Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)
1871-01-13 / 10. szám
10-ik szám, miután az udvartelki birtokviszony milden kyülönbség nélkül a polgári, jelesen a bérleti viszonyból folyó magánszerződések, s ezt szabályozó törvények keretébe tartozik, nem az udvartelki birtok jogi természete megváltoztatására, hanem csupán arra nézve terjeszszen be új törvényjavaslatot, hogy az udvartelki birtok jellege és természete a felmerülő vitás kérdésekben minő bírói eljárás mellett deríttessék ki, és hogy az e tekinetbeni bizonyítás terhe ne csupán a tulajdonosra ruháztassék, hanem az okszerű polgári törvénykezési eljárás értelmében mindenik fél azt, amit állít maga tartozzék igazolni, bizonyítani. Nézetünk szerint „az udvartelki birtokról“ szóló törvény jogosan tovább nem terjedhet. A j°£z igazság és a tulajdon megvédése nagy érdekeire fektetett érveinket ajánlván a mélyen tisztelt képviselőház törvényhozói figyelmébe s gondjaiba. Mély tisztelettel maradtunk. Kelt Tordamegye 1870 decz. 19-én Tordán tartott bizottmányi közgyűléséből. Kossuth legújabb leveléből. Kossuth „Együttes válasz sokaknak“ czim alatt a Magyar Újság vasárnapi számában köszönetet mond azoknak, kik leveleikkel, üdvözleteikkel megtisztelték. Ezek közt Kossuth megemlékszik Debreczen város számos polgáráról is. A levél első részében, mely vasárnap jelent meg, Kossuth tiltakozik azon túlságos magasztalások ellen, melyekkel elkalmaztatik. A második részében, az 1848- dik ’évi törvényhozás eljárásához igér kulcsot nyújtani. A remek levelet egész terjedelmében nem közölhetjük, de abból a következőket mégsem véljük mellőzhetőknek: „Stészi szemmel futva végig az emberiség történelmén, én azt találom, hogy nem azok az igazi nagy idők, midőn a népegyetem színvonala felett egyesek magasra kitornyosulnak, hanem azok, midőn az idők követelményeinek magaslatára a nép emelkedik fel. — Azok az igazi nagy idők, midőn senki egyes nem oly nagy, mint mindenki. Mi, a múlófélben lévő nemzedék tagjai igen nagy időket éltünk, s mert nagyokat éltünk: felfogásom szerint természetes, hogy nem találkozott köztünk nagy ember. De ha ez természetes is, az már bizony sajnos, hogy e nagy idők bennünk, kiknek a munkában kiválóbb rész jutott, igen kis emberekre találtak, — meglehet azért, mert az események váratlan fordulataira nem voltunk elkészülve; nem voltunk pedig azért, mert a gonoszságnak oly fokát, a jognak, erkölcsnek oly rendszerűzeti lábbal tapadását, mint a minővel találkozunk, mégcsak elősejteni sem valünk képesek, bár nemcsak tudtuk, hogy minő tapasztalati adatokból keletkezett a Bercsényi dal keserű imprecatiója, melynek emlékezetét legújabban Jókai felelevenítette, hanem másfél századdal több adattal is bírtunk, mint ama dal szerzője, az arról a meggyőződéshez, hogy bármit ígérnek, fogadnak, esküsznek is a szükség perezében, biz abban „semmi virtus sincs.“ Hanem, bármi volt légyen is az ok annyi tagadatlan tény, hogy köztünk, kiknek kiválóbb munka rész jutott, bizony senki sem volt, ki tehetséges mértékével megütötte volna a rémületesen nagy idők nagy követelményeinek színvonalát. Én legalább e fogyatkozást önmagamról minden hímezés hámozás nélkül nemcsak tiszta őszinteséggel bevallom, hanem egy pár szót elég is arra mondanom, miszerint vallomásom igazolva legyen. Isten és világ előtt felemelt fővel mondhatom, hogy ha ama nagy időket százszor újra élném is, tisztább becsületességgel, önzéstelenebb hazafisággal, határtalanabb önfeláldozási készséggel nem vezéreltethetném tisztem betöltésében, mint akkor én vezéreltettem- Hanem mint mások azóta én is Bokát tanultam. S e tanulmányok mérlegével mérve az akkori körülményeket, mathematikailag meg vagyok győződve, hogy ha bizonyos lényeges szakokban csak annyi készültséggel bírtam volna is akkora, mint amennyinek megszerzésére ama nagy oktató, a szerencsétlenség, azóta időt s alkalmat adott; ne volt volna bár egyetlen egy ellenségükkel, egyetlen egy nhézséggel kevesebb, egyetlen egy barátunkkal, egyetlen egy erökútfönkkel több, mint amennyi volt, egészen más véget érhetett volna nemzetünk óriási erőfeszítése, mint a minőt ért. Hanem bár nem bírtam a kellő készültséggel, a bizony fájdalom, más sem bírt.senki. E készületlenség pedig nemcsak tévedésekbe vezetett, hanem még egy más, sokkal nagyobb bajjal is járt. Értem azt, hogy ha egy vagy más szakban egy kis tehetséget véltünk valahol észrevenni, féltünk annak hasznai nem vénái, mert éreztük, hogy a tehetségeknek nem vagyunk böviben. S azért nem eléggé szigorún vizsgáltuk a jellemek redőit, nem eléggé latolgattuk, vajon önzéstelen honszeretet vagy kevésbé nemes ösztönök csatolnak e valakit a Hon-mentée zászlójához. — Oly rögtön rohant nemzetünkre a hatásos veszély, annyi nehézséggel kellett küzdenünk,annyira nem volt időnk mindenkép megbízható új erők kifejlődésére várni, hogy semmi erőt sem véltünk eltaszíthatónak, mely a hazát szolgálni ajánlkozott. E szomorú szükség tüzetett velünk dolgokat, miket a helyzet kényszerűsége nélkül tűrnünk nem lehetett, nem kellett volna; kímérgettük a susceptibilitásokat, egyengettük a vetélkedéseket, s ahol nagyravágyást sejtettünk, magunk nyitottunk tért, hogy az a Haza szolgálatában találhasson kielégítést. Azt gondoltuk, ha az embereket saját ösztöneik által csatoljuk a haza ügyeihez, csak szolgálják a hazát, végre is mindegy akármi indokból teszik. Ez nagy, ez vészterhes tévedés volt, hanem annak volt következése, hogy a tehetségeknek szükiben voltunk. S ha valóban ha most, miután annyi fátyol lelebbent, annyi álarcz lehullt s az uj opportunitás szele annyi jellemarczról lefújta az akkori opportunitás festékporát, bármely elfogulatlan ember végig fut elméjével az akkori szereplők során a míg egy részt ájtatos kegyelettel borul le Hazánk szent Ügye nemeslelkűi vértanúi emléke előtt, más részt a kiáltó lények cynicus meztelenségében látja maga előtt, mi sokan voltak, s vannak kik akkor valóban csak „szerepet játszanak,“ vagy kik a hazát csak piedestalnak vették, melyen magasan lehet állani: nem annyira azon fog csodálkozni, hogy tévedések történtek, hanem a felett fog bámulni, hogy ily tényezők mellett csak annyi is történhetett, mint amennyi történt. Hja! mert ha mi, kiknek kiválóbb munkarész jutott, nem ütöttük is meg tehetségeinkkel a nagy idők nagy követelményeinek mértékét, gyarlóságokat pótolta a nemzet emelkedettsége. — Egyen kint törpék voltunk bár, a nemzet, egészben óriás volt, mig az átok legsúlyosbika, melylyel Isten haragjában egy nemzetet megverhet, az ármányosan felszitogatott önbizalmatlanság ez óriást is el nem törpité---------(Vége következik.) HÍR HARANG. A „M. Folg.“ eredeti távirata. Feladatott Pesten, jan. 12. 96. 50 p.reg. Érkezett jan. 12. 12 ó. délbe. Frigyes Károly a mecklenburgi herczeggel Kriliner (?) Chanzy tábornokot megtámadta ; erős csata után a franciák visszavonultak. Peronne 3000 fogolylyal kapitulált. A londoni népgyűlés, a franczia terület átengedése ellen nyilatkozott. Párisnál a rosz időjárás miatt mindkét részről szünetel az ágyúzás. Werder tábornokot Manteuffel váltja fel. Chateau Boumel, jan. 10. A keleti (ezelőtt déli) franczia hadsereg tegnapi győzelme tökéletes volt. A harcz az egész éjen át dühöngött a villersexeli kastély körül, hová a poroszok viszszavonultak. A kastély halomra lövetett, s ma a poroszok teljes visszavonulásban vannak Vesoul felé. (Vesoul Villersexeltől nyugatra 3 mértföldnyire fekszik.) Bourbaki hadseregének állásai a legkitűnőbbek, a tábornok maga a leglelkesítőbb bátorsággal van eltelve, valamint a hadsereg bizalommal és buzgalommal. (o) Herbich Ferencz a múzeum tisztviselője s tárcza rovatunk munkatársa f. h. 11-kén előadást tartott Pesten, a magyar földtani társulat szakgyűlésén. (o) Casanova asszony, a híres oroszlány szelídítő, aki a múlt nyár folytán a pesti állatkertben tartá előadásait, jelenleg Szebenben tartózkodik s a „H. Z.“ szerint bámulatra ragadja a közönséget, különösen ki van emelve, hogy bánásmódja és biztossága olyan, hogy a nézőben nem ébreszti fel azt a félelmet,amely hasonló előadásoknál elkerülhetetlen. (6) Segesvár kerület követei lettek: Wenrich és Krauss; a város részéről: Lindner Gusztáv és Baussnern Guido. — Nagy Siuk városát képviselni fogja Zikeli Gusztáv, a kerületet Macellária Illés és János. — Uj egyház kerülete Herbert Lajos királybíró és Dörr Sámuel — a város az egyetem jegyzője Schneider Károly által lesz képviselve. (6) Az Eszterházy képtár Ugye végre valahára eldőlt, még pedig örömmel jegyezzük meg a magyar művészet javára. A törvényjavaslat öt paragraphusából tudjuk meg, hogy a vételár egy millió háromszázezer forint, s ez öszveg fedezéséhez járul Pest városa 60.000, Vas megye 2000, Temes megye 1000 forinttal. Az adásvevési szerződés 5-dik pontja szerint képtárigazgató Kratzmann úr mint inventarium darab szintén a nemzet tulajdonává válik nyugdíjazási igényekkel. Az utóbbira nézve az „Ellenőr“ helyesen megjegyezi, hogy Kratzmann úr rég kivonült már, tegyék tehát penzióba s bízzák a képtárt, egy elismert tehetségű, fiatalabb, magyar festészre s ez helyes is, mert a magyar művészetnek szól az egy millió háromszázezer forint. (o) Adacker k. a. é. Horatio Syrbé végezték csáklyafutásukat, mi csak azt kívánjuk constatálni, hogy a Meyerbeer „Prófétája“ első korában elég és talán ügyesebb csáklyatánczos is mulattatta a közönséget. (o) Holländer László és Márton ismert tánczmesterek f. év február 7 -én zártkörű tánczvigalmat rendeznek a redoute teremben — ajánljuk a közönség figyelmébe. (oj Előadások felnőttek számára a „Nagy Várad“ szerint Nagy Váradon is megindulnak s a nevezett lap azt mondja: „Kiváncsiak vagyunk, hány tudvágyó van nálunk, ki gyakorlati ismereteinek bővítésére a kínálkozó alkalmat el nem szalasztandja?“ A minden oldalról érkező, kedvező hírekre nézve, reméljük, hogy a feltett kérdésre a felelet jó lesz. (o) A budai királyi palota a „Hon“ értesülése szerint átalakításnak néz elébe. (o) A múzeum egylet rendes szakgyűlése ma délután 6 órakor lesz a könyvtár olvasó szobájában. Bejelentett tárgya: Dr. Császár Károly előadása a Meteoritokról. (ma.) Bálkrónika. Szamosújvártt a polgári casinó jövő február hó 1-én, az ottani korcsolyázó egylet pedig február hó 1- én zártkörű tánczvigalmat fog rendezni. Mindkét tánczvigalomra, mint halljuk, sokan készülnek városunkból is lerándulni. „ Dr. Pataki Dániel, az erdélyi részek főorvossá hosszas szenvedéseinek véget vetett tegnapelőtt este. Az utóbbi évek sok testi szenvedést mértek a különben sem erős alkotra, s midőn látta hogy sem a természet sem a tudomány nem jöhet már segítségére, megelőzte a végzetet, s elnemitá kínait. A boldogodnak tragikus végét számos tisztelője mélyen fájlalja. Béke poraira! *** A „Keletnek“ ugy látjuk régen farjaaz oldalát a kíváncsiság nyomára jöhetni, vájjon kik legyenek s merre van hazájuk azon „veteránírók és publicistáknak“ kiket a K.j Közlöny olyan fennhangon hirdet. Közelebbről egynek nyomára jött ugy látszik, mert a legközelebbi számában szóról szóra ezeket olvassuk: „Többen tudakozódtak nálunk, hogy kik lehetnek azon „veterán írók,akiket a „K. K.“ annyit emleget. Mi természetesen választ nem adhatunk, most azonban maga. laptársunk felel meg e kérdésre, midőn közgazdasági rovatában, egy szerkesztői csillag alatt megdicsért czikk, e sorokkal kezdődik: „Három év óta gondolkozom arról, váljon a Bikán belől a házi kezelés, vagy bérbeadás lenne e a tulajdonosra nézt czélirányosabb?“ Azt hisszük elég veteránró, ki három évig gondolkozik egy czikken.“ — Eddig tart a „Kelet“ újdonsága. Részünkről, hogy tényleg is bizonyságait adjuk coligiális jóindulatunknak a „Kelet“ tel szemben, ezennel legalább részben, eleget teszünk kiváncsiságának, s reá mutatunk Ids. Vajda Sámuel nevére. Mi azonnal reá ismertünk e hatalmas veterán író, publicista és poéta szellemére a K. Közlöny legújabb számaiban. Szerencsés Közlöny 1 Egy férfiút bírhat, kivel ma Erdélyben csak egy versenyezhet, de ez is távol a centrumtól Szamosujvárttól csendes elvonultságban, s csak koronként rázza fel a világot verses rendeletet s proclamatióival éppen mint Vajda Sámuel ur szokta tenni. Szerencsés Közlöny! ki azon férfiút vallatja magáénak, ki az utóbbi időben Bismarknak anygi komoly aggodalmat okozott. „Európa diplomatáit máig is foglalatoskodtatja , kinek a Közlönyben megjelent híres béke ligája, a — legújabb garantirozatlan hírek szerint — alapul szolgál az éppen most folyó conferantiáknak Versaillesban. Háromszorosan szerencsés K. Közlöny, ki ilyen oszlopra támaaszkodhatik ! Mi látjuk, hogy a „Kelet“ irigy szemmel nézi ezeket, de jusson eszébe éppen a szóban forgó jeles veterán poétának ama arany mondata: „Az irigység csúf állat!“ * Színészet M.-Vásárhelytt. Néhány hét óta Györffi A. kis társulata városunkban előadásokat tart. Az eddig színre hozott darabok között leginkább sikerült az „Egérfogó“ előadása, mely 6 án másodszor került színre. Az öreg pásztort Szabó Antal személyesítette ki a kissé darabos, de jellemes Andrást sok hűséggel alakítá. Szabónál több oldalon tehetség látszik. Szorgalma elég, orgánuma meglehetős, maszkírozása jó. Laczit Gyergyói játsza, kevés sikerrel. Újvárit idősb Bács alakította, jó felfogással játszta a katonás apát. Kár, hogy az idő annyi nyomot hagyott rajta. Gerő szerepe ifj. Bács kezeiben volt, játéka hideg, érzéketlen csak mintha kénytelenségből beszélne; alakítani éppen nem szokott, a kezjátéka nincs, pedig jobbára a hős és szerelmes szerep az ő kezében van. Még megemlíthető Ruber (Máté diák) játéka, mely úgy látszik kiváló szerepe, voltak eltalált jelenetei. A nők közül említésre méltó Györffiné, ki e darabban nem játszott, de a hős női szerepeket jobbára ő játsza; alakja jó, de hlngja nem szerencsés; játékán a tanulmány némi nyoma észrevehető. A szerelmes szerepekre alkalmaztatnak még Tolnainé, ifj. Bácsné és Gy. Amália. Ez utóbbiról megjegyezzük, hogy kezdő. Az anya szerepekkel Ferencziné próbálkozik, de hatásra nem számíthat Viczát Tolnainé személyessté, ki az ilyféle szerepekre azon előnynyel bir, hogy tud énekelni egy keveset. Tegnap — 7 idén — az „Akasztott ember“ adatott Szabó A. jutalmául. A közönség meglehetős számmal jelent meg, de az előadás a „meglehetős“ mértékét nem ütötte. Egyedül Szabónak volt egy-egy eltalált jelenete a czímszerepben. Sokkal jobb lenne a vígjátékoknál maradni s ne venni elő oly drámákat, melyek a társulat erejét felülmúlják. Mai előadásra a „Vén bukkancsos“ van kitűzve, melytől jobb sikert remélünk, mint a minőt a tegnapi előadás felmutatott. Ma új bérletet kezdenek, melyet 12 előadásra nyitott az igazgató, Doroghi. A górcsövészi buvárlat által önálló tudomány szakmává fejlődött szövettan (histologia) kimutatta, hogy az élet lényege mindenütt a sejtek tevékenységén alapul, s hogy míg egyrészt az élet csak a sejtek tevékenységével veszi kezdetét, másrészt a sejtek is csak sejtekből veszik eredetüket (omnis cellulae cellula). Ezen fontos tények megállapításával nemcsak az élő és élettelen világ között jön szorosan kijelölve a határ, hanem egyszersmind ki lön mutatva ama szorosabb rokonság is, mely mindnyájunkat az állatokkal s növényekkel együtt egy óriási nagy családdá összefűz, melynek emlékezet előtti dédesei legnagyobb valószínűséggel azon sejtszerű képletek lehettek, melyeknek górcses epigonjai mai napig is léteznek. Azon általánosan elterjedt téves nézet, hogy a testünkön alkalmatlan vendégekként élősködő állatok és növények önként (generatio spontanea) mintegy maguktól jönnek létre (miután ezeknek testünkbe jutása egyébként megfoghatlan volt), szintén a górcső által nyerte helyreigazítását; s a górcső ezekre nézve is a szülőktől való származást mutatta ki, úgy hogy ezentúl — bármint restelljük — őket is családi rokonságunkba kell fogadnunk. Hogy ezen nagy fontosságú baváriati vívmányoknak az orvostanra s ennek ágaira irányadó hatása volt, könnyen megérthetni azon szoros összefüggésből, mely a boncz élet és kórtan közt létezik, a mely utóbbiak ekkér a szövettanban új alapot nyertek. A bokettan ugyanis többé nem a szabad szemmel látható s késsel széllemezhető testrészeket tekinthette utolsó alakrészeknek, az élettan többé nem az ezekben vándorló szeszélyes természetű „t e b e 1 e t“-től várhatta az életműködések megindítását s a kórtan sem kereshette többé az egészség megbomlásának okát az életerő felcsigázásában vagy lehangolásában; mindnyája jelenleg a sejtet tekinti azon anyagnak, melyből a bámulatos szerkezetű emberi test élő háza fölépül s a sejtet tekinti azon műhelynek, honnan az élet öröme betegsége és bánata kiindul. Méltán csodálkozhatni azon, hogy míg a górcsövészet a szerves világ buvárlatában csakhamar általános elterjedést nyert, addig a szervetlen testek buvárlatában polgári jogát úgyszólva még mai napig sem vívta ki; jóllehet a szervetlen testek finomabb alakszerkezetének kérdése époly fontos a physikusra, chemikusra s a mineralogra nézve, mint a szerves anyagé a zoológusra és botanicusra nézve. Csak a legutóbbi időkben kezdett a górcsövészet a kőzettanban is erősebb lábra kapni, s úgy látszik, hogy a rövid idő alatt nyert eredmények, melyek a kőzetek képződésére nézve is becses adatokat szolgáltattak ezentúl a górcsőnek első rangú helyet biztositandnak a geológiában. — 33 — A Széchényi convent története. Kazinczy Czábortól. Közli: Szilágyi Sándor. VII. September 12-kén. Megjelenvén nevezetes számban az egyházi és világi főrendek, huszonöt vármegye nemessége s más confoederált magyarok s a Szabad- és Bányavárosok követei, mindenek előtt az isten hivatott segédül, egy helyen a katholikusok, más helyen a lutheristák (Csécsi igy nevezi a lutheránust) harmadik helyen a reformátusok által. Megjelenvén azután az ország sátorában, a felséges Fejedelem, egy magyar nyelven maga által diétáit beszédet olvastata fel, a ország titkára Ráday Pál által. Emlité ebben raboskodását Német Ujhelyt, s hogy onnan mily csodálatosan szökhetett meg, mint bujdosott a külföldön, mint gyüjtő sereget, s mint jővő segélyére elnyomatva s sanyargó szegény hazájának. Azután azt a gyülölséget festette le, melyet a magyar nemzet tekintetik, mint vitték oda a dolgot, hogy örökös urai lehessenek; mint bánnak vele a szerint, hogy mi is elmondhatjuk: Czopan prószi, sedák muszi. (tót beszéd: „a mit az ur akar, a jobbágy kénytelen megtenni.“) Így tótul mondá e ezt a fejedelem, vagy a Csécsei élet-e? ennek fürkészetét Kollár és Schainik urak bölcseségére hagyjuk. Ekkor olvastatott az angol királynő (Annának) és a hollandiai köztársaság bécsi residensjeinek a fejedelemhez Bécsben September 2 án írt, és a fejedelem által szeptember 11-kén vett levelei, kik közbenjárókul ajánlkoztak az ausztriai házzal kötendő békesség megszerzésére, s várván e végett a bejövetelre szükséges salvi conductus levelet. Szó vala továbbá, a német hadak dulásai felöl a Duna szélein, Buda körül és Kassa táján, s kérdés téteték, mint kelljen azoknak gátat vetni, s ha az ország hajlik e a béke felé, vagy tovább is folytatni kívánja a háborút. A fejedelemnek ezen kérdéseire fővezér gróf Berchényi Miklós szóllala meg, s kérte a rendeket, hogy a béke felől hallani ne akarjanak; a fegyvernyugvás színe alatt csak meg akarják csalni, az alatt jobb karba állítják sergeiket, hogy előbbre haladván, szerencsésebben támadhassák meg a nemzet hőseit; ezt tevék tavaly is (november, 1704.) midőn Selmeczen fegyvernyugvást alkuvának ki, s közepette megverék hadainkat. A tanácsot a fejedelem is javallá, hogy fegyverszünet ne, hanem inkább némi idő után béke köttesék. A fegyverszünet azon föltét alatt kérettetvén a németektől, hogy az országnak az a része foglaltassék belé csupán, hol a béke Ugye tárgyaltatik, Caeterum veno regnim totum ardeat bello“ mint Csécsi mondja. Az egybegyült rendek tehát egy szájjal, lélekkel azt kiálták, hogy vívni akarnak mindnyá ———m —■ « T. és felelős szerkesztő K. PAPP MIKLÓS jan, kivétel, tekintet nélkül bárminemű nemesi vagy személyes előjogokra. Ez alkalommal a fejedelem vádja a nemességet, hogy a felejtvén hős elei szép példáit, a szabadság védelmét hires emberek s szolgák karára bízta, „quae est magna nobilitatis dehonestatio.“ Végzés hozatott azokért, hogy mindaz a ki nemesi szabadsággal él, bár tetszik, bár ne (nolentes, volentes), táborba szállni késztessék; a fejedelem, a jelen volt alispánoknak meghagyá, hogy minden nemest szólítsanak fel, egyedül azok vétetve ki, kiket a törvény is felszabadit ezen teher alól, vagy a kik hivatalt viselnek. September 13- a. A közbenjáróságra ajánlkozó resindenseknek megküldetik az útlevél Szluha, sárosegyesmr által, s kíséretükül az Osztrák és Morva szélen táborzó Oskai László elrendeltetett. Ezentúl, a jelenlevő alispánoknak meghagyatott, hogy a megyéjekbeli nemességet haladék nélkül gyűjtsék ide. A ki meg nem jelenend elveszti nem csak szabadságát s minden birtokát,azon felül méltóképen megbüntettetik, hogy a mi a Conventben végeztetik, az egész nemzet végzésével vétethessék. Mert most némely vármegyéből a ig jelent vala meg száz, némelyikből még kevesebb, s a fejedelemnek nem tetszett az a mód, mely csak imént hozatott be azért, hogy elnyomhassanak bennünket, hogy egy magyéból csak két kővet jelenjen meg a diétán. S előbb később a nemesség itt meg is jelent, az elmaradtak nevei pedig, az alispánok által följegyeztettek s a Fejedelemnek bemutatta. Egy Zemplén megyei ur „confessionis helveti e®“ (Csécsy e nevet kivakarta és krétával kifehérítette, úgy hogy annak semmi nyoma nem látszik) ajánlá magát, hogy az egész nemességet előhozza; de ajánlása el nem fogadtatott. (Folyt következik.) Január 13