Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-01-13 / 6. szám

­ T­ARCZA. A clasMÍcismus bukása. (Irodalom­történeti vázlat francziai kútfők után.) L.......fy A... 1—tol. (Vége.) A júliusi forradalom egyedül a kormányzó­személyzetet változtatá meg, anélkül, hogy a tár­sasviszonyokat érintette volna. A társadalom meg­tartá formáit, s evvel a restauratio elvei és szoká­sai is megmaradtak; ezeket a júliusi forradalom szintúgy szentesítette; mig a régi nemességet hi­vatalaiból s befolyásos helyeiből kifordította, addig a sértett kedélyekben új tű­zre lobbanta az elteme­tett osztályigényeket és előítéleteket, s utat indí­tott az uj pénz- és börzeemberek felfuvalkodott gőgjének. Sok főnemes­ család, mely czimerét a Bourbonok alatt rejtőkben tartá; „a három nap“ eseményei után nem késett megsárgult családfáját s penészesedni kezdő okleveleit előszedni; az urias „Saint Germain“ külváros, melynek elzárt udvarai­ban, már a gyom üti fel magát, újra megnyitá fé­nyes termeit a polgárkirályság újdonsült nemesséb­­­e ellenébe. Ezek nyomán haladt a köznemesség, mely szinte iparkodók képnagyságát érvényesíteni, s a csúszó mászó faj minél kényelmetlenebbül érzi maggát az udvar s a felsőbb társaságok légkörében, annál fontosabb és merevebb tekintélyt vett fel családja a azok iránt, kiket a rész sors hatáskö­rükbe sodrott. A tőzséreknél és gyárosoknál egész szenvedélyt kezdett válni a czimerekkeli fényelgés a olvassuk az­ idők íróitól, hogy meggazdagodott czipészek és gyertyaöntők grófi koronát hímzettek zsebkendőikre s ragasztottak kapuik felé. S ime, oly sok véres forradalmak után, mik minden ren­det egyenlősiteni, minden szabadalmat kiirtani tö­rekedtek,s egyszerre Csak egy egész uj világa tűnt elő a kiváltságoknak, s egy helyett négyféle nemességre találunk, melyek magas fallal elvá­tét és természetet annyira, gyakran a classicismus iránynak éppen a másik végletébe esett. Az írók átfürkészték lovag, szerzetes és a pá­paság korát, felépíték a régi tornyokat és várromo­kat, s a költők a középkor erkölcseit énekelték. Le valanak festve a régi Párizs tolvajfészkei, a re­meteség bűvhelyei s a lovagkor, bűn és koldusko­dás minden barlangjai. Felkeltek sírjaikból a titok­teljes aranycsinálók, korhely troubadurok, az erény­­hősök s az inquisitio kinvallásai, egyszóval, min­den borzadalmas szereplői a sötét középkornak. Azonban ezen túlh­ajlások és féktelenségek daczára is a franczia irodalom ezen iskolával igen sokat nyert szóptani tekintetben, s gyors tényező­vé vált jelenlegi világszerű jelentőségének. Harmadik évi folyam. ___________ ______ __ ddk ^/ám Kolozsvárit, szereda január 13.­­ Előfizetési feltételek: ^ S2 MAGYAR POLG AR Szerkesztőség és kiadóhivatal: DA I T rp T 17 4 f I * i. Monostor utcza L ll4* *latt- £ U J.J 1 £ £ IV' Jj J f Ötször hasábozott sor ára _ Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­­­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel. gyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamoszjvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárot:­ Stein János és Dem­i­sz László. KOLOZSVÁR, JANUÁR 12. Legújabb távirati tudósítás. Zágráb, jan. 10. A báni conferencia elha­tározta, hogy a bán kizárólag a tartománygyű­lés­nek felelős. Az indítványozott államtitkárok helyett báni tanácsosok, mint osztályfőnökök fognak kine­veztetni. Konstantinápoly, jan. 10. Az ide érkezett görög „kék könyv“ a volt görög követ Delijannis kormányához intézett leveleit közli, melyben ez az orosz követtel folytatott alkudozásairól tudósít. E szerint az orosz követ többször nyilvánítá, misze­rint bármit tegyen is a görög kormány, Törökor­szág nem merészel ellene szegülni. Bécsi ágro jan. 12 én Arany 6.68­/1 Ezüst 117.75. Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz­— 70.50. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.­ pénz 152.80. áru 153.50. Reflexiók. IV. (MD.) Félszegség, ellentmondás a gya­korlat mezején resultatuma az oly politiká­nak, mely sociális politikájában irányelvül, alapul elfogadja a magyar nemzetisé­get, de az alkotmány alapját e nemzetiség által postulatumként feltételezett álladalmi önállóságra visszavezetni utalja. Innét a De­ák-párt azon visszássága, hogy társadalmi közéletünknek, iskoláinknak, hatósági éle­tünknek magyarosodásán a balközép­pel együtt ernyedetlenül munkál, míg azalatt más irányban, a hadügy terén a nemzeti irányt cserben hagyva, a magyar állam véd­­erejére önmaga üti a nemzetiségünknek ko­rántsem megfelelő osztrák-magyar bélyeget, önmaga nemzetietleníti el a katonaság sorai­ba lépő ifjút, ki magyar hazája védelmét idegen vezényszóra tanulja. A 67-es közjogi alap kérlelhetlen logi­kája sodorja el a többségi politikát minde­nütt, hol ez társadalmi politikájának nem­zeti irányától eltérő, sőt vajmi gyakran ellenkező irányban halad. Ez tényezője el­lentmondásainak, szülője félszegségeinek és zsibbasztója gyakran a nemzetiség emelésé­re, felvirágoztatására más téren működő ne­mes ereje legjavának. S mint a föld állan­dóan működő központi vonzereje minden sajátjával nem azonos irányzatra folyton el­­térítőleg hat, s minden erőnek működését a központ felé vonzólag tereli, így a közjogi alap irányzata is áthatja a nemzet anyag- és szellemereji működésének minden ízét. Nem-e világosan bizonyítja a szellemi erők dynamikája, hogy a közjogi alap irányzata a társadalmi erők egy részére zsibbasz­­tólag munkál, migyen irányzataik nem egy-­­­beesők? Hogy a nemzetiségünk emelé-­­­sére irányzott sociális mozgalom, pezsgő élet­­­mozgás tetemes mérvét a nemzeti önállóság­­tól heterogén közösügyi jogalap emészti, s zsibbasztja mindaddig, mig e közjogi alap nemzetiségi irányzatává nem tereltetik ? S a pártnak, mely államéletünk e fer­­­deségét, a közjogi alap s társadalmi politi­kánk irányzatai különbségét átérti, mely be­látja, hogy e visszás szellemélet tévköréből a magyar államéletet csak a mai közjogi alap ferde irányzatának javítása menti k­i e pártnnk első feladata a közjog másítására irányzott működésénél nem lehet egyéb. Ezért a magyar nemzetiség érdekeinek politikája a balközépi politika. Maga a közjogi alap kérdése az állam­­rendszer szabadelvűsége körül forogván, köny­­nyű eligazodnunk a szemrehányások alapos­sága fölött, mikkel a balközép és jobbkö­zép — a forradalmi stagnáló pártokat tekin­teten kívül hagyják — egymást kölcsönösen illetik. A jobboldal némelyei azzal vélik a köz­jogi oppositio jogosult létét, czélszerüsését s relativ helyességét megdönteni, hogy az annak alapján álló ellenzék mindenkor és mindenben a közösügyi alkotmány deleida Carthagójára térve vissza, a társadalmi re­form szabadelvű keresztülvitele körül kellő erőt nem érvényesíthet, s így más irány­ban pazarlott munkája a liberális eszmék retic­­sálására, ha nem is teljesen meddő, de min­denesetre gyengült. Mindez illő plausibilitással mondatik el naponta a jobboldali politikai sajtóban, de teljesen veszti horderejét, ha meggondolják, hogy a szabadelvűbb közjogi alap ellen­­zéke, már mint ilyen is csak a szabadelvi­­ségnek tesz szolgálatot, midőn a társadami reform épületét liberális, az állami szabad egyéniség rendszerére fektetett alkotmányra törekszik felépitni, s hogy a liberális reform ellene nem az, ki e reformműnek szilárdsá­­got egyedül biztosító közjogi viszony lé­tesítésén munkál, hanem, ki ennek létezé­sébe, mint a jobboldal akadályt, gátat tor­lasztva, egymás felé rakva, egymáshoz illesztve egymásnak megsemmisítésére késznek mutatkozott. Az irodalom reformjának magva ezen kor szellemében volt elhintve, s mint mindenben, úgy ebben is a cselekvő és életerő kelt ki a régi tes­­pedésből, a classicusok, melyek közt Corneille és Racine, később Voltaire tündöklőit, kik hitvallásul Aristoteles három egységet vallottak, a XVII. és XVIII. században­ kiváltsággal bírtak, a görög és római drámát választva példányul, annak egysze­rűségéhez ragaszkodtak, belőle minden természet­­felettit kitörölve, de a hibát követték el akkor, mi­dőn a drámát meghatározott törvények közé szok­­­ták, s azontúl egy lépést sem engedtek meg ma­guknak, s igy minden nemzeti elemet és sajátsá­­got nélkülözve, terük a nemzeti szellemen kívül,­­ sőt gyakran az életen is túlesvén, kihalt, kopár volt. Hü ti­kje a Lajosok korának, mely maga sem vala más élettelen formák, feszes etiquett­ek koránál. Hugó Viktor teremtő ereje vola az első, mely ezen korlátokat ledönté, s mestere lett a ro­man­ticai iskolának, s a régi görögök Shakes­peare s a spanyol dramaticusok munkáiból egé­szen ellenkező fogalmat vont ki, sem a görög, sem a római drámákat nem tartó példányoknak, hanem az életet használta forrásul Átölelte magas szel­leme az egész emberiség korát, s a mindennapi élettel együtt belevonta művészete körébe, lerázta a három egység bilincseit s a valódi életből­­ vett embereket, érzelmeket, személyeket, innét vet­te az erényt és a bűnt. S ezzel a classicis­mus bukása határozottan bekövetke­zett. A franczia irodalom újjászületve emelkedik ki sírjából, a minták, tekintélyek el nem ismert többé, csak önmagát tartó önállónak, keresztültört minden korlátot, felvett magába minden elemet és szint a spanyol bonyolítások cselszövényeit, az an­gol hamot és mélységet, sőt még a német böl­­cselkedés derengéseit is. Felzuditá az emberi ke­belnek minden szenvedélyeit, s a társadalom min- i den viszonyát alkalmazta; megmezteleníté az éle-­­­dit, s igy közvetve maga a társadalmi sza­­badelvüség ügyének szilárd alapra fektetése ellen tör. Boldogabb országokban, melyeknél meg­szilárdult alkotmányos lét és minden kérdé­sen felülálló álladalmi önállóság mellett a közjogi kérdések nema mind megannyi pro­blémái az álladalmi önállóságnak és függet­len nemzeti létnek, ily országokban jogosult lehet a közjogi oppositio ellen emelt fen­tebbi vád. Igen, mert ott minden párt az önálló álladalmiság szabadelvű, s a függetlenségi alkotmány szilárd alapján áll, s az ellenzék és kormánypárt felosztási alapját a függet­len álladalmiság kérdései nem alkotják soha. A wigh miben sem nemzetibb a torynál, a moderados az exaltadosnál vagy progres­­sistánál, a haladó német a junkernél, mert Anglia, Spanyolország és Németország ön­állósága tények, s többé nem közjogi kér­dések, s a külkapcsok által szabad fejtésé­ben miként sem gátolt ez államok alkotmány­kérdései nem a szabadelvű önállóság problé­mái többé. A mi nemzetiségi, álladalmi önállósá­gunk még mai napság nagy részben csak eszme, melynek realizálását, közjogi elv, melynek kivitelét, alkotmányos kiküzdé­sét az idővel benne és általa leghatályosban gyökeredző szabadelvű haladás ügye teszi ellenzékünk kötelmévé. Ne vonjunk tehát a magyarországi köz­jogi oppositio,­­ a külföld ilynemű ellenzéke közt analógiát. Míg amott a közjogi ellen­zék lehet mellékes problémákból, avagy leg­feljebb államrendszeri fogalomkülönbségek­­ből sarjadzik, nálunk a nemzetiség s önálló álladalmiság, lét vagy nemzeti nagy kérdé­se ez. Furcsaságok. A Királyhágón túl a központi választási bizott­ságok elnöke az alispán, s így választott tiszt­viselő. A belügyminiszernek a választási előmunká­latokat szabályzó közelebbről leküldött irata értel­mében a Királyhágón innen szervezendő központi bizottmányok elnöke a kormány által kine­vezett főtisztviselő leend. Talán az uniális analógia kivánja ezt így? — Avagy a kormány demostrálni akarja, hogy a választási munkálatokba a Királyhágón innen leg­kevésbé akar beleavatkozni? Görögország hajdan és most. Mendelssohn-Hartboldg­­ nyomán. III. (dr.) Ha úgy tetszik olvasóinknak is, köves­sü­k egy utazó lépteit, ki Acarnania vagy Aetolia vadonjain áthatolván, majd patakok medrében haladott fölfelé, majd pedig meredek hegyormokon szállott alá s a nap erőfeszítéseitől kimerülve nyugalom és felüdülés után vágyódik. A távolból egy pásztornak világa csillámlik eléje, s csakhamar a táj classicus lakóinak zaja üdvözli őt a közeledő óriási kutyákban, melyek ellen csak úgy védel­mezheti magát, mint egykor Cumáus, köveket vetvén az „örökké orditozók“-ra. Belépve az ala­­csony kapubejáraton, ab­lak ura, a pásztor valódi homeri vendégszeretettel mondja neki az „Isten hozottját. Benn a tűz körül egy csapat armatol, marezona, vad tekintetű hadfiak tanyáznak; festői öltözetükre, a vörös féreg , gazdag ékitései övük­ben csillogó fegyvereik, s fedős fustanelláikra a tűz vet fényes világot. A belépőt vidám, hangos üdvözlet fogadja; felszólítják őt, hogy lásson a tűzhelyen készülő ételekhez, s megosztják vele a A jelen évi deczember 10 kére Rómába egy­behívott „concilium oecumenicum“ előtt hasábokon át öntötték a klerikusi lapok a tisztán az eddigi főpapi zsinatok fensége eseményeinek elsorolá­sára, nyárson sült bárány legjobb falatjait. Aztán, mint egykor a béljóslatok alkalmával Kaldhas és Tire­­sias, komoly tekintettel egy öreg lép a tűz elé, megvizsgálja az állat lapcsontját s az armatol­ok­­nak legközelebbi vállalatukhoz szerencsét és zsák­mányt jövendöl. A gyermekek a bárány csontjai­val ugyanazon játékot játszák, mely egykor Pat­­roklusra részt hozott. A haziur a­laknak egyik szögletéből bort hoz elé, hol azt pincze hiányában szurok — vagy gyantával bevont tömlőkben tart­ják. Természetesen, ha azon börtömlő szőlő nedve melyet Odysseus Maon-tól Enanthes fiától aján­dékba kapott, hasonló izó volt a jelenlegihez, nem igen irigyelné a megajándékozottat valamely bor­­ismerőnk, s aligha jónak találná Polyphem cyclops ízlését, ki ilyféle ital után annyira sóvárgott. Azon­ban a „bérezek gyermekei között nem is kereshet­jük az európai fényűzés ingyenczkedéseit s ha szintén a keserű ital s a legfeljebb olajgyümölcs és kecskesajttal fűszerezett egyszerű lakoma nem igen kelti föl bennünk az óhajt, hogy egész éle­tünket ily primitív viszonyok közt töltsük el, mégis felejthetlen, visszaemlékezésekben gazdag órákat nyújtanak nekünk a természet azon egyszerű fiai , ha értekezésünk alatt tarka változatosságban barez és szerelmi dalok, bátor kalandok, s legyő­zött szívek emlékei hangzanak fel, viszszahelyezet­­teknek érezzük magunkat azon időkbe, midőn a vak költő megéneklé a tizéves harczot, mely Görögország legszebb szemeiért annyi, hősnek idézé elő kora halálát! A görögországi életnek legfőbb élvezete abban fekszik, hogy a rég letűnt idők, a homeri kor emlékei naponkint megújulnak szeme­ink előtt. Nemcsak külsőleg a mai armatol­ok megpillan­tásánál hősei, nemcsak a vízpartokon kövekkel mosogató lányok idézik föl emlékünkben Nausikaa képét: a belső mag, az emberi kebel legmélyebb érzelme is évszázadok viharai között változatlanul maradt. Az élet érzéke, a reális világ iránti fogé­konyság még mindig a régi; az újgörögöket is kérjük a „Pesti Napló“-t, ne legyen any­nyira tréfás. Őszintén t. kollegánk csodálkozását jelenté ki közelebbről a fölött, hogy a „M. Polgár“ a fő­kormányszék „schmerlingista hivatalnokait“ pártfo­gása alá vette. A „M. Polgárinak ez sohasem járt esze ágá­­ban. Csak azt találta furcsának, hogy a kormány, mely a grófi és bárói hivatalnokokra akár schmerlingisták voltak légyen, akár, nem minden két­kedés nélkül kiönté a kitüntetések bőségszaruját, a polgári származásúaknak véknyabban juttatott malasztjából, ha ezek tehetség tekintetében ép annyira magasítottak azok fölé, mint ők születé­sükkel. Ne szentszékeskedjünk, akarom mondani ne jezsuitáskodjunk ily félrecsavarásokkal­­. kollega, ha mint Noé jó fiai Szem és Jáfet, önök is befedik miniszeratyáiknak aristokratikus meztelensé­geit. * * Nehogy a „K. Közlöny“ szerint a „Fur­csaságok írója önmagát ostorozza“ kijelentjük, hogy a „K. Közlöny“ pártja verseményei közzül nem a „pénz érkezett a külföldről Tiszának“ versre büszke, hanem a következő kettőre, miket az ár­tatlan, s az „insinuátióktól óvakodó“ kollega jónak látott közzé tenni: Tiszába már nincs mit bíznunk, Hittünk neki, de csalódtunk, (le­velei És ismét: Veres Dénes s Maurer nyomdokán, Okos polgár nem indul meg Tordán. (le velek.) Megjegyezzük e mellé, hogy az utolsó vers felmagasztaló „fel­velők“ reframnjét a „K. K.“ „le­velek“-re ferdítvén poétáit is — egyik köze­lebbi kifejezésével élve — akadémiai fenségre emelte. * * * A „K. K.“ irtózik, mint kijelenté a gyanú­sításból. Meghisszük neki. De mit mondjunk a következő passusára: „Tisza László 1865-ben Deák-párti pro­grammal választatta meg magát, de az országgyűlésen átcsapott a baloldal­hoz“? Ez csak rágalom és nem gyanúsítás. A rágalomtól nem irtózik a „K. K.“ mimosa pu­­d­­­cáj­a. • * «

Next