Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)
1869-03-26 / 37. szám
37-ik szám A reménynek az a természete, hogy mentői bővebben osztoznak belőle, annál nagyobb lesz. Az itt időben kikkel oszthattam volna meg sikeresebben reményemet, mint a küzdelem és fájdalom súlya alatt még el nem fáradt és el nem csüggedhetett fiatalsággal. Felhagytam kész tervemmel, hogy földműves leszek, s reményemtől ösztönöztetve újból tanár lettem. Kém bántam meg soha. És hálás leszek az intézethez mindenha, mely nekema kedvem szerinti működésre tért adott. Sokszor fájt nekem 18 év alatt tanárságom idejében is hazám állapotáért, a szabadság ügyéért gondolatom és érzelmem, de azért csüggesztő szót nem hallottak tőlem tanítványaim soha. A szokás természetté válik. — Én az ifjúság közt élve, megszoktam az ő érdekükben keresni azt, ami a lelket felemeli, a jellemet edzi, az érzelmet nemesíti; megszoktam orvosság után nézni a roszhajlamok ellen, és ami reám nézve a legfőbb, amiért tovább is az ifjúság közt akarok maradni, az, hogy én a fiatalsággal a folytonos érintkezés következtében, olyannak látom köztök hazámat és a világot, amilyennek kellene lenni, és nem olyannak a milyen. Bocsássanak meg, én azt hiszem, hogy hazám és a szabadság ügyét a fiatalság közt talán sikeresebben tudom szolgálni, mint szolgálnám polgártársaimat a törvényhozóteremben. A kettőt együtt sem erőmmel, sem elveimmel nem tudom megegyeztetni. Hogy egy ember hiúság, vagy bármi okból annyi kötelességet vállaljon magára, amennyinek meg nem felelhet, soha nem helyeslem. Szeretem hinni, hogy kolozsvári elvtársaink nem személy, hanem az elv iránt érdeklődnek. Kérem őrizzék és erősítsék meggyőződésüket. Véghetetlen hálás köszönetem irántam nyilvánított bizalmukért. Ígérem, hogy azok, kik a haza önállását és szabadságát szeretik, ha az általam elfoglalható téren közreműködésemre szorulnak, soha nem fognak csalatkozni. Szíves kérésem, hagyjanak engem megszokott pályámon, és ne parancsoljanak oly új térre, hol emberek és körülmények miatt szüntelen emlékeztetve lennék arra, hogy hazánk sorsa még nem olyan, amilyenhez drágán vásárlott és kiérdemelt joga van. A bizottmány hazafi szívességébe ajánlottan maradok mindig ha polgártársuk Sámi László.“ E szép sorok újabb kezességet nyújtanak Sámi László jövő működésének irányáról. A gondviselés tartsa őt meg sokáig a haza- és nemzetnek, hogy pályáján sok derék ifjat nevelhessen. K. Papp Miklós: Kalotaszegi levelek. Vég válaszul a „K. Közlöny“ „kalotaszegi levelei“ írójának. A VI. és VII. leveleire vagyunk még adóssai Kalota urnak, s mikor ezekreválaszunkat meg akartuk tenni, vettük a „K. Közlöny“ mart. 18-án kiadott számában azon nyílt levelét is Kalota urnak, melyben „aristocratikus finomságát“ mutatja ki, midőn a mi levelünk „modorát és irályát“ olyannak tartja, hogy azokra szavai szerint „neki nincsenek fegyverei.“ Ezen körülmény kényszerít minket arra, hogy VI. és VII. számú leveleire, úgy a „Nyílt levélre“ egy füst alatt tegyük meg észrevételeinket, mert oly ember ellen kinek „fegyverei nincsenek“ legalább olyanok mint nekünk, tovább harczolni lovagiatlanságnak tartanak. A Vl-ik levél szerint, qualificáltatik Kaleta úr által az ellenzék jogosultsága, s előadja, hogy mily ellenzéket tart jogosultnak, s milyent tart jogosulatlannak. Természetesen mindezen qualifikátiók végeredményének úgy kell kiütni, hogy a balközép nem jogosult ellenzék. Eltekintve attól, hogy furcsának tartanák azt az ellenzéket, mely a kormánytól, és pártjától vezettetné magát, vagyis reá szánná magát azon politikai komédia eljátszására, hogy a kormánytól neki adott szerepet eljátsza, mivel jogosultsága a majoritás által csak is így ismertetnék el, lássuk mily ellenzéket tart Kalota úr jogosultnak. „Igen is jogosult az oly ellenzék, mely a kormányt gyorsabb haladásra ösztönzi, de csak azon esetben, ha a haladás előre és a nyaktörés veszélye nélkül történik.“ Midőn e tételt felállítja, azt mondja, hogy a Tisza-féle ellenzék nem ilyen, tehát nem jogosult. De váljon nem ilyen-e a Tisza-féle ellenzék? — Nem ártana Kaleta úr a múlt országgyűlésen folyt dolgokon végig tekinteni, a mindjárt meggyőződést szerezne arról, hogy a Tisza-féle ellenzék olyan, mint amilyennek jogosultságát Kaleta úr is elismeri. Ha már az eseményeket figyelemmel nem kísérte folyamukban, miért nem olvasta el Jókainak a pest terézvárosi választókhoz tartott febr. 28 iki beszédét, hol világosan ki van mutatva, mikor az ellenzék haladásra nógatta a kormányt, akkor a majoritás unisono így kiáltottt: Az lehetetlen! És a lehetetlennek kiáltott dolgok 160 lehetővé tették, mert őfelsége az ellenzéknek igazat adott. Akkor is úgy gondolkodott pedig a majoritás, mint annak mostani harcrossa Kalota úr, s bizonyosan ők is azt gondolták, mit Kalota úr is mond, hogy azon ellenzéknek, mely az ország jogai mellett férfiasan küzd, jogosulatlan, s őfetsége a jogosultságot mégis elismerte, ismerje el tehát Kalota úr is. „Jogosult lenne az az ellenzék, mely, ha a közös ügyes új intézményekkel elégületlen, előbb a viszonyokat akarná átalakítani.“ Hiszen azt akarja a Tiszaféle ellenzék is, már t. i. azon viszonyt, melyet a majoritás köztünk, és a lajtántúliak közt teremtett. Azt csak nem érthette Kaleta úr, hogy az európai viszonyokat, mert erre összesen is gyengék lennénk, de ha ezt értette volna, akkor egyátalában azt is ki kellett volna mondania, hogy nálunk egy ellenzék sem jogosult, mert olyan ellenzék csakugyan egy országban sem alakulhatna, mely erre képes lehetne. Hogy az európai constellatiok figyelemmel tartandók bármely párt által, ez bizonyos. De épen ennek figyelemben tartása ösztönzi az ellenzéket a rosz alap megváltoztatására, hogy a világos időben kezünk ne legyen lekötve, mint most le van kötve. „Jogosult az az ellenzék, mely ha a kimerült nemzetet egy nagy szellemi és esetlegesen anyagi harczra akarja vezetni, előbb azt szellemileg és anyagilag erőssé akarja tenni.“ Szóról szóra ezt akarja a Tiszaféle ellenzék. Miért akarná különben a nemzet törvényhozásának visszaszerezni mindazon jogokkal, melyek tőle elvonattak, s egy nem felelős delegátion ruháztattak? S miért akarná a pénz- és hadügyet, valamint a kereskedelmit a közösség bilincse alól kivenni, s nemzetivé tenni? ha nem azért, hogy „szellemileg és anyagilag“ erőssé lehessünk. Igazán sajnáljuk, hogy Kaleta úr el nem ismeri az ellenzék jogosultságát, daczára hogy azt akarja, mit Kalota úr is vár egy ellenzéktől, mely magát arra jogosultnak hiszi, de már akár elismer minket, akár nem, mi bizony mégis a megkezdett után tovább is haladni fogunk. És most recapituláljuk a „Kalotaszegi leveleket.“ Tulajdonképpen a Kalota úr leveleinek épen úgy lehetett volna czime tartalmuknál fogva: soroksári, kecskeméti vagy tudja isten hová való levelek, mert leginkább a czim aláírhatta volna: „kormánypárti levelek“ Ha ezt teszi vala Kaleta úr, mi bizonyosan hozzá nem szólottunk volna, mert nagyon „ártatlanoknak tartjuk s tartottuk volna. Mivel azonban, a fennebbi czim alatt láttak levelei napvilágot, szó nélkül nem hagyhattuk. Nem először azért, mert oly pedaos modorban tanitgatott minket „kalotaszegieket,és oly tartózkodás nélkül hasonlított minket: alföldi suhanczokhoz, kik az ostorral a más s magunk szemét kivágjuk,akik mint pajkos gyermekek „szalmás fedelek közt ledüzünk“, meg nem gondolva a veszélyt, mi ebből lehet. Nem is nagyon burkolta be azon „finom“ állítását, hogy akkor volt eszünk mikor a Deák-album íratott, s most „eszünk elment.“ Továbbá oly vakmerőséggel nevezett minket ( minket !) a köpenyforgatóknak, kik a „Zászló“ alól desertáltunk, hogy birkáknak kellett volna lennünk, ha ezeket mind zsebre raktuk volna. Nem másodszor azért, mert e levelekben éppen a választás előtt kortes fegyvereket láttunk; (bár csak ezeknél maradtak volna, akkor ma mi lennénk a győztesek, de később nehezebb, súlyosabb lövegekkel kezdtek dolgozni) s hogy csakugyan azok voltak, kitetszik onnan, hogy pártunk jelöltjét úgy állította Zeyk mellé, hogy ha nem utasítottuk volna szurkálásait vissza úgy, mint érdemelte, magunk előtt pirulnunk kelletett volna. Szóval Kalota ur leveleivel „szelet vetett s vihart aratott , de azt tudnia kellett volna akkor, mikor vetett. Izgatott kedélyeknél izgatni (Kalota ur pedig azt tette) semmi esetben nem helyes dolog. Hisszük mi azt, hogy B.Hunyad önálló, független polgáraival szép lett volna brillírozni önöknek a választás alkalmával, azon a szolgabírák által escortírozott füst után menő szavazók közt Hisszük, hogy a mizgs államtitkár úrnak kedves szolgálatot vélt tenni Kalota úr azáltal, ha „kalotaszegi leveleivel“ azt a B.Hunyadot megtérítheti vala, mely a legnehezebb körülmények közt is megállotta a sarat, s Zeyket harmadszor választotta meg a szebeni gyűlésre, minden pressio daczára. De éppen, mert ily önállónak mutatta B - Hunyad polgársága akkor is magát, meggondolható volna Kalota úr, hogy itt nem bábokkal, hanem erős, mély meggyőződésű polgárokkal van dolga, mint régebben, úgy most is derekasan megálllta a helyüket. Ha ezeket úgy tekintetbe veszi ma a Kalota úr, nem állította volna pellengérre jeöltünket, s ha tette, el lehetett készülve, kivált ily izgalmas időben arra, hogy: ha te vered az én zsidómat, én is verem a te zsidódat. Nyílt levele azon kifejezését, hogy „nem kénytelenségből, hanem pressioból“ támadtuk volna meg azon tisztelt hazafit, visszautasítjuk. Mi meg sem támadtunk senkit, csak megtámadtatván, védtük magunkat, s ha védelmünk közben egy-egy vágást is mértünk ellenfelünkre, biz azt el kell tűrni panasz nélkül. Ha Kaleta úr „egy személyért“ oly nagyon érzékeny, gondolja meg, hogy egy párt is, bármily magasságból néznek önök reánk, szintén lehet érzékeny, s mi mint párt, anynyi tekintetet várhattunk volna Kalota úrtól legalább is, mint pártja egy (bármily magasan álló) személye iránt tőlünk követelni látszik. Nyilt levelét azzal végzi Kalota úr, hogy megerősödött azon hitben, hogy írni oka volt. Ha levelei s az arra adott válaszok arról győztek volna meg, hogy minden ember meggyőződése, legyen az vallásos vagy politikai, szent, s azt gyanúsítani szentségtörés, akkor mi sem tartjuk a levélcserét tanúság nélkülinek, s biztosítjuk Kalota urat, hogy ha az elvek, melyeket vallunk, ellenfelekké tesznek is, személye iránt ellenséges indulattal nem viseltetnek a kalotaszegiek. Furcsaságok. Nem tudta Somsich Pál, hogy Somogyban mit kaszál. Magyarország forradalom előtti reformkorszakának ismerője nagykönnyen ki tudta magának magyarázni azon zelosus előszeretetet, melylyel Somsich Pál, a régi conservatív tábor vezére, a közelebbi országgyűlésen Kossuth Lajosnak, az új Magyarország zászlóvivőjének neki esett. Somogy kaposvári kerülete megadta erre Somsichnak a választ, helyébe nagy többséggel a kárhoztatott Kossuth Lajost választó képviselőjévé. S nem termel többé Somogy Somsich Pálnak jobboldali romot. * „Haladunk-e vagy nem?“ czímű czikkben közli a „Pesti Napló“ a magyar hirlapok által 10 év óta fizetett hirlapbélyeg jövedelem bilancsát. Kitűnik ebből, hogy a jobboldali színezetű lapok a közös ügyes állapot teremtése óta ép oly mérvben haladnak le —, mint a baloldaliak felfelé. — így apadt egy évben a „Pesti Napló“ csak bélyegilletékben 2000 forinttal, míg a legelterjedtebb magyar lap a balközépi „Hon“ ugyanennyivel emelkedett, a „Hazánk,“ és a „Magyar Újság“ újból keletkezett ellenzéki közlönyök versenyének daczára. S szállott 2490 forintról 1910-re alá a Pálik Albertnek Szász Károly közös ügyes gyámsága alá jutott, és ez által jobboldali színezettel inficiált öröksége a néhai jó „Vasárnapi Újság“, mig Szokoly Victor „Hazánk és Külföld“ je 1479 frtról egy év alatt 1738 ra rugtatott. Pál Ily Albert hyperjobboldali és nálunk eddig soh nem látott olcsó árért, 10 frtért a félhivatalos piaczon árult „Esti Lappjának meg oly átkozott rosszul állanak adiái, hogy a „Pesti Napló“ testvéri szeretete jónak látja a nyilvánosság elöl saisi titkos fátyla alá rejteni. A jobboldal ezen saját főközlönyének adataira. Csak kénytelen bevallani, hogy politicájának Ügye a nemzetnek hirlapolvasó intelligentiájával mind mind alászállófélben, s az ellenzéké emelkedőben van, s bár fanyar arczczal elismerni kényszerül azt is, hogy ott, hol a közvélemény nyilvánulásától a hivatalos pressio zsibbasztó befolyása, a deák-fillérek és Gorovesültek hatásai elzárvák, a többség a baloldal mellé sorakozott! Legjobb e dologban, hogy a „Pesti Napló“ önmaga a nemzeti közvéleménynek a balközép politikája felé irányulását a nemzeti haladás symptomája gyanánt mutatja be. A sajtó emelkedése, vagy esése, mondja, mérve a nemzeti haladás emelkedésének; összes sajtónk tetemesen emelkedett így s vele a nemzeti cultúra. Eddig a „Napló.“ Fűzzük tovább ez okoskodás természetszerű következtetéseit. A nemzeti kultúra emelkedett, a baloldali sajtó emelkedett, tehát a baloldali sajtó emelkedése a nemzeti kultúrával karöltve jár. A nemzeti kultúra emelkedett,a jobboldali sajtó alábbszállott, ergo a jobboldali sajtó s a nemzeti művelődés lendülete megfordított arányt mutatnak fel. Íme a jobboldali politica számtényezőkkel kimutatott kultúrái hivatása! A nemzeti emelkedés jelzői ejtik a nagyrahivatott kormánypolitika felett a verdictet! « * * Magyarország kiválóan magyar, nemzetiség jellegünket szűzen megőrzött megyéi: Pest, Komárom, Heves, Somogy, Békés, Bihar csaknem egytől egyig baloldali képviselőket választottak. E kétségtelen tanúbizonyság azon jobboldali állás mellett, hogy a közösügyi politika traditionális nemzeti, és par excellence magyar. * * Mártius 23 dika: Victoria napja meghozta a fővárosi ellenzéknek a victoriát. A Terézvárosban Jókai Mór, a Józsefvárosban Csernátony Lajos, a Ferenczvárosban Vidóch János többséget nyertek. A jobboldali jelöltek : Gorove, Szentkirályi és Török Pál urak ma már trióban dalolhatják. nAz országházban Pesten át nincsen számunkra hely.“ Victoria! Gorove István minister úr bukásán örvendenem pártpolitikai indokaimnál foltosabbak is késztetnek. A demokratia gyözedelme az aristokratikus, hogy ne mondjam fertálymágnási gőg, a tiszta érdemé a magas rang,öjtegetésekkel, hivatalos pressióval, 8 a korteskedés kigondolható aljasabb eszközeivel felfegyverzett párt * * £ Úgy halljuk Gorove minister ur számára Fr z»éle.t váró, sajkáját tárták rezervábtan az ha a Teréz váró, uw giM,e nem ^ ' reuc»ejének ö ««N«,fáját az országházba . Ha tudósításunkkal, akkor 8 escellentiájaszertenéz és szertefut: J ‘ Hol nyílik még az ég alatt Az országházba út?“ * * I tA^Tkban Táborszky és Porsch hangjegy“ t; Kroh°VihM,tót ’“'tSZK jeles zeneműnek pendanteja a „Gorove , mo,‘ * ,eré”ároi után Csernátony Józsefvárosi képviselővé választatása alkalmából Pulszky Ferencz és Pálffy Albert józsefvárosi választóknak lárváját rendelte meg a maga számára. E költséges kiadását avval indokolja, hogy saját arczával nem vállalkoznék ily urak képviselésére. . ____ Márczius 26 követválasztási mozgalmak. Interpellate. Ns. Felső Fehérmegye Erzsébetvároson állandóan helytt lakó vál. tisztviselői közül többen az 1848-ik évi képviselőválasztási törvény alapján magukat bejegyeztetvén, megyei birtokból okmányilag kimutatott 100 frt. o. é. tiszta földjövedelem után, az erzsébetvárosi választók lajstromába oda be is igtattattak; de miután személyes, magán,s nem élvérdekelt, a központi választmány tagjait arra bírták, hogy ez ügyben kérdést tegyenek a főméltóságú belügyminiszer úrhoz, az utasítást kérő felterjesztés fogalmazását nem ismerhetve, bátor vagyok, többek megbízásából, az arrai választ szóról-szóra közlen mely igy hangzik: „2948, 869. Erzsébetváros sz. k. város közp. választmányának!“ „Az ezen városban lakó megyei tisztviselők választói gyakorlatára nézve utasítást kérő, e bó 6 án 9. szám alatt tett előterjesztvényre válaszolólag értesítem a központi választmányt, hogy a hivatali elfoglaltatásaiknál fogva Erzsébetvár városban, mint e megye székhelyén lakó azon megyei tisztviselők, kik választói jogukat egyedül csak a városban kívánják élvezni, a választók lajstromába felveendők; mert a választói képességgel biró birtokosok az ebbeli jogélvezetet vagy ott gyakorolják hol laknak, vagy pedig ott, hol birtokuk van, de semmi esetre se mind a két helyen.“ Budán, 1869. évi febr. 12-ikén. Báró Wenkheim Béla m. p. De miután országgyűlési törvény erről nincs, hazafias mély tisztelettel vagyok bátor, több választójogosult megbízásából, felkérni a belügyminiszer nagyméltóságát, méltóttat azon magyar törvényt, vagy annak czikkét megneveztetni, amelyen a tisztelettel közölt 2948/869. sz. a. kiadott m. rendelet alapszik, mert ez előttünk merőben ismeretlen. Az erzsébetvárosi választási lajstromba beigtatott, állandóan már évek óta it lakó felső-fehérmegyei tisztviselők, választási jogukat a törvényben határozatlanul kifejezett, hogy hol fekvő , birtokból vagy jövedelemből élvezett 100 főt tiszta birtokjövedelem után óhajták Erzsébetvárosán élvezni. (Pozsony 1848. V. 2. §. c. és kolozsvári 1848. II. 3. §. o. pontja igy hangzik: „Kik habár a fennebbi osztályokba nemesnek is, saját földbirtokukból vagy tőkéjéből eredő 100 ezüst forint évenkinti állandó és biztos jövedelmet kimutatni képesek; a mig ns. Felső-Fehérmegyében több helységben is lévén birtokuk, mindenütt az 1791 beli XII. t. czikk jogélvezete, azaz a nemesi jog alapján vannak, az erre külön vezetett lajstromba bejegyezve; s igy miután Erzsébetvárosa önálló municipium és ns. Küküllő megyébez van kebelezve, a törvénytárból még nem indokolható jogsértés lenne, ha a szavazatszedő választmány által választói jogunktól, említett s eddig csak Erzsébetvárosára kötelező 2948/869. sz. a. m. rendelet alapján egyoldalúlag kizáratnánk. Azon választási szabályt, hogy egy több választókerületű megyében csak egy helyet választhassunk, ismerjük s követjük is; de hogy egy más törvényhatóságban levő választói jogunkat, ha csak az idő ki nem zár, ne élvezhessük, ezen törvényt nem ismerjük; ez okon gyors intézkedést, orvoslatot kérünk, mivel a martius végén történendő erzsébetvárosi választásbeli kirekesztés miatt több sérelmi panasz s felszólamlás elenyésztetnék. Több jogosult megbízásából: Egy választó.