Magyar Polgár, 1872. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)
1872-02-25 / 45. szám
* KOLOZSVÁR, FEBR. 24. 1872. Az u. n. „Reformpárt.“ Motto: Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete! Petőfi, Károlyi Ede — Józsué, Prónay József és Podmaniczky Frigyes alvezérek a Jerichót ostromló hadseregnél megfujták a trombitákat körülbelől arra a hires középpárti nótára, a melyet Szentkirályi uram már hetekkel ezelőtt szerzett s parti-* furában a „Reform“-ban ki is adott, a melyet azonban annak idejében a közvélemény kifütyült. De az uj fuvás hatást tett mégis a subventio pánczéljába bujt hírnökökre a „Reform“-on kezdve le a kicsi Jánoskáig, ki jajveszékeltet a társadalom végromlása felett — elkábultan kiáltják Jericho falainak romba dőlését, a győzelmet, no de mihelyt észretérnek, majd csak meggyőződnek, hogy a falak állanak, a vár még szűz, s hogy e trombitálás nem is Jericho, hanem--------Komárom előtt harsogott, ugyanazon Komárom előtt, mely nem hogy trombitaszóra, de még Krupp ágyúra sem szokott hallgatni s tovább áll rendületlenül. Különben ne beszéljünk képekben,mert az a „pártbomlás“-féle zaj nyílt szót követel. A jobboldali sajtó örömrivalgása tehát abból eredt, hogy gr. Károlyi Ede et consortes elváltak a balpárttól, új pártot alakítandók, s mihelyt kiléptek, a jobboldali sajtó csak a balpárt bomlásának lehetőségét vette szemügyre, azt merőben elszalasztotta, hogy az alakulhatnám párt azért még nem jobboldali. Erős vágyak, erős óhajtások rendesen hallucinátióig izgatják a képzelő tehetséget, s a fenforgó esetben a jobboldali sajtó csakugyan hallucinált, midőn a balpárt bomlását látni vélte, de nem látta a valóságot, hogy t. i. az elszakadó, elváló részek kárára lesznek éppen a jobboldal legfegyelmezettebb részének, anélkül, hogy a balpártot veszélyeztetnék. Vegyük kissé szorosabban, alapján a dolgot. Károlyi et consortes — (eltekintünk zavaros programmjuktól) — reformpártot akarnak alakítani, mely független a jobb- és baloldaltól. Evvel kimondják, hogy a jobboldal kerülte a reform terét, a baloldal szerintük oly után szorgalmazza a reformot, amelyen czélt érni nem lehet. Ebből kifolyólag a vereség csak a jobboldalt éri, mert most már a vajúdó reformerek, az összes baloldal és a nemzet nagy többsége reámutat arra a tényre, hogy t. i. a jelenlegi kormánypárt az oly szükséges reformok kerettülvitelére képtelen. Hogy annál csattanóbb legyen a dolog, a kormánypárt e képtelenségét oly párt is állítja, amely különben elfogadja az 1867-ki közjogi alapot; a „proximus ardeticalegon“, tehát a kormánypártot illeti mindenképpen. De azért örülnek ők, örömük pedig az a bizonyos káröröm, mely a maga kárával is szereti eszközölni mások károsítását ,mit különben már megszoktunk a kormánypártnál. A káröröm mindenesetre visszaesett arra, aki táplálta, vagy ha tetszik, kárba ment. Vegyük már most a viszonyt más szempontból is. A közjogi alaphoz, amint az 1867-ben megalapíttatott, csak határozott „igen“ vagy határozott „nem“ járulhat hozzá. Amíg a kérdés úgy áll: Austriának coordinált Magyarország kell-e? addig csak két párt létezhet: az, amely a coordinatiót, s az, amely Magyarország függetlenségét akarja. Az első jelenleg a kormánypárt, a második az ellenzék. E téren tehát „tertium non datur“, s e szerint középpártnak helye nem lehet, mert alapja nincs. A baloldal megszűnik küzdeni abban a percben, amelyben Magyarország állami függetlensége bekövetkezik, s amíg ez nem következik be, sem alapváltoztatásról, sem felbomlásról, de igenis a küzdelem következetes, erélyes folytatásáról lehet csak szó. Ez mind oly egyszerű dolog, mint volt Columbus tojása. Hogy azok, akik Magyarország függetlenségét akarják, mily állást foglaljanak az új pártvajúdással szemben, ez nem lehet kérdés tárgya, mert a vajúdó párt elfogadja a coordinatiót, tehát ellenkezőjét a függetlenségnek. A vajúdó, úgynevezett „reform“párthoz szegődő baloldali feladja a függetlenségért való küzdelmet, tehát renegát. Tartozunk most még az új párt classificatiójával. Megtesszük. Amíg a 67-es kiegyezés fennáll, csak oly reformokról lehet szó, amelyek nem érintik a közjogi alapot. Ily reformok lehetségesek és szükségesek, a kezdeményezés a kormányon levő pártot illeti meg. E reformok olyanok, hogy a baloldal nemcsak támogatásukra kész, hanem a baloldal eddig mindig sürgette is — elég baj, hogy eredmény nélkül. Egy „reformpártnak“ tehát csak annyiban van értelme, amennyiben azokra a reformokra céloz, amelyeket a jelenlegi kormánypárt is keresztülvihetne, amelyeket keresztülvinni eddig vagy elmulasztott, vagy nem akart, daczára annak, hogy a közjogi alapot nem érintik s a baloldal támogatását is megnyerhették volna. Egy ily reformpártnak sine qua non conditiója tehát az, hogy a jelenlegi kormánypártot legyőzze s kormányra jusson, nem a végre, hogy ideális jólétet teremtsen, hanem azért, hogy hajtsa végre azokat a reformokat, amelyeket a jelenlegi kormánypárt is végrehajthatott volna. Hogy pedig a vajúdó párt csak „szorgalmazója“ akar lenni e reformoknak, evvel bebizonyítja feleslegességét, mert a szorgalmazó szerepet a baloldal viszi 1867 óta. A gyökeres reformoknak megjön az idejük a közjogi állapot megváltoztatásával. Hanem hát olvassa azokat az új programoukat, a sorok közül kirívólag észrevéteti magát a lóláb. A „reform“ csak ürügye az ambitiónak, s ez ambitio nem más, mint „hivatal-kérdés.“ Elunták ők a haza közérdekéért való sanyarú, áldozatteljes küzdelmet, s most személyes érdeküket tolják előtérbe. Hja, kinek a fáczány, kinek a haza becsülete az első. Egy Garibaldit nem azért tisztelünk, mert opportunuskodott saját kegye érdekében, hanem azért, mert üldözés, börtön és semminemű sanyargatás sem térítette le arról az ösvényről, mely hazája függetlenítéséhez vezetett. A magyar ellenzék is ezen az ösvényen jár. Ám térjen le róla az, aki személyes érdekét elébe helyezi a haza függetlenségének — Petőfivel szólva: Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete! Hernán Ottó. TÁRCZA. Az én kortársaim. — Jókai Mórtól. — (folytatás.) Vahot Imre sokoldalú tehetségével magára állt s csoportunkkal csak eleinte volt összeköttetésben. Szép és eredeti zamata humor volt munkáiban, mik közül több vígjátéka ma is fentartja hatását, valamint szép magyaros alak volt ő maga is, délczeg mazur-tánczáról a tánczvigalmakban ismeretes. Az ő lapjában is volt egy pár apróbb művem közölve, mikor még névtelen, ismeretlen író voltam, azért neki hálával tartoztm. Sárossy valahol megyei tisztviselő volt s csak később ismerkedtünk meg egymással, akkor még jó kedélyű s boldog családos életet élő férj volt. Bulyovszky, a legcsinosabb fiuk egyike volt akkor, 8 elmés tárczaczikkeket irt Jules Janin marodéban. Oroszhegyi, kis termetű, ragyás kalmükarcz volt, s mikor először találkoztam vele, épen sárgáik*rt szenvedett, olyan volt, mint egy czitrom. Ő nem volt prókátor hanem orvos. Ez nem politizált hanem kis leánykákat tanított, s nem irt verseket, hanem tudományos értekezéseket. Ki hitt^án6nhadv°Sr?bela'e V4lik rovidDr“j,mk közÜl az svon fS““ ,'41t kl Kecskeméti Aurél is. Names eul ’“**• ,idTM. könnyű,érü fiú. Elmés gunyora nem kimért senkit- t »em. Nagy szedéseken “gkt az élet, s ezek taniták meg J"“- ot a „lágba kikaczagni mindent. * minc*eDt’ Xantus volt természettudósunk, hogyének híjával ne legyünk s már akkor az* exoTTM'" földek utáni vágyai vonzzák. S Szénfy volt zenei tudósunk; Szillassy Géza, a szelíd, szótlan ifju nagyismeretekkel biró műitészünk és zenebirálónk maga is kitűnő festő és zenész. g--------- -gggggeaga................ l jggsssBBBggge Külön állt tőlük Hiador, kinek műveiben sok valódi költészetet kellett felismernünk, s első drámai kísérleteiben is erő és tehetség nyilatkozott, de aki lehetetlenné tette magát az írók közti társas életre egy Szigligetivel folytatott kellemetlen polémia által, ugyanazon históriai tárgynak mindkettőjük által drámai alapul felhasználása felett. S meg kell még említenem egy magányosan álló portentumot, ki nem tartozott senkihez, semmi irodalmi csoporthoz, sőt semmi nemzeti irodalomhoz, ő maga büszkén vallván be, hogy három nemzetnek írója: a németé, a francziáé és a magyaré: a németben írta a „die grosse Fidel“-t, a francziában a „Comedie Infernal“-t, a magyarban „az egy magyar királyt“,„Brutus és Lucreciát“,— és a „Világ színjátékát“, német nevén Bernstein, franczia nevén Hugó Károly, s az magyar is jó, mert franczia. Sajátságos alak, nagy bozontos fejjel, alacsony termettel, prófétai rendetlen szakállal; soha sem beszél másról, csak magáról Ő tudja azt, hogy ő a költők fejedelme; meg is mondja mindenkinek, nem utazik incognito, s megvárja az illő hódolatot. Csak az kár, hogy ez a magyar nem igen tiszteli a fejedelmeit, s még korabb, hogy olyan rosz adófizető. Egyszer azt mondta Henszlmannak: der Schiller, der war ein Versemacher, der Göthe, der war ein Dichter, aber ich bin Poet!“ mire aztán Henszlman mondott neki valami furcsát. Drámáiban valósággal sok erő és tehetség nyilatkozott, tetszettek is, igaz, hogy azoknak a nyelvét előbb Egressy igazgatta át egészen, de némelyikben aztán a rendkívüliség a furcsaságig fokozódott. Legutóbbi drámájáról, a báró és bankárról, Emődy felfedezte, hogy az egészen egy franczia novellából van készítve, szóról szóra átvett párbeszédekkel, mely után Hugó coriolani haraggal hagyta el a hazát s elment a Volskusok földére. És miután az ifjú írókat bemutattam, kik velem egy korszakot éltek, hadd mutassak be egy veterán írót is, ki szinte közénk tartozott. Szemere Pált. Az ujonczozáshoz. (is) Csodálatos, hogy mindazon megyei hatóságokban, melyekben a jobboldal többségre vergődött, a bizottságokban, és a hol, nem tekintve a képességekre, a kisebbségben maradt rész méltányos igényeire, csupa túlzott kormánypárti tisztviselők választottak, az új aera megindulása napjától kezdve folytonosan törvénysértések követtetnek el, míg azon megyékben, hol a baloldal van többségben, vagy ahol a jobboldaliak nem bírtak elég arcátlansággal, hogy kizárják a baloldaliakat, egyesült erővel szervezkedtek, törvénysértések nem fordultak elő. Azaz nem csodálatos, hanem eclatáns bizonyítékot szolgáltat ezen tapasztalat azon erkölcsi corruptio létezésének a kormánypárti körökben, melyekre a baloldali sajtó oly untalan utalt. Mert lehet-e nagyobb neme az erkölcsi corruptiónak, mint a sarkalatos törvények tiszteletben nem tartása, azáltal, hogy a törvénytelen rendeletek teljesíttetnek. A többek között ilyen eljárásról tesznek tanulságot Alsó-Fehér megyében és Marosszéken febr.r 2-ik hetében megkezdett ujonezozások. Az 1870: XLII. t.-czikk 17. §-a igy szól: „Kivétetnek a végrehajtás kötelezettségének szabálya alól az országgyűlés által meg nem szavazott adó tényleges behajtására, vagy meg nem ajánlott ujonezok tényeges kiállítására vonatkozó rendeletek. Az előmunkálatok azonban azonnal teljesítendők.“ Az országgyűlés által „megajánlott újonczok“ról szóló törvények mikor teljesítendők? Felelet: akkor, amidőn azon törvények, mint mások is, törvényerővel bírnak. Hogy m mikor bírnak, mielőtt igen természetesen nem is teljesíttethetnek, megfelel az 1868. évi III. t.-czikk 1. §-a, mely igy szól: „Minden törvény, a mint ő Felsége szentesítésével ellátva, az országgyűlés mindkét házában kihirdettetett, az e végre alapítandó országos törvénytárban a kormány által azonnal köztudomásra hozatik“; és a 4. § szavai: Amennyiben az időpont, amelyben valamely törvény hatálya kezdődik, magában a törvényben megállapítva, vagy az időpont megállapítása a ministériumra bízva nincs, minden törvény kötelező ereje az országos törvénytárban tett megjelenését követő 15-ik napon kezdődik.“ Miután az 1872. évi ujonczozási törvényben nincs, de nem is lehet, hogy hamarább léptessék életbe, mint hogy szentesítést nyert, önként következik, hogy ha további időre annak hatályba lépése nem halasztatott, mi nem történt: a szentesítés után a törvénytárban tett megjelenése után csak 15 nappal léphet hatályba, mi 1872. febr. .3—19-ig nem lehetett, miután az 1872. ujonczozási törvény szen-Emlékezünk e jó partriarchalis alakra, ki fülére lehúzott téli sipkával, lábain téli botosokkal, járt az utczán, s otthon megszámlálta szemenként a kávét, mit reggelijéhez megőrölnek, nehogy egy szemernyivel több coffein jusson teje közé; de ki a költészet világában örök ifjú merészséggel kalandozott mindnyájunk túrós hátú sárnyas paripáján. Ez egyszer megfogott bennünket az utczán s azt kérdé Petőfitől: Hány esztendősön?—Huszonkettő. — Hát ön? kérdé tőlem. Én is huszonkettő. No én meg hatvankettő vagyok, hát legyünk per tu pajtások. S azontúl mindig velünk tartott. A forradalom után irt is egy hosszabb verses satyrát az akkori állapotokról, Dythiramb Argyrus czim alatt. Mikor azt felolvasá Kazinczy Gábornak, azt kérdezte tőle: „no hát értetted-e?“ Kazinczy baráti kegyelettel viszonza: „értettem!“ Mire Szemere Pál hangosan becsapta kéziratát: „hazudsz, nem értetted , hisz én magam sem értem egészen.“ A két éves korszak vége felé szarapodott meg ifjú phalanxunk hat uj alakkal: ezek: „Arany János, Vasváry Pál, Cesernátony Lajos, Vas Gereben, Vajda János, és Sükés.“ Mennyi különböző alak, s mily önnálló irói egyéniség mindegyik! Arany János falusiasai egyszerű kinézésével, hosszú fekete bajusszával, nyugodt tekintettével, melyből a mélyen érző költő s az öntudatos művész szellemeit csak az látja ki a kinek magának is érzelme, szíve ébren van. Otthon oly nyájas, és csak otthon boldog. Falun lakik, nem tud felőle senki. Egyszere tűnik fel, mint a meteor, hanem ott marad álló csillagnak. Első ragyogó megjelenése az irodalom egén a méltó vetélytárs Petőfit nem hogy megdöbbentette volna, mint igazi nagyság, nem félt az egyenlő nagytól, a legjobb barátok lettek s ha versenyeztek a hírért, az mind a kettő hírét csak növelte. Nem azzal versenyeztek, hogy egymást behomályosítsák, hanem hogy egymást túlragyogják. Vasváry Pál fiatal jogvégzett volt: ifjú athletai termet, szép római arczéllel, erős vonásokkal telítése a képviselőházban február 16-án hirdettetett ki. Tehát világos a törvénysértés és alkalmul szolgálhat egy következményeiben veszélyt és kárt okozható praecedensnek. Az uj aera szépen kezdődik, mi lesz belőlünk ? Vidéki levelezés. H.-Vásárhely 1872. febr. 21-én. A m.-vásárhelyi takarék-pénztárnak tegnap tartott gyűléséből egy pontot emelek ki mely világot vet l. Apor Károlynak a lapok által nem egyszer kétségbe vont ember szeretete, jótékonysága közügyek iránti érdekeltsége, s áldozatkészségéről. Igaz, hogy a sugár mely a bárót ez oldalról megvilágítja, éppen mint a fényképészetnél egy sötét testet formál, melyen a vele született s nevelkedett foltok, nagyon is elevenen tűnnek fel. Itt a folt nagylelkűség, áldozni a közjóra de máséból. A tény röviden ez: A gyűlés tárgya: a Geese intézet kérvénye — melyben a takarék-pénztártól segélyt kér —kérvénye hát egy pénzintézetnek mely arra a fokra emelkedett, hogy ő maga részéről a m.-vásárhelyi ref. egyházat segélyzetet már megkezdette, s mely intézet, éppen a segélyezett említett egyházat is viszont segélyzésre felkérte.) A nemes báró Apor Károly ur, a kérvényt pártolása alá veszi, s 200 forintnak e célra fordítását kívánja kimondatni — a báró véleménye mellett dr. S. K. tanár B. S. kereskedő sat. nyilatkozna!:. Ezen nézet ellen G. K. Sz. S. K. E. H. M. hivatkozva az alapszabályok 35-ik §-ának 5-ik pontjára, mely az ily adományokat, azon időre határozza midőn a tartalék alap a részvény alaptőke felére emelkedik, szót emelnek, s egyszersmind a mult évről egy esetet hoznak fel a midőn egy más szegény jótékony intézet segélykérése, az idézett alapszabály értelmében elutasítatott - s kiemelik, hogy ha az alapszabályok ma így megsértenek jövőben anyi ily nemű kérelem fogja megrohanni a takarékpénztárt, hogy az alapszabályok ellenére ily módon idő előtti segélyezések, lehetetlenné teendik a társulat alapszabályának megfelelőleg a tartalék alap növekedését azon magasságra emelkedni, mely lehetővé tehesse a czélzott segélyezések, teljesítését — véleményezik hát, hogy bár a segélyezést elvben elfogadják, a tettleges hozzájárulást azon időre kívánják halasztani mikor alapszabályoknak megfelelőleg járhatnak el. Bevalhatjuk azt is, hogy azoknak kik e nézet mellett állottak véleményökhözi ragaszkodását nem kis mértékben fokozta, ki nem mondott- de a Communismus fejlődésének e téren is megállására irányzott szándék. A kifejtett két vélemény közül az utóbbi mellett nagy többség mutatkozott ugyan, de K. Apor Károly ezzel mit sem gondolva, ezen úgyis ritkán jelentkező alkalmat nagylelkűségének kitüntetésére fel kívánván használni, eltekintve az alapszabályotól és a társulat nagy többségének akaratától, azon 500 forint után melyet az intézetnél képvisel, véleményének minden áronni keresztülvitelével erkölcsi kamatot is biztosítani törekedett; s bár éppen a nemes báró erőszakoskodása miatti elkeseredés magának a kérdésben forgó adománynak, a mint egy szónok helyesen jegyzé meg zománczát letörte, a nemes B. nem szűnt meg nem hajolt meg a többség előtt, sőt csudálkozását fejezte ki a felett, hogy létezhetnek oly emberek kik a nemes báró véleményét nem osztják, merész úrral beszélt, arcza lángra gyulladt, s szónoklatát kezdték Kossuth ékesszállásához mérni Mint iró a bölcsészet és társas életeti eszmék fejtegetésében tűnt ki, Csernátonyt nem szükség lerajzolnom; ő épen olyan fiatalnak néz ki most is, mint huszonöt év előtt; egy hajszálaki nem hullott, meg nem őszült, s nagy rágalmat követnék el rajta, ha azt állítanám, hogy izmodora akár hajdani erélyéből, akár érzelmei merész kifejezéséből vesztett. (Folytatjuk.) az ostrom idejéből. Francisquc Sarcey után. VI. Az 1870. October 31-ki tüntetés. (Folytatás.) A párt írói kiáltványokat szerkesztenek; a zászlóaljak parancsnokai csapatokat szervezőnek. Tüntettek mindenért és semmiért. Oct. 5-ikén Flourens nyomult a városházhoz ménilmontanti s bellevillei zászlóaljak élén. Chassepot fegyvert kért emberei számára. A kormány testületileg megjelent s értesítő, hogy : „Nekünk nincs több chassepotunk, de gondoskodtunk mitrailleusökről.“ ,,-Ah! feleli Flourens, önöknek nincs több chassepotjuk. Jól van! én ezt ígértem nemzetőreimnek, és beadom lemondásomat.“ — „Ez a leghelyesebb, viszonzá a kormány, elfogadjuk/*' — „Önök elfogadják, szól hetykén Flourens, hogy engem boszantsanak, viszszavonom!“ Ez egész elbeszélésnek mese színezete van. De ez a tiszta valóság. Trochu kormányzónak s Gambettának minden nap küldöttségeket kelle fogadni akárkitől s akármiért; felvilágosításokban kerültek ki, mikre senki sem figyelt; erre forditált minden délutánokat, s másnap ismét újra kelle kezdeni. A túlzó lapok mindazáltal megkétszerezék támadásaikat, tüzet s lángot szórtak. „Ah! felkiált egy elvtársuk a Blanqui „La Patrie en danger“-jében, feloszlás és halál dúlnak keble-