteráltali építtetése és „roppant adókönnyebbedéséről“, felfogni nem tudom, a mi kiáltványunkból bizonyosan nem. Abban az adó szó vagy annak bár csak eszméje is elő nem fordul. Hajlandó vagyok hinni, hogy elvétette a dolgot, s a jobboldali választók kiáltványáról akart szólni, mert ott tiszta szavakban áll: „Óhajtjuk, hogy a letűnt kormányrendszerek féjéből reánk nehezedett adók stb. úgy szablyoztassanak, hogy a polgárok terhe könnyítve legyen.“ Ezen óhajtás ellen semmi kifogásom, elfér az az egyéb sok pium desiderium közt, de hogy mit saját pártja óhajt, arról azt állítja, hogy azt mi ígérjük, ez ellen igenis kifogást kell tennem. Arra kérem tisztelt barátomat, hogy máskor, ha valamit bírál, s szabad stermél nem látja, olvassa el azt a saját maga szemüvegével, ne használjon oly szemüvegeket, melyek az egyszerű népies, igenis tiszta mondatok értelmét így eltorzítva vitték lázi elegeihez. Tisztelt barátom markának véghetlen szűknek kell lenni honvédpajtásai iránt, miután „bőkezű segélyezésnek“ nevezi azt, mit mi óhajtunk: „hogy * ne engedjük őket a^ítfuftáum!^fajtT 'úgy" látszik, tisztelt barátom ennél még mininmmabbat, vagy talán éppen a legminimumabbat óhajtja? Engedje, hogy a politikai morálrók elmefuttatásában se kövessem. Nem tanácsos az, kivált itt nálunk, hol valaki lehet sokaktól az államfét életszükségének tekintett nagy férfiú ma, bár őt még tegnap — tettei után — a haza legnagyobb ellenei közé méltán soroztuk. Fájdalom, nincs miért úgy tele venni szánkat! Igen sok még nálunk a politikai cameleon. Sokkal több, mint a „megvesztegethetlen s az igaz útból kitéríthetlen hazafi.“ E tétel lehet pleonasmus oly ember előtt, ki Vettert személyesen ismeri, de sértés reá nézve nem lehet az a 19-ik század elcivilizált második felében. Különben Vetter hihetően igen el lesz érzékenyülve, látván a a jobboldal mily féltékeny az ő becsületére. Hogy Kolozsvár polgárai tudnak maguk lábán járni, ezt rég éppen mi hittük, s ezen bizalmunknak legfőbb jele az, hogy Vetter megválasztatását itt meg merjük kísérteni Nincs miért szárnya alá vegye őket ellenünk K. G. Hogy azonban azoknak, kik itt a közvéleményt eddig járszalagon vezetni szerették, nem éppen tetszik, hogy a gyermek öntudatra kezd fejlődni, s terveikbe lát, az természetes, azt barátunk czikkének hangulata is mutatja, ki nem resteli megtámadni s félig-meddig arrogantiával is gyanusitni a távollevő Tisza Kálmánt is, kinek általami védelmeztetését én természetesen sem szükségesnek, sem illőnek nem láthatom. Arra azonban kérem K. K. G-t, hogy Biharnak mindenesetre hagyjon békét. Támadja meg az aláíró több baloldali választót, megfelelünk mi magunkért, arról pedig egyszer mindenkorra nyugodjék meg, hogy Biharban az odzogálás nincs divatban. Mi a csatanyerést illeti, okvetlen megpróbáljuk azt tisztelt barátom engedelméből, vagy a nélkül. Én nem mondomivissza kevéssé kíméletes szavait, hogy ha a jobboldali jelölt választatik meg, az a törökök rigómezei győzelméhez hasonlítana. Ily pogány hasonlatokat sem az irodalmi simaság, sem a kölcsönösen jóhiszeműeknek tartott pártok közt lenni tartozó becsüléssel megférhetnek nem látok. Hogy örömet vagy bűt hozna-e a hazára, s mit tenne a baloldali többség, az a jövő titka. Azt azonban, hogy a jobboldali többség mit tett, s mit mulasztott, látja már az egész ország, s éppen e látásból ered a baloldalnak napontai erösbülése. Hogy kortes kiáltványunk czélja izgatni Vetter mellett, az természetes, de hogy mi abban az a rettenetes izgató, nem eszélyes, nem lejális, alig tudná a vezérczikkbe kimutatni alaposan. Talán az igazság leplezetlen és népszerű kimondása? Lehet. De éppen ez mutatja, mily szomorún állunk, hogy állásunk csak pár szóbani őszinte vázlásánál egyéb izgatás nem kell. Ez a legjobb kortes a baloldal részére a Királyhágón innen Vizözönt éppen oly kevéssé óhajtok én, mint Kemény Géza barátom, bár tudom, hogy pár, a nemzeti életet menteni törő tiszai sajkának abban való elmerülése miatt még a haza nem veszne el. Tudom azonban azt is, hogy a politikai vízözön nem ott szokott beállani, hol a korszellemnek s haladásnak hullámai a nemzeti jóllét sajkáit akadály nélkül vihetik magukkal, hanem ott, hol az ezen hullámok ellen eszélytelenül kemény gátakat vetnek. Óva intem tehát önöket jobboldali polgártársak, hárítsák el a gátakat a haladás útjából idején, kellő belátással, nehogy az ár erőszakkal törjön előbb-utóbb utat magának. Mert ha a hullámok igen magasra fognak hánykolódni, oka senki más nem lesz, mint önök maguk. Tisza László: A balközép program inja s gr. Keglevich.*) (V.) Kettészakadt a tömör balközép, a kor megpárt nagy örömmel nézhelte ez uj látványt, a hiben, hogy az ellenzék vezérférfiai alapelveik bevetlen erődét odahagyták s az ingoványos 67-es akotmányt ismerik el hazai politikánk egyedül üdvözitő tanának. A szélsőbal elkeresztelő uj reichsraboknak, a „Magyarország“ tárczája hallatlan apostasiát hány az ellenzék kipróbált bajnokai szerin.uu .£,<**■, moil egyuuui u .. p_ Maradt meg következetesen a júniusi programra bevehetlen citadellájában : oh Keglevich ! Voltak ezért kicsinyhitűek, várva várók a bal közép új orgánumának új programmját. Találkoztak a szélső árnyalatnak hamis prófétái, kik előre ijesztgeték a Tisza Ghyczy-párt híveinek nagy számát: Körültekintsz és leled „Hon“-od a „Hazá“ ban! Mi szegény „Polgár“-ok hittünk a régi jelben, a melyben győzendünk, s mielőtt a „Hazánk“ vezérelveit kifejtené, jeleztük közjogi álláspontunkat mondván: „Nuli alteri Regno aut populo obnoxium!“ A jelenlegi ingoványos alapot alkotmányos úton az elhagyott personal unióén terelni vissza: „ez a mi programmunk.“ És alig telik bele két nap, megjelen a „Hazánk“ programmja, s vall ugyanegy vezéreszmét a miénkkel, ugyanegy törekvést a „Polgár“ éval. Mily világosan körvonalazott e párt törekvéseinek álláspontja e szakban: „Magyarország semmi más nemzetnek vagy országnak alá nem vetett szabad és független ország,“ és továbbá az ellenzék azért kívánja a többséget alkotni, hogy az 1847/I. törvények helyreállittassanak, s az újabban alkotott törvények hazánk önállóságának megfelelően megszüntessenek, részint megváltoztassanak.“ E him hámnélküli beszédre már nem mondá a jobboldal: lássátok ez emberek ami elveinkhez tetemesen közeledtek, elhagyták a régi merev álláspontot, hanem a „Napló“-nak kárörömtől kiderült arcza újra komoly jön, s a szélsőbal is felhagyott a gúnynyal, „hisz nem reichsrath az mégsem, ki a jelenlegi alkotmányt „hazánk önállásának megfelelően“ törekszik módosítani. Csak te nem valál megelégedve e szavak nyíltságával, s forgatod ki a „Hon“-ban (7 ik szám) e tiszta program mot értelméből, hogy megakadályozd az elszakadt párt fusióját s a balközép és szélsőbal között álló töredék álláspontját rabulistikával bár, de igazoljad, kinevezed azt „tiszta bal“-nak. De nem talál elég teremtő elme egy új álláspont kitalálására, elfoglalod a balközépet, s azt hallatlan interpretatioval akartad kiszoritni saját programjából Azonban mindenki átlát már ma a „baculus est in angulo*, ergo pluit“-féle sophismák síita szövedélcén, melynél pedig nem különb a fentidézett szavakból vont ilyetén állításod: „a balközép fogja hinni, hogy a többségnek igaza van, ha ön maga megpróbálta, hogy lehet a jelenlegi magyar alá nem rendelt állam javára ez alapon kormányozni.“ S továbbá nem az alapot támadja meg, hanem módozatát a jelenlegi kormánynak.“ Az, ki kormányra csak azért törekszik , „hogy az újabb alkotott törvényeket megszüntesse, részint megváltoztassa,“ szerinted előbb ki akarja e jogalapot próbálni, s „ez alapot nem támadja meg, csak módozatát.“oh a sophismae faját még az abderitai Proagoras és leontiumi Georgias sem ismerték, te találad fel, te első, ki irod czikkeidet Tápió-Ságban. Hallottuk mi sokszor a balközép vezérfiainak ajkairól a képviselőház heves vitáiban, s hangsúlyozva leljük a „Hazánk“ előttünk fekvő programjában is, mit Keglevich Béla kizárólagosan a „tiszta bal“ nevet nyert töredék elvéül proclamál, hogy Magyarország „nem független állam többé, előbb s mindenekelőtt a helyes alapot kell helyreállítni!“ Igenia vallja ezt a balközép is, azért törekszik Magyrország „önállóságának“ helyreállítására, de tudja azt is, hogy a jelenlegi, bár helytesen jogalap alkotmányos, csak alkotmányos úton változtahatandó meg, s amíg életben van, mint törvény, tistelendő. Valljuk ezért, hogy „mi tiszteljük a szétesített törvényeket, tiszteljük a kormányt, mint aörvény végrehajtóját, ha és amíg látjuk, hogy haározottan elfoglalja a törvények által kijelölt fél.“ Evvel valla magát a balközép alkotmányos ellnzéknek; s ha Tápio-Sághról a westminsteri paotába pillantasz, ilyennek ismered fel a szabadság classicus földjének oppositióját is. De ebből, ki következtette eddig, hogy az ango parlament ellenzéke megszűnt ellenzék lenni, ha az ellenzéket passiv szerepre szorítja a kormáy, mely a törvényesség teréről le nem tér? — E lassivitás által nem dusíficálódik az oppositio, met törekvése meg nem szűnt: erősbödni, hogy a *) E czikket a Tisza-Ghyczy-párt elvbarátainak különös figylmébe ajánlja , a Szerkesztő, fennálló, nézete szerint hiányos alkotmányon, mint többség másíthasson. Ily törekvés sarkalja a balközépet is alkotmányos actióra, de nem „szünék meg ellenzék lenni, mihelyt a kormány a szentesített törvények által kijelölt egész tért határozottan elfoglalja s ügyesebben kormányzand.“ Ennél többet alkotmányos ellenzék nem tehet, ha csak nem akar törvénytelen útra, a forradalmára lépni, melyre te öntudatlanul bár iszkitéled, sem lépnél keresztfiaddal a „tiszta ballal“, oh Keglevich ! Araty pedig »„Hazánk" „az anyagi és szellemi állapotokról, bajairól és orvoslásairól, a nemzetiségi kérdésről, a külföldet ismertető szemléről, a jogegyenlőség alapján teendői rendezéséről a törvényhatósági és községi viszonyoknak, a nemzetgazdászatról, tárczáról és vegyes rovatról mond, ezekben a „többségtől nem igen eltérő nézeteket ismertél fel.“ Hisz ez a lapnak átalános journalistikai része, lévén a „Lloyd“-nak épp úgy lapszemléje, mint a „Hon“-nak, a „Századunkénak, mint az „Idők Tanújá“nak, a nélkül, hogy a rovatbeosztás egyenlősége miatt, „nem igen eltérők“ lennének nézeteik. Elősorolta így rovatait a „Hazánk“ átalában, miből mi sem ismerhettünk fel a többségtől eltérő nézeteket, de a „többségétől nem igen“ eltérőket is csak az láthatott bennök, kit csalóka phantasiája avagy denteroskopiája reászedett. Olvastuk ellenben a programmban azt, hogy a „Hazánk“ fentebbi politikai elvével „mindezen irányban egyöntetűen fog működni,“ lévén pedig ez szedve nagy cicero-betűkkel, sajnálkozunk szemeid gyengeségén: oh Keglevich! Egy nagy államférfin írja egyik művében: „A tudomány a politikában oly szerepet játszik, mint a tüzérség a csatában. A kéttusától távol marad, de a helyett meszsze kijelölt álláspontjából lövéseket az ellen sorain.“ Ez igazán és szépen van mondva, de nem értelmező akként, hogy a politikai vitában a logikát rázzuk le gondolataink menetéből, s syllogistikánk csak alaptalan állításokban legyen következetes, mint ezt a „Hazánk“ programmjáról irt czikkedben magyarázni kedved telik: oh Keglevich! Válaszul b. Kemény Gézának. Az „Unió“ utóbbi számában b. Kemény Géza ur kegyes volt, a józan észre hivatkozva, magát feljogositni a „kormányzási higgadtság“, „practicus ész“ s több efféle opportunus phrazis szempontjából izgatással vádolni a balpártot, mert a hullámokat felkorbácsolni és kormányozni nem egy dolog! Én e hasonlathoz csak annyit teszek, hogy a hajósok a szélcsendet inkább megátkozzák a tenger közepén, mint a vihart. A viharon győzni lehet, de a szélcsendben nem haladhatnak, náluk pedig nem haladni, ez annyi, mint halál. Bár mi is ezt tartanók! A túlsó felen már szebb szóval fejezik ki az izgatást és „józan capacitálás“-nak méltóztatnak nevezni. Lélektanilag e szó „izgatás“, a legszebb, legnemesebb és annyit tesz: az alvó érzelmet érzelemmel felkölteni. Az érzelem úgy nyilatkozik, amint Isten adta, azt kormányozni a szabadság ellen van, fel nem költeni, a haladás ellen. Az „alkotmányos békét“, mely az ellenfél programmjának alapfeltétele, mi akarjuk kifelé, de befelé nem akarjuk, pedig az említett czikk értelme. A nép csak úgy nagy, ha érzi, hogy az. Ti soha se capacitáltok egy oly népet, mely egy 48-at ért, arra, hogy ezt el kell vetni, hogy „practicus“ boldogok legyünk. Boldogság nem praxis, ez eszmény; vegyétek el az eszményt és elvettétek a boldogságot. És ezt vette el a néptől a közös ügyes politika. Lehet az opportunist felhozni egy sereg előtt, hogy adja meg magát; lehet az opportunist felhozni egy szegény ember előtt, hogy adja fel becsületét, és ha ezt teszi, nem ítélitek-e el? Azt mondjátok: szolga, mert nincs akarata, bátorsága. De kérdem: „Egy nemzetnek nincs e igénye e szép, ez egyetlen kincsünkre, melyet szabadakaratnak nevezünk : azaz, lehet-e akarnia szabadnak lenni?“ Szegény Columbus! Hol lesz dicsőséged, hol lesz Amerika, ha az „okos papok“ kapacitálására hallgatsz, és elhiszed, hogy a föld nem kerek, hogy az nem lehet igaz; újság nincs a nap alatt, minden a régi kerékvágásban megy. A haladásra ti „okos capacitálók“ mindig azt mondjátok: elhiszszük, hogy igaz, csak mutassátok meg! Pedig azt mutat minden szavatok, gondolatotok a múlttal szemben. Sőt egy nemzetnek mindig újat kell akarnia. Szegény Zrínyi ! az opportunitás azt mondá: add meg magad, hisz örülés küzdeni! Ő azt felel-