Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)
1868-09-16 / 110. szám
110-ek száta egy idióta igen élénken foglalkoztatja a külföldi lapokat. Amennyire lapunk terjedelme engedő, a rovat alatt többször megemlékeztünk az európai sajtó egyes nevezetesebb képviselőinek nyilatkozatairól e tárgyban; ezúttal egy prágai lapból fogunk néhány ugyanarra vonatkozó sort idézni. „Az ismételt hivatalos biztosítások — így szól a kérdéses cseh közlöny —, melyek szerint Ausztria el volna határozva, hogy kifelé egyetlen irányban sem köti le magát, s egy Porosz- és Francziaország közöli netalán kiütendő háború esetében ameddig lehet, távol marad a csatatértől, azon félreértésre szolgáltattak alkalmat, hogy a császári kormány szándéka a nevezett vagy valamely más nagy európai háború esetében minden áron semlegességi politikáját fenntartani. Hogy mennyire alaptalan e feltevés és az ahhoz csatolt aggodalom, azt eléggé bizonyítják a porosz lapok ama folyton ismétlődő panaszai, melyek szerint Ausztria nemcsak a Poroszországgal szövetkezésre, de a semlegesség megigérésére sem bírható. Oly terjedelmű, s eventualitásokkal kapcsolatos háborúnál, mint a minővé a Franczia- és Poroszország közötti válhatnék, egy Ausztria fekvése és jelentőségével bíró államnak lehetetlen semlegességét megtartani. Az államférfiu, ki most Ausztria külpoliticáját vezérli, bizonynyára meg fog ezen igazságról emlékezni, s az 1854-ki hiba ismétlődése el leend kerülve. Semleges államok csak felhasználható kártalanítási tárgyakat képeznek. Ha a jelek nem csalnak, Ausztria tartózkodó állásban fog ugyan maradni, míg ez nem vállik lehetetlenné, de a kellő időben pártállást foglaland el, s egész hatalmát a latba vetendi. Hogy melyik részre áll, az még ma nem határozható meg. Ausztria, érdekeitől kérve tanácsot, a körülmények szerint fog cselekedni. A porosz lapoknak azonban, melyek Ausztria ellenes érzületet tanúsítanak, jó lenne meggondolni, hogy Poroszország maga mondta tollba a prágai békét, mely bennünket Németország iránti évszázadokon keresztül fennállott kötelezettségeinktől megszabadított Poroszország régóta arra törekedő, hogy Ausztriát németországi állásából kiszorítsa, s eszközeinek megválogatásában, ha azok czélravezetőknek ígérkeztek, mint az Usedom-féle sürgöny bizonyítja, nem igen volt válogatós. 1866 ban mindent megkisérlett, hogy széttépje a kapcsokat, melyek bennünket Németországhoz fűztek. Ausztria most nem tesz egyebet, csak élvezi azon cselekvési szabadságot, melyet a prágai békének köszönhet.“ Az „Etoile d’ Orient“ (keleti csillag) czimű franczia lap, melynek összeköttetése a romániai kormánnyal folyvást szembeötlőbbé válik, legújabb számában hevesen megtámadja azon ausztriai lapokat, melyek elég bátrak valának zajt ütni porosz fegyvereknek Oroszországon keresztül Romániába küldéséből. A nevezett lap kifakadásaival hisszük, hogy lajthántúli laptársaink sem törődnek többet, mint mi, azonban azt mi erdélyiekül már sokkal fontosabb körülménynek találjuk, hogy az „Etoile“ még csak kísérletet sem tesz az említett fegyverszállításokról a tudósítás hitelességének kétségbevonására, sőt a Poroszországból Oroszországon keresztül szállítást igazoltnak is látja azáltal, hogy Ausztria ily féle küldemények rendeltetésük helyére juttatásának mindennemű akadályokat gördít útjába, s még a megjavítás végett osztrák területre hozott román fegyverek visszavitelét sem engedi meg (?). Végezetül az említett Bukarestben megjelenő lap hazafias lelkesedésében egy csattanós pirasis közvetítésével biztosít bennünket arról, amit talán, e biztosítás nélkül hajlandóbbak volnánk elhinni, hogy tudniillik a dicső román hadsereg számra nézve kicsiny ugyan, de Károly fejedelemmel élén hőstetteket leend képes véghezvinni, ha ellenség fenyegetné Romániát észak (ez körülbelül mi volnánk), dél, kelet vagy nyugat felől. Pas trop de téle, megárt a nagy buzgóság, habár különben annyi bizonyos, hogy az ily pöffeszkedésben legalább is több nevetséges van, mint amennyi „hősiességéről a románoknak védtelen izraelitákon elkövetett erőszakoskodásaik a legújabb időkben tanúskodtak! Egy rendőrséged, aki érti kötelességeit. (Válaszul Egyed Ferencz urnak s tájékozásul a kir. kormányszéknek.) Még a mult juiliu hóban lapunk ujdonsági rovata egy botrányos eseményről emlékezett meg, tudniillik, „hogy egy külvárosi asszony, ki lakodalmi mulatságból hazafelé ment, öt külvárosi legény által az utczán megtámadta»)», s rajta ezek által erőszak követetett el, s a segélyére siető férj üldözőbe vétetett, mely botrányos tényért a tettesek - ámbár felismertettek a kapitányi hivatal által — mégsem fogattak be.“ Ezt a hírünket majd minden Királyhágón tuli nagyobb magyar lap átvette, s így nem kerülhette ki a ministérium figyelmét sem, annál inkább, mert a tény brutális, s egészen a közerkölcsiség botrányára történt meg. Igen természetes tehát, hogy azonnal kérdést intézett a ministerium ez ügyben a kir. kormányszékhez, ez a tanácshoz tette át, végre a tanács a rendőrkapitányhoz, hogy terjeszszen fel tudósítást ez ügyben, hogy áll a dolog, s miként láttatott el? A rendőrség hogyan járt el a kérdésben, azt nem tudjuk, de hogy e dolog egy kicsit csiklandós lett, azt onnét sejtjük, mert Egyed Ferencz rendőrsegéd, ki a kérdéses ügyben mint első vizsgáló szerepelt, kapta magát, s a „K. Közlöny“ 10- ik számában megpróbálta, hogyan lehetne ebből a blamageból lapunk rovására kibúvni? Idézzük szóról-szóra nyilatkozatát: „Az illető külvárosi asszony mulatságban lévén, jókedve cseperedett s a jelenvolt külvárosi bakkal kedélyes mulatságba vegyülvén, ennek vége az lett, hogy minden erőszak nélkül önkényt oda dobta nektek magát, kik a jókedvű asszonyt még haza is kisérték, s az utcza ajtóban hosszason mulatozván, ezt az álmából fölébredt férj észrevette s a deszkahasadékon keresztül végig nézte jókedvű nejét, ki az öt fiú közül egyiknek még 14 krajczárt is adott spiritusra. A nő végre több mint két órai mulatás után észrevette leskelődő férjét s megdöbbenve, tudván előre hűtlensége bérét a szigorú férjtől, kezdett kiabálni, mire férje kinyitván az utczaajtót, beczibálta és meglehetős mértékű veréssel fejezte be a komédiát; a nő pedig látván, hogy más mód nincs a veréstől menekülhetni, hamarjában reá süté a fiúk tényére az erőszak bélyegét; a férj erre megszűnt azon feltétel alatt, ha törvény előtt magát igazolhatja neje, minek következtében másnap előttem panaszt is emeltek a fiuk ellen, de a még azon nap megtörtént szembesítés alkalmával kiderült a való, s a megcsalt férj, hogy családja jó hírnevét még jobban ne bélyegezze, békét és engedékenységet mutatva, előlem eltávoztak. Ebből láthatja t. szerkesztő úr, hogy az állítólagos tettesek ha fölismertettek, a kapitányi hivatal előtt is megjelentek egyszerű idézésemre, anélkül, hogy befogatásukra szükség lett volna. Ez a valóságos tényállás 1. szerkesztő úr, s kérem azt becses lapjában is e szerint helyreigazítani, de sőt mint lojális hírlap szerkesztőtől azt meg is kívánom, mert tévedésért önmagamra, mint hivatalnok, felelősséget egyáltalában nem vállalok.“ A ki nem ismeri a körülményeket a kérdéses ügyben, s legkivált a ki nem ismeri domine Egyed uramat, még azt mondhatná erre a nyilatkozatra : „És ez a „Magyar Polgár“ milyen kíméletlenül rumirozza ennek a derék embernek rendőri hiteles jó hírnevét! Ez már meg sem járja, szegény Egyed Ferencz!“ E sorok írója (ugyan az lévén, ki a fent közlött hírt megírta,) — most már kötelességének tartja provokálás után, ezt a derék jó urat, ezt a híres rendőrsegédet, aki lapunkat lojalitásra akarja tanulni, egy kis világításban mutatni be, hadd ismerjük kicsoda és micsoda ez a híres Egyed Ferencz, mert hogy híres ember, az már bizonyos ! Azt írja Erd úr, hogy a kérdéses eseményért ötét vonta a ministerium felelősség alá. Igazán most látjuk milyen fontos egy ember a nagy államgépezetben Egyed uram! Ötét a minister interpellálja! A ministerium az igaz, hogy azt sem tudja, él-e a világon ez a jámbor ember vagy sem, — de hiába, jól esik ha tér nyílik egy kicsit fontoskodhatni, s confundálhatni magát, magával a rendőrkapitánynyal. Ami magát az eseményt illeti, az Egyed úr szíves engedelmével — egy kicsit másképpen áll. A kérdéses erőszakoskodás factisel megtörtént, a rendőrségnél Ön előtt jelentést is tettek. Önnek azonban nem tetszett jegyzőkönyvre se venni a panaszt, hanem szóbeli kihallgatás után ahelyett, hogy rögtön jelentést tett volna a városi törvényszéknél, ahelyett, hogy orvosi véleményt kért volna, a panaszló- és vádlottakat egyszerűen eleresztő, holott tény, hogy a panaszló asszony és férj ragaszkodott föladásához, s e pillanatban már az eset nem önhöz hanem a törvényszékhez tartozott. Amit Ön a megcsalt férj békéje és engedékenységéről beszél, csak fictio, mert a panaszló felek már július 7-én panaszt emeltek a városi törvényszék előtt, (805. jegyzők. sz. alatt) vádolva az öt legényt az erőszaktétellel. E per jelenleg is folyamatban van, s a vádlottak kihallgatása most is foly, s hogy a vádlottak nem oly ártatlanok, mint ahogy Ön állítja, kitűnik abból is, hogy egy harmadik személy által nemrégiben bírói vesztegetéshez is folyamodtak, ki azonban a vesztegetni akarót kiutasitá. Feltéve, — de meg nem engedve — hogy a dolog úgy történt, mint Ön állítja, — kérdjük: miután bontatkozva volt Ön előtt, hogy a brutális tény végrehajtatott nyilt helyen, utczán, s a vádlottak két órai utczai scandalumra szolgáltattak okot, (ezt az Ön nyilatkozatából olvastam) miféle rendőrsegéd Ön, hogy e botrányt, mely a közerkölcsiség rovására követtetett el, legalább mint kihágást nem büntette meg, akár önkéntes, akár erőszakos volt az? (Folytatása következik.) hirharang. Falcinelli nunciua már visszatért szamosujvári utazásából. Ottani fogadtatásáról a „K. K.“ következő tudósítást hoz: Megérkezvén e hó 11 év délelőtt 11 órakor, egyenesen a püspöki udvarba hajtatott be, itt a püspök, körülvéve a papságtól, igen szép latinságú beszéddel fogadta; ezután a püspöki kápolnába ment, innen az örmény főtemplomba s végül a sz.-ferencziek templomába, mindenütt elmondván a szokásos bálaimákat és osztogatván az apostoli áldást. 12 én 9 órakor az örmény-kath. templomban misézett, 13 án jelen volt a Vancsa püspök pontifiálása alatt a gör. kath. templomban tartatott isteni szolgálaton. Délután fél egy órakor vette kezdetét a püspöki diszebéd, melyre hivatalosak voltak városunk főbírája és főkapitánya, Doboka megye mindkét főbírája és több honoratior. A társalgás igen élénk volt, de a pohárköszöntések az érseki excja kivánatára elmaradtak. Ebéd után fél három órakor visszaindult a jelen volt vendégek lidvkivánataitól kísértetve. A nagyszebeni államgymnásiumról a következő érdekes sorokat olvasunk a „Sz“ban: A „Herr. Ztg.“ és társai bel- és külföldi lapokat egyenlő zajjal töltenek el és siralmas lamentókat hangoztatnak a nagy szebeni kir. államgymnásium jövője felett, mely a magyarságnak esik áldozatul ; de elfeledik, hogy a szánalomra méltó busongással elkéstek és csak magok alól vetik elada talapzatot, melynek megőrzésével talán némi jogosultságra számot tarthattak volna. Lám! a „Herrn. Ztg.“ most zajt üt a változás felett. De miért nem zajoskodott az ötvenes évek elején, midőn a gyökeres és minden hazai hagyományt lábbal tapadó és gúnyosan megsemmisítő változások fölött valóban gyászt ölthetett volna. Ez esetben bizonyára a hazafiak háláját is megérdemli vala. Ha megvizsgáljuk a nagyszebeni kir. államgymnásium viszonyait, átlátandjuk, hogy a „N. Z.“ vétója nevetséges ragaszkodásnál nem egyéb. Az ötvenes évek elején előállottak a Bach kormány folytonosan töprengő hivatalnokai és utonnan szervezték a szebeni gymnasiummot. A magyar szót onnan kiűzték és a hazai emlékekre vonatkozható minden csekély hagyomány megsemmisittetett, a magyar történelem tanszéke elnyomatván, sőt a magyar szó hangoztatása valódi tilalomnak vettetvén alá. Valóban csak a legelszántabb hazafi beszélhetett magyarul és nagyobbára mindenki német szokásokat vett fel, a demoralisatio következtében idegennel cserélve fel nemzeti nyelvét. A „H. Ztg.“ akkor hallgatott és kárörvendő mosolylyal szemlélte végig a Bach huszárok e lábatlankodását anélkül, hogy egy árva szócskát is kockáztatott volna? Akkor könnyű volt hallgatni: a „Herrn. Ztg.“ bebizonyította, hogy amaz érzés mit hazafiságnak neveznek, teljesen ismeretlen előtte, sőt a „Herrn. Ztg.“ mostani felszólalása is csak a Bach-korszaknak zeng dicséretet és kígyót békát kiált a magyar kormány intézkedésére. A magyar kormány csak kötelességét teljesíti, midőn a nagyszebeni gymnasium ügyeit kezébe véve, a magyar nyelv jogosultságát ott ismét helyreállítja. Mint azelőtt, úgy most is ide fognak csoportosulni a város magyar gyermekei, a szomszédmegyék és vidékek, valamint a székelység ifjai, kik ezentúl nem lesznek kénytelenek, mint a német nyelv nemtudásából származott akkori szomorú helyzetükben, a művelődés, a tudomány és művészet eszközeiről jövőben is lemondani. Mert a „H. Z.“ nak, úgy látszik, ez ellen van kifogása. Aki Szebenben német tanításban kíván részesülni, az a kitűnőleg szervezett régi jóbirű szász főgymnasiumnak lesz hive, és akkor csak méltányos, hogy e német nyelvű tanintézet mellett egy magyar is fennálljon. A nagy szebeni marhakiállítás eredményével igen meg van elégedve a „Siebenbürgische Blätter“. A kiállítási jutalmak a múlt szerdán, délutáni 5 órakor lőnek ünnepélyesen kiosztva. A nagyszeben kerületi gazdasági egylet elnöke, Schuster tanácsos nyitotta meg egy alkalmi beszéddel az ünnepélyt, szónoklata után a kiállítási bizottmány elnöke Schobesberger a jutalmakat osztá az érdemesítettek között ki. Tenyészkanczákért négyen, tenyészcsödörökért négyen, fogat lovakért ketten, kanczacsikókért ketten, tenyésztehénért hárman, bikákért ketten, vonóökörért egy, nőstény borjakért hárman, sertésért ketten nyertek jutalmat. Elismerésben 5 lovasgazda, három tehéntulajdonos és három sertéskiállító részesült. A pályát az első kiállítás megtörte, s a jövő évre tervezett nagyobb mérvű kiállítástól méltán várhatni még fényesb sikert *** Egy fontos táviratot vett a „Hazánk.“ A moldvai kormány ugyanis hazánk keleti határából egy darabot, az úgynevezett Kecskéshavast, mely Kézdi Vásárhely városának tulajdona, elfoglalta. Őrházat építtetett oda, megszállta katonai őrséggel és saját tulajdonának akarta vindikálni. Kézdi-Vásárhelynek értésére esvén ez, a város és vidék roppant izgatottságba jött. Néhány lelkes fiatal önként kiszállt a mintegy 12 óra járásnyi távolban fekvő bérczekre, lefegyverezte a katonaságot és felégette az őrházat. Az őrséget elkísérte a moldvai határokon túl, s itt fegyvereiket visszaadva bántatlanul visszabocsátotta őket. A maros szentgyörgyi tűzvész által sújtottak nagy nyomorban tengenek. Egy csepp a tengerben azon segély, mely egyes jóltevők könyörületéből összegyűlt, s a szerencsétlenek között arányosan felosztatott. Az adakozók neveit a „Sz. K.“ utolsó száma hozza. Id. gróf Teleky Domokos 40 frttal, Barnck Jeremiás 12 mázsa liszttel, Trombitás Parthenius g.-n.egyesült esperes 12 véka gabonával, Moldován Dániel, Fülöp József és Nagy Lajos gyűjtés utján 75 frttal, id. gróf Teleki Domokosné 10 frttal járultak az inség enyhítéséhez. © Konrád Móricz, szász komes utazással eltöltött szabadságidejű letelvén, f. hó 11-én viszszatért N.-Szebenbe. Ugyancsak 10-én utazott városunkon keresztül. © A polgári hadi gyakorlatok ugyancsak folynak N.-Szebenben a katonaiak mellett. Két sokadalmas a marhavásáron egy szere áldomásbor fölött összekapott, s a veszekedés közben a dühösebb fél késsel döfte át ellenfele karját. — Egymás czivódó társának hátába döfte a bicskát, s elillant. — Egy vadházasságban élő pár összekapván, a férje által eldöngetett nő szekerczével ejtett sebet annak fején. (Pályázatok.) A Szamosuj vártt 350 frt. évi fizetéssel rendszeresített seborvosi állomásra pályázni kívánók felhivatnak pályázati folyamodványuknak sept. 30-ig benyújtására. — A Tordán megürült 360 frt. fizetés, 50 frt. tiszti, 60 frt. elvfogati átalány, s a kincstári posták továbbításáért járó rendes hajtásdijakkal összekötött postamesteri állomásra pályázók folyamodványaikat hat hét alatt a n.-szebeni postaigazgatóságnál nyújtják be. Thaly Kálmán, jeles tudósunk, a történelmi társulat titkára tegnap délután Kolozsvárra érkezett. Lakása gróf Mikó Imre belközéputczai palotájában van. Ide forduljanak azok, kik a történelmi társulat nagygyűlése ügyében a titkárral óhajtnak értekezni. Kik a rajzban oktatást óhajtnak venni, aligha kapnak jobb mestert egy városunkba újon letelepült végzett technikusnál. Tanulmányait a prágai műegyetemen jeles előmenetellel végezte, utóbb Bécsben, Brünben, Pozsonyban adott rajzórákat. Viszonyai városunkba hozták, s felajánlja tehetségét a rajzban gyorsan haladni kívánóknak. Bővebb értesítést külső középutcza 4-dik szám alatt önmaga ad a tudakozónak. *** Figyelmeztetjük t. olvasóinkat s különösen a t. birtokosságot, a Herzél és Caruta urak bécsi bankháza mai számunkban megjelent hirdedetésére, a melylyel tudatják, hogy erdélyi úrbéri kárpótlási kötvények, s illetőleg kárpótlási igények vásárlásával cégük egyik főnökét Herzel Leo urat bízták meg, aki e végett Kolozsvár, a nemzeti szállodában már szállást is von. A kárpótlási ügyet illetőleg annyira megrongált körülményeinkre nézve, ezen nevezetes cég elhatárzása alig fogja kedvező hatását eltéveszteni. Mint értesülve vagyunk, a vásárlásra kitűzött határidő rövidre van szabva. Nyílt posta. Csik Somlyó, Szabó Lajosnak: közreműködését szívesen vesszük. Csikszók bizottmányi üléséről különösen, közéletéről átalában szívesen vennék tudósításait. — 449 — September 11 . Mi újság túl a Királyhágón? — A magyar kormány — Pest város büntető törvényszékének felterjesztésére — azon indítványt tette a szerb kormány előtt, hogy azon tekintetből, miszerint a két helyen, t. i. Belgrádban és Pesten folytatott vizsgálatok a szerb foglyok ügyében teljes eredményre vezessenek, s igen kívánatos volna Karagyorgyevics herczeget és a Magyarországon letartóztatott szerbeket, a belgrádiakkal szembesíteni. A szerb kormány egész késszéggel fogadta el az ajánlatot, a szembesítés helyéül Zimonyt tűzvén ki, mely épen a határon fekszik a Duna partján, szemben Belgráddal. A magyar kormány reá állt az ajánlatra s néhányan valószínűleg f. hó 1- én már levitetnek Zimonyba. Az útiköltségek fedezésére a kormány 500 frtot utalványozott, így távírják a „Siecle“-nek. — A ministeriumban — mint a „Hök“ értesül— a feudalismus maradványainak megszüntetésére, a szőlődézsma és regalek megváltására már készek a törvényjavaslatok. A ministerium azokat azonnal az országgyűlés elé szándékozik teljesíteni, mihelyt ez ismét összeül. — Am. kir. ministerium egy ukáza. Pozsonyban nem rég egy röpirat jelent meg, mely a katastrális munkálatokkal foglalkozván, feltárja az e körül követett eljárást, s egyszersmind oly reformokat javasol, melyek megfelelnek a nemzetgazdaság és a tudomány érdekeinek. Kimutatja a felmérések alapjául szolgáló rendszer hiányosságát s gáncsolja a kivitel körül követett módot és eljárást. Természetes tehát, hogy ez csak a közügy javára történik. S mit tesz a m. kir. pénzügyminiszer? Gyanítja, hogy azon röpirat szerzője egy felmérési hivatalnok, — meghagyja tehát közegeinek, hogy ilyesmire ne vesztegessék az időt. Megtiltja egyenesen közegeinek a nyilvánossággal való foglalkozást, röpiratok szerzését. Édesítsék a pénz- Ügyministeriumot s ne lépjenek oly térre, mely előttük teljesen idegen. — E körrendelet méltó kinyomata a bureaukratikus rendszernek, melynek Lónyay ur nagy ellensége volt mig nem volt exelentiás, de melyet, úgy látszik, most pénzügyministersége óta egyedül üdvözítőnek tart. A hires ukázt egész terjedelmében hozza az „Ung. Lloyd.“