Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-02-23 / 23. szám

23-i számi­ hivataláról, mert a­mit Jánoska meg nem tanult azt János sem tanulja meg, vagy szándékosan és ekkor irodai port hintett a közönség szemébe! Nem igaz, hogy Horváth úr szabadsággal tá­vozott el állomásáról, mert ennek ellenkezője lön a bizottmánynak hivatalosan bejelentve. Horváth úr úgy látszik az immunitás köpe­nye alá fog rejtőzni, de feledi hogy a bizottmány valószínű­leg nem a képviselőt hanem alárendelt hi­vatalnokát fogja megrenyetni, és hogy eddig elé olyan törvény nem hozatott, mely megakadályozná, hogy egy alárendelt hivatalnokot felelősségre vonni, avagy elbocsátással fenyíteni bárminő körülmé­nyek között ne lehessen. Végül biztosíthatom Horváth urat, hogy sem kárörvendő ellenei sem irigyei itten nintsenek, ha­nem csak is­­zános, s ha ki fogja magát hangsú­lyozott érdemeiért ide törvényszéki elnöknek nevez­tetni, nem fogják legkevésbbé sem bántani, hanem e botlásért egyenesen az igazságügyért fogják fe­­lességre vonni, miután ma a személyes felelősség korszakában élünk. Dárfy Lajos: Az erdélyi csendőrség ügye a képviselő­­házban. Széll Kálmán jegyző: (Olvassa a költ­ségvetésben az erdélyi csendőrségre előirányzott rovatot.) Zsedényi Ede előadó." Az erdélyi csend­­őrségre 1870-re 420,000 írt. 1869 re 439,000 írt. 1870 re kevesebb 19,000 írtat. Erdélyben a törvény­hatósági pandúrok helyét ideiglenesen a csendőrök pótolván a biz. a kimutatott szükséglet kezelésére 420.000 frt., azaz négyszáz­húszezer forintot hely­­benhagyandónak véli és egyúttal azt jegyzi meg, hogy a csendőrtiszteknek a magyar minisztériu­m felterjesztésére eszközlendő kineveztetése iránt, a belügyminiszter nyilatkozata szerint, a szükséges lépések már­is megtétettek. Papp Lajos: T. képviselőház! A csendőr­ségre nézve Erdélyben mióta a magyar kormány fenn­áll, már negyedizben igény­eltetik egy tete­mes összeg. Az idén ezen összeg lejebb szállítta­tott, azonban nem kevesebb az most is, mint 420.000 frt. Én részemről és elvtársaim is szívesen meg­szavazzák mind­azt, mi a közügyek érdekében a haza jólléte és közbiztonság tekintetéből, sőt még a kormányozhatás szempontjából is igényeltetik; viszont jogomnak de kötelességemnek is tartom, mindannak, a­mit nem találok indokoltnak, ellene szólani vagy ellene szavazni. A lefolyt évben ezen intézmény ellen nem szólalhattam fel, először mert nem lévén eddig rendes budget tárgyalás, nem volt alkalom reá, de másodszor mert úgy láttam, hogy a kormánynak az átmenet nehézségét te­kintve, szüksége volt reá. Midőn tehát most elő­ször nyílik alkalom ezen ügyre vonatkozólag nyi­latkozni, és miután 3 évi tapasztalás első meg­győződésemben megerősített, bátor vagyok ez ügy­ben felszólalni. Én eleitől fogva úgy voltam meg­győződve, hogy a csendőrséget Erdélyben még könnyebben, még kevesebb risikóval lehet meg­szüntetni, mint ez Magyarországban történt, ugyan­is én csakis a gazdasági szempontját veszem ez ügynek. Én nem szólok ezen intézmény genesisé­­ről, nem azon ellenszenvről, mely múltjánál fogva irányában általánosan létezik, mert felteszem, hogy a magyar kormány által nem használta­k azon odiosas czélokra, melyekre használtatott a múlt rendszer által, felteszem, hogy feladata nem más, mint a közrend és közbátorság fönntartása. De kérdem te­hát, arányban van e ezen költség a tett szolgálattal? midőn fájdalom oly helyzetben va­gyunk, hogy a népnevelésre csak is 250,000 frtot szavazhatnak, melyből Erdélyre nem eshetik több, mint 60,000 frt., midőn Erdélynek összes közigaz­gatási költsége csak 512,000 írtba, összes tör­vénykezése 570,000 írtba kerül, nem különös , hogy csak a csendőrség fönntartására magára ily nagy összeget szavaznak meg, t. i. kétszer an­­­nyit, mint a népnevelésre és csak kevéssel kiseb­bet, mint az összes igazgatásra és törvénykezésre. Azt hinné az ember , bár ezen számok után, hogy Erdélynek a legszilajabb, a legrakoverátla­nabb, legvadabb lakossága van, pedig bátran ál­líthhatom, hogy kivétel nélkül mind béke- és rend­­szeretők azok, nyilvános erőszakoskodások, rablá­sok még a gend­rm világ előtt is ritka esetben fordultak elő. Én elismerem te­hát, hogy a Ki­rályhágón túli részekben sok a politikai elégedet­lenség, megengedem, hogy vannak ott olyanok, kik az uniót, kik a jelen rendszert nem szívelik, sőt vannak talán olyanok, de minden esetre keve­sen, kik a magyar államnak ellenségei, de kérdem t: hát az egyiket mint a másikat lehet e erőszak­kal, lehet e­­gy­szólván gendarmokkal megtérí­teni? Jól tudjuk, hogy a megelégedést, a bizalmat csak a kölcsönös bizalom szülheti; a­mint igaz­­. Kár, hogy ha egy bizonyos czélt elérni óhajtunk, és mohón kapunk utána, a c­élt könnyen elejthet­jük. úgy igaz az is, hogy ha egy bizonyos részt el akarunk is hárítani, ha helytelen eszközöket használunk a részt még inkább előidézzük. Én azt hiszem, a megelégedés fenntartására az elége­­detle­ük megnyugtatására soha sem lehet helyes eszköz, sem kormánybiztos, sem zsandár. Én te­hát, ezen létező elégedetlenségre nézve egyenesen a kormánynak ez ideig folytatott lavírozó halasztó és simogató politikáját okozom. A kormánynak teljes felhatalmazása volt Erdélyre nézve mind azt megtenni, mi a megelégedés megteremtésére az ügynek a körülményekhez képest elintézésére szükséges volt. Mit tett a kormány e három év alatt e felhatalmazás folytán ? Sajnálattal kell meg­váltanom, hogy nagyon is keveset. Ott tündöklik egész díszléryében a gyűlölt zsandárság, melyre semmi szükség, ott tündöklik a financz és a cen­sura, az úrbéri viszonyok mindeddig oly rendezet­lenek, hogy sem a földbirtokos, sem a felszabadí­tott, nincsenek tisztában mi az egyiké, mi a má­siké, természetes, hogy ily rendetlen dologból sok súrlódás, sok keserűség támad, így állunk a föld­­tehermentesítéssel is; ezek is a legbusásabb zavar­ban vannak; a telekkönyvezést a kormány már több mint egy éve megkezdte Erdélyben, köszö­nettel fogadtuk is azt, de nem látszik működésé­nek semmi eredménye, egy megyében megkezde­tett, s még ott sem fejeztetett be. — Szóval nem akarom a t. ház figyelmét részletekkel fárasztani, láthatólag legalább az tűnik fel Erdély népe előtt, hogy a kormány megtartja mindazt a mult rend­szerből, a mi rész, a mi káros volt, és a mi jó volt, az egyet, az utat p. elhanyagolta. — Ott tün­döklik Erdélyben máig az osztrák magánjog, ot­yan szmos egyéb osztrák törvények, melyek nem "—fet szellemünkkel helyi viszonyainkkal ellenkez­nek ; behozatott most a magyar polgári perrend­tartás, a­mi az osztrák magánjoggal némi össze­ütközésbe jön; ily viszonyok közt ne csodálkoz­zék senki, ha elégedetlenség uralkodik; de ne is keressük annak okát más kívül álló tényezőkben, de keressük önmagunkban.­­ A kormánynak el­járása eredményezte azt, hogy Erdély népeinek azon része, mely midőn a magyar kormány felál­­líttatott, bizalommal nézett annak működése elé, e nagy többség is elégedetlenné vált, vagy legalább is félénkké ; azok pedig kik ezelőtt elégedetlenek voltak, a kormány lavírozó politikája által most fenyegetőkké, kihívókká lettek. Ezen te­hát nem segit sem kormánybiztos, sem zsandárság, hanem segit mint erdélyi képv.­társam Rannicher mondotta, segit a szabadelvű kormányzat, segit a bölcs törvényhozás, és a demo­krata elvek megszilárdulása. (Helyeslés) Mit a miniszer úr a pénzügyi bizottságban felhozni méltóztatott, hogy lépéseket tett arra néz­ve, hogy a őserden tisztek ezután a magyar mi­niszer felterjesztésére neveztessenek ki, az engem nem hogy meg nem nyugtat, de fájdalommal, saj­nálattal kell mondanom, hogy aggaszt, mert én el­vártam hogy a miniszter úr belátva Erdély szűk ■égéit meg fog győződni arról, hogy a zsandárság Erdélyre nézve egy haszontalan kiadás, és valósá­gos pazarlás. Ezen intézménynek megszüntetése ez­által szerintem még csak megnehezíttetik, mert tudják azt, hogy azon tiszt urak, kik a magyar minister felterjesztése folytán neveztetnek ki, a feloszlatás esetében az osztrák hadseregben nehe­zen tudnák fenntartani magukat. Mily sajátságos viszony lenne az ha a magyar minister felterjesz­tésére neveztetnének ki a tisztek. Ki nevezné ki őket? a hadügy­miniszter. Tehát a magyar minisz­térium alárendelt helyzetbe jönne a közös hadügy­miniszter irányában. Én megvallom te­hát a had­ügyminiszternek minden ily szükségtelen és fölös­leges befolyását a hazai dolgokba tévesnek és ká­rosnak tartom. Elég sajnos, vallják meg őszintén, hogy a közös haderőről Bécsben rendelkeznek De ez törvény által van így megszabva, erről tehát nem szólok, de hogy a csendőrökre nézve is, bár katonai szempontból, a hadügyminiszter redelkez­­zék, az ellen fel kell szóllalnom. Felhozatott más szónokok által azon hason­lat, hogy Erdélyben a tó sima tükre alatt zivatar lappang. Bátor vagyok a t. ház figyelmét felhíni arra, a­mit már többször mondtam, hogy a ziva­tart csendőrökkel megakadályozni nem lehet, ha­nem nézetem szerint ezen állítólagosan létező zi­vatarnak is nagy részben maguk a csendőrök szer­zői. A csendőrök, hogy meg­támadott existentiá­­soknak szükségét bebizonyítsák a kormányt forra­dalmi álhírekkel ijesztgetik. Tapasztalásból tudjuk, hogy a lefolyt gyászos kormányrendszer alatt nem volt oly időszak, hogy Magyarországnak egy vagy más részében forradalmat ne szagolt volna a csendőrség; így áll a dolog nagy részben Erdély­ben ma is. Hatoljanak be önök az erdélyi nép közé és meg fogják látni, hogy ott nincs zivatar keletkező félben. Én azonban­­ bár miután tudom, hogy ily intézmény feloszlatását nem lehet egy toll­vonással decrelálni, miután tudom hogy a feloszla­tás is költséggel jár, és mert helyébe, ha olcsóbb is, de rendőrség kell, én a jelen esetben — de azon feltevéssel, hogy ez utoljára történik — a kívánt összeget megszavazom. Rajner Pál belegyér: T. képv. haÜ­lEall­jak Halljuk!) Csupán azon egy indokra nézve melyet előttem szólott képviselő úr felhozott azon nyilatkozatra nézhe­t­­i. melyet a pénzügyi bizott­ságban tettem, és mely a pénzügyi bizottság jelen­tésében foglaltatik, megjegyzem, hogy annak nem adható azon értelem, melyet a t. képv. ur kifejtett , ugyanis nem kívánja,­­ hogy a magyar minisz­­térium a csendőrségi tisztek kinevezésébe befoly­jon, mert az által­a közös hadügyminiszternek min­­tegy törvényesíttették befolyása a magyar ügyekbe Erre nézve kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez félre­értésen alapszik — mert már mint a­­ pénzügyi bizottság előtt is kijelentettem, kijelentem most is a t. ház előtt, hogy a­mi a csendőrségek hatás­körét illeti, az jelenleg is egyedül a polgári hatóságoktól és in ultima analist a belügy­miniszté­riumtól függ, hanem tarthatatlannak vélem azon ál­­lapotot, hogy a tiszteket a közös hadügyminiszter nevezze ki. Én tehát nem úgy értettem, hogy én a közös hadügyminisztériumhoz fogok felterjesztést tenni az iránt, hogy kiket nevezzen ki, hanem úgy értettem, hogy tökéletesen kiválasztandó a közös hadügyminisztérium ressortjából ezen ügy, a­meny­nyiben az a közös hadügyhöz nem tartozik, mert költségei a magyar költségvetésben fordulnak elő, és így tiltakoznom kell ezen felfogás ellen. Egyút­tal pedig kijelentem, hogy a közös hadügyminis­­ter részéről azon választ nyertem, hogy ezen csen­­dőrségi institutio a Lajthán túl is a közös hadse­regből kiválasztandó és a Lajthán túli minisztéri­­umoak azon ezredek, melyek ott vannak elhelyez­ve, át fognak adatni és hogy ezzel egyidejűleg azon ezredek, melyek Horváth­országban és Er­délyben vannak, át fognak adatni a magyar kor­­mány hatóság alá. Ebben sem nyugodhattam meg, mert ezen ügy nem halasztható azon idő­pontig, midőn ezen kér­dés Austriában meg fog oldatni, és így újabban ra­gaszkodtam a közös hadügyminiszterhez intézett a tarthatatlan állapot által indokolt azon kívánságom­hoz, hogy minél előbb adja meg a magyar kor­­mánynak a befolyást a kinevezésre vonatkozólag is egy oly testületre nézve, mely csak rendőri szol­gálat teljesítésére van hivatva. (Élénk helyeslés.) Gonda László: A nagy zaj között felszól­­lítja a házat, hogy oly törvénytelen intézményre, mely a honvédelmi miniszternek a honvédelmi tör­vénynyel meg sem egyeztethető önkényre ad al­kalmat, ne szavazón és az alkotmányos tárgyalás ez ége alatt törvénytelen tényt ne kövessen el.) Tisza Kálmán, T. képviselőházi Az előt­tem szólló t. képviselő úr által az mondatott hogy alkotmányos tárgy­alásnak ezége alatt törvénytelen intézményt megszavazni nem akar és miután ezt tenni és sem akarom, — tekintettel pedig a fenálló viszonyokra bár megteszem is ellenészrevételemet, a csendőrség költségeit ezen évben megszavazni akarom, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ő abban tévedni méltóztatik, midőn a helyzetet igy fogja fel, a mennyiben a csendőrség fentartása Erdélyben ugyan szerintem tökéletessen helytelen de nem törvénytelen, mert a miniszteriuma 1868 ik évi nem tudom hányadik törvényezikk. (Felkiáltás: 43 ik) által az ilyen intézmények megtételére tör­vényileg van felhatalmazva. (Úgy van ! Egy hang a szélső balról: Melyik az!) Az erdélyi unióról szóló törvényben fel van hatalmazva. Megengedjen a bele­szólott­­. képviselő úr, ha azt akarja megítél-Nagyméltóságodnak ezen nagy tette abból áll, hogy az ismeretes és unalmas pesti petitiora ő fel­ségének 1857. febr. 9-én Luxemburgban azon eré­lyes feleletet dictálta, melynek rövid értelme ez „Mondjatok le minden reményről“, mely thema fe­lett, mint excellentiád valószinüleg tudni fogja, már egy Dante nevű ur, egy kevésbé unalmas népszín­művet irt. E határozott beszéd tetszett a magyaroknak, és felvillanyozta őket: kezdték éltetni excellentiá­­dat! Mi pedig, távol a szeretett drága hazától, leiz­irhatatlanul fájdalmas gyönyörérzettel hullottunk térdre a kérdéses patens olvasásakor, a legnagyobb mértékben elbámulván azon csuda fölött — ás Is­ten urai mindig ily kikutathatlanok — hogy­­ azon oldalról kél a világosság, a reménynek egy su­­gára számunkra, honnan ezelőtt minden sötétnek, fekete és büdöske sárga szinü és szagunak látszott és érzett, élénken gáncsolta azokat. Bem például a só árát lejebb szállította, a legyőzött szászokkal kegyelme­sen bánt stb, miért a kormányzó nem egyszer élesen, bár többnyire magasztalokba burkolva szemrehányásait, kikelt ellene. Egy érdekes részlet álljon itt e rövid közleményben: „A­mi Erdély viszonyait illeti, már többször volt szerencsém fölemlíteni, hogy ezek az ő lénye­ges összefüggésükben oly sajátságosak, miszerint még nekem is — pedig én magyar vagyok — rend­kívül nehéz csak némileg is tájékoznom magamat e vagy ama rendszabály czélszerűsége iránt. Ezért kérem Önt, Altábornagy Úr, hogy dicsőséges, de terhes győzelmi útjában a szervezési munkálatok­kal ne fáraszsza magát. A tért, melyet Ön elfoglal használja fel az Ön seregének nagyobbítására, fel­ruházására, felfegyverzésére, lovakkal ellátására élelmezésére stb., és előre az Ön győzelmes pályá­ján, a polgári szervezés s a közigazgatási ügyel háladatlan fáradalmait engedje Ön át Csányi kor­mánybiztos úrnak. — Még egyszer: Erdély viszo­nyai fölöttébb bonyolódottak, egy czélszerűtlen lé­pés roppant következményeket vonhat maga után az ügy oly fontos, hogy ha Pestet elfoglalják, és magam­egy pár hétre Erdélybe fogok menni, a fontos ország jövőjét akképpen szabályozandó, mi­szerint ezentúl hasonló ziláltságok ellen biztosítva legyen, így például egyes colonisatió Beszterczevi­dékén fölöttébb czélszerűtlen, a­helyett, hogy erő ■itene, csak gyengít minket, de a határőr rendsze megszüntetése az oláhoknál és e területi törvényha­tóságna a legközelebbi törvényhatóságokba való beosztása igen czélszerű. Aceştia # 87a87okkal föltétlenül nem czélszerü ,.aé a, amnestiára ha magukat tényleg jól viselik, C2él92erU­­A ^ Ezért ismételve kérnem kell az Altábor Urat kímélje meg magát - az ön roppant fáradalm­a mellett — a polgári közigazgatás eme kellemetlen és dicstelen munkájától, hagyja ezt reánk kinebt emberekre, minden pillanat kár, melyet ön erre fordít, azonkívül egész Magyarország viszonylatait tekintetbe kell venni, melyeket Önnek lehetetlen mind ismernie. Az unió puszta szó, az uniónak az Ön győzelme és az alapszervezet által kell még csak valósággá válnia. Semmi sincs Magyarország­ban, a­mi az összes magyar viszonyoknak oly ter­jedelmes részletes ismeretét kívánná, mint Erdély organisatioja. Ezzel elég tennivalóm leen, és nem kívánom, hogy egy résznek tisztán abstract felfo­gása által az egésznek concret műve megnehezit­­tessék. — Éljen Ön boldogul, Tábornokom! Az Is­ten, a népek szabadságának védője, leggazdagabb áldásait áraszsza az ön becses fejére, és jőjön Ön nemsokára ide, hogy Windischgrätzet a la Puchner átűzze a határon, de oly határon, melyen keresztül őt a népjog megsértése nélkül követhessük. Fo­gadja Ön legbensőbb nagyrabecsülésem biztositá­sát. — Debreczen, márcz. 23. 1849. A kormány­­elnök Kossuth Lajos, s. k.“ Átalában e levelekben igen sok van, mi úgy Kossuthra, mint Bemre nézve nagyon jellemző , a kettősök közti viszonyt és az akkori eszméket s helyzetet nagy mértékben megvilágítja. Bár egyes levelek ismeretesek s fölhasználva voltak már együttes közrebocsátásukért köszönettel tartozunk a fiatal közlőnek. A 91 lapra terjedő füzet ára 80 kr. Gr. Széchenyi István „Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. XXI. .. .. f°P azonban ismét axcellentiád személyére térjünk közvetlen vissza, teljesen elhiheti nekünk exce­lntiád, hogy azon stádiumon, melyben jelenleg — legalább Magyarország — létezik, többé egyet­len ember sem óhajtja, hogy excellentiád az ural­kodó oldala mellől eltávolittassék: ellenkezőleg ex­cellentiád Magyarországon, s valószínűleg a biroda­lom többi részeinek gondolkodó részénél is naponta nagyobb népszerűségnek örvend, így ismerik el las­sanként, de végtére is bizonyosan a valódi állam­férfin érdemeit! Sokan fájdalom csak a Kül­földben a hat deszkaszál között élvezik csak a szerencsét,­­ és csak keveseknek mosolyg a szerencse úgy, mint excellentiádnak, ki még életében fogadja a zsidópia­­czt kényelmes palotájában, még életében fogadhatja el mindazon népek hálaköszönetét, melyek — ha tudniillik azon természetes, tehát Istennek tetsző mű, melynek véghezvitelére excellentiád vállalkozott sükerülni fog — excellentiádnak fogják köszönhetni, hogy egy formába öntettek, egy bélyeg által jegyez­tettek meg, s ugyanazon sajtó által lapíttattak ösz­­sze, mi természetesen, az ő megelégedé­süket, bol­dogságuk és szerencséjüket sokkal gyorsabban és tar­­tósabban fogja megalapítani, mint a lombardok áb­rándjai, a csehek utógondolatai, a meghalni még most sem akaró Kosciuskók emlékei, az oláhok füg­getlenségi ágaskodásai, a vojvodinának Szt.-Péter­­vár és Belgrád felé való gravitatioi, a mélyen sér­tett horvátok susceptibilitása és a Maria-Zellbe ván­dorló magyarok álmai sat, e tarka-barka néptömeg kifejtését, megelégedését és szerencséjét megalapí­tani és valósággá varázsolni képesek volnának. Most már,­­ napról napra határozottabban kezdjük belátni, hogy ön azon férfiú - és csakis egyedül ön — ki bennünket nyomorúságunkból ki­szabadíthat, és Isten segélyével kiszabadítni is fog. És ezen meggyőződés, melyre már rég hajlan­dósággal bírtunk, megdönthetetlenül megszilárditta­­tott excellentiádnak egy tette által, annyira, hogy most az isteni gondviselés kimagyarázhatatlan utait bámulván, hitvallásunkká lett, hogy excellentiádban csak egy diabolus rotae-t láttunk, kinek min­den szerencsétlenségünket, nyomoruságunkat köszön­hetjük. Excellentiád mint jurista, — értjük törvény­­tudó —’ gyakran jöhetett azon helyzetbe, hogy azon curiosumot, illetőleg tényt — mert igen könnyen, kimagyarázható — észlelhette, hogy azok, kiknek lelkiismeretét olyan bűn nyomja, melynek büntetése halál, a vizsgálat folyama alatt, mig mindent ta­gadnak, naponta jobban elúsznak, lesoványodnak; azon pillanattól kezdve azonban, midőn mindent be­vallottak s a kötelet lelki szemeikkel már nyakuk körül látják, nemcsak a körülményekhez képtest nyu­godtan érzik magukat, hanem — föltéve hogy ele­gendő táplálékot kapnak — meg is híznak, s egé­szen gömbölyűek lesznek. Ezen eset állott be Jaro­­sinsky grófnál *) — kinek Bauerle Adolf ur által *) Ez a neve azon nevez grófnak, ki Plank abbét, egykori nevelőjét meggyilkolta azért, hogy annak Állampapír­jait hatalmába keritse, « Krone» Tévéinél vacsoráivá», midőn ezép a következő dal refrainst énekese „Brdde­rl ein fein, Brüdorlein lein wirst du viel l«icbí dor Spitz- 108 ~ — Február 23

Next