Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)
1868-02-26 / 25. szám
Az a mellett harczoló érveket kellő világításba helyezi a következő rövid párhuzam Sir Francis magán- és nyilvános élete a „Junius levelei“ írójának kizárólag azokból összeállítható életviszonyai között. . . . Junius, leveleinek tanúsága szerint nemcsak általában kiváló tiszteletet és ragaszkodást érzett a két Holland lord irányában, hanem még akkor is sokat elnéz nekik, midőn leghatalmasabb ellenségünknek, Chatam lordnak pártját fogja. A levelek írója továbbá minden alkalommal feltűnő érdekeltség- és szakismerettel szól a külügyérségi teendők s különösen a hadügyministeriumhoz tartozó ügyekről. Három hadügyéri titkárt, kik ott jelentékeny állást foglaltak ugyan el, de egyébként egészen ismeretlenek valának, gyakran, oly igen éles hangon támad meg, s kivált azoknak egyike, valami Chamier, kinek kineveztetése nagyon felingerlétt, állandó czéltáblája személyes kitöréseinek, s mindazon gúnynevekkel illettetik, melyek csakis hivatalnoktársai előtt lehettek ismeretesek. Junius leveleiből végre az is kitűnik, hogy szerzőjük többször megjelent a karzatokon a parlament illései alkalmával, a nevezetesen 1770-ben Chatam lord beszédeiből jegyzeteket készített, melyek nyomán, sőt néha pusztán emlékezetéből, idézeteket is sorol fel. Lássuk most, mennyire egyeznek meg ezekkel sir Philipp Francis életének ide vonatkozó adatai. Már sir Francis atyja előtt nagy tekintélyben állott az első Holland lord, kinek Demosthenes általa eszközlött angol fordítását is felajánlá. Fiának szimén a lord szerzett először állomást a külügyőrségnél, ki ez okból mindig hálával viseltetett egész családja iránt. Sir Francis négy évig a külügyi, az 1763—1772-ki időszak alatt pedig a hadügyministeriumban volt titkári minőségben alkalmazva, s ezen utóbbi hivataláról leköszönése összeköttetésben állott a nevezett Chamier kineveztetésével. — Az is tudva van továbbá, hogy néhányszor részt vett az alsóház tanácskozásaiban, a Chatam szónoklataiból tett jegyzeteit, melyek után került azoknak némelyike sajtó alá, közté Almonnal, Chatam életírójával. Nem hallgathatjuk el azon körülményt sem, miszerint sir Francisnek egy elferdítve írt, s dr. Giles által felfedezett magánlevele a legutolsó vonásig megegyezik azon facsimilével, melyet „Junius leveleinek kiadója, Woodfall tett közzé. A parlament 1773 -i ülésszakában North lord kormánya egy törvényjavaslatot vitt keresztül (az úgynevezett „Regulating Act,“) amely négy tanácsost rendel a bengáliai elnökség feje mellé. Ugyanazon év elején jelent meg, mint említők, Junius utolsó levele, kevéssel az előd, hogy sir Philippi Francis, a kinevezett tanácsosok egyike, Kalkuttába utazott! A sűrű fátyolt azonban, mely e levelek eredetét eltakarja, még a felsorolt kétségkívül igen fontos érvek sem lebbenthetők fel teljesen, még most is némi jogosultsággal foglalhat helyet „Junius leveleidnek homlokán ezen mysticus felirat: „Stat hominig umbra!“ Molnár Antal, formátori merészséggel végig küzdötte pályáját, de éppen életfeladata végezte miatt túl is szárnyaltatott. Nem szűnt ugyan meg az ifjabb irói nemzedék azontúl sem felé fordulni s szavára még esküdni is, de a kör, melyben Kazinczy forgott, immár kezdett avult sziét viselni. Ezt ugyan jó részben még az ő életében megjelent „Hitel“ tette, mely a lángésznek az újabb eszmékkel párosodásából született meg, s a nemzetet a politikához kezdte sodorni, de magával költészetünkkel is némileg meghasonlásba jött már, mint ezt a Kisfaludy Aurorájának gáncsolása vagy róla hallgatása eléggé bizonyítja. Azonban e mozgalmak közben hamarább (1831.) elhalt, hogysem azt, amit ő szilajkodásnak hitt, de valóban az életerő felizgatott mozgása volt, kifejlődve láthatta volna. E kor (1800-1830.) élete és költészete egyébiránt különös jelenségeiig mutat,de mindezen át kelett esni mindenképpen, ha a továbbmenetelt, a fejlődést akarta a nemzet. S különös volt azért, mert míg az első években, midőn még Kazinczy nem kezdhetett körülményei miatt az irodalom özpontosításához, leginkább a mult század népiesöltői, de akik nem a mai értelemben vett népies, hanem a görög és római költők utánzásából eredt lapos párirodalom képviselői voltak,s gyakoroltak fölényt, addig a parányi olvasóosztály sokkal örömeltebb nyúlt ezek csengőpengő hangzatos versei után, mint az itt-ott feltévedező kimért, haladást tanúsító franczia vagy német versidom felé. De ez egyrészről kimagyarázható, másrészről menthető tüemény is volt. Kimagyarázható abból, hogy még az olvasók többsége sem volt megérve a fejlettebb költészet "kedvelésére, de más oldalról meg a nemzet is kezdett már ekkor ébredezni s - egy tekintetben legalább - haladást tanúsítani. Ez volt a tartózkodás az idegentöl-mi most egy értékűnek tekintetett a némettel-annálfogva, hogy mindinkább kezdte észre venni legfelsőbb kormánya gyanús «céljait mind' jobban k térezte germánizáló törekva i ‘tív“ ‘d“'-K ,KTM leh“ bsi Jb” sját költőiben , mihelyt német vagy francia ittvett észre, azonnal ösztönszerűleg elfordult tőlük. És így kimagyarázható az idegenkedés, de irodalmunkra nézve helyteleníthető is ilyen pedig azért, mert az lehetetlen, hogy egy gyermek vagy akár a kezdő irodalom pusztán magából, magára támaszkodva képződjék. Hiszt triviális hasonlattal élve még a must sem csupán magából fonja ki magát, hanem többrendbeli tényezőnek kell hozzájárulni horzá lételéig, annál inkább nem lehet ez a szellem kifejlődzésénél; legalább az irodalmak története ilyenre nem nyújt példát. De különös volt még a Kazinczy kor azért is, mert — kivált közepe táján —annyi mindenféle baja lett mintegy rohamos sietséggel átültetve az idegen növényeknek, annyiféle műfaj és manera telepíttetett le irodalmunkban s oly különböző felfogással, erővel s külsővel jöttek azok létre, hogy irodalmunk ekkor a szó teljes értelmében zűr (khaosz) jelleget öltött magára. Azonban ez nem vált hátrányára. Mert valamint az ifjú, midőn egyszerre fel- s kilép az életbe, nem tudja mindjárt tájékozni magát, s idő kell ahoz, mig szemeinek biztos támpontot találhat, úgy e téren is szükség képpeni volt a sokat felölelés, mert általa a látkör nemcsak szélesült, hanem tisztult is. Von ujjra" salakot is magára, de a teljes világításnál az hamar lefoszlott róla Igaz, hogy ezt maga a kor nem figyelte meg s még a legszebb elmék SP fs ébrednek de mintegy T frT b AJÜVOt S, mil,£m,hafaTtak hitték annak edekében a lelkesült tevékenységet habben a harminezas tized is azon ből , • nélkül téi-plv»« u .»T n kalauz és iránytű a Irak hajóhoz hasonlitható, mely éppen kóborlás és idővesztegetés által kényszerittetik a kompansz felfedezésére! Ily viszonyok közepette nagyon természetesen a költészet unversitása kevés befolyást gyakorolbal°u egyébre, voszt csupán magára. És ha mégis tapasztaljuk, hogy az első — az epikai költészet - korszakában van hatása s mondhatni nemzeti hatása, azzal csak azt mondhatjuk, hogy gyorsan Maros-Újvár, febr. 15. 1908. éFolytatáa és véged Mir pedig ezen próba nélkül az említett só a föld alatt marad vala. Ilyen számítást mutathatnék a vizbefult toroknál is, mivel onnét is 20 öl mélységre tiszta sót nyertunk. Igenszerűek ezen nem bányászok előtt feltűnő „tervetlen tervek“, miket a szakértők is óvakodnak kellő ellenokok hiányában nyilvánosan megtámadni. Véleményem szerint tehát a mújvári sóbányászok „bakk lövései“ uián sohase nyomta adózó társaink vállait egy árva fillér sem. Csak enyit akarok a „józan ész számára elmondani, mert ha ugyanezen interpellátió szak- sértőtől jön. Legelsőbben is azt kérdezem vala, hogy járt e bányászati academián? és látott é már bányát? s jutott azon czélja felé is, mely az erőt, a cselekvékenységet s egyszersmind a hazafiaságot akarta teljes mérvben felkelteni, hogy ez által képesüljön a nemzet az arisztokratizmusnak — mely lényeges oka volt eddigi elmaradásunknak — szilárd falait ledönteni, alapul venni a democratiai gondolkodásmódot s ez által megfelelni Európa , a XIX dik század eszmejárásának, s hogy — a költészetet előkészítő iskolájául tekintvén az egyetemes irodalomnak — megmérközhessék tudományban s összműveltségben Európa többi népeivel. De mindemellett áll az is, hogy e hatás még nem átalános s inkább csak egyes szeretettebb költők behatása volt, és Horváth Mihály szerint is inkább az olvasóközönség nagyobbodásában nyilatkozott. Részben ezentúl is igy lesz. A nemzet mindinkább a politikai térre megyen át s ezt utóbb a 40 es években majdnem egyedüli, minden mást kizáró központtá teszi, centralizálja. Fényes előhírnöke volt ennek Széchenyi „Hitel“ e. Egy korát felülmulni, egy magán is túl emelkedni látszó lángész hadüzenete az minden óság, minden keletiesség ellen, melyekbe nemzete teljesen el van sülyedve. Kimeríti az okok, az ész okainak tárházát a e közben az irodalmunkban eladdig ismeretlen humor, angol életesség, s ha kell, mélyen bevágó ostorcsapásokkal küzd, mely sért, de ébreszt is. Éppen ezért volt is hatása s mondhatnók óriási hatása. Már merő megjelenése, ajánlása is szokatlan volt. Megjelenése egészen angolos külsőre mutat, ajánlása pedig „Hanunk szebblelkű asszonynak szól. Mintha a nőket akarná legelsőben is megnyerni létesítendő műve közharczosaiul! Ajánló szava rövid, de sokat tartalmaz. Megmondja benne, iui a nő hivatása , mi különösen nálunk s végül üdvözletet és hálát nyilvánít Nekik. Az ajánláson túl el kezd vívni, melyben az ellenfélnek, ki ekkor még a nemzet zöme volt, elő sorolja, kimeríti ellenvetéseit, s rendre czárulja, sőt megczáfolja azokat. És irja ezt azzal a nevezetessé lett irálylyal, mely miatt sokan olvasni sem tudták, a mely tele van incisa cententiákkal a kosz- I .Folytatása következik.) — 98 Kolozsvár, febr. 23. 1808. (M. A.) Hietzingben, 13écs szomszédságában egy furcsa kis internationalis farsangi bohózat adatott elő néhány nappal ezelőtt, melynek szinrehozója a dicső elsőuralkodóház egyik szerencsétlen sarjadéka, a hannoveri exkirály volt Nevetnünk kellene az egész eseten, ha a közönség, mely azt figyelemmel kíséré, ha az érdeklett államok oly aggasztóan komoly képet nem csinálnának hozzá. „Austria vöröskönyve által így nyilatkozik a „Revue des deux Mondes“ legújabb füzetének politikai szemléje igen szerencsés módon tudatta egész Európával jelenlegi külpolitikájának mérsékeltségét és óvatosságát. Austria egyszer mindenkorra véget vetett a belső és külső szétszakadottság, a hajtatlan, despoticus egységesítési törekvés és a szélsőségig vitt katonai versenyzések korszakának. Elválva Németország- tól, egy keleti állam tekintélyét nyerte meg az osztrák birodalom, s békét óhajt, hogy valamint az alkatelemeit képező különböző népfajok erkölcsi tulajdonságait, úgy földjének gazdag segédforrásait értékesíthesse, s nemcsak elfordult egykori harczias előítéleteitől, hanem egyszersmind a belsőbb és cselekvőleges szövetségekben való résztvevéstől is.“ Az idézett sorok által Austria külpolitikájában signalizált szélcsendre nézve Germániátak a nekik szánt szerep betöltése végett Hietzingbe siető gyermekei azon vészmadarakhoz hasonlítanak, melyek a szélvész kitörését megelőzőleg a nyílt tengeren utazó hajók főárboczára szoktak csapatonként letelepedni. Mindazon politikai pártárnyalatok között, melyekre jelenleg az osztrák birodalom népei föl vannak oszolva, létezik egy közös kötelék, egy valamennyinek programumjában föltalálható eszme: annak határozott beválása, t. i., miszerint Austriára nézve a békeállapot életkérdés, nélkülözhetetlen feltéele a közelmúlt, még mindig vérző sebei behegesztésének és a belsedlét és anyagi felvirágzás valósítható««, szóval az állam összes erői kifejlesztésének. Azt valamint hisszük, hogy azok, kik ez idő szerint a kormány gyeplőit kezeikben tartják, megértették s érvényre emelni törekszenek a birodalom népeinek ezen egyhangú óhajtását, s hogy a kormányelvek között, melyeket zászlóikra írtak, a kütbéke fentartása s biztosítása első helyen áll , úgy azon meggyőződésünket sem tagadhatjuk el, miszerint a hietzingi bankett hirhedett „toast“ja nég Reust báró szellemdús commentárjának kíséretében is aligha emelni fogja Poroszországban a hitet az osztrák cabinet békés irányi külpolitikája iránt! S hogy ezen meggyőződésünk tények által van igazolva, arra nézve szolgáljanak bizonyságul a porosz lapok egyik legtekintélyesebbjének következő szavai: „A hannoverai exkirály agitatiói hivatalos köreinkben igen komolyan fogadtatnak. Lehetetlen, hogy Austria közönyösen nézze ezen eljárást, mely a nemzetközi jog alapelveivel merev ellentétbe helyezi magát. A kérdés az, vájjon Beust báró többre becsüli-e az exkirály protectióját a Poroszországgali egyetértés megszilárdításánál ? A keleti kérdés. Az Alduna tájairól hosszú idő óta folyvást a legnyugtalanítóbb hírek érkeznek. Az orosz felsőség alatt levő tartományokban oly nyíltan szetik az izgatás, hogy az európai nagyhatalmak végre kényszerítve látták magukat, diplomatiai utón interveni."Jui Mint eredménye Ausztria, Franczia és Angolország közbenjárásának — mert Poroszország távol tarta magát — az orosz agitársok teljes megszűnése jeleztetik. A román kormány állítólag a legmegnyugtatóbb felvilágosításokat adá, s most már a legújabb tudósítások szerint egyelőre minden veszély el van hárítva. Ezen értelemben kapták a párisi hivatalos lapok instructióikat, s azóta egész özönnel áraszták el a megnyugtató közleményeket. Nemrég azonban a szintén hivatalos „Patrie“ Ibrailaból azon hírt hozta, hogy a moldva-bessaraffiai határokon orosz csapatok összepontosíttatnak. A nevezett lap nem vállal ugyan kezességet e nagy fontosságú hít alaposságáért, de az így is elég alkalmas arra, hogy mindenütt nagy hatást idézzen elő. A „Patrie“ ezen tudósítása a következő jóakaró tanácscsal végződik. Az orosz kormány eszélyességéről tenne bizonyságot, ha mindent elkerülne, ami ily hazugságoknak (?) hitelességet kölcsönöz.“ Nehezen hiszük, hogy e tanács az orosz törekvések irányán bármi kis mértékben változást idéztetne elő. — r. — Miért veszik a technikusok zokon ha nyilvánosság terén kell államok? ha igennel mert volna felelni, akkor szemére lobbantam, hogy tudnia kéne, hogy a bányászatnál a kutatás az első munka, anélkül bizonytalanra lehetetlen biztosan építeni szemére azt, hogy egy m.ujvárféle nagyszerű bányatelep kikutatása nem egy pár hónapot, hanem évek sorát igényli, s miután szemére lobbantam, hogy azt se tudja, mennyi kétszer kettőt csak azután világosítottam volna fel, hogy mindazon munkálatok, miket levelező, mint felesleges költekezést emel ki, nem egyebek, mint kutatási kísérletek a lenagyobb sikerrel, mert a vízzel borított torok, éppen úgy mint a nappali bánya nem elveszett csak félbeszakasztott előmunkálatok, s ha a bizonyosságul határos sótelep körüli vízvezető kör tárra sikerül, akkor ezen munkálatok folytatása önként következik. Fölvilágosítom, hogy a lefolyt évtizedben a kormány által folytatott kutatási munkálatokra tett áldozat éppen nem volt felesleges, mert az 1792-ik év óta még cak ezen időszakban tudhattuk meg, hogy mekkora sótömeggel rendelkezhetünk, anélkül, hogy 60 öl mélységből kellessék a sót kiszállítanunk, 4—5 láb mélységű föld alatt 35—40 öl vastag sótömeg kínálkozik — könnyű kezeléssel a milliók előállítására. S csak ezen időszak alatt tudhattuk meg valósággal a sótelep meddig terjedését, — mire ha az oly károsnak vélt, természet által alkotott sülyedések nem utalnak, még egy más évtizedet igényel a kutatási kísérlet. Fölvilágositám, hogy az ezen időben készült Tartalék, Meddő torkok megnyitása, ugy a Carolina bánya minden gép nélküli kiüritése, mely 1826 óta hevert viz alatt mind meg annyi kutatási kísérletek következményei, melyek által M.-Újvár, mely édesmiénk, sok milliókat biztosít az államnak, még unokáinknak is. S miután fölvilágosítom még arról is, hogy ezen kutatási kísérleteknél, ahogy a sótelepet 4—5 láb mélységben elértük, annyi sónk került napfényre, hogy a költséget busásan fedezte, megkérdem vala, hogy tudja-e hogy arany ezüst bányáknál 4—5 évig csak jó remény fejében költekeznek mig as költségbe belé fáradnak és a szabaszon kívül semmi eredmény?a ha erre is igennel felel, akkor előszámlálok vala több ily, s ehez hasonló czélszerü intézkedést, mely Marosujvárt történt, a édes minyájuokra nézt üdvös, s végtére azon tanácsot adom, hogy máskor fontolja meg jól hogy, miért jajdul fel, s ha valamit meg akar tudni, a gyanúsítás és személyeskedésen kívül lehet egy más utat választani, melyen a nyilatkozatok önként és örömmel szállanak a nyilvánosság terén a síkra. Azonban hogy józan eszű levelező és adófizető polgártárs úrral is véleményünk némikép találjon, osztom a következő nézeteit n. m. t. i. hogy a sóbánya édesmiénk, a óhajtanám, hogy annak jövedelme,agy költségvetése is, több gyanú elhárítása tekintetéből közölhessék mindnyájunkkal. Még talán a terveket iajó volna nyilvánosság elé bocsátani, hátha némely józan ész kisegít talpra esett ötletével. De leginkább osztom levelező úr azon véleményét, hogy minden bányász tiszt, ki életrevaló tervet akar adni, nem csak felelősséggel jót álljon szó körmondatokkal. S legvégén egy közbotrányt gerjesztő ítéletet, mint kihívó kesztyűt vág a nemzet szeme közé, hogy: „Sokan azt gondolják: Magyarország— volt; — én szeretem hinni: lesz.“ Közbotrányt gerjesztő volt azért, mivel nemzetünk nemcsak 40 évvel ezelőtt, hanem most is, a véren szerzett tapasztalatok után, mindig a múltba tekint, nézve annak pusztán fényes oldalát, dicsőséges hadviseleteit stb., de nem tekintve egyszersmind a szellemi, anyagi, fentebb politikai elmondásra s mégis abba hiszi egyedüli boldogságát feltalálhatni. Pedig „a mult elesett hatalmunkból“ s ha Kossuth szólna erről, úgy mondaná, hogy azt a mindenható Isten sem varázsolhatja többé vissza, de a jövendőnek urai vagyunk.“ A pusztán történeti múlt még nem tartott fenn egy népet, egy nemzetet sem. Korunkban pedig semmiesetre sem tarthat fenn csak pillanatokig is. Természetesen tehát megrázkódtató hatása volt már csakmagának ez egy mondatnak is épen annál fogva, hogy nemzetünk oly félszegen tekintette múltját, s oly hibásan figyelte meg jelenét. S ellenhatni azonnal el is kezdett. Mindjárt megjelent a Hitel után Dessewffy Taglalata, de ez csak uj alkalommá vált Széchenyinek arra, hogy eszméit rendezettebben s bővebben kifejtve mutassa fel a nemzet, sőt a világ előtt s hogy redkivüli esze egész erejét munkálkodtassa, a mit aztán fényes diadallal végre is hajtott a „Világ“ és „Stadium“-ban! Mindegyik lehető legkiválóbb jelensége, irodalmi eseménye volt azon kornak. S nemcsak a megcáfolatlan okok, nemcsak a döntő erejű érvek, mikkel ellenes erősségeit kiforgatta, sőt azokkal őket meg is korbácsolta, nemcsak a fényes dialektika, az erős képzelőtehetség ragadták meg az ifjabb, pezsgőbb vérű nemzedéket, hanem kiválóan az is, hogy az egyesületek hasznosságát, az egyletek jóságát oly behizelgőleg tudta kifejteni és előadni, hogy utánira lelkesülve rohant az addigi viszonyokba beleunt a valami jobb után sóvárgó hevesebb rész. Február 26