Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)
1873-08-01 / 175. szám
Vil. évolyaai. 175 száza. Kolozsvári, péntek augustus 1. 1873 POLTIKAI NAPILAP. előfizetési feltételek. Egész évre .......................16 ft. —kr. Félévre . .............................4 " _ * Egy negyedre.................... " ,n ■ Egy hónapra ................... _JL__IL_ ?n n5 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó hivatal: lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr. Teleki Domokos-ház. "Bnrfi. HIRDETÉSI DIJAK 2. Utazér hatáboott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél s kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 88 kr. Reclamok: hirfetérbe soronként 1 ft. — KOLOZSVÁR, JULIUS St. 1873 Az ünnepélyek után. A főváros izgatott, lelkesült három napot élt át. Az egész külföld legilletékesebb képviselői, a nemzetközi jury tagjai voltak körünkben. Azt hiszem, hogy e lapok olvasói részletesen vannak értesülve azon ünnepélyek lefolyásáról, melyeknek szemtanúi voltunk. Én nem erről, hanem azon benyomásról írok, melyet egyfelől mi gyakoroltunk a külföldiekre, másfelől azok gyakoroltak reánk. Mondanom sem kell, hogy mindkét benyomás igen kedvező volt, de természetére, horderejére és következményeire nézve nagyon különböző. A külföldiek várakozását nem azért lepték meg fővárosunk kultúrája és országunk természeti és műkincsei, valamint helyrajzi szépségei, mintha azok minden tekintetben a tökély oly magas fokán állanának, hogy egy amerikai, franczia vagy angol tudós bámulását oly lelkesülésben csalják ki, milyent vendégeink tanúsítottak , hanem azért, mert eddig igen sötét színben láttak minket a távolból és az előítéletek, rágalmak homályos szemüvegén át néztek. Tehát ez egy tekintetben Buda-Pest valóságos érdemeket szerzett magának az ország iránt, mert e rövid, de tömeges és kitűnő, sőt előkelő férfiakból álló látogatás felnyitá a külföld szemét sok tekintetben a mi nemzeti erőnkre és törekvéseinkre nézve. Másfelől még egy tényező járult a külföldiek elragadtatásához és ez fogadtatásuk nagyszerűsége volt. Hazánk leggazdagabb, legszebb leányát, a fővárost ünnepi ruhájában mutattuk be, tehát a hatásra számítva volt és örülni lehet, hogy ezt elértük, de túlbecsülnünk nem szabad sem dicséretüket, sem a mi erőnket. Mi volt a czél ? Felvilágosítani a külföldet miveltségi állapotainkról és rokonszenvet kelteni magunk iránt mindenütt. Hogy azt az utóbbit könynyebb elérni, mint az előbbit, az világos. De, hogy e tekintetben is, sok dicséret, sok lelkesedés apadni fog idővel, az tagadhatatlan, mert az az első pillanatnyi benyomás elhalványul és a mámor, mely minden elragadtatással egybekötve van, melyet a meglepetés és tömeges ovatiók keltenek fel — eloszlik. — De reméljük, hogy mindnek daczára még elég rokonszenv marad számunkra ez incidens alkalmából is arra nézve, hogy a rágalmat elhallgattassa vagy erőtlenné tegye. A másik czélból is sokat értünk el , habár itt is le kell szállítanunk úgy lelkesülésünket, mint várakozásunkat a külföld általi felismertetésünk tekintetében. Rövid idő, sok ünnepély legkevésbé alkalmas arra, hogy alapos ismereteket lehessen szerezni, vagy nyújtani. Sőt sok félreértésre (kedvező értelemben) és balmagyarázatra is szolgáltat alkalmat. E mellett ne ámítsuk magunkat azzal, hogy a külföldiek elragadtatása, elismerése oly mértékben fog tartani akkor is, midőn kiki hazájában érdekeinket lesz hivatva védelmezni, az álhíreket megcáfolni, a hamis adatokat helyreigazítani. E tekintetben a legtöbbnek sem kedve, sem tehetsége nem lesz. De mind e mellett a legszerényebb mértékkel mérve bár a külfölddel való találkozásunk horderejét: az tagadhatatlan, hogy mindenütt e világon nyertünk már ez alkalommal is egy-egy bajnokot hazánk érdekeinek, midőn alkalmuk lesz legalábbis munka és kultúr képességünkről tanúbizonyságot tenni mellettünk És ez megbecsülhetetlen vívmány, igen vívmány, mert ezzel eddig nem bírtunk. Volt ugyan egy-egy önkéntes védőnk, egy-egy Layons, Patterson és mások válalkoztak a nyaktörő munkára, hogy hozzánk az elhirhedt rablók hazájába jöjjenek és viszonyainkat tanulmányozzák, de most az egész külföld hivatalok képviselői voltak nálunk és közvetlenül látták, mik vagyunk. Ezért az ország hálával tartozik Budapestnek és az ünnepély költségei megrgérhetlen mértékben fognak gyümölcsözni. Hát reánk , minő hatást tettek a külföldiek ? Elkezdve a „Neue Freie Presse“ szerkesztőjétől a szellemdús brazíliai ügynökig a legjobbat. Érintkezésekre éreztük, hogy testvérek vagyunk velük a kultúrában és megerősödhettünk azon meggyőződésben, hogy most már nem keleten kell keresnünk testvéreinket, mert ott csak kö és nyelvemlékeket találunk , hanem nyugaton, mert ott van civilisationk kutforrása, iparunk és kereskedelmünk éltető eleme. Ez legyen az ünnepélyek legkedvesebb és legmaradandóbb emléke. H. S. — A keleti vasút legutóbbi közgyűlésének ügyét, mint a P. N. hallja, a minisztertanács e napokban tárgyalta. Az határoztatok, hogy a kormány részéről a társulat igazgatóságához rendelet intéztetik, melyben a kormány kijelenti, hogy a legutóbbi közgyűlés határozatai a társulatnak a Warring testvérek s az Anglobank elleni igényeit teljesen érintetlenül hagyják s igy az igények ma éppen úgy fenn vannak tartva, mint azelőtt. Minthogy a részvényeseknek az alapszabályok szerint joguk van, bármikor, bizonyos számú részvény deponálása mellett rendkívüli közgyűlést összehivatni, a kormány rendelete fönntartja a részvényesek számára a módot, melyen igényeiket érvényesíthetik. A közoktatásügy minister a budapesti lapokhoz a következő cáfolatot küldte be : „Több lapban foglalt helyet azon közlemény, hogy a vallás és közoktatási miniszer 1. év június 16-kán 1008. szám alatt kiadott intézménye által az erdélyi katholikus egyházmegye részére külön, még pedig közigazgatási uton, egyházi önkormányzatot engedményezett, s hogy az erdélyi u. n. kath. egyházvagyont is a kath. státusnak rendelkezésére adta. E hit teljesen alaptalan. A minister semmi újat nem adott az erdélyi kath. egyházmegyének. Hanem miután ő felségének legfelsőbb elhatározásához képest már 1867. szeptember havában kormányilag megengedtetett, hogy „az erdélyi főkormányszéknél fönállott úgynevezett katholika kommissió megszüntetvén, az annak hatásköréhez tartozó ügyek az erdélyi romai kath. státusnak és az annak kebeléből választandó bizottmánynak (vagyis egy 24 tagú igazgató-tanácsnak) befolyásával kezeltessenek és idéztessenek“ ; az ez időszerinti 1.1 . a minister az erdélyi kath. státusnak azon eljárását, mely szerint az évi ülését megtartotta és a 24 tagú igazgató-tanácsot, mely az eddig működött kath. kommissió helyébe lépendő volt tényleg is, megválasztotta, csupán jóváhagyó tudomásul vette. Az erdélyi kormányszék megszűnte után a katholikus kommissió további fennállásának többé nem volt értelme. Ennek helyébe tehát, tekintettel az erdélyi egyházmegye kivételes állására és a fennemlített régebbi kormányintézményre, egy más közeg lépett, kinevezettek helyett választottakból álló. Ez az, amit a minister nem is engedélyezett, hanem, mint már korábban engedélyezett eljárást, egyszerűen tudomásul vett. A kath. kommisió helyébe lépett 24 tagú igazgatótanács hatásköre ugyanaz, mely volt a kath. koramissióé , és sem a vagyonkezelés, sem egyéb tekintetben ki nem tágittatott, sőt világosan és határozottan kimondja a ministeri leirat, miszerint minden egyéb ügyekre nézve, mikre ama közegváltozáson túl a f. év máj. 12-én és folytatólag ülésezett kath. státus még kiterjeszkedik, a minister nincs azon helyzetben, hogy az erdélyi kath. püspöki megyét illetőleg külön és kivétesen intézkedhessék, minthogy ezek együttesen az összes magyarországi katholikus egyház számára megalapítandó önkormányzat alkalmával és azzal szervezetesen fognak annak idején elintéztetni. Egy nemzeti kötelesség. Vannak nemzeti kötelességek, melyeknek elmulasztása szégyenfoltként tapadhat egyes nemzetre. Egy ily kötelesség áll a magyar nemzet előtt s ez a magyar szabadsághős, az örök emlékű II. Rákóczy Ferencz és bujdosó társai hamvainak hazaszállítása. Nem szólnánk e kérdéshez, melyről már avatottabb tollak írtak, de egy körülmény ugyszólva kötelességünkké teszi ezt. Kolozsvár városa képviseletének legközelebbi gyűlésén előadatván Biharmegye átirata, melyben ez II. Rákóczy Ferencz hamvai hazaszállítása iránt az országgyűléshez intézett kérvényét pártolni kéri; ez átirat ad acta tétetni indítványoztatok A végleges határozathozatal a legközelebbi gyűlésre lett kitűzve, s így talán nem lesz időszerűtlen pár szót e kérdéshez szólani. A legutóbbi évek materiális gondolkodásának terjedése megdöbbentőleg halad, mindent üzleti, TÁRCZA. Sinkai Görgy és működése. (Vége.) A magyarhoni román irodalom a mult század első felében parlagon hevert, Romániában pedig az irodalmi férfiak e mellett üldözésnek voltak kitéve. úgy nálunk, mint túl Moldo-Romániában a szláv és görög befolyás nagy mérvben jelentkezett, úgyszólva ezen időtájban űzte a szlavizmus leginkább garázdálkodásait a nyelvben és irodalomban. Szláv-Cyril betűk használtattak az irás jegyeire, szláv szókat azon fogalmak kifejezésére, melyekre a román nyelvzavakkal még nem birt; a meglevők pedig idegenekkel cseréltetettek fel. A szlavizraus költészetét is megtámadta a román népnek, mely költemények valának hallhatók szerte az országban, melyek többnyire szláv szavakból állottak , maga a dallam is szláv jelleget viselt Hangán. A román nép papjai különösen elfelejtették saját anyanyelvüket, így természetesen a szlavizmus mind nagyobb és nagyobb alakban mutatkozott, így volt ez túl Romániában is, hol egy más ellenség is támadott: a görög befolyás a fanarioták fedezete alatt. Sinkai, Klein János és Major Péter, a múltszázad második felében, rettegésbe ejtette a szlavizmus barátait, a román intelligencziát; miás részről megbotránkozást idézett elő ezeknél e három irodalmi férfi új törekvése, új gondolkozása a nyelv és irodalom kérdésében. Sinkai volt első, ki nyelvtanában erélyesen felszólalt a szláv betűk és szláv szavak ellen,mondván: „a románok írásjegyei a régi rómaiak írásjegyei és nem a szláv betűk.“ Sajnálatát fejezi ki, hogy a román saját vesztére, a szláv betűket vette fel s ez által hűtlen lett ősrégi betűihez. Számos műveit Sinkai latin betűkkel nyomatta ki, tankönyvei szintén ilyen betikkel láttak napvilágot s osztattak ki a tanuló román ifjúság között. A Sinkai helyesírása annyira korrekt, annyira megfelelt az általa felállított nyelvtani szabályoknak, hogy csekély eltéréssel ma is az ő helyesírása divatozik. Sinkai jeles történetirója a román népnek; Rómában tanult huzamos ideig s volt alkalma a két nép közötti hasonlatosságot, megbírálni, figyelmesen észlelni. A beható tanulmány s Itália népe között szerzett tapasztalatok érlelték lelkében azon erős meggyőződést, hogy a románok a rómaiaktól származnak s ezt „Chronica“-jában bebizonyítani törekszik. E körülményt felhozzuk azon okból, mert az akkori román nyelvre és irodalomra nagy befolyással volt. Sinkai azt ragndá, hogy a románok a rómaiaktól származnak, tehát a nyelvet is a latin nyelv szellemében kell művelni, a latin betűket kell elfogadni s száműzni a szláv írásjegyeket. Az eredetre való hivatkozás megtette a hatást, a szlavizmus élén pihenő románság egy kis nemzeti önérzetre tett szert, belátta, hogy a szlavizmus ellenség gyanánt dúl saját javaiban s kezdett lelkiismeretesen gondolkodni szomorú állapota felett ésa teendők iránt. A román nép indult felvilágosodott férfiai után minden időben, hitelt adott mindig nagyjainak. A Sinkai által megkezdett mozgalom, a nemzetiségi eszme előtérbe való tolása, sok követőre talált, rövid pár évi működés után Sinkai a román nemzet legjelesebb férfiaitól lett támogatva: Klein Sámuel, Major Péter, Molnár, Tempea, Iorgovitiu. Mai számunk mellékletéül vesszük az Tichindealu, Mehesi, Colosi, Corneli, Vajda, Ramonczai, Aron L., Popu L. s mások a megkezdett irány művelői gyanánt tűntek fel s mély tudományuk, szorgalmuk s munkásságuknak rövid idő alatt sikerült egy kis irodalmat teremteni. Sinkai, Maior és Molnár a román nyelv csiszolásával foglalkoztak; művelni kezdék a román nyelvet önmagából, szelleme megsértése nélkül; mások a történelemmel s más irodalmi ágakkal foglalkoztak. Midőn Románia 1821-ben a fanariótáktól, véres forradalmak után, megszabadult, a magyarhoni románok virágzó irodalommal bírtak. A Sinkai által mutatott irány ott is pártolásra talált, a szláv görög szavak és betűk kiküszöbölésével a latin betűket vették fel s az irodalmat nemzeti irányban kezdék művelni, így Románia és Magyarhon románságának irodalmában egyformaság támadott; egy irányban, egy kitűzött cél felé törekedett, így támadt a mai román irodalom ; így nyert egy helyes irányt a haladásban. A Sinkai által mutatott út biztos, az általa fejtegetett nyelvi kérdések általában el vannak fogadva az ő nézeteit szerint. Sinkai a román tudományosság egyik legkiválóbb alakja, a jelenlegi nemzeti irodalom megalapítója. Moldovjín Gsergely. Lafleur nyugodt megerősítése a hóbortos hitnek, rá nézve menykecsapás volt. Hátrahajlott, s reszkető kezét a kalitra tette. Épen készült már mondani, hogy : „fogja barátom, itt a majom, s menjen isten hírével !“ — midőn a prokurator, ki gúnyos mosolyt vett észre Lafleur ajkain, előhajlott s egész lassan fülébe sugár „Ne engedd magad rászedetni, Louizon. A ficzkó hazudik.“ A szép özvegy lelkében ismét felvillant a remény egy szikrája. „Ezt az állatot, az én erdőmben fogták — szólt, előbb tervezett phrasisát elnyelve. „Franczia törvény értelmében a majom az én tulajdonom.“ Thorigny marquis inasa kérdőleg tekintett a prokurátorra. „Ha nem is franczia törvény épen, a dolga oda lehet vinni,” — szólt a rendithetlen jégcsavaró. „De nem franczia szokás,“ — jegyzi meg finoman Lafleur. „Szokás ide, szokás oda! — kiálta Luizon. — Az emberek gondolkozásmódja különböző. Jean Jaques Rouseau s a párisi érsek igen derék emberek, de azért örökös viszályban élnek mégis egymással. A marquis ur jöjjön maga, ez az illemi szokás. Addig, mig a marquis ur nem jön maga, s nem mutatja be nekem szive királynéját, Tátimé, Zulma, Almanzine vagy nem tudom miféle herczegnőt, addig a majmot ki nem adom. Punktum 1“ „Ez utolsó szava, asszonyom?“ — kérdé Lafle.„A marquis ne legyen kék szakál. Egyébbiránt ez utolsó szavam,“ felelé a legnagyobb határozottsággal Puysieux úrnője. Lafleur szomorú arczot oltott. A . papagály. — Elbeszélés a rococa-korból. — ÍrTA: J.1LLA f B L I X. (Folytatás.) (v) Madame Elminy ajkába harapott, s öszszeránczolta homlokát. Szive fájó döfést kapott. „Újvilág pézilst nagy naptár előfizetését."p pSf