Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1871-01-13 / 10. szám

10-ik szám, m­iután az udvar­telki birtokviszony milden kyü­lönbség nélkül a polgári, jelesen a bérleti viszony­ból folyó magánszerződések, s ezt szabályozó tör­vények keretébe tartozik, nem az udvartelki bir­tok jogi természete megváltoztatására, hanem csu­pán arra nézve terjeszszen be új törvényjavasla­tot, hogy az udvartelki birtok jellege és természe­te a felmerülő vitás kérdésekben minő bírói eljá­rás mellett deríttessék ki, és hogy az e tekinet­­beni bizonyítás terhe ne csupán a tulajdonosra ru­­háztassék, hanem az okszerű polgári törvénykezési eljárás értelmében mindenik fél azt, a­mit állít maga tartozzék igazolni, bizonyítani. Nézetünk sze­­rint „az udvartelki birtokról“ szóló törvény jogo­san tovább nem terjedhet. A j°£z igazság és a tulajdon megvédése nagy érdekeire fektetett érveinket ajánlván a mélyen tisztelt képviselőház törvényhozói figyelmébe s gond­­jaiba. Mély tisztelettel maradtunk. Kelt Tordamegye 1870 decz. 19-én Tordán tartott bizottmányi közgyűléséből. Kossuth legújabb leveléből. Kossuth „Együttes válasz sokaknak“ czim alatt a Magyar Újság vasárnapi számában köszöne­tet mond azoknak, kik leveleikkel, üdvözleteikkel megtisztelték. Ezek közt Kossuth megemlékszik Debreczen város számos polgáráról­­ is. A levél első részében, mely vasárnap jelent meg, Kossuth tiltakozik azon túlságos magasztalások ellen, melyek­kel elkalmaztatik. A második részében, az 1848- dik ’évi törvényhozás eljárásához igér kulcsot nyújtani. A remek levelet egész terjedelmében nem közölhetjük, de abból a következőket mégsem véljük mellőzhetőknek: „Stészi szemmel futva végig az emberiség történelmén, én azt találom, hogy nem azok az igazi nagy idők, midőn a népegyetem színvonala felett egyesek magasra kitornyosulnak, hanem azok, midőn az idők követelményeinek magaslatára a nép emelkedik fel. — Azok az igazi nagy idők, midőn senki egyes nem oly nagy, mint mindenki. Mi, a múlófélben lévő nemzedék tagjai igen nagy időket éltünk, s mert nagyokat éltünk: fel­fogásom szerint természetes, hogy nem találkozott köztünk nagy ember. De ha ez természetes is, az már bizony sajnos, hogy e nagy idők bennünk, kiknek a munkában kiválóbb rész jutott, igen kis emberekre találtak, — meglehet azért, mert az ese­mények váratlan fordulataira nem voltunk elkészülve; nem voltunk pedig azért, mert a gonoszságnak oly fokát, a jognak, erkölcsnek oly rendszerűzeti lábbal tapadását, mint a minővel találkozunk, még­­csak elősejteni sem valünk képesek, bár nemcsak tudtuk, hogy minő tapasztalati adatokból keletkezett a Bercsényi dal keserű imprecatiója, melynek emlékezetét legújabban Jókai felelevenítette, hanem másfél századdal több adattal is bírtunk, mint ama dal szerzője, az arról a meggyőződéshez, hogy bármit ígérnek, fogadnak, esküsznek is a szükség perezé­­ben, biz abban „semmi virtus sincs.“ Hanem, bármi volt légyen is az ok annyi tagad­atlan tény, hogy köztünk, kiknek kiválóbb munka rész jutott, bizony senki sem volt, ki tehet­séges mértékével megütötte volna a rémületesen nagy idők nagy követelményeinek színvonalát. Én legalább e fogyatkozást önmagamról minden hímezés hámozás nélkül nemcsak tiszta őszinteséggel bevallom, hanem egy pár szót elég is arra monda­nom, miszerint vallomásom igazolva legyen. Isten és világ előtt felemelt fővel mondhatom, hogy ha ama nagy időket százszor újra élném is, tisztább becsületességgel, önzéstelenebb hazafisággal, határ­talanabb önfeláldozási készséggel nem vezéreltet­hetném tisztem betöltésében, mint akkor én ve­zéreltettem- Hanem mint mások azóta én is Bokát tanultam. S e tanulmányok mérlegével mérve az akkori körülményeket, mathematikailag meg vagyok győződve, hogy ha bizonyos lényeges szakokban csak annyi készültséggel bírtam volna is akkora­, mint a­mennyinek megszerzésére ama nagy oktató, a szerencsétlenség, azóta időt s alkal­mat adott; ne volt volna bár egyetlen egy ellensé­gükkel, egyetlen egy nhézséggel kevesebb, egyetlen egy barátunkkal, egyetlen egy erökútfönkkel több, mint a­mennyi volt, egészen más véget érhetett volna nemzetünk óriási erőfeszítése, mint a minőt ért. Hanem­ bár nem bírtam a kellő készültséggel, a bizony fájdalom, más sem bírt.­­senki. E készü­­letlenség pedig nemcsak tévedésekbe vezetett, ha­nem még egy más, sokkal nagyobb bajjal is járt. Értem azt, hogy ha egy vagy más szakban egy kis tehetséget véltünk valahol észrevenni, féltünk annak hasznai nem vénái, mert éreztük, hogy a tehetségeknek nem vagyunk böviben. S azért nem eléggé szigorún vizsgáltuk a jellemek redőit, nem eléggé latolgattuk, vajon önzéstelen honszeretet vagy kevésbé nemes ösztönök csatolnak e valakit a Hon-mentée zászlójához. — Oly rögtön rohant nemzetünkre a hatásos veszély, annyi nehézséggel kellett küzdenünk,annyira nem volt időnk mindenkép megbízható új erők kifejlődésére várni, hogy sem­mi erőt sem véltünk eltaszíthatónak, mely a hazát szolgálni ajánlkozott. E szomorú szükség tüzetett velünk dolgokat, miket a helyzet kényszerűsége nélkül tűrnünk nem lehetett, nem kellett volna; kí­­mérgettük a susceptibilitásokat, egyengettük a ve­télkedéseket, s ahol nagyravágyást sejtettünk, ma­gunk nyitottunk tért, hogy az a Haza szolgálatá­ban találhasson kielégítést. Azt gondoltuk, ha az embereket saját ösztöneik által csatoljuk a haza ügyeihez, csak szolgálják a hazát, végre is mind­egy akármi indokból teszik. Ez nagy, ez vészterhes tévedés volt, hanem annak volt következése, hogy a tehetségeknek szü­­kiben voltunk. S ha valóban ha most, miután annyi fátyol lelebbent, annyi álarcz lehullt s az uj opportunitás szele annyi jellemarczról lefújta az akkori oppor­­tunitás festékporát, bármely elfogulatlan ember vé­gig fut elméjével az akkori szereplők során a míg egy részt ájtatos kegyelettel borul le Hazánk szent Ügye nemeslelkűi vértanúi emléke előtt, más részt a kiáltó lények cynicus meztelen­ségében látja maga előtt, mi sokan voltak, s vannak kik akkor valóban csak „szerepet játsza­nak,“ vagy kik a hazát csak piedestalnak vették, melyen magasan lehet állani: nem annyira azon fog csodálkozni, hogy tévedések történtek, hanem a felett fog bámulni, hogy ily tényezők mellett csak annyi is történhetett, mint a­mennyi történt. Hja! mert ha mi, kiknek kiválóbb munkarész jutott, nem ütöttük is meg tehetségeinkkel a nagy idők nagy követelményeinek mértékét, gyarlósá­gokat pótolta a nemzet emelkedettsége. — Egyen kint törpék voltunk bár, a nemzet, egészben óriás volt, mig az átok legsúlyosbika, melylyel Isten haragjában egy nemzetet megverhet, az ármányo­­san felszitogatott önbizalmatlanság ez óriást is el nem törpité---------­(Vége következik.) HÍR HARANG. A „M. Folg.“ eredeti távirata. Feladatott Pesten, jan. 12. 9­6. 50 p.reg. Érkezett jan. 12. 12 ó. délbe. Frigyes Károly a meck­­lenburgi h­erczeggel K­r­­i­­­li­ner (?) Chanzy tábornokot meg­támadta ; erős csata után a franciák visszavonultak. Peronne 3000 fogolylyal kapitulált. A londoni népgyűlés, a franczia terület átengedése ellen nyilat­kozott. Párisnál a rosz időjárás miatt mindkét részről szünetel az ágyúzás. Werder tábornokot Manteuffel váltja fel. Chateau Boumel, jan. 10. A keleti (ezelőtt déli) franczia had­sereg tegnapi győzelme tökéle­tes volt. A h­arcz az egész éjen át dühöngött a villersexeli kas­tély körül, hová a poroszok visz­­szavonultak. A kastély halomra lövetett, s ma a poroszok teljes visszavonulásban vannak Vesoul felé. (Vesoul Villersexeltől nyu­­gatra 3 mértföldnyire fekszik.) Bourbaki hadseregének állásai a legkitűnőbbek, a tábornok maga a leglelkesítőbb bátorsággal van eltelve, valamint a hadsereg bi­zalommal és buzgalommal. (o) Herbich Ferencz a múzeum tisztvise­lője s tárcza rovatunk munkatársa f. h. 11-kén előadást tartott Pesten, a magyar földtani társulat szakgyűlésén. (o) Casanova asszony, a híres oroszlány szelídítő, a­ki a múlt nyár folytán a pesti állat­­kertben tartá előadásait, jelenleg Szebenben tartóz­kodik s a „H. Z.“ szerint bámulatra ragadja a közönséget, különösen ki van emelve, hogy bánás­módja és biztossága olyan, hogy a nézőben nem ébreszti fel azt a félelmet,a­mely hasonló előadások­nál elkerülhetetlen. (6) Segesvár kerület követei lettek: Wenrich és Krauss; a város részéről: Lindner Gusztáv és Baussnern Guido. — Nagy Siuk váro­sát képviselni fogja Zikeli Gusztáv, a kerületet Macellária Illés és János. — Uj egyház kerülete Herbert Lajos királybíró és Dörr Sámuel — a város az egyetem jegyzője Schneider Károly által lesz képviselve. (6) Az Eszterházy képtár Ugye végre valahára eldőlt, még pedig örömmel jegyezzük meg a magyar művészet javára. A törvény­javas­lat öt paragraphusából tudjuk meg, hogy a vételár egy millió háromszázezer forint, s ez öszveg fede­zéséhez járul Pest városa 60.000, Vas megye 2000, Temes megye 1000 forinttal. Az adásvevési szerző­dés 5-dik pontja szerint képtárigazgató Kratzmann úr mint inventarium darab szintén a nemzet tulaj­donává válik nyugdíjazási igényekkel. Az utóbbira nézve az „Ellenőr“ helyesen megjegyezi, hogy Kratzmann úr rég kivonült már, tegyék tehát penzió­ba s bízzák a képtárt, egy elismert tehetségű, fiatalabb, magyar festészre s ez helyes is, mert a magyar művészetnek szól az egy millió három­­százezer forint. (o) Adacker k. a. é. Horatio Syr­bé végezték csáklyafutásukat, mi csak azt kívánjuk constatálni, hogy a Meyerbeer „Prófétája“ első korában elég és talán ügyesebb csáklyatánczos is mulattatta a közönséget. (o) Holländer László és Márton ismert tánczmesterek f. év február 7 -én zártkörű táncz­­vigalmat rendeznek a redoute teremben — ajánljuk a közönség figyelmébe. (oj Előadások felnőttek számára a „Nagy Várad“ szerint Nagy Váradon is megindulnak s a nevezett lap azt mondja: „Kiváncsiak vagyunk, hány tudvágyó van nálunk, ki gyakorlati ismere­teinek bővítésére a kínálkozó alkalmat el nem szalasztandja?“ A minden oldalról érkező, kedvező hírekre nézve, reméljük, hogy a feltett kérdésre a felelet jó lesz. (o) A budai királyi palota a „Hon“ értesülése szerint átalakításnak néz elébe. (o) A múzeum egylet rendes szakgyűlése ma délután 6 órakor lesz a könyvtár olvasó szobá­jában. Bejelentett tárgya: Dr. Császár Károly elő­adása a Meteoritokról. (ma.) Bálkrónika. Szamosújvártt a polgári casinó jövő február hó 1-én, az ottani korcsolyázó egylet pedig február hó 1- én zártkörű tánczvigal­­mat fog rendezni. Mindkét tánczvigalomra, mint halljuk, sokan készülnek városunkból is lerándulni. „­ Dr. Pataki Dániel, az erdélyi részek főorvossá hosszas szenvedéseinek véget vetett teg­napelőtt est­e. Az utóbbi évek sok testi szenve­dést mértek a különben sem erős alkotra, s mi­dőn látta hogy sem a természet sem a tudomány nem jöhet már segítségére, megelőzte a végzetet, s elnemitá kínait. A boldogodnak tragikus végét számos tisztelője mélyen fájlalja. Béke poraira! *** A „Keletnek“ ugy látjuk régen farja­­az oldalát a kíváncsiság nyomára jöhetni, vájjon kik legyenek s merre van hazájuk azon „vete­­ránírók és publicistáknak“ kiket a K.j Köz­­löny olyan fennhangon hirdet. Közelebbről egynek nyomára jött ugy látszik, mert a legközelebbi szá­mában szóról szóra ezeket olvassuk: „Többen tuda­kozódtak nálunk, hogy kik lehetnek azon „veterán írók,a­kiket a „K. K.“ annyit emleget. Mi termé­szetesen választ nem adhatunk, most azonban ma­ga­­. laptársunk felel meg e kérdésre, midőn köz­­gazdasági rovatában, egy szerkesztői csillag alatt megdicsért czikk, e sorokkal kezdődik: „Három év óta gondolkozom arról, váljon a Bikán belől a házi kezelés, vagy bérbeadás lenne e a tulajdonos­ra nézt czélirányosabb?“ Azt hisszük elég veterán­­ró, ki három évig gondolkozik egy czikken.“ — Eddig tart a „Kelet“ újdonsága. Részünkről, hogy tényleg is bizonyságait adjuk coli­giális jóindula­tunknak a „Kelet“ tel szemben, ezennel legalább részben, eleget teszünk kiváncsis­ágának, s reá mutatunk Ids. Vajda Sámuel nevére. Mi azonnal reá ismertünk e hatalmas veterán író, publicista és poéta szellemére a K. Közlöny legújabb szá­maiban. Szerencsés Közlöny 1 Egy férfiút bírhat, kivel ma Erdélyben csak egy versenyezhet, de ez is távol a centrumtól Szamosujvártt­ól csendes el­vonultságban, s csak koronként rázza fel a vilá­got verses rendeletet s proclamatióival éppen mint Vajda Sámuel ur szokta tenni. Szerencsés Köz­löny! ki azon férfiút vallatja magáénak, ki az utóbbi időben Bismarknak any­gi komoly aggodal­mat okozott. „Európa diplomatáit máig is foglalatos­­kodtatja , kinek a Közlönyben megjelent híres béke ligája, a — legújabb garantirozatlan hírek szerint — alapul szolgál az éppen most folyó conferantiák­­nak Versaillesban. Háromszorosan szerencsés K. Közlöny, ki ilyen oszlopra támaaszkodhatik ! Mi látjuk, hogy a „Kelet“ irigy szemmel nézi ezeket, de jusson eszébe éppen a szóban forgó jeles ve­terán poétának ama arany mondata: „Az irigység csúf állat!“ *­ Színészet M.-Vásárhelytt. Néhány hét óta Györffi A. kis társulata városunkban elő­adásokat tart. Az eddig színre hozott darabok kö­zött leginkább sikerült az „Egérfogó“ előadása, mely 6 án másodszor került színre. Az öreg pász­tort Szabó Antal személyesítette­ ki a kissé dara­bos, de jellemes Andrást sok hűséggel alakítá. Szabónál több oldalon tehetség látszik. Szorgalma elég, orgánuma meglehetős, maszkírozása jó. La­­czit Gyergyói játsza, kevés sikerrel. Újvárit idősb Bács alakította, jó felfogással játszta a katonás apát. Kár, hogy az idő annyi nyomot hagyott raj­ta. Gerő szerepe ifj. Bács kezeiben volt, játéka hideg, érzéketlen csak mintha kénytelenségből be­szélne; alakítani éppen nem szokott, a kezjátéka nincs, pedig jobbára a hős és szerelmes szerep az ő kezében van. Még megemlíthető Ruber (Máté diák) játéka, mely úgy látszik kiváló szerepe, voltak eltalált jelenetei. A nők közül említésre méltó Györffiné, ki e darabban nem játszott, de a hős női szerepeket jobbára ő játsza; alakja jó, de hlngja nem szerencsés; játékán a tanulmány némi nyoma észrevehető. A szerelmes szerepekre alkalmaztatnak még Tolnainé, ifj. Bácsné és Gy. Amália. Ez utóbbiról megjegyezzük, hogy kezdő. Az anya szerepekkel Ferencziné próbálkozik, de hatásra nem számíthat Viczát Tolnainé személye­­ssté, ki az ilyféle szerepekre azon előnynyel bir, hogy tud énekelni egy keveset. Tegnap — 7 idén — az „Akasztott ember“ adatott Szabó A. jutal­mául. A közönség meglehetős számmal jelent meg, de az előadás a „meglehetős“ mértékét nem ütötte. Egyedül Szabónak volt egy-egy eltalált je­lenete a czímszerepben. Sokkal jobb lenne a víg­játékoknál maradni s ne venni elő oly drámákat, melyek a társulat erejét felülmúlják. Mai előadásra a „Vén bukkancsos“ van kitűzve, melytől jobb si­kert remélünk, mint a minőt a tegnapi előadás felmutatott. Ma új bérletet kezdenek, melyet 12 előadásra nyitott az igazgató, Doroghi. A górcsövészi buvárlat által önálló tudomány szak­mává fejlődött szövettan (histologia) kimutatta, hogy az élet lényege mindenütt a sejtek tevékeny­ségén alapul, s­ hogy míg egyrészt az élet csak a sejtek tevékenységével veszi kezdetét, másrészt a sejtek is csak sejtekből veszik eredetüket (omnis cellula­e cellula). Ezen fontos tények megállapí­tásával nemcsak az élő és élettelen világ között jön szorosan kijelölve a határ, hanem egyszersmind ki lön mutatva ama szorosabb rokonság is, mely mindnyájunkat az állatokkal s növényekkel együtt egy óriási nagy családdá összefűz, melynek emlé­kezet előtti dédesei legnagyobb valószínűséggel azon sejtszerű képletek lehettek, melyeknek górcses epigonjai mai napig is léteznek. Azon általánosan elterjedt téves nézet, hogy a testünkön alkalmatlan vendégekként élősködő állatok és növények ön­ként (generatio spontanea) mintegy maguktól jön­nek létre (miután ezeknek testünkbe jutása egyéb­­ként megfoghatlan volt), szintén a górcső által nyerte helyreigazítását; s a górcső ezekre nézve is a szülőktől való származást mutatta ki, úgy hogy ezentúl — bármint restelljük — őket is csalá­di rokonságunkba kell fogadnunk. Hogy ezen nagy fontosságú baváriati vívmá­nyoknak az orvostanra s ennek ágaira irányadó hatása volt, könnyen megérthetni azon szoros össze­függésből, mely a boncz élet és kórtan közt léte­zik, a mely utóbbiak ekkér a szövettanban új ala­pot nyertek. A bokettan ugyanis többé nem a szabad szemmel látható s késsel széllemezhető testrészeket tekinthette utolsó alakrészeknek, az élettan többé nem az ezekben vándorló szeszélyes természetű „t e b e 1 e t“-től várhatta az életműködé­sek megindítását s a kórtan sem kereshette többé az egészség megbomlásának okát az életerő felcsigázásában vagy lehangolásában; mindnyája jelenleg a sejtet tekinti azon anyagnak, melyből a bámulatos szerkezetű emberi test élő háza fölépül s a sejtet tekinti azon műhelynek, honnan az élet öröme betegsége és bánata kiindul. Méltán csodálkozhatni azon, hogy míg a górcsövészet a szerves világ buvárlatában csakha­mar általános elterjedést nyert, addig a szervetlen testek buvárlatában polgári jogát úgyszólva még mai napig sem vívta ki; jóllehet a szervetlen tes­tek finomabb alakszerkezetének kérdése époly fon­tos a physikusra, chemikusra s a mineralogra néz­ve, mint a szerves anyagé a zoológusra és bota­­nicusra nézve. Csak a legutóbbi időkben kezdett a górcsövészet a kőzettanban is erősebb lábra kapni, s úgy látszik, hogy a rövid idő alatt nyert ered­mények, melyek a kőzetek képződésére nézve is becses adatokat szolgáltattak ezentúl a górcsőnek első rangú helyet biztositandnak a geológiában. — 33 — A Széchényi convent története. Kazinczy Czábor­tól. Közli: Szilágyi Sándor. VII. September 12-kén. Megjelenvén nevezetes számban az egyházi és világi főrendek, huszonöt vármegye nemessége s más confoederált magyarok s a Szabad- és Bányavárosok követei, mindenek előtt az isten hivatott segédül, egy helyen a ka­tholikusok, más helyen a lutheristák (Csécsi igy nevezi a lutheránust) harmadik helyen a reformá­tusok által. Megjelenvén azután az ország sátorában, a felséges Fejedelem, egy magyar nyelven maga által diétáit beszédet olvastata fel, a ország titká­ra Ráday Pál által. Emlité ebben raboskodását Német Ujhelyt, s hogy onnan mily csodálatosan szökhetett meg, mint bujdosott a külföldön, mint gyüjtő sereget, s mint jővő segélyére elnyomatva s sanyargó szegény hazájának. Azután azt a gyü­lölséget festette le, melyet a magyar nemzet tekin­tetik, mint vitték oda a dolgot, hogy örökös urai lehessenek; mint bánnak vele a szerint, hogy mi is elmondhatjuk: Czo­pan prószi, s­ed­­­ák muszi. (tót beszéd: „a mit az ur akar, a job­bágy kénytelen megtenni.“) Így tótul mondá e ezt a fejedelem, vagy a Csécsei élet-e? ennek fürké­­szetét Kollár és Schainik urak bölcseségére hagyjuk. Ekkor olvastatott az angol királynő (Anná­nak) és a hollandiai köztársaság bécsi residensjei­­nek a fejedelemhez Bécsben September 2 án írt, és a fejedelem által szeptember 11-kén vett leve­lei, kik közbenjárókul ajánlkoztak az ausztriai ház­zal kötendő békesség megszerzésére, s várván e végett a bejövetelre szükséges salvi conductus le­velet. Szó vala továbbá, a német hadak dulásai felöl a Duna szélein, Buda körül és Kassa táján, s kérdés téteték, mint kelljen azoknak gátat vetni, s ha az ország hajlik e a béke felé, vagy tovább is folytatni kívánja a háborút. A fejedelemnek ezen kérdéseire fővezér gróf Berchényi Miklós szóllala meg, s kérte a rendeket, hogy a béke felől hal­lani ne akarjanak; a fegyvernyugvás színe alatt csak meg akarják csalni, az alatt jobb karba ál­lítják sergeiket, hogy előbbre haladván, szerencsé­sebben támadhassák meg a nemzet hőseit; ezt te­vék tavaly is (november, 1704.) midőn Selmeczen fegyvernyugvást alkuvának ki, s közepette megve­­rék hadainkat. A tanácsot a fejedelem is javallá, hogy fegyverszünet ne, hanem inkább némi idő után béke köttesék. A fegyverszünet azon föltét alatt kérettetvén a németektől, hogy az országnak az a része foglaltassék belé csupán, hol a béke Ugye tárgyaltatik, Caeterum veno regnim­ totum ardeat bello“ mint Csécsi mondja. Az egybegyült rendek tehát egy szájjal, lé­lekkel azt kiálták, hogy vívni akarnak mindnyá­ ———m —■ « T. és felelős szerkesztő K. PAPP MIKLÓS jan, kivétel, tekintet nélkül bárminemű nemesi vagy személyes előjogokra. Ez alkalommal a fejedelem vádja a nemessé­get, hogy a felejtvén hős elei szép példáit, a sza­badság védelmét hires emberek s szolgák karára bízta, „quae est magna nobilitatis dehonestatio.“ Végzés hozatott az­okért, hogy mind­az a ki ne­mesi szabadsággal él, bár tetszik, bár ne (nolen­­tes, volentes), táborba szállni késztessék; a feje­delem, a jelen volt alispánoknak meghagyá, hogy minden nemest szólítsanak fel, egyedül azok vé­tetve ki, kiket a törvény is felszabadit ezen teher alól, vagy a kik hivatalt viselnek. September 13- a. A közbenjáróságra ajánl­kozó resindenseknek megküldetik az útlevél Szlu­­ha, sárosegyes­mr által, s kíséretükül az Osztrák és Morva szélen táborzó Os­kai László elrendeltetett. Ezentúl, a jelenlevő alispánoknak meghagya­­tott, hogy a megyéjekbeli nemességet haladék nél­kül gyűjtsék ide. A ki meg nem jelenend elveszti nem csak szabadságát s minden birtokát,azon felül méltóké­­pen megbüntettetik, hogy a mi a Conventben vé­geztetik, az egész nemzet végzésév­el vétethessék. Mert most némely vármegyéből a ig jelent vala meg száz, némelyikből még kevesebb, s a fejede­lemnek nem tetszett az a mód, mely csak imént hozatott be azért, hogy elnyomhassanak bennün­ket, hogy egy magyéból csak két kővet jelenjen meg a diétán. S előbb később a nemesség itt meg is jelent, az elmaradtak nevei pedig, az alispánok által följegyeztettek s a Fejedelemnek bemutatta. Egy Zemplén megyei ur „confessionis helve­ti e®“ (Csécsy e nevet kivakarta és krétával kife­hérítette, úgy hogy annak semmi nyoma nem lát­szik) ajánlá magát, hogy az egész nemességet elő­hozza; de ajánlása el nem fogadtatott. (Folyt következik.) Január 13

Next