Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-11-19 / 137. szám

137-es» szám Harmadik flvi folyam. Kolozsvári­, Előfi*»tófli feltételek: 12 frt — kr. Évre • ■ Fii évre • 1 Negyedévre Hav inként Megjelenik hetenkint háromszor: Vasernep, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Monostor utczi L. Bányai ház alatt. P O L I T I K A I L A P. november 19. ISI Hirdetési díjak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegüi­l minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­ hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Decsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Szamosujvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit Stein J. és Demjén L. M-Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. 1 / KOLOZSVÁR, NOVEMBER 18. Legújabb távirati tudósítások. Portsaid, nov. 16. Az osztrák császár meg­érkezett. Az n£ Joppétól viharos volt. Risaoé, nov. 17. Miután a krivosd­aiakhoz az utolsó felszólítás is eredménytelen maradt, ma reggel 4 oszlopban történik a támadás Krivoscie ellen, Ublin át Cerkvice és Lederice ellen és Ora- Lovacból. Simic ezredes az Ubli felett uralkodó magaslatokat ellenállás nélkül érte el. Fischer ez­redes fáradságos út után San Nicolas magaslatait érte el, melyek a felkelők által makacsul védettek. Eddig nem érkeztek ide sebesültek. Auersperg al­tábornok a törzskarral ma Knezlacban van. Egy­idejűleg Schünfeld ezredes Buduából és Stefanó­­ból támadást intéz a szétvert felkelők ellen Bra­­iln­ál. Kolozsvár, nov. 19. (—DE—) Midőn a maradás, a szellem­­sötétség vészmadarai utóban vannak Róma felé, hogy a szabadság, a haladás, az emberi ész fensége ellen együttesen huhogják dalukat; mi­dőn a husz év előtti szabadságharcz vérfür­dőjében elnyomott Európában a népjogok fe­lett a zsarnok önkény, a szabadságon a nyers erő, a haladás ügyén a hűbériség maradvá­nyainak szűkkeblű conservativismusa vesz erőt: az emberi művelődés bölcsője, Egyp­­tom mellett, a suezi csatornánál a világ min­den részéből egybegyűlt ezernyi nép előtt diadalt ül a haladó ész, mely két földrészt kettévágva ötöt hoza egymáshoz közelebb; melynek ünneplésére nyers erejükben dölyfös koronák zarándokoltak el; melynek triumphja vigasz, biztatás a civilisatio harczosainak: az emberi ügynek győzelme közeledik, ex­celsior! Pest, november 17. A királyi törvényszékek erdé­lyi székhelyei tárgyában egy tekintélyes deákpárti a erdélyi képviselő a deákkörben a következő indítványával lépett fel: Szen­­hely legyen: 1) Besztercze. 2) Sz­ász-Régen. 3) Maros-Vásárhely. 4) Székely-Udvarhely. 5) Csik-Szereda. 6) S.-Sz.-György. 7) Brassó. 8) Fogaras. 9) Segesvár. 10) Medgyes. 11) Szeben. 12) Szász-Sebes. 13) Hátszeg. 14) Déva. 15) Gy.-Fehérvár. 16) Torda. 17) Ko­lozsvár. 18) Szamos-Ujvár. 19) Deés. Csitt! Fogarassy ő excláját nem köti a törvény. (Mc.) Fogarasy ur, az erdélyi katholi­­kusoknak Schmerling s Nádasdy kegyelmé­ből püspöke, mint felső házi tag résztvett Kolozsvártól a Pyramisokig. Útirajzok Jónástól. XV. Útban Smyrna felé. (a Trebisonda csavargőzös fedezetén okt. 22-én.) Gallipoli, okt. 22-én 1869. Reggel 7 után érkeztünk a kikötő elé, a hely azonban kiesebb állomás lévén, a kapitány csupán leveleit cserélte ki, s nemsokára útnak in­dultunk ismét. Gallipoli a régibb időben a Darda­nellák egyik kiválóbb erődítési pontja volt. Ma is az még, de azt hiszem nem a pánczélhajók s a vontcsövű és armstrong ágyuk ellen! Dárda, okt. 22-én. A hajóról tekintve, csinos kis városnak néz ki, azonban nem bir erődítésein kívül semmi em­lítésre méltóval. E helytől kölcsönzi a szoros a Dardanella nevet, s néhány évtized előtt hatalma­sabb erődítésnek néztem volna mint most. A kikötőben a subán pompás Yaeletja hor­­gonyzott, s alig állottunk meg, azonnal hozzánk jött a hajóról egy török tiszt, megtudni, ha várjon nincsen e hajónkon a porosz consul? Miután őmél­tóságával nem szolgálhattunk e derék férfiúnak, visszatért hajójához, mi pedig megtudtuk, hogy a sultán gőzöse a porosz koronaherceget várja, s parancs van a Konstantinápolyból a herczeg elé jövő Consult értesíteni, hogy a hajó rendelkezésére áll. Tenedoa, okt. 22-én 1869. Megérkeztünk délután 3 órakor a harmadik kikötőhöz. Hajónkról egy pár utas kiszállt, s né­hányat felvett. A kikötőt a parton meglehetős vár védelmezi 50 ágyúval (és legalább ennyit szám­láltam meg látcsövemmel). A várban néhány ka­tonai épület, s egy moschea van. A kikötő élet­teren, alig 8—10 vitorlás bárka volt előtte, azok is azt hiszem helyi szükségletre élelem­szállítók. A kikötővel szemben egy kis sziget van, me­lyen egyetlen épület áll s a világító torony. Mitilini sziget, okt. 22.­A társaság figyelmét már messziről felhívta a metelini kikötő, hová este érkeztünk meg. Ez a sziget főhelye, melyet ezúttal a kikötő színes lám­pái, s a sziget háta mögött kikelő holdvilág tün­dén széppé tett. Soha érdekesebb képben nem gyönyörködtem, s ha festő lennék, első dolgom volna, hogy egy ilyen estvét örökítsek meg Me­telini előtt. Időm kevés lévén az Írásra, mellőzök min­den apróbb részletet,­­ majd kiegészítik azok naplómat, mihelyt nyugodtan kezdhetek a mun­kához. Smyrna, okt. 23. Korán reggel vetettünk horgonyt Smyrm­ előtt, mely Kis-Ázsia legélénkebb kereskedőim pontja, s jelenleg 200.000-re teszik lakosságát, s mi azt hiszem kissé túlozva van. Az engedelem meglévén a kiszállhatásra, 1 órakor léptünk partra. Minden lépten­ nyomon meg­látszik, hogy az európai civilisatio itt nagyobb hódításokat csinált, mint Ázsia számtalan más pontján. A város lakosságának legnagyobb részi különben is görög lévén, ezek között inkább él­vezhetni az európai confortot, s ha az ember nem talál valami mellékutczába tévedni, egyelőre haj­landó még azt is elhinni, hogy kevesebb ronda­sággal találkozik, mint Konstantinápoly utczáin. A­mi az utazót leginkább érdekelheti itt, az a bazár, mely ha nem is a szambuli, de élénksé­gét nem lehet elvitatni ennek sem. E helyen ta­lálja az ember tarka csoportban Kelet legoriginá­­lisabb típusait. A karavánoknak ez lévén gyülhe­­lye, az adás ve­vés, az alku, az áruk magasz­talá­sa, a viták zaja itt a legnagyobb. A kelmék s egyéb áruk is, úgy tapasztaltam itt 20—30%-kal drágábban tartatnak, mint másutt. Kimentünk délben a vasúthoz, hogy kirán­dulást tehessünk Bournebotba, mely ismét alig egy negyedórára van, s nagygyába a smyrnai elő­kelő világ nyári mulató helyeiből áll. Vezetőnknek — egy körmön­font görögnek — megmondtuk, hogy vezessen el azon pontjára Bournabatnak, mely a legszebb kilátást nyújtja a vidékre. El is indultunk hűségesen utánna, s a legborzasztóbb forróság között meghurczolta társa­ságunkat két órán keresztül olyan helyeken, hogy még most is borzalom fog el, ha vissza­gondolok reá. Végre eljutottunk egy kifáradt patak medré­hez, melyből nagy hegyes kövek meredeztek ki, alattuk pedig iszonyú búzü mocsár, mely elvehet­­te a legvállalkozóbb tourista kedvét is az átke­léstől. A kik jobban ki voltak fáradva, azok el­maradva s árnyas helyet keresve, ott vártak be bennünket, kik elég bolondok voltunk átkelni a patak medrén, s 35 fokos melegben neki menni egy hegynek, melynek sziklás meredek oldalán erős fogadást tettem, hogy pro primo: e helyre az ellenségemet se fogom kergetni, pro secundo, hogy görög cicerone után nem indulok meg töb­bet soha! Midőn a tetőn voltunk, a legsilányabb kilá­tást találtuk a tengerre. A ciceronétól elég sürge­­tősen tudakoltuk: hol van tehát végre és valahára az a szép kilátás, melyért ennyi időt keresztül iz­zadtunk, s annyi szemétdombos utczát keresztül barangoltunk? — A felelet azonban csupán any­­nyiból állott: ismét lehet a tengert látni! Valóban nem rész tréfa egy olyan társaság­nak matatni a tengert, mely szinte egy hónapja már, hogy idejének legnagyobb részét tengeren tölté, s pár óra előtt szállott partra két napi foly­­onás út után . Jobbról, balról megdicsérve vezetőnket vis­szatértünk a vasúthoz, s azon Smyrnába, megjár­tuk annak nehány csinosabb utczáját, végig men­tünk még egyszer a bazáron, s ezzel az idő öt óra felé közeledvén már, bárkába ültünk, mely vissza­szállitott a hajónkra. Az est pompás volt, a tenger egészen nyu­godt, s a holdvilág teljes fényében ragyogott, megvilágítva a kikötőt, melyben egy csomó, min­denféle lobogóju hajó horgonyzott, közöttük a pompás Ferdinand Max osztrák pánczélfregát, mely a lissai ütközetben az olasz admirál fregát „Re d’ Italia“-t oldalba fogván, elsülyeszté. Alkalmilag bővebben e gy moyőrű háromárbo­­czosról, mely minden tekintetben megérdemli, hogy részletesebben ismertessen meg" olvasóimmal. Est­ve a hajó zenekara a consul tiszteletére nehány darabot játszott, mely hajánk utasainak is kedves időtöltést szerzett. „A törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról“, 1868. LIII. törvényczikk alkotásában. E törvényc­ikk 12. §-sa köztudomásu­­lag igy hangzik: „A vegyes házasságokból származó gyer­mekek közül a fiúk atyjuknak s a leányok anyjuknak vallását követik. A törvénynyel ellenkező bármely szer­ződés, téritvény vagy rendelkezés ezentúl is érvénytelen és semmi esetben sem bírhat jogerővel.“ Fogarassy, a püspök, úgy tiszteli a tör­vényhozó Fogarasy közreműködésével hozott törvényt, hogy papjai által Erdélyszerte i s máig is oly reversalisokat szedet a vegyes házasoktól, melyben magukat a törvény ren­delkezése ellenében minden gyermeküknek a katholika vallásban nevelésére kötelezik. Nem tudjuk, a szentlélek sugallata, sar­kallja-e Fogarasy urat a törvény elleni ga­rázdálkodásra, vagy ama hit bírja reá, hogy pásztorbotja árnyékában egyedül a szebeni Landtag határzatait köteles respectálni? Le­gyen ez bármikép, annyi bizonyos, hogy papjainak e rendszeresen űzött garázdálko­dása a vallásvillongás üszkét veti az Er­délyben mind­máig testvériesen megférő fe­lekezetek közzé, s hogy a magát méltán sért­ve érző ev. reformátusok consistoriuma több izben folyamodott a kultusügyérséghez e sé­relmek orvoslásáért. Bátorságot veszünk magunknak a kul­­tuszminister urat erdélyi körútja alkalmával mondott szabadelvűségtől ragyogó beszédeire kérni, figyelmeztesse Fogarasy ő­exciáját a törvény iránti köteles tiszteletre, mely alól fel nem menti sem a k­laszin reverenda, sem a szentlélek sugallata, sem a concordatumos korral konkordáló kegyelet. Az 1868: LIII. t.-cz. a magyar korona területén törvény s törvényerővel bir mind­addig, mig a legislatio a kultusügyér urnak a „vallásszabadság“ tárgyában dolgo­zott,­­ a rAmni l’am'ilíam alá ter­­j­­esztendő javaslatát törvényül nem acceptálja. Mialatt Simor herczegprimás a római zsinaton távol leend, összeszedhetné bátorsá-­­­gát a kultuszministerium Fogarasy püspök jogtipró szenvedélyének zabolázására. A kultuszminister úr vallásos önérzeté­re apellálunk. „Ha a keresztény porba haj­lik Isten előtt, nem szabad elfelednie, hogy az ur saját képmására teremté­st, s hogy más teremtmény előtt hajlongnia nem illik“ — mond „Gondolataiban“ (24 old.) báró Eötvös József, az iró. Furcsaságok. InterpellatioBraesai Samuhoz, mint az erdélyi múzeum igazgatójához. Nagysád előtt ismert dolog, hogy a magyar törvényhozás közelebbről a botbü­ntetés eltörléséről egyhangúlag törvényt hozott. Nemkülönben ismert dolog lesz Nagysád előtt a kolozsmegyei közelebbi botoztatásnak a „­ Pol­gárban“ szellőztetett esete is. A végzet úgy akará, hogy Kolozsmegyét illesse a magyarországi utolsó botoztatás dicsősége Hála Kolozsmegye alispánja heumánitásának, a művelődés történelmének irója e botoztatás emlékét a szenvedő szereplésnek mú­landó hátlapjairól a história örökitő lapjaira rójta. E nagy történelmi tényt megőrzi a történe­lem, de vájjon mi történik a nagy eseménynél fun­­gált, történelmi nevezetességű botokkal? Tett e Nagysád lépéseket, hogy ezen kincse­ket az igazgatása alatt álló erdélyi múzeum ritka­sági tárának megszerezze. Ha tett, kisérte a lépé­seit siker. Ha nem tett, miért nem tett é s tovább­ra sem szándékszik­­ tenni ? Midőn Nagyságodhoz a fentebbi interpellate intézném, bátorkodom ahhoz két megjegyzést csa­tolni. Az első, hogy a British­ múzeum egyik ágense már­is abban jár, hogy mielőbb Londonba szállít­hassa Erdély kárára e kincseket is; a második : Kolozsmegyének főispánja ez időszerint a hazafias és tudós Eszterházy Kálmán gróf, hozzá forduljon Nagysád ez ügyben közvetítésért, s e bizonnyal nem késik hazai művelődésünk ez emlékeit a ha­zai tudománynak megmenteni. Egy tagja az érd. muz. egyletnek. * * * A muzeumegyletről jut eszembe a megtisz­teltetés, mely közelebbről a muzeumegyletet egyik tisztviselőjében érte. Az igazságügyér az incompatibilitás­­ról szóló törvényjavaslat kidolgozására szaktudó­sokba alakított enquétebe Erdély részéről Finály Henriket, az erdélyi muzeum régiségtár őrét és titkárát, a kolozsvári iparkamra elnökét, a m. t. akadémia nyelvészeti osztályának levelező tagját, a kolozsvári róm­. kath. lyceu­m nyomdája igazgatóját és javi­nokát stb. stb. biza meg. * * * A kolozsmonostori gazdasági tanintézet meg­nyitási lakomáján a brillírozni szerető, unalmas szó­nokok egyike másodszor is nehéz próbára tette a jelenlevők türelmét. Szellemdús szomszédom a kö­vetkező megjegyzést súgta fülembe: Ez az ur fine finali perorál s váratja a hallgatók által várva várt finálét. * * « Az itt következő, s dr. Mina Jánosnak, az újon megnyilt gazdasági intézet egyik jeles taná­rának egészségére szánt toaszt az említett lakomán a pohárba rekedt: „Mina alatt oly összeget értett a görög, mely nem közönséges érczet, de arany vagy ezüst­­pénzt képviselt. A ma megnyílt gazdasági intézet gazdag szellemi tőkéjének egy része is a szaktu­­domány ezüstjét, s a szorgalom aranyát képviselő Minában van letéve. Hogy e gazdag tőke a tanu­ló ifjúságnál forgalomba jőve, minél gazdagabban és minél tovább kamatozhassák, dr. Mina éljen soká ! “ * * * Midőn Andrásy Gyula, honvédelmi minister Thaly Kálmánt minisztériumába titkárrá nevezte ki, találkozik K. Eötvössel. „Te ugyan megadtad neki — mondja Eöt­vös kollegájának — hát mit ért újon kinevezett tit­károd a honvédelemhez?“ „Legroszabb esetben annyit, mint a tör­ténelemhez, már pedig nem újon kinevezett, de régóta választott történelmi tagja a te akadémiád­nak“, replikázott a szellemdús feleletekkel hátra­lékban sohsem maradó miniszterelnök. * * * Nemrég, az időben midőn Lónyai úr a kép­­viselőházban espcséival brillírozott, s midőn Horn Ede ez exposékat az ellenzéki lapokban javában döngette, a Deákkörben a történelem nevezetes sze­mélyei kerültek discussio alá. Klapka Hannibal kívánt lenni, Pulszky Ho­mér odysseájának N­a a­­­kája, más valaki Aristides, gr. Forgách K­lán Paskievics, Henter Géza Solon sat. chaquin á son out. A finaneziai Diszter Croesust irigyli — szóla egyik képviselő Lónyaival mókázva —, ha Croesus lennél nagyobb többleteket tudoál kimutatni! Én szerényebb szereppel is beérném — felesé Lónyay. Csak Alba herczeg kívánnék lenni, így sohasem lehetnék schwarzzá, s hozzá Alba fo­gatta el a lázongó Hornt és vette el annak fejét.* * * Hilibi Gál Jánoshoz. Haragszol a házra, Mert szabadult tőled: Csak bosznból küldöd neki Hentert, drága védet. * nil • * Dr Watt, mint él­enség pusztitá a hajdani Rómát, Gál, a barát mo­s­ta­n Romát tönkre teszi. * * * A „Pester Lloyd egy vezérczikkben bi­zonyítgatja, hogy a deákpárt, sőt maga a minisz­­térium is megbomlott.* Az „Üstök­ö­s“ írja : „Egy magyar­orsz­ági városban koldus­egyletet akartak alapítói. (Hát miért nem alapí­tottak ?) Mert nem kaptak elnöknek grófot.“ Az „Üst­ök­ö­s“ ezen magyarországi városa bizonynyal nem fekszik Erdély területén. Útirajzok Erdély keleti részéből. Baráti levelek Mátray Ernőhez. XI. O Hund, du Hund Du bist nicht gesund, Heine. A fennirt szavak jutottak eszembe Gyergyó- Szt.-Miklósi internálásom egy délutánján, a midőn t. i. a várost vagy, — Orbán Balázs szerint — fa­lut szemügyre vettem. Lasson itt, lasson ott, ebben is abban is. Tél elején hemzsegnek a lapokban a farkas hírek, az őszi halászatok alkalmával Tri­estnél nagy czápát fognak, nyár derekán pedig a villámcsapások hire jár — s mind­ez minden évben .Ismétlódik A kutyairtás ellenben inkább járvány

Next