Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-07-15 / 160. szám

helyezményeket mondják fel, s az intézetek e miatt kénytelenek a hitelt a különben is szorongatott iparos és kereskedelmi köröknél szorítni meg- Mi tehát nem az intézetek állásának biztosítása — a­mi hála istennek kérdésben sem forog hanem az ipar és kereskedés legközvetlenebb érde­ke szempontjából kérjük a kormány támogatását a hitelnyújtásban, a­melyre annyival több igénym­ lehet, mert a­mint ő amaga e tekintetben már előbb tett írásbeli panaszunkból is meggyőző­e tett, e kamara­kerület máig sincs term­ik helyzetben, hogy a nemzeti banktd fidalét l­­ , s ennélfogva annak előnyeit a múlt időkben sem élvezhette.­­ A pénzügyminizter , amaga a kül­döttséget kiváló előzékenységgel fogadta, utalt arra, hogy épen akkor folytak az értekezletek a­ hitel­nyújtás feltételei és s módozata, fele­­, valamint azon javaslatra, a­mely a buda­pesti kereskedelmi ka­­mara kebelében tanácskozó pénztekintélyek részé­ről a nemzeti bankhoz épen általa lesz juttatandó, s a­mely mind a főváros, mind a vidék hiteligé­nyeire tekintettel van. Nézete szerint e lépések eredménye bevárandó, s ígérte, hogy a megállítandó módozatok korlátain belül a vidéki pénzintézeteket a hitelnyerés tekintetében, valahányszor a tett lé­pésekről hozzá jelentést tesznek, egész tekintélyé­vel támogatni kész. Addig is azonban, a­míg a legczélszerűbb eljárási mód meg lenne állítva, mint kedvező eredményt adta elő, hogy a nemzeti bank­nál sikerült kivívni azt, hogy oly helyekről, a­hol bank­ filiale nem létezik, a bécsi vagy pesti házak vagy intézetek útján benyújtott váltókat a nemzeti bank a nélkül számítolja le, hogy ez által a be­nyújtó hitelét a megszavazandó összeg terhelné. Arra nézve is teljes biztatást nyújtott , amaga, hogy a bank­fiókok szervezésének a kolozsvári kamara­kerületre mélhatlanul tekintettel lesz, miu­tán a jelen krízis alkalmával tűnt ki leginkább a fiók­intézetek nagy hiánya. A gyűlés a titkár jelentését s az elnökség ez ügyben tanúsított gondoskodását azon további meg­bízással vette tudásul, hogy a hitelszerzés tekin­tetében szükségesnek mutatkozó lépéseket tovább is minden közgyűlési újabb határozat nélkül te­gye meg. Egyúttal azonban határozatba ment, hogy a bankfiók felállítását újabban és sürgetőleg ké­relmezze a kamara, s a szigorló bizottság felállí­tása iránt minden lehető közreműködését ajánlja fel.­­) Az iparosztály elnöke Kremer Ferencz úr jelentést tett a bécsi világkiállítás látogatása ügyé­ben a kamarától kiküldött bizottság nevében a történt lépésekről s e bizottság működése eredmé­nyéül előadja, hogy a buzgó gyűjtések közel 1500 irtot jövedelmeztek, úgy hogy Kolozsvárról 15 ipa­rost lehet ellátni segélypénzzel. A kiosztandó se­pulosus gond, mely a gyógyfürdő tisztaságára for­­díttatik. Ezeknek lehet talán azt is tulajdonítani, hogy Bikszád az idén is nagy látogatottságnak ör­vend akkor, a mikor más fürdők az uralkodó jár­vány, a világkiállítás, a pénzszűke és volt kedve­zőtlen időjárás miatt csak nagyon gyéren láto­­gatvák. Következő a gyógyvendégek névsora : Gróf Karacsay Sándorné — Aranyos-megyei. Karacsay Clemencean comtesse. — Ujfalussy Jó­zsef, földbirtokos. Mihálydi (Szabolcs) — Ujfalussy Józsefné neje és Ujfalussy Irma k. a. Kállai László földbirtokos, földes (Szabolcs) — Kállai Lászlóné és Zákány Piroska k. a. Özv. Horváth Carolin ur­­hölgy és leánya Horváth Alexandra Csanalos. — Czech Johanna urhölgy Felső-Falu. Várady Pál ügyvéd neje és leánya Szatmár. Buda Sándor or­szágos képviselő Kővár-Remete. — Egri Lajos királyi járásbiró és neje. Balog György Debreczen. Trassi András, Debreczen, Wallou Ede, Szathmár, Lőni Sámuelné, Pocsaj (Bihar), Glük Izsákné, Pocsaj (Bihar), Juhászovics György, g. k. lelkész és neje Nyir Szél György, ref. lelkész és neje Bárand Gnitter Alfons, minorita áldozár M.-Banya, Müller Sámuel és neje keresk. N.-Várad, Gacsaji Lajos ref. lelkész Fehér-Gyar­math, Csegényi János arad. ügyvéd A­ Medgyes, Biró Károly ref. lelk. és neje Börvely, Fáy Árpád föld. neje és családja Debreczen, Fényes Etelka k. a Debreczen, Na- Miklósné földb Pusztakovácsi (Bihar), Her­cikovics Katalin, vendéglősné, Szathmár, Ma­­klasy Kálmán földb. Vétes, Madarasy Dániel földb. Vétes, Varga Dánielné, N.-Károly, Ewert, Jakobné ,■-Károly, Blum Sári, N.-Károly, Spitz Emanuel, bölcse, Orosz János g. k. lelkész, Uj-Fehértő, Orosz Gyula, g. k. lelkész, Hajdú-Böszörmény, Einstein Jenő magánzó, Bujánháza, Ujfalussy György föld. Ö-Páji, Rom Ferencz K. adóhivatal­­t,­ T. Újlak, Medveczky Mihály törv. ülnök Huszt, Der Ferencz utbiztos, F.­Ujlak, Sümegi István t­áblaülnök Pest, Sümegi Istvánná Pest, Sümegi Pest, Bernatfalvi Bernáth Albert b. huszár- és földbirtokos Kolozsvárt. B. Bernáth Al­­ertné sz. br. Radák Mária családja és cselédjei, Stern Berthold keres. Szathmár, Stern Bertholdné M athmár, özv. Keresztesi Andrásné föld. Szath­­már, Keresztesi Mariska k. a. Szathmár, Marmor- J*® Fülöp gaz. Vitka, Sougoth Jakab és neje fresk. Tasnád, Souguth Etelka k. a. Tasnád, Merza jj .03 neje keresk. Tasnád, Koronka Károly k. rírásbiró. Tasnád, Mezey Károly ezredes, Deb­­en­­östereicher B. neje és családja kér. Szath­­á­r Szegedy Mihályné, Szathmár, Heiteicz Ignácz családja k., N.­Károly, Tischler Albin k. cápá­it csanálos. _____E­gélypénzek felől e­vó 20-án egy nagy gyűlés fog határozni, a­mely állni fog: a helybeli tanács, a kamara, az iparos olvasó egylet, a kereskedő tár­saság s az iparos testületek küldötteiből; az utób­biak megteszik javaslataikat a választandó iparo­sokra nézve s a választást a gyűlés szavazattöbb­séggel dönti el. A megválasztottak írásban köte­lezik magukat, hogy tanulmányaik eredményéről iparos társaiknak nyilvánosan számot adnak. A­mily szép sikerrel működött a kolozsvári bizott­ság, sajnálattal kell felemlítni, hogy a kamarake­rület más városaiban ez ügy iránt semmi fogé­konyság, s így semmi eredmény sem volt tapasz­talható, legalább e kamarához — bár több ízben kért — semmi jelentés sem jött az ellenkezőről. A gyűlés e jelentést tudásul vette, a bizott­ságnak különösen Krémer F. urnak, mint elnök­nek, s Biasini D urnak, mint pénztárnoknak kö­szönetet szavazott erélyes működéséért, s elhatá­rozta, hogy a választandó iparosokat a kiállítási kir. biztossághoz ajánlólevéllel látja el. 3) Titkár jelenti, hogy távollétében az or­szágos végrehajtó bizottságtól az ő nevére czimez­­ve, de a kamarához, mint kiállítási fiók-bizottság­hoz azon értelmű átirat érkezett, hogy az orszá­gos gyűjtésekből e kamara részére két ösztöndíj lévén megállítva 200—200 írttal, s felhivatott a kamara, hogy nevezze meg azon jó igyekezetű­­vagy szellemmunkásokat, a­kiknek ez utazási költ­ség kiszolgáltatandó volna. A kijelölésre múlt hó 25-re határidőül lévén kitűzve, miután a titkár ez időben hon nem volt, az átiratot csak azon hó 28-án lehete felbontani, s az elnökség azonnal visz­­szaírt, hogy a kamara az általa nem okozott téve­dés miatt, a határidőt meg nem tarthatta, de a felajánlt ösztöndíjakhoz igényét köszönettel fen­­tartja s annak felhasználása iránt határozatát leg­közelebbről elő fogja adni. A gyűlés határozata szerint a végrehajtó bi­zottságot a kamara felkéri, hogy a megígért 400 forintot szíveskedjék rendelkezésére bocsátani, mert azt 4 ösztöndíjra osztva oly módon szeretné kiosz­tani, hogy a választásnál a saját gyűjtéséből szár­mazott 1500 forint felosztásánál kimaradó iparos segédekre és szellemi munkásokra tekintettel le­hessen. 4) A kereskedelmi ministerium­tól vélemé­nyezés végett leküldött kereskedelmi törvényja­vaslat tanulmányozására s jelentéstételre a keres­kedelmi szakosztály elnökségének vezetése alatt Bogdán István, Korbuly Bogdán, Finály Henrik és Wagner Frigyes urakból álló bizottmány jön kinevezve. (Vége köv.) monotóniájának. Különben a közönségnek tetszett ma is és igy is. A kolozsvári szintarsalai Marosvásárhelyt. Julius 2. 1875. „A könnyű lovasság“ operette 2 fel­vonásban. Ha már mindnyájan huszárok a szerep­lők , miért nem „magyar huszárok“ a huszáros operette czime ? különben mindegy­­ akkor se tet­szett volna jobban mint igy. Akkor se tartanak sikerültebb féretelm­énynek sok más röpke, átfutó hatású, egy estére szánt zengő életű társainál. A szerzők magyaroskodása egyáltalában nem talált elismerésre. A­mi jó lenne e korösszülött ope­rettben, az nagyon régi, a­mi pedig új, az nagyon nem jó. Se német se magyar se semmi karakter nélkül való. Előadásában különös dicséret illeti Medgyaszai Ilkát, D­e­k­á­n­y Rózát, Szent­­györgyit, Marczellt és Kendi­t. Kö­­zépszámu közönség. Julius 3. „Jakab ur­fi“ vigj. 3 felv. Irta: Leroy Lajos. Fordította Paulai: várjon mi indította reá, hogy lefordítsa ? Nem bűn éppen, de nem is jótétemény. Bármily szegény legyen is, ma a franczia szinműirodalom más nemzetekével egyetemben, még­­ hiszem, hogy „Jakab urfi“­­nál méltóbbat ne lelt volna Paulai úr a lefordí­tásra, ha egy kissé jobban utána néz vala. Elcsé­pelt tárgy ócska kidolgozásban. E. Kovács Gyulán kivül, ki mindent megtett a darab fen­­tartására — a többiek bármennyire igyekeztek is nem bírtak jelentőségre vergődni. Egyébiránt a nem nagy számú közönség, ha zajtalanul is, tűrhetőleg mulatott E. K. Gy. egészséges humorán. J­u­l­i­u­s 5. A plébános szakács­áé­ja. Az Elbában tartott úri majális vagy inkább jubialis miatt, bár szombati nap volt, alig néhány ember előtt folyt le, a nagyon hosszúra nyúlt. Eléggé sikerült előadás. Medgyaszai Ilkának modorosságát, örök egyformaságát, éneke, játéka, arczmozgásai, és kedves mosolyában mi megró­­hatjuk nyugodt lelkiismerettel ép úgy mint az „ Erdély” eleven tollú referense. Többször is találkozott, egye­zett ugyan már véleményünk — de ez egyben különösen helyesnek találom rövid megjegyzését, tűinek való értelme és óhajtása az , hogy művész­nek egyéníteni kell, ha a művészi nevet kiérde­melni is akarja. Az a tipikus mosoly bár­mily kedvesen essék is egy néhányszor szemünknek, s talán még szívünknek is, bizony utoljára kifeje­zéstelenné, s igy — bocsánat — unalmassá is vá­lik. Szentgyörgyi elég jól adta a plébá­nost. Marczellt ha először ma láttuk volna, semmi kifogást nem tennénk ellene, de így őt is az örök egyformaság kikerülhetlen unalmával va­gyunk kénytelenek vádolni. Hát azon az átkozott magyar akcentuáláson épen nem tehetne semmit javítani ? Talán épen ez a legfőbb oka szereplése (Foly. köv.) A persa sah Párizsban. (v) A persa uralkodó megérkezése után más­nap a rokkantak hoteljét és egyházát látogatta meg. Az intézet parancsnoka, Martimprey tábor­nok által fogadtatott, s rögtön első Napoleon sír­jához vezettete magát. Mielőtt leszállott volna a sírboltba, leoldta kardját s átadta a kíséretében levő herczegek egyikének; a sz. helenai végrendelet szavait: „Kívánom, hogy poraim a Szajna partján nyugodjanak“ stb. lefordittatá magának s huzamo­sabb ideig állt gondolatokba merülve a császár koporsója előtt. Ezután az agg katonákhoz for­dúlt s mindeniktől megkérdő, hogy melyik ütkö­­zetben sebesült meg, és milyen idős volt akkor Nagy figyelemmel nézte az elfoglalt zászlókat, mik­kel a sir körül vanivéve. Rámutatott ezek egyi­kére, mely fölött az „Eylau“ csatanév volt, a sir őrök egyik kérdésére azt felelvén, hogy az osz­trák zászló, Naszr-ed-din, a zászlót felbontván az egyfejü sasra mutatva következő szavakkal igazí­totta helyre: „Nem igaz, Eylaunál nem osztrákok, hanem poroszok voltak!” A régiségtárban meg­mutatták neki azon kalapot, melyet Napoleon Ey­launál, s a kardot mit Auszterlitznél viselt. A ka­lapot csodálatos egyszerűnek találta, s kíséreté­hez fordulva, persa nyelven megjegyzé : „Napoleon saját magára nézve az egyszerűséget, tisztjeinél a a luxust szereté;“ a kardot áhítattal vette kezé­be . felkiáltott: Austerlitz ! Napoleon nagy ki­rály, igen nagy király volt !“ Aztán ismét az egyházba ment fel, odavető­­leg megjegyzé, hogy a sir feletti baldachin csak ara­nyozva van, s nincs valódi aranyból készítve . Hie­ronymus és József királyok, úgy Vauban és Tu­­renne, sirjai mellett közömbösen ment el. A ki­járatnál egy fiatal egykarú rokkant ötlött szemé­be. A sah rámutatva az üres kabátujjra, kérdé : „Az utolsó háborúban?“ — „Igen, sire.“ —„Ba­­zaine ? “ — A katona nem felel. — „Mac-Mahon ? “ — A rokkant nem látszik érteni, hogy hát ez tu­lajdonképen mit akar. — „Trochu?“ — kérdé to­vább a sah. — „Igen, sire.“ — „Ah ! A párisi ostrom alkalmával !“ A sah figyelmesen megte­kintette a rokkant mellén lévő rendjeleket, a mexi­kói ismeretlen volt előtte, s midőn megmagyaráz­ták neki, mosolyogva mondá : „Igaz, Forey, Bazai­­ne ! “ — Ezután még a fegyvertárt tekintő meg s eltávozván, kikocsizott a boulognei erdőbe. A sah e napon a törvényhozó testület palotá­jában ebédelt, és pedig perzsa szokás szerint bárány­­húst és kakast, melyeket az ő emberei készítettek el. Este franczia ételek vitettek elébe, de ezek nem igen tetszettek neki. Különösen pedig azért haragudott, hogy a cselédek benn maradnak a te­remben az ebéd ideje alatt, s ezt jövőre is meg­­tilta. Sétakocsizása alkalmával mindenfelé nagy kíváncsisággal fogadták, de bámulatát fejezte ki már többször a fölött, hogy a lakosság nem élje­n ez annyira Párizsban, mint Londonban. Elment Versaillesba is, hol Buffetnek volt vendége. Estve a tűzi­játékot nézte meg, melyhez hasonlót a pá­­risiak minden hónapban láthatnak, de a persa fe­jedelem ezúttal is bámulni látszott, különösen mi­dőn a tűzijáték vég­én egy apotheosis volt, mely­nél a persa oroszlán a nappal együtt játszta a főszerepet. A sah csak éjfél után tért vissza Párisba, terjedelmesebb gazdaságot folytató birtokossal, kik aránylag a keves­bb munkás kéz hiánya miatt­ utalva vannak népesebb, s aránylag kevesebb munkás kezeket felhasználható szomszéd­ helysé­gek lakosaira. Tisza László ur tisztjének maga szája val­­lom­ása az, hogy nagy-csáni birtokát princzipalista nem művelhetné, a szomszéd népesebb M.-Szt-Ja­­kab helysége nélkül. Különben a szolgabiró urnák állításai czá­­folatot sem érdemelnek, eléggé megczáfolja azt a józan okosságból származó egyéni szabadság. Hisz ha a szolgabiró urnák okoskodása állana, akkor minden ország, vidék, helységnek meg kéne futnia saját zsírjában. A népesebb helységeknek el kéne pusztulnia azért, mert nem lenne mit dolgozni, s nem érvényesíthetnék munkaerejüket, a néptele­­nebbeknek pedig parlagban kéne földjeiket hagyni munkáskéz hiánya miatt. Azért, hogy a helységben vannak, kik a helybelieknek napszámmal adósok, ott van a ko­­lozs megyei bizottmány által elfogadott rendőri törvény 13-ik­e, azokra nézve, kik tartozásaikat nem teszik le, valamint szintén a 14. §a­kik a más által felfogadott munkásokat csalnák, de azért lezárolni egy egész községet a szolgabíró urnák kényelmesebb eljárásáért, vagy talán éppen a helybeli birtokosok iránti kedvezményből, nem szabad. Egyébiránt, miután úgy tudjuk, hogy ezen tárgyban a felszóllaló képviselő panaszát a mics. alispán úrhoz már megtette, nem marad egyéb, mint felkérni az alispán urat, méltóztatna a szol­gabíró úr ebeli intézkedését annál is inkább sür­getően megváltoztatni, mert a szorgos munka be­álltával minden­napi késedelem csak a tetemes kárt szaporítaná. Egy birtokos. LEVELEZÉS. M.-Méhes, jul. 9-év. A közelebbi községi uj szervezés alkalmával a járási szolgabiró Kornis Lajos úr is megjelen­vén, a községi képviselők közül egyik azon kér­dést intézte a szolgabiró úrhoz, hogy igaz ő a szomszéd m.-valkói falusbirónak azon állítása, mi­­szerint a szolgabiró úr megtiltotta volna, hogy idegen szomszéd lakosoknak megengedje azt, hogy helységükből pénzes dolgost szerezhetne, a szokásos kikiáltást, híradást megtehessék, s ha nem igaz, utasítsa a fő­bírót, hogy aztát ez­­utánra meg ne gátolja, s el ne tiltsa, a mint az már a napokban megtörtént, éppen a felszóllaló képviselő küldöttjével, mely tilalom által a fel- szóllalónak már is nagy kárt okozott, az nap dolgossá nem lévén. Mire szolgabiró úr azon vá­laszt adta: Minden helység képviselőségének joga van kebli törvényt szabni arra, hogy idegen mun­kát keresőt meg ne engedjen falujában, úgy­szintén megtilthatja azt is, hogy a helységbeliek idegen helységbe dologra pénzért ne menjenek, és pedig­­ azért 1- er, mert a napszámot megdrágítják. 2- ér, mert a helységbeliek közül többen a helységbelieknek napszámmal tartozván, elmennek pénzért s igy tartozásaikat nem róják le, és 3-­or még azért is, mert a szolgabiró úr ál­lítása szerint rendőri törvény is van arról, hogy sem idegennek dolgost keresni pénzért, sem pe­dig a helységbelieknek idegen faluban menni do­logra nem szabad, sőt erre nézve felsőbb rende­­­lete is lenne a szolgabiró urnak. Hogy a szolgabiró urnák fenntirt jogi, s rendőri fogalmai mit szülhetnének, feleljenek erre csak a környékben is: M.-Méhes, N.-Sármás M.-Záb, Mécs, Berkenyei, Szt-Péter, N. Csán stb." Oholera cseppek. (Osztogatja Jónás.) Épen most vettem azon különös hirt, hogy a gr. Haller József és gr. Haller Ferencz között le­folyt esküdtszéki tárgyalást megsemmisítették s szeptember 10-ére uj tárgyalást tűztek ki. Úgy képzelem a Haller Ferencz gróf úr ré­széről ezt a dolgot, mint a mikor az ember a bal lábával a szegbe lép, nagy kínnal kihúzza be­lőle , drága pénzen bevezeti a jobb lábába. Sí-Mátrai Ernő, Schöpf Adolf s Fehérmegyének 54 bizottmányi tagja ellen megindított sajtópereit gróf Haller Ferencz úr visszavonta. Kár volt, mert lassankint e pörök eredményeivel talán le lehetett volna szoktatni a gróf urat pörlekedési mániájáról.­­ Tisza Lajos minister holnap Kolozsváron ke­resztül N.­Csánba utazik öcscse Tisza László láto­gatására, kit kérünk, vegye reá a minister urat, hogy vessen egy tekintetet a szomszéd kolozs-ko­­csárdi vasúti építkezési munkálatokra is, mert azt írják nekünk, hogy „Dánia már régen bűzlik.“ A minister ur hír szerint visszajövet arczczal három­szor Küküllő megye felé fog fordulni, hogy ne mond­hassák választói, miszerint felőlük nem is gondol­kozik. A Lónyai gróf lapja a „Reform“ a követ­kező cholera-cseppet adta be Kerkápolynak: „A pénzügyi téren — isten bocsássa meg bűneinket és legyen nekünk kegyelmes — a leg­súlyosabb viszonyok közt vagyunk és a legnehe­zebb föladatok várnak ránk. Föl kell-e sorolnunk a hibákat és mulasztásokat, melyeket elkövettünk ? Ki ne ismerné a kincstár helyzetét, az adóhátra­lékokat, a defic­iteket, az üres pénztárt, az adós­­ságcsinálást, az utolsó gombig elzálogosított ál­lami értékeket, hitelünk fogyatkozását, a bank­kérdés elodázását, a múlt ülésszakban történt adófölemeléseket, a direkt földadónak a jövőre tervezett fölemelését, szóval mindazon drága dol­gokat, melyeket Kerkápoly pénzügyminiszter idáig elkövetett s a jövőre elkövetni szándékszik. Ebből a hínárból ki kell húzni Magyarországot, és szi­gorú és okszerű takarékosság, szolid hitelkezelés és alkalmas adóreformok, államvagyon eladása és bérbeadása által alapot kell teremteni másodszor is, az új Magyarország államiságának és gazdasági és kultúrái haladásának. Nem akarjuk feszegetni, várjon a Szlávy kor­­mány képes-e megfelelni az igazságügyi és köz­igazgatási téren mutatkozó nagy és nehéz felada­toknak , de azt bátran merjük állítani, hogy Ker­­kapoly a pénzügyi helyzet javításának megfelelni nem képes. Egész múltját fölhívjuk bizonyítékul jövője ellen. Miniszertársai sem bíznak benne. A Deák-pártban alig akad, ki őt pénzügyministernek megtartani óhajtaná, s az országban hiába fog­nánk keresni olyan embert, ki pénzügyi tapiczi­­tásnak hinné. A pénzpiaczan hitele régen elve­szett, s a parlamentben tekintélyét nem pénzügyi tudománya, hanem szónoki ereje támogatja. Az irányadó deákpárti körök — azok, kik a Szlávy­­kormányt fentartják — Trefort Ágostont emlege­tik utódjául.“ * Kerkapolyi is elmondhatja erre a czikkre: ints meg uram jó barátaimtól, mert az enségeimmel még csak megélek író Hunfalvi János derék tudósunkat érvé­m­­y csapás érte, mert közelebbről az orosz x­.xi - p­ont-Hraniszlo rend lovaga

Next