Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)

1873-02-23 / 45. szám

h A M. Polgár“ egyes számai kaphatók a lyceumi nyomda központi irodájában. Délután 3 órakor a lap megjelenik pontosan is KOLOZSVÁR, FEBR. 22.1873. Fővárosi levelek. CCLXVI. Budapest, február 19-én. Kedves barátom! Nem titkolhatom el, hogy egy igen kellemetlen érzés hatása alatt állok. Az az áldástalan harcz, melytől előre féltem, ma vette kezdetét, Zsedényi fölszólalásával. Rég sejtettem én azt már, még a pénzügyi bizottság jelentése első megpillantásakor, hogy egy — hogy is mondjam — dauvinismusszerű fölfogás az ország anyagi sebeit a szellemnek nagyobbításával akarja meggyógyítani, vagy kép nélkül szólva, hogy Magyarország deficitje eloszlatására az orvosszert egy pár ember abban keresi, hogy közművelődésre szánt előirányzatából akarja levonni a garasokat. E boldogtalan harcz, mint említem, ma kezdődött meg Zsedényi föllépése által, ki legelőször is a világkiállításra szánt költségeket támadta meg. Javaslata, hogy az e czélra szánt összegek az egyes miniszerek költségvetéséből kivétetve, együtt terjesztessenek a ház elé, csak egy szavazattal bukott meg, különös esetlegnél fogva, épen Ghyczy Kálmán szavazatával, ki hirtelen bejövén, Zs. ellen szavazott, s ez által éles különbséget mutatott föl még a legscrupulosusabb nemzetgazda és a fillérkedő financier között. Ghyczy szintúgy szivén hordja az ország anyagi helyzetén a aggályokat, de ismeri a határt, meddig még ily körülmények között is menni lehet, míg Zsedényi garancs számítása szerint, ha a legáldáshozóbb s szellemileg, anyagilag gyümölcsözőbb tételből is lehúzunk 2 forintot, a deficit 2 forinttal kevesebb lesz, mertkétszer kettő nem nyolcz.“ Csak hogy épen itt fekszik az ő álláspontjának tarthatlansága. Mert egy-egy culturális mozgalom kezdeténél befektetett pár forint, gyümölcsöző voltánál fogva pár év alatt ezreket képvisel és ezreket törleszt. No de Zs. barátunk, kiről a 30—40-es, vagy még az 50-es években is ki tette volna föl, hogy ily szellemi pecsovics leszen, indítványával megbukott, s midőn aztán a részletezett első tételnél azt kérdé: mirevaló az a fiumei kikötő domborműve a bécsi kiállításon, hisz nem megy azért egy tojással sem több Fiuméba ? felelt neki először Zichy minister, s aztán a ház egész tömege, mely rajta, s pár szélső balogon kivül utolsó emberig fölállott, s a tételt megszavazta. Bár tanulságul szolgálna ez a következő tételekre nézve, bár szégyenülve odújába bujnék az a szűk látkörű fölfogás, mely az által véli a hazát megmenteni, hogy ha ott gazdálkodik, hol egyedül nem szabad gazdálkodni. Ám ha a fő vasútvonalak ki lesznek építve, pihenjen a nemzet a vasutakkal egy évtizedig; s ha jó külviszonyok mutatkoznak, szállítsa le honvédelmi költségeit; gazdálkodjék hivatalseregében, közgazdasági tényezői körül; de ne teremtsen viszszaesést ott, hol még alig indult meg a részvét és mozgalom a nemzet közművelődési ügyei körül. Itt csak áldozzunk, még ha véres verejtékkel áldozunk is, mert itt vagyunk leginkább elmaradva. Márpedig ami az iparban és kereskedésben a gőzerő, az egy nemzet összéletében a szellem, az értelem, mely nélkül annak egyetlen ügye sem haladhat elő. P. Szathmáry Károly: TARCZA: Buta és tudós. Szabad legyen egyszer tréfás tárgyakról is beszélnem. Ha komoly philosophus tekintélyével mondanám el mindazt, amit itt feljegyezni akarok, talán meg is neheztelnének érte az olvasók, holott ily köntösben adva elő kiki szabadon megválaszthatja : váljon ő róla is szóle a mese ? A buta és a tudós ellenkező, de nem ellenmondó fogalmak. Mindkettő szépen megférhet, sőt a mindennapi életben gyakran meg is fér egy kalap alatt. Ki hosszas éveken át molylepte könyvekből szedi össze az adatokat s legfelebb iskolai rendszer szerint igyekszik azokból valami újat léthozni , az bizonynyal még nem lángész s minden tudóssága daczára. Ítéleteiben igen korlátolt elmét árulhat el. "■Igen gyakori eset ez a mindennapi életben. Egyetemi tanárok, kik kizárólag szakmájukkal foglalkoznak, művészek, írók, kik egy kérdés vagy egy „eszme“ megoldását tűzték ki feladatokul, gyármunkások, kiknek figyelme egy tárgyban öszpontosul, gyakran esnek azon kellemetlen helyzetbe, hogy szakmájukban kitűnő készültséggel bírnak, míg más tekintetben az egyszerű paraszt is józanabb gondolkozást tanúsít. S igen természetesen. A majmot is meglehet egyes fogásokra, sőt remeklésekre tanítani, de ki merne számára józan eszet, vagy épen géniét szerezni ? A tudományt ügyes tanító bármely némileg fogékony ifjúval is elsajátíthatja józan éles ítélő erőt, teremtő szellemet a természet segélye nélkül az iskola sem adhat. Egyszóval a tudós soha sem lehet szamár, de igenis lehet buta. Sőt a tudomány még némileg előidézi ezen butaságot. Ha én volnék az első, ki ilyes vakmerő állítást kockáztat, megérdemleném, hogy egyszerűen kinevessenek. De ha megmondom olvasóimnak, hogy ezen gondolat Locketól, a világhírű s bizonynyal ritka éles eszű angol bölcsésztől ered , azóta több mint tucat elsőrangú gondolkozó fő állított fel hasonló tételeket, ez esetben csak szabad lesz reménylenem, hogy úgy is rövid b vondokomat meg fogják hallgatni. Az erdélyi múzeum f. hó 19-én tartotta meg kevés tag által látogatott közgyűlését. G. Mikó Imre elnök délelőtt fél 11 órakor a gyűlést egy beszéddel nyitja meg, melyben többek közt az egylet örvendetes szaporodását mutatta ki. Finny Henrik ezután felolvassa Torma Károly alelnök táviratát, melyben ez tudatja, hogy betegsége miatt a gyűlésben ugyan nem vehet részt, de ezutánra is fáradhatlan tagja marad az egyletnek. Ezután a titkár jelentésére került a sor, melyből kitűnik, hogy a múzeum-egylet választmánya múlt évben 20 gyűlést tartott és 200 határozatot hozott. Bányai Vitális a pénztár állásáról, Szabó Károly a könyvtáréról tesz jelentést. Utóbbi kimutatja, hogy a múzeum könyvtára múlt év végén 29,736 kötet könyvből állott. Ezt az érem- és régiségtár gyarapodásáról és a természeti tájakróli jelentés követte. Több tag kilépvén a választmányból, helyükbe megválasztattak: id. Hintz György, Bartha János, Sámi László és Gyárfás Domokos. Finály Henrik előterjeszti ezután az 1873 ki költségvetést. Elnök a bizottságok kinevezését a jövő gyűlésre halasztja. Közgyűlés vége háromnegyed egy órakor. Alsó-f.-megye bizottsági gyűlése. (Febr. 20-án ) szonya van igy, amúgy szabályozva. Arra a különben nem szédítő magaslatra senki se emelkedett fel a gyűlésben, hogy a jezsuiták ellen hozott korábbi és uj törvények politikai okokból keletkeztek; hogy az 1588- as törvény, mely a Jézus-szerzetet Erdélyből kitiltja, kath. fejedelem alatt a kath. polgárok ellenmondása nélkül hozatott, hogy a bécsi béke s az azt megerősitő többi törvények alkotásába mind befolytak a kath. hazafiak; s hogy végre épen a vallási türelem, és a hazai törvények iránti általános tisztelet érdekében kell ezen fekete sérget távol tartani az ország határaitól. A történet beszélt és azt a mi gyűlésünknem értette vagy nem hallotta. Egy, különben nem tájékozó, felolvasás után a gyűlés „ösztönszerüleg“ pártolólag vette tudomásul a szász atyafiak átiratát. Török különben es alkalommal — igen helyesen — figyelmeztette a szász-natiot, hagy jó volna ha egyebekben több hazafias szellemet s kevesebb önzést mutatna a közös hazában s főkép ha nem 12 pontozna az ország érdekei ellen. Végül tudomásul vette a gyűlés az ebes főjegyző indítványára, hogy nem kellene engedni miszerint a megye területén a halak dynamitle- és maszlaggal pusztittasanak, mert erre nézve figyelmeztetést kapott a kormánytól még régen. Az is tudomásul vétetett az alispán előadása után, hogy az alsó-fehérmegyei szegények közkorház hiányában az utczán halhatnak el, ha ő ezután se nem vonszoltatja őket egy rozzant viskóba, melyet már tizedek óta kórházzá akar emeltetni a gondos vármegye. Én részemről el vagyok csüggedve a felől, hogy a mi népünk a magas politika mellett valaha meglássa saját helyi érdekeit, s arra építse jövő boldogságát. Hiába nem ismeri a maga igazi szükségeit, s így nem is igyekszik segíteni rajta. Szóba akarták hozni a népoktatás- és a szegényügyet, s a főjegyző tudomásul vétette a gyűléssel, hogy az első a Gáspár tanfelügyelő dolga, a második pedig az úristené. Ez utóbbi véleményt különben Székes-F.-megye egy átirata csalta ki, melyben a humánus vármegye arra kéri névrokonát, Alsó-F.-megyét, hogy pártolja azon indítványt, miszerint a szegények községi, illetőleg megyei ellátása alkotmányellenes, ha azt — mint neszét vették— törvény rendelné el. Ez sértené az önrendelkezési jogot. Örömmel tudomásul vétetett. Vegye tudomásul a szerkesztő úr is ezen dolgokat szomorúan. *) Se nem virius, se nem képviselő. Miután a mi kövér, testi és lelki nyugalomra nagy hajlandósággal biró főjegyzőnk a gyűléshez intézett mindennemű leiratot, aláiratot és feliratot, sőt a kérelmeket is egyszerűen tudomásul vétetett, szóba jött a jezsuiták ügye is. Szeben város kerde át a megyéhez pártolás végett ismeretes feliratát a jezsuita ügyben. A főjegyző megerőltette magát , a szokásos „tudomásul vesszük“ mellé azt is hozzá tette, hogy „pártolólag.“ Török Antal bizottsági tag ebben következetlenséget látott a főjegyző részéről s indítványba tette, hogy maradjon a gyűlés a szokásos „egyszerűen tudomásul veszszük“ mellett. Erre a gyűlés felébredt s némi szokatlan energiával tüntetett a főjegyző mellett. Most Török Antal is megemberelte magát s beszélt, hogy a — catholicus egyház — és a jezsuiták ügye azonos, és elválaszthatatlan dolgok. Körülbelöl ezeket mondta: az 1868-iki 43-ik t. czikk, mely a vallás felekezetek viszonosságáról szól, hallgatólag eltörölte a jezsuiták ellen hozott korábbi törvényeket s ellenkeznék is a szabad vallás-gyakorlatokkal, hogy p. u. a cath. egyház tagjai ne élhessenek felkölt üdve biztosítására a jezsuiták bölcs tanácsaival. e szegény azt se tudta, hogy az említett törvényczikkben szó sincs szabad vallás-gyakorlatról — ott bevett két. vallás felekezetek egymáshozi vi-Nem a tudomány önmaga, csak az egyoldalú tudomány öli meg a józan eszet s készíti elő egyesek butulását. Példákat mondok. Luther Mártont, a hírneves reformátort, aligha tartja valaki butának s mégis kétségtelen, hogy eleinte sokkal józanabb s mélyebbreható ítéletei voltak, mint később. Sok nyoma van például, hogy kezdetben a boszorkányok lételét is tagadta s azt határozottan nyilvánította. Egy ízben megkérdezték őt, mint hírneves theologust, hogy ez ügyben részletes nyilatkozatot adjon. Luther hitetlenül, de lelkiismeretes gonddal fogott hozzá a tanulmányozáshoz, átlapozta az egyházi atyák iratait, a concilliumok tanácskozásait — s végül hívővé lett s lelkesülten küzdött a boszorkányok létezése mellett. — Gondoljunk csak a középkori tudósokra. Hány egyénnek józan esze veszett el ott a tudományos kutatásokban, melyek főként csodás legendákból állottak, a dogmatikai szőrszálhasogatásokban, amelyeknél csaknem betű szerinti értelemben azt kellett elhinni, ami a leghitetlenebb. Így történt meg, hogy Nagy Albert — a középkor egyik legjelesebb tudósa — egész kötetet írt arról, hogy hány angyal fér egy tűhegyére s egyetemi tudósok vitatkoztak felette: váljon nem üdvözül-e az egér, ha a szent ostyát megeszi — avagy, hogy épen előttünk fekvő példát említsek, nem ily nevetséges-e a szent szűz szeplőtlenségén vagy a pápa csalhatlanságán öreg embereknek komolyan vitatkozni ?_ Különös fajai az ilye buta tudósokénak az exagatáló theologusok, a casuista juristák, a perpetuum mobile stb kutatói s végül a rendszeres német bölcsészek. Ezen utóbbiakról mondja Lenau : „Olyanok ők, mint a gyermekek, kik egy fényes tárgyat hosszasan néznek. Szemök káprázik, külömbféle tárgyakat vesznek észre s azt mind igaznak tartják — s megalkotják belőle a bölcsesség rendszerét, melynek csak egy hibája van, hogy t. i. semmi alapja sincs.“ Milyen tehát valóban a buta? Ne higgjék, hogy ezen szerencsétlenek mind az őrültek házába kerülnek, sőt inkább igen gyakran nagy tisztességre, sőt koronákra is tesznek szert. Haeckel, Darwin geniális tanítványa, bebizonyítja, hogy ezen betegség az uralkodó házakban különös, meglátszik s minél régibb az uralkodó család, annál inkább nagyobbodik az természetellenes nevelés által. Ő többek között a Bourbonokat is felhozza erre példaként De általában tapasztalhatjuk, hogy a „szelíd őrültség“ ezen fajaiban szenvedőkről a különben is igen elfoglalt s ezért munkátlan közegészségi tanács még nem gondoskodott. A butaság nem lelki zavarból áll, hanem az agy hiányos szerkezetének következménye. Erdraam, egy szellemdús német bölcsész, ilyen formán magyarázza meg ezen tüneményt: „A butaság az anyagi világba átvive olyasforma lehet, mintha valaki kulcs lyukon át néz be egy szobába s annak egy részét látja, s az egésznek gondolva fogalmát igy alkotja meg: A tudományos s nem tudományos buta így néznek be a világba. Megvannak határozott nézeteik s mintha ezen zöld vagy sárga szemüveg örökké szemek előtt állana, másként nem is tudnak semmit sem látni. A gyermek, midőn a farkast kutyának nézi, midőn az asztallal, bábujával vagy falovával beszélget, szintén ilyen buta, de ezt természetesnek tartjuk a lélek fejlődése szerint; betegség lesz azonban, ha a test megnőve a lélek továbbra is gyermek marad. Szelíden naivságnak, kissé gorombábbá szűk látkörűségnek, elfogultságnak szoktuk nevezni de lényegileg csak az az, ami volt butaság. De térjünk egy kissé közelebb, önmagukhoz. Minállunk jó Magyarországon, hol pedig a nép általában józaneszű, sem hiányoznak a buták, sőt a buta kasztok sem. A bureaucratok, azaz állandó edzett katonák, a papok ez utóbbiakhoz tartoznak. A papok különben még nállunk okosabbak, mert nem foglalkoznak annyit a szent dogmatikával, mint külföldön. Általában azon tapasztalatra, jutottam hogy a német theologusok sokkal tudósabbak, de éppen ezért buták, míg a magyarok — mert a dogmatikához nem értenek e tekintetben szamarak de nem buták. Különben még ezen kasztokig sem kell mennünk. Még az úgynevezett „szabadelvű é s „felviágosodott“ egyének legnagyobb része is szentül megvan győződve róla, hogy más véleményben levők jezsuiták, kik nem meggyőződésből hanem magán erkölcstelen indokokból kelnek ki állításaik védelmére. Mi volna ezen hit más mint butaság ? mint kulcslyukon át nézése a világ L— 1 - ------' " " -----------LJ nak? Minden ember, ki másokat tisztán saját álláspontja, saját neveltetése s elvei szerint ítél meg s azok szempontjára nem képes felemelkedni, az kétségtelenül buta. Tegyük magunk elé ezen tükröt s nézzünk bele. Van-e valóban elfogulatlan ember a világon, avagy a butaság az ember természeti tulajdonaihoz tartozik s többé kevésbé mindenki részes benne? Én elismerem, hogy az utóbbi áll s nem vonakodom magamra kimondani az ítéletet. Gondolkozásmódunkat, ítéletünket már korán megmételyezni környezetünk s a nevelés, s igen szerencsés az, ki összehasonlítás, bölcselkedés útján némileg önállóságra vergődik. A legtöbb ember csak ismétli a nagy betanulásokat, de gondolkodni, önálló fogalmakat alkotni nem képes — s igy tényleg csak a megszokott szemüvegen nézni a világot. Mi ördögünket feketének festjük, a négerek fehérnek; mi az apagyilkosságot a legnagyobb bűnök közé számítjuk, az amerikai indiánok némely körülmények között erények tartják; mi ezen életmódot, ily öltözetet tartsunk czélszerűnek, szépnek, mások azt kinevetik s igy tovább. Tízezer közül egynek jut eszébe, hogy mindez bizonyos előfeltételek között jogosult, sőt szüséges; tízezer közül egy tudja, hogy még az erkölcstan, sőt a logika szabályai sem állandók, hanem a különböző befolyások szerint természettani törvények szerint kell átalakulniok, ítélünk szűk látkörűleg, személyezett pápaszemünkön keresztül és buták maradunk. A valódi józan ész egyszóval nem csupán ismerethalmazt, de önnálló ítéletet, szigorú bírálat által megrostált önnálló fogalmakat tételez fel. Ezen önállóság kivívása azonban nem egyesek, hanem az emberiség közös feladata, s a valódi józanságot mi jelenleg élők nem érhetjük el, csak megközelíthetjük. Ezen utóbbi pár sorban van azon nagyon komoly rész, mit fentebbi féltréfás fejtegetéseimben ki akartam mutatni. Megértette-e eztet az olvasó! Hanem: vagy én vagy te buták vagyunk. Tertium non datur. György Aladár. Román lapszemle. (—) A pest „Albina* Tóth Vilmos belügyminiszter lemondása hírére siet ennek érdemeit registrálni. Reflectál egyúttal a P. N. azon czikkére, melyben az mondatik, hogy Tóth Vilmos nem részesül azon nagy munka után oly elismerésben, melyet valóban megérdemelne. Az Albina azt mondja, hogy a reactió hetedhét országban sem talált volna kissebb eszközt, mint Tóth V. -- nem lehetne kapni a nem ma*) Tudósításait jövőre is szívesen veszszük. _____ Szerk. gyár népekre nézve sajtolóbb ostort Tóth Vilmosnál; valódi pokoli ostor volt ő. — Felhozza azt is, hogy Tóth Vilmos szegény ügyvéd létére ma két szép házzal bir Budapesten, — ezekkel szemben csodálkozik, hogy a P. N. nem lát e tényekben Tóthtal szemben elég elismerést. Rég mondjuk mi — írja az Alb. — hogy az uralkodó urak ki nem elégíthetők, odadták már lelkiismeretüket is, az egész világot el szeretnék nyelni. E lap felhozza a Macellaria esetét. A képviselőház — mondja — nem meri felszólítani Macellariut megbízó levelének beadására, félvén attól, hogy ez oly dolgokat fedezne fel, oly feleletet adna, mely bizonyára nem válnék be. Őpületére az uralom élén álló férfiaknak, így a képviselőház bizonyára határozni fog Vacellariu kikérdezése nélkül, még pedig ennek kárára új választást rendelvén el. — Igen természetesen. Mi csak azon csodálkozunk, hogy az Albinus illetőleg Babesiu úr, aki tudvalevőleg a pasaivisták ellen annyiszor dolgozik, Macellariunak pártját tudja fogni, helyeselvén egyúttal ennek eljárását a képviselőházba való be nem lépése iránt. Elítéljük e tárgyban az Albinát, hogy az ily törekvéseknek, melyek parlamentünk méltóságának megsértése ellen vannak irányozva s lábbal tiporják fennálló és szentesített törvényeinket, tömjénez; — más részről elitéljük Macellariut is a ki mindezeket a feltűnés kedvéért teszi, hizelegneki nagyon az, hogy neve a napirenden székében emlittetik, s más részről háttérbe tolja saját nemzete érdekeit. Mert ha ő bement a múltkor a magyar törvényhozó testület termébe, mint képviselő, daczára annak, hogy passivisták akkor is voltak s e párt akkor is fennállott, mi oknál tüntetnek ma a be nem menéssel? Gondolja, hogy ez egy oly tény lesz, mely nem fordult elő alkotmányos életünkben, s igy a magyar törvényhozó testület kénytelen lesz e nagy férfiú nevével foglalkozni azon városért, mely elég szerencsétlen ötletből őt képviselőnek megválasztotta. Ily tüntetéssel bizony Macellariu ur nem szerez magának hírnevet s az utódok bizonyára számára emlék-oszlopot emelni nem fognak, s ma nem javít ezen eljárásával az oly sanyarú helyzetben lévő népe sorsán. Egyébiránt ő nem sokat bajlódik a néppel, sem azok, kik a passivitás táborában a hazafiságot kürtölik. Ő a „Transilvania’' élén állva jólétnek örvend s mit bánja, ha népe a képviselet hiányában, szerte hull is mint a kioldott kéve. Az Albina volt az első azon román lapok között túl a királyhágón, mely a passivisták politikája felett határozottan palctát tört, — már úgy látszik, hogy eddigi tettei elfelejtésével bérenczének állott be Macellariu úr, alkotmányos szempontból semmi szín alatt nem igazolható helyeselhető politicájának. Ezen állhatatlanság, logicátlanság gyakran előfordul a román politicus uraknál. Ez nekik az erős oldaluk, tisztelve, a tiszteletre méltó kivételeket. A Gazetta Transilvaniei veszekedik a N. Fr. Fr.-vel, mely a szászok érdekében Pestről újólag egy levelet hoz, gyalázván abban az „utón álló oláhokat,akik a szász vagyonból pöfögnek s idegen vagyont emésztenek.