Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)
1870-02-23 / 23. szám
23-i számi hivataláról, mert amit Jánoska meg nem tanult azt János sem tanulja meg, vagy szándékosan és ekkor irodai port hintett a közönség szemébe! Nem igaz, hogy Horváth úr szabadsággal távozott el állomásáról, mert ennek ellenkezője lön a bizottmánynak hivatalosan bejelentve. Horváth úr úgy látszik az immunitás köpenye alá fog rejtőzni, de feledi hogy a bizottmány valószínűleg nem a képviselőt hanem alárendelt hivatalnokát fogja megrenyetni, és hogy eddig elé olyan törvény nem hozatott, mely megakadályozná, hogy egy alárendelt hivatalnokot felelősségre vonni, avagy elbocsátással fenyíteni bárminő körülmények között ne lehessen. Végül biztosíthatom Horváth urat, hogy sem kárörvendő ellenei sem irigyei itten nintsenek, hanem csak iszános, s ha ki fogja magát hangsúlyozott érdemeiért ide törvényszéki elnöknek neveztetni, nem fogják legkevésbbé sem bántani, hanem e botlásért egyenesen az igazságügyért fogják felességre vonni, miután ma a személyes felelősség korszakában élünk. Dárfy Lajos: Az erdélyi csendőrség ügye a képviselőházban. Széll Kálmán jegyző: (Olvassa a költségvetésben az erdélyi csendőrségre előirányzott rovatot.) Zsedényi Ede előadó." Az erdélyi csendőrségre 1870-re 420,000 írt. 1869 re 439,000 írt. 1870 re kevesebb 19,000 írtat. Erdélyben a törvényhatósági pandúrok helyét ideiglenesen a csendőrök pótolván a biz. a kimutatott szükséglet kezelésére 420.000 frt., azaz négyszázhúszezer forintot helybenhagyandónak véli és egyúttal azt jegyzi meg, hogy a csendőrtiszteknek a magyar minisztérium felterjesztésére eszközlendő kineveztetése iránt, a belügyminiszter nyilatkozata szerint, a szükséges lépések máris megtétettek. Papp Lajos: T. képviselőház! A csendőrségre nézve Erdélyben mióta a magyar kormány fennáll, már negyedizben igényeltetik egy tetemes összeg. Az idén ezen összeg lejebb szállíttatott, azonban nem kevesebb az most is, mint 420.000 frt. Én részemről és elvtársaim is szívesen megszavazzák mindazt, mi a közügyek érdekében a haza jólléte és közbiztonság tekintetéből, sőt még a kormányozhatás szempontjából is igényeltetik; viszont jogomnak de kötelességemnek is tartom, mindannak, amit nem találok indokoltnak, ellene szólani vagy ellene szavazni. A lefolyt évben ezen intézmény ellen nem szólalhattam fel, először mert nem lévén eddig rendes budget tárgyalás, nem volt alkalom reá, de másodszor mert úgy láttam, hogy a kormánynak az átmenet nehézségét tekintve, szüksége volt reá. Midőn tehát most először nyílik alkalom ezen ügyre vonatkozólag nyilatkozni, és miután 3 évi tapasztalás első meggyőződésemben megerősített, bátor vagyok ez ügyben felszólalni. Én eleitől fogva úgy voltam meggyőződve, hogy a csendőrséget Erdélyben még könnyebben, még kevesebb risikóval lehet megszüntetni, mint ez Magyarországban történt, ugyanis én csakis a gazdasági szempontját veszem ez ügynek. Én nem szólok ezen intézmény genesiséről, nem azon ellenszenvről, mely múltjánál fogva irányában általánosan létezik, mert felteszem, hogy a magyar kormány által nem használtak azon odiosas czélokra, melyekre használtatott a múlt rendszer által, felteszem, hogy feladata nem más, mint a közrend és közbátorság fönntartása. De kérdem tehát, arányban van e ezen költség a tett szolgálattal? midőn fájdalom oly helyzetben vagyunk, hogy a népnevelésre csak is 250,000 frtot szavazhatnak, melyből Erdélyre nem eshetik több, mint 60,000 frt., midőn Erdélynek összes közigazgatási költsége csak 512,000 írtba, összes törvénykezése 570,000 írtba kerül, nem különös , hogy csak a csendőrség fönntartására magára ily nagy összeget szavaznak meg, t. i. kétszer annyit, mint a népnevelésre és csak kevéssel kisebbet, mint az összes igazgatásra és törvénykezésre. Azt hinné az ember , bár ezen számok után, hogy Erdélynek a legszilajabb, a legrakoverátlanabb, legvadabb lakossága van, pedig bátran állíthhatom, hogy kivétel nélkül mind béke- és rendszeretők azok, nyilvános erőszakoskodások, rablások még a gendrm világ előtt is ritka esetben fordultak elő. Én elismerem tehát, hogy a Királyhágón túli részekben sok a politikai elégedetlenség, megengedem, hogy vannak ott olyanok, kik az uniót, kik a jelen rendszert nem szívelik, sőt vannak talán olyanok, de minden esetre kevesen, kik a magyar államnak ellenségei, de kérdem t: hát az egyiket mint a másikat lehet e erőszakkal, lehet egyszólván gendarmokkal megtéríteni? Jól tudjuk, hogy a megelégedést, a bizalmat csak a kölcsönös bizalom szülheti; amint igaz. Kár, hogy ha egy bizonyos czélt elérni óhajtunk, és mohón kapunk utána, a célt könnyen elejthetjük. úgy igaz az is, hogy ha egy bizonyos részt el akarunk is hárítani, ha helytelen eszközöket használunk a részt még inkább előidézzük. Én azt hiszem, a megelégedés fenntartására az elégedetleük megnyugtatására soha sem lehet helyes eszköz, sem kormánybiztos, sem zsandár. Én tehát, ezen létező elégedetlenségre nézve egyenesen a kormánynak ez ideig folytatott lavírozó halasztó és simogató politikáját okozom. A kormánynak teljes felhatalmazása volt Erdélyre nézve mind azt megtenni, mi a megelégedés megteremtésére az ügynek a körülményekhez képest elintézésére szükséges volt. Mit tett a kormány e három év alatt e felhatalmazás folytán ? Sajnálattal kell megváltanom, hogy nagyon is keveset. Ott tündöklik egész díszléryében a gyűlölt zsandárság, melyre semmi szükség, ott tündöklik a financz és a censura, az úrbéri viszonyok mindeddig oly rendezetlenek, hogy sem a földbirtokos, sem a felszabadított, nincsenek tisztában mi az egyiké, mi a másiké, természetes, hogy ily rendetlen dologból sok súrlódás, sok keserűség támad, így állunk a földtehermentesítéssel is; ezek is a legbusásabb zavarban vannak; a telekkönyvezést a kormány már több mint egy éve megkezdte Erdélyben, köszönettel fogadtuk is azt, de nem látszik működésének semmi eredménye, egy megyében megkezdetett, s még ott sem fejeztetett be. — Szóval nem akarom a t. ház figyelmét részletekkel fárasztani, láthatólag legalább az tűnik fel Erdély népe előtt, hogy a kormány megtartja mindazt a mult rendszerből, a mi rész, a mi káros volt, és a mi jó volt, az egyet, az utat p. elhanyagolta. — Ott tündöklik Erdélyben máig az osztrák magánjog, otyan szmos egyéb osztrák törvények, melyek nem "—fet szellemünkkel helyi viszonyainkkal ellenkeznek ; behozatott most a magyar polgári perrendtartás, ami az osztrák magánjoggal némi összeütközésbe jön; ily viszonyok közt ne csodálkozzék senki, ha elégedetlenség uralkodik; de ne is keressük annak okát más kívül álló tényezőkben, de keressük önmagunkban. A kormánynak eljárása eredményezte azt, hogy Erdély népeinek azon része, mely midőn a magyar kormány felállíttatott, bizalommal nézett annak működése elé, e nagy többség is elégedetlenné vált, vagy legalább is félénkké ; azok pedig kik ezelőtt elégedetlenek voltak, a kormány lavírozó politikája által most fenyegetőkké, kihívókká lettek. Ezen tehát nem segit sem kormánybiztos, sem zsandárság, hanem segit mint erdélyi képv.társam Rannicher mondotta, segit a szabadelvű kormányzat, segit a bölcs törvényhozás, és a demokrata elvek megszilárdulása. (Helyeslés) Mit a miniszer úr a pénzügyi bizottságban felhozni méltóztatott, hogy lépéseket tett arra nézve, hogy a őserden tisztek ezután a magyar miniszer felterjesztésére neveztessenek ki, az engem nem hogy meg nem nyugtat, de fájdalommal, sajnálattal kell mondanom, hogy aggaszt, mert én elvártam hogy a miniszter úr belátva Erdély szűk ■égéit meg fog győződni arról, hogy a zsandárság Erdélyre nézve egy haszontalan kiadás, és valóságos pazarlás. Ezen intézménynek megszüntetése ezáltal szerintem még csak megnehezíttetik, mert tudják azt, hogy azon tiszt urak, kik a magyar minister felterjesztése folytán neveztetnek ki, a feloszlatás esetében az osztrák hadseregben nehezen tudnák fenntartani magukat. Mily sajátságos viszony lenne az ha a magyar minister felterjesztésére neveztetnének ki a tisztek. Ki nevezné ki őket? a hadügyminiszter. Tehát a magyar minisztérium alárendelt helyzetbe jönne a közös hadügyminiszter irányában. Én megvallom tehát a hadügyminiszternek minden ily szükségtelen és fölösleges befolyását a hazai dolgokba tévesnek és károsnak tartom. Elég sajnos, vallják meg őszintén, hogy a közös haderőről Bécsben rendelkeznek De ez törvény által van így megszabva, erről tehát nem szólok, de hogy a csendőrökre nézve is, bár katonai szempontból, a hadügyminiszter redelkezzék, az ellen fel kell szóllalnom. Felhozatott más szónokok által azon hasonlat, hogy Erdélyben a tó sima tükre alatt zivatar lappang. Bátor vagyok a t. ház figyelmét felhíni arra, amit már többször mondtam, hogy a zivatart csendőrökkel megakadályozni nem lehet, hanem nézetem szerint ezen állítólagosan létező zivatarnak is nagy részben maguk a csendőrök szerzői. A csendőrök, hogy megtámadott existentiásoknak szükségét bebizonyítsák a kormányt forradalmi álhírekkel ijesztgetik. Tapasztalásból tudjuk, hogy a lefolyt gyászos kormányrendszer alatt nem volt oly időszak, hogy Magyarországnak egy vagy más részében forradalmat ne szagolt volna a csendőrség; így áll a dolog nagy részben Erdélyben ma is. Hatoljanak be önök az erdélyi nép közé és meg fogják látni, hogy ott nincs zivatar keletkező félben. Én azonban bár miután tudom, hogy ily intézmény feloszlatását nem lehet egy tollvonással decrelálni, miután tudom hogy a feloszlatás is költséggel jár, és mert helyébe, ha olcsóbb is, de rendőrség kell, én a jelen esetben — de azon feltevéssel, hogy ez utoljára történik — a kívánt összeget megszavazom. Rajner Pál belegyér: T. képv. haÜlEalljak Halljuk!) Csupán azon egy indokra nézve melyet előttem szólott képviselő úr felhozott azon nyilatkozatra nézheti. melyet a pénzügyi bizottságban tettem, és mely a pénzügyi bizottság jelentésében foglaltatik, megjegyzem, hogy annak nem adható azon értelem, melyet a t. képv. ur kifejtett , ugyanis nem kívánja, hogy a magyar minisztérium a csendőrségi tisztek kinevezésébe befolyjon, mert az általa közös hadügyminiszternek mintegy törvényesíttették befolyása a magyar ügyekbe Erre nézve kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez félreértésen alapszik — mert már mint a pénzügyi bizottság előtt is kijelentettem, kijelentem most is a t. ház előtt, hogy ami a csendőrségek hatáskörét illeti, az jelenleg is egyedül a polgári hatóságoktól és in ultima analist a belügyminisztériumtól függ, hanem tarthatatlannak vélem azon állapotot, hogy a tiszteket a közös hadügyminiszter nevezze ki. Én tehát nem úgy értettem, hogy én a közös hadügyminisztériumhoz fogok felterjesztést tenni az iránt, hogy kiket nevezzen ki, hanem úgy értettem, hogy tökéletesen kiválasztandó a közös hadügyminisztérium ressortjából ezen ügy, amenynyiben az a közös hadügyhöz nem tartozik, mert költségei a magyar költségvetésben fordulnak elő, és így tiltakoznom kell ezen felfogás ellen. Egyúttal pedig kijelentem, hogy a közös hadügyminister részéről azon választ nyertem, hogy ezen csendőrségi institutio a Lajthán túl is a közös hadseregből kiválasztandó és a Lajthán túli minisztériumoak azon ezredek, melyek ott vannak elhelyezve, át fognak adatni és hogy ezzel egyidejűleg azon ezredek, melyek Horváthországban és Erdélyben vannak, át fognak adatni a magyar kormány hatóság alá. Ebben sem nyugodhattam meg, mert ezen ügy nem halasztható azon időpontig, midőn ezen kérdés Austriában meg fog oldatni, és így újabban ragaszkodtam a közös hadügyminiszterhez intézett a tarthatatlan állapot által indokolt azon kívánságomhoz, hogy minél előbb adja meg a magyar kormánynak a befolyást a kinevezésre vonatkozólag is egy oly testületre nézve, mely csak rendőri szolgálat teljesítésére van hivatva. (Élénk helyeslés.) Gonda László: A nagy zaj között felszóllítja a házat, hogy oly törvénytelen intézményre, mely a honvédelmi miniszternek a honvédelmi törvénynyel meg sem egyeztethető önkényre ad alkalmat, ne szavazón és az alkotmányos tárgyalás ez ége alatt törvénytelen tényt ne kövessen el.) Tisza Kálmán, T. képviselőházi Az előttem szólló t. képviselő úr által az mondatott hogy alkotmányos tárgyalásnak ezége alatt törvénytelen intézményt megszavazni nem akar és miután ezt tenni és sem akarom, — tekintettel pedig a fenálló viszonyokra bár megteszem is ellenészrevételemet, a csendőrség költségeit ezen évben megszavazni akarom, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ő abban tévedni méltóztatik, midőn a helyzetet igy fogja fel, a mennyiben a csendőrség fentartása Erdélyben ugyan szerintem tökéletessen helytelen de nem törvénytelen, mert a miniszteriuma 1868 ik évi nem tudom hányadik törvényezikk. (Felkiáltás: 43 ik) által az ilyen intézmények megtételére törvényileg van felhatalmazva. (Úgy van ! Egy hang a szélső balról: Melyik az!) Az erdélyi unióról szóló törvényben fel van hatalmazva. Megengedjen a beleszólott. képviselő úr, ha azt akarja megítél-Nagyméltóságodnak ezen nagy tette abból áll, hogy az ismeretes és unalmas pesti petitiora ő felségének 1857. febr. 9-én Luxemburgban azon erélyes feleletet dictálta, melynek rövid értelme ez „Mondjatok le minden reményről“, mely thema felett, mint excellentiád valószinüleg tudni fogja, már egy Dante nevű ur, egy kevésbé unalmas népszínművet irt. E határozott beszéd tetszett a magyaroknak, és felvillanyozta őket: kezdték éltetni excellentiádat! Mi pedig, távol a szeretett drága hazától, leizirhatatlanul fájdalmas gyönyörérzettel hullottunk térdre a kérdéses patens olvasásakor, a legnagyobb mértékben elbámulván azon csuda fölött — ás Isten urai mindig ily kikutathatlanok — hogy azon oldalról kél a világosság, a reménynek egy sugára számunkra, honnan ezelőtt minden sötétnek, fekete és büdöske sárga szinü és szagunak látszott és érzett, élénken gáncsolta azokat. Bem például a só árát lejebb szállította, a legyőzött szászokkal kegyelmesen bánt stb, miért a kormányzó nem egyszer élesen, bár többnyire magasztalokba burkolva szemrehányásait, kikelt ellene. Egy érdekes részlet álljon itt e rövid közleményben: „Ami Erdély viszonyait illeti, már többször volt szerencsém fölemlíteni, hogy ezek az ő lényeges összefüggésükben oly sajátságosak, miszerint még nekem is — pedig én magyar vagyok — rendkívül nehéz csak némileg is tájékoznom magamat e vagy ama rendszabály czélszerűsége iránt. Ezért kérem Önt, Altábornagy Úr, hogy dicsőséges, de terhes győzelmi útjában a szervezési munkálatokkal ne fáraszsza magát. A tért, melyet Ön elfoglal használja fel az Ön seregének nagyobbítására, felruházására, felfegyverzésére, lovakkal ellátására élelmezésére stb., és előre az Ön győzelmes pályáján, a polgári szervezés s a közigazgatási ügyel háladatlan fáradalmait engedje Ön át Csányi kormánybiztos úrnak. — Még egyszer: Erdély viszonyai fölöttébb bonyolódottak, egy czélszerűtlen lépés roppant következményeket vonhat maga után az ügy oly fontos, hogy ha Pestet elfoglalják, és magamegy pár hétre Erdélybe fogok menni, a fontos ország jövőjét akképpen szabályozandó, miszerint ezentúl hasonló ziláltságok ellen biztosítva legyen, így például egyes colonisatió Beszterczevidékén fölöttébb czélszerűtlen, ahelyett, hogy erő ■itene, csak gyengít minket, de a határőr rendsze megszüntetése az oláhoknál és e területi törvényhatóságna a legközelebbi törvényhatóságokba való beosztása igen czélszerű. Aceştia # 87a87okkal föltétlenül nem czélszerü ,.aé a, amnestiára ha magukat tényleg jól viselik, C2él92erUA ^ Ezért ismételve kérnem kell az Altábor Urat kímélje meg magát - az ön roppant fáradalma mellett — a polgári közigazgatás eme kellemetlen és dicstelen munkájától, hagyja ezt reánk kinebt emberekre, minden pillanat kár, melyet ön erre fordít, azonkívül egész Magyarország viszonylatait tekintetbe kell venni, melyeket Önnek lehetetlen mind ismernie. Az unió puszta szó, az uniónak az Ön győzelme és az alapszervezet által kell még csak valósággá válnia. Semmi sincs Magyarországban, ami az összes magyar viszonyoknak oly terjedelmes részletes ismeretét kívánná, mint Erdély organisatioja. Ezzel elég tennivalóm leen, és nem kívánom, hogy egy résznek tisztán abstract felfogása által az egésznek concret műve megnehezittessék. — Éljen Ön boldogul, Tábornokom! Az Isten, a népek szabadságának védője, leggazdagabb áldásait áraszsza az ön becses fejére, és jőjön Ön nemsokára ide, hogy Windischgrätzet a la Puchner átűzze a határon, de oly határon, melyen keresztül őt a népjog megsértése nélkül követhessük. Fogadja Ön legbensőbb nagyrabecsülésem biztositását. — Debreczen, márcz. 23. 1849. A kormányelnök Kossuth Lajos, s. k.“ Átalában e levelekben igen sok van, mi úgy Kossuthra, mint Bemre nézve nagyon jellemző , a kettősök közti viszonyt és az akkori eszméket s helyzetet nagy mértékben megvilágítja. Bár egyes levelek ismeretesek s fölhasználva voltak már együttes közrebocsátásukért köszönettel tartozunk a fiatal közlőnek. A 91 lapra terjedő füzet ára 80 kr. Gr. Széchenyi István „Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. XXI. .. .. f°P azonban ismét axcellentiád személyére térjünk közvetlen vissza, teljesen elhiheti nekünk excelntiád, hogy azon stádiumon, melyben jelenleg — legalább Magyarország — létezik, többé egyetlen ember sem óhajtja, hogy excellentiád az uralkodó oldala mellől eltávolittassék: ellenkezőleg excellentiád Magyarországon, s valószínűleg a birodalom többi részeinek gondolkodó részénél is naponta nagyobb népszerűségnek örvend, így ismerik el lassanként, de végtére is bizonyosan a valódi államférfin érdemeit! Sokan fájdalom csak a Külföldben a hat deszkaszál között élvezik csak a szerencsét, és csak keveseknek mosolyg a szerencse úgy, mint excellentiádnak, ki még életében fogadja a zsidópiaczt kényelmes palotájában, még életében fogadhatja el mindazon népek hálaköszönetét, melyek — ha tudniillik azon természetes, tehát Istennek tetsző mű, melynek véghezvitelére excellentiád vállalkozott sükerülni fog — excellentiádnak fogják köszönhetni, hogy egy formába öntettek, egy bélyeg által jegyeztettek meg, s ugyanazon sajtó által lapíttattak öszsze, mi természetesen, az ő megelégedésüket, boldogságuk és szerencséjüket sokkal gyorsabban és tartósabban fogja megalapítani, mint a lombardok ábrándjai, a csehek utógondolatai, a meghalni még most sem akaró Kosciuskók emlékei, az oláhok függetlenségi ágaskodásai, a vojvodinának Szt.-Pétervár és Belgrád felé való gravitatioi, a mélyen sértett horvátok susceptibilitása és a Maria-Zellbe vándorló magyarok álmai sat, e tarka-barka néptömeg kifejtését, megelégedését és szerencséjét megalapítani és valósággá varázsolni képesek volnának. Most már, napról napra határozottabban kezdjük belátni, hogy ön azon férfiú - és csakis egyedül ön — ki bennünket nyomorúságunkból kiszabadíthat, és Isten segélyével kiszabadítni is fog. És ezen meggyőződés, melyre már rég hajlandósággal bírtunk, megdönthetetlenül megszilárdittatott excellentiádnak egy tette által, annyira, hogy most az isteni gondviselés kimagyarázhatatlan utait bámulván, hitvallásunkká lett, hogy excellentiádban csak egy diabolus rotae-t láttunk, kinek minden szerencsétlenségünket, nyomoruságunkat köszönhetjük. Excellentiád mint jurista, — értjük törvénytudó —’ gyakran jöhetett azon helyzetbe, hogy azon curiosumot, illetőleg tényt — mert igen könnyen, kimagyarázható — észlelhette, hogy azok, kiknek lelkiismeretét olyan bűn nyomja, melynek büntetése halál, a vizsgálat folyama alatt, mig mindent tagadnak, naponta jobban elúsznak, lesoványodnak; azon pillanattól kezdve azonban, midőn mindent bevallottak s a kötelet lelki szemeikkel már nyakuk körül látják, nemcsak a körülményekhez képtest nyugodtan érzik magukat, hanem — föltéve hogy elegendő táplálékot kapnak — meg is híznak, s egészen gömbölyűek lesznek. Ezen eset állott be Jarosinsky grófnál *) — kinek Bauerle Adolf ur által *) Ez a neve azon nevez grófnak, ki Plank abbét, egykori nevelőjét meggyilkolta azért, hogy annak Állampapírjait hatalmába keritse, « Krone» Tévéinél vacsoráivá», midőn ezép a következő dal refrainst énekese „Brdderl ein fein, Brüdorlein lein wirst du viel l«icbí dor Spitz- 108 ~ — Február 23