Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-02-25 / 24. szám

24-ik szám — ^■■——■———■■ huszonöt botűtéstöl. Ez elbeszélésből kitűnt, hogy ezredes uram felül van már a hatvan éven és mindamellett milyen erőteljes még! Egy maga megbirkóznék két tuczet auszt— az­az hogy ausz­tráliai generálissal. A szőlősben mintegy két óra hosszat mulat­tunk. A szőlő nem igen volt túlságosan édes. Itt csaknem kivétel nélkül mind ugyanazon egy feke­te fajt termesztik. A szüret sokkal kevesebb zaj­jal és elevenséggel folyt, mint nálunk szokott. Imitt amott egy-egy lövés volt mindössze az, mi külsőleg a szüretre emlékeztetett, pedig az öröm és víg kedély nem kevésbbé kísérője itten is a szüretnek, mint nálunk. Itt nem tartják szükséges­nek az örömet olyan költséges demonstráló mu­latságok által fejezni ki, mint zenebanda, táncz, eszem-iszom, tűzijáték stb. Az igazgató az ez­redes veje — később felszólított, hogy tekintenek meg a lügernyir épülőfélben lévő falusi iskolát. Utunk a templom mellett vezetett el, melyben az előtt napi délután adott a falusi kántor egy orgo­na hangversenyt az iskola javára. A program m Bach Sebestyén, Mendelsohn és Schubertféle dara­bokból volt összeállítva. E hangverseny mintegy 300 frankot jövedelmezett az iskolaépítési alap­nak s a kántor játékát egy nagy mértékben mű­­értő zenekritikus dicsérte meg a „Konstanzer Zei­tungéban. Kell-e ehez egy kis refrain a mi falusi kántorainkról, falusi orgonáinkról és concertbe járó publikumunkról ? Az iskolánál vagyunk. Már az első hónapi tartózkodásom Schweiczban meglehetősen hozzá- szoktatott vala­mentől magasabbra csigázni föl várakozásaimat az iskolai állapotokra vonatkozó dolgokban, azonban az épület, melyet mint läger­­nyli „falusi“ iskolát mutatták be nekem, messze felülemelkedett várakozásom niveauja fölött. E büszke épület két emeletig nyúlik fel a földszin felett s homlokzatán egy gyönyörű ékitményü kis toronyban az egész vidékre elhangzó toronyóra hirdeti az idő folyását. Földszint négy hatalmas kőoszlopzat közt nagy antikszerű kőlépcsőkön fel egy előcsarnokfélébe jövünk, melytől jobbra és balra két gyönyörű szép tágas világos tanterem van. Az ajtókat, ablakokat éppen akkor tették fel, s minden nemcsak kitűnő ízléssel, hanem bi­zonyos elegancziával van kiállítva. Az ablakok például nagy csiszolt kristály üvegtáblákból álla­nak. Az első emelet a tanító személyzet lakásául látszik szánva lenni. Ily nagyszerű lakás egy fa­lusi tanítónak — hát akkor született forvaink hová költözzenek ? A harmadik emelet községi hivatali helyiségeknek van szánva. A falusi iskola tehát egyszersmind falu háza is. Egy gyönyörű szép díszterem a falugyűlések helyiségét fogja képezni; itt fognak tartatni egyszersmind a közvizsgálatok is. A községi és iskolai épületeknek ezen unióját nagyon practicus és helyes gondolatnak tartom, mely megérdemelné nálunk is a meghonosítást. Az épület egyébiránt mintegy 90,000 frankjába került a községnek. Ez összegből 60,000 frankot a köz­ségi vagyon fedez, a hiányzó összeg pedig az ön­megadózás útján fog kikerülni. Uzsonnára az ezredeshez tértünk vissza. A szép nyaralónak földszintjében volt fölterítve; az első emeletről a szüreti munka könnyebb kezelése végett költöztek le ide. Az ezredesnő egy szűri Ez album életrevaló eszméjét a „Hon“ ügyes segédszerkesztője, Illésy György adta. Nem kísértem kedves olvasóm leírni az ér­zelmet, mely mindnyájunknál ugyanaz volt ez ünnepélyes pillanatban. Nem kísértem leírni a fes­tői csoportot: ott a honatyák, egy szép pálya de­lén; itt a fiatal írók, egy szintén ép oly szép kez­detén. S talán gyöngédtelenség lenne még azokat a kölycseppeket is figyelni, melyek a jelenlevő és a nagy író neje, a legnagyobb magyar művésznő — körül csoportosuló szép hölgyek szemében csil­logtak . De e köny cseppek eltűntek, mihelyt fölhang­­zott a gyönyörű lassú magyar, mire az ifjúság tánczra kelt. A víg tánczot csak a vacsora sza­­kaszta meg, a mit ugyan mindig elengedne az if­­juság, de a mi most mégis kedves vola, mert Hegedűs Sándor felköszöntése után alkalmunk lett „Jókai múzsájáért“, a ház asszonyáért poharat üritnünk. Köszöntött még Kende Kanut képviselő is Ludwigbra. Nem is kell említenem, hogy a vacsorát is­mét táncz követé, mely tartott reggelig. Sohá nem lesz feledve e kedves estély em­léke, meged oly szivünkből kívántunk hoszszu, hoszszu életet Jókai Mórnak! düzsebb nyelven beszélő tisztes schweiczi nő ha-­­­mar felismerhető jeleivel a magasabb miveltség­­nek. Kávé, vaj és valami kitűnő befőtt, e két utóbbi egymásután, s a kávéval együtt használva­­ olyan étkezési mód, mely egyelőre különösnek tet­szik ugyan, de a­melyet igen könnyű megszökni és megszeretni Asztalnál sok érdekes beszéd folyt. Egy fiatal schweiczi rokona a háznak nem rég ér­kezett meg a gúlák­ és a suezi csatorna vidéké­ről. Érdekkel hallgattuk eleven humoros leírásait Jeruzsálemről, Portsaidról, a gúlákról és a csator­náról. Az ezredes többek közt beszélte, hogy né­hány évvel ezelőtt Napóleon császár nejével együtt Tägerwyltöl egy órányira eső arenenbergi kasté­lyában nyaralt, melyhez gyermekkori emlékei kö­tik. Az uralkodót a kanton részéről az ezredes fo­gadta Thurgau határinál. Ebédnél az ezredes Eu­genia császárné mellett ült, s a társalgás a schweczi népnevelési viszonyokról folyt. Eugenia nagy bámulattal hallgatta, hogy Schweiczban a kényszeriskoláztatás van behozva. Az ezredesnek ez igen óhajtott alkalmat nyújtott fölfejteni a csá­szárné előtt, hogy miképen gondoskodik a köztár­saság közössé tenni a kultúrát minden állampol­gárra nézt. Mind e beszélgetések kitűnő 1857 beli avas bor mellett folytak. Tägerwylböl az igazgató és családja társaságában szép holdvilág mellett és egy élvezetesen eltöltött délutánnak kellemes utó­érzetei közt vonultunk be k—t residentiamba. Mainau. K—1 tartózkodásom alatt félig nagyherczegi (Baden) amphibium voltam. A thur­gani köztársaság egyik legelső emberénél tett lá­togatásunk után tegyük hát tiszteletünket a nagy­­herczeg . . . nem, nem a nagyherczegnek, mert arra nem elég kék a vérünk, hanem csak a nagy­herczegi kastétélynak a bodentavi gyönyörű Mai­­nauszigeten. Messzi van? Nem, csak egy kis séta ide, biztat a kisérömül felkért tanár ismerősöm. A „kis séta“ teljes két óráig tartott jó gránátos lépésekben, miből megtanultam a schweiczi „kis sétának“ épen olyan értelmet tulajdonítani, mint a magyar alföldi „csak amott“ nak. Utunk Konstan­­zon túl egy igen szép, s természetesen gyönyörű­en kultivált erdőn vezetett keresztül. Hja! ezek az erdők itten nem is erdők erdélyies értelemben, hanem valóságos parkok. Itt nem látsz egy da­rabka helyet, egy fát olyant, melyen a rendező, mivelő és szépítő emberi kezek nyomait föl ne ismerhetnéd. Kövezett utak keresztül kasul minden irányban, az utak mellett kellő távolságban csi­nos nyírfapadok, pedig hár csak közönséges erdő az egész. Október vége felé volt az idő, de a gyönyörű lilaszinti Erica­s az aranysárga Solidago teljes erejéből virított az erdőben minden felé Az erdő széléről Mainau szigetére egy hosszú híd ve­zet be, mely massiv szerkezetével s diszes cande­­labereivel a nagyherczegi hatalom és dicsőség elő­­izleléjéül szolgál. Maga a sziget ez már aztán igazán park. A déli oldal hatalmas földmunkála­­tok által terras- szerűleg szőlőheggyé van alakítva, melynek bora épen alkalmas ital lehet a nagyher­czegi­­ lakájoknak. Egyébiránt kitűnik itt min­denből, hogy e hely kedvencz tartózkodáshelye az udvarnak. Egy pár tuczet udvari napszámos nagy lelkiismeretséggel és köteles alázatossággal gyom­lálta a------------pázsintot, így kell uralkodni egy monarchának még a természet felett is! A­mi a kastélyt illeti, nincs abban semmi olyan külö­nös, mi minden valamire való phantasianak egy úri kastély felöli szokott képezett felülmúlná. Tőlem bi­zony ülhet ez a hideg merev architectura mindad­dig, mig ilyen szép lugosokban, sötét berkekben, narancsosokban, virágos kertekben és vizijátékok­­ban van alkalmam gyönyörködni, mint itten. Leg­inkább irigyeltem ezen az egész fejedelmi terüle­ten a gyönyörű és még teljes virágzásban levő rózsákat. Egy Karl Alphons is büszke lehetett volna ezekre. Legszebb pontnak találtam az egész szigeten a keleti oldalon levő terrast. Innen aztán már igazán fejedelmi kilátás van a Boden tóra és egész vidékére egészen az Alpesek óriási falaza­táig. Az udvaron kívül, kellőképen hátra tolva és elszigetelve istálók, szekérszínek és cselédlakások által egy szerény „Restauration“ létezik, melyben az éhes szomjas polgár látogatók egy kis savanyu bort ihatnak-------a nagyherczeg dicsőségére. Jé­rünk vissza a republicans tűzhelyekhez. Nos, hát ennyi az egész Mainau?! Ha így, mire való volt hát külön szakaszt kezdeni neki ? — kérdik barátom felhúzott szemű idét. Könnyű ám erre megfelelni. Mainauban csak passiv néző szerepre vagyunk utalva. Itt az emberek vagy szolgák, vagy urak. Bámulj és kotródj­­­e jelszót vagyunk kénytelenek kiérezni itt mindenből. Mint­ha csak Staffage­ul akarna szolgálni az én Thur­­gaumnak. Ott szolgák és urak, itt emberek! Állapodjunk meg itt. Gy . Hory Béla. Gr.Széchenyi István,,Blick“-je. Kb*u K. Papp Miklós. XXII. lávétel nikUM^aTM“tpcssre,!’. ~ CSakMra a visszautasitott petitiót aláirt^.'101, f1Dt aZ,°k; \'k­séggel, hogy az ő petitiojuk , “Tk“‘ lenne, s nem oly szerény kérelmeit ‘ + ° kete­­bb mint a pesti. Excellentiád tehát nem ta niazna’ ta jóne, ha meg kellene valósitnia azon ismeretes „fanfaronad“-ját, mely szerint excellentiád azzal kegyeskedett dicsekedni, hogy’nagyon könnyű dolog volna ugyan oly nagyszámú, és sokkal szebb hang­zású neveket gyűjteni egy ellen petitio alá, mint azon visszautasított petition állottak, élükön Ma­gyarország herczegprímásával. E tekintetben excellentiád és oly óriási mér­tékben csalatkozik, mint sok másban, és valóban nagy fiaskót csinálna, ha kedve­zőne — mint már említők — próbát tenni egy ellen petitioval, mert habár igaz, hogy a pesti petitio alatt sok nevet és pedig a legjobb hangzásunkból hiában keresünk, azért világért se ringassa magát excellentiád azon nagy mértékben nevetséges illusiókban, hogy azok kik Pesten az aláírástól visszavonták magukat, eo ipso készek volnának egy ellen petitio aláírására rábeszéltetni magukat excellentiád által, ha csak ex­cellentiád náluk is szokott, és annyi esetben sike­­resnek bizonyult eszközeit nem hozná alkalmazásba. Sok magyar van, ki tulajdonkép csak most ju­tott el hazája igaz szeretetére, valamint a gyerme­kek is, gyakorta csak akkor tanúsítnak valódi oda­adó szeretetet és tiszteletet szüleik iránt, midőn ezek­nek életét veszély fenyíti. Minden magyar szolgálni óhajt most hazájá­nak, ha nem mindenik ugyanazon utón vagy eszkö­zökkel is. Az egyik e tekintetben közeli, a másik távolabbi czélt tűzött ki magának. Sokan nyílt má­sok rejtett kártyával játszanak, mit most, és külö­nösen excellentiád irányában nem lehet rész néven venni — de a szeretett haza iránti hűségben, egy­­iránt rendíthetlenek mind. Áruló nincs° közöttük vagy a legroszabb esetben igen kevés, annyira, hogy excellentiád az ellen petitio alkalmával kénytelen volna azon cloncakba szállani le, melyek kisebb-na­­gyobb mértékben, fájdalom mindenütt képződnek, hol emberek nagyobb tömegekben laknak együtt, és valószínű, hogy a jelenkor — mindenben mit ex­cellentiád szokott megfontolt határozottságával elő­­segitni kegyeskedik — jobb ízléssel és mindenesetre több tapintattal is élne, mint a peti­­­prés 1825. év előtt az egykori zsidó metropolis polgármestere. Tehát nem csak egy csekély töredék, vagy­is az excellentiád által úgynevezett „felforgató párt“, s a felségárulóknak nevezett aláírók jutottak el azon meggyőződésre, hogy excellentiád nemcsak nem ma­­lefactora Magyarországnak és Ausztriának, hanem ellenkezőleg ön azon gondviselésszerű jelenség, ki it Ausztria minden lakását a jelen jogi viszonyok­ból kiragadván egy pasisba fogja „felhúzni“, melyet eddig elérni az egész monarchiába senki sem re­mélt, sőt megfogni sem birja, mikép fog tulajdon­kép kinézni azon jószág, minek folytán természetes, hogy ez mindenkinek a legkellemetesebb meglepe­tést fogja szerezni. Mert ezen dei gratia jelenség a magyarokat, miután nem csak „magyarért“ és katholikusok voltak azok csupán, kik — mint egy­kor Don Carlos — a végszükségben az Isten any­­aga előtt térdre hullottak, minden néptörzs és hit­vallás eléggé és áhítattal vett részt e vallásos jele­netben: azon jelenség, melyet a magyarok már ak­kor, midőn egy legyilkolt nemzet nevében a maria­­zelli országos bucsujárás alkalmával, ezer meg ezer alakból könyörögtek a mindenhatóhoz, és már akkor prophétai lélekkel előre mondották, hogy Magyar­­ország népén segítve lesz, bár a „Quis, quid, ubi, quomodo, quando, quibus auxiliis“ kérdése még Isten szándékában előttünk elrejtve volt: e jelenséget, e szabadítót, mindazok, kik nem­régiben még a kétségbeeséssel küzdöttek, az emlí­tett luxemburgi erélyes nyilatkozat óta excellentiád személyében ismerik fel,­­ belátván, hogy a gond­viselés által van kiszemelve arra, hogy végre, ha nem rögtön is, Ausztria népeinek egy boldogabb jövő és szerencsésebb napok felé eljuthatását elő­segítse. Tanügyi viszonyaink. Árapatok febr. 10. Mult levelemben említettem vala, hogy kö­­zelebről írni fogok a községi iskoláról. íme tehát adott szavamat beváltom. Helységünkben köz­ségi iskola nincs, arról tehát szóllani sem lehetne. De a menyiben, az igen tisztelt tanfelügyelő úr személyes jelenlétében, és elnöklete alatt tartott községi gyűlésben is, nem­csak hogy nem volt hajlandó községünk ezen ügyét pártolni, hanem éppen ellenkezőleg *­ a felekezeti iskolák mellett nyilatkozott, jó lesz egy kissé bővebben körülte­kinteni e tárgy körül. Tudom én azt, hogy a napi sajtónak, s így a M. Polgárnak is, kitűzött ehe, a községiskolák mellett buzogni, mint a­milyek, né­zetük szerint, a kor igényeinek inkább megfelelnek. Azonban felteszem a Polgár szerkesztőjéről azt is, hogy helyt ad a más nézetűeknek is, a­menyiben a különböző nézetek összemérkőzése után állthat­juk jogosan, hogy egyik vagy másik eb előnyt vívott ki a más felett. Arra, hogy egy vagy más községben a kü­lömböző hitfelekezetnek elemi népiskolája, községi­nek nyilatkoztathassék, megkívántatik nézetem sze­rént az őszinte beismerése és nyilvánítása annak, hogy az eddigi tanítás hiányos és gyarló volt. b) Az anyagi szükség, a­menyiben egyik felekezet sem bir annyi anyagi erővel hogy ön erején egy jól rendezett oskolát eltartson, tehát az erők ösz­­szesítése által kívánja e hiányt pótolni. c) Meg *) Ha e sorokat nem egy megbízható komoly férfin fól­iából vennék, alig tudnánk hitelt adni, hogy egy tanfelügyelő a felekezeti iskolák mellett buzog. Nem a Szilágyi Virgil ta­nítványa volt a tanfelügyelő úr? Szerk. kívántatik még ezeken kívül, a törvényes egyház,­felsőségnek, elöljáróságnak jóvá­hagyása, bele­egye­zése. Lássuk ezeket rendre. Tudjuk hogy eddigelé minden évben, az egyházlátogatószék (visitatio) ki­szállott az egyes megyékbe, ott mindenekfelett meg­­vizsgálta az oskolákat, s megtette a maga meg­­jegyzéseit. Már ha a visitatio az oskolát Árapata­­kán eddigelé mindenkor kitűnőnek nyilvánította, s ezt jegy­könyvileg felsőb helyre is felterjesztette, azt kell hinnem: vagy nem volt felemelkedve a visitatio a miveltség azon magaslatára, honan megítélhesse mi a kitűnő,­­ mi nem, vagy szán­­dékosan illusioban ringatta mind magát, mind fel­­sőbjeit, mind minket. Már­pedig én ezek közül egyi­ket is, nem csak hogy nem hiszem, de felteszem hogy az ők bizonyítványaik igaz és helyes voltak. Hogy lehessen már most egyszerre, ezzel ellenke­­zőleg önkéntesen oskolánkról szegénységi bizo­ny­ítványt adni. b) Az anyagi szükség. Árapatakon hála­ig tennék az ev. ref. megye abban a szerencsés hely­­zetban van, hogy önerején egy népiskolát fenn tud tartani, a mennyiben, — a mi födolog — a tanító fizetése évenként megüti az 500 ft o. é. még pedig nem csak papiroson, hanem a valóság­ban is. De tegyük fel, hogy szegény. Én úgy gon­­dolkozom, ha ehetném, s van nekem egy dara­­bocska kenyerem a mivel bizonyosan jól nem la­kom, s van még egy barátom a ki hasonló álla­potban van, mint én, egy cseppet sem lakunk job­ban, ha egy­ütt esszük meg, mintha külön kölön. Az üres tarizsnyából ha egy ember jól nem lakik, kettő sem, s több sem. Ha két tehetetlen felekezeti oskolát községi czi­­men öszve adunk s oda mindenik a maga szükségeit beviszi, egy cseppel sem leszünk módosabbak mint az előtt. Hallom felhozatni: Igen de ott van az ál­lam a maga segélyével. — Hja! az állam mi va­gyunk, s mi szegények vagyunk, az állam is az. Látom a budget tárgyalásokból milyen gazdagon van dotálva az oktatás­ügyi miniszérium. Igen bi­zony, végre­hajtja a 1868 törvényekben megállí­tott 1 adóforint után kirótt 5 kft. s hát vagyon ezt nem éppen úgy megtehetnék az állam közbe­jötte nélkül is az erkölcsi törvény parancsa sze­rént? Hát nem erkölcsi szegénységi bizonyítvány az, hogy beállunk községinek azért, hogy a mit mint felekezetin tán végre nem hajthatott, mint községin kénye kedve szerint hajthassa végre. Utó­­végre is elhigyjük azt, hogy ha iskolánk rész kar­ban van, akár hová forduljunk, csak saját zsebünk­ből kell azt helyre állittanunk. c) Megkivántatikja felsőség beléegyezése. Nem értem én azt, hogy le­hessen valamely egyes val­lásos hitfelekezetnek azon oskolát, azon hit hízó­vá­­nyt, mit őrizete és lelkiismeretes gondozásra biztak hitbéli elei rá, hogy azt csak úgy mim­iksz dim­iksz, önfejüleg egy vagy más kolompos kurjon­­gatására kidobja az egyház kebeléből s azután mint meglelt dolgot utólagosan jelentse fel felsőbb helyre, vagy még azt se tegye. Ez nem egyébb makranczolkodásnál, s nehezen hiszem hogy az ilyenből községiskola is valami kitűnő legyen. Hal­lom hogy a vaskalapos papok uralma alul akar­nak emanczipálódni. Ám tessék választani a pap kalapja és a falusbiró palctája között. Nem tudom, ha vagyon úgy fejeztem-e ki maga­mat a hegy értek? Azt jólélekkel mondom, hogy e tárgy nagyon fontos Tisztelek én minden kor­mányt, s annyival inkább a magyar kormányt, meghajlok a kor intő szava előtt, de az nekem sehogy sem tetszik, hogy a külömböző vallás fe­­lekezetnek plánta oskolájának szent hadat, s ez által nem csak az idegen ajkúak, hanem saját nemzetiségünk külön hitfelekezeteiben is a legna­gyobb félénkséget, hogy ne mondjam ellenszenvet költötte fel. Állítson a magas kormány államköltségen köz­ségi iskolát ott és anyit, a­hol és a megyit szük­ségesnek lát, és meg bír; de hagyjon békét a kü­lömböző vallás felekezetek népiskolái travestá­­lásának, mert ah­ol félek több kárt mint hasz­not fog előidézni. Igaz hogy Erdély s még Ma­gyar­ország is az európai contingensen a vallá­sos türelemben ritkítja párját, de azt mégse hi­szem hogy e nagyszerű változást behunyt sze®® j el nézze. Csillák Zsigmond ev. ref. pap. tanácsa és közönsége ítélt, midőn a zsidóknak vá­lasztanak kellett az üldözött erkölcs, és Barnabás között. ____ Február 25 Gh­iczy Kálmán beszéde. A vallási alapra nézve továbbá vallás- és köz­oktatási minister ur azon előterjesztésében, melyet ő Felségéhez — mint már többször említettem tett, azt mondá, hogy azon vallási alap czéljaira lege­lebben III. Ferdinánd király a magyar bir­kámra jövedelmeiből évenként kifizetendő COOO id évi járulékot alapított, ezen alapot öregbítették több utána következő királyok nagyban, igen nagyban öregbítették nevezetes adományaikkal számos főpa­pok, de leginkább nevelte és igazán megalkotta ezen alapot II. József császár, ki ahhoz az általa eltörölt szerzetesrendeknek és vallási társulatoknak összes ingó és ingatlan vagyonát hozzácsatolta. És mégis azon általam már többször említett ro­­vatos kimutatásban ezen vallási alap is csak úgy, mint III. Ferdinánd király alapítványa jelenik meg. Tudva van továbbá mindnyájunk előtt, hogy az 1868. év végével a vallás- és közoktatásügyi

Next