Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)
1869-11-21 / 138. szám
138-ik szám Perlagio, Trinita, Vermasz és Grovovacz erődök fellármáztattak. Csak későbben tűnt ki — miután egy főhadnagy a 25-ik gyalogezredből egy csapat legénységgel kiküldetett — hogy az egész csak vak lárma volt, és hogy csak a négy csendzavaró ökörre történtek a lövések. A lelőtt ellenségből másnap jóizűen falatozott a legénység. Ugyanazon éjjel egy másik szerencsétlenség is fordult elő. — Vermaz erődben áll a maga helyén egy őr a 22- dik gyalogezredből — néz és leskelődik, vajon nem szándékozik e valamelyik Bochese közelébe jöni a várhoz, vagy épen annak falára felmászni. Egy másik idős tova vándorló őr lő vele szemközt az erőd másik részéről, — de akit az a szerencsétlenség ért, hogy idős tova járdogálása közben egy az erőd erősítésére készült mészgödörbe esett. Sikerült ugyan neki a gödörből kivánszorogni, hanem azt nem tudta megakadályozni, hogy nadrága fejér ne legyen, pedig kéknek kelett volna lenni. Az elölnevezett őr a fehér nadrágban egy a kőfalon keresztül jutott Bocchest gyanított, és társát lelőtte. Belpolitikai szemlé tekezlet a községi rendezésreszánt kérdéseket a helységre applicálván, a további vitatások tárgyául a helység fogalma vétetett fel. Az első kérdésre : Mit értsünk helység alatt? a következő előleges megállapodások jöttek létre és ugyan: A helység mindaz, ami eddig is az volt, illetőleg egy bizonyos terület határai közt élő emberek összesége, mely a saját természetes hatáskörébe tartozó úgynevezett legszorosabb belügyeit önmaga autonóm után végzi el. E helyen felemlíttetett és elvileg megállapíttatott, hogy a megye területén létező minden személynek és teleknek, valamely helységhez kell tartoznia, azaz például valamely puszta vagy önmaga képez helységet, vagy más helységnek képezi részét. Az ily helység legszorosaban vett belügyéhez, illetőleg természetes cselekvényi köréhez tartozik: a) a helységi közvagyonnak felsőbb felügyelet alatti kezelése és az azzal felsőbb előleges jóváhagyás melletti rendelkezés; b) a helységi közrendészetnek elsősorban — és pedig helységi erőkkel — leendő gyakorlata; c) azon utak, hidak és egyéb közlekedési eszközök készítése és fentartása, melyek kizárólag a helységi lakások használatára szánják; d) saját autonómiájából folyólag belügyei vezetésére közegeinek szabad választása; e) saját autonómiájának körén belül és ügyvitelére nézve statútumok vagy is szabályok alkotása, amennyiben ezek a törvény és a megye vagy községi statútummal ellenkezőiben nincsenek; f) Hatáskörén belül hozott határozatainak érvényesítési, illetőleg végrehajtási joga; g) évi költségvetésének készítése, azaz amennyiben a helységi közvagyonból származó jövedelmek, a helység ezen legszorosabb belügyeinek ellátására elégtelenek volnának, felsőbb jóváhagyás mellett, pótadó kivetése. Megjegyeztetvén, hogy azon korlátok minősége iránt, melyek a helységnek engedett pótadó kivetési jogiak tul- ksspongásai ellen szükségeltetnek, megállapodás még létre nem jöhetett. Áttérve a második kérdésre: „Hogy mi a helység területe?“ megállapittatik, hogy ahoz minden határában fekvő, bármily czimü föld és telek tartozik, kivéve a várakat és öfelsége lakhelyeit. Több helységnek ezen legszorosabban vett belügyeinek ellátására való egyesülése, habár alig képzelhető helység, mely arra képesítve nem volna, megengedtetik ugyan, de mindég csak mindkét vagy több egyesülő helység szabad elhatározásának megóvása mellett és mindég csak szomszédos helységekre nézve. Az V-ik kérdésre nézve helységi tagoknak tekintendők, kik mint honpolgárok a helység kötelékébe tényleg fel vannak véve, helységi sók azok, kik annak területén házzal vagy földdel bírnak, ipart vagy kereskedést űznek, és rendesen adóznak, idegenek azok, kik a két előbbi osztályba nem sorozhatók, s kiknek tartózkodási joga a tisztességes keresettől függ és addig tart, míg a helységi jótékonyságra nem szorulnak. A letelepedés révén a honpolgárság alapja, ezen kérdésnek a helység és községi szervezettel egyidejűleg, vagy külön törvény által leendő eldöntése iránt elvi megállapodás még létre nem jöhetett, emeletben sorakozott sziklaszálai kéklenek felénk. Lábunknál a mélyen és keskenyen bemetszett Békásvölgy siet ki Moldvába, kezünk ügyében egy isztmna, a szomjat pedig elolthatjuk a pompás, dús, jéghideg forrásnál, mely egy pitoreszk szikla alján a Burmatura kellő közepében ered. Ide tartozik még egy óriási juhnyáj, s ahová az hozzá nem fért, a sziklák titkos fülkéiben, a függőleges falakon Flora Istennő legkedvesebb gyermekei. A tyroli népköltészet kedvencze, az úgynevezett „Edelweisz“ hófehér, nemezes virága itt bólintgat a pompás szagú s a keskeny sziklapárkányokat sürűe borító sziklai szegfűnek. A moha szőnyeget a havas veres és fekete bogyója hímezi, a kék rigó itt hallatja kellemes dalát. Eddig terjed Arcadia a maga szépségében, Arcadia népe, ok az más, és sehogy sem talál a táj szépségéhez! Az isztria szurtosságát csak lakóinak szurtossága múlja felül. A vajjal kikent, s a füsttől megfeketedett ingek oly penetráns szagot árasztanak, amely rögtön bekap a vendég ruhájába is. A székely nem pásztorkodik neki semmi hajlama az egyhangú életre, a juhász mindég rumán és indolens. Amióta a sajt körüli eljárással— itt a helyszínen—megismerkedtem, nem ehetem a sajtot. A sajtoló tehenő csorgóján a savóhártyák egy formális szalaktitot képeznek a sajtárok, ------de elég ebből ennyi is. Azt azonban meg kell adni, hogy ezek az emberek igen vendégszeretők és a maguk nemében boldogok. A fekete hagymass bács, akinél akárhányszor meghaltam, csak azt tudta, hogy ki a „császár“ , alkotmány, ministérium, honvédség, ezekkel ő nem vesződött soha. Most megkerülve a Nagy-Hagymás csúcsát, a görgetegekkel borított Fehérmezőre ereszkedünk le, amely a Nagy-Hagymás és Vereske közötti nyerget képezi. Ebben a nyeregben jutott felszínre a barna fura képlet, itt tárja ki egy régen meghalt ősvilág csodáit. Az órarugó módra csavart Ammonitok az anyaköböl kimállva, itt ezrenkint hevernek lábunk alatt. Nerineák, Terebratulák, Rhynchonellák itt egy egész világot képeznek, ■-------a Mózes traditiója veszélyesen inog. A kath autonómia Ugye csigalmenéssel halad. A király még a múlt hó 25 ikén szentesíte a választási szabályzatot, és Simor herczegprimás mindmáig mit sem tett a választások elrendelése körül. A napokban Rómába utazik. Tán a zsinat hangulatját kívánja tanulmányozni, hogy visszatérte után a szerint fogják be a választásokba?! Bizonyos, hogy az autonómia iránt érdeklő katholikusok sorában nyugtalanságot okoz a prímás e mulasztása. Horváth Mihály, ki a „Szabad Egyháziban „Egyházi autonómiánk ügyében“ egy kitűnő czikksorozatot irt, a következőkben ad a katholikus közvéleménynek igaz, bár szelíden színezett kifejezést: „A primás-érseki herczegsége s vele együtt püspökeink nagyobb része még e hónap folytában útra kel Rómába a deczember 8 dibán megnyílandó egyetemes zsinatra. Csak néhány nap áll tehát rendelkezésükre, hogy az autonomikus szervezkedésünk ügyében szükséges intézkedéseket megtehessék. Felette kívánatos azonban, hogy az idő rövidsége ne mentségül az elhalasztásra, hanem ösztönül a gyors eljárásra szolgáljon főpapjainknak. Az elhalasztás Rómából visszatértekig — bár ez, mint remélhető, nem nyúlik is nagyon sokára — alig sejtett nehézségeket gördíthetne a további autonomikus fejlődmények útjába, sőt bizonyos esetekben oly bonyodalmakat is vonhatna maga után, melyeknek következményei elláthatlanok, mindenesetre komolyak, sőt veszélyesek is lehetnének az egyház érdekeire nézve. Ezekről még most időszerűtlen volna részletesebben szólni. Tisztelt főpapjaink különben is kétségkívül értik, hova czélozunk, s helyesnek fogják találni keblünk legmélyebb rejtekéből emelkedő azon őszinte kérelmünket és tanácsunkat: ne mulasszák az ügyet a zsinat befejeztéig, hanem hirdessék ki azonnal az összeírásokat s azok bevégeztével a választásokat, hogy midőn szerencsésen hazatérendenek, minden előkészületek végrehajtva lévén, a szervezkedő gyűlés megnyitásának határnapját is azonnal kihirdethessék.“ Múlt számunkban említek a megye és községi rendezés tárgyában működő enqudet, s közlök az általa feltett s megoldás alá vett idevágó kérdések sorozatát. Folytathatjuk idevágó közleményünkkel az enquetec. hu 15 ki ülése tárgyalásainak eredményével. A nov. 15 ki értekezlet a múlt értekezleti ülés megállapításához képest, mely szerint előbb a község és csak utóbb a megye rendezésének ügye vétessék tárgyalás alá, a községekre nézve felállított első kérdést: „Mit értsünk község alatt?“ szándékozott a vitatás tárgyául felvenni. A több oldalról nyilvánított különféle nézetek és ebből származó eszmecsere azon előleges megállapodáshoz vezetett, hogy a község és azzal egyértelműleg és ugyanazon hatáskörrel bíró községi kerület akár egy, akár több helységeknek, bizonyos határokon belül a közjó előmozdítása czéljából összeállott csoportozata, mely mint a kormányzat és közigazgatás legalsóbb közege, a felsőbb rendeletek szabályszerű végrehajtására nézve kellő intellectuális és financiális képességgel bír, és e szempontokból bizonyos garantiát nyújt. Amennyiben ezen igényeknek egy helység saját belügyeinek rendezésén kívül megfelelni képes, az önmaga képez községet is, ha ennek megfelelni képes nem volna egyszerűen helységnek tekintendő. Több oly helység, melynek mindegyike csak saját belügyei rendezésére képes, de a közigazgatás legalsóbb közegekénti működésére elegendő erővel nem bir, egy községi csoportot, illetőleg községi kerületet képez, mely kerületnek cselekvési köre is, kötelességei is azonosak a községével. E tárgyalások fonalán kiderült azonban annak szüksége, hogy miután utoljára is a helység lesz a községi és megyei szerkezet épületének alapja, mindenekelőtt magára a helységre nézve eszközöltessék elvi megállapodás. E czélból azérjanak, mintegy panaszolva a vandalismus rombolását. A Nagy-Hagymás, Öcsémtető és Tarkő egy gerinczet képeznek, melyet csak a Burmatura nyerge szakít meg, ezen a nyergen áll a páratlan Egyeskö, nyolcz, szorosan együtt álló sziklatornyával. A helyen-közön ezer lábnyira és magasabbra felszökő sziklagerinczek színfal módra sorakoznak egymás mellé, s közeikben zöld pázsit szalagok vonulnak fel a hegyhátig. Az 5600 lábnyi magasból kapaszkodó, éles, meredek gerinczekre letekintni nagy vállalat, vasfej kell hozzá, s ha az nincsen, jó lesz hasalva gyönyörködni és borzadni. A sziklaközök feljülről utczáknak látszanak, rögtön eszembe jöttek Teli szavai: „Durch diese hohle Gasse muss er kommen“, de ha Teli Vilmos úgy adatnék, hogy a Nagy-Hagymás képezné a Stallage ot, fejének legalább akkorának kellene lenni, mint a heidelbergi hordó, nyilának pedig akkorának, mint az őserdő legmagasabb fénye; csak úgy számíthatna kellő hatásra, másként egy öles heros a heroismussal együtt egy ezer láb magas szikla tövén csak porszem. A csúcson ismét trigonometricus ponton állunk. A gúla köveit széjjelhányta a vihar dühe, fejünk felett ismét a kazári fecske sivit, minden pillanatban egy egy kopasz nyakú barna, majd fakó keselyű vonja körét a csúcs körül, a törpefenyő földön kúszó bokraiból az Accentor alpinus csodálkozva szegezi okos barna szemét a ritkán látott ember fiára, és hogy a Jura-havas faunája tökéletes legyen, félig bekapott szárnynyal, nyilaedesen siet a szakállas saskeselyű, a gyermekrabló, amelynek az a dicsőség jutott, hogy a svájczi kormány 250 francot tűzött ki a fejére. A Burmatura a legszebb helyek közzé tartozik. Katlanszerű terét a legszebb pázsit borítja a háttérben az Egyeskö kiszökik a hajlásból, mintegy Mastodon fog az állkapocsból, jobbra az Öcsémtető falaival és görgetegeivel, balra a Nagy Hagymás csúcsa, éjszakkeletre a Fekete-Hagymás a Gyilkoskő, mint egy oltár, messze távolban pedig a felülmúlhatatlan Csalhó orgonasip módjára három 1_ 182 — Erdélyi közélet, mint a börtönéböl kiszabadult Ubryk torbárai egy szép reggel „visszahozhatlanul utólsó előadást“ hirdetve, elmenének. — Külömben jobb, — szeretnek Bachnsnak mint Thaliának áldozni. — Két urnak pedig szolgálni egyszerre nem igen lehet.— Olvasók a hevesi interpolation adott feleletet. Fotó csillag lesz ez, mint Horváth Boldizsárnak több beszéde, vakit de nem világit a elpattanásával nyom nélkül enyészik el. Közmegelégedésre szolgál, hogy az ott feledett keztyüt Tisza vévé fel. — A morlakok (dalmát) dacolása a közös ügyes sereggel gyenge állásunk bizonysága. Az öreg székely vakarja fejét mérgében, bezzeg eligazítanák ők a lázadók baját, de minthogy az Ausztria belkérdése, mi nem elegyedhetünk az ők dolgaikba A rablók ellen mi sem folyamodtunk pártfogásukhoz. — Ha Dalmatianak nem csak jogi tartozását ismerték volna el Magyarországhoz, ha tettlegesen is átadák vala az osztrák urak, tán ki se tör a zavar s ha ki, mi testvériesen oldjuk vala meg a kérdést. — Uram ments meg a rész, nem hzinte baráttól. — Hiába kecsegteti a közelebbi napi parancs honvédeinket, nem csal a kelepcébe! A keleti határkérdésnek amúgy Béldiesen történt eldöntése, nem csak a legközelebbről érdekelt Zágonban, de általán a háromszéki nép közt nagy elégedetlenséget keltett. — Érdek szereplésről, s isten tudja miről suttog az a hir megindúlt szele. — Bebli közügyeink egy idő óta stagnálnak; nem rég térének vissza a szüretről szereplő uraink. Háromszék kétéltű magatartása miatt ez időszerint képtelen fostos a dolgok keresztül vitelére.— A jövő kilátások nem igen engedik a határozott iránybani szereplést. Annyi azonban bizonyos, hogy a parázs alatt ég csak időt vár a kitörésre.— A bekövetkező csalatott remény meg fogja hozni.— Csak várjunk! Ma a rég — kemény zúzó havazással köszönte be. Szánkás télhez van kilátásunk, s a két Casino egyesülésére közösen adandó bál reményjük meg fogja szüntetni mindkettnek szomorú tengését. — Egyesüljünk! D. Veres Gyula Sepai Szt György, nov. 15. (Mezei egerek. — Színészet. — Egy kis politizálás. — Háomszék kebli ügyei. — Időjárás. — Kártyabankok.) Távol a politikai élet forrásaitól, vidéken Magyarország legtávolabbi vidékén, hová a nevezetes, országos érdekű mozzanatok is csak későn, s akkor is mint vak ablakon a világosság jutnak el: alig győzzük Űzni unalmunkat . — A mezei munka sőt az erdölés is végére járt. — A földész megszűnt foglalatosságát az egerek cincogó serege mulatozásai vattak fel. — Mi busulunk ők vigadnak. Hogy is ne? Ezek is megguptázának bennünket. — Ha volna mód ezek ellen, pártkülömbség nélkül öszvesen fogadnánk egy hevsi módra működő királyi biztost. A nép azt beszéli „csapás“ melyet isten bocsátott a magát megtagadott nemzetre. Nagy Mihály színtársulatát egy nehány előadásra ide hozta vala, de mivel jövedelmük vékony volt, mint előadásuk, ő pedig oly sovány Innen ismét a gerinczre vergődve, elérjük merész Csofrovka követ, mely már a Hargitán is szemünkbe ötlött, ez a Gypaetos barbatus trónja, a melyről e merész rabló átnézheti az egész birodalmát. A csúcsig fenyves Lóhavast keleti oldalán megkerülve, tovább megyünk azon a vízválasztón, mely vizeit nyugotnak Gyergyóba, keletnek Moldvába kergeti s a nyereg legmélyebb pontjára érve, leereszkedünk a nyugotnak induló keskeny völgybe, a melyben a Békás folyónak egy ága ered. A rész ösvényen, posványos helyeken át és többnyire a vizér köves medrében haladva a völgy sehogy sem akar tágulni, jobbra balra sürü fenyves sötétlik s egy még keskenyebb keresztvölgyecske benyilásánál egy ronda fürészmalomhoz érünk. A völgy olyan szűk, hogy minden kilátás lehetetlen. Nemsokára jobbra balra sziklák közé kerülünk, melyek azonban a látottakhoz képest csekélyek; a vizér folytonosan növekedve a második fürészmalomnál már patakká lesz s csörtetve siet tova. A fürészmalom szellős fészere alatt nagy tűzhelyek látszanak, s figyelmeztetnek, hogy elértük a tanyát. A lovakat kipányvázván tábort ütünk s kis pihenés után gyalog folytatjuk az utat az eredeti irányban. A völgy déli oldala hirtelen visszalép s ott állunk két paralel völgy elágazási pontján ; előttünk az egyesült völgy tágas terén egy sötétzöld vizű, csodás tó, a háttérben pedig az óriási Szubárd függőleges sziklafala, mely látszólag egészen elzárja a völgyet s képezi gátját a tónak. A tó oly csodás, oly sajátságos, staffagea oly tündéries szép és nagyszerű, mint egy izlandi tündérmese színhelye. A legnevezetesebb az, hogy a tó még uj, a mennyiben csak 1839. képződött; a nevezett évben ugyanis a sok esőzés folytán a völgykatlan keleti végén, a déli oldalról a hegynek egy jókora darabja összeomolván, betemette a völgyet s fogságba ejte a Békás kéterét. Ezek 30 öl mélységű tóvá dagadva ellepték az erdőt s csak azután találtak utat a futás folytatására. A vizbe fűlt fenyőszálak még most is látszanak, csúcsaik kiaszva s kifehérítve Az országos bankkicsis hatása itt is naponkint érezhető. — Válalkozó szellemű bankterek (nem bankár) egymás után buknak. A részvény társulatok is sprengoltatnak a concurrens protzkerek serge által. — A „Rittig“ nevezetű börzén papír és érc éjjel nappal nagy kelendőségnek örvend. — D. V. Gy. M. Vásárhely, novemb. 15. (Szinügy. — Novák Sándor drámai szintársulata. — Arany paraszt. — Egy jó madár.) Szerkesztő úr! A jósló hir nem hazudott; minek megvalósulását november, elejére bizonyosnak hirdtette, az a hónap közepe felé csakugyan teljesedésbe ment. Thalia nem nagy számú papjai és papnéi sátort ütöttek városunkban. S Novák Sándor vezetése alatt az előadások sora (13-án) kezdetét is vette. Engedje meg hát, Szerkesztő úr, hogy tudósítói tollamat ismét felvéve, olykor olykor felkereshessem a „Magyar polgár“t. Tollamat nem érdek és részlehajlás hanem egyenes igazság fogja vezetni. Az előadások nyitányául az „Arany paraszthelyenként sűrűn kiáltanak a tükör szine felett s úgy néznek ki, mint a csontvázak. A széleken már megtelepedett a gyékény, buzogányai a viz fölé hajolva csodálkozva nézik az elrohanó 2—3 fontos pisztrángokat. Száz öl szélesség mellett a tó közel 900 öl hosszú vizének természetes zöld színét a benne tükröző erdők még fokozzák, a Szabárd és Gyilkos sziklatömbje reá veti az árnyékot, s ha habjaiból Proteus kikelne, egészen illenék e meseszerű egészhez. A hegyomlás helyén napvilágra jöttek az ősvilág csodái, s a Mózses traditiója halomra dőlt. Az Ammonitok részben óriási alakokat öltenek, nemsokára pedig elérjük azt a nevezetes szorost, amely a Szabárd és Gyilkos kőfalai között keskeny rést nyit a tóból menekülő vizérnek. Ez az „Entrekje.“ Alig hogy a patak innen is kimenekült, ismét egy még szűkebb repedésbe hatol: a „Faczecsel“-be. E szorosokhoz hasonlítva, a tordai hasadék egészen összetörpül. Az Eutrekje két oldalát négyezer láb magas falak képezik Az éjszaki oldal falán a sziklarétegek úgy láthatók, mint egy földtani könyv schematicus rajzán; a barna Jurától fel a krétáig veres, kék, szürke és hófehéren ragyognak. Háromnegyed órai kínos kapaszkodás után oly szoroshoz érünk, melyben csak a pataknak van helye, ez pedig leomlott szikladarabokon, mélyre vájt gödrökön folytatja futását, melyet halandó ember tovább követni képesen. A Facsecnel szoros végig olyan szűk, s a két, általam megmászott párkányát majdnem életemmel fizetem meg, ha egy könyörületes fenyő nem nyújtja felém mentő ágát. A tájleírások superlativusai kudarczot vallanak e nagyszerűséggel szemben, mely érdemes arra, hogy az Angolok felfedezzék a tourista világ számára. A leirt hegylánczolatoknak hat hetet szenteltem s gazdag prédával megrakva a topliczai szoroson tértem vissza „belföldemre.“ A trapper élet jól megpuhitott; M.-Vásárhely nagyszerűnek látszott; a szem a nagy hegyekhez szoktatva, a Mezőséget síknak látta — Kolozsvárra érve megértettem, hogy csakugyan fővárosban lakom. Most pedig Isten Önnel ! Herman Otto November 21