Magyar Polgár, 1872. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)

1872-10-25 / 245. szám

M CD CD c/t c/s ISI SD' 3 »3 CD a? CD o CD a) M ,a* S­' as CD-5£ =3 co CD-­ s O a) ST 3 CD CD CO CD KOLOZSVÁR, OKT. 24. 1872. A tele in­tuden­t elnyeléssel fenyeget! (Elme juttatónak az eisenachi kongressus alkalmába]. V. — Még eddig nem látható be, hogy micsoda gyakorlati eredményei lesznek a congressusnak. De már magában véve azon tény is jellemző, hogy olyan nézetek, melyek pár évvel ezelőtt kimondva, a napi irodalomban egész égiháborút keltettek volna­­ fel, ez alkalommal alig találtak megemlítésre méltó oppozíczióra. A „N. fr. Pr.“ okt. 16-ki számában e tárgyban így ír: „Mi részünkről az eisenachi kongressus fényében egy felhívást látunk a birto­kos osztályok részében, azt illetőleg, hogy a socia­­lis kérdést komolyan tanulmányozzák. Mi mindig azt óhajtottuk, hogy a socialis kérdés a tudomány és a szeretet értelmében oldassák meg, s ne lép­jen fel a gyűlölet s a vad sansculott düh gerjedé­­se gyanánt; mindig kívántuk, hogy a munkások körében mind inkább és inkább tért foglaljon a meggyőződés, hogy az u. n. birtokló pol­gárság (bourgeoisie) nem előidézője, ha­nem épen kifolyása állapotainknak.­ „Mindazáltal az Eisenachban­­hozott határo­zatok mélyebb jelentőségűek, mint ezt futólagos megtekintésre gondolhatnék. Többek közt a női és gyermeki kézi munka korlátozása i­s (t. i. az időt illetőleg) ajánltatik. Egy szóval azt kívánják az államtól, „hogy megakadályozza, nehogy egy u. n. szabad munkaszerződés a mun­kások kiaknázására vezessen.“ A Minapi czikkeinkben említett történelmi para­­lellát illetőleg a „N. fr. Pr.“ czikkezője azt mond­ja : „Nem először vezetik szemünk elébe példa gyanánt az ókor államai mivelődési formáinak el­pusztulását. Majdnem valamennyi fiatalabb történet­író szokásává vált paralellát vonni az akkori s a jelenlegi állapotok között s figyelmeztetnek arra, hogy amaz őskori hatalmas államok ezére enyész­tek el, mert az anyagi birtok mind kevesebb s ke­vesebb kezekbe összpontosult, mert a nagy tömeg, miután nem voltak saját birtokai, miket védnie kelletett volna, elveszte érdeklődését az állam fennállása iránt; kimutatják nekünk ez ifjú törté­netírók, miként vezettek a polgárháborúk katonai uralomra s az egyik oldalon az élvezetek túlságos mennyisége s a túloldalon a legborzasztóbb nyo­mor általános elerkölcstelenedéshez.“ „A­mi különösen Austriát illeti, igaz ugyan, hogy mi általában a sociális téren nem fejlődtünk f­e­l­­­r , oda, hová a nyugat-európai országok, de mégis Ausztria némely gyáriparban gazdag vidékén oly sokra hágott a sociális mozgalom, mikép azt csak helyes eszköz­ökkel lehet lecsillapítani. Mindenek­re magát az állam mostoha gyermekének, hanem a többiekkel egyenlő jogokban részesülő állampol­gárnak. Ezt igen természetesen, csakis a válasz­tási törvény javításával lehet eszközöl­ni. Másod­sorban pedig közigazgatási rendszabá­lyok segélyével. Az államok kifejlődése lépést tart a kormányzati és közigazgatási rendszer fejlődé­sével. Mentél inkább halad valamely állam előre, annál kiterjedtebb, annál tökéletesebb kormányzati és közigazgatási rendszerrel bír. Ha valamely kormány sociális téren erélyesen közbe akar lépni, akkor a kormány­zati ter­het meg kell növelni. A mun­kások ügyeinek szabályozására ennél fogva, mint ez más kormányoknál javaslatba hozatott, ha nem is épen egy munkaministériumot, de legalább a kereskedelmi ministérium kebelében egy külön osz­tályt kellene felállítani. Ezen kívül a különböző munkás osztályok számára szakiskolákat kelletnék állítni, s az iparegyesületek szervezésével foglal­kozni stb. Ha mindezen, s még egyéb reformok életbe léptetnének, akkor az erőszakolt forradalom vérben úszó, ijesztő szelleme meszsze elszállana, miután a társadalmi reform bár lassan, s lépésben haladva, de­­a béke minden áldásainak közepette végbemenne.“ így ir a tartózkodó „N. fr. Pr.“, a pénztő­­zsérek, a tőkepénzesek lapja e tárgyban. Végül idézünk még egy pár sort S­c­h­m­o­tt­e­r beszédé­ből: „Mi úgy hiszszük, hogy a vagyonban és jö­vedelemben uralgó különbség, a két osztály között lábra kapó társadalmi osztályi harcz, idővel min­den szabad politikai intézményt meg kell hogy öl­jön, s e harcz és e vagyonbeli roppant nagy kü­lönbség minket okvetlen megint az absolutizmus veszélyének tesz ki. Már ez oknál fogva se hisz­szük, hogy az állam nyugodtan nézhetné e kifej­lődést.“ »Mi azt kívánjuk az államtól, úgy, mint az egész riadalomtól és minden egyestől, ki az időszak man um­ák végzésén közre akar működni, hogy egy szabidé! felé törekedjenek. S ez ideálnak nem köznépünrminér­r^n1611"'’ U'ÍDt annak’ hogy ve tétessék a mivelödé^ nagyobb részére néz‘ czéljaiban való részvétel ZfT? C‘lv(fteiben és nagyobb rész hivassák meg TM!/él­ben való részvételre. "ve 0 ^ KhEZl,emMZ,kr°gy tegyen a szó leg­szebb és legtöbb értelmében fejlődésünk demokra­tikus feladványa, a­mint az úgy látszik történelem nagy czélja,a hogy a Mi részünkről aláírjuk, Schm. szavait, és ezzel bevégezzük e szokatlan tárgyról írt és kissé hosszúra nyúlt czikksorozatunkat, köszönetét sza­vazva önnek­­. szerkesztő ur, hogy lapja hasábjait az annyira félre értett munkásügy fejtegetésére megnyitó. Fővárosi levelek. CCXVIII. Pest, oct. 22. 1872. Kedves barátom! Politikai életünkben megle­hetős szélcsend állott be ; mert a delegátiók, s ma­­gyar-horvát rognicoláris deputátió, mely utóbbi működését alig kezdette meg,­­ nem igen nyújta­nak valami élénk képet. A bankkérdésről még min­dig csak hozzávető híreket hallani, de a­mi kiszi­várog is, nem sok lélekemelőt tartalmaz. A delegátiók közötti differentia mindössze 70.000 forint, mennyivel a magyar delegátió most az egyszer kevessebbet szavazott meg , de a ki­egyeztető bizottságok, úgy látszik, azt is ki fogják egyenlíteni. A regnicoláris deputátiókban jó hangulat ural­kodik a végleges kiegyezésre nézve, s részünkről csak is helyeselni tudjuk azon fölfogást, melyet a hir, mint Sennyey és Péchy által érvényre jutattan­­dót említ, hogy t. i. közjogi tekintetben a magyar rész nem hajlandó a 69-ik kiegyezés által megsza­bott korlátokon túlmenni, ellenben belügyi és fi­­nancziális kérdésekben nem lesz szűkmarkú. Valóban egy a jelenleginél szorosabb összefüggést hozni létre, az anyaország által hozott nagy áldo­zatokkal szemben, még a józan ésszel sem lenne megegyeztethető, annyival kevésbé a józan politi­kával, mert a már csak nem geográfiai egygyüvé tartozásra devalvált helyzet által Magyarország bő­ven megfizette. A magyar bankkérdésre vonatkozólag megje­gyezzük, hogy részünkről egy magyar bank fölállí­tásának jogát föladni hazafi bűnnek tekintenék, annyival is inkább, mert azt gyakorlatilag is azon­nal kivihetőnek tartjuk. Azokat, kiket a magyar és osztrák bankje­gyek közötti disagio aggaszt, könnyen megnyug­tathatná a hajdani német Bund, vagy a jelenlegi nagy Németország helyzete. Itt csaknem a legutolsó kis államig minde­­niknek volt és van külön bankja, voltak közös költségei is, valamint ma is vannak és azért nem volt, és nincs baj sehol. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy a ma­gyar bankoknak Magyarországon jobb piaczuk lenne, mint az osztráknak, miután még egyenlő hypotheka mellett is, ezeket adósság nem terhelné. Közösügyi fizetéseknél tehát a különbség csak a magyar állampénztár javára válnék, s ké­­-«W n r­r.­ «• németet, mint 1848-ban, már az első évben kiszorítná. Hogy az osztrák banknak ez nem tetszenék, az meglehet, de hát söpörjön mindenki a maga háza előtt. Azonban merülhet föl még egy második aggo­dalom is, hogy mi történnék az adóval és a ma­gyar piaczc­al. De szerintünk az idő ezt is meg­fejtené. Az adó osztrák pénzben van kivetve, ha tehát a magyar jegynek disagioja volna és pedig előnyös, ezen disagiot az adófizetésnél tekintetbe kellene venni. Az meglehet, hogy kicsinyben a küzpiac­ a disagiot nem respectálná, de ez önmagát egyen­lítené ki az áru kicserélésénél. + * * Örömmel olvasom lapodból, hogy a már meg­alakult kolozsvári egyetem megnyitását Kolozsvár városa megünnepelni készül. Talán nem fogjátok rész néven venni, ha csekélységem is, kit Erdély közmivelődési ügye anynyira érdekel — jó kivonataimat a tiétek közé vegyítem. Áldás e közintézetre, mely hivatva van uj és nagy szellemi lökést adni azon országrésznek, mely egykor a magyar miveltségnek zászlósa volt! P. Szathmári Károly­­nak is lettek volna olyanszerű­ mondandóim, me­lyek Borbély ür ínyére nem férnek. De miután én szeretek általánosságban beszélni, távol tartottam volna magamat egyenes vonatkozásoktól, akár Bel­­ső-Szolnok­ megyére, akár Torma Károlyra, általá­nosságban mondottam volna el sokat ha nem is mindent — abból, mit Lészai úr mondott és sok olyat mit Lészai úr nem mondott. Tény az, hogy a főispánok általában hivata­los működésekkel engemet ki nem elégítenek, tény az, hogy nem csak én, de az egész ország több­­nyire pártkülönbség nélkül elégedetlen a közigaz­gatással, melynek élén végre is közvetve vagy köz­vetlen a főispán áll. Valami lidércz nyomás­szerű nehezedik közigazgatásunkra, mely elől legfügget­lenebb, legbecsültebb főispánaink sem tudnak me­nekülni. És itt nem egyeseket hibáztatok én, hibáz­tatom a kormányt, azon szellemet, mely ezen li­­déretnyomást létre­hozza ; e szellem a párt vadá­szat, e szellem a párt fenntartás túlvitt igyeke­zete. Azért kell egy hivatalt, mely talán csak majd jövőben lesz megürülendő, hat embernek is oda ígérni, mert hát különben az ellenzékhez csatla­koznak, azért kell a hibás tisztviselő kihágásait eltakargatni, mert ha megbüntettetik, majd a jövő képviselő választás alkalmával mint veszélyes el­lenség szavazatokat vihet az ellenzék táborába ; azért kell még szolgai állomások betöltésénél is ügyelni, hogy lehetőleg servilis emberek alkalmaz­tassanak, mert csak­is azok lesznek majd jók kép­viselőválasztáskor a biztos szavazatokat megadni, és így tovább és tovább.......... Egy szóval elmondottam volna, mily káros, hogy a főispánok főkortesvezérek, és hogy azzá te­szik a tisztviselőket is, midőn ezt általánosságban mondottam volna el, bizonyosan vonatkozhattam volna Torma Károlyra is, és azt hiszem, hogy ő mint okos és józan eszű ember, rész néven sem veszi, mert nem hiszem, hogy magánya legbelsőbb rejtekében ő, a szabadelvű, felvilágosodott ember, ne érezné és be ne vallaná, hogy azon it, melyen a kormány halad, veszélyes; hogy azon párt, mely parancsszóra válassza meg egy választókerületben a Kossuth pártiból lett Máriássit a Schmerlingpár­­tiból lett Groisszal, nem egyöntetű; be kell hogy vallja, hogy egy ily párt csak összekorteskedve, de nem elvek alapján összeforrva van,— avagy talán az a XII­­. ez, mely oly erélylyel védeték, elég kapocs ? De talán eltértem nagyon a dologtól, Borbély Sá­muel úrnak akartam meg­mondani, hogy ismét rosz­­szul figyelt; én mint már mondottam, Lészai be­szédére mit sem nyilatkoztam ; igaz, hogy később a gyűlés folytán egészen más kérdésnél, midőn Lé­szai úr beszélt, mintha a párt nevében beszélne, ezért rendre utasítottam, illetőleg nyilatkoztam, hogy azon kérdést, mely akkor szőnyegen volt, egyáltalában pártkérdésnek nem tartom. Arreforr* Borbély urat , jövőre tanuljon meg jobban figyelni, reám, mennyiben lehet,ne hivat­kozzék, tőlem semmit meg ne várjon, mert ne­ki semmivel sem tartozom, semmi esetben pedig reám, ott hol nekie igazat nem adhatok — ne hivatkozzon, mert saját hátránya az, ha ismételten kell meghalgatnia azt, mit már mondottam, hogy figyelni vagy nem tud, vagy nem akar. Dr. Bánffy Dezső mert azon érzület, mit a gyermek magába szi, hatással van egész életére. Ezek lennének véleményem szerint, nemzeti­ségünk biztosítására a főbb teendők, miket kor­mányunktól várhatunk, sőt követelhetünk. Száza­dok óta küzdöttünk önálló magyar kormányért, annyi baj, oly sok küzdelem után végre kivívtuk azt, mutassák meg most azon férfiak, kiknek ke­zére a nemzet sorsa van bízva, hogy hivatásukat kellőleg fel bírják fogni, mutassák meg, hogy kor­mányunk valódilag önálló és magyar, teremtsenek nemzetiségünknek szilárd alapot s a nemzet áldá­sa leend méltó jutalmak. Végre tegye meg minden magyar ember kötelességét nemzetiségünk fejlesztésére, társalog­junk magyarul, családi körben úgy, mint nyilváno­san, az idegen nyelveket tanuljuk meg tudomány és hasznosság szempontjából; de nem azért, hogy anyai nyelvünket kiszorítsuk társalgásunkból,s különösen csepegtessük gyermekeink szívébeli hazánk s nemzetünk iránti szeretetet. Néhány esztendő múlva ezer éve lesz, hogy őseink e hazát alapították, már hirlapilag is volt említve, hogy emeljen a nemzet ez alkalomkor egy méltó emléket. Méltóbbat nem emelhetünk, mintha hazánknak, nemzetünknek s szabadságunk­nak oly szilárd alapot teremtünk, hogy egy uj ezred év küzdelmeivel bátran szembe nézhessen. —m.— Kolozsvárit, oct. 23-én 1872. Úgy veszem észre, hogy Borbély Sámuel úr múlhatatlanul azt kivánja, hogy ne csak Lészai László ur, de én is nyilatkoztassam ki, miszerint a dolog nem éppen úgy van mint ő hiszi Mondot­tam már egy közelebbi alkalommal, hogy Borbély úr figyelni nem éppen legjobban tud, vagy akar. Igaz, hogy midőn Lészai beszéde megzavartatott, én felállottam és szólottam, de semmit egyebet, mint hogy figyelmeztettem a főispánt a házszabá­lyokra melyek szerint senkit beszédében —tehát ez­úttal Lészai urat — megzavarni nem szabad. Ezen alkalommal semmit többet nem mondottam. Tehát igy sem magam, sem az ellenzék nevében nem nyilatkoztam Lészai úr beszéde mellett vagy ellen. (Gondolnom, vélnem szabad a­mit nekem tetszik, miután Lészai úr mint egyes ember csak a maga nevében beszélt.) Nem teszem azt most sem: nem tudom időszerű volt-e ezen ünnepélyes alkalom­mal, üdvözlő beszéd alakban a sebzett szív fájó érzelminek hangját hallatni ? nem tudom, vájjon nem igen vastag szinekkel festette-e Lészai úr azon időt, midőn Torma Károly volt a főispán ? ! Én er­re mind nem mondok semmit, de ha idő és alka­lom­szerűnek tartottam volna, lehet hogy magam. Ez is társadalmi baj. (Vége.) Még egy ok van, miért óhajtanám, hogy mi­nisztereink társadalmilag is igyekezzenek valódilag magyarokká lenni. Az egész világon a tömeg a főbbek szokásait követi. Más népeknél a fő aris­tocraţia, minden hibái mellett, nemzeti, nálunk, kivéve a fájdalom igen csekély kivételt, minden inkább csak nem magyar, őket nemzeti kötelessé­gükre figyelmeztetni annyi lenne, mint falra borsot hányni, azt eléggé megmutatta a tapasztalás, pótol­ja tehát ezeknek helyét tőle telhetőleg hivatalos aristocratiánk, ha a nép azt fogja látni, hogy kor­mánya magyar, bizonyosan követni fogja már csak divatból is s igy ezen az uton is elő lesz mozdít­va nemzetiségünk. Itt van továbbá a honvédség, annak tiszti kara nagyobbrészt a rendes hadseregből van által­­véve, a­hol a nemzeti érzületet csakugyan nem táplálják. Itt is igen sokat tehet a minisztérium a tisztek kinevezéseinél, a hadi képzettség mellett a nemzeti érzületre legyen több tekintettel mind ekkorig, különösen törekedjék a hadügyminiszter úr oda, hogy maga a minisztérium és az egyes osztályok parancsnoksága nemzeti érzelmű egyé­nekkel legyen betöltve, s így honvédségünk, melyben hazánk polgárainak minden osztálya képviselve van, néhány év múlva nemzetiségünknek nem csak szilárd oszlopa, de terjesztője is leend. Legtöbb teendője van azonban a nevelésügyi minisztériumnak s ha kellőleg felfogja hivatását, legtöbbet is tehet nemzetiségünk biztosítására, ter­jesztésére. Fejtse ki egész erélyét a nevelés terén, a kisdedóvódáktól az egyetemig, gondoskodjék jó tanító képezdékről, mozdítsa elő a felekezet nél­küli iskolák felállítását, törekedjék oda hatni, hogy a többi nemzetiségeknek is alkalom nyíljék nyelvünket megtanulhatni, s ügyeljen fel arra szigorúan, hogy a nem magyar ajkú iskolákban hazaellenes elvek ne tanítassanak, mint az fájda­lom Magyarország déli részén ekkoráig megtörtént. A londoni Patent-múzeum London, okt. 16. (Folytatás.) Mint utóbbi közleményemben említem, még pár igen érdekes gépről óhajtok szólani, mielőtt a szabadalmazott találmányok múzeumától végkép bú­csút vennénk. A gőz­mozdonyokat elhagyva szemünkbe öt­­lik egy különös szerkezetű gépezet, melynek hiva­tása az elsülyedt hajóknak felszínre hozatala. Al­kotását leírnom nem szükséges, miután azt tisz­telt olvasóim valószínűleg mindnyájan ismerik, any­­nyival is inkább, miután régi találmány, hanem e helyett — egy kis kitérést téve — elmondom az okot, mely létre­jöttének szülője volt. A 104 ágyús „Royal George“ nevű hadi­ha­jó 1782-ben Spithead mellett horgonyozott a a kapitány — a közelben levő város fiatalsága örö­mére — tánczmulatságot rendezett, mely azonban igen szomorúan végződött. Ugyanis a fedélzeten levő legénység, szintén mulatni vágyván, az ágyu­kat mind­egyik oldalra szántották, hogy helyet nyerjenek ; azonban a féloldalon túlterhelt hajó felborult és a belsejében gyanútlan mulatókat hul­lám­sírba temette. Csupán a fedélzeten levő mat­rózok közül menekültek meg némelyek úszás ál­tal s lettek híradói e nagy szerencsétlenségnek. A szélvész gyakorta megzilálta a mélyen alvók sírja felett a hantot, míg végre 1839-ben — az emlí­tett gépezet segítségével — megkezdetett a rop­pant munka: a hajó felszínre hozatala. Öt évig szakadatlanul dolgoztak a búvárok, s csak 1844- ben sikerült kimenteni a szétbontott hajó utolsó darabjait.Néhány évvel később ismét használtatott a gépezet egy 1711-ben elsülyedt hajó kiemelésére, s jelenleg teljes épségében a szabadalmi múzeum egyik érdekes tárgyát képezi. Közvetlen szomszédságában látjuk a göz-föld­­mivelő gépet, mely konyha kertészet, vagy kisebb farmgazdaság könnyebb megnövelésére szolgál; érdekes volta miatt megkísértem röviden-­­ismer­tetni. A szántó­földek kör­übelől négy ölnyi távol­ságban sínekkel rakatnak be és a két sín között levő föld egész szélességében egyszerre művelte­­tik, mert egy kerekeken nyugvó ráma szalad a sí­neken, és ezen rámának minden rúdjaira gépek, szerszámok alkalmazhatók. Az egészet egy locomotiv hozza mozgásba, egyszersmind lassú, egyenletes mozgással hozza maga után; a rámák egy lábnyi magasságban ál­lanak a föld felett és több osztálylyal bírnak ; szán­tóföld művelésénél, vagy­is inkább ott, hol az egész táblában ugyan­azon vetemény termeltetik : a ráma első fokára mind csupa szántóvasak alkalmaztat­nak, a másodikra­­pedig hengerek, a harmadikra vetőgép, a negyedikre boronáló és így tovább; vagy­is egy négy­es szélességű táblát megszántha­tunk, meghengerezhetjük, elvethetjük és beboro­­nálhatjuk annyi idő alatt, a­mennyi pusztán a szán­tásra is szükséges volna. Egészen máskép történik az alkalmazás a konyha­kertészetnél, hol p. o. minden negyedik sor másféle veteményt tartalmaz, s hol az előbbi mű­veleteken kívül kapálni, ültetni, gyomlálni, öntözni, árkolni és több efféléket kell végezni. Itt a sorok különfélesége szerint alkalmaz­tatnak fel az eszközök, mert a rámákra tetszés szr­int mind egyféle, vagy pedig különféle eszkö­zök erősíthetők. Továbbá 2 oldalt nagy kádak állanak éppen a kerekek felett, hogy a súly ne terhelje magát a rámát; az egyik vízzel van töltve és összekötte­tésben van a ráma minden részével, úgy hogy tet­szés szerint lehet öntözni akár az egész felfogott területet, akár pedig csupán egy sort is. A másik kádban ültetni való növények vannak, melyeket a a rámán ülő munkások igen kényelmesen elültet­hetnek, mert a növényt egyszerűn bele teszik a

Next