Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-07-15 / 83. szám

Második évi folyam-Előfizetési feltételek: . U frt — hr. Évre .................... _ Félévre............................... " Negyedévre " Havonként.................... " * Megjelenik hetenkint háromszor: Vssírnep, Szerdin és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Szentegyház­ utcza 467. sz. 83-ik szám. Kolozsvárit, szereda julius 15. 1868. MA&TAR POLItAR P­OLITIKAI LAP. gjggg*———■»——m Hirdetési dijak. Ötször hatabozott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­­ményt is nyújt a k­iadó - hi­va­tal. Fiókkiadó-hivatalok: S Décsen: Krémer Sámuel, Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosújvártt : Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Dem­­jén László. Legújabb távirati tudósítások: Triest jul. 12. Tegnapelőtt est­e 11 óra tájban zajongó néptömeg vonult a városon keresz­tül. A pápai consul jelvényei letépettek. A követ­kező kiáltásokat lehetett hallani: „Evviva Garibal­di! Evviva Italia! Evviva Austria! Morte Pi­o Nono!“ A megtámadott capucinusok félreverették a harangokat. Néhány befogatás történt. A kato­naság felszólíttatott ugyan, de nem avatkozott be. Konstantinápoly jul. 12. Napóleon her­­czeg tegnap délben kirándult Athos hegy környé­kére, honnan Görögországba megy. — Az egypto­­mi alkirály fia állítólag nőül veendi az elhunyt Abdul-Medsid sultán leányát. Páris jul. 13. Tegnapelőtt este a központi árucsarnokban nagy tűz ütött ki. Nagy károsulások történtek, több polgári és katonai munkás megöle­tett és megsebesittetett. Bécsi ágro, július 14. Arany 5.42. Ezüst 111.75. Urb. köt. Magyarországi 74.1. Erdélyi 69.50 Válaszul a „Polgári társalkodó egy tagjának.“ Lapunk múlt havi 28-iki száma egy rövid czikket hozott a keletkező „kolozsvári kör“-ről, melyre azon körülmény szolgáltatott okot, hogy a czikkíró, ki alólírt volt, személyesen meg­győződött, hogy a keletkező kör ellen olyan agitatio foly, mely a közműveltség rovására kiszá­míthatatlan káros befolyással bír különben is na­gyon meglazult társadalmi életünkre. E czikkben a leghatározottabban nyilvánítom — mint a keletkező kör egyik szerény indítványo­zója— hogy „nem az a czél, miszerint a társalkodó három évtizedes pályája után nyomtalanul romba dűljön, hanem hogy elfogadható alapon újból szervez­kedve megizmosodjék ő is az új kör mellett.“ A­ki szándékos rész­akarattal nem akarja a­­ czikk tételeit elferdíteni, annak lehetetlen azt állí­tani, mit a „Közlöny“ czikkírója mond, hogy az volt e czikkemmel czélba véve, „hogy a társal­kodó a kör gyomrába benyelessék, sigy egy állandó gyökeret vert intézet egy múlékony kör kebelébe temettessék el, s annak hagyatékába amúgy rövid uton beállítson.“ Az olvasóra bízom e két czikk idézett helyeit összevetni, „ Ítéletet mondani: várjon én, vagy a „Közlöny“ czikkirója elfogult; várjon én, vagy a czikkiró törekszik a két erkölcsi intézet közül egyik­­ megbuktatására? De menjünk tovább. Incriminált czikkem végén, félremagyarázha­­tatlan őszinte jóindulattal hívtam fel a Társalkodó tagjait, szervezkedjenek szabadabb ala­pon, s meg fognak győződni, hogy nincs okuk félni a versenytársaktól__Ne lás­sa a társalkodó a keletkező körben el­lenségét, hanem éppen ellenkezőleg, ha­ladjunk a közügy érdekében egy után.“­ ­ Még egyszer Kossuth Lajosról. (Vázlatképek a n­agy számű­­zöttnek kül­földi köré­ből.) Barth­a Cigulátról, II. Kossuth Lajos Turinban. Az említett háznak második emeletén egy­szerű kényelemnél egyebet olvasóim keresni aligha fognak; ezt meglelik, de ennél többet semmit. Igaz, hogy az ízléssel berendezett egyszerű la­kásnak minden egyes bútordarabja fényesebb­ek tetszik nekünk itt, mint egyebütt, de ez nem egyéb, mint a kegyeletérzésnek ama nyil­­vánulása, mit az ultrarepublikánusok szolgaiság­­nak kereszteltek el. A kört, melybe lépünk, megszépíti lelkünkben a körülmény, hogy itt minden egyes aprólékos darab is emlékeztet az általunk oly nagyon tisztelt férfiúnak közelsé­gére; ez érzelem létezését azonban beismerni, ugy tartom, még a legszabadabb hazának gyer­mekei sem fogják restelni. . . . mással egyez egyszerűségben még a házi kör is, a melyben a nemzetnek kegyeltje tartózkodik. Oldala mellett idősb fia Ferencz van; az ifjabbik, Lajos Tódor, hivatalos foglal­kozásai szerint Susában lakik; a szolgálatot te­vők „hosszú száma“ egy svájczi szakácsnő, s egy olasz inas által ki van merítve. Ez az »udvari személyzet“ Egy mindennapi vendég a csendes házi körben, a derék Ihász Dániel, de ezzel vége. Néha-néha, ha szabad ideje akad, Susából bejön az ifjabbik fiú, egyszer­­másszor fölkeresi a kormányzót egyik másik rokona, vagy a még kinnlevő emigrationak va­lamely notabilitása, de különben, az egésznek csendes menetét ritkán láthatni megzavarva. Ezen általam néhány halvány vonással ecsetelt házi körben éli Kossuth­ Lajos szám­űzetése nehéz napjait; ennek csendjében pihen meg némileg hazája­ és nemzetének szenvedé­seiben annyit szenvedett lelke fájdalmas érze­teitől; innen lép ki olykor-olykor, midőn szük­ségét látja, hogy honfibánattól átrezgő szavával felébreszsze nemzetét alvása 11-ik órájában, nehogy a vészth­ozó tizenkettedik váratlanul ta­lálja,é­­s itt fogadja a kődarabokat, miket feléje hajítani, ön honfitársai közül, fájdalom, oly na­gyon sokan vállalkoznak. Ő az írás szavai sze­rint, kenyérrel felel nekik a honszerel­­mé­vel. Idegen nemzetnek szülöttjét Kossuth­nál ritkán láthatni, ő sem látogatásokat nem tesz, sem idegen nemzetbeliek részéről ilyeket nem fogad. A mily előzékeny szivélylyel látja hon­fitársait, a mily melegséggel elbeszélget ezekkel a sokat zaklatott hazának ügyei felett, annyira hideg idegenek irányában. Jól tudja­­, hogy bármennyire is legyenek az emberiségnek együt­tes törekvései, az egyes nemzetek partikuláris érdekeiket a közczélnak alája rendelni ritkán képesek. *) Vajda szavait a legszélsőbb izgatók ne használnák a nép ámítására. Szerk. **) Van abban a gondviselésnek is talán egy kis része. Szerk. (Folytatás.) Ki és hol fog e sorokban engem azzal vádol­hatni, hogy a Polgári társalkodó megbuktatására törekszem ? Minden ilyen feltevést határozottan és a legkomolyabban vissza­utasítok, bár kitől jöjjön is az. Mint egyéni nézetemet kijelentem­ továbbá, hogy a társalkodó jelen alap­szervezetével lehetet­len elérni azon czélt, hogy a közszellemmel haladva szabadelvű irányban hasson a közvéleményre, s fejlessze ezúton a köz­jót, mert gyönge, hiányos alapra fektették ezelőtt három évtizeddel, s így nem lehet kívánni sem azt, hogy ez alapot jónak és helyesnek tekintsük ma, midőn a szellem szabadabb szárnyra kelhet. Mivel akarja e nézetemet megc­áfolni a czikkíró ? Azt mondja, hogy „a társalkodó szabá­lyai ugyanazon alapelveken nyűgosz­­nak, melyeken az egyesült bonban levő casi­nok.“ Lássuk mi volt a vélemény ez alapról már akkor, midőn a casinokat, s in specie éppen a kolozsvárit felálliták 1835 ben. Bölöni Farkas Sándor (meg fogja talán enged­ni a cikkíró úr, hogy competensebb véleménynek tartsam e feledhetetlen emlékű férfiúét, mint a czikkíróét) az említett eseraénydús évről egy kéz­­irati naplót hagyott fent, melyben január 25-éről a következőket jegyezte be szóról szóra: „Tegnap est­e casino gyűlése volt. Gyergya­­ival törvényjavaslatokat készítettünk rala, mint biztosok,­­ azok most vetettek fel. Sok elhullott javaslatainkból, mik­éppen a casino fentartásának érdekét, pénztára alapulását s fölemelkedését tár­­gyalták. A magyar nemes emberek nagy részének ször­nyű csalfa fogalma van a szabadságról. A tör­vénynek azon philosophiáj­a, hogy csak akkor lehet biztosítva szabadságunk, ha magunkat lekötelezzük egymás sza­badságát nem sérteni, éppen nem fér fejekbe. A magyar, a társaságok­beli lekötelezést, szabadsá­ga sérelmének tekinti, s mivel törvényei szerint a közönségnek nem tartozik semmit fizetni, ezen tör­vényes igazságtalan elvnél fogva a közintézetekre sem könnyen fizet. Ő szégyenli a takarékosság el­veit is, nagylelküsködni akar, de nem szeret fizet­ni. Szabad akar mindenütt lenni, mert ő szabad nemes ember, s társa szabadságát mindenütt bánt­ja. Csinos pompás kimélő társaságot óhajt, s ő be­­tyárkodik, s trágárság beszédének tárgya. Elszo­morított azon liberális despoták, fényes szegények s szabad szájnak vitatása. Ezen gyűlés gr. Bethlen János helyett engem választott meg igazgatónak, de azt nem volt ked­vem elvállalni, deprecáltam, mert érzem, hogy a casino hanyatlani kezdett tónusát nem vagyok ké­pes helyrehozni sok kedvetlenség nélkül. A casino nekem sokáig kedvencz ideám volt, attól igen so­kat reméltem, s felállításán sokat fáradtam, sok rágalmat s gorombaságot nyeltem el; azt hittem, csak a kezdet bajos, de practicai folyamatra mind inkább csüggeszt.“ Ezek szóról-szóra a Bölöni Farkas Sándor szavai. A czikkíró arra hivatkozott, hogy a társal­kodó a régi casinók alapelvein nyugszik. Én meg­engedőmével bemutattam, hogy néz­tek ki azok a casinók akkor. Az alap tehát már akkor rész volt. Következő számunkban tovább elemezzük a „Közlöny“ czikkét. K. Papp Miklós, Kolozsvárn­, jul. 14.1868. Alkotmányos pártok életében előtűnnek néha egyes jelenetek, melyek azoknak állá­sát, egymáshozi viszonyát élesebb körvona­lakban, határozottabb szik­ekben tárják küz­delmeik szemlélője előtt fel, mint azt bősz­szak időkön keresztül a szó és sajtó terén folytatott eszmeharczuk tehette volna. Az ily jelenetek legnagyobb fontosságú momentuma az, hogy a különböző utakon és eszközök által tévedésben ringatott közvélemény sze­meiről levonják a pártállások téves megíté­lésének hályogát, s míg tiszta világításba helyezik az egyik tábor elleplezett törekvé­seit, másrészről valódi alaptalanságára szál­lítják le azoknak insinuatioját is, kik e tö­rekvések emberei és egy más zászló hívei között az irányelvek solidaritását vélték föl­fedezhetni. Törvényhozásunk f. hó 11-kén tartott ülésében pártéletünknek egy ily criticus pil­lanatát idézte elő az u. n. „szélsőbal“ egyik tagja, midőn az adókivetés­ és behajtásról szóló törvényjavaslat egyik szakaszának tár­gyalása alkalmával az övétől eltérő nézetben levőknek szemébe mondta, hogy: „nem hordják szívükön a nép javát.“ A balközép vezérei, kik ellen volt fő­leg e nyilatkozat elé intézve, annak erélyes, elvbarátaik hangos helyeslése által kisért kárhoztatása által egy hazafias ellenzékhez méltó módon bizonyították be azt, hogy az eltérő vélemények iránti türelmetlenség, a gyanúsítás, a denunciálás nem tartozik azon eszközök közé, melyeknek használását a „balközép“-nek nevezett párt üdvösnek, az alkotmányos elvek közötti küzdelemmel ösz­­szeférhetőnek tekinthetné. A tanulság, mit az adóügyi vitának ezen „intermezzo“-jából levonhatunk, egy­aránt figyelmébe ajánlható a szélsőbalnak és a kormánypárt egy részének. Amaz beláthatja, hogy eljárása gyú­­anyagot szór a nép közé, mely következmé­nyeiben csak azoknak bűnös számításait iga­­zolandja, kik útját akarják állani viszonya­ink consolidatiojának a békés, a körülmé­nyeket higgadtan megfontoló haladás terén; beláthatja, hogy a nép érdekeinek szívén hordozására nemcsak azok szereztek maguk­nak kizárólagos privilégiumot, kiknek nagy­hangú ígéretei által — melyeknek teljesül-Változik azonban minden, midőn a cse­lekvésnek idejét elérkezettnek hiszi. Ilyenkor azután előjő magányából, hogy csak is honsze­relme által kimagyarázható erélyével mozgásba hozzon minden emeltyűt, mit becsületével meg­egyeztethetni vél, s a mit hazájára nézve üd­vösnek hisz. A mikor tenni kell, csüggedést akkor ő nem ismer; ezer meg ezer kicsinyes melléktekintet, mik nem egy halandót fogtak volna lekötve tartani, nála mind nyomtalanul elvész; ő a honfikötelmei által előszabott utón rendíthetlenül halad. Hogy az ily óriási elmé­nek páratlan lelkesedéstől vezetett nagyszerű törekvései mindazáltal a kívánt sikert nem arathatták, — valljuk be egész alázatosan, — nem ő rajta múlt. **) Ha most sok másoknak módjára, egy ra­gyogó képet költenek Kossuthnak tud­ni életé­ről, ezért, hiszem, nem egy háládatos olvasóm fogna köszönetet mondani, de bizony ez kiér­demelt aligha lenne, és különben is, hogy ma­radjon a meseköltés az irodalom sűrűn burjá­­nodzó üzérkedőinek, mi a lehet, nem meglepő, de mindenesetre hű igazsággal beérhetjük. A fönntjelzett m­agábavonultság mellett más, mint munkás élet jóformán nem is kép­zelhető, s legkevésbbé akkor, a­midőn Kossuth Lajosról van a szó. A mint egész közélete nem más, mint szüntelen fáradozás a haza javáért, úgy magánélete sem egyéb, mint annak folyta­tása, annak kiegészítője­­hetését azonban éppen ők hívék legkevésb­bé — csak a haza jólléte és nyugalma ellen intéztetik veszélyes kisérlet. De viszont emlékezetükbe véshetik a fönnemlített jelenetet a kormány neve, párt­fogása alatt megjelenő lapok is, melyeknek hasábjai telvek az országgyűlési baloldal el­leni, gyakran a nevetségességig idétlen ki­­fakadásokkal, melyek az általuk megtáma­dott ellenzékben majd a forradalom hiveit, a társadalmi rend ellenségeit látják, majd­­pe­dig (mint azt közelebbről egy „Baloldal és szabadelvűség“ czimű­ röpirat társaságában tevék) a balközép intenziáiban az absolutis­­musnak teendő engedményeket, az érvényre jutott békés kiegyezkedésnél is tovább me­nő jogfeladást találnak föl. Türelem a különböző vélemények iránt, a személyeskedés és gyanúsítás fegyvereinek elvek küzdelmével fölcserélése— fájdalom — nem egyszer csak hiányzása által jel­lemzi pártéletünket. Molnár Antal: Az egyetemes zsinat. ii. Az első zsinatokat világi fejedelmek hívták össze és saját befolyásuk által vezették. Dogmati­­cus kérdésekkel, az egyházi fegyelem szabályozá­sával, a papok erkölcsisége­ és erkölcstelenségével, röviden oly tárgyakkal foglalkoztak ezek, melyek­nek elintézésére a püspökök minden kétségen kí­vül hivatva vannak és még ilyesmik tárgyalása is világiak, az uralkodók képviselőinek közreműködé­se mellett történt. E gyülekezetek soha sem meré­szeltek államintézményekhez hozzászólani. Még a tridenti zsinat is — bármily nyomorú­ságos kimenetele volt — nem tett kivételt ezen átalános szabály alól. Tanácskozási tárgyak voltak: a protestánsokkal egyesülés, az investitura kérdése, a papok házassága, melynek érdekében a római császár többször melegen nyilatkozott, stb. Meghív­ták a fejedelmek követeit s kihallgatták beszédei­ket. Az egyházi méltóságok természetesnek találták, hogy világiak egyházi dolgokban véleményüket nyilvánítsák, de maguk részéről meg sem kísértet­­ték a politikai térre átcsapongást. Csak Róma küldöttei tettek egy próbát, mely azonban franczia részről meglehetősen gyöngédtelen visszautasításban részesült. Ma azonban mi czélból hivatik össze az egye­temes zsinat ? Talán reformokat, új életet akar IX. Pius az egyházban létrehozni, s az összehívott egy­­házfőnökök között a kiengesztelődés magvát elhin­teni? Minderről egy szó sincs az összehívó „Aeterni patria“ bullában. A római szék már nem törődik a dog­mákkal, melyeknek számát a dolgok rendje sze­rint az utolsó évtizedekben csak kevéssel szaporít­­ható. A római szék most az állam ellen emeli föl szavát; a conciliumnak czélja az egész világ előtt ismételni a modern törvényhozás azon kárhoztatá­­sát, melyet a pápa legutóbbi allocutiojában Austria irányában kifejezett. És hogy az úgy is annyi gondtól gyöt­­rött férfiú, valahogy ne nyugodhassék, erről honfitársai ugyancsak gondoskodnak. Milliókra megy a leveleknek száma, mik Kossuthnak czí­­me alatt Turinba érkeznek, és valamennyi vá­laszt kér; ez, nem tagadom, a kegyeletnek igen szép bizonyságát szolgáltatja, de más­részt két­ségtelen, hogy nem egyszer egy ettől eltérő nemtelen indok a szereplő, s ez a­­ speculatio. Irodalmunk bírálatát megírni nem az én feladatom, s így nem is ezt keresem; egyedül csak a létezőt kívánom constatálni. Addig, a­míg tiszta érzület vezeti az ille­tő levelezőket, isten neki, buzgalmukat senki sem fogja bántani, s én legkevésbbé, de az irodalom csarnokából piaczi sátort alkotók, meggondolhatnák kissé cselekvésüket, ha nem is önmaguk, legalább Kossuth iránti becsülésből. Neveket nem említek, mert hiszen nomina sunt odiosa, ujjal mutatni senkire sem akarok; a­ki meg akar érteni, úgy is megért. Még akarok némelyeket mondani arról a me­sés gazdagságról, mit Kossuthra „jóakarói“ ráfogtak, de hiszen sokkal szebben mondta ezt el, mintsem én tehetem róla. Terczel Mórnak szánt válaszában Irányi Dániel­ át is vette azt egy csomó közlönyünk, olvasóink azokból elol­vashatják. Én részemről elértnek vélem czélo­­mat, ha elmondva azt, mit ön tapasztalásom sze­rint, Kossuthnak turini tartózkodásáról tudok, az erre nézve költött meséket kellő értékükre leszállítanom csak némileg is sikerült.

Next