Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-02-14 / 20. szám

20-ik szám. Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre .......................... frt — kr. Félévre........................6 * — „ Negyedévre .... 3 „ — „ H>'.v inként ..... 1 „ — „ Megjelenik lietenkint héromeror: Vasárnap, Szerdán és Pénteke­n. Kolozsvárt!, vasárnap február 14. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt.MAGYAR POLGÁR POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor Ara­d __ Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kv. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krómer Sámuel, Enyeden: Vokál János, Kordán: O. Papp Miklós. Szamosujvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein J.­és Demjén L. M.­Vásárhelyit: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 13. Legújabb távirati tudósítások. Bukarest, febr. 11. Minthogy a fejedelem a kormány demissióját nem akarta elfogadni, mind­két kamara tegnap egy fejedelmi decretum által feloszlattatot. A kamarák feloszlatásának hírére Jassyban általános lelkesedés tört ki; a várost fényesen kivilágíták. London, febr. 12. A külügyi hivatal egy sürgönyt kapott Athénből, mely szerint, a görög kormány válasza a conferenţia határozataira minden tekintetben kielégítő. Paris, febr. 12. Athénből hivatalosan jelen­tik. „A cabinet megalakult: Zaimis elnök- és bel- Ügy, Satzos hadügy, Avierinos pénzügy, Petrolis igazságügy, Sarabas tanügy, Trinketta tengerészet, Delijannia külügyérekből Bécsi ágro febr. 14 én Arany 5.70 Ezüst 118.75. Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 74.—. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Kolozsvár, feb. 13. A Mocsonyi-féle temesvári értekezletnek még csak h­atárzatai fekü­sznek előttünk, s ezen gyűlés lefolyása részleteit még nem ismerjük. Nagy horderőt az egész erőlködésnek nem tulajdonítank, lehetetlen azonban elhall­gatnunk bámulatunkat ezen határozatok né­melyike, s leginkább a felett, hogy — a tu­dósítás szerint két nemzetiséghez tartozó — minden megbízatás nélküli 150 egyén, mi­ként merészkedik szent István birodalma nem magyar ajkú egyetemes népessége nevében oly hetykén szólni s határozgatni. Mi valamint a különböző rangban, úgy a különböző nemzetiségbeni születést sem tekinthetjük, s nem is tekintettük soha ha­zánkfiainál bűn- vagy érdemnek, s támoga­tásunkat soha meg nem adtuk vagy meg nem vontuk bárkitől is csak azért, hogy grófnak vagy polgárnak, románnak vagy magyarnak született, s ezt tenni ezután is csak elvek alapján fogjuk. Hogy azonban valakit elvrokonunknak ismerjünk el, fökötelessége tisztelni szent István birodalmának integritását, határait, mert került legyen valaki bárhonnan, s ha­­sonlítnának elvei különben bármennyire a üdeinkhez, határozott ellenzésünkre, s ha kel­lene visszautasunkra találna minden oly tö­rekvése, mely e határokat megszaggatni, vagy hazánkból, bár e határokon belől is, egy laza foederált államot akarna alkotni. Ne higgje hát Temesvár 150-re sem, hogy mi határozata 4-, 6- és 7-ik — a febr. 10-ki esti „Hon“ szerint — pontja által fél­revezetve, őket sietnénk elvrokonokul keb­lünkre ölelni. Nem tehetjük azt azokkal, kik nem azon általános elvek összeségének megfon­tolásából akarnak egy vagy más párthoz csatlakozni, melyek e haza minden lakói boldogságát feltételezik, de sőt egyenesen kimondják, hogy ezen feltételeknek csakis egyike a nemzetiség körül képezendő párt­juk a magyar pártokkal semminemű közös­ségben nem állati­. Ily egyénekkel, kik az egyetemes bol­dogság összes eszközeinek, — tagadhatlanul fontos — de csak egy részét emelik az egész földbe, közönségünk, valamint minden nevet­séges gyanusítás daczára eddig nem volt, ezután sem lehet. Még kevésbbé járulhatna közülünk vala­ki oly párthoz, mely az erdélyi unió­s Hor­­vátországgali kibéküléssel szemben s azok ellen Temesvárit hozott 3-ik és 5-ik pont határozatát alapelvei közé sorozná. E törvények oly kincsei államéletünk­­nek, a­melyek elleni bárminemű támadást minden becsületes hazafinak kötelessége mind­annyiszor a támadók által használt fegyver­hez hasonlóval ugyan, de a legerélyesebben visszautasitani, s mi, kik különben hazánk­ban s törvényeink korlátai közt minden nem­zetiségnek saját nemzete irányábani műkö­dését, haladását szívesen üdvözöljük, mint eddig nem voltunk, ezután sem leszünk utol­sók a túlkapások meggátlásában. Igen kíváncsiak vagyunk megtudni a gyűlés lefolyásának részleteit, mert alig hi­hetjük, hogy e­z pont csak az ott megje­lent 150 egyénnek is egyhangú határzata lenne. De legyen ez bármiként, biztosan vél­jük érezni azt, hogy még a román s szerb testvérek közt is lesznek sokan, kiknek be­látásán egy, a szent István birodalmában la­kó összes nem magyar ajkúnknak, a magyar nemzet tagjai elleni egyesülése hajótörést szenvedene, még biztosabban merjük külö­nösen állítani azt, hogy egy ily lépéshez, hazánk intelliges és hazafias német, tót és horvát lakosai járulni bizonyosan nem fog­nak, mert megfontolják a különbséget, mely az általuk a szent István birodalmában már is élvezett nemzetiségi szabadság és a közt van, melyben Szerbiában a román s Romá­niában a magyar nemzetiség részesül. Mely­hez hasonlótól Isten mentsen is meg mind­nyájunkat. lak, vagy másnemű elhivattatásuk mellett nem is vállalkozhatnak, de mind a két esetben oly helyzet­ben vannak, hogy a honvédségi nagybecsű intéz­­mény sikeres megalakulásához hozzájárulhatnak, hogy erre vonatkozó jelentésüket, utóbb viselt honvédtiszti rangjuk beigazolása, jelen helyzetük kimutatása, s alkalmaztatási kívánságuk határozott kijelentése mellett, folyó hó végéig ezen magyar kir. honvédelmi minisztériumhoz beküldeni igyekez­zenek ; — figyelmeztetvén egyszersmind azon volt honvéd tisztek is, a­kik az elöl érintett körrendelet folytán már eddig jelentkeztek, hogy — ha netalán beküldött kérvényüket a jelen körrendelet értelmé­ben módositandónak találnák, — azt a fennebb kitűzött időre szintén megtegyék. Kelt Budán, 1869. évi febr. hó 9 én. A m. k. honvédelmi minisztériumtól.“ Midőn a honvédelmi minisztériumnak fentebbi rendeletét közli lapunk, nem mulaszthattam el, hogy figyelmeztessem honvéd bajtársaimat , mennyi­re kívánatos, miként a régi honvédség tiszti kará­ból mentél többen, és pedig annak legkitűnőbb tagjai vegyenek szolgálatot az újonnan felállítandó honvédségben. A nemzet köz­hajtása az, hogy Magyarország­nak, a magyar király főparancsnoksága alatt álló magyar hadserege legyen. E köz­hajtásnak kifejezést adtak a legújabb törvények is, különösen az 1867.XII. 11, 12, 13, 14. §§, és az ujonczokat megadó törvények azon §- ai, melyek azt rendelik, hogy a magyar ujon­­czok csak is magyar hadcsapatokba soroztathatnak. A védrendszer megalkotásánál azon aggodal­mak gyakoroltak a döntő körökre befolyást: váljon a magyar hadsereg formaszerinti felállítása nem fogna-e ő Felségének összes hadseregében a mo­narchia biztonságát fenyegető szakadást idézni elé? Figyelembe kellett venni azon körülményt, hogy ezen intézmény keresztülvitele magában a hadsereg magasabb rétegeiben ellenszenvre talál, és figyelembe kellett venni azt is, miszerint a had­seregben szolgáló különböző nemzetiségű tiszteknek joguk van kiérdemlett tiszti állomásuk megtartására, és hogy jelenleg nem létezik elegendő szaktudo­­mányilag kiképezett egyén, kikkel a magyar had­csapatok tisztikarát be lehetne tölteni. Főképen e tekinteteknek tulajdonítható, miként ez irányban nagyobb haladás nem történt, mint az, hogy ő­felsége elrendelni kegyeskedett, miként magyarokból alakíttassanak tüzér ezredek, aknász, utász-zászlóaljak, és kötelességévé tétetett a tisztek­nek, hogy az ezred nyelvét megtanulják. Az egyedüli hadcsapatok, melyek a nemzet jellegét teljes mértékben bírják, a honvédség osztá­lyai, ezeket a magyar zászló, vezényszó, egyenr­u­­ha, és a magyar tisztikar mint kiválóan magyar fegyvereseket fogja kitüntetni. A nemzeti becsület, a magyar nemzet harczi­­as hite neve követeli, hogy a honvédség kitűnő legyen, hogy ez az első háborúban, a­melyben részt fog venni, bebizonyítsa, miként a király és haza hűségesebb és vitézebb barezosokra nem számíthat, mint a magyar honvédség; hogy bebi­zonyítsa, miként ez ő Felsége a király többi bar­­ezossainak becsületes fegyveres társa,ugyimnt­ a homály és köd mögött, belátni a vidéket szélté­ben bolzában. A túlsó oldalon hegy, völgy, város, falu váltakozva sorakoznak egymás mellett vagy egymás után. A tón egy gőzös igyekszik felfelé,­­ az anélkül sem csendes vizet még jobban fel­háborítja; messzi jobbra, csak nehezen kivehetőleg, az anynyira magasztalt Reichenau sziget látszik. A parton Stockborn meglepő szépen veszi ki ma­gát; házai körülbelül ugyanazon nagyságnak, mind cseréppel fedezetek, elütőleg legtöbb kissebb helység­től, tömegesen vannak építve, hogy az egész város kevés helyet foglal el; az öszhangzatot éppen nem zavarja a csaknem középen álló torony, aságát bizonyító színével falának és fedélzetének. Szerte körül minden hely szőlővel van beültetve, a melyet daczára annak, hogy szeretik a bort, és annak, hogy 8—10 évenként rendesen egyszer el szokott fagyni nem látják jónak elfedni; természetes, hogy az bizony aztán csak fedetlen szőlő fedetlen bora. Stockborntól Schaffhausenig a Rajnán eresz­kedtem le. Semmi nevezetesség, semmi nézni való. Egy egy város a folyóra építve, egy egy hid. A jobboldalon töméntelen szőlő, azt egészen elfedve. A balon, növekedő erdők, néha egész a folyóra leereszkedve. Itt ott egy egy omladvány, de csak ritkán, mert a part rendesen nem magas. Schaff­­hausen inkább a jobb parton fekszik, hegyes, völ­­gyes, kinézése ódon. Időnyerés tekintetéből nem mentem bele, hanem a folyót a baloldalon hoszszá­­ban vettem, így gondolkozván: a víz­esés itt van századokon át az volt a magyar, a dynastiára legdöntőbb hadjárataiban. Kell hogy be legyen bizonyítva, miként ezen intézmény magában alkal­mas arra, hogy a törvény megállapította védelmet a törvény szellemében teljesíteni képes. Ha ez, a­mint nem kétlem, be fog következni, akkor a fentebb említett aggodalmak magában el fognak enyészni, és teljesítésbe menend a nemzet forró óhajtása: meg lesz a magyar hadsereg. Azért­ azon bajtársak, kiknek viszonyai csak némileg engedik, mentél nagyobb számmal lépje­nek be, ha­bár csak néhány évre is, a honvédség­be, akár az állandó keretekbe, akár a szabadsá­golt állományba, hogy meghonosuljon azon szellem az új csapatokban is, mely kész áldozni mindent a hazáért és törvényes királyért. Azért : az ifjú nemzedék, mentél számosabban álljon be önként a magyar hadcsapatokba, igye­kezzék mentol fényesebb sikerrel letenni a tiszti vizsgát, hogy tettekben legyen megc­áfolva azon ellenvetés: „magyar hadsereget állítani nem lehet azért, mert nem található elég szakképzettséggel bíró magyar katona­tiszt.“ Ivánka Imre: TÁRCZA. zürich­i vázlatok« im. (Zürich­, január 27 1869. Bizonynyára a kellemetlenségek közül, melye­ket az ember igen könynyen, néha számításán kí­vül,­­önkénytelenül át kell hogy éljen, egyik: a gyalogolás. Hanem az az előnye mindenesetre meg van, hogy legalább nem fázik meg 11 —13 fok hidegben sem, a­mi pedig itt is megtörténnék, ha az ember szekeren utazna, éppen mint más ország­in, mert nem hiszem, hogy Schweiznak e tekin­tetben is előnye lenne; kivéve azt a leggyakrabban előforduló esetet, ha valaki a gőzszekeren találna utazni, mert az itt mindenütt fűtve van. Még egy más hasznában is részesültem a gyalogolásnak, abban t. i. hogy láttam a vidéket Frauenfeldtől Stockhornig, a­mely élvezettől a gőzösön utazó meg van fosztva, minthogy az egyes tárgyak, igen, egész vidékek csak amúgy tűnnek elő, meg el. Igazán, Schweizban utazni még télen sem unalmas. Pedig madár itt sem zeng többé; sem a fa zöld lombjai között (ha valakinek nem jut eszé­be, a fenyőfa tön leveleit lombnak nevezni) a szellő nem susoghat itt sem; sem a szél nem bizonyít több barátságot; sem a nap nem nyájasabb. De Pest, febr. 10. A „Budapesti Közlöny“ ma következő hivata­los közleményt ad közre: „A hivatalos „Budap. Közlöny“ tavaly 298-ik számában deczember 25-kéröl kibocsátott körrende­let kapcsában, s figyelmeztetve egyúttal az illetőket az 1868 dik évi 41-dik tvezikk 11., 12. és 14. íjaira, — fülhivatnak ezennel a volt honvéd hisztek s közölök nevezetesen azok, kik a szaba­dságolt állományba, melynek tagjai béke idején é­venkint csak egyszer, rövid ideig tartó fegyvergyak­­orlatra szólittatnak be, azon időre járandó rendes illeté­kek mellett,­­ felvétetni kívánkoznak, s­­illetőleg mindazok, a­kik kedvezőbb vagyoni viszonyaiknál s tisztviselői vagy akármi más polgári foglalkozá­suknál fogva állandó szolgálatra vagy nem szorul­daczára annak, hogy „a természet a múlt őszszel alulni ment“ lépten-nyomon találkozunk a kedélyes­­ség, megelégedettség, ízlés jeleivel. It­­t a mező, melynek vetései között sorba ültetett fák, leg­gondosabban megtakarítva, különböző módon és irányban görbülnek. Amott egy kert, megforgatott veteményes földe mellett egy pár ki­sposztatorzsa meszsze el-elvirit, békességesen meg­­­érve a bekö­tött, vagy fenyőággal betakart, vagy éppen a föld­re lehajtott rózsafák­, bokrokkal. Od­ébb egy falu, házai szép rendben, mindenütt a le­­ggondosabban takarítva, éppen jókor jönnek a gyermekek az iskolából, legalább tudni fognak egy olyan utazóról beszélni a tatának meg a mamának (azonban nekik csak egyszerűen Vater, Mutter) a­m­ilyent még nem láttak, a faluvégen valaki egy lovat akar eladni: oda gyűlnek a dologhoz értők, járta­tják, megint nézik, aztán beszélgetnek az eladó vagy a versi előnyére vagy hátrányára. Ott egy egyedül álló ház az útszélen, vasrácscsal vagy élők­erttel kerít­ve, valahová menni akarnak, mert az öreg húzza a szekeret a színből, a fejér­ cselédek pedig ráérnek az ablakon kitekinteni. Enynyi változatosság között nem csoda, ha az ember alig veszi észre, hogy lábainál Stockhorn fekszik, előtte pedig a Boden tó (tulajdonképpen a Boden alsó része, nem messze a Rajni­­ kifolyá­sától, az úgy nevezett Alsó tó Unter-Sec) . A hegy­ről, mely Stekborn felett emelkedik, há­la a nap erejének, hogy nehezen elő tudta er­őszako­lni magát közel, tehát a folyó mellett is hamar elérem, s e mellett legalább látom az előkészületeket is t. i. az eséshez. Az idővesztést, hogy '/0 órával később értem czélomhoz, mintha a jobb parton az egyenes után mentem volna, kipótolta az, hogy így a folyót mindenütt láttam. Még el sem hagyja jól a várost, s már is egészszen megváltoztatja természetét. Temérdek sziklák emelkednek a folyó közepén, hol magáno­san, hol csoportosulva. Oly gyorsan rohan tova, hogy elszörnyülködik az utas, miként képesek ama sziklák ott helyükön maradni s nem inkább menni a folyóval lefelé; szinte látni véli az ember, hogy léptenként miként lejt. Mind azt képzeltem, hogy a Rajna is úgy esik, egy ugrással úgy szólva, mint a­hogy a Niagarát szokták festeni, s az út, a­melyet választottam, megerősített e nézetemben. Mert a balparton magas hegyek függenek a folyóra, s a­mint a folyó jobbra görbül, a hegyek is maga­­sulva és meredekülve, hasonlóképp a jobb part is emelkedni kezd, s szinte nem marad egyéb feltevés, minthogy csakugyan úgy esik egy magasabb fekvé­sű hegyes vidékről egy alább fekvő távi róna­­sikra ?! Az ember keble szorul mikor e ponton van, s mohó vágygyal siet, hogy a börtönéből szabadult óriást lássa. A sziklák a folyam árjában gyakoriabbak, de egyszersmind apróbbak is lesznek. Végre előtűnik a balparton, a hegysor végén Laufen kastély. Meredek oldalai a hegynek, szinte mond­hatni, csak folytatása a kastély falainak se egész Kolozsvár, febr. 12. 1869. Ivánka barátom fennebbi czikkét adva ** pártunknak királyhágóninneni közlönye, nem tehetem, mint magam is volt honvédtiszt, hogy részemről is fel ne emeljem igénytelen hangomat ez ügyben, s ne kérjem nemcsak tisztelt volt bajtársimat, de hazánk ezen ré­szének lelkes ifjúságát is, hogy a honvédzász­­lók alá mentél számosabban gyülekezzenek. Midőn pártunk az elmúlt országgyűlé­sen a honvédelmi törvénynek megszavazásá­hoz hozzájárult, bár látta annak elvitáz­at­­lan hiányait, tettük azt azon erős meggyő­ződésben, hogy a nemzet életrevalósága, a lelkesedés, melylyel ezen legszebb múltú legnépszerűbb intézményének újból életbe­léptetéséhez látand, s a szellem, melyet őszült honvédeink s lelkes ifjaink e seregbe vinni fognak, a kivitelnél helyrehozandja a meg­levő hibákat. Az alkalom itt van! Csak a nemzettől, csak tőlünk függ ez intézményt valódilag nemzetivé, egy leendő magyar hadsereg mél­tó alapjává tenni, s bebizonyítni, hogy azt az alkotmányos magyar király iránti hűség-, hazaszeretet- s rettenthetlen katonai bátor­ságban semmi közös intézmény meg sem kö­zelítheti. Különösen kötelessége belépni e zász­lók alá azon ifjúságnak, mely magát a bal­­középhez számítja, mert csak így tesz tett­­leg eleget pártprogrammunk ama pontjának, hogy egyetlen kínálkozó törvényes utat, al­kalmat sem hagyunk felhasználatlanul arra, hogy elérhessük czéljainkat, melyek közt az osztrák hadsereggel együttesen mű­ködő, de magában egy kikerekített egészet képező s minden kellékek­kel bíró magyar hadsereg létesí­tése első helyen áll. Tisza László.

Next