Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-02-26 / 25. szám

Az a mellett harczoló érveket kellő világításba he­lyezi a következő rövid párhuzam Sir Francis magán- és nyilvános élete a „Junius levelei“ író­jának kizárólag azokból összeállítható életviszonyai között. . . . Junius, leveleinek tanúsága szerint nemcsak általában kiváló tiszteletet és ragaszkodást érzett a két Holland lord irányában, hanem még akkor is sokat elnéz nekik, midőn leghatalmasabb ellen­ségünknek, Chatam lordnak pártját fogja.­­ A levelek írója továbbá minden alkalommal feltűnő érdekeltség- és szakismerettel szól a külügyérségi teendők s különösen a hadügyministeriumhoz tar­tozó ügyekről. Három hadügyéri titkárt, kik ott jelentékeny állást foglaltak ugyan el, de egyébként egészen ismeretlenek valának, gyakran, oly igen éles hangon támad meg, s kivált azoknak egyike, valami Chamier, kinek kineveztetése nagyon fel­ingerlé­tt, állandó czéltáblája személyes kitörései­nek, s mindazon gúnynevekkel illettetik, melyek csakis hivatalnoktársai előtt lehettek ismeretesek. Junius leveleiből végre az is kitűnik, hogy szerző­jük többször megjelent a karzatokon a parlament illései alkalmával, a nevezetesen 1770-ben Cha­tam lord beszédeiből jegyzeteket készített, melyek nyomán, sőt néha pusztán emlékezetéből, idézeteket is sorol fel. Lássuk most, mennyire egyeznek meg ezek­kel sir Philipp Francis életének ide vonatko­zó adatai. Már sir Francis atyja előtt nagy tekintély­ben állott az első Holland lord, kinek Demosthe­nes általa eszközlött angol fordítását is felajánlá. Fiának szimén a lord szerzett először állomást a külügyőrségnél, ki ez okból mindig hálával viselte­tett egész családja iránt. Sir Francis négy évig a külügyi, az 1763—1772-ki időszak alatt pedig a hadügyministeriumban volt titkári minőségben al­kalmazva, s ezen utóbbi hivataláról leköszönése összeköttetésben állott a nevezett Chamier kine­veztetésével. — Az is tudva van továbbá, hogy né­hányszor részt vett az alsóház tanácskozásaiban, a Chatam szónoklataiból tett jegyzeteit, melyek után került azoknak némelyike sajtó alá, közté Almon­­nal, Chatam életírójával. Nem hallgathatjuk el azon körülményt sem, miszerint sir Francisnek egy elferdítve írt, s dr. Giles által felfedezett magánlevele a legutolsó vo­násig megegyezik azon facsimilével, melyet „Junius levelei­nek kiadója, Woodfall tett közzé. A parlament 1773 -i ülésszakában North lord kormánya egy törvényjavaslatot vitt keresztül (az úgynevezett „Regulating­ Act,“) a­mely négy ta­nácsost rendel a bengáliai elnökség feje mellé. Ugyanazon év elején jelent meg, mint emlí­tők, Junius utolsó levele, kevéssel az előd, hogy sir Philippi Francis, a kinevezett tanácsosok egyike, Kalkuttába utazott! A sűrű fátyolt azonban, mely e levelek ere­detét eltakarja, még a felsorolt kétségkívül igen fontos érvek sem lebbenthetők fel teljesen, még most is némi jogosultsággal foglalhat helyet „Junius leveleidnek homlokán ezen mysticus felirat: „Stat hominig umbra!“ Molnár Antal, formátori merészséggel végig küzdötte pályáját, de éppen életfeladata végezte miatt túl is szárnyalta­tott. Nem szűnt ugyan meg az ifjabb irói nemze­dék azontúl sem felé fordulni s szavára még es­küdni is, de a kör, melyben Kazinczy forgott, im­már kezdett avult sziét viselni. Ezt ugyan jó rész­ben még az ő életében megjelent „Hitel“ tette, mely a lángésznek az újabb eszmékkel párosodásából született meg, s a nemzetet a politikához kezdte sodorni, de magával költészetünkkel is némileg meghasonlásba jött már, mint ezt a Kisfaludy Auro­rájának gáncsolása vagy róla hallgatása eléggé bi­zonyítja. Azonban­­ e mozgalmak közben hama­rább (1831.) elhalt, hogysem azt, a­mit ő szilajko­­dásnak hitt, de valóban az életerő felizgatott moz­gása volt, kifejlődve láthatta volna. E kor (1800-1830.) élete és költészete egyébiránt különös jelenségeiig mutat,de mindezen át ke­lett esni mindenképpen, ha a továbbmenetelt, a fejlődést akarta a nemzet. S különös volt azért, mert míg az első években, midőn még Kazinczy nem kezdhetett körülményei miatt az irodalom özpontosításához, leginkább a mult század népies­öltői, de a­kik nem a m­ai értelemben vett né­pies, hanem a görög és római költők utánzásából eredt lapos párirodalom képviselői voltak,s gyakoroltak fölényt, addig a parányi olvasóosztály sokkal örömeltebb nyúlt ezek csengőpengő hang­zatos versei után, mint az itt-ott feltévedező ki­­mért, haladást tanúsító franczia vagy német vers­idom felé. De ez egyrészről kimagyarázható, más­részről menthető tüemény is volt. Kimagyarázható abból, hogy még az olvasók többsége sem volt megérve a fejlettebb költészet "kedvelésére, de más oldalról meg a nemzet is kezdett már ekkor ébre­dezni s - egy tekintetben legalább - haladást ta­núsítani. Ez volt a tartózkodás az idegen­töl-mi most egy értékűnek tekintetett a német­tel-annálfogva, hogy mindinkább kezdte észre venni legfelsőbb kormánya gyanús «céljait mind' jobban k térezte germánizáló törekva i ‘tív“ ‘d“'-K ,KTM leh“ bsi Jb” sját költőiben , mihelyt német vagy franc­ia itt­vett észre, azonnal ösztönszerűleg elfordult tőlük. És így kimagyarázható az idegenkedés, de irodal­munkra nézve helyteleníthető is ilyen pedig azért, mert az lehetetlen, hogy egy gyermek vagy akár a kezdő irodalom pusztán magából, magára támasz­kodva képződjék. Hisz­t triviális hasonlattal élve még a must sem csupán magából fonja ki magát, hanem többrendbeli tényezőnek kell hozzájárulni horzá lételéig, annál inkább nem lehet ez a szel­lem kifejlődzésénél; legalább az irodalmak törté­nete ilyenre nem nyújt példát. De különös volt még a Kazinczy kor azért is, mert — kivált közepe táján —annyi mindenféle baja lett mintegy rohamos sietséggel átültetve az idegen növényeknek, annyiféle műfaj és manera te­lepíttetett le irodalmunkban s oly különböző felfo­gással, erővel s külsővel jöttek azok létre, hogy irodalmunk ekkor a szó teljes értelmében zűr (khaosz) jelleget öltött magára. Azonban ez nem vált hátrányára. Mert valamint az ifjú, midőn egy­szerre fel- s kilép az életbe, nem tudja mindjárt tájékozni magát, s idő kell ahoz, mig szemeinek biztos támpontot találhat, úgy e téren is szükség képpeni volt a sokat felölelés, mert általa a látkör nemcsak szélesült, hanem tisztult is. Von ujjra" salakot is magára, de a teljes­ világításnál az ha­­mar lefoszlott róla Igaz, hogy ezt maga a kor nem figyelte meg s még a legszebb elmék SP f­s ébrednek de mintegy T frT b AJÜVOt S, mil,£m,haf­aTtak hitték annak e­dekében a lelkesült tevékenységet hab­ben a harminezas tized is azon ből , • nélkül téi-plv»« u .»T n kalauz és iránytű a Irak hajóhoz hasonlitható, mely éppen kóborlás és idővesztegetés által kényszerittetik a kompansz felfedezésére! Ily viszonyok közepette nagyon természetesen a költészet un­versitása kevés befo­lyást gyakorolba­­l°u egyébre, voszt csupán­­ magára. És ha mégis tapasztaljuk, hogy az első — az epikai költészet - korszakában van hatása s mondhatni nemze­ti hatása, azzal csak azt mondhatjuk, hogy gyorsan Maros-Újvár, febr. 15. 1908. éFolytatáa és véged Mir pedig ezen próba nélkül az említett só a föld alatt marad vala. Ilyen számítást mutathatnék a vizbefult torok­nál is, mivel onnét is 20 öl mélységre tiszta sót nyertunk. Igenszerűek ezen nem bányászok előtt fel­tűnő „tervet­len t­e­r­v­e­k“, miket a szakértők is óvakodnak kellő ellenokok hiány­ában nyilváno­san megtámadni. Véleményem szerint tehát a m­­újvári só­bányászok „bakk lövései“ uián sohase nyomta adózó társaink vállait egy árva fillér sem. Csak enyit akarok a „józan ész számára el­mondani, mert ha ugyanezen interpellátió szak- s­értőtől jön. Legelsőbben is azt kérdezem vala, hogy járt e bányászati academián? és látott é már bányát? s jutott azon czélja felé is, mely az erőt, a cselek­­vékenységet s egyszersmind a hazafiaságot akarta teljes mérvben felkelteni, hogy ez által képesüljön a nemzet az arisztokratizmusnak — mely lénye­ges oka volt eddigi elmaradásunknak — szilárd falait ledönteni, alapul venni a democratiai gon­dolkodásmódot s ez által megfelelni Európa , a XIX dik század eszmejárásának, s hogy — a köl­tészetet előkészítő iskolájául tekintvén az egyetemes irodalomnak — megmérköz­hessék tudományban s összműveltségben Európa többi népeivel. De mindemellett áll az is, hogy e hatás még nem átalános s inkább csak egyes sze­retettebb költők behatása volt, és Horváth Mihály szerint is inkább az olvasóközönség nagyobbodásá­ban nyilatkozott. Részben ezentúl is igy lesz. A nemzet mindinkább a politikai térre m­egyen át s ezt utóbb a 40 es években majdnem egyedüli, min­den mást kizáró központtá teszi, centralizálja. Fényes előhírnöke volt ennek Széchenyi „Hi­tel“ e. Egy korát felülmulni, egy magán is túl emel­kedni látszó lángész hadüzenete az minden óság, minden keletiesség ellen, melyekbe nemzete telje­sen el van sülyedve. Kimeríti az okok, az ész okai­nak tárházát a e közben az irodalmunkban eladdig ismeretlen humor, angol életesség, s ha kell, mé­lyen bevágó ostorcsapásokkal küzd, mely sért, de ébreszt is. Éppen ezért volt is hatása s mondhat­­nók óriási hatása. Már merő megjelenése, ajánlása is szokatlan volt. Megjelenése egészen angolos külsőre mutat, ajánlása pedig „Hanunk szebblelkű asszony­­nak szól. Mintha a nőket akarná legelsőben is meg­­nyerni létesítendő műve közharczosaiul! Ajánló szava rövid, de sokat tartalmaz. Megmondja ben­­ne, iui a nő hivatása , mi különösen nálunk s vé­gül üdvözletet és hálát nyilvánít Nekik. Az ajánláson túl el kezd vívni, melyben az ellenfélnek, ki ekkor még a nemzet zöme volt, elő sorolja, kimeríti ellenvetéseit, s rendre czárulja, sőt megczáfolja azokat. És irja ezt azzal a neve­zetessé lett irálylyal, mely miatt sokan olvasni sem tudták, a mely tele van incisa cententiákkal a kosz- I .Folytatása következik.) — 98 Kolozsvár, febr. 23. 1808. (M. A.) Hietzingben, 13écs szom­szédságában egy furcsa kis internationalis farsangi bohózat adatott elő néhány nappal ezelőtt, melynek szinrehozója a dicső első­­uralkodóház egyik szerencsétlen sarjadéka, a hannover­i exkirály volt Nevetnünk kellene az egész eseten, ha a közönség, mely azt figyelemmel kíséré, ha az érdeklett államok oly aggasztóan ko­moly képet nem csinálnának hozzá. „Austria vöröskönyve által így nyilatkozik a „Revue des d­eux Mondes“ legújabb füzetének politikai szemléje igen szerencsés módon tudatta egész Eur­ópával jelenlegi külpolitikájának mérsékeltségét és óvatosságát. Austria egyszer mindenkorra vé­­get vetett a belső és külső szétszakadottság, a hajt­atlan, despoticus egységesítési törek­vés és a szélsőségig vitt katonai versenyzé­sek korszakának. E­l­vál­va Németország-­­ tól, egy keleti állam tekintélyét nyerte meg­­ az osztrák birodalom, s békét óhajt, hogy­­ valamint az alkatelemeit képező különböző­­ népfajok erkölcsi tulajdonságait, úgy földjé­nek gazdag segédforrásait értékesíthesse, s nemcsak elfordult egykori harczias előítéle­teitől, hanem egyszersmin­d a belsőbb és cse­lek­vőleges szövetségekben való résztvevés­­től is.“ Az idézett sorok által Austria külpoli­tikájában signalizált szélcsendre nézve Ger­mániát­ak a nekik szánt szerep betöltése vé­gett Hietzingbe siető gyermekei azon vész­madarakhoz hasonlítanak, melyek a szélvész kitörését megelőzőleg a nyílt tengeren utazó hajók főárboczára szoktak csapatonként lete­lepedni. Mindazon politikai pártárnyalatok között, melyekre jelenleg az osztrák birodalom né­pei föl vannak oszolva, létezik egy közös kötelék, egy valamennyinek programumjában föltalálható eszme: annak határozott beválá­sa, t. i., miszerint Austriára nézve a békeál­lapot életkérdés, nélkülözhetetlen felté­ele a közelmúlt, még mindig vérző sebei behegesz­­tésének és a belsedlét és anyagi felvirágzás valósítható««, szóval az állam összes erői kifejlesztésének. Azt valamint hisszük, hogy azok, kik ez idő szerint a kormány gyeplőit kezeikben tartják, megértették s érvényre emelni törek­szenek a birodalom népeinek ezen egyhangú óhajtását, s hogy a kormányelvek között, melyeket zászlóikra írtak, a kütbéke fentar­­tása s biztosítása első helyen áll , úgy azon meggyőződésünket sem tagadhatjuk el, mi­szerint a h­ietzingi bankett hirhedett „toast“­­ja n­ég Reust báró szellemdús commentár­­jának kíséretében is aligha emelni fogja Porosz­­országban a hitet az osztrák cabinet békés irányi­ külpolitikája iránt! S hogy ezen meggyőződésünk tények által van igazolva, arra nézve szolgáljanak bizonyságul a porosz lapok egyik legtekin­­télyesebbjének következő szavai: „A hanno­verai exkirály agitatiói hivatalos köre­inkben igen komolyan fogadtatnak. Lehe­tetlen, hogy Austria közönyösen nézze ezen eljárást, mely a nemzetközi jog alapelveivel merev ellentétbe helyezi magát. A kérdés az, vájjon Beust báró többre becsüli-e az exkirály protectióját a Porosz­­országgali egyetértés megszilár­dít­á­s­á­n­á­l ? A keleti kérdés. Az Alduna tájairól hosszú idő óta folyvást a legnyugtalanítóbb hírek érkeznek. Az orosz felsőség alatt levő tartományokban oly nyíltan szetik az izgatás, hogy az európai nagyhatalmak végre kényszerítve látták magukat, diplomatiai utón inter­veni."Jui Mint eredménye Ausztria, Franczia és Angolország közbenjárásának — mert Porosz­­ország távol tarta magát — az orosz agi­társok teljes megszűnése jeleztetik. A román kor­mány állítólag a legmegnyugtatóbb felvilágosításo­kat adá, s most már a legújabb tudósítások szerint egyelőre minden veszély el van hárítva. Ezen érte­lemben kapták a párisi hivatalos lapok instructi­­óikat, s azóta egész özönnel áraszták el a meg­nyugtató közleményeket. Nemrég azonban a szintén hivatalos „Patrie“ Ibraila­ból azon hírt hozta, hogy a moldva-bessaraffiai határokon orosz csapatok összepontosíttatnak. A nevezett lap nem vállal ugyan kezességet e nagy fontosságú hít alaposságáért, de az így is elég alkalmas arra, hogy mindenütt nagy hatást idézzen elő. A „Patrie“ ezen tudósítása a következő jóakaró tanácscsal végződik. Az orosz kormány eszélyességéről tenne bizonyságot, ha mindent elkerülne, a­mi ily hazugságoknak (?) hiteles­séget kölcsönöz.“ Nehezen his­zük, hogy e tanács az orosz törekvések irányán bármi kis mértékben változást idéztetne elő. — r. — Miért veszik a technikusok zokon ha nyilvánosság terén kell államok? ha igennel mert volna felelni, akkor szemére lobban­­tam, hogy tudnia kéne, hogy a bányászatnál a kutatás az első munka, anélkül bizonytalanra lehe­tetlen biztosan építeni­ szemére azt, hogy egy m.­ujvárféle nagyszerű bányatelep kikutatása nem egy pár hónapot, hanem évek sorát igényli, s mi­után szemére lobbantam, hogy azt se tudja, mennyi kétszer kettő­t csak azután világosítottam volna fel, hogy mindazon munkálatok, miket levelező, mint felesleges költekezést emel ki, nem egyebek, mint kutatási kísérletek a le­nagyobb sikerrel, mert a vízzel borított torok, éppen úgy mint a nappali bánya nem elveszett csak félbeszakasz­­tott előmunkálatok, s ha a bizonyosságul határos sótelep körüli vízvezető kör tárra sike­rül, akkor ezen munkálatok folytatása önként következik. Fölvilágosítom, hogy a lefolyt évtizedben a kormány által folytatott kutatási munkálatokra tett áldozat éppen nem volt felesleges, mert az 1792-ik év óta még c­ak ezen időszakban tudhattuk meg, hogy mekkora sótömeggel rendelkezhetünk, anél­kül, hogy 60 öl mélységből kellessék a sót kiszállí­tanunk, 4—5 láb mélységű föld alatt 35—40 öl vastag só­tömeg kínálkozik — könnyű kezeléssel a milli­ók előállítására. S csak ezen időszak alatt tudhattuk meg valósággal a sótelep meddig terjedését, — mire ha az oly károsnak vélt, természet által alkotott sülyedések nem utalnak, még egy más évtizedet igényel a kutatási kísérlet. Fölvilágositám, hogy az ezen időben készült Tartalék, Meddő torkok megnyitása, ugy a Carolina bánya minden gép nélküli kiüritése, mely 1826 óta hevert viz alatt mind meg annyi kutatási kísérletek következményei, melyek által M.-Újvár, mely édesmiénk, sok milliókat biztosít az állam­nak,­­ még unokáinknak is. S miután fölvilágosítom még arról is, hogy ezen kutatási kísérleteknél, a­hogy a sótelepet 4—5 láb mélységben elértük, annyi sónk került napfényre, hogy a költséget busásan fedezte, meg­­kérdem vala, hogy tudja-e hogy arany ezüst bányák­nál 4—5 évig csak jó remény fejében költekeznek mig as költségbe belé fáradnak és a szabaszon kívül semmi eredmény?­a ha erre is igennel felel, akkor előszámlálok vala több ily, s ehez hasonló czélszerü intézkedést, mely Marosujvárt történt, a édes minyájuokra nézt üdvös, s végtére azon taná­csot adom, hogy máskor fontolja meg jól hogy, miért jajdul fel, s ha valamit meg akar tudni, a gyanúsítás és személyeskedésen kívül lehet egy más utat választani, melyen a nyilatkozatok önként és örömmel szállanak a nyilvánosság terén a síkra. Azonban hogy józan eszű levelező és adó­fizető polgártárs úrral is véleményünk némikép találjon, osztom a következő nézeteit n. m. t. i. hogy a sóbánya édesmiénk, a óhajtanám, hogy annak jövedelme,­agy költségvetése is, több gyanú elhárí­tása tekintetéből közölhessék mindnyájunkkal. Még talán a terveket iajó volna nyilvánosság elé bocsátani, hátha némely józan ész kisegít talpra esett ötletével. De leginkább osztom levelező úr azon véle­ményét, hogy minden bányász tiszt, ki életrevaló tervet akar adni, nem csak felelősséggel jót álljon szó körmondatokkal. S legvégén egy közbotrányt gerjesztő ítéletet, mint kihívó kesztyűt vág a nem­zet szeme közé, hogy: „Sokan azt gondolják: Ma­gyarország— volt; — én szeretem hinni: lesz.“ Közbotrányt gerjesztő volt azért, mivel nemzetünk nemcsak 40 évvel ezelőtt, hanem most is, a véren szerzett tapasztalatok után, mindig a múltba tekint, nézve annak pusztán fényes oldalát, dicsőséges hadviseleteit stb., de nem tekintve egyszersmind a szellemi, anyagi, fentebb politikai elmondásra s még­is abba hiszi egyedüli boldogságát feltalálhatni. Pe­dig „a mult elesett hatalmunkból“ s ha Kossuth szól­na erről, úgy mondaná, hogy azt a mindenható Is­ten sem varázsolhatja többé vissza, de a jövendő­nek urai vagyunk.“ A pusztán történeti múlt még nem tartott fenn egy népet, egy nemzetet sem. Ko­runkban pedig semmiesetre sem tarthat fenn csak pillanatokig is. Természetesen tehát megráz­kódtató hatása volt már csak­­magának ez egy mondatnak is épen annál fogva, hogy nemzetünk oly félszegen tekintette múltját, s oly hibásan fi­gyelte meg jelenét. S ellenhatni azonnal el is kez­dett. Mindjárt megjelent a Hitel után Dessewffy Taglalata, de ez csak uj alkalommá vált Szé­chenyinek arra, hogy eszméit rendezettebben s bő­vebben kifejtve mutassa fel a nemzet, sőt a világ előtt s hogy redkivüli esze egész erejét munkál­­kodtassa, a mit aztán fényes diadallal végre is haj­­tott a „Világ“ és „Stadium­“-ban! Mindegyik lehe­tő legkiválóbb jelensége, irodalmi eseménye volt azon kornak. S nemcsak a m­egc­áfol­atlan okok, nemcsak a döntő erejű érvek, mikkel ellenes erős­ségeit kiforgatta, sőt azokkal őket meg is korbá­csolta, nemcsak a fényes dialektika, az erős kép­zelőtehetség ragadták meg az ifjabb, pezsgőbb vé­rű nemzedéket, hanem kiválóan az is, hogy az egyesületek hasznosságát, az egyletek jóságát oly behizelgőleg tudta kifejteni és előadni, hogy után­ira lelkesülve rohant az addigi viszonyokba beleunt a valami jobb után sóvárgó hevesebb rész. Február 26

Next