Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-03-26 / 37. szám

37-ik szám A reménynek az a természete, hogy mentői bővebben osztoznak belőle, annál nagyobb lesz. Az itt időben kikkel oszthattam volna meg sikeresebben reményemet, mint a küzdelem és fáj­dalom súlya alatt még el nem fáradt és el nem csüggedhetett fiatalsággal. Felhagytam kész tervemmel, hogy földműves leszek, s reményemtől ösztönöztetve újból tanár lettem. Kém bántam meg soha. És hálás leszek az intézethez mindenha, mely nekem­­a kedvem sze­rinti működésre tért adott. Sokszor fájt nekem 18 év alatt tanárságom idejében is hazám állapotáért, a szabadság ügyé­ért gondolatom és érzelmem, de azért csüggesztő szót nem hallottak tőlem tanítványaim soha. A szokás természetté válik. — Én az ifjúság közt élve, megszoktam az ő érdekükben keresni azt, a­mi a lelket felemeli, a jellemet edzi, az ér­zelmet nemesíti; megszoktam orvosság után nézni a rosz­hajlamok ellen, és a­mi reám nézve a leg­főbb, a­miért tovább is az ifjúság közt akarok maradni, az, hogy én a fiatalsággal a folytonos érintkezés következtében, olyannak látom köztök hazámat és a világot, a­milyennek kellene lenni, és nem olyannak a milyen. Bocsássanak meg, én azt hiszem, hogy ha­zám és a szabadság ügyét a fiatalság közt talán sikeresebben tudom szolgálni, mint szolgálnám pol­gártársaimat a törvényhozóteremben. A kettőt együtt sem erőmmel, sem elveimmel nem tudom megegyeztetni. Hogy egy ember hiúság­, vagy bármi okból annyi kötelességet vállaljon magára, a­mennyinek meg nem felelhet, soha nem helyeslem. Szeretem hinni, hogy kolozsvári elvtársaink nem személy, hanem az elv iránt érdeklődnek. Kérem őrizzék és erősítsék meggyőződésüket. Véghetetlen hálás köszönetem irántam nyilvánított bizalmukért. Ígérem, hogy azok, kik a haza önállását és szabadságát szeretik, ha az általam elfoglalható téren közreműködésemre szorulnak, soha nem fog­nak csalatkozni. Szíves kérésem, hagyjanak engem megszo­kott pályámon, és ne parancsoljanak oly új térre, hol emberek és körülmények miatt szüntelen em­lékeztetve lennék arra, hogy hazánk sorsa még nem olyan, a­milyenhez drágán vásárlott és kiér­demelt joga van. A bizottmány hazafi szívességébe ajánlottan maradok mindig ha polgártársuk Sámi László.“ E szép sorok újabb kezességet nyújtanak Sámi László jövő működésének irányáról. A gondviselés tartsa őt meg sokáig a haza- és nemzetnek, hogy pályáján sok derék ifjat ne­velhessen. K. Papp Miklós: Kalotaszegi levelek. Vég válaszul a „K. Közlöny“ „kalotasze­gi levelei“ írójának. A VI. és VII. leveleire vagyunk még adóssai Kalota urnak, s mikor ezekre­­válaszunkat meg akartuk tenni, vettük a „K. Közlöny“ mart. 18-án kiadott számában azon nyílt levelét is Kalota ur­nak, melyben „aristocratikus finomságát“ mutatja ki, midőn a mi levelünk „modorát és irályát“ olyannak tartja, hogy azokra szavai szerint „neki nincsenek fegyverei.“ Ezen körülmény kényszerít minket arra, hogy VI. és VII. számú leveleire, úgy a „Nyílt levélre“ egy füst alatt tegyük meg észrevételeinket, mert oly ember ellen kinek „fegyverei nincsenek“ leg­alább olyanok mint nekünk, tovább harczolni lo­­vagiatlanságnak tartanak. A Vl-ik levél szerint, qualificáltatik Kaleta úr által az ellenzék jogosultsága, s előadja, hogy mily ellenzéket tart jogosultnak, s milyent tart jogosulatlannak. Természetesen mind­ezen qualifi­­kátiók végeredményének úgy kell kiütni, hogy a balközép nem jogosult ellenzék. Eltekintve attól, hogy furcsának tartanák azt az ellenzéket, mely a kormánytól, és pártjától vezettetné magát, vagyis reá szánná magát azon politikai komédia eljátszá­sára, hogy a kormánytól neki adott szerepet el­­játsza, mivel jogosultsága a majoritás által csak is így ismertetnék el, lássuk mily ellenzéket tart Ka­lota úr jogosultnak. „Igen is jogosult az oly ellenzék, mely a kormányt gyorsabb haladásra ösztönzi, de csak azon esetben, ha a haladás előre és a nyaktörés veszé­lye nélkül történik.“ Midőn e tételt felállítja, azt mondja, hogy a Tisza-féle ellenzék nem ilyen, te­hát nem jogosult. De váljon nem ilyen-e a Tisza-féle ellen­zék? — Nem ártana Kaleta úr a múlt országgyűlésen folyt dolgokon végig tekinteni, a mindjárt meggyő­ződést szerezne arról, hogy a Tisza-féle ellenzék olyan, mint a­milyennek jogosultságát Kaleta úr is elismeri. Ha már az eseményeket figyelemmel nem kísérte folyamukban, miért nem olvasta el Jókainak a pest terézvárosi választókhoz tartott febr. 28 iki beszédét, hol világosan ki van mutat­va, mikor az ellenzék haladásra nógatta a kor­mányt, akkor a majoritás unisono így kiáltottt: Az lehetetlen! És a lehetetlennek kiáltott dolgok­ ­ 160 lehetővé tették, mert ő­felsége az ellenzéknek igazat adott. Akkor is úgy gondolkodott pedig a majori­tás, mint annak mostani harcrossa Kalota úr, s bizonyosan ők is azt gondolták, mit Kalota úr is mond, hogy azon ellenzéknek, mely az ország jo­gai mellett férfiasan küzd, jogosulatlan, s ő­fetsé­ge a jogosultságot mégis elismerte, ismerje el te­hát Kalota úr is. „Jogosult lenne az az ellenzék, mely, ha a közös ügyes új intézményekkel elégületlen, előbb a viszonyokat akarná átalakítani.“ Hiszen azt akarja a Tiszaféle ellenzék is, már t. i. azon viszonyt, melyet a majoritás köztünk, és a lajtántúliak közt teremtett. Azt csak nem érthette Kaleta úr, hogy az európai vi­szonyokat, mert erre összesen is gyengék lennénk, de ha ezt értette volna, akkor egyátalában azt is ki kellett volna mondania, hogy nálunk egy ellen­zék sem jogosult, mert olyan ellenzék csakugyan egy országban sem alakulhatna, mely erre képes lehetne. Hogy az európai constellatiok figyelemmel tartandók bár­mely párt által, ez bizonyos. De épen ennek figyelemben tartása ösztönzi az ellenzéket a rosz alap megváltoztatására, hogy a világos időben kezünk ne legyen lekötve, mint most le van kötve. „Jogosult az az ellenzék, mely ha a kimerült nemzetet egy nagy szellemi és esetlegesen anyagi harczra akarja vezetni, előbb azt szellemileg és anyagilag erőssé akarja tenni.“ Szóról szóra ezt akarja a Tiszaféle el­lenzék. Miért akarná különben a nemzet törvény­­hozásának visszaszerezni mindazon jogokkal, me­lyek tőle elvonattak, s egy nem felelős delegá­tion ruháztattak? S miért akarná a pénz- és hadügyet, valamint a kereskedelmit a kö­zösség bilincse alól kivenni, s nemzetivé tenni? ha nem azért, hogy „szellemileg és anyagilag“ erős­sé lehessünk. Igazán sajnáljuk, hogy Kaleta úr el nem is­meri az ellenzék jogosultságát, daczára hogy azt akarja, mit Kalota úr is vár egy ellenzéktől, mely magát arra jogosultnak hiszi, de már akár elis­mer minket, akár nem, mi bizony még­is a meg­kezdett után tovább is haladni fogunk. És most recapituláljuk a „Kalotaszegi leve­leket.“ Tulajdonképpen a Kalota úr leveleinek épen úgy lehetett volna czime tartalmuknál fogva: soroksári, kecskeméti vagy tudja isten hová való levelek, mert leginkább a czim alá­ír­hatta volna: „kormánypárti levelek“ Ha ezt teszi vala Kaleta úr, mi bizonyosan hozzá nem szólot­­tunk volna, mert nagyon „ártatlanoknak tartjuk s tartottuk volna. Mivel azonban, a fennebbi czim alatt láttak levelei napvilágot, szó nélkül nem hagyhattuk. Nem először azért, mert oly pedaos modorban tanitgatott minket „kalotaszegieket,é­s oly tartózkodás nélkül hasonlított minket: al­földi suhanczokhoz, kik az ostorral a más s magunk szemét kivágjuk,a­kik mint pajkos gyer­mekek „szalmás fedelek közt ledüzünk“, meg nem gondolva a veszélyt, mi ebből lehet. Nem is nagyon burkolta be azon „finom“ állítását, hogy akkor volt eszünk mikor a Deák-album íratott, s most „eszünk elment.“ Továbbá oly vakmerő­séggel nevezett minket (­ minket !) a köpenyforga­­tóknak, kik a „Zászló“ alól desertáltunk, hogy birkáknak kellett volna lennünk, ha ezeket mind zsebre raktuk volna. Nem másodszor azért, mert e levelekben ép­pen a választás előtt kortes fegyvereket láttunk; (bár csak ezeknél maradtak volna, akkor ma mi lennénk a győztesek, de később nehezebb, sú­lyosabb lövegekkel kezdtek dolgozni) s hogy csakugyan azok voltak, kitetszik onnan, hogy pár­tunk jelöltjét úgy állította Zeyk mellé, hogy ha nem utasítottuk volna szurkálásait vissza úgy, mint érdemelte, magunk előtt pirulnunk kelletett volna. Szóval Kalota ur leveleivel „szelet vetett s vihart aratott , de azt tudnia kellett volna akkor, mikor vetett. Izgatott kedélyeknél izgatni (Kalota ur pe­dig azt tette) semmi esetben nem helyes dolog. Hisszük mi azt, hogy B.­Hunyad önálló, füg­getlen polgáraival szép lett volna brillírozni önök­nek a választás alkalmával, azon a szolgabírák által escortírozott füst után menő szavazók közt Hisszük, hogy a mizgs államtitkár úrnak kedves szolgálatot vélt tenni Kalota úr azáltal, ha „kalo­taszegi leveleivel“ azt a B.­Hunyadot megtérítheti vala, mely a legnehezebb körülmények közt is megállotta a sarat, s Zeyket harmadszor válasz­totta meg a szebeni gyűlésre, minden pressio da­czára. De éppen, mert ily önállónak mutatta B - Hunyad polgársága akkor is magát, meggondolhat­­ó volna Kalota úr, hogy itt nem bábokkal, hanem erős, mély meggyőződésű polgárokkal van dolga,­­ m­int régebben, úgy most is derekasan megáll­l­ta a helyüket. Ha ezeket úgy tekintetbe veszi ma a Kalota úr, nem állította volna pellengérre je­­öltünket, s ha tette, el lehetett készülve, kivált ily izgalmas időben arra, hogy: ha te vered az én zsidómat, én is verem a te zsidódat. Nyílt levele azon kifejezését, hogy „nem kénytelenségből, hanem pressioból“ támadtuk volna meg azon tisztelt hazafit, visszautasítjuk. Mi meg sem támadtunk senkit, csak megtámadtatván, véd­­tük magunkat, s ha védelmünk közben egy-egy vágást is mértünk ellenfelünkre, biz azt el kell tűrni panasz nélkül. Ha Kaleta úr „egy szemé­lyért“ oly nagyon érzékeny, gondolja meg, hogy egy párt is, bármily magasságból néznek önök reánk, szintén lehet érzékeny, s mi mint párt, any­­nyi tekintetet várhattunk volna Kalota úrtól leg­alább is, mint pártja egy (bármily magasan álló) személye iránt tőlünk követelni látszik. Nyilt levelét azzal végzi Kalota úr, hogy megerősödött azon hitben, hogy írni oka volt. Ha levelei s az arra adott válaszok arról győztek volna meg, hogy minden ember meggyő­ződése, legyen az vallásos vagy politikai, szent, s azt gyanúsítani szentségtörés, akkor mi sem tart­juk a levél­cserét tanúság nélkülinek, s biztosítjuk Kalota urat, hogy ha az elvek, melyeket vallunk, ellenfelekké tesznek is, személye iránt ellenséges indulattal nem viseltetnek a kalotaszegiek. Furcsaságok. Nem tudta Somsich Pál, hogy Somogyban mit kaszál. Magyarország forradalom előtti reform­­korszakának ismerője nagykönnyen ki tudta magá­nak magyarázni azon zelosus előszeretetet, mely­­lyel Somsich Pál, a régi conservatív tábor vezére, a közelebbi országgyűlésen Kossuth Lajosnak, az új Magyarország zászlóvivőjének neki esett. Somogy kaposvári kerülete megadta erre Somsichnak a választ, helyébe nagy többséggel a kárhoztatott Kossuth Lajost választó képviselő­jévé. S nem termel többé Somogy Somsich Pálnak jobboldali romot. * „Haladunk-e vagy nem?“ czímű czikkben közli a „Pesti Napló“ a magyar hirlapok által 10 év óta fizetett hirlapbélyeg jövedelem bilancsát. Kitűnik ebből, hogy a jobboldali színezetű lapok a közös ügyes állapot teremtése óta ép oly mérvben haladnak le —­, mint a baloldaliak fel­felé. — így apadt egy évben a „Pesti Napló“ csak bélyegilletékben 2000 forinttal, míg a legelterjed­tebb magyar lap a balközépi „Hon“ ugyanennyivel emelkedett, a „Hazánk,“ és a „Magyar Újság“ újból keletkezett ellenzéki közlönyök versenyének daczára. S szállott 2490 forintról 1910-re alá a Pálik Albertnek Szász Károly közös ügyes gyámsá­ga alá jutott, és ez által jobboldali színezettel in­­ficiált öröksége a néhai jó „Vasárnapi Újság“, mig Szokoly Victor „Hazánk és Külföld“ je 1479 frtról egy év alatt 1738 ra rugtatott. Pál Ily Albert hyperjobboldali és nálunk eddig soh nem látott olcsó árért, 10 frtért a félhivatalos piaczon árult „Esti Lappjának meg oly átko­zott rosszul állanak ad­iái, hogy a „Pesti Napló“ testvéri szeretete jónak látja a nyilvánosság elöl saisi titkos fátyla alá rejteni. A jobboldal ezen saját főközlönyének adatai­ra. Csak kénytelen bevallani, hogy politicájának Ügye a nemzetnek hirlapolvasó intelligentiájával mind mind alászállófélben, s az ellenzéké emelke­dőben van, s bár fanyar arczczal elismerni kény­szerül azt is, hogy ott, hol a közvélemény nyilvá­­nulásától a hivatalos pressio zsibbasztó befolyása, a deák-fillérek és Gorovesültek hatásai elzárvák, a többség a baloldal mellé sorakozott! Legjobb e dologban, hogy a „Pesti Napló“ önmaga a nemzeti közvéleménynek a balközép po­­litikája felé irányulását a nemzeti haladás sympto­­mája gyanánt mutatja be. A sajtó emelkedése, vagy esése, mondja, mérve a nemzeti haladás emelkedésének; összes sajtónk tetemesen emelkedett így s vele a nemzeti cultúra. Eddig a „Napló.“ Fűzzük tovább ez okosko­dás természetszerű következtetéseit. A nemzeti kultúra emelkedett, a baloldali sajtó emelkedett, tehát a baloldali sajtó emelkedé­se a nemzeti kultúrával karöltve jár. A nemzeti kultúra emelkedett,­­a jobboldali sajtó alábbszállott, ergo a jobboldali sajtó s a nem­zeti művelődés lendülete megfordított arányt mu­tatnak fel. Íme a jobboldali politica számtényezőkkel ki­mutatott kultúrái hivatása! A nemzeti emelkedés jelzői ejtik a nagyrahi­vatott kormánypolitika felett a verdictet! « * * Magyarország kiválóan magyar, nemze­tiség jellegünket szűzen megőrzött megyéi: Pest, Komárom, Heves, Somogy, Békés, Bihar csaknem egytől egyig baloldali képviselőket választottak. E kétségtelen tanúbizonyság azon jobboldali állás mellett, hogy a közösügyi politika traditioná­­lis nemzeti, és par excellence magyar. * * Mártius 23 dika: Victoria napja meghozta a fővárosi ellenzéknek­­ a victoriát. A Terézvárosban Jókai Mór, a Józsefvá­rosban Csernátony Lajos, a Ferenczvárosban Vidóch János többséget nyertek. A jobboldali je­löltek : Gorove, Szentkirályi és Török Pál urak ma már trióban dalolhatják. nAz országházban Pesten át nincsen számunkra hely.“ Victoria! Gorove István minister úr bukásán örvende­nem párt­politikai indokaimnál foltosabbak is kész­­tetnek. A demokratia gyözedelme az aristokratikus, hogy ne mondjam fertálymágnási gőg, a tiszta ér­­demé a magas rang,­­­ö­j­tegetésekkel, hivatalos pressióval, 8 a korteskedés kigondolható aljasabb eszközeivel felfegyverzett párt * * £ Úgy halljuk Gorove minister ur számára Fr z»éle.t váró, sajkáját tárták rezervábtan az ha a Teréz váró, uw giM,e nem ^ ' reuc»ejének ö ««N­«,fáját az országházba . Ha tudósításunk­kal, akkor 8 escellentiája­­szertenéz és szertefut: J ‘ Hol nyílik még az ég alatt Az országházba út?“ * * I tA^Tkban Táborszky és Porsch hangjegy­“ t; Kroh°VihM,tót ’“'tSZ­K jeles zeneműnek pendanteja a „Gorove , mo,‘ * ,eré”áro­i után Csernátony Józsefvárosi képviselővé válasz­tatása alkalmából Pulszky Ferencz és Pálffy Al­bert józsefvárosi választóknak lárváját rendelte meg a maga számára. E költséges kiadását avval indokolja, hogy saját arczával nem vállalkoznék ily urak kép­visel­és­ére. . ____ Márczius 26 követválasztási mozgalmak. Interpellate. Ns. Felső Fehérmegye Erzsé­betvároson állandóan helytt lakó vál. tisztviselői közül többen az 1848-ik évi képviselőválasztási törvény alapján magukat bejegyeztetvén, megyei birtokból okmányilag kimutatott 100 frt. o. é. tisz­ta földjövedelem után, az erzsébetvárosi választók lajstromába oda be is igtattattak; de miután sze­mélyes, magán,­s nem él­vér­d­ek­elt, a köz­ponti választmány tagjait arra bírták, hogy ez ügy­ben kérdést tegyenek a főméltóságú belügyminiszer úrhoz, az utasítást kérő felterjesztés fogalmazását nem ismerhetve, bátor vagyok, többek megbí­zásából, az arrai választ szóról-szóra közlen­ mely igy hangzik:­­ „2948, 869. Erzsébet­város sz. k. város közp. választmányának!“ „Az ezen városban lakó megyei tisztviselők választói gyakorlatára nézve utasítást kérő, e bó 6 án 9. szám alatt tett előterjesztvényre válaszoló­­lag értesítem a központi választmányt, hogy a hi­vatali elfoglaltatásaiknál fogva Erzsébetvár város­ban, mint e megye székhelyén lakó azon megyei tisztviselők, kik választói jogukat egyedül csak a városban kívánják élvezni, a választók lajstromába felveendők; mert a választói képesség­gel biró birtokosok az ebbeli jogélvezetet vagy ott gyakorolják hol laknak, vagy pedig ott, hol birto­kuk van, de semmi esetre se mind a két helyen.“ Budán, 1869. évi febr. 12-ikén. Báró Wenkheim Béla m. p. De miután országgyűlési törvény erről nincs, hazafias mély tisztelettel vagyok bátor, több választójogosult megbízásából, felkérni a belügyminiszer­­ nagyméltóságát, méltót­­tat azon magyar törvényt, vagy annak czik­­két megneveztetni, a­melyen a tisztelettel kö­zölt 2948/869. sz. a. kiadott m. rendelet alap­szik, mert ez előttünk merőben ismeretlen. Az erzsébetvárosi választási lajstromba beig­­tatott, állandóan már évek óta it lakó felső-fehér­­megyei tisztviselők, választási jogukat a törvény­ben határozatlanul kifejezett, hogy hol fekvő , birtok­ból vagy jövedelemből élvezett 100 főt tiszta bir­­tokjövedelem után óhajták Erzsébetvárosán élvezni. (Pozsony 1848. V. 2. §. c. és kolozsvári 1848. II. 3. §. o. pontja igy hangzik: „Kik habár a fennebbi osztályokba nem­esnek is, saját föld­birtokukból vagy tőkéjéből eredő 100 ezüst forint évenkinti állandó és biztos jövedelmet kimu­tatni képesek; a­ mig ns. Felső-Fehérmegyében több helységben is lévén birtokuk, mindenütt az 1791 beli XII. t. czikk jogélvezete, azaz a nemesi jog alapján vannak, az erre külön veze­tett lajstromba bejegyezve; s igy miután Erzsébet­városa önálló municipium és ns. Küküllő me­­gyébez van kebelezve, a törvénytárból még nem indokolható jogsértés lenne, ha a szavazatszedő választmány által választói jogunk­tól, említett s eddig csak Erzsébetvárosára kötele­ző 2948/869. sz. a. m. rendelet alapján egyoldalú­­lag kizáratnánk. Azon választási szabályt, hogy egy több vá­­lasztókerületű megyében csak egy helyet választ­hassunk, ismerjük s követjük is; de hogy egy más törvényhatóságban levő választói jogunkat, ha csak az idő ki nem zár, ne élvezhessük, ezen törvényt nem ismerjük; ez okon gyors in­tézkedést, orvoslatot kérünk, mivel a martius vé­­gén történendő erzsébetvárosi választásbeli kire­kesztés miatt több sérelm­i panasz s felszó­lamlás elenyésztetnék. Több jogosult megbízásából: Egy választó.

Next