Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-11-25 / 140. szám

140-ik szám 1­ 1. §. Az erdélyi megyék, vidékek, székek és szabad királyi városok a magyar országgyű­lésre 75 követet küldenek, kik mindnyájan egyenlő sza­vazatjoggal bírnak és a terület a mezőgazdaság által nyújtott szempontok alapján aránylagos fel­osztással következőleg választatnak : A) Egyes községek által küldendő követek: 1. Kolozsvár küld ... 2 képviselőt, 2. Maros Vásárhely küld 2 „ 3. Károly-Fehérvár „ 4. Szamosújvár „ 5. Erzsébetváros 6. Nagy-Szeben 7. Brassó B) Azon megyék , vidékek­, székekből, váro­sok­ és községekből álló választókerületek, melyek képviselőválasztásában az A) alatt felsorolt, külön képviselőválasztásának jogával bíró városok nem részesülnek. 8. Alsó Fehér megye Vizaknával és Abrudbá­­nyával egyetemben küld 6 képviselőt. Az egyik választókerület székhelye Vízakna, a másiké Ab­rudbánya, melyekhez a 6 képviselőhelyhez arány­lagosan megfelelő lakosszámú terület kapcsolandó. 9. Felső Fehérmegye küld 2 követet, 10. Küküllő „ „ 3 „ 11. Torda „ „ 4 „ 12. Kolozs megye Kolozszsal együtt 5 köve­tet. Az egyik választókerület székhelye Kolozs, melyhez megfelelő népességű terület kapcsolandó. 13. Dobokamegye Szék mezővárossal küld 3 követet. Egyik választókerület székhelye Szék , melyhez megfelelő lakosszámú terület kapcsolandó. 14. Belső Szolnok küld 3 képviselőt, 16. Naszódvidék „2 „ 16. Fogarasvidék „ 2 „ 17. Hunyadmegye Hátszeg és Hunyad mező­városokkal együtt küld 6 képviselőt. 18. Csikszék Csik Szereda mezővárossal küld 3 képviselőt. Egyik kerület székhelye Szereda. 19. Háromszék, Bereczk, Sepsi Sz. Gy­örgy, Kézdi-Vásárhely és Ilyefalva mezővárosokkal küld 4 képviselőt. Az egyik választókerület székhelye Bereczk, a másodiké Sepsi-Sz.-György, a harma­diké Kézdi-Vásárhely, negyediké Ilyefalva, mely mezővárosokhoz a négy képviselői állomásnak meg­felelőleg aránylagos lélekszámú községek csato­landók. 20. Udvarhelyszék Udvarhely és Oláhfalu mezővárosokkal küld 4 képviselőt. Az egyik vá­lasztókerület székhelye Udvarhely, a másiké Oláh falu Ezen választókerületek arány­lagos lélekszámú községekből állandóak. Fővárosoknak választókerületekre való felosztását, s a képviselő választási módot illetőleg a pozsonyi 1947. V. törvényczikk 7—57. §• Erdélyre nézve is kiterjesztetnek. 5. §. Az 1848. kolozsvári II. t. sz., mely egy esetre jön alkotva, épp igy minden Erdély számára külön országgyűlés tarthatási jogát bizto­sitó törvényczikkek hatályon kivü­­ helyeztetnek.“ 2 1 1 1 1 k­ Wl I II I «M “A -----2. §. Minden képviselő választására egy kü­lön kerület képzendő s minden választókerületnek csak 1 képviselőt szabad választania. 3. §. Választójoggal bir a hazának minden polgára vallás és nemzetiségi különbség nélkül, ha az 1847 8. pozsonyi V. t. ez. 1., 2., 3. §§. a, b, c, d, e, pontjai által körülirt tulajdonokkal birnak, továbbá azok, kik­­/» telek helyett annak megfelelő lő katau­ralis holdnyi földbirtokot neje­ikkel vagy nem teljeskoru gyermekeikkel egye­temben kizárólagos tulajdonnal birnak 4. §. A megyék , vidékek­, székek­ és me- 23. Sieben „ „ 2 „ 24. Medgyes „„ 2 „ 25. Szászsebesnél 1 „ 26. Szerdahely „ 1 „ 27. Nagy-Sink „1 „ 28. Kőhalom „1 „ 29. Ujegyház „ 1 „ 30. Szászváros „1 „ 31. Segesvár „1 „ 32. Brassóvidék „2 „ 33. Besztercze „ 1 „ A MŰVÉSZEK. Regéoj. Irta HIADOR (JÁMBOR I*ÁL.(­­II. Rész.) UII. Fejezet: Az ünnepelt hölgy. (Folyt*­tja). — Legyen nyugodt ön, vágy közbe hirtelen Teréz — a legjobb barátom. Paganini mint sértett oroszlán, riadt fel e szóra. — Tehát ez az több mint barát? Tovább akart menni a zenész, de a grófné egy kézmozdu­latára, melybe annyi méltóság volt, összeszok­ta aj­kait. — Igen, ő több mint barátom , ő csaknem testvérem. Köszönöm! — viszonzá hálával a lord — de valóban, én semmi sem vagyok a grófnénak; egy emlék, gyászos emlék: ez minden. Mig ön napja létének, uram, én addig annak csak árnya vagyok ... halvány, árnya tudja az ég! — annyira hogy néha félelmet okozok! — — Valóban, sokat beszélnek a gróf egy rej­télyes barátjáról, kit senki sem ismer; kit szívesen látnak, minden órában, mind a két hajlék alatt; ba­rátja a grófnénak, barátja a grófnak — ez­ az úr lenne ama boldog halandó ? A zenész oly metsző gúnynyal mondá ez utó­szavakat, hogy nem lehet e kétkedni kihívó szán­dékán. — Igen! ő az! — felelé határozottan a grófné M.-Igen, november 20. 1868. A „Magyar Polgár“ 132 ik a más számaiban közzétett s a f. igeni szolgabirói hivatalt és M.-Igen elöljáróságát korholó közleményekre akarok az igazság érdekében nehány megjegyzést tenni. Le­velező a f. igeni járásbeli szolgabírónak szemére veti, hogy némi mellékút készítésévél személyes érdekből jár el. A czelnai és felső­gáldi mellékuta­kon felesleges munkaerővel működünk ugyan, és ezt nemcsak a felső-, hanem az alsó igeni járá­sokkal is teszszük, de csakis a t. m. tisztség szá­mozott és ismételve kiadott rendeletéből, magának — Akkor nekem nem marad egyéb hátra, mint visszavonulnom. Bár mennyire bízott nyugalmában Paganini, de hangja itt mégis remegett — Maradjon! — Tehát nekem kell távoznom! mondá hir­telen felkelve a lord. A grófné mosolyga. Azután, igéző nyájassággal, a barátság ama hevével, mely csak a nagyobb szellemek tulajdo­na, megfogván mind a két barátja kezét. — Uraim! mond, mind ketten szeretnek, nem­­de? Íme tehát mind a két kezem. Egyik birja el­ső szerelmem, másik első könyomét. Egyik bol­dogságom, másik gyászom támasza. Az első a föl­di boldogsággal, a másik az égi örömek tiszta for­rásával ismertetett meg. Valljon, feleljenek őszin­tén, eltaszthatom-e az egyiket, a nélkül, hogy szí­vem bele ne vérezzék? a nélkül hogy mind a hár­mánk szive ne vérezzék rajt ? — — Szenvedek! asszonyom! — vága közbe tompa hangon & lord — engedjen távoznom; miu­tán reményem csak földöntúli örömekre kárhoztat az erő, e hang világosságot gyujt a rögtön leréz szivében; valami felébredt ott, mi addig aludt, vagy talán nem is élt; de daczára e jóté­kony világosságnak, megborzadt a gondolatra, hogy ez embernek valaha földi boldogsággal is tartoz­zék ! — — Mondom imént, hogy önnel beszédem van. A lord megállt és kedvetlenül várta a pilla­natot, mely távozni engedi. A grófné láthatólag szenvede. Választani akart — rögtön — örökre. De e választás által egyiket el kelle ítélnie! lehet e ez ? melyiket ? — itt szive volt fogva, ott lelke .. .itt ez ünnepelt művész állt; ott az eltaszi­­tott, talán megbélyegzett lény! Nem birt választani .. — Barátom, fordult igéző mosolylyal a gróf­né Paganiniből, ön azt mondá előbb, hogy a ve­lenczei Car­noval teremtve van; e pillanat emlékére, játsza el, kérem... Paganini bármennyire vonakodni látszik, de titkon örült e felhívásnak, mert igy a gyűlölt tár­salgást elkerü­lheté. Leült és játszott... maga sem tudá mit; annyi bizonyos, hogy a nem a velenczi C­arneval volt. A játék alatt a lord lecsüggeszte fejét, és el­gondolt a viharokra, melyeken ifjú élte keresztül ment; a rév partra, mely annyiszor oly közel tűnt fel, és újra elmerült; a grófra — kinek barátsága már nevébe, művészi jövőjébe került; védangyalá­­ra, ki egy karpereczczel akará az élethez fű­zni, s most újra — — alamizsnával kínálja.... Oly Bokat szenvedhet az ember egy pillanat­ban! — Nem a vérpad iszonyú, hanem a lépcsők, me­lyek hozzá vezetnek; mert midőn oda ért az eli­tért, már csak a lépcsőket látja, nem a vérpadot. A grófné szinte elgondolkodott. Felmerült előtte a velenczei éj , a tombola, a bűvös zenész, az utósó virág-bokréta, a harsogó tömeg, az éji sé­ta a csatornán, a bid, a bravo-------és egy lassú siker szakadt ki újra melléből. Istenért! mi baja önnek '­ kezdé rész­véttel a lord, hozzá sietve. — Semmi! Semmi! Hallgatom a zenét. De a zenész nem hallgata már rájuk; ő túl volt a jelen szűk határain; boldogan borongott a remény lombos erdejében; tapsokat hallott a világ­­ minden részéből. — koszorúk közt repült — mil­liókat aratott — Ilyen a boldog szerelem! — Éjfél elmúlt már. Társalogni lehessen rala, mind­kettő várta a másik távozását, de egyik sem mozdult. A zenész egy pillanatra elhagyá a játékot. — Ön mintha keresne valamit? — Én! — Igen, azt hivom, kalapját keresi. 1"), uram. Evvel a lord egész udvariassággal a zenész kezébe adá a kalapját. — Köszönöm, uram; de nincs kedvem még távozni. — Tehát játsza el még egyszer a carnevalt — a grófnét mulatja. — És önt nem­! kérdé­sértett büszkeséggé a zenész. (folyt. kör«tk®íik.) Furcsaságok­ . A kormánypárt fölapja, a „Pesti Nap­ló“ nagyon tudós és okos lapnak tartja magát s gyakran beszél quasi ex tripode pesti kollegáihoz. Mi sok elismeréssel vagyunk tudománya iránt, s e részben legerősbnek találjuk a geogra­piában. A múlt héten Károlyvárost áttette Erdélybe, Medgyest Médiásnak írta, minél remekebb bakot csak november 20-diki­g Esti Kiadás­­ában lőtt. Nagy czimbetűkkel kiszedett: „A mar­maros­­megyei szüret“ s leírja a munkácsi szüre­tét. Ebben az a kettős vicc, hogy nem csak Munkácsot helyezi át Máramarosba, de még szöllö­­töket is plántál azon megyébe, melyről minden iskolás gyermek tudja, hogy a vecsigét nem ismeri. Egyébiránt a „Napló“ minisztériumától még az is kitelik, hogy Marmarost bortermelő vidékké akarja metamorphosisálni. De legalább siessen vele, hogy kész legyen kiszűrt borával is a válasz­tásokig. Mert Marmarosban Váradi Gábor van otthon. Hogy tanügyminiszteri uraink az erdélyi álla­mi tanodák között igen alapos ismeretekkel bír, ezt már a múltkor is konstatálta, oly cathedrára nevezvén ki a kolozsvári jogakadémiához rendes professort, a­mely nem is létezik Most még okosabb dolgot művel. Hogy a jogakadémia tanárainak „fizetését növelje“ elveszi tölök a tandijátalányt (pauschale) és adja helyébe a tandijt, mely az átalánynál sokkal kisebb össze­get tesz. A hiba onnét ered, hogy a kultuszminisz­térium tanintézeteink körül jártas bölcseinek tudá­­si körén túl esik a differentia, mely a kolozsvári jogakadémia s a magyarországi hason tanintézetek tandíjátalánya közt létezik. Itt a tandíjátalány ren­des tanárnak 300, helyettesnek 200 frtra rúg, míg Magyarországban 100 illetőleg 50 frtra. Míg ott az említett intézkedés fizetés fölemelés, nálunk csökkentés. Azt nem is kívánhatjuk a jól díjazott méltó­jaik­at szegény tanárokra is kiterjesszék S"egy lyceumi tanár be is érheti 1000 forint fizetéssel, mikor még egy concipistának is csak 1200 forint évdija van. Már pedig a concipistasághoz sok tudomány kell, mint B. Pongrácz Emil és társai példái mutat­ják. * * * BELFÖLDI LEVELEZÉS. 584 — T levelezőnek s mindnyájunknak hasznára. Az igeni elöljáróság, csendőrség és szolgabirói hivatal továbbá erélytelenséggel s a felmerülő panaszok meg nem hallgatásával vádoltatik, érvül hozván fel erre, miképp a nappali lovagokat megtámadják, a piaczi csapszékekben éjjeleken át tivornyáznak, nagyban lármáznak és verekednek, a közbiztonság elenyészett, egy 72 éves, krakóiak által megvert öreg szolga meg is halt, Nicola D. kis leánya kar­ját eltörte, a magtár feltörök a törvényszék által haza bocsáttattak stb. E vádakra következőket jegyzem meg: hogy valamiféle lovagot megtámad­tak volna utczáinkon, arról semmi tudomásunk nincs, hanem azon lovag tán levelező urnak pana­szolt, miről mi semmit nem tehetünk; a piaczi csapszékben igaz, hogy sok bort elköltenek, kivált az idén, a­midőn a jó uj­ bor 16 kron, az a bor 20 kron kapható, de arról biztosítjuk levelezőt, hogy a rendelés ki van adva mely szerint esti 8 órán túl a csapszékekben mutatás és bormérés tilos, a arról is, hogy egy pár csaptáros, ki ez ellen vé­tett, fel van már jelentve a hatóság előtt. Hogy a közbiztonság elenyészett volna, az nem áll, sőt mióta 2—3 mákvirágaink börtönbe kerültek, meg­szűntek a gyakori égések, a mostani derék és be­csületes román biránk bíráskodása alatt, nagyobb arányú lopás, vagy verekedés sem történt. Azon fennemlített öreg cseléd sem halt meg, mert még szenved a kórházban. Ha Nicola D. kisleánya kezét nem készakar­va és részeg állapotában kific­amította, ezért a kereset foly is ellene, és végre, hogy a szolgabí­rói hivatal nem akar tudomást venni az ilynemű tényekről, azt nem hiheti el senki, a forradalom előtt és után, több mint 30 éveken át becsületben megoszlik és szolgált szolgabiránk felöl, ki köze­lebbről is a vizsgálati fogságból haza bocsátott egyik magtár feltöröt némi szöllötök kivágásáért újólag a börtönbe kü­ldé. A. L. Hatósági élet. Sz. Udvarhely szék nov. 20-án. Kitű­ze­­tett e hó 16 án a székházra egy nagy nemzeti zász­ló, melyről a 61-iki jelszó 1848 szemrehányólag tekinte le. Más szóval, az évnegyedes bizottmányi gyűlés ma volna megnyitandó, mi tizenegy óra felé miután a szopfos megnyitás vajúdásaira átestünk, sze­rencsésen meg is történt. Dániel Gábor id. főkirálybi­­ró ur indokolván miért maradt a k. b. gyűlés 15 nappal későbbre, mint kellett volna. A felszólamlási bizottság tagjai megválasztá­sát kikiáltanak Török A házadó ügyében kirendelendő bizottság el­nökének Ugron János úr. Nagy Lajos m­­űszéki elnök, Dr. Török Al­bert egyesbiró leköszönnek, mivel az első az uzleá­tszékhez elnöknek, a második ülnöknek nevezte­tett ki. Miután a csatára kész pártok kortes tanyáin összecsődült harczosok nem tanácskozni, hanem vá­lasztani óhajtanak, fentemlített üresedésbe jött ál­lomások betöltésére irányult szavazás megkezdetett tizenkét és tartott hat óráig délután. A választás az élben álló pártok próbaköve lévén, mindenki nagy feszültséggel várta a sokáig kétes eredményt. Ez, mivel az urnából Horváth János úr mellett 241 szavazat és Szőcs Márton­ ur mellett csak 175 emeltetett ki, az úgynevezett szé­kely párt ellen ütött ki. Egynéhány szavazat kivé­telével egyesbirónak Ádám Dénes ur­­széki ül­nök választatott meg. E nap izgalma befolyása alatt izgató nyilat­kozat a székelypárt alvezérei által nem tétetett, kivévén egyes beszámítás alá nem eshetet, de a közvitézeik általános hangulata a demagógiáról, osztálygyülö­lrül irtt czikkeimet ecsatáms­ta. E szomorú okozatnak bizonyosan a t­aluló tobor­zók az okai. Másodnap az Ádám D. ur megválasztá­s miatt üresedésbe jött ülnöki állomás töltetett be szava­zás utján esvén Jakab Lajos urra 140, és Sebes­tyén István, okleveles ügyvéd, tszéki jegyzö , 71 szavazat. A tegnapi többség egy rész,. 18 sza­vazott F. L. urra, meg tizenöt szavazat tévedésből Sebestyén Mihályra adatván, megsemm­iti,ett|j Harmadnap, 18 áa. Azon bir terjesztéiv^a a nép közt el, hogy az urb. tszéket az urak az­íre állították fel, hogy az úrbéreseket újból szolgá­ra hajtsák; utasítja a bizottmány a j. daliák, hogy a szegény népet világítsák fel, s a miniate­riális utasítást a lehetőségig ismertessék meg velök Demeter D. tsz. elnök ur a fegyelmi kereset alól felmentetik. Két királybíró több közigazgatási foglyot a börtönbüntetés idejének lejárta előtt szabadon bo­csátván, fegyelmi eljárás végett az ügyiratok átté­rettek a főkirálybíró úrhoz, innen a bizottmányhoz, és a bizottmány kiküldött bizottság véleménye sze­rint visszautasító a tszékhez. Negyedr­eg valamivel történt több a semmi­nél, mivel a b. tagok csekély számmal és későre gyűltek össze. Ötödnap, 20 án interpelláltatván a főkirály, biró úr, hogy az ujoncozásra vonatkozó rendelete­ket miért nem terjesztette a bizottmány elé. A ren­­deletek előterjesztetnek. Mivel az ujonczozási törvény akkor még ki­hirdetve nem volt, midőn az előmunkálatok elren­deltettek , jegyzőkönyvbe igtatá a bizottmány —, hogy a I. királybíró úr eljárását jogrontó előzetes esetnek nem tartja jelenben, jövőre pedig jogát fenn­tartja. A szeszadóról szóló törvény hatályba lépése, aug. 1 óta székünk több községe­s lakója a pálin­kának kis üsttel való főzése miatt igazságtalanul a pénzügyőrség által megbüntettetvén, ezek elengedé­séért könyörgő kérelmüket egy felterjesztésben ha­­tároztatott támogatni. A bizottmányi gyülések napja nagyon kics­in bűző időben kivál össze, hataroztatott, hogy ezután minden három hó második hétfőén fog megtar­tatni. Holnapra csak a mai jegyzőkönyv felolvasá­sa maradt. T. G. November 25 K­ÜLFÖLD l£J Queretaro. u. 1867. febr. 19 én ro mill l*e Miksa nagy (rróimijjongások Akai fenerve (Anerd­aruba, hogy onnan soha többé el ne távoz­zék. Márt. 15-én jelentek meg az első republica­­nus csapatok a város előtt, s néhány nap múlva kezdetét vet­te a tulajdonképeni ostrom. A város védelmezőinek számát Salm herczeg kilencz­ezerre, az ostromlókét 40,000-re teszi, valószínűleg azon­ban a köztársaság pártiak alig voltak félannyian mart. 14 év, az első összeütközés alkalmával, mely Miksa seregeinek fényes győzelmével végződött. Szerzőnk e győzelem után azon ajánlatot téve a császárnak, hogy felhasználva az ellenség zavarát, annak táborán keresztül egész erejével Juarez székhelye, San Luis de Potosi felé törjön. „De Marquez tábornoknak más nézete volt, és Marquez iránt a császár feltétlen bizalommal viseltetett. Mi­után ő engem kihallgat­, azt mondá, hogy Mar­quez a forradalomban nőtt fel s ismeri az orszá­got. Hűsége felöl a legkevésbbé sem kételkedhetni . . . Marquez a császárt teljesen elvakitá. Minden éretelműsége mellett is sokkal tisztább lelkű és nemesebb volt­­, hogysem fogalommal bírhatott volna a becstelenség és árulás felöl. Marquez vég'

Next