Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-09-16 / 110. szám

110-ek száta egy idióta igen élénken foglalkoztatja a külföldi lapokat. A­mennyire lapunk terjedelme engedő, a rovat alatt többször megemlékeztünk az európai sajtó egyes nevezetesebb képviselőinek nyilatkoza­tairól e tárgyban; ezúttal egy prágai lapból fogunk néhány ugyanarra vonatkozó sort idézni. „Az ismé­telt hivatalos biztosítások — így szól a kérdéses cseh közlöny —, melyek szerint Ausztria el volna határozva, hogy kifelé egyetlen irányban sem köti le magát, s egy Porosz- és Francziaország közöli netalán kiütendő háború esetében a­meddig lehet, távol marad a csatatértől, azon félreértésre szolgál­tattak alkalmat, hogy a császári kormány szándéka a nevezett vagy valamely más nagy európai hábo­rú esetében minden áron semlegességi politikáját fenntartani. Hogy mennyire alaptalan e feltevés és az ahhoz csatolt aggodalom, azt eléggé bizonyítják a porosz lapok ama folyton ismétlődő panaszai, melyek szerint Ausztria nemcsak a Poroszországgal szövetkezésre, de a semlegesség megigérésére sem bírható. Oly terjedelmű, s eventualitásokkal kapcso­latos háborúnál, mint a minővé a Franczia- és Poroszország közötti válhatnék, egy Ausztria fek­vése­ és jelentőségével bíró államnak lehetetlen semlegességét megtartani. Az államférfiu, ki most Ausztria külpoliticáját vezérli, bizonynyára meg fog ezen igazságról emlékezni, s az 1854-ki hiba ismétlődése el leend kerülve. Semleges államok csak felhasználható kártalanítási tárgyakat ké­peznek. Ha a jelek nem csalnak, Ausztria tartóz­kodó állásban fog ugyan maradni, míg ez nem vállik lehetetlenné, de a kellő időben pártállást foglaland el, s egész hatalmát a latba vetendi. Hogy melyik részre áll, az még ma nem határoz­ható meg. Ausztria, érdekeitől kérve tanácsot, a körülmények szerint fog cselekedni. A porosz lapoknak azonban, melyek Ausztria ellenes érzüle­tet tanúsítanak, jó lenne meggondolni, hogy Porosz­ország maga mondta tollba a prágai békét, mely bennünket Németország iránti évszázadokon keresz­tül fennállott kötelezettségeinktől megszabadított Poroszország régóta arra törekedő­, hogy Ausztriát németországi állásából kiszorítsa, s eszközeinek megválogatásában, ha azok czélravezetőknek ígér­keztek, mint az Usedom-féle sürgöny bizonyítja, nem igen volt válogatós. 1866 ban mindent meg­­kisérlett, hogy széttépje a kapcsokat, melyek bennün­ket Németországhoz fűztek. Ausztria most nem tesz egyebet, csak élvezi azon cselekvési szabad­ságot, melyet a prágai békének köszönhet.“ Az „Etoile d’ Orient“ (keleti csillag) czimű­ franczia lap, melynek összeköttetése a romániai kormánnyal folyvást szembeötlőbbé válik, legújabb számában hevesen megtámadja azon ausztriai la­pokat, melyek elég bátrak valának zajt ütni porosz fegyvereknek Oroszországon keresztül Romá­niába küldéséből. A nevezett lap kifakadásaival hisszük, hogy lajthántúli laptársaink sem törődnek többet, mint mi, azonban azt mi erdélyiekül már sokkal fontosabb körülménynek találjuk, hogy az „Etoile“ még csak kísérletet sem tesz az említett fegyverszállításokról a tudósítás hitelességének két­ségbevonására, sőt a Poroszországból Oroszországon keresztül szállítást igazoltnak is látja azáltal, hogy Ausztria ily féle küldemények rendeltetésük helyé­re juttatásának mindennemű akadályokat gördít útjába, s még a megjavítás végett osztrák területre hozott román fegyverek visszavitelét sem engedi meg (?). Végezetül az említett Bukarestben meg­jelenő lap hazafias lelkesedésében egy csattanós pirasis közvetítésével biztosít bennünket arról, a­mit talán, e biztosítás nélkül hajlandóbbak volnánk elhinni, hogy tudniillik a dicső román hadsereg számra nézve kicsiny ugyan, de Károly fejede­lemmel élén hőstetteket leend képes véghezvinni, ha ellenség fenyegetné Romániát észak (ez körül­belül mi volnánk), dél, kelet vagy nyugat felől. Pas trop de téle, megárt a nagy buzgóság, habár különben annyi bizonyos, hogy az ily pöffeszkedés­­ben legalább is több nevetséges van, mint a­mennyi „hősiességéről a románoknak védtelen izraelitákon elkövetett erőszakoskodásaik a legújabb időkben tanúskodtak! Egy rendőrséged, a­ki érti kötelességeit. (Válaszul Egyed Ferencz urnak s tájékozásul a kir. kormányszéknek.) Még a mult juiliu hóban lapunk ujdonsági rovata egy botrányos eseményről emlékezett meg, tudniillik, „hogy egy külvárosi asszony, ki lako­dalmi mulatságból hazafelé ment, öt külvárosi le­gény által az utczán megtámadta»)», s rajta ezek által erőszak követetett el, s a segélyére siető férj üldözőbe vétetett, mely botrányos tényért a tette­sek - ámbár felismertettek a kapitányi hivatal ál­tal — mégsem fogattak be.“ Ezt a hírünket majd minden Királyhágón tuli nagyobb magyar lap átvette, s így nem kerülhette ki a ministérium figyelmét sem, annál inkább, mert a tény brutális, s egészen a közerkölcsiség botrá­nyára történt meg. Igen természetes tehát, hogy azonnal kérdést intézett a ministerium ez ügyben a kir. kormányszékhez, ez a tanácshoz tette át, végre a tanács a rendőrkapitányhoz, hogy terjesz­szen fel tudósítást ez ügyben, hogy áll a dolog, s miként láttatott el? A rendőrség hogyan járt el a kérdésben, azt nem tudjuk,­­ de hogy e dolog egy kicsit csik­landós lett, azt onnét sejtjük, m­ert Egyed Ferencz rendőrsegéd, ki a kérdéses ügyben mint első vizs­gáló szerepelt, kapta magát, s a „K. Közlöny“ 10- ik számában megpróbálta, hogyan lehetne eb­ből a blamageból lapunk rovására kibúvni? Idézzük szóról-szóra nyilatkozatát: „Az illető külvárosi asszony mulatságban lé­vén, jókedve cseperedett s a jelenvolt külvárosi bakkal kedélyes mulatságba vegyülvén, ennek vége az lett, hogy minden erőszak nélkül önkényt oda dobta nektek magát, kik a jókedvű asszonyt még haza is kisérték, s az utcza ajtóban hosszason mulatozván, ezt az álmából fölébredt férj észre­vette s a deszkahasadékon keresztül végig nézte jókedvű nejét, ki az öt fiú közül egyiknek még 14 krajczárt is adott spiritusra. A nő végre több mint két órai mulatás után észrevette leskelődő férjét s megdöbbenve, tudván előre hűtlensége bérét a szigorú férjtől, kezdett kiabálni, mire férje kinyitván az utczaajtót, beczibálta és meglehetős mértékű veréssel fejezte be a komédiát; a nő pedig látván, hogy más mód nincs a veréstől menekülhetni, hamarjában reá süté a fiúk tényére az erőszak bélyegét; a férj erre megszűnt azon feltétel alatt, ha törvény előtt magát igazolhatja neje, minek következtében másnap előttem panaszt is emeltek a fiuk ellen, de a még azon nap meg­történt szembesítés alkalmával kiderült a való, s a megcsalt férj, hogy családja jó hírnevét még jobban ne bélyegezze, békét és engedékenységet mutatva, előlem eltávoztak. Ebből láthatja t. szer­kesztő úr, hogy az állítólagos tettesek ha fölismer­tettek, a kapitányi hivatal előtt is megjelentek egyszerű idézésemre, anélkül, hogy befogatásukra szükség lett volna. Ez a valóságos tényállás 1. szerkesztő úr, s kérem azt becses lapjában is e szerint helyreigazítani, de sőt mint lojális hírlap szerkesztőtől azt meg is kívánom, mert tévedésért önmagamra, mint hivatalnok, felelősséget egyáltalá­ban nem vállalok.“ A ki nem ismeri a körülményeket a kérdé­ses ügyben, s legkivált a ki nem ismeri domine Egyed uramat, még azt mondhatná erre a nyilat­kozatra : „És ez a „Magyar Polgár“ milyen kíméletle­nül rum­irozza ennek a derék embernek rendőri hi­tele­s jó hírnevét! Ez már meg sem járja, sze­gény Egyed Ferencz!“ E sorok írója (ugyan az lévén, ki a fent köz­lött hírt megírta,) — most már kötelességének tart­ja provokálás után, ezt a derék jó urat, ezt a hí­res rendőrsegédet, a­ki lapunkat lojalitásra akar­ja tanulni, egy kis világításban mutatni be, hadd is­merjük kicsoda és micsoda ez a híres Egyed Fe­rencz, mert hogy híres ember, az már bizonyos ! Azt írja Erd úr, hogy a kérdéses esemé­nyért ötét vonta a ministerium felelős­­ség alá. Igazán most látjuk milyen fontos egy ember a nagy államgépezetben Egyed uram! Ötét a mi­nister interpellálja! A ministerium az igaz, hogy azt sem tudja, él-e a világon ez a jámbor ember vagy sem, — de hiába, jól esik ha tér nyílik egy kicsit fontoskod­hatni, s confundálhatni magát, magával a rendőr­­kapitánynyal. A­mi magát az eseményt illeti, az Egyed úr szíves engedelmével — egy kicsit másképpen áll. A kérdéses erőszakoskodás factisel megtörtént, a rendőrségnél Ön előtt jelentést is tettek. Önnek azonban nem tetszett jegyzőkönyv­re se venni a panaszt, hanem szóbeli kihallgatás után a­helyett, hogy rögtön jelentést tett volna a városi törvényszéknél, a­helyett, hogy orvosi véleményt kért volna, a panaszló- és vádlottakat egyszerűen eleresztő, holott tény, hogy a panaszló asszony és férj ragaszkodott föladásá­hoz, s e pillanatban már az eset nem önhöz ha­nem a törvényszékhez tartozott. A­mit Ön a megcsalt férj békéje­ és enge­dékenységéről beszél, csak fictio, mert a panaszló felek már július 7-én panaszt emeltek a városi törvényszék előtt, (805. jegyzők. sz. alatt) vá­dolva az öt legényt az erőszaktétellel. E per jelenleg is folyamatban van, s a vádlottak kihall­gatása most is foly, s hogy a vádlottak nem oly ártatlanok, mint a­hogy Ön állítja, kitűnik abból is, hogy egy harmadik személy által nem­régiben bírói vesztegetéshez is folyamodtak, ki azonban a vesztegetni akarót kiutasitá. Feltéve, — de meg nem engedve — hogy a dolog úgy történt, mint Ön állítja, — kérdjük: mi­után bon­tatk­ozva volt Ön előtt, hogy a brutális tény végrehajtatott nyilt helyen, utczán, s a vádlottak két órai utczai scandalumra szolgáltattak okot, (ezt az Ön nyilatkozatából olvastam) miféle rendőrsegéd Ön, hogy e botrányt, mely a közer­kölcsiség rovására követtetett el, legalább mint kihágást nem büntette meg, akár önkéntes, akár erőszakos volt az? (Folytatása következik.) hirharang.­ ­ Falcinelli nunciua már visszatért sza­­mosujvári utazásából. Ottani fogadtatásáról a „K. K.“ következő tudósítást hoz: Megérkezvén e hó 11 év délelőtt 11 órakor, egyenesen a püspöki ud­varba hajtatott be, itt a püspök, körülvéve a pap­ságtól, igen szép latinságú beszéddel fogadta; ez­után a püspöki kápolnába ment, innen az örmény főtemplomba s végül a sz.-ferencziek templomába, mindenütt elmondván a szokásos bálaimákat és osztogatván az apostoli áldást. 12 én 9 órakor az örmény-kath. templomban misézett, 13 án jelen volt a Vancsa püspök pontifi­álása alatt a gör. kath. templomban tartatott isteni szolgálaton. Délután fél egy órakor vette kezdetét a püspöki diszebéd, melyre hivatalosak voltak városunk főbírája és fő­kapitánya, Doboka megye mindkét főbírája és több honoratior. A társalgás igen élénk volt, de a po­­hárköszöntések az érsek­i excja kivánatára elma­radtak. Ebéd után fél három órakor visszaindult a jelen volt vendégek lidvkivánataitól kísértetve.­­ A nagy­szebeni államgymnásium­­ról a következő érdekes sorokat olvasunk a „Sz“­­ban: A „Herr­. Ztg.“ és társai bel- és külföldi la­pokat egyenlő zajjal töltenek el és siralmas lam­en­­tókat hangoztatnak a nagy szebeni kir. államgym­­násium jövője felett, mely a magyarságnak esik áldozatul ; de elfeledik, hogy a szánalomra méltó busongással elkéstek és csak magok alól vetik el­­ad­a talapzatot, melynek megőrzésével talán némi jo­gosultságra számot tarthattak volna. Lám! a „Herrn. Ztg.“ most zajt üt a változás felett. De miért nem zajoskodott az ötvenes évek elején, midőn a gyö­keres és minden hazai hagyományt lábbal tapadó és gúnyosan megsemmisítő változások fölött való­ban gyászt ölthetett volna. Ez esetben bizonyára a hazafiak háláját is megérdemli vala. Ha megvizs­gáljuk a nagy­szebeni kir. államgym­násium viszo­nyait, átlátandjuk, hogy a „N­. Z.“ vétója nevetsé­ges ragaszkodásnál nem egyéb. Az ötvenes évek elején előállottak a Bach kormány folytonosan töprengő hivatalnokai és utonnan szervezték a sze­­beni gymnasiummot. A magyar szót onnan kiűzték és a hazai emlékekre vonatkozható minden csekély hagyomány megsemmisittetett, a magyar történelem tanszéke elnyomatván, sőt a magyar szó hangozta­tása valódi tilalomnak vettetvén alá. Valóban csak a legelszántabb hazafi beszélhetett magyarul és na­­gyobbára mindenki német szokásokat vett fel, a demoralisatio következtében idegennel cserélve fel nemzeti nyelvét. A „H. Ztg.“ akkor hallgatott és kár­­örvendő mosolylyal szemlélte végig a Bach hu­szár­ok e lábatlankodását anélkül, hogy egy árva szócskát is koc­káztatott volna? Akkor könnyű volt hallgatni: a „Herrn. Ztg.“ bebizonyította, hogy amaz érzés mit hazafiságnak neveznek, teljesen ismeretlen előtte, sőt a „Herrn. Ztg.“ mostani fel­szólalása is csak a Bach-korszaknak zeng dicsére­tet és kígyót békát kiált a magyar kormány intéz­kedésére. A magyar kormány csak kötelességét tel­jesíti, midőn a nagy­szebeni gymnasium ügyeit ke­zébe véve, a magyar nyelv jogosultságát ott ismét helyreállítja. Mint azelőtt, úgy most is ide fognak csoportosulni a város magyar gyermekei, a szom­szédmegyék és vidékek, valamint a székelység if­­jai, kik ezentúl nem lesznek kénytelenek, mint a német nyelv nemtudásából származott akkori szo­morú helyzetükben, a művelődés, a tudomány és művészet eszközeiről jövőben is lemondani. Mert a „H. Z.“ nak, úgy látszik, ez ellen van kifogása. A­ki Szebenben német tanításban kíván részesül­ni, az a kitűnőleg szervezett régi jóbirű szász főgymnasiumnak lesz hive, és akkor csak méltá­nyos, hogy e német nyelvű tanintézet mellett egy magyar is fennálljon.­­ A nagy szebeni marhakiállítás ered­ményével igen meg van elégedve a „Siebenbürgi­­sche Blätter“. A kiállítási jutalmak a múlt szerdán, délutáni 5 órakor lőnek ünnepélyesen kiosztva. A nagyszeben­ kerületi gazdasági egylet elnöke, Schuster tanácsos nyitotta meg egy alkalmi beszéddel az ünnepélyt, szónoklata után a kiállí­tási bizottmány elnöke Schobesberger a jutalmakat osztá az érdemesítettek között ki. Tenyészkan­­czákért négyen, tenyészcsödörökért négyen, fogat lovakért ketten, kanczacsikókért ketten, tenyészte­­hénért hárman, bikákért ketten, vonóökörért egy, nőstény borjakért hárman, sertésért ketten nyertek jutalmat. Elismerésben 5 lovasgazda, három teh­éntu­­lajdonos és három sertéskiállító részesült. A pályát az első kiállítás megtörte, s a jövő évre tervezett nagyobb mérvű kiállítástól méltán várhatni még fé­nyesb sikert *** Egy fontos táviratot vett a „Ha­zánk.“ A moldvai kormány ugyanis hazánk keleti határából egy darabot, az úgynevezett Kecskés­havast, mely Kézdi Vásárhely városának tulaj­dona, elfoglalta. Őrházat építtetett oda, megszállta katonai őrséggel és saját tulajdonának akarta vin­dikálni. Kézdi-Vásárhelynek értésére esvén ez, a város és vidék roppant izgatottságba jött. Néhány lelkes fiatal önként kiszállt a mintegy 12 óra já­rásnyi távolban fekvő bérczekre, lefegyverezte a katonaságot és felégette az őrházat. Az őrséget elkísérte a moldvai határokon túl, s itt fegyverei­ket visszaadva bántatlanul visszabocsátotta őket.­­ A maros szentgyörgyi tűzvész által sújtottak nagy nyomorban tengenek. Egy csepp a tengerben azon segély, mely egyes jóltevők kö­­nyörületéből összegyűlt, s a szerencsétlenek között arányosan felosztatott. Az adakozók neveit a „Sz. K.“ utolsó száma hozza. Id. gróf Teleky Domokos 40 frttal, Barnck Jeremiás 12 mázsa liszttel, Trombitás Parthenius g.-n.­egyesült esperes 12 vé­ka gabonával, Moldován Dániel, Fülöp József és Nagy Lajos gyűjtés utján 75 frttal, id. gróf Teleki Domokosné 10 frttal járultak az inség enyhíté­séhez. © Konrád Móricz, szász komes utazással eltöltött szabadságidejű letelvén, f. hó 11-én visz­­szatért N.-Szebenbe. Ugyancsak 10-én utazott vá­rosunkon keresztül. © A polgári hadi gyakorlatok ugyan­csak folynak N.-Szebenben a katonaiak mellett. Két sokadalmas a marhavásáron egy szere áldo­másbor fölött összekapott, s a veszekedés közben a dühösebb fél késsel döfte át ellenfele karját. — Egy­más czivódó társának hátába döfte a bicskát, s elillant. — Egy vadházasságban élő pár össze­kapván, a férje által eldöngetett nő szekerczével ejtett sebet annak fején.­­ (Pályázatok.) A Szamo­suj vártt 350 frt. évi fizetéssel rendszeresített seborvosi állomásra pályázni kívánók felhivatnak pályázati folyamodványuknak sept. 30-ig benyújtására. — A T­o­r­d­á­n megürült 360 frt. fizetés, 50 frt. tiszti, 60 frt. elvfogati átalány, s a kincstári posták to­vábbításáért járó rendes hajtás­dijakkal összekötött postamesteri állomásra pályázók folyamodvá­nyaikat hat hét alatt a n.-szebeni postaigazgató­ságnál nyújtják be.­­ Thaly Kálmán, jeles tudósunk, a törté­nelmi társulat titkára tegnap délután Kolozsvárra érkezett. Lakása gróf Mikó Imre belközéputczai palotájában van. Ide forduljanak azok, kik a tör­ténelmi társulat nagygyűlése ügyében a titkárral óhajtnak értekezni.­­ Kik a rajzban oktatást óhajtnak venni, aligha kapnak jobb mestert egy városunkba újon letelepült végzett technikusnál. Tanulmányait a prá­gai műegyetemen jeles előmenetellel végezte, utóbb Bécsben, Brünben, Pozsonyban adott rajzórákat. Viszonyai városunkba hozták, s felajánlja tehetsé­gét a rajzban gyorsan haladni kívánóknak. Bővebb értesítést külső középutcza 4-dik szám alatt önmaga ad a tudakozónak. *** Figyelmeztetjük t. olvasóinkat s kü­lönösen a t. birtokosságot, a Herzél és Caruta urak bécsi bankháza mai számunkban megjelent hirde­­detésére, a melylyel tudatják, hogy erdélyi úrbéri kárpótlási kötvények, s illetőleg kárpótlási igények vásárlásával c­égük egyik főnökét Herzel Leo urat bízták meg, a­ki e végett Kolozsvár, a nemzeti szállodában már szállást is von. A kárpótlási ügyet illetőleg annyira megrongált körülményeinkre néz­ve, ezen nevezetes c­ég elhatárzása alig fogja ked­vező hatását eltéveszteni. Mint értesülve vagyunk, a vásárlásra kitűzött határidő rövidre van szabva. Nyílt posta. Csik Somlyó, Szabó Lajos­nak: közreműködését szívesen vesszük. Csikszók bizottmányi üléséről különösen, közéletéről átalában szívesen vennék tudósításait. — 449 — September 11 . Mi újság túl a Királyhágón? — A magyar kormány — Pest város büntető törvényszékének felterjesztésére — azon in­­dítványt tette a szerb kormány előtt, hogy azon tekin­tetből, miszerint a két helyen, t. i. Belgrádban és Pes­ten folytatott vizsgálatok a szerb foglyok ügyében teljes eredményre vezessenek, s igen kívánatos volna Karagyorgyevics herczeget és a Magyarorszá­gon letartóztatott szerbeket, a belgrádiakkal szem­besíteni. A szerb kormány egész késszéggel fogad­ta el az ajánlatot, a szembesítés helyéül Zimonyt tűzvén ki, mely épen a határon fekszik a Duna partján, szemben Belgráddal. A magyar kormány reá állt az ajánlatra s néhányan valószínűleg f. hó 1- én már levitetnek Zimonyba. Az útiköltségek fedezésére a kormány 500 frtot utalványozott, így távírják a „Siecle“-nek. — A ministeriumban — mint a „Hök“ értesül— a feudalismus maradványainak megszünte­tésére, a szőlő­dézsma és regalek megváltására már készek a törvényjavaslatok. A ministerium azokat azonnal az országgyűlés elé szándékozik teljesíteni, mihelyt ez ismét összeül. — Am. kir. ministerium egy ukáza. Pozsonyban nem rég egy röpirat jelent meg, mely a katastrális munkálatokkal foglalkozván, feltárja az e körül követett eljárást, s egyszersmind oly reformokat javasol, melyek megfelelnek a nemzet­­gazdaság és a tudomány érdekeinek. Kimutatja a felmérések alapjául szolgáló rendszer hiányosságát s gáncsolja a kivitel körül követett módot és eljá­rást. Természetes tehát, hogy ez csak a közügy javára történik. S mit tesz a m. kir. pénzügymini­­szer? Gyanítja, hogy azon röpirat szerzője egy fel­mérési hivatalnok, — meghagyja tehát közegeinek, hogy ilyesmire ne vesztegessék az időt. Megtiltja egyenesen közegeinek a nyilvánossággal való fog­lalkozást, röpiratok szerzését. Édesítsék a pénz- Ügyministeriumot s ne lépjenek oly térre, mely előttük teljesen idegen. — E körrendelet méltó ki­nyomata a bureaukratikus rendszernek, melynek Lónyay ur nagy ellensége volt mig nem volt exe­­lentiás, de melyet, úgy látszik, most pénzügymini­­stersége óta egyedül üdvözítőnek tart. A hires ukázt egész terjedelmében hozza az „Ung. Lloyd.“

Next