Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-11-21 / 138. szám

138-ik szám Perlagio,­ Trinita, Vermasz és Grovovacz erődök fellármáztattak. Csak későbben tűnt ki — miután egy főhadnagy a 25-ik gyalogezredből egy csapat legénységgel kiküldetett — hogy az egész csak vak lárma volt, és hogy csak a négy csendzavaró ökörre történtek a lövések. A lelőtt ellenségből másnap jóizűen falatozott a legénység. Ugyanazon éjjel egy másik szerencsétlenség is fordult elő. — Vermaz erődben áll a maga helyén egy őr a 22- dik gyalogezredből — néz és leskelődik, vajon nem szándékozik e valamelyik Bochese közelébe jöni a várhoz, vagy épen annak falára felmászni. Egy másik idő­s tova vándorló őr lő vele szem­közt az erőd másik részéről, — de a­kit az a sze­rencsétlenség ért, hogy idős tova járdogálása köz­ben egy az erőd erősítésére készült mészgödörbe esett. Sikerült ugyan neki a gödörből kivánszo­­rogni, hanem azt nem tudta megakadályozni, hogy nadrága fejér ne legyen, pedig kéknek kelett vol­na lenni. Az elölnevezett őr a fehér nadrágban egy a kőfalon keresztül jutott Bocchest gyanított,­­ és társát lelőtte. Belpolitikai szemlé­­ tekezlet a községi rendezésre­­szánt kérdéseket a helységre applicálván, a további vitatások tárgyá­ul a helység fogalma vétetett fel. Az első kérdés­re : Mit értsünk helység alatt? a következő előle­ges megállapodások jöttek létre és ugyan: A helység mind­az, a­mi eddig is az volt, illetőleg egy bizonyos terület határai közt élő em­berek összesége, mely a saját természetes hatás­körébe tartozó úgynevezett legszorosabb belügyeit önmaga autonóm után végzi el. E helyen felemlíttetett és elvileg megállapít­­tatott, hogy a megye területén létező minden sze­mélynek és teleknek, valamely helységhez kell tartoznia, azaz például valamely puszta vagy ön­maga képez helységet, vagy más helységnek ké­pezi részét.­­ Az ily helység legszorosaban vett belügyéhez, illetőleg természetes cselekvényi kö­réhez tartozik: a) a helységi közvagyonnak fel­sőbb felügyelet alatti kezelése és az azzal felsőbb előleges jóváhagyás melletti rendelkezés; b) a helységi közrendészetnek első­sorban — és pe­dig helységi erőkkel — leendő gyakorlata; c) azon utak, hidak és egyéb közlekedési eszközök készítése és fentartása, melyek kizárólag a hely­ségi lakások használatára szánják;­­ d) saját autonómiájából folyólag belügyei vezetésére köze­geinek szabad választása; e) saját autonómiájának körén belül és ügyvitelére nézve statútumok vagy is szabályok alkotása, a­mennyiben ezek a tör­vény és a megye vagy községi statútummal ellen­kezőiben nincsenek; f) Hatáskörén belül hozott határozatainak érvényesítési, illetőleg végrehajtási joga; g) évi költségvetésének készítése, azaz a­mennyiben a helységi közvagyonból származó jö­vedelmek, a helység ezen legszorosabb belügyei­nek ellátására elégtelenek volnának, felsőbb jóvá­hagyás mellett, pótadó kivetése.­­ Megjegyeztet­vén, hogy azon korlátok minősége iránt, melyek a helységnek engedett pótadó kivetési jogiak tul- ksspongásai ellen szükségeltetnek, megállapodás még létre nem jöhetett. Áttérve a második kérdésre: „Hogy mi a helység területe?“ megállapittatik, hogy ahoz min­den határában fekvő, bár­mily czimü föld és te­lek tartozik, kivéve a várakat és ö­felsége lak­helyeit. Több helységnek ezen legszorosabban vett belügyeinek ellátására való egyesülése, habár alig képzelhető helység, mely arra képesítve nem vol­na, megengedtetik ugyan, de mindég csak mind­két vagy több egyesülő helység szabad elhatáro­zásának megóvása mellett és mindég csak szom­szédos helységekre nézve. Az V-ik kérdésre nézve helységi tagoknak tekintendők, kik mint honpolgárok a helység kö­telékébe tényleg fel vannak véve, helységi sók azok, kik annak területén házzal vagy föld­del bírnak, ipart vagy kereskedést űznek, és ren­desen adóznak, idegenek azok, kik a két előbbi osztályba nem sorozhatók, s kiknek tartózkodási joga a tisztességes keresettől függ és addig tart, míg a helységi jótékonyságra nem szorulnak. A letelepedés révén a honpolgárság alapja, ezen kér­désnek a helység és községi szervezettel egyide­jűleg, vagy külön törvény által leendő eldöntése iránt elvi megállapodás még létre nem jöhetett, emeletben sorakozott sziklaszálai kéklenek felénk. Lábunknál a mélyen és keskenyen bemetszett Bé­kásvölgy siet ki Moldvába, kezünk ügyében egy isztmna, a szomjat pedig elolthatjuk a pompás, dús, jéghideg forrásnál, mely egy pitoreszk szikla alján a Burmatura kellő közepében ered. Ide tartozik még egy óriási juhnyáj, s a­hová az hozzá nem fért, a sziklák titkos fülkéiben, a függőleges fala­kon Flora Istennő legkedvesebb gyermekei. A ty­­roli népköltészet kedvencze, az úgynevezett „Edel­­weisz“ hófehér, nemezes virága itt bólintgat a pom­pás szagú s a keskeny sziklapárkányokat sürűe borító sziklai szegfűnek. A moha szőnyeget a ha­vas veres és fekete bogyója hímezi, a kék rigó itt hallatja kellemes dalát. Eddig terjed Arcadia a maga szépségében, Arcadia népe, ok az más, és sehogy sem talál a táj szépségéhez! Az isztria szurtosságát csak la­kóinak szurtossága múlja felül. A vajjal kikent, s a füsttől megfeketedett ingek oly penetráns szagot árasztanak, a­mely rögtön bekap a vendég ru­hájába is. A székely nem pásztorkodik­­ neki sem­mi hajlama az egyhangú életre, a juhász mindég rumán és indolens. A­mióta a sajt körüli eljárás­sal— itt a hely­színen—megismerkedtem, nem ehetem a sajtot. A sajtoló tehenő csorgóján a sa­vóhártyák egy formális szalaktitot képeznek a saj­tárok, ------de elég ebből ennyi is. Azt azonban meg kell adni, hogy ezek az emberek igen ven­dégszeretők és a maguk nemében boldogok. A fe­kete hagymass bács, a­kinél akárhányszor meghal­tam, csak azt tudta, hogy ki a „császár“ , alkot­mány, ministérium, honvédség, ezekkel ő nem ve­sződött soha. Most megkerülve a Nagy-Hagymás csúcsát, a görgetegekkel borított Fehérmezőre ereszkedünk le, a­mely a Nagy-Hagymás és Vereske közötti nyer­get képezi. Ebben a nyeregben jutott felszínre a barna fura képlet, itt tárja ki egy régen meghalt ősvilág csodáit. Az órarugó módra csavart Ammo­­nitok az anyaköböl kimállva, itt ezrenkint hever­nek lábunk alatt. Nerineák, Terebratulák, Rhyn­chonellák itt egy egész világot képeznek, ■-------a Mózes traditiója veszélyesen inog. A kath autonómia Ugye csigalmenés­sel halad. A király még a múlt hó 25 ikén szen­tesíte a választási szabályzatot, és Simor herczeg­­primás mind­máig mit sem tett a választások el­rendelése körül. A napokban Rómába utazik. Tán a zsinat hangulatját kívánja tanulmányozni, hogy visszatérte után a szerint fogják be a választások­ba?! Bizonyos, hogy az autonómia iránt érdeklő katholikusok sorában nyugtalanságot okoz a prí­más e mulasztása. Horváth Mihály, ki a „Sza­bad Egyháziban „Egyházi autonómiánk ügyében“ egy kitűnő czikksorozatot irt, a kö­vetkezőkben ad a katholikus közvéleménynek igaz, bár szelíden színezett kifejezést: „A primás-érsek­i herczegsége s vele együtt püspökeink nagyobb része még e hónap folytában útra kel Rómába a deczember 8 dibán megnyílandó egyetemes zsi­natra. Csak néhány nap áll tehát rendelkezésük­re, hogy az autonomikus szervezkedésünk ügyé­ben szükséges intézkedéseket megtehessék. Felette kívánatos azonban, hogy az idő rövidsége ne mentségül az elhalasztásra, hanem ösztönül a gyors eljárásra szolgáljon főpapjainknak. Az el­halasztás Rómából visszatértekig — bár ez, mint remélhető, nem nyúlik is nagyon sokára — alig sejtett nehézségeket gördíthetne a további autono­mikus fejlődmények útjába, sőt bizonyos esetek­ben oly bonyodalmakat is vonhatna maga után, melyeknek következményei elláthatlanok, minden­esetre komolyak, sőt veszélyesek is lehetnének az egyház érdekeire nézve. Ezekről még most időszerűtlen volna részle­tesebben szólni. Tisztelt főpapjaink különben is kétségkívül értik, hova czélozunk, s helyesnek fogják találni keblünk legmélyebb rejtekéből emel­kedő azon őszinte kérelmünket és tanácsunkat: ne mulasszák az ügyet a zsinat befejeztéig, ha­nem hirdessék ki azonnal az összeírásokat s azok bevégeztével a választásokat, hogy midőn szeren­csésen hazatérendenek, minden előkészületek vég­rehajtva lévén, a szervezkedő gyűlés megnyitásá­nak határnapját is azonnal kihirdethessék.“­­ Múlt számunkban említek a megye és községi rendezés tárgyában működő enqud­et, s közlök az általa feltett s megoldás alá vett ide­vágó kérdések sorozatát. Folytathatjuk idevágó közleményünkkel az enquete­c. hu 15 ki ülése tár­gyalásainak eredményével. A nov. 15 ki értekez­let a múlt értekezleti ülés megállapításához ké­pest, mely szerint előbb a község és csak utóbb a megye rendezésének ügye vétessék tárgyalás alá, a községekre nézve felállított első kérdést: „Mit értsünk község alatt?“ szándékozott a vita­tás tárgyául felvenni. A több oldalról nyilvánított különféle néze­tek és ebből származó eszmecsere azon előleges megállapodáshoz vezetett, hogy a község és az­zal egyértelműleg és ugyanazon hatáskörrel bíró községi kerület akár egy, akár több helységeknek, bizonyos határokon belül a közjó előmozdítása czéljából összeállott csoportozata, mely mint a kormányzat és közigazgatás legalsóbb közege, a felsőbb rendeletek szabályszerű végrehajtására nézve kellő intellectuális és financiális képesség­gel bír, és e szempontokból bizonyos garantiát nyújt. A­mennyiben ezen igényeknek egy helység saját belügyeinek rendezésén kívül megfelelni ké­pes, az önmaga képez községet is, ha ennek meg­felelni képes nem volna egyszerűen helységnek tekintendő. Több oly helység, melynek mindegyike csak saját belügyei rendezésére képes, de a közigazga­tás legalsóbb közegekénti működésére elegendő erővel nem bir, egy községi csoportot, illetőleg községi kerületet képez, mely kerületnek cselek­vési köre is, kötelességei is azonosak a közsé­gével. E tárgyalások fonalán kiderült azonban an­nak szüksége, hogy miután utoljára is a helység lesz a községi és megyei szerkezet épületének alapja, mindenekelőtt magára a helységre nézve eszközöltessék elvi megállapodás. E czélból az­ér­janak, mintegy panaszolva a vandalismus rombo­lását. A Nagy-Hagymás, Öcsémtető és Tarkő egy gerinczet képeznek, melyet csak a Burmatura nyerge szakít meg, ezen a nyergen áll a páratlan Egyeskö, nyolcz, szorosan együtt álló sziklatornyá­val. A helyen-közön ezer lábnyira és magasabbra felszökő sziklagerinczek színfal módra sorakoznak egymás mellé, s közeikben zöld pázsit szalagok vonulnak fel a hegyhátig. Az 5600 lábnyi magas­ból­­ kapaszkodó, éles, meredek gerinczekre lete­­kintni nagy vállalat, vasfej kell hozzá, s ha az nincsen, jó lesz hasalva gyönyörködni és borzadni. A sziklaközök feljülről utczáknak látszanak, rögtön eszembe jöttek Teli szavai: „Durch diese hohle Gasse muss er kommen“, de ha Teli Vil­mos úgy adatnék, hogy a Nagy-Hagymás képezné a Stallage ot, fejének legalább akkorának kellene lenni, mint a heidelbergi hordó, nyilának pedig ak­korának, mint az őserdő legmagasabb fény­­e; csak úgy számíthatna kellő hatásra, másként egy öles heros a heroismussal együtt egy ezer láb ma­gas szikla tövén csak porszem. A csúcson ismét trigonometricus ponton állunk. A gúla köveit széjjelhányta a vihar dühe, fejünk felett ismét a kazári fecske sivit, minden pillanat­ban egy egy kopasz nyakú barna, majd fakó ke­selyű vonja körét a csúcs körül, a törpefenyő föl­dön kúszó bokraiból az Accentor alpinus csodál­kozva szegezi okos barna szemét a ritkán látott ember fiára, és hogy a Jura-havas faunája tökéle­tes legyen, félig bekapott szárnynyal, nyilaedesen siet a szakállas saskeselyű, a gyermekrabló, a­melynek az a dicsőség jutott, hogy a svájczi kor­mány 250 francot tűzött ki a fejére. A Burmatura a legszebb helyek közzé tarto­zik. Katlanszerű terét a legszebb pázsit borítja a háttérben az Egyeskö kiszökik a hajlásból, mint­egy Mastodon fog az állkapocsból, jobbra az Öcsém­­tető falaival és görgetegeivel, balra a Nagy Hagy­­más csúcsa, éjszakkeletre a Fekete-Hagymás­ a Gyilkoskő, mint egy oltár, messze távolban pedig a felülmúlhatatlan Csalhó orgonasip módjára három 1_ 182 — Erdélyi közélet, mint a börtönéböl kiszabadult Ubryk t­orbárai egy szép reggel „visszahozhatlanul utólsó előadást“ hirdetve, elmenének. — Külömben jobb, — sze­retnek Bachnsnak mint Thaliának áldozni. — Két urnak pedig szolgálni egyszerre nem igen lehet.— Olvasók a hevesi interpolation adott felele­tet. Fotó csillag lesz ez, mint Horváth Boldizsárnak több beszéde, vakit de nem világit a elpattanásá­­val nyom nélkül enyészik el. Közmegelégedésre szolgál, hogy az ott feledett keztyüt Tisza vévé fel. — A morlakok (dalmát) dacolása a közös ügyes sereggel gyenge állásunk bizonysága. Az öreg székely vakarja fejét mérgében, bezzeg eligazíta­nák ők a lázadók baját, de minthogy az Ausztria belkérdése, mi nem elegyedhetünk az ők dolgaikba A rablók ellen mi sem folyamodtunk pártfogásuk­hoz. — Ha Dalmatianak nem csak jogi tartozását ismerték volna el Magyarországhoz, ha tettlegesen is átadák vala az osztrák urak, tán ki se tör a zavar s ha ki, mi testvériesen oldjuk vala meg a kérdést. — Uram ments meg a rész, nem hzi­nte baráttól. — Hiába kecsegteti a közelebbi napi pa­­rancs honvédeinket, nem csal a kelepcébe! A keleti határ­kérdésnek amúgy Béldiesen történt eldöntése, nem csak a legközelebbről érde­kelt Zágonban, de általán a háromszéki nép közt nagy elégedetlenséget keltett. — Érdek szerep­lésről, s isten tudja miről suttog az a hir megin­dúlt szele. — Bebli közügyeink egy idő óta stagnálnak; nem rég térének vissza a szüretről szereplő ura­ink. Háromszék két­éltű magatartása miatt ez idő­­szerint képtelen fostos a dolgok keresztül vitelére.— A jövő kilátások nem igen engedik a határozott iránybani szereplést. Annyi azonban bizonyos, hogy a parázs alatt ég csak időt vár a kitörésre.— A bekövetkező csalatott remény meg fogja hozni.— Csak várjunk! Ma a rég — kemény zúzó havazással kö­szönte be. Szánkás télhez van kilátásunk, s a két Casino egyesülésére közösen adandó bál reményjük meg fogja szüntetni mindkettnek szomorú tengé­­sét. — Egyesüljünk! D. Veres Gyula Sepai Szt György, nov. 15. (Mezei ege­rek. — Színészet. — Egy kis politizálás. — Há­­omszék kebli ügyei. — Időjárás. — Kártyaban­­kok.) Távol a politikai élet forrásaitól, vidéken Magyarország legtávolabbi vidékén, hová a neve­­zetes, országos érdekű mozzanatok is csak későn, s akkor is mint vak ablakon a világosság jutnak el: alig győzzük Űzni unalmunkat . — A mezei munka sőt az erdölés is végére járt. — A földész megszűnt foglalatosságát az egerek cincogó serege mulatozásai vattak fel. — Mi busulunk ők vigadnak. Hogy is ne? Ezek is megguptázának bennünket. — Ha volna mód ezek ellen, pártkülömbség nélkül öszvesen fogadnánk egy hevsi módra működő királyi biztost. A nép azt beszéli „csapás“ melyet isten bo­csátott a magát megtagadott nemzetre. Nagy Mihály színtársulatát egy nehány elő­adásra ide hozta vala, de mivel jövedelmük vé­kony volt, mint előadásuk, ő pedig oly sovány Innen ismét a gerinczre vergődve, elérjük merész Csofrovka követ, mely már a Hargitán is szemünkbe ötlött, ez a Gypaetos barbatus trónja, a melyről e merész rabló átnézheti az egész biro­dalmát. A csúcsig fenyves Lóhavast keleti oldalán megkerülve, tovább megyünk azon a vízválasztón, mely vizeit nyugotnak Gyergyóba, keletnek Mold­vába kergeti s a nyereg legmélyebb pontjára érve, leereszkedünk a nyugotnak induló keskeny völgy­be, a melyben a Békás folyónak egy ága ered. A rész ösvényen, posványos helyeken át és többnyire a vizér köves medrében haladva a völgy sehogy sem akar tágulni, jobbra balra sürü feny­ves sötétlik s egy még keskenyebb keresztvöl­­gyecske benyilásánál egy ronda fürészmalomhoz érünk. A völgy olyan szűk, hogy minden kilátás lehetetlen. Nemsokára jobbra balra sziklák közé kerülünk, melyek azonban a látottakhoz képest csekélyek; a vizér folytonosan növekedve a má­sodik fürészmalomnál már patakká lesz s csörtet­ve siet tova. A fürészmalom szellős fészere alatt nagy tűzhelyek látszanak, s figyelmeztetnek, hogy elértük a tanyát. A lovakat kipányvázván tábort ütünk s kis pihenés után gyalog folytatjuk az utat az eredeti irányban. A völgy déli oldala hir­telen visszalép s ott állunk két paralel völgy el­ágazási pontján ; előttünk az egyesült völgy tágas terén egy sötétzöld vizű, csodás tó, a háttérben pedig az óriási Szubárd függőleges sziklafala, mely látszólag egészen elzárja a völgyet s képezi gátját a tónak. A tó oly csodás, oly sajátságos, staffagea oly tündéries szép és nagyszerű, mint egy izlandi tündérmese színhelye. A legnevezete­sebb az, hogy a tó még uj, a mennyiben csak 1839. képződött; a nevezett évben ugyanis a sok esőzés folytán a völgykatlan keleti végén, a déli oldalról a hegynek egy jókora darabja összeomol­ván, betemette a völgyet s fogságba ejte a Békás két­erét. Ezek 30 öl mélységű tóvá dagadva el­lepték az erdőt s csak azután találtak utat a fu­tás folytatására. A vizbe fűlt fenyőszálak még most is látszanak, csúcsaik kiaszva s kifehérítve Az országos bankkicsis hatása itt is napon­kint érezhető. — Válalkozó szellemű bankter­ek (nem bankár) egymás után buknak. A részvény társulatok is sprengoltatnak a concurrens protzk­­­erek serge által. — A „Rittig“ nevezetű börzén papír és érc éjjel nappal nagy kelendőségnek ör­vend. — D. V. Gy. M. Vásárhely, novemb. 15. (Szinügy. — Novák Sándor drámai szintársulata. — Arany pa­raszt. — Egy jó madár.) Szerkesztő úr! A jósló hir nem hazudott; minek megvalósulását november, elejére bizonyosnak hirdtette, az a hónap közepe felé csakugyan teljesedésbe ment. Thalia nem n­agy számú papjai és papnéi sátort ütöttek városunk­ban. S Novák Sándor vezetése alatt az előadások sora (13-án) kezdetét is vette. Engedje meg hát, Szerkesztő úr, hogy tudósítói tollamat ismét felvé­ve, olykor olykor felkereshessem a „Magyar pol­gár“t. Tollamat nem érdek és részlehajlás hanem egyenes igazság fogja vezetni. Az előadások nyitányául az „Arany paraszt­helyenként sűrűn kiáltanak a tükör szine felett s úgy néznek ki, mint a csontvázak. A széleken már megtelepedett a gyékény, buzogányai a viz fölé hajolva csodálkozva nézik az elrohanó 2—3 fontos pisztrángokat. Száz öl szélesség mellett a tó közel 900 öl hosszú vizének természetes zöld színét a benne tükröző erdők még fokozzák, a Szabárd és Gyilkos sziklatömbje reá veti az ár­nyékot, s ha habjaiból Proteus kikelne, egészen illenék e meseszerű egészhez. A hegyomlás helyén napvilágra jöttek az ős­világ csodái, s a Mózses traditiója halomra dőlt. Az Ammonitok részben óriási alakokat öltenek, nemsokára pedig elérjük azt a nevezetes szorost, a­mely a Szabárd és Gyilkos kőfalai között kes­keny rést nyit a tóból menekülő vizérnek. Ez az „Entrekje.“ Alig hogy a patak innen is kimene­kült, ismét egy még szűkebb repedésbe hatol: a „Faczecsel“-be. E szorosokhoz hasonlítva, a tor­­dai hasadék egészen összetörpül. Az Eutrekje két oldalát négyezer láb magas falak képezik Az éj­szaki oldal falán a sziklarétegek úgy láthatók, mint egy földtani könyv schematicus rajzán; a bar­na Jurától fel a krétáig veres, kék, szürke és hó­fehéren ragyognak. Háromnegyed órai kínos kapaszkodás után oly szoroshoz érünk, melyben csak a pataknak van helye, ez pedig leomlott szikladarabokon, mélyre vájt gödrökön folytatja futását, melyet ha­landó ember tovább követni képesen. A Facsecnel szoros végig olyan szűk, s a két, általam meg­mászott párkányát majdnem életemmel fizetem meg, ha egy könyörületes fenyő nem nyújtja fe­lém mentő ágát. A tájleírások superlativusai ku­­darczot vallanak e nagyszerűséggel szemben, mely érdemes arra, hogy az Angolok felfedezzék a tou­­rista világ számára. A leirt hegylánczolatoknak hat hetet szentel­tem s gazdag prédával megrakva a topliczai szo­roson tértem vissza „belföldemre.“ A trapper élet jól megpuhitott; M.-Vásárhely nagyszerűnek lát­szott; a szem a nagy hegyekhez szoktatva, a Me­­zőséget síknak látta — Kolozsvárra érve megér­­tettem, hogy csakugyan fővárosban lakom. Most pedig Isten Önnel ! Herman Otto November 21

Next