Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)
1868-07-15 / 83. szám
Második évi folyam-Előfizetési feltételek: . U frt — hr. Évre .................... _ Félévre............................... " Negyedévre " Havonként.................... " * Megjelenik hetenkint háromszor: Vssírnep, Szerdin és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szentegyház utcza 467. sz. 83-ik szám. Kolozsvárit, szereda julius 15. 1868. MA&TAR POLItAR POLITIKAI LAP. gjggg*———■»——m Hirdetési dijak. Ötször hatabozott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó - hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: S Décsen: Krémer Sámuel, Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosújvártt : Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Demjén László. Legújabb távirati tudósítások: Triest jul. 12. Tegnapelőtt este 11 óra tájban zajongó néptömeg vonult a városon keresztül. A pápai consul jelvényei letépettek. A következő kiáltásokat lehetett hallani: „Evviva Garibaldi! Evviva Italia! Evviva Austria! Morte Pio Nono!“ A megtámadott capucinusok félreverették a harangokat. Néhány befogatás történt. A katonaság felszólíttatott ugyan, de nem avatkozott be. Konstantinápoly jul. 12. Napóleon herczeg tegnap délben kirándult Athos hegy környékére, honnan Görögországba megy. — Az egyptomi alkirály fia állítólag nőül veendi az elhunyt Abdul-Medsid sultán leányát. Páris jul. 13. Tegnapelőtt este a központi árucsarnokban nagy tűz ütött ki. Nagy károsulások történtek, több polgári és katonai munkás megöletett és megsebesittetett. Bécsi ágro, július 14. Arany 5.42. Ezüst 111.75. Urb. köt. Magyarországi 74.1. Erdélyi 69.50 Válaszul a „Polgári társalkodó egy tagjának.“ Lapunk múlt havi 28-iki száma egy rövid czikket hozott a keletkező „kolozsvári kör“-ről, melyre azon körülmény szolgáltatott okot, hogy a czikkíró, ki alólírt volt, személyesen meggyőződött, hogy a keletkező kör ellen olyan agitatio foly, mely a közműveltség rovására kiszámíthatatlan káros befolyással bír különben is nagyon meglazult társadalmi életünkre. E czikkben a leghatározottabban nyilvánítom — mint a keletkező kör egyik szerény indítványozója— hogy „nem az a czél, miszerint a társalkodó három évtizedes pályája után nyomtalanul romba dűljön, hanem hogy elfogadható alapon újból szervezkedve megizmosodjék ő is az új kör mellett.“ Aki szándékos részakarattal nem akarja a czikk tételeit elferdíteni, annak lehetetlen azt állítani, mit a „Közlöny“ czikkírója mond, hogy az volt e czikkemmel czélba véve, „hogy a társalkodó a kör gyomrába benyelessék, sigy egy állandó gyökeret vert intézet egy múlékony kör kebelébe temettessék el, s annak hagyatékába amúgy rövid uton beállítson.“ Az olvasóra bízom e két czikk idézett helyeit összevetni, „ Ítéletet mondani: várjon én, vagy a „Közlöny“ czikkirója elfogult; várjon én, vagy a czikkiró törekszik a két erkölcsi intézet közül egyik megbuktatására? De menjünk tovább. Incriminált czikkem végén, félremagyarázhatatlan őszinte jóindulattal hívtam fel a Társalkodó tagjait, szervezkedjenek szabadabb alapon, s meg fognak győződni, hogy nincs okuk félni a versenytársaktól__Ne lássa a társalkodó a keletkező körben ellenségét, hanem éppen ellenkezőleg, haladjunk a közügy érdekében egy után.“ Még egyszer Kossuth Lajosról. (Vázlatképek a nagy száműzöttnek külföldi köréből.) Bartha Cigulátról, II. Kossuth Lajos Turinban. Az említett háznak második emeletén egyszerű kényelemnél egyebet olvasóim keresni aligha fognak; ezt meglelik, de ennél többet semmit. Igaz, hogy az ízléssel berendezett egyszerű lakásnak minden egyes bútordarabja fényesebbek tetszik nekünk itt, mint egyebütt, de ez nem egyéb, mint a kegyeletérzésnek ama nyilvánulása, mit az ultrarepublikánusok szolgaiságnak kereszteltek el. A kört, melybe lépünk, megszépíti lelkünkben a körülmény, hogy itt minden egyes aprólékos darab is emlékeztet az általunk oly nagyon tisztelt férfiúnak közelségére; ez érzelem létezését azonban beismerni, ugy tartom, még a legszabadabb hazának gyermekei sem fogják restelni. . . . mással egyez egyszerűségben még a házi kör is, a melyben a nemzetnek kegyeltje tartózkodik. Oldala mellett idősb fia Ferencz van; az ifjabbik, Lajos Tódor, hivatalos foglalkozásai szerint Susában lakik; a szolgálatot tevők „hosszú száma“ egy svájczi szakácsnő, s egy olasz inas által ki van merítve. Ez az »udvari személyzet“ Egy mindennapi vendég a csendes házi körben, a derék Ihász Dániel, de ezzel vége. Néha-néha, ha szabad ideje akad, Susából bejön az ifjabbik fiú, egyszermásszor fölkeresi a kormányzót egyik másik rokona, vagy a még kinnlevő emigrationak valamely notabilitása, de különben, az egésznek csendes menetét ritkán láthatni megzavarva. Ezen általam néhány halvány vonással ecsetelt házi körben éli Kossuth Lajos száműzetése nehéz napjait; ennek csendjében pihen meg némileg hazája és nemzetének szenvedéseiben annyit szenvedett lelke fájdalmas érzeteitől; innen lép ki olykor-olykor, midőn szükségét látja, hogy honfibánattól átrezgő szavával felébreszsze nemzetét alvása 11-ik órájában, nehogy a vészthozó tizenkettedik váratlanul találja,és itt fogadja a kődarabokat, miket feléje hajítani, ön honfitársai közül, fájdalom, oly nagyon sokan vállalkoznak. Ő az írás szavai szerint, kenyérrel felel nekik a honszerelmével. Idegen nemzetnek szülöttjét Kossuthnál ritkán láthatni, ő sem látogatásokat nem tesz, sem idegen nemzetbeliek részéről ilyeket nem fogad. A mily előzékeny szivélylyel látja honfitársait, a mily melegséggel elbeszélget ezekkel a sokat zaklatott hazának ügyei felett, annyira hideg idegenek irányában. Jól tudja, hogy bármennyire is legyenek az emberiségnek együttes törekvései, az egyes nemzetek partikuláris érdekeiket a közczélnak alája rendelni ritkán képesek. *) Vajda szavait a legszélsőbb izgatók ne használnák a nép ámítására. Szerk. **) Van abban a gondviselésnek is talán egy kis része. Szerk. (Folytatás.) Ki és hol fog e sorokban engem azzal vádolhatni, hogy a Polgári társalkodó megbuktatására törekszem ? Minden ilyen feltevést határozottan és a legkomolyabban visszautasítok, bár kitől jöjjön is az. Mint egyéni nézetemet kijelentem továbbá, hogy a társalkodó jelen alapszervezetével lehetetlen elérni azon czélt, hogy a közszellemmel haladva szabadelvű irányban hasson a közvéleményre, s fejlessze ezúton a közjót, mert gyönge, hiányos alapra fektették ezelőtt három évtizeddel, s így nem lehet kívánni sem azt, hogy ez alapot jónak és helyesnek tekintsük ma, midőn a szellem szabadabb szárnyra kelhet. Mivel akarja e nézetemet megcáfolni a czikkíró ? Azt mondja, hogy „a társalkodó szabályai ugyanazon alapelveken nyűgosznak, melyeken az egyesült bonban levő casinok.“ Lássuk mi volt a vélemény ez alapról már akkor, midőn a casinokat, s in specie éppen a kolozsvárit felálliták 1835 ben. Bölöni Farkas Sándor (meg fogja talán engedni a cikkíró úr, hogy competensebb véleménynek tartsam e feledhetetlen emlékű férfiúét, mint a czikkíróét) az említett eseraénydús évről egy kézirati naplót hagyott fent, melyben január 25-éről a következőket jegyezte be szóról szóra: „Tegnap este casino gyűlése volt. Gyergyaival törvényjavaslatokat készítettünk rala, mint biztosok, azok most vetettek fel. Sok elhullott javaslatainkból, miképpen a casino fentartásának érdekét, pénztára alapulását s fölemelkedését tárgyalták. A magyar nemes emberek nagy részének szörnyű csalfa fogalma van a szabadságról. A törvénynek azon philosophiája, hogy csak akkor lehet biztosítva szabadságunk, ha magunkat lekötelezzük egymás szabadságát nem sérteni, éppen nem fér fejekbe. A magyar, a társaságokbeli lekötelezést, szabadsága sérelmének tekinti, s mivel törvényei szerint a közönségnek nem tartozik semmit fizetni, ezen törvényes igazságtalan elvnél fogva a közintézetekre sem könnyen fizet. Ő szégyenli a takarékosság elveit is, nagylelküsködni akar, de nem szeret fizetni. Szabad akar mindenütt lenni, mert ő szabad nemes ember, s társa szabadságát mindenütt bántja. Csinos pompás kimélő társaságot óhajt, s ő betyárkodik, s trágárság beszédének tárgya. Elszomorított azon liberális despoták, fényes szegények s szabad szájnak vitatása. Ezen gyűlés gr. Bethlen János helyett engem választott meg igazgatónak, de azt nem volt kedvem elvállalni, deprecáltam, mert érzem, hogy a casino hanyatlani kezdett tónusát nem vagyok képes helyrehozni sok kedvetlenség nélkül. A casino nekem sokáig kedvencz ideám volt, attól igen sokat reméltem, s felállításán sokat fáradtam, sok rágalmat s gorombaságot nyeltem el; azt hittem, csak a kezdet bajos, de practicai folyamatra mind inkább csüggeszt.“ Ezek szóról-szóra a Bölöni Farkas Sándor szavai. A czikkíró arra hivatkozott, hogy a társalkodó a régi casinók alapelvein nyugszik. Én megengedőmével bemutattam, hogy néztek ki azok a casinók akkor. Az alap tehát már akkor rész volt. Következő számunkban tovább elemezzük a „Közlöny“ czikkét. K. Papp Miklós, Kolozsvárn, jul. 14.1868. Alkotmányos pártok életében előtűnnek néha egyes jelenetek, melyek azoknak állását, egymáshozi viszonyát élesebb körvonalakban, határozottabb szikekben tárják küzdelmeik szemlélője előtt fel, mint azt bőszszak időkön keresztül a szó és sajtó terén folytatott eszmeharczuk tehette volna. Az ily jelenetek legnagyobb fontosságú momentuma az, hogy a különböző utakon és eszközök által tévedésben ringatott közvélemény szemeiről levonják a pártállások téves megítélésének hályogát, s míg tiszta világításba helyezik az egyik tábor elleplezett törekvéseit, másrészről valódi alaptalanságára szállítják le azoknak insinuatioját is, kik e törekvések emberei és egy más zászló hívei között az irányelvek solidaritását vélték fölfedezhetni. Törvényhozásunk f. hó 11-kén tartott ülésében pártéletünknek egy ily criticus pillanatát idézte elő az u. n. „szélsőbal“ egyik tagja, midőn az adókivetés és behajtásról szóló törvényjavaslat egyik szakaszának tárgyalása alkalmával az övétől eltérő nézetben levőknek szemébe mondta, hogy: „nem hordják szívükön a nép javát.“ A balközép vezérei, kik ellen volt főleg e nyilatkozat elé intézve, annak erélyes, elvbarátaik hangos helyeslése által kisért kárhoztatása által egy hazafias ellenzékhez méltó módon bizonyították be azt, hogy az eltérő vélemények iránti türelmetlenség, a gyanúsítás, a denunciálás nem tartozik azon eszközök közé, melyeknek használását a „balközép“-nek nevezett párt üdvösnek, az alkotmányos elvek közötti küzdelemmel öszszeférhetőnek tekinthetné. A tanulság, mit az adóügyi vitának ezen „intermezzo“-jából levonhatunk, egyaránt figyelmébe ajánlható a szélsőbalnak és a kormánypárt egy részének. Amaz beláthatja, hogy eljárása gyúanyagot szór a nép közé, mely következményeiben csak azoknak bűnös számításait igazolandja, kik útját akarják állani viszonyaink consolidatiojának a békés, a körülményeket higgadtan megfontoló haladás terén; beláthatja, hogy a nép érdekeinek szívén hordozására nemcsak azok szereztek maguknak kizárólagos privilégiumot, kiknek nagyhangú ígéretei által — melyeknek teljesül-Változik azonban minden, midőn a cselekvésnek idejét elérkezettnek hiszi. Ilyenkor azután előjő magányából, hogy csak is honszerelme által kimagyarázható erélyével mozgásba hozzon minden emeltyűt, mit becsületével megegyeztethetni vél, s a mit hazájára nézve üdvösnek hisz. A mikor tenni kell, csüggedést akkor ő nem ismer; ezer meg ezer kicsinyes melléktekintet, mik nem egy halandót fogtak volna lekötve tartani, nála mind nyomtalanul elvész; ő a honfikötelmei által előszabott utón rendíthetlenül halad. Hogy az ily óriási elmének páratlan lelkesedéstől vezetett nagyszerű törekvései mindazáltal a kívánt sikert nem arathatták, — valljuk be egész alázatosan, — nem ő rajta múlt. **) Ha most sok másoknak módjára, egy ragyogó képet költenek Kossuthnak tudni életéről, ezért, hiszem, nem egy háládatos olvasóm fogna köszönetet mondani, de bizony ez kiérdemelt aligha lenne, és különben is, hogy maradjon a meseköltés az irodalom sűrűn burjánodzó üzérkedőinek, mi a lehet, nem meglepő, de mindenesetre hű igazsággal beérhetjük. A fönntjelzett magábavonultság mellett más, mint munkás élet jóformán nem is képzelhető, s legkevésbbé akkor, amidőn Kossuth Lajosról van a szó. A mint egész közélete nem más, mint szüntelen fáradozás a haza javáért, úgy magánélete sem egyéb, mint annak folytatása, annak kiegészítőjehetését azonban éppen ők hívék legkevésbbé — csak a haza jólléte és nyugalma ellen intéztetik veszélyes kisérlet. De viszont emlékezetükbe véshetik a fönnemlített jelenetet a kormány neve, pártfogása alatt megjelenő lapok is, melyeknek hasábjai telvek az országgyűlési baloldal elleni, gyakran a nevetségességig idétlen kifakadásokkal, melyek az általuk megtámadott ellenzékben majd a forradalom hiveit, a társadalmi rend ellenségeit látják, majdpedig (mint azt közelebbről egy „Baloldal és szabadelvűség“ czimű röpirat társaságában tevék) a balközép intenziáiban az absolutismusnak teendő engedményeket, az érvényre jutott békés kiegyezkedésnél is tovább menő jogfeladást találnak föl. Türelem a különböző vélemények iránt, a személyeskedés és gyanúsítás fegyvereinek elvek küzdelmével fölcserélése— fájdalom — nem egyszer csak hiányzása által jellemzi pártéletünket. Molnár Antal: Az egyetemes zsinat. ii. Az első zsinatokat világi fejedelmek hívták össze és saját befolyásuk által vezették. Dogmaticus kérdésekkel, az egyházi fegyelem szabályozásával, a papok erkölcsisége és erkölcstelenségével, röviden oly tárgyakkal foglalkoztak ezek, melyeknek elintézésére a püspökök minden kétségen kívül hivatva vannak és még ilyesmik tárgyalása is világiak, az uralkodók képviselőinek közreműködése mellett történt. E gyülekezetek soha sem merészeltek államintézményekhez hozzászólani. Még a tridenti zsinat is — bármily nyomorúságos kimenetele volt — nem tett kivételt ezen átalános szabály alól. Tanácskozási tárgyak voltak: a protestánsokkal egyesülés, az investitura kérdése, a papok házassága, melynek érdekében a római császár többször melegen nyilatkozott, stb. Meghívták a fejedelmek követeit s kihallgatták beszédeiket. Az egyházi méltóságok természetesnek találták, hogy világiak egyházi dolgokban véleményüket nyilvánítsák, de maguk részéről meg sem kísértették a politikai térre átcsapongást. Csak Róma küldöttei tettek egy próbát, mely azonban franczia részről meglehetősen gyöngédtelen visszautasításban részesült. Ma azonban mi czélból hivatik össze az egyetemes zsinat ? Talán reformokat, új életet akar IX. Pius az egyházban létrehozni, s az összehívott egyházfőnökök között a kiengesztelődés magvát elhinteni? Minderről egy szó sincs az összehívó „Aeterni patria“ bullában. A római szék már nem törődik a dogmákkal, melyeknek számát a dolgok rendje szerint az utolsó évtizedekben csak kevéssel szaporítható. A római szék most az állam ellen emeli föl szavát; a conciliumnak czélja az egész világ előtt ismételni a modern törvényhozás azon kárhoztatását, melyet a pápa legutóbbi allocutiojában Austria irányában kifejezett. És hogy az úgy is annyi gondtól gyötrött férfiú, valahogy ne nyugodhassék, erről honfitársai ugyancsak gondoskodnak. Milliókra megy a leveleknek száma, mik Kossuthnak czíme alatt Turinba érkeznek, és valamennyi választ kér; ez, nem tagadom, a kegyeletnek igen szép bizonyságát szolgáltatja, de másrészt kétségtelen, hogy nem egyszer egy ettől eltérő nemtelen indok a szereplő, s ez a speculatio. Irodalmunk bírálatát megírni nem az én feladatom, s így nem is ezt keresem; egyedül csak a létezőt kívánom constatálni. Addig, amíg tiszta érzület vezeti az illető levelezőket, isten neki, buzgalmukat senki sem fogja bántani, s én legkevésbbé, de az irodalom csarnokából piaczi sátort alkotók, meggondolhatnák kissé cselekvésüket, ha nem is önmaguk, legalább Kossuth iránti becsülésből. Neveket nem említek, mert hiszen nomina sunt odiosa, ujjal mutatni senkire sem akarok; aki meg akar érteni, úgy is megért. Még akarok némelyeket mondani arról a mesés gazdagságról, mit Kossuthra „jóakarói“ ráfogtak, de hiszen sokkal szebben mondta ezt el, mintsem én tehetem róla. Terczel Mórnak szánt válaszában Irányi Dániel át is vette azt egy csomó közlönyünk, olvasóink azokból elolvashatják. Én részemről elértnek vélem czélomat, ha elmondva azt, mit ön tapasztalásom szerint, Kossuthnak turini tartózkodásáról tudok, az erre nézve költött meséket kellő értékükre leszállítanom csak némileg is sikerült.