Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-09-27 / 115. szám

Második" év­folyam. Előfizetési feltételek: „ . lí frt — kr. Lvra ................... g _ Félévre................................3 * __ r Negyedévre ■­­ " * Havonként...................... " » Megtjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap. Szerdán és Pántokon, Szerkesztőség és kiadó-hivatal. Ilink szám. Kolozsvárit, vasárnap September 27. 1868^ Szentegyház-utcza 467. sz.MAGYAR POLGÁR POLITIKAI LAP. 1 1^————— ■ _i ■■■ Hirdetési dijak. Ötször hacélozott gar­éra 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 80 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: I Déézen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vekör János. Tordén: D. Papp Miklós. Siamoansvértt: Csausz testvérek. Kolozsvárit:­ Stein János és Dem­­jén László. KOLOZSVÁR. SEPTEMBER 24. Legújabb távirati tudósítások. Zágráb, sept. 25. A tartománygyű­lés teg­napelőtt ülésében elnök jelenti, hogy Voncina és tár­sai tiltakozást nyújtottak be a többségi határozat ellen. A tiltakozás egyszerűen Vonciná­nak vissza­adatai határoztatok A tegnapi ülésben befejeztet­vén az általános vita, a kiegyezkedési munkálat egészben elfogadtatott. Róma, sept. 24. A „Giornale di Róm­a“ a pápának azon keleti szertartása püspökökhöz inté­­zett iratát közli, kiknek semmi közössége nincs az apostoli székkel. Az irat közreműködésre szólítja föl a püspököket az egyetemes zsinaton, hogy min­den szakadás ellen távolittassék az egyházból. Bécsi ágro. sept. 26. Arany 5. 44. Ezüst 112.60. Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz— 70.50. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Az intercon­fessionális törvény­­javaslat. A hosszas vajúdások után elvégre lét­rejött, s a cultusminister által pár nap előtt a törvényhozás asztalára helyezett javaslat az interconfessionális viszonyok rendezéséről ismét meghozta a csalódás bőven termő gyü­mölcsét azok számára, kik azt hivék, hogy kormányunk a belügyi kérdések korlátlan elhatározásától függő megoldási módozatai­nak megállapításában szabadelvűbb politika elveit fogja meghonosítani, mint a minőt ke­zeinek megkötöttsége az államgazdasági és közjogi téren lehetővé tett. Az 1844-ik évi 3, s 1848-ks 20-ik tör­­vényczikkben megkezdett vallásközi rende­zés folytatása czélja az előterjesztett javas­latnak, s habár tartalma még ez utóbb em­lített törvény intenzióinak magaslatáig sem tudott fölemelkedni, mégis talán alig lenne kifogásunk ellene, ha közvetlenül az 1848- as alkotmányos törvényhozás után keletke­zett volna. Azonban a balsors két évtizedet, mely alatt a nemzet nem érvényesítheté tör­vényalkotási jogát, ékelt be alkotmányos életünkbe, tespedésre kárhoztatva, tétlenségre kényszerítve bennünket, míg világrészünk többi részeiben a korszellem szabad lendü­lete mindenü­tt kivívta győzelmét az elkor­­h­adt kiváltságok, az obscurantismus palást­jába takart előjogok bajnokainak folyvást kisebbedő tábora fölött. Minek nyugalmas kifejlesztését a kö­rülmények kényszerítő hatalma megakadá­­lyozá, azt most gyorsabb haladás által kell utánpótolnunk. Csigaléptek az idők rohamos előmenetelével szemben reánk nézve nem fejlődést, hanem mindinkább növekedő visz­­szaesést jeleznének.­­ Pedig a cultusministeri javaslatban korszellem nyomdokainak csakis ily csiga­­gyorsaságú követése foglaltatik. Mellőzve az egész munkálaton végig­vonuló, s a készítőnek rendelkezése alatt ál­lott idővel arányban legkevésbbé sem levő hiányát az ily kérdéseknél annyira szüksé­ges szabatosságnak, már maga a czím, mely szerint a javaslat „törvényesen bevett két, vallásfelekezetek“ viszonyait rendezi, eléggé mutatja, hogy e rendezés nem áll a koresz­mék színvonalán, melyek az államot nem jo­gosítják fel a vallásfelekezetek hason osztályozására, kivéve azon egyetlen esetet, midőn tanaiknak befogadása által valamely államczél lenne veszélyeztetve. Az első fejezet (az áttérésről vagy a hitvallás változtatásáról) megtartja azon ter­helő és mégis czéltalan, sőt nem egyszer káros hatású formaságokat, melyek az átté­rést megelőzőleg a lelkészek előtt teendő nyilatkozat- s bizonyítványkérésre vonatko­zólag eddigi törvényeinkben megállapítják, s mint az utolsó évtizedek tapasztalatai bi­zonyítják, annyi visszaélésre nyújtanak be alkalmat. A vegyesházasságokról szóló második fejezet egy szép álmát oszlat­ szét azoknak, kik annyi félhivatalos és sugalmazott toll­ból eredt közlemények után meg valának győződve, hogy nemcsak a házasságokból származó perek vonalnak el a szentszékek illetősége alól, a mi cultusministerü­nk tör­vényjavaslatában érintve nincs, hanem a pol­gári házassági kötés életbeléptetése által egyszerre vége leend vetve azon súrlódások, ama kellemetlenségek ismétlődésének, me­lyek a házas élet derülten felhajnarodó egét rövid idő alatt a családi viszályok és egye­netlenségek vészfelhőivel takarják el. A törvényjavaslat nem ismer sem az általánosan óhajtott kötelező, vagy faculta­tív, vagy legalább szükségképpeni alakban polgári házasságot, s a köteléknek, mely éppen a polgári életre hat ki legmélyeb­ben, összefüzését ezutánra is az azt száza­dokon keresztül jogtalanul bitorolt testület kezében hagyja. Lajthántúli szomszédaink, kikkel egyéb tekintetben paritásunkra a magyar kormány­férfiak annyiszor hivatkoznak, büszkén ne­veznek magukénak egy valóban szabadelvű interconfessionalis törvényt, mely halhatlaní­­tá alkotója, Mühlfeld nevét; a magyar törvényjavaslat hitünk szerint aligha leend cultusministerü­nk számára „Monumentum ae­re perennius!“ MA. működését, mely alkalommal a tagok a sz. Mihály egyházát, mint Kolozsvár legjelesb középkori épít­ményét vették szemle alá. Ürömmel tapasztalta a bizottmány, hogy a templom igen jó karban áll, s tatarozása buzgalommal vezettetik. Portalei­s csal­­lépcsője különös figyelmet érdemel, így a sekres­tyének renaissance modorban készített ajtó kerete, mely e nemben ritkítja párját; ajtaján 1528 év­­szám olvasható. A káptalan levéltárában levő falfestmények, melyeknek lebontása szintén munkába vétetett, kedvező eredményt mutatnak. A bizottmány innét az erdélyi múzeum régé­szeti osztályába ment, Finaly Henrik vezetése mellett. A kezdetleges kőkor maradványaiból kevés van ott,­­ az is leginkább a neolithokból. Az őskorra nézve egy görbe kétélű bronz kard a legkitűnőbb tárgy, úgy a topliczai bronz sarlók, a gernyeszegi kezdetleges cserépedények.­­ A romai korszakból meglepők az alsó-illosvári leletek, több feliratos kövek; a vöröspataki bányákban talált viaszos­ la­pok ; egy romai aczél-pénzverő, több mitrakő; egy Szamosujvártt talált bronz dombor­müzet. A középkort néhány emlék képviseli a nem­zeti fejedelmek korából. Kiváló figyelemre méltó a szakértelemmel berendezett éremgyűjtemény, me­lyek közül a galanthai Eszterházy-féle hat szek­rénybe van elhelyezve. 21- én a bizottmány folytatá körútját, s ez al­kalommal az ev. reformátusok egyházi szereinek igen becses gyűjteményét véve szemle alá. A ser­legek közül II. Rákóczy György zománczos arany­­serlege, ritka szép mtézete miatt különös figyelmet érdemlő, 1642. évszám s feliratokkal. Innen a bizottmány a tagokkal a reformátu­­­­sok eredeti ízlésében megmaradt egyházába ment, hol a régi családi czimerek a figyelmet magukra vonták. Ennek megtekintése után a piaczsoron le­vő Szathmáry-féle,­az úgynevezett Rása ház­hoz mentek, hol számos felirat olvasható, s a szo­bák falain az állatöv (sodiacus) jelei szemlélhetők; majd a bidutczai Pókaféle-ház megtekintésére siet­tek, mely 1514-ből való, s állítólagosan Zápolya János lakta. Azután a közelben levő, s a hídka­puba falazott régi feliratot tekintették meg. Ennek, úgy a kapunak fenntartása st. Römer Flóris úr ál­tal a nemzeti kegyelet megőrzése végett javaslat­ba hozatott. Még volt kevés idő a sz. Ferencziek zárdá­jának megtekintésére. A földszinti ritkaszép étte­rem épsége kiváló figyelmet keltett, s a benne le­vő olvasó kathedra egyetlen a maga nemében. A zárdához csatolt templomnak belseje renaissance­­modorban van átidomítva. 22- én újólag folytatta a bizottmány vizsgáló­dásait,­­ idősb Simon Elek vezetése mellett a dr. Bánffy féle családi levéltárban levő becses régiségek szemlélésére sietett. Több szép nyereg, zsábrák, kengyel, kardok, lőfegyverek, sőt női ruha­darabok vonták magukra a figyelmet, — jóllehet sok be­esés, úgyszólván a legszebb darabok a család tag­jaitól a koronázáskor kivétettek. Innen a főkormányszék épületében rendezett igen becses régiségtárlatba ment át a bizottmány a társulat tagjaival, s kiválólag két mezőségi lelet a kő-őskorból hívta fel a közfigyelmet. II. A magyar történelmi társulat e hó 25-én reggeli 8­ órakor tartá vidéki tárgyűlését. Elnök Horváth Mihály e méltósága meleg szavak­ban fejezi ki köszönetét azok iránt, kik becses gyűjteményeiket ez alkalommal a társulatnak hasz­nálat végett átengedték. Egyúttal az emléktáblák felállítása czéljából egy bizottmány neveztetvén ki, a történetileg nevezetes épületek megjelölésére, ennek érdemében K. Papp Miklós tag jelenti, hogy az időből a levéltári kutatások miatt kifogyva, a bizottmány ily irányban nem járhatott el. Ennek kapcsában Horváth Mihály­­ méltósága indítványozza, s czélszerűnek látná, ha Erdély fő­városában Kolozsvárott egy történelmi bizott­mány alakíttassák a helyben levő társulati tagok­ból, mely a Pesten székelővel összeköttetésben állana. A bizottmány élére egy elnök és jegyzőnek választását javasolja, megadván ekként a dolognak a külformát, egyúttal az itt lakó tisztelt tagok véleményét is óhajtaná — ez ügyre vonatkozólag meghallgatni. K. Papp Miklós pártolja az indítványt, annál is inkább, mivel ez által a jelen első vidéki köz­gyűlés által elért eredményt méltólag lehetne betetőzni. Thaly Kálmán jegyző szintén pártolja az indítványt, a practicumára nézve pedig az a meg­jegyzése, hogy e bizottmány ne álljon sok tagból,­­ azok szakemberek legyenek. Finály Henrik hasonlólag ez értelemben pártolja az indítványt, de az elnök megválasztását a leg­közelebbi Pesten tartandó választmányi gyűlésnek vélné fentartandónak. Horváth Mihály e méltósága az elnököt titkos szavazás útján még ez ülés folyama alatt vélné megválasztani. Fekete Sámuel két elnököt ajánl: gr. Lázár Miklóst, és gr. Eszterházy Jánost, bizottmányi tagokat: Szabó Károly, Finály Henrik, Jakab Elek, id. Simon Elek, K. Papp Miklós és Sándor Józsefet. Thaly Kálmán óhajtja, hogy az elnök válasz­tását az alapszabályok értelmében,­­ az itteni választmány is eszközölheti, annál is inkább, miután határozatképes számmal vannak képviselve. Az elnök és a bizottmány tagjainak meg­választása körül követendő módozat iránt némi vita fejlődvén ki, elnök az iránt kér nyilatkozatot, hány tagból álljon,a bizottmány, net vélvén beválasz­­tandónak. A szavazás megkezdődvén, 20 szavazat közül gr. Eszterházy János, gr. Lázár Miklós, Szabó Károly, Finály Henrik nyertek 20—20, Jakab Elek 19, Torma Károly 18, K. Papp Miklós 18 szavazatot. Miután Paget János, Sándor József és Fekete reménykedések, hangos bosszúkiáltások órája — a natribuzásban, a­nélkül hogy a szerencse ide vagy amoda nyilatkozott volna. A quaterno már ki volt kiáltva a nagy szo­morúságára ifjonczunknak , még csak az utolsó dö­fés hibázott. A jég nehéz, csaknem fojtó jön, alig mert a közönség lélekzetet venni. A quaternos ember félig meg volt halva, de azért sokan szerettek volna halálában részesülni. — Ötvenkettő! Semmi. — Harmincz. Semmi. Ternó kiáltó egy elmaradt szerencsefia, mire jószű kaczaj tört ki minden államban. Valami villanyszerv húzódott át most a leve­gőn, mi magát a hivatalos kiáltót is megérinteni látszik annyira, hogy fogyni kezdett hangjának ereje, érze talán, hogy ötezer húszast szalaszt ki most markából. T A­R C­Z A: A MŰVÉSZEK. Regény. Irta AIADOR (JÁMBOR PÁL.) (I. Rész.) I. Fejezet: A tombola. (Folyta­tás.) A nyugtalan oroszlán csillapítására, egy agg Figaró kaparodott fel egy székre és elkezde du­dolni a sevillai borbélyból egy áriát, mely izgalom nélkül kifütyöltetett; de azért egyhangú­lag kiálták: Kis! — A Flórián kávéházból egy ifjoncz időokint hamis számokat kiálta ki, mit a nagy közönség áhítattal jelölt meg. Ezen húzásból ama szerencsés zavar támadt, hogy sokan témát csináltak idő előtt, mit nehéz­­ön később eldisputálni. hetét Ezalatt’ egy ágyulövés hirdeté a búzás kez-A tenger megindult árjával. — Szomszéd, nem vette észre kegyelmed, jegyzé meg egy trevisói polgár, hogy az a hang, mely töbször luddá tett, genuai kis barátunk hangja. — Dehogy nem! a csintalan kölyök! viszon­­a­ egy Genezei iparos, rég figyelemmel kisérem. Egy aggastyán mögöttük, készült tekintetet vele a két beszélőre, de megismervén őket, velök kezet szok­ta. ' öregem, te is itt Velenczében? — Olt bizony falustól, felelt­emez; eljöttünk — Ternó! — Ördöge van ennek a gyereknek. — Bravó!­­— fiam! — Hisz tréfa. Hogy lehetne ternót két szám­ból? — — A­mi a számot illeti, hármat hozunk ked­ves szomszéd. — Íme! apám! — nézd! — szólt a fiú ap­jához futva. — Uraim! tökéletes ternó! kiálta az apa örömsugárzó arc­c­al. Míg a nyolc­vanhét számot kihazák, vessünk egy tekintetet e különös ifjonetra. Ki minden harmadik szava után trilláz: ez ö! — Ki szüntelen kérdéseket intéz szomszédjához nem várva be a feleletet: ez öl — magas homlok, villogó szem, kihívó tekintet, túlcsapongó kedv: ez ismét ö! — ki a háta meget dolgozó festő al­bumát elragadja zsarnoki erőszakkal: ez újra ö! — Barátom! kiáltá összecsapva kezeit, mint az albumba tekintő — ez dicső! pompás! felséges! — ön tehát festő? rokona e kis lány? E szó rokon, és a gyengéd hang, melyen e szót kiejté, elárulá az ifjú egész szivvilágát. — Nem rokonom, válaszol, a festő csak esz­ményképem. — Mit! eszménykép! imént láttam erre men­ni e gyermeket virágkosárral — igen! ott megy — e az! — és egész lelkesedéssel tapsolni kezdő. A festő gyengén elpirult. A szomszédok mind az albumba néztek. Ilyen volt e külön az ifjú, kit bátran nevez­hetünk a szeszély gyermekének. Hogy arczképét kiegészítsük, tegyük még hozzá: éles gúny, találékony ész, majd nevető, majd siró ajak, élénk taglejtések. Lábainál egy oszlophoz támasztva hegedű fekszik, melyre időnkint gyengéd szemeket vete, itt van minden figyelme, és a szószéken, honnan szá­mok jönnek. Mi ruházatát illeti: nankin nadrág, vászon zubony, mely zsebébe van gyűrve; mellényével hom­lokát törli, igy, egészen előttünk áll, vékony ideg­zete, fiatal éveivel. Háta megött az album hősnője ábrándozott, figyelemmel kisérve a fiú minden mozdulatát. E leány Teréz, Velencze első virágárusnéja. — Egy­­ bokrétát, Teréz, monda egy gróf halkan a lányka fülébe. — Sajnálom, édes gróf úr, viszonza a szép lány zavarral — de nincs csak egy, és ezt nem adhatom el. — Mert nem, kedves angyal? — — Mert ez az én saját bokrétám ... mert ma az én szegény ócska pántlikáim is ünnepi arczot akarnak ölteni... Ezt mondva szemet lopva a nyugtalan ifjon­­ctot keresék , ki néhány percz óta egészen álmo­­dozó jön. — Negyven! harsogó a lutri kiáltó. Minden kikiáltott számot hosszú mély moraj követte, mint valamely hajótörést. Míg a húzás történt, melytől nem lehet­ meg­tagadni bizonyos komikai méltányosságot, a Flóri­án kávéház ifjúsága is koczkáztatott egy kis ostro­mot az utolsó bokrétára, de mint egy híres ma­gyarországi vár, fügét mutatott az ellenségeinek. Egy óra múlt el­é csendes vágyak, lassú ("Folytatása következik.) A magyar tört. társulat Kolozsvárit. i. (P—M—n.) A magyar történelmi tár­sulat régészeti osztálya e hó 2- án kezdé meg Egy angol utazó Erdélyről. (Transylvania; its prodnets and its people. By Charles Boner. With Maps and numerous Illustrations af­ter Photographs. London. Longmans et co. 642. 1.) III. (U r.) Nem halasztható alkalmi közleménye­ink által gátolva, csak most foghatjuk fel ismét Boner utasításának letett fonalát, hogy ennek nyo­mán egy Segesvártól nem messze fekvő magyar nemesi kastélyhoz, mely a forradalom alatt elpuszt

Next