Magyar Polgár, 1872. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)
1872-10-25 / 245. szám
M CD CD c/t c/s ISI SD' 3 »3 CD a? CD o CD a) M ,a* S' as CD-5£ =3 co CD- s O a) ST 3 CD CD CO CD KOLOZSVÁR, OKT. 24. 1872. A tele intudent elnyeléssel fenyeget! (Elme juttatónak az eisenachi kongressus alkalmába]. V. — Még eddig nem látható be, hogy micsoda gyakorlati eredményei lesznek a congressusnak. De már magában véve azon tény is jellemző, hogy olyan nézetek, melyek pár évvel ezelőtt kimondva, a napi irodalomban egész égiháborút keltettek volna fel, ez alkalommal alig találtak megemlítésre méltó oppozíczióra. A „N. fr. Pr.“ okt. 16-ki számában e tárgyban így ír: „Mi részünkről az eisenachi kongressus fényében egy felhívást látunk a birtokos osztályok részében, azt illetőleg, hogy a socialis kérdést komolyan tanulmányozzák. Mi mindig azt óhajtottuk, hogy a socialis kérdés a tudomány és a szeretet értelmében oldassák meg, s ne lépjen fel a gyűlölet s a vad sansculott düh gerjedése gyanánt; mindig kívántuk, hogy a munkások körében mind inkább és inkább tért foglaljon a meggyőződés, hogy az u. n. birtokló polgárság (bourgeoisie) nem előidézője, hanem épen kifolyása állapotainknak. „Mindazáltal az Eisenachbanhozott határozatok mélyebb jelentőségűek, mint ezt futólagos megtekintésre gondolhatnék. Többek közt a női és gyermeki kézi munka korlátozása is (t. i. az időt illetőleg) ajánltatik. Egy szóval azt kívánják az államtól, „hogy megakadályozza, nehogy egy u. n. szabad munkaszerződés a munkások kiaknázására vezessen.“ A Minapi czikkeinkben említett történelmi paralellát illetőleg a „N. fr. Pr.“ czikkezője azt mondja : „Nem először vezetik szemünk elébe példa gyanánt az ókor államai mivelődési formáinak elpusztulását. Majdnem valamennyi fiatalabb történetíró szokásává vált paralellát vonni az akkori s a jelenlegi állapotok között s figyelmeztetnek arra, hogy amaz őskori hatalmas államok ezére enyésztek el, mert az anyagi birtok mind kevesebb s kevesebb kezekbe összpontosult, mert a nagy tömeg, miután nem voltak saját birtokai, miket védnie kelletett volna, elveszte érdeklődését az állam fennállása iránt; kimutatják nekünk ez ifjú történetírók, miként vezettek a polgárháborúk katonai uralomra s az egyik oldalon az élvezetek túlságos mennyisége s a túloldalon a legborzasztóbb nyomor általános elerkölcstelenedéshez.“ „Ami különösen Austriát illeti, igaz ugyan, hogy mi általában a sociális téren nem fejlődtünk felr , oda, hová a nyugat-európai országok, de mégis Ausztria némely gyáriparban gazdag vidékén oly sokra hágott a sociális mozgalom, mikép azt csak helyes eszközökkel lehet lecsillapítani. Mindenekre magát az állam mostoha gyermekének, hanem a többiekkel egyenlő jogokban részesülő állampolgárnak. Ezt igen természetesen, csakis a választási törvény javításával lehet eszközölni. Másodsorban pedig közigazgatási rendszabályok segélyével. Az államok kifejlődése lépést tart a kormányzati és közigazgatási rendszer fejlődésével. Mentél inkább halad valamely állam előre, annál kiterjedtebb, annál tökéletesebb kormányzati és közigazgatási rendszerrel bír. Ha valamely kormány sociális téren erélyesen közbe akar lépni, akkor a kormányzati terhet meg kell növelni. A munkások ügyeinek szabályozására ennél fogva, mint ez más kormányoknál javaslatba hozatott, ha nem is épen egy munkaministériumot, de legalább a kereskedelmi ministérium kebelében egy külön osztályt kellene felállítani. Ezen kívül a különböző munkás osztályok számára szakiskolákat kelletnék állítni, s az iparegyesületek szervezésével foglalkozni stb. Ha mindezen, s még egyéb reformok életbe léptetnének, akkor az erőszakolt forradalom vérben úszó, ijesztő szelleme meszsze elszállana, miután a társadalmi reform bár lassan, s lépésben haladva, dea béke minden áldásainak közepette végbemenne.“ így ir a tartózkodó „N. fr. Pr.“, a pénztőzsérek, a tőkepénzesek lapja e tárgyban. Végül idézünk még egy pár sort Schmotter beszédéből: „Mi úgy hiszszük, hogy a vagyonban és jövedelemben uralgó különbség, a két osztály között lábra kapó társadalmi osztályi harcz, idővel minden szabad politikai intézményt meg kell hogy öljön, s e harcz és e vagyonbeli roppant nagy különbség minket okvetlen megint az absolutizmus veszélyének tesz ki. Már ez oknál fogva se hiszszük, hogy az állam nyugodtan nézhetné e kifejlődést.“ »Mi azt kívánjuk az államtól, úgy, mint az egész riadalomtól és minden egyestől, ki az időszak man umák végzésén közre akar működni, hogy egy szabidé! felé törekedjenek. S ez ideálnak nem köznépünrminérr^n1611"'’ U'ÍDt annak’ hogy ve tétessék a mivelödé^ nagyobb részére néz‘ czéljaiban való részvétel ZfT? C‘lv(fteiben és nagyobb rész hivassák meg TM!/élben való részvételre. "ve 0 ^ KhEZl,emMZ,kr°gy tegyen a szó legszebb és legtöbb értelmében fejlődésünk demokratikus feladványa, amint az úgy látszik történelem nagy czélja,a hogy a Mi részünkről aláírjuk, Schm. szavait, és ezzel bevégezzük e szokatlan tárgyról írt és kissé hosszúra nyúlt czikksorozatunkat, köszönetét szavazva önnek. szerkesztő ur, hogy lapja hasábjait az annyira félre értett munkásügy fejtegetésére megnyitó. Fővárosi levelek. CCXVIII. Pest, oct. 22. 1872. Kedves barátom! Politikai életünkben meglehetős szélcsend állott be ; mert a delegátiók, s magyar-horvát rognicoláris deputátió, mely utóbbi működését alig kezdette meg, nem igen nyújtanak valami élénk képet. A bankkérdésről még mindig csak hozzávető híreket hallani, de ami kiszivárog is, nem sok lélekemelőt tartalmaz. A delegátiók közötti differentia mindössze 70.000 forint, mennyivel a magyar delegátió most az egyszer kevessebbet szavazott meg , de a kiegyeztető bizottságok, úgy látszik, azt is ki fogják egyenlíteni. A regnicoláris deputátiókban jó hangulat uralkodik a végleges kiegyezésre nézve, s részünkről csak is helyeselni tudjuk azon fölfogást, melyet a hir, mint Sennyey és Péchy által érvényre jutattandót említ, hogy t. i. közjogi tekintetben a magyar rész nem hajlandó a 69-ik kiegyezés által megszabott korlátokon túlmenni, ellenben belügyi és financziális kérdésekben nem lesz szűkmarkú. Valóban egy a jelenleginél szorosabb összefüggést hozni létre, az anyaország által hozott nagy áldozatokkal szemben, még a józan ésszel sem lenne megegyeztethető, annyival kevésbé a józan politikával, mert a már csak nem geográfiai egygyüvé tartozásra devalvált helyzet által Magyarország bőven megfizette. A magyar bankkérdésre vonatkozólag megjegyezzük, hogy részünkről egy magyar bank fölállításának jogát föladni hazafi bűnnek tekintenék, annyival is inkább, mert azt gyakorlatilag is azonnal kivihetőnek tartjuk. Azokat, kiket a magyar és osztrák bankjegyek közötti disagio aggaszt, könnyen megnyugtathatná a hajdani német Bund, vagy a jelenlegi nagy Németország helyzete. Itt csaknem a legutolsó kis államig mindeniknek volt és van külön bankja, voltak közös költségei is, valamint ma is vannak és azért nem volt, és nincs baj sehol. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy a magyar bankoknak Magyarországon jobb piaczuk lenne, mint az osztráknak, miután még egyenlő hypotheka mellett is, ezeket adósság nem terhelné. Közösügyi fizetéseknél tehát a különbség csak a magyar állampénztár javára válnék, s ké-«W n rr. «• németet, mint 1848-ban, már az első évben kiszorítná. Hogy az osztrák banknak ez nem tetszenék, az meglehet, de hát söpörjön mindenki a maga háza előtt. Azonban merülhet föl még egy második aggodalom is, hogy mi történnék az adóval és a magyar piaczcal. De szerintünk az idő ezt is megfejtené. Az adó osztrák pénzben van kivetve, ha tehát a magyar jegynek disagioja volna és pedig előnyös, ezen disagiot az adófizetésnél tekintetbe kellene venni. Az meglehet, hogy kicsinyben a küzpiac a disagiot nem respectálná, de ez önmagát egyenlítené ki az áru kicserélésénél. + * * Örömmel olvasom lapodból, hogy a már megalakult kolozsvári egyetem megnyitását Kolozsvár városa megünnepelni készül. Talán nem fogjátok rész néven venni, ha csekélységem is, kit Erdély közmivelődési ügye anynyira érdekel — jó kivonataimat a tiétek közé vegyítem. Áldás e közintézetre, mely hivatva van uj és nagy szellemi lökést adni azon országrésznek, mely egykor a magyar miveltségnek zászlósa volt! P. Szathmári Károlynak is lettek volna olyanszerű mondandóim, melyek Borbély ür ínyére nem férnek. De miután én szeretek általánosságban beszélni, távol tartottam volna magamat egyenes vonatkozásoktól, akár Belső-Szolnok megyére, akár Torma Károlyra, általánosságban mondottam volna el sokat ha nem is mindent — abból, mit Lészai úr mondott és sok olyat mit Lészai úr nem mondott. Tény az, hogy a főispánok általában hivatalos működésekkel engemet ki nem elégítenek, tény az, hogy nem csak én, de az egész ország többnyire pártkülönbség nélkül elégedetlen a közigazgatással, melynek élén végre is közvetve vagy közvetlen a főispán áll. Valami lidércz nyomásszerű nehezedik közigazgatásunkra, mely elől legfüggetlenebb, legbecsültebb főispánaink sem tudnak menekülni. És itt nem egyeseket hibáztatok én, hibáztatom a kormányt, azon szellemet, mely ezen lidéretnyomást létrehozza ; e szellem a párt vadászat, e szellem a párt fenntartás túlvitt igyekezete. Azért kell egy hivatalt, mely talán csak majd jövőben lesz megürülendő, hat embernek is oda ígérni, mert hát különben az ellenzékhez csatlakoznak, azért kell a hibás tisztviselő kihágásait eltakargatni, mert ha megbüntettetik, majd a jövő képviselő választás alkalmával mint veszélyes ellenség szavazatokat vihet az ellenzék táborába ; azért kell még szolgai állomások betöltésénél is ügyelni, hogy lehetőleg servilis emberek alkalmaztassanak, mert csakis azok lesznek majd jók képviselőválasztáskor a biztos szavazatokat megadni, és így tovább és tovább.......... Egy szóval elmondottam volna, mily káros, hogy a főispánok főkortesvezérek, és hogy azzá teszik a tisztviselőket is, midőn ezt általánosságban mondottam volna el, bizonyosan vonatkozhattam volna Torma Károlyra is, és azt hiszem, hogy ő mint okos és józan eszű ember, rész néven sem veszi, mert nem hiszem, hogy magánya legbelsőbb rejtekében ő, a szabadelvű, felvilágosodott ember, ne érezné és be ne vallaná, hogy azon it, melyen a kormány halad, veszélyes; hogy azon párt, mely parancsszóra válassza meg egy választókerületben a Kossuth pártiból lett Máriássit a Schmerlingpártiból lett Groisszal, nem egyöntetű; be kell hogy vallja, hogy egy ily párt csak összekorteskedve, de nem elvek alapján összeforrva van,— avagy talán az a XII. ez, mely oly erélylyel védeték, elég kapocs ? De talán eltértem nagyon a dologtól, Borbély Sámuel úrnak akartam megmondani, hogy ismét roszszul figyelt; én mint már mondottam, Lészai beszédére mit sem nyilatkoztam ; igaz, hogy később a gyűlés folytán egészen más kérdésnél, midőn Lészai úr beszélt, mintha a párt nevében beszélne, ezért rendre utasítottam, illetőleg nyilatkoztam, hogy azon kérdést, mely akkor szőnyegen volt, egyáltalában pártkérdésnek nem tartom. Arreforr* Borbély urat , jövőre tanuljon meg jobban figyelni, reám, mennyiben lehet,ne hivatkozzék, tőlem semmit meg ne várjon, mert neki semmivel sem tartozom, semmi esetben pedig reám, ott hol nekie igazat nem adhatok — ne hivatkozzon, mert saját hátránya az, ha ismételten kell meghalgatnia azt, mit már mondottam, hogy figyelni vagy nem tud, vagy nem akar. Dr. Bánffy Dezső mert azon érzület, mit a gyermek magába szi, hatással van egész életére. Ezek lennének véleményem szerint, nemzetiségünk biztosítására a főbb teendők, miket kormányunktól várhatunk, sőt követelhetünk. Századok óta küzdöttünk önálló magyar kormányért, annyi baj, oly sok küzdelem után végre kivívtuk azt, mutassák meg most azon férfiak, kiknek kezére a nemzet sorsa van bízva, hogy hivatásukat kellőleg fel bírják fogni, mutassák meg, hogy kormányunk valódilag önálló és magyar, teremtsenek nemzetiségünknek szilárd alapot s a nemzet áldása leend méltó jutalmak. Végre tegye meg minden magyar ember kötelességét nemzetiségünk fejlesztésére, társalogjunk magyarul, családi körben úgy, mint nyilvánosan, az idegen nyelveket tanuljuk meg tudomány és hasznosság szempontjából; de nem azért, hogy anyai nyelvünket kiszorítsuk társalgásunkból,s különösen csepegtessük gyermekeink szívébeli hazánk s nemzetünk iránti szeretetet. Néhány esztendő múlva ezer éve lesz, hogy őseink e hazát alapították, már hirlapilag is volt említve, hogy emeljen a nemzet ez alkalomkor egy méltó emléket. Méltóbbat nem emelhetünk, mintha hazánknak, nemzetünknek s szabadságunknak oly szilárd alapot teremtünk, hogy egy uj ezred év küzdelmeivel bátran szembe nézhessen. —m.— Kolozsvárit, oct. 23-én 1872. Úgy veszem észre, hogy Borbély Sámuel úr múlhatatlanul azt kivánja, hogy ne csak Lészai László ur, de én is nyilatkoztassam ki, miszerint a dolog nem éppen úgy van mint ő hiszi Mondottam már egy közelebbi alkalommal, hogy Borbély úr figyelni nem éppen legjobban tud, vagy akar. Igaz, hogy midőn Lészai beszéde megzavartatott, én felállottam és szólottam, de semmit egyebet, mint hogy figyelmeztettem a főispánt a házszabályokra melyek szerint senkit beszédében —tehát ezúttal Lészai urat — megzavarni nem szabad. Ezen alkalommal semmit többet nem mondottam. Tehát igy sem magam, sem az ellenzék nevében nem nyilatkoztam Lészai úr beszéde mellett vagy ellen. (Gondolnom, vélnem szabad amit nekem tetszik, miután Lészai úr mint egyes ember csak a maga nevében beszélt.) Nem teszem azt most sem: nem tudom időszerű volt-e ezen ünnepélyes alkalommal, üdvözlő beszéd alakban a sebzett szív fájó érzelminek hangját hallatni ? nem tudom, vájjon nem igen vastag szinekkel festette-e Lészai úr azon időt, midőn Torma Károly volt a főispán ? ! Én erre mind nem mondok semmit, de ha idő és alkalomszerűnek tartottam volna, lehet hogy magam. Ez is társadalmi baj. (Vége.) Még egy ok van, miért óhajtanám, hogy minisztereink társadalmilag is igyekezzenek valódilag magyarokká lenni. Az egész világon a tömeg a főbbek szokásait követi. Más népeknél a fő aristocraţia, minden hibái mellett, nemzeti, nálunk, kivéve a fájdalom igen csekély kivételt, minden inkább csak nem magyar, őket nemzeti kötelességükre figyelmeztetni annyi lenne, mint falra borsot hányni, azt eléggé megmutatta a tapasztalás, pótolja tehát ezeknek helyét tőle telhetőleg hivatalos aristocratiánk, ha a nép azt fogja látni, hogy kormánya magyar, bizonyosan követni fogja már csak divatból is s igy ezen az uton is elő lesz mozdítva nemzetiségünk. Itt van továbbá a honvédség, annak tiszti kara nagyobbrészt a rendes hadseregből van általvéve, ahol a nemzeti érzületet csakugyan nem táplálják. Itt is igen sokat tehet a minisztérium a tisztek kinevezéseinél, a hadi képzettség mellett a nemzeti érzületre legyen több tekintettel mind ekkorig, különösen törekedjék a hadügyminiszter úr oda, hogy maga a minisztérium és az egyes osztályok parancsnoksága nemzeti érzelmű egyénekkel legyen betöltve, s így honvédségünk, melyben hazánk polgárainak minden osztálya képviselve van, néhány év múlva nemzetiségünknek nem csak szilárd oszlopa, de terjesztője is leend. Legtöbb teendője van azonban a nevelésügyi minisztériumnak s ha kellőleg felfogja hivatását, legtöbbet is tehet nemzetiségünk biztosítására, terjesztésére. Fejtse ki egész erélyét a nevelés terén, a kisdedóvódáktól az egyetemig, gondoskodjék jó tanító képezdékről, mozdítsa elő a felekezet nélküli iskolák felállítását, törekedjék oda hatni, hogy a többi nemzetiségeknek is alkalom nyíljék nyelvünket megtanulhatni, s ügyeljen fel arra szigorúan, hogy a nem magyar ajkú iskolákban hazaellenes elvek ne tanítassanak, mint az fájdalom Magyarország déli részén ekkoráig megtörtént. A londoni Patent-múzeum London, okt. 16. (Folytatás.) Mint utóbbi közleményemben említem, még pár igen érdekes gépről óhajtok szólani, mielőtt a szabadalmazott találmányok múzeumától végkép búcsút vennénk. A gőzmozdonyokat elhagyva szemünkbe ötlik egy különös szerkezetű gépezet, melynek hivatása az elsülyedt hajóknak felszínre hozatala. Alkotását leírnom nem szükséges, miután azt tisztelt olvasóim valószínűleg mindnyájan ismerik, anynyival is inkább, miután régi találmány, hanem e helyett — egy kis kitérést téve — elmondom az okot, mely létrejöttének szülője volt. A 104 ágyús „Royal George“ nevű hadihajó 1782-ben Spithead mellett horgonyozott a a kapitány — a közelben levő város fiatalsága örömére — tánczmulatságot rendezett, mely azonban igen szomorúan végződött. Ugyanis a fedélzeten levő legénység, szintén mulatni vágyván, az ágyukat mindegyik oldalra szántották, hogy helyet nyerjenek ; azonban a féloldalon túlterhelt hajó felborult és a belsejében gyanútlan mulatókat hullámsírba temette. Csupán a fedélzeten levő matrózok közül menekültek meg némelyek úszás által s lettek híradói e nagy szerencsétlenségnek. A szélvész gyakorta megzilálta a mélyen alvók sírja felett a hantot, míg végre 1839-ben — az említett gépezet segítségével — megkezdetett a roppant munka: a hajó felszínre hozatala. Öt évig szakadatlanul dolgoztak a búvárok, s csak 1844- ben sikerült kimenteni a szétbontott hajó utolsó darabjait.Néhány évvel később ismét használtatott a gépezet egy 1711-ben elsülyedt hajó kiemelésére, s jelenleg teljes épségében a szabadalmi múzeum egyik érdekes tárgyát képezi. Közvetlen szomszédságában látjuk a göz-földmivelő gépet, mely konyha kertészet, vagy kisebb farmgazdaság könnyebb megnövelésére szolgál; érdekes volta miatt megkísértem röviden-ismertetni. A szántóföldek körübelől négy ölnyi távolságban sínekkel rakatnak be és a két sín között levő föld egész szélességében egyszerre műveltetik, mert egy kerekeken nyugvó ráma szalad a síneken, és ezen rámának minden rúdjaira gépek, szerszámok alkalmazhatók. Az egészet egy locomotiv hozza mozgásba, egyszersmind lassú, egyenletes mozgással hozza maga után; a rámák egy lábnyi magasságban állanak a föld felett és több osztálylyal bírnak ; szántóföld művelésénél, vagyis inkább ott, hol az egész táblában ugyanazon vetemény termeltetik : a ráma első fokára mind csupa szántóvasak alkalmaztatnak, a másodikrapedig hengerek, a harmadikra vetőgép, a negyedikre boronáló és így tovább; vagyis egy négyes szélességű táblát megszánthatunk, meghengerezhetjük, elvethetjük és beboronálhatjuk annyi idő alatt, amennyi pusztán a szántásra is szükséges volna. Egészen máskép történik az alkalmazás a konyhakertészetnél, hol p. o. minden negyedik sor másféle veteményt tartalmaz, s hol az előbbi műveleteken kívül kapálni, ültetni, gyomlálni, öntözni, árkolni és több efféléket kell végezni. Itt a sorok különfélesége szerint alkalmaztatnak fel az eszközök, mert a rámákra tetszés szrint mind egyféle, vagy pedig különféle eszközök erősíthetők. Továbbá 2 oldalt nagy kádak állanak éppen a kerekek felett, hogy a súly ne terhelje magát a rámát; az egyik vízzel van töltve és összeköttetésben van a ráma minden részével, úgy hogy tetszés szerint lehet öntözni akár az egész felfogott területet, akár pedig csupán egy sort is. A másik kádban ültetni való növények vannak, melyeket a a rámán ülő munkások igen kényelmesen elültethetnek, mert a növényt egyszerűn bele teszik a