Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-09-16 / 211. szám

volt, hogy az étterembe az volt a szerencsés, a­ki egy szinte megehetetlen levest és sültet kap­hatott. Estre 9 órakor megérkeztünk Pestre. Na de már itt annyian voltak, hogy az étteremhez még közeledni sem lehetett, mert hat­szor annyi nép volt künn, mint a­mennyi az étte­rembe tefért. A rendes vonat elindult­­­a 10 óra­­kor 12 vaggonnal, a Statsban vonata 10 órakor 21 vagonnal, mi pedig az Északi vonattal a 11 órakor 32 vaggonnal és mindegyik a zsúfolásig te­le, a 65 vaggonba, lehetett 2000 ember, ezeken kí­vül még egy vonat indult, mert minden állomáson nagy ember tömeg volt, a­kiket mi fel nem vehettünk. Ezeket egy utánunk jövő vonatnak kellett összeszed­ni és Bécsbe szállítani. Pozsonyban annyi nép volt az indóháznál, hogy azoknak is külön vonatra volt szükségük, ezeket is hozzáadva, csak egyedül Ma­gyar- és Erdélyországból 7-en legkevesebb 3­00 ember érkezett Bécsbe, mi pedig a helyett, hogy 6 óra 45 perczkor érkeztünk, megérkeztünk 10 órakor; ez még nem volt elég, hanem nekünk er­délyieknek nem jött meg a podgyászunk. Volt bá­beli zavar , nekem pedig nem maradt egyéb hátra, mint vendéglőbe menni, és megvárni est­e 8 órát, és akkor tovább utazni, még­pedig egy úti­társam ajánlatára a vasút­ melletti Donau szállodába. Ott a Lohudinernek általadtam a podgy­ászomról szóló jegyet, a­mely állott egy 40 fontot nyomó bőrönd­ből, hogy ezt nekem délután a vasútról, ha meg­jön, hozza által. A 40 fontos böröndöm áthozásá­­ért nem több, mint 6 frt, olvasd hat forint, volt beszámítva és minden káromlás mellett nem ma­radt egyéb hátra, mint kifizetni, vagy a vasútról lemaradni. Én a kifizetést választva, a vasútnál a számadást általadtam egy bécsi rendőrcomissa­­riusnak, hogy mit végez, nem tudom, hanem én mindenkinek azt ajánlom, hogy ha Bécsbe megy, nehogy a Donau-szállodába menjen, mert úgy még a Bakonyba se rabolják meg, mint ott. És azt is ajánlom, hogy a­ki Bécsbe nem a kiállításra utazik, hanem to­vább szándékozik,az ne hidyen a vasúti hirdetéseknek, hogy ilyen meg olyan olcsó, és mindenféléhez a ki­állításnál félárba juthat, mert ha egyszer felült az ember, többé senki sem gondol az utassal, legfel­jebb ráadásul egy kis konductori gorombaságot kap, de pontosan éppen meg nem érkezik. És a sok méreg és boszúság mellett azt nyerheti a­mit én. Én a számításnál nyertem 11 ftot, és minthogy az érkezés hat helyett 10 órakor volt, elköltöttem estig 5 frtot, a szállodába fizettem a szobáért 2 ft 40 krt, a podgyászom átszállításáért 6 ftot, összesen 13 ft 40 kr, tehát vesztettem 2 ft 40 krt és egy napomat. De egy vigasztalásom mégis maradt, az, hogy olyan útitársaim voltak, a­kik jó kolozsvári vajas pogácsával el voltak látva, a­melyet velem megosztottak, mert ha még ez sem lett volna, akkor Kolozsvártól Bécsig még ezekhez pedig jobban részesültek. Bécsbe a kiállításnál magamat­­körülnézve, úgy láttam, hogy a láto­gatók nagy része magyar és e­r­d­él­y­o­r­s­z­á­g­i. Lehet gon­dolni, hogy mennyi pénz megy ki ezen alkalom­mal az országból, ehez még hozzá számítva a gyenge termést, adóhátralékot, és még egy jó víg farsangot, minek nézhetünk ezek után eb­be­­; én azt hiszem, hogy ilyen módon részvények nélkül­­ el lehet egy nagy krachot érni. Popini Nándor­ is ,51 mely Scheurer Kettler republikánus képviselő , Thiersc­kert Luzernben folyt. A köztársaság volt elnöke sok kérdést érintett s­o van ez, a ors­­­z­á­g jelenlegi helyzetéről elmond, véleményei,­­ helyzet - mondó - nem kétségbeejtő. Ch­u,­bord mértéktelen követelése, a párisi gróf ha­latlan engedményei, a szabadelvű oneanisták sze­meit végre fel fogják nyitni. E pártban általában véve sok becsületes ember van, mindamellett ezek a radikalizmustól való félelmükben s a herczegek kétértelmű politikája következtében fejüket vesztik s arra kényszerittettek­ a monarchiába kapaszkodni. Én is e kormányformát választanám, de az ango­­lok módjára. Megkísértettem a pártokon kívül kor­mányozni. Most megkísértik azokkal a pártokkal kormányozni, melyek a kamrában többségben van­nak. Azok, kik látni fogják, hogy csak eszköznek használtattak, az ellenük kötött szövetséget szét fogják robbantani. A „Répub. Frau.“ Francziaország helyzetét a következő szavakkal jellemzi: „Még csak néhány nap s Francziaország önmagának vissza lesz adva. int­ernő, hogy megmondhassa, hogyan akar kormán­­oztat­ni, a nemzetre nézve elérkezett volna a pillanat, sza­vát hallatiis mind valódi souverainnek megszólal­ni. Szerencsétlenségre az ország souverainitása helyébe a kamra febr. 8-iki állítólagos souveraini­tását tették. Ez a nehézség csomója. Senki nem gondol ennek ketté vágására, mindenki csak meg­oldani akarja. Ez okból a pártok s különösen a republikánus párt, melynek befolyása az országban folyton növekedik s melynek sorsa Francziaorszá­géval szorosan egybe van szőve, a türelem és mér­sékelt szellemétől vannak áthatva . A spanyol cortes Castelar helyére 122 szavazattal egyhangúlag Salmeron Miklós volt mi­niszterelnököt választotta elnökének. Egy újabb távirat szerint Spanyolországban a politikai helyzet javult a kormány erélyes in­tézkedései következtében; a tartalékosok behívása után 33,000 főből áll a tényleges hadi létszám ; Cataloniába 10,000 főnyi sereg fog küldetni. A carlisták — miután lovasságuk nincs — a síkföld­­re nem mernek leereszkedni. A spanyol cartes helybenhagyá a Castellár által teendő intézkedésekre vonatkozó törvényjavas­latot, valamint a zászlóaljaktól elpártoló tartalékosok családjaira kirovandó pénzbüntetést. Mint jelentik, ez utóbbi intézkedésnek nagy eredménye van, a szökevények tömegesen visszatérnek. Don Carlos főhadiszálását Loyola városában ütötte föl. Éjeleken át különösen San Sabastián környékén erős ágyúzást lehet hallani, a­mi azt mutatja, hogy a carlisták még mindig tanácsosabb­nak tartják a határ mellet tartózkodni. A spanyol socialista lázzadásról e hó 7-től k'­sseibignaio-i hatóságot bebörtönözték község földeit maguk közt felosztották a nélkül, hogy a kormány, noha ez esetről értesülve volt, azt meg­akadályozni igyekezett volna. Orenseben kitört a lázzadás a czélból, az állami adózást kikerülni, a lázzadók megtámadták a hatóságot, a csendőrö­ket legyőzték s a várost hatalmukba kerítették. Sancha Perez Valencziában több hatóságot felosz­latott. A cartagenaiak naponként 20 ezer real­ij pénzt vernek. A vasuttársulattól kétezer mázsa sze­net elvettek. A római jezsuita­ lapok Francziaország jö­vendőbeli program­jának elkészítésével foglalkoz­nak. A „Civitta Cattolica* a belpolitikára nézve csak azt az alternatívát állítja föl, helyreállítani a törvényes monarchiát „teljes eredetiségében* a szolgái az ilyen ajándékokat el ne fogadják és meg ne tartsák. Ez utóbbi négerek egyébiránt még sze­rencséjüknek tarthatták, hogy ilyen kezekre ke­rültek, mert ügyes európai orvos kezelése alá ju­tottak, ki az ily tömegesítéseknél elmaradhatlan be­tegségekből, mik nemsokára beállottak, kigyógyitá őket s nem egynek menté meg életét. E szeren­csétlenek közül igen sok otthon tehetős gazda és családatya volt. Egyetlen nap mindörökre megosztá nőtől, gyermektől, vagyontól, jólléttől s rabszolgává alacsonyitá le, mert hogy a rabszolga-vadásznak annyi humanitása legyen, hogy legalább az egyes családtagokat ne válassza el egymástól, arra nincs eset. Az elfogottak ellenkezőleg, minden tekintet nélkül az egyes családokra, osztattak szakaszokba, adattak vagy ajándékoztattak el. E szerencsétlenek legnagyobb részét nem, mint sokan hihetnék, harcz­­ban fogták el, hanem többnyire mezei munkájuk­nál lepték meg őket. Egész helységeket támad­tak meg a rablócsapatok, a házakat kifosztották s minden lakást, az elöljárótól kezdve le az utolsó emberig, bilincsre vertek és elhurczoltak. Az idősebbek, kik a csapást legsúlyosabban érezték (mert otthon, m­int családatyák és öreg emberek első helyet foglaltak el, s most a rab­szolgák közt a legutolsók voltak, mivel csak a fiatalabbak használtathatnak, az öregeket pedig majdnem hasznavehetetleneknek tartják) semmiké­pen nem tudták magukat beletalálni új helyzetük­be. A verés, sanyargatás ezeknél mit sem használt. Nem akartak semmit tenni, mit uraik parancsol­tak. Még arra is csak nehezen voltak rávehetők, hoy a silány táplálékot, mit adtak nekik, mege-Az élelem is értékük szerint osztatott ki. *tal rebszó‘8a­ kinek gondozása urának szivén e jobb éten kapott, a szegény aggoknak el­minden logikus következményeivel­, vagy Spanyol­vagy Lengyelország sorsára jutni. így ítéltek, mond az említett lap, Francziaország lakosainak kétharmad része. Francziaország politiká­ja vagy a gúny tárgya lesz, vagy egy folytonos előké­szítője a háborúnak Porosz- és Oroszország ellen. A turini lapok a klerikálisok fenyegetéseivel szemben figyelmeztetik a kormányt, hogy a fran­­czia műszaki tisztek az olasz földön helyrajzi mé­réseket tesznek. Minghetti olasz miniszter, ki a király kis­­­rétében leend, ez utazást arra akarja használni, hogy Berlinben kölcsönt kössön. Dublinban e hó 7-én a még fogva tartott negyven férfi megkegyelmezése tárgyába nagysze­rű meeting tartatott E meeting a legnagyobb volt, mely O’Connel ideje óta tartatott, miután száz­ezernél többen voltak jelen. Majd minden ipar­­egyesület és ezek, valamint más számos testületek is megjelentek zászlókkal és zeneszóval: jelvények­ben és feliratokban nem volt hiány, különösen e szó „kegyelem” különféle változatokban volt fel­tüntetve; daczára a roppant nagy­számú közönség­nek, zavargás nem fordult elő. A kommune napjaiból. Ki emlékeznék ma már Weysser György nevére? .... Ez ember el van feledve még talán, Francziaországban is,­­ legföljebb személyes ba­­rátjai őrizték meg emlékét. A vad és zivataros idő, melyben végét lesé, elmosta emlékét, és még csak a dicsőség kétséges szerencséje sem jutott osztályrészéül. Hol ezrek vesznek el, az egyes nem kelthet részvétet; a párisi kommune rém­­napjaiban nem sokat ért egy emberélet s ki tudja Lány áldozat érdemli meg legalább azon emléket, melyet Weysser özvegye állított férje részére most, midőn Brüsselben kiadott egy könyvecskét. A könyvecske elbeszélése nem panaszhang, hanem tanulságos adat a kommune történetéhez, fölemeli azon fátyolt, mely a kommune utolsó napjaira volt borítva s leleplezi a titkot, hogy a versailles-i csapatok miként vették be Parist. Veysser György Paris ostroma alatt ben volt a városban s a fegyverszünet megkötése után a kormányt követte Bordeauxba. Itt főzte ki a tervet, hogy összeköttetésbe kell lépni a kommu­ne főbb embereivel, és egy ellenforradalmat szer­vezni, mely tervet közölte is Saisset tengernagy­­gyal s általa Barthélem­y de Saint-Hillaire-rel is. A kormány, melynek ápr. elején még igen kevés hadereje volt, örömmel beleegyezett a tervbe és Veysset azonnal Párisba utazott, hol beavatta a Guttin testvéreket is. Eredetileg az volt a terve, hogy bizonyos számú elhatározott emberrel, kik a törzskari épü­l nem lehet bízni. Finom kabátot és nagyon tiszta fehér ruhát viselt — elég ok arra, hogy a ron­gyos csőcselék bizalmatlansággal viseltessék az „ur” iránt. Weysser tudta, hogy a tábornok rosz kedvű, tehát igen alkalmatos pillanat arra, hogy megközelíttessék. Az ismeretség megkötése kön­­nyen sikerült, mert a Guttin testvérek egyike az ostrom alatt valami Hutzingerrel egy zászlóaljban szolgált s ez most Dombrowszki körül volt, ki előkészítette az utat a tábornokkal való ismeret­ségkötésre. Weyssel április végén találkozott elő­ször Dombrowszkival, ki eleinte igen tartózkodó volt, de később így nyilatkozott: „Azt hittem, hogy a lakosság mögöttem van, de csalódtam, s ez büntetésem. Felőlem barátaim és ellenségeim azt fogják mondani, hogy magamat eladtam. Jó én eladom magamat. Ez irtóztató játéknál fejemet koczkáztatom, meglőhetnek vagy alattomosan há­tulról gyilkolhatnak meg, legalább nőmnek és gyermekeimnek kell kenyeret hátrahagynom.“ De Dombrowszki nemcsak kenyérről akart gondoskod­ni, hanem vajról és pecsenyéről is, mert a szer­ződést csak akkor akarta megkötni, ha Barthéle­­my Saint-Hilaire az árulásért egy millió frankot ad. Már Dombrowszkinál sokkal olcsóbban lehetett megvenni a montmartre-i tüzéreket. A kommune a hegyre néhány üteget állított föl, melyek egész Páris fölött uralkodtak. Most tudjuk tehát meg hogy az ágyuk miért lövettek ki oly roszul, hogy a golyók vagy nem találtak, vagy pedig csak sa­ját embereiket Levalloisban. Hanem a kom­mnis­ták rájöttek e titok nyomára, s Veysset házába törtek, ott mindent összepusztítottak, nejét fog­­ságba hurczolták, de maga Saint-Denisbe mene­kült, honnan tovább folytatta cselszövényeit a ver­­sailles-i kormány megbízásából. Május 10-én kap­­ta Barthélemy levelét, melyben Dombrowszkinak egy millió, Hutzingernek 360,000, a többi törzs­kari tiszteknek pedig 200,000 frank igértetett váltókban a Rotschild házra Frankfurtban. Domb­­row­szki kötelezte magát, hogy az egész környék Point­ du Jourtól a Wagram kapuig nem fog a nemzetőrség által védelmeztetni, s a maga és kí­sérői számára szabad elmenetelt kért Veysset ál­tal kieszközöltetni. Veysset a szabad elmeneteli jegyet az árulási díj egy részével május 30-án akarta Hutzingernek átadni. A találkozási hely semleges téren, Saint Quentől nem messzire álla­píttatott meg. Dombrowszki ígéretének beváltásá­­ra megtette a kellő intézkedéseket, midőn a Point du Jour és a Dram kapu közti hadsereg parancs­nokává , Matthieu ezredest, a beavatottak egyikét nevezte ki. Minden jól látszott elkészülve lenni; Veyssel már czéljainál hitte magát s Dombrowsz­ki a milliót zsebében, de akkor a sors egy asz­­szony személyében megakadályozta a jól kifőzött tervet.—Veyssel Baronie egy asszonyt se, kinek közvetítését gyakran fölhasználta, beavatta a ti­tokba s neki is 10,000 frankot ígért. Az asszony készpénzt kívánt, s mivel Veysset nem tudott ilyent adni, néhány kommunistának elárulta a május 20-ai találkozást. Midőn tehát Veysser és Hutzinger megjelentek a semleges téren, néhány kommunista rájuk rohant és őket elfogta. Meg van fejtve tehát a titok, hogy a versailles­­csapatok miként vonulhattak be Párisba egyszerre három kapun minden ellenállás nélkül, s­­csak a város belsejében kezdődött el a gyilkoló, s a vé­delmezőkre nézve remény nélküli harcz, Mig Weysset és Hutzinger a börtönbe hur­­czoltattak, azalatt a kommune csapatjai Dombrowsz­ki parancsára kiürítették a Point-du-Jour és Wag­­ram kapu közti sánczokat, és a versailles-i hadse­ret nem ritkán meg is sebesítették, nem halálo­san ugyan, mert ez a tulajdonos kárára lett volna de mégis úgy, hogy kínos fájdalmakat érezhetett Sz inte például történt a többiekre nézve. Végül már nem volt elég láncz, hogy a foglyokat mind vasra verhessék, s köteleket kellett használni. Minthogy ezek természetesen nem tartottak oly erősen, mint a vasbilincs, a szökési kísérletek is meg voltak könnyítve. De a rabszolgatulajdonosok nem sokára találtak módot az áruvesztés ez ut­teme megakadályozására. Disr­eszeléket fedeztek ! Külföldi politikai szemle, Kolozsvár, szept. 14-én A „Journal de Génévé” egy beszélgetést köt és mert a polgárháború változó esélyei ezt taná­csolják. Bemet mi kerestük fel, nem ő keresett fő­­vezérséget, tábornoktársairól kisebbítőleg nem szó­lott, Kossuth iránt teljes bizalommal s ragaszko­dással volt mindvégig. Az orosz iránt engesztel­­hetlen gyűlölség élt lelkében, éles kitöréseit hal­lottam, ott volt czéljai közt, majd ha mi győz­tünk, kedves honának, a hős Lengyelországnak felszabadítása is; de erről csak legmeghittebbjei­­vel szólott, úgy tűnt ez föl előtte, mint ifjúnak a jövendő boldogság képe, mely hevíti a keblet, ra­gyogó álmokban ringatja a képzelődést, de a mely­nek valósulása iránt a komolyan számitó ész elég biztos támpontokra nem talál. Magyarország fel­szabadítása ügye első és legközvetlenebb czél volt előtte, mit se másnak alá nem rendelt, se tervei­vel nem compromittált. (Vége köv.)­ ­ I­I Embervásár Afrikában. — JAALTZAN JIENRIKTŐL — (Folytatás.) A szultánnak annyi rabszolgája volt, hogy a keleten minden legcsekélyebb alkalommal adatni szokott „baksis“-okat (ajándék) is csak négerek­ben adta már, így egy Borimból jött karaván (melynek érkeztén a szultán különösen örvendett mert fegyvereket s lovakat hozott) fogadási aján­­dékul ötven „feje-et kapott. Dr. Nachtigal is, szultánnál tett első látogatása után hazatérve, nem csekély, de nagyon kellemetlen meglepetésére la­kásán, tizenhárom főt talált, mivel a fejedelem ajándékozta meg. Az utazó természetesen vissza­­küldötte a szerencsétleneket. Azt azonban, nagy bosszúságára, nem tudta megakadályozni, hogy tanyáztak, a Vaudouse-térre m­enjen, a ha­talmába ejtse a rendőri épületet és had­i iskolát, onnan pedig rögtön a városház felé forduljon, me­lyet megostromolván, elfogta volna a kommune főbb embereit. E czélból a nemzetőrség nyolczadik zászlóalja parancsnokának 300 frankot adott sa­ját zsebéből, s megnyert a terv kivitelére több tisztet is. A versailles-i kormány azonban nem fogadta el e tervet, s a cselt ajánlotta. Három kaput, az Auteuil, Passy és Point­ du Jour mel­lettieket kellett arany kulcscsal kinyitni. E kapuk őrzője, az első, párisi hadsereg vezére, Domb­­rovszki volt, s Veysset azon megbízatást nyerte, hogy helyezze magát összeköttetésbe a tábornok­kal. Parisban a valódi vörösök közt már azon vélemény kezdett elterjedni, hogy Dombrowszkiban lenben, kiknek épen elkerülhetlenül szükséges lett volna a jó táplálék, csak hulladékokat adtak, így hozta ezt magával a „gscheft“. A fiatal talán két „fej“-et is megért, az öreg alig egyet. Csekélyebb értékű áru megőrzésére pedig az üzér nem sok költséget fordít. A szerencsétlen aggastyánok páron­ként összebilincselve hevertek lakáson a nyomori kunyhók esőzés által mocsárrá lágyult földön. Valamivel tűrhetőbb helyzetük volt a fiatal, erőteljes férfiaknak. Ezeket a szultán elkülöníttette, s később hadiszolgálatra szándékozott felhasználni őket. Az e czélra kiszemeltekkel a fejedelem na­gyon takarékosan bánt s nem ajándékozott el egyet sem közülök. Egyelőre ugyan még ezek is bilincs­re voltak verve, mert hazájuk közel volta könnyen menekülésre csábíthatta volna őket. De, mint mon­dom, gondozásuk jobb volt. Némelyek már kezdet­ték is helyzetüket épen nem oly résznek s félel­mesnek tartani, különösen a szegénysorsnak ; ott­hon úgy sem volt semmijük, a harcrosnak pedig rosz dolga nincsen. De e fiatal, értékesebb rabszolgák talán csak negyedrészét képezték az összes foglyoknak. A nagy tömeggeli bánásmód fölötte embertelen volt A szerencsétlenek egyetlen gondolata így Csak a lehető menekülés volt, a szökési kisérletek gyakran is fordultak elő ; siker persze igen ritkán koronázta azokat. De egyedül azon körülmény is hogy ilyen esetek egyáltalában fordulhatnak elő, hatalmas befolyással voltak a szerencsétlen rab’­szolgák tömegére s a menekülési kísérletek nap­ról-napra szaporodtak. Mentői gyakrabban fordul­tak elő, annál ingerültebbé lettek a rabal­ tu­lajdonosok. Iszonyúan büntették azt, ki menekü­lésében eléretett s ismét elfogatott. A szökevényt karóhoz kötötték s kegyetlenül megkoráo­solt tó». I,‘ Ti- C8‘k “ leSritkíbl' esetekbe, veit képes kiszabadítani magát. A szerencsétlenek állapotának azonban még­osszabbra kellett fordulnia. A rablójáratok sok mi inatok TdTy[ mUtaUak td embe”*ben, sen m­c c 8 gab°naban. Az élelmi­szerek erő­sen fogyni kezdtek, minek folytán a szegény rab-2: “Vf“ gyakran éheztették- Vízben főtt, efedel el * mit enni kaptak. E­l­­edel oly embereknél, kik dústermékeny ország­sává T Va’ M húsételhez voltak a megszokottam "t?'e"Cm­ elíg,ele" ’«elem­zés alat, » 1 , )’a' c “lseknél az eeS­aa“‘ r“ík',IU' nedvesség miatt folyton ég, költ JXZ huladék,piszok a tömegesen la­­a levegőtz­ik H m nemsokára teljesen inficiálta járvány Lfe­k! V8 T" “rra' bof!»' «««/«■ száz m e*kezzék, mely nem sokára kitört s meg száz rabszolgát ejtett áldozatul. (Vége köv.)

Next