Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-01-29 / 13. szám

V* 1­­ szám. • 1? A 19-ik század hetedik tizedét ide­s­tova le­éltük már, és az egyedek gondolkozására terem­tett ezen hét évtized után veszni kell azon egyén­nek vagy pártnak, mely eléggé botor kifelejteni számadásaiból azt, hogy ma már eszköz lenni sen­ki sem akar, s ha ámítás, vagy erkölcsrontó ha­mis fogásnak sikerülne pillanatokig a józan felfo­gáson diadalmaskodni: higyjék nekünk, hogy csak addig lobogand az ujjongva felhúzott zászló e lég­vár falain, míg a felvilágosodás rohanó orkánja, mint gyenge nádat kitöri, elsepri azt. Jaj annak, ki az idők szavát megérteni nem tudja, vagy nem akarja, mert az veszve van menthetetlenül. Nem alkalmazzuk ez igazságokat a megyénk­beli Deák-pártra, mert — mint fennebb kifejtők — az itt nem létezik. De kívánjuk, hogy azon néhány férfin, ki magát ily illusorius képekkel ámítja, használja tehetségeit a való vélemény felfogására, ha az említettem szil furalmakor a felszínen akar maradni még. Higgyék el nekünk, hogy ilyszerű törekvéseiknek több jutalma leszen, mint azon fa­nyar mosoly, mellet a hatalom jelenlegi kezelői­től jobb meggyőződéseik háttérbe szorításáért, egy­­egy hamis tudósítás kibocsátásáért olykor-olykor nyernek. S végül fogadják minden tudósításaikra vá­laszul ezen kijelentésünket: B.-Szolnok megye kö­zönsége, — mint a legközelebbi jövő a legfénye­sebben igazolandja — minthogy magát sem porté­kának, sem állatnak nem tartja, bizonyára nem a muszka vezetőket penzionáló kormánypárt­, hanem a haza szabadságáért, országunk függetlenségéért, a magyar király ő­felsége igaz javáért, a társa­dalom nagy és nemes vívmányaiért, és az emberi, egyéni és erkölcsi szabadság kiszélesítéséért küz­dő, élő-hajó balközép körül seregelend — vagy ha tetszik — tömörülend. Ennyit egyelőre... A megyénkbeli balközép megbízásából F. L. — Marosszéknek Deák pártja — írja kö­zelebbről (—scz) levelezőnk — kitűzte e hó 17-én Bothos K. alkirálybiró urnál tartott conferentiájá­­ban jelöltjeinek zászlóját s a felső kerületben leg­­idősb gr. Teleky Domokos, az alsóban kebelei Nagy Samu, törvényszéki elnök nevét hangoz­tatja. Érdekes volt a pártconferentia, melynek ered­ménye a fentebbiekben van restimmálva. A párt­nak egybegyült hívei báró Apor Károlyt kiálták ki a conferenţia elnökévé, meg lévén győződve, hogy Apor úr épp oly hű embere a mostani kor­mánynak, a minő a Schmerling félének, majd Bel credi-Majláthéknak vala. Kitűzvén e párt- és elvbn ul a conferenţia tárgyául a követjelöltek ajánlását, Tholdalági Victor gróf emelt szót s a régi kö­vetet Tolnay Gábor urat szólitá fel nyilatkozat­ra: hajlandó-e újból a képviselőséget elvállalni? Eddig csak jól ment a szinileg előkészített képvi­selőfelléptetési felvonás, de itt összebonyolódott a rendetlen kifejtett actio, s mielőtt Teleky Domokos gróf fellépéséről ez értekezleten szó is ejtetett vol­na, Tolnay Gábor úr odanyilatkozott, hogy szép­nek s magára nézve tán jónak is tartja a képvi­selőséget, de egy Teleky Domokos előtt szívesen visszalép. Ezen kellő ünnepélyességgel adott haza­fiul lemondásnak nagy elismeréssel adózott gróf Tholdalagi, a párt jelenlevő tagjainak egy része azonban egyelőre betanult scena előadását látta benne, érezvén, hogy ez úgynevezett értekezlet nem egyéb egy-két felőrtes tervezetének ünnepé­lyes jelenetezésénél, összetévesztésére vezeti őket. Merkur a gyakorlat­­ban még mindig a kereskedők és tolvajok istene lévén náluk. Minden eszközt üdvösnek tartanak, mely a meggazdagodáshoz vezet, mindig az ügyet­lenség és eredménytelen fáradozás részesül meg rovásban, s a tolvaj, kit elfognak, csak azért pi­rul, hogy nem menekülhetett. A morális aggályo­kat ostoba elfogultságnak nevezik s a szerencsét­len becsületességet sehol sem sajnálják kevésbbé, mint Görögországban. Aristophene­­­ki vigjátékaiban oly élesen ostorza honfitársainak perlekedési hajlamát, alak­jait a jelenkorban is feltalálhatná. A török főható­ság korszakában két jó barát ebédközben énekel­getett, midőn a szomszédos bokorban egy csaló gány is hallatni kezdé danáját. „Halld csak — mondá az egyik — mennyire megilletődött a ma­dár az én énekemtől.“ „Tévedsz, — válaszolá a másik — mert én inditom azt meg.“ Szóváltásuk­ból per támadt, s mindketten a kadihoz mentek, megkérdezve, kinek részére énekelt a madár. Ez nyugodtan kihallgatván őket, czivakodás miatt pénzbüntetést szabott reájuk. Most hitetlenek — így szólott végül a bíró — azt is megmondhatom, hogy a csalogány számomra énekelt. Nem Achill-, hanem Odysseusra kell gondol­nunk, ha magunk elé akarjuk idézni a görög nép típusát. Athén főterére lépvén, az utóbbi egészen otthoniasan érezhetné magát a számító, ravasz hon­fitársait igaz gyermekeinek nevezhetné. Azon Odys­seus, ki visszatérvén bolyongásaiból, utitársainak azt tanácsolja, hogy ajándékokat adjanak nejének, mielőtt őt megölné, ki fiait és feleségét megcsalta s még istent is rá akará szedni, sok oly jellemvo­nással bir, melyeket a mai görögöknél is és­zlel­­hetünk. Csakhogy midőn a hajdankorra gondolunk, Roszul is volt adva az egész. Gr. Tholdalagi nem azt kérdé ezek után Tolnaytól, ha vájjon bát az alsó kerületben föllép e, hol a kapacitásokból kifogyott párt egy második Teleky Domokost nem képes felállitni, hanem Rhédey István gróftól és Nagy Samu úrtól kér nyilatkozatot: hajlandóké az alsó kerület jelöltségét acceptálni. Rhédey István abdicál Nagy Sam­u részére, Nagy Samu a végrehajtó törvénykezés teréni el­foglaltsága miatt csakis az országgyűlés első ülés­szakára kíván képviselő lenni, s ez idő elteltével gr. Rhédey javára visszalép, s mint mondá, min­dent elkövet, hogy helyébe Kb. I. gróf választas­sák. E jelenet már megható volt. Marosszék jobb­oldalának főkortesei az osztozkodásnál sem vesz­ve össze, ki-ki beéri a három évi képviselőig felével. Kár volt Vályi Pálnak a korteseknek ily példás dolgokat produkáló tervezeteit még oly kér­déssel is bolygatni, hogy miért léptetik gr. Teleky Domokost és ott, a felső kerületben fel, hol utol­jára elbukék? Erre nem is nyert Vályi Pál kielé­gítő választ a rendezőktől. Megkapja tőlünk: pri­or­o, hogy Tolnay Gábornak utcunque plausibilia visszaléptetésére ürügy találtassák , mert R­­­é­­dey István gr. vagy Nagy Samu „nagy tehetsé­gei“ előtt csak nem léphet úgy vissza, hogy a do­log tréfás színezetet ne nyerjen; secundo, mivel a felső kerületben a síkra kilépendő balközépi je­lölttel csakis Teleky Domokos zászlója alatt mer­nek diadalra számíthatni. De bennem is támadt a Nagy Samu úr nyi­latkozatára egy kérdés: ha a marosszéki törvény­szék elnöke „egész munkásságát a végre­hajtó törvénykezés terén kívánja érvé­nyesíteni“, miként fogadhatja el az országgyű­­­­lésnek bár első szakára a képviselőséget? S miért nem renunciál már most a gróf Rhédey javára, kinek a végrehajtó törvénykezés terén semmi, vagy legalább semmi aktiv szereplése, s ki tehetségé­nek összes tőkéjét a törvényhozásnál kívánja hasz­nosítai ? Képviselőség az országgyűlés első szakára e­ső kívánság munkásságát a végrehajtó törvényke­zés terén érvényesítői, e kettő igy együtt miné­­künk felette rejtélyes. Marosszéker Orindur, er­klären Sie mir diesen Zwiespalt der Natur? — A m. vásárhelyi központi bizottmány f. hó 26 án tartott ülésében elhatározta, hogy az előleges munkálatok megtétele után, az összeíró bizottmányok február 16 án kezdik meg nyilvános működésüket. (Sz.­H) Furcsaságok. Hogy mi módon fordítja ki az ,,Esti Lap“ a mi hireteket, mikor azokból saját pártjának kell ferditgetések nélkü­l úgy sem termő reklámot gyár­tani, annak közelebbről adtuk példáját. De ezen kifordításainál is jelesebbek műfor­dításai. A „Siebenbürgische Blätter“ szóról szóra a következő hírt hozza: „Zwei Kompagnien von Hartmann-Infanterie sind am 18. Jänner von Hermaunstadt nach Hatzeg abmarschirt, um die behördlichen Vorkehrungen gegen die Weiterverbreitung der im Hunyader Ko­­mitate in erschreckender Weise wüthenden Vieh seuche zu unterstützen.“ Mi magyar fordításban azt teszi: „A Hart­erek nem jutnak eszünkbe; az akadémia olajber­keit látva, feledjük az Agorát és a Pyreust. Fél istenek nemzedékéről álmodozunk, s nem tudjuk magunkkal elhitetni, hogy ha a hajdani görögök ma élénkbe jönnének, talán éppen oly kevéssé ör­vendenénk, mint midőn a Pentelikon hegy ösvé­nyének valamely kanyarulatánál egy bokorból fegy­­vercső csillámlik elénk, s a rabló hangos „Stássa!“ „megállj!“ kiáltása a classicus reminiscen­­tiák minden magasztosságát azonnal kiűzi elménk­ből Az, ki az egykori Hellast a jelenlegiben ke­resi, bizonyára sok képzeletileg megalkotott szép képet fog a valóság durva kezei közt széttépve szemlélni, de éppen abban áll a jelenkor ismere­tének valódi becse, miszerint megőriz bennünket a múlt idealizálásától s a „most“ tükrében a „haj­dan“ t ismerteti föl velünk. Tagadni nem lehet hogy sok minden elenyészett. Az elhagyatott álla­potban levő akadémia falai között nem gondolkozik többé Plato az emberi lét legfőbb rejtélyeinek meg­oldásáról; az isteni szikra, mely egykor Skopas vésőjét s Apelles ecsetjét átható, kialudott; a mű­vészi alkotás és teremtő eszmélés kora elenyészett,­­ a szellem, mely hajdan az európai civilisationak csatákat nyert meg, a smyrnai és odessai kereske­­dőházak „comptoir“-jaiba költözött.­ De ezen áta­lakulás egy történelmi szükségességű törvény által történt. Szépség és dicsőség nem egyeseknek, ha­nem a világnak tulajdona. A mesterművek, melye­ket az antik szellem s a művészet és tudomány terén hátrahagyott, az egész emberiségnek őrükre közös tulajdona, egy fényes ékszer jön, mely a legkésőbbi idők sötétjéig az emberiségnek Hellas­­ban élt tavaszára emlékeztetni s minden érző ke­peit az igaz és szép iránt lelkesedéssel eltölteni fog. (Vígé.) „Zaua-gyalogság két százada Január 18-án Nagy Szebenből Hátszegre indult, hogy a Hunyadmegyé­­ben ijesztő mérvben döhöngő marhavész tovaterje­dése elleni hatósági intézkedéseket támogassa.“ Az „Esti Lap“ ban azonban igy üt ki e fordítás: n­— Azon izgatások közt, melyeket Er­dély rolván lakossága közt a megkegyelmezett pro­­nunciamentósok és elvtársaik folyvást űznek, nem csoda, ha a szegény nép maholnap nem tudja, mi­­hez tartani magát. Addig hirdetik, hogy a megho­zott törvények de jure nem azok, mi következmé­nye az, mit a „Lieb. Bl.“ Hátszegről ir, hogy t. i. a roma 11 ajkú lakosság megtagadta az adófizetést H a b. Harttraan ezredből két század rendeltetett ki a hatóságok támogatására.“ Ajánljuk az „Üstökösének egyaránt a mű­fordítást, mint Lttgewakkeri rovatába. A „Székely Hí­rl­ap“ utolsó számából ír­juk ki e pár sort: „Érdemleges válasznak nem tarthattuk azt, hogy Tisza védelme helyett Szász Bélát támadták meg nagyon indiscret módon, ho­lott most az állitatik, hogy hallgattak . Ezen sorok a „M. P.“ „furcsájának“ vannak czimezve. Lap fordultával ennyit Szász Bélának, mint a „Székely Hírlap“ szerkesztőjének: Ugyan mifé­le védelemre szorult Tisza azon sértésre számított gorombaság ellen, hogy ő testszerént bátyja ugyan Tisza Kálmánnak, de észtehetség szerint öcscse ? Mi érdemleges analysise ez a tordai be­szédnek ? S mi­­­n d­is c r­e t­io van abban, ha azon szer­kesztője, kinek lapjában ily gyöngéd lovagi­asságot tanúsituak az ellenfél iránt, reá idézik a névtelenül bár, de nyilt titokként az Ötollából folyt P. Naplós czikket ? Az Önök sérthetlen személye ellen ez in­discret támadás, de az discret és illő eljárás volt az Önök firmája alatt megjelent és megbukott „Sz. K.“ ben odacsavarni a Mátray Ernő által tárgyila­gosan vitt polémiát, hogy őt irodalmi zsoldosként mutatták be. S még Önök játszik a „gyöngéd kolle­gákat“? * * * Hogy miről hallgattunk túlságos discre­­tióból? Ezt nem akarja a „Sz. H.“ (—sz) szó megérteni. Tehát legyen megmagyarázva. Jelent meg Maros Vásárhelyit egy lap, mely három kollégiumi tanár firmája alatt adta ki elő­fizetési felhívásait, és suo tempore belekotytyant a ,M. Polgár“ prienumerationalis ügyeibe is. Ez a lapocska nagyszerű halált hala. S nem minden részvét nélkül szállott alá a sirba, mivel érdeklődének irányában azon előfizetők, kik­ben maradt előfizetési pénzeiket nem igen voltak hajlan­dók azon lap temetési költségeire szánni. Az előfizetők a megszűnt lap által pénzek ügyében a régi szerkesztőhöz utasíttattak, ki a szeptember végén megszűnt újságot három hóval előbb odahagyta. A régi szerkesztő kinyilatkoztatta erre a „M. Polgáriban, hogy hozzá bizony híjába utasí­tották a ki nem elégített előfizetőket, mert ő rég megvált ama lapocskától és mi köze se maradt ahhoz. A régi szerkesztő e nyilatkozatára pedig egy sorral nem tartották érdemesnek az érdekeltek válaszolni. S az előfizetők? Az irodalom iránti hitelben ilyeténkép erősödve a nagy harang fizetéseibe vet­­heték bizalmukat. S ezt úgy nevezik discret irodalmi eljárás. Ezek az urak érthetik a discretiót. A gyáva Falstaff nagyon mulatságos, midőn szájában a vitézséget pengeti. Hát még az ily discret Pallstaffok, midőn a ne nyúlj hozzám nim busában kivánnak szerepelni" Mi zaj riad, mi nép tolong, Alpár határidőn? Egy tarka csapatban derék szabadelvű alkot­mányos emberek, a szentszékekkel lekenyerezett klerikális csürbével, magas aristokraták, kik min­ifge­n hitben ringatódznak, hogy rajtok kezdődik az ember és bokáig érő konservativ ezopr: e vegyes had nevezi magát a választások előtt Deákpártnak, mindnyáját összeelegyiti a balközép szabadelvű, s demokrat programja elleni szenv. Hogy is mondta Heine: Hoch Adel und die Klerisei Schrien Uber Pöbelraserei Und Tollwuth aller Demokraten. Woher das rührt? Ist flugs errathen: Die Compagnie tbut sich verratben. Tiszai Kálmán beszélte vá­lasztóihoz, tisztelt választók! Azon jeles beszédet, mely­­ey®1 itt fogadtak, s melynek hazafias érzelmet ta­­ní­­tó szavai meleg viszhangra találtak keblem­­ben­­ — azon nagyszerű és lelkes fogadást, mely­be­, midőn tegnap előtt e derék és általam an­­­nyira szeretett városba jöttem, meglepték; — a felszólítást, melyet ezen választó kerületnek, — melyet már kétszer képviseltem, a választói, kül­­­­dötteik által a képviselőség újbóli elvállalása iránt hozzám intézni m­éltóztattak , talán önámítás nél­kül magyarázhatom úgy, mint a múltba követett, szerény és nem nagy horderejű, de tiszta meggyő­ződésem sugalla eljárásom felett kimondott he­lyeslést. Mindamellet azonban, hogy ily módon meg­előzték a t. választók azon óhajtásom valósulását, hogy körükben megjelenve, most a megbizatás lejártával megköszönjem a bizalmat, melylyel há­rom évvel ezelőtt megajándékoztak, és számot ad­jak annak folytán követett működésemről, még­sem lehetett arról lemondanom, hogy azt telje­sítsem. Fogadják most köszönetemet azért is, hogy ezt nekem lehetővé tették. Részemről — miként ezt már tisztelt küldöt­teiknek is kijelentettem — most is teljes őszinte­séggel kijelentem, hogy ha bizalmukkal megaján­dékozván, ismét képviselőjükké választanak, sze­rencsésnek érzendem magamat. Szerencsésnek, nem­ azért, hogy képviselő leszek, mert a képviselői pá­lya arra nézve, ki lelkiismeretesen megfontolja a teendőket, nehéz, tövises, és sok kellemetlnséggel jár; de szerencsésnek azért, hogy bizalmukat meg­nyertem. Hogy azonban e bizalom becsét teljes mér­tékben élvezhessem, szükséges, hogy elveimet, né­zeteimet, meggyőződésemet teljes őszinteséggel ki­zárjam önök előtt, mert magam érdektelennek ítél­ném magamat ezen bizalomra, ha azt meggyőző­désemnek csak elhallgatásával is mintegy kicsalni látszanám. Hitem szerint ugyanis, a legszebb, a legdi­­csőbb jutalom, melyre a nyilvános pálya emberé­nek vágyni szabad, polgártársainak bizodalma és szeretete; de hogy erre irányzott törekvése jogo­sult legyen, két kötelességet kell okvetlenül telje­sítenie. Az egyik: nyíltan, mentül tágasabb körben megismertetni elvei irányát, meggyőződését. A másik: oly hűséggel ragaszkodni elveihez meggyőződéséhez, hogy ama legnagyobb jutalom­ról is lemondani kész legyen inkább, — szakadjon meg bár szive fájdalmában,­ — mint hűtlenné len­ni azokhoz. Hallgassák meg tehát kérem a múltban kö­vetett eljárásomról lehetőleg rövid, — bár félek mégis hosszúra nyúló — jelentésemet, melyből kö­vetkeztetve, megítélhetik elveimet, nézeteimet, me­lyeket híven követni a jövőben is szándékozom, s azután ítéljenek a felett, az általam jelzett legna­gyobb jutalommal megajándékozni, vagy annak megvonása által legérzékenyebben sújtani tartanak-e részükről érdemesnek. A jog itt egészen az önöké, egyik csak a kötelesség. Arra azonban mindenesetre kérem, le­gyenek meggyőződve affelől, hogy ha gyenge erőm csekély tehetségem nem engedték, is hogy megte­gyem mindazt, mit az édes haza érdekében meg­tenni kellett volna, az akarat erre bennem soha sem hiányzott: legyenek meggyőződve affelül hogy ha nem bírtam is a sok nehézség közepette mindig jól választani meg az utat, melyen halad­nom kelljen: az egyedüli szempont, melyből teen­dőim iránt határoztam, a haza java volt. Részletesen, lépésről lépésre előadni, mi e három év folytán az országgyűlésen és részben az által történt, egy beszéd szűk körében képes nem vagyok, de hiszen felesleges lenne az, miután önök tisztelt választók, a közügyek iránti érdekelt­ségüknél fogva bizonynyal folytonos figyelemmel kísérték a dolgok menetét. Én csak a legfőbb mozzanatokra szorítkozom, és azok közül is kivált azokra, melyek az országgyűlési pártok végleges megalakulására döntő befolyást gyakoroltak a múlt­ban, s melyek szerint meg lehet ítélni azoknak el­veit, irányát, eljárását, meg az alapot, a melyen állanak. Midőn 1865-ben az országgyűlésre felmen­tünk, voltak ugyan és nyilván voltak is eltérő né­zetek, s egyes kérdéseknél lehetett a jövendő pár­tok alakját mintegy kidomborodva látni; de végle­gesen megalakult, egymástól tisztán elválasztott pártok nem léteztek, és nem is léteztek akkor, mi­dőn a legfőbb, a mindenekfeletti kérdést illetőleg, a kiegyenlítés iránti óhajtás kifejezése mellett, a későbbi többség és a későbbi kisebbség egyiránt az ország alkotmányos jogai és törvényes függet­lenségének visszaállítása iránti kívánságát hangoz­tatta. Deák Ferencz politikáját ellenezni e tekin­tetben akkor, midőn 1866 elején az ország a nem­­zet összes jogainak visszaállítását követelte; mi­dőn az opportunitás politikáját s az azt védők ér­veit remek beszédében tönkre verte, valóban sem­mi oka sem lehetett annak, ki maga is ezen jogok teljes visszaállítását kívánta. Így tehát, ha voltak is, mint mondani, eltérő nézetek, a pártok tisztán, véglegesen elkülönítve nem valának. Eljött azonban mihamar az idő, midőn ennek be kellett következnie; el akkor, midőn a többség, — hogy a kínálkozó eredményeket mihamarább birtokba vehesse — a jog teréről az opportunitás terére lépett; el a közösen érdeklő viszonyok fe­letti előleges tárgyalásoknál az 1867-dik évi XII ik t. ez. előkészítése alkalmával. Tisztelem én t. választók mindenkinek meg* * * * — 50­12 Janu­ár 29

Next