Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)
1873-09-11 / 207. szám
VH. évfolyam. 207. szám. Kolozsvárit, csütörtök September 11, 1873. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. Égési Félévre . ■ Egy negyedre up Egy hónapra ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. évre .............................16 ft. kr. 8 , 4 B - 1 . 60 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó hivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr. Teleki Domokos-ház. *7 HIRDETÉSI DIJAK 2n Ottifk hasáboott sor Ara 6 kr. Minden hirdetés után 80 ár. bélyegilleték. Nagyhirdetéseknél lp kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye SS kr. Reclamok: hirffllérbe soronként 1 ft. KOLOZSVÁR. SEPTEMBER 40. A megyék felosztásához. Hargita-alja, sept. 6-án. Hogy hazánkban a megyék régi felosztása sok tekintetben, de különösen közigazgatási szempontból ma már nagy részben a czélnak kellőleg meg nem felel, azt úgy hiszem indokolni fölösleges volna, mert ha egy tekintetet vetünk az ország térképére, azonnal bárki meggyőződhetik a megyék terjedelmének egymáshozi aránytalanságáról s azok nagy részének abnormis fekvéséről, és ha kérdőjel gyanánt nem állana is előttünk a különböző törvényhatóságok területén elszigetelve szétszórt — mind megannyi külön darabból öszszetákolt — Felső-Fehér megye, — még akkor is elvileg csak helyeselni lehetne az eszmét, melynélfogva a megyék új felosztása fontosabb napi kérdéseink közé soroztatott, hogy ma holnap a törvényhozás retortáján szűrődjék keresztül, de csak annyiban, menynyiben a felosztás átalánossá tételét az ország közjava föltételezi és mennyiben arra az idő helyesen és törvényhozási eszélyességgel meg lesz választva. Az idevonatkozó törvényjavaslatot, mely már hír szerint az intézők fejéből a papírra is kipattant, még nem ismerjük, s azért tartózkodnunk kell felőle tüzetesen szólani, — anynyit azonban előre is bátran kimondhatónak tartok, hogy mielőtt e kérdés megoldásához kormányférfiaink és honatyáink hozzáfognának, szükség leen a két fődolgot kétszer is komolyan meggondolniok, — még pedig: Először azt, hogy a törvényhozás az 1870-ik XLII dik törvényczikkel azért rendezte és alakította e meg 1872. kezdetével a mai köztörvényhatóságokat, hogy az épületet, melyet ez alapra fölállított, két év múlva lerombolja? — s ezen törvénycikk 65-dik §-ában azért mondotta-e ki a tisztviselők 6 évres választását, hogy már két év múlva ismét visszatérjenek magán tűzhelyeikhez, vagy ha éppen kedvük lenne a további játékhoz, megint egy új választásnál — az országnak valamelyik pontján pályázzanak ? Az igaz, hogy egyesek érdekének háttérbe kell szorulni a közérdek előtt, s az is igaz, hogy a törvényhatósági tisztviselők mind hazafiak, s a közjóért — ha szükség — kötelesek a tért odahagyni bármikor és félrevonulni, ez alól csak a nyugdíjasok vétetnek ki ez idő szerint, hanem eltekintve attól, hogy a mostani tisztviselők is talán nem páriák, s azok elvesztése talán nem is egészen magánérdekű lenne és eltekintve attól is, hogy ezen eset előidézését az állam érdekei most nem kívánják, az ily eszmemenetből aztán azon további következtetés foly, hogy ha a törvény 6 évre biztosította is megválasztásukat, de e biztosítást azok, akik tették, egy tollvonással keresztül is húzhatják, mert Magyarországon apatere legem, quam tuleris ipsem és más ilynemű igazságok kimentek a divatból, s a 6 évre megválasztottak már két év múlva is szépen elmehetnek haza. És én akkér vagyok meggyőződve, hogy az illetők, mint hazafiak, kiknek egy része a hazának közjava érdekében ennél egykor nagyobb mérvű resignatiót is tudott tanúsítani, más része pedig szintúgy érez és gondolkozik, nyugodt öntudattal hagyja oda a neki, bár 6 évre biztosított tért, tudván, hogy a közhivatalok nem azért állanak fenn, hogy egyesek által monopolizáltassanak, de aztán, hogy a törvény iránt lehet-e valakitől bizalmat és tiszteletet várni ? — helyes lesz-e e bizalmat és a törvényhozás hitelét s tekintélyét könnyelműen koczkajátékká törpíteni?és a politikai morált anélkül, hogy ezt a haza megmentése követelné, a machiavellismus ily nemével annyira arcul csapni? — A feleletet azokra bízom, kik ily szerepre vállalkozni jónak látják. Másodszor meg kell kétszer is gondolniok azt, hogy ez legfontosabb országos kérdéseink azon kényesebbikét képezi, melynek a köznyugalom megóvását szem előtt tartó helyes és tapintatos megoldhatása szorosan föltételezi, hogy minden egyes megyének helyfekvése, határai, terjedelme, népessége, birtokviszonyai, törvényhatósági külön intézményei, közvagyonai és még számos sajátságainak világos s beható ismeretével birjon, ki e munkához kezd, és az új felosztást csak ott, hol elkerülhetlenül szükséges és a kint iránt, melyen az illető szolgál, komoly szeretetet feltételez. Mennyivel könnyebb társulatoknál jogtanácsoskodni, napi biztosi tisztségeket vállalni, társulatokat alkotni, gyűléseket járni s mindezen functiókért szép jövedelmet venni, vagy népszerűségben részesedni ! Az ismertetés alatti mű szerzőjének — úgy látszik — ily modern, mulékony, meggazdagodásra vivő hivatalok keresésénél nemesebb ambitiói vannak. ő egyetemi tanári hivatásának való megfelelést tartja első és lökötelessségének, ő a rábízott ifjúságnak az ő tudományi szakmájában alapos önkiképezhetését tartja czélul szemei előtt, ő a magyar irodalomnak kíván használni, s nemzeti politikánknak szolgálatot tenni. Legyenek az ily munkás férfiak üdvözölve, nemes és hasznos törekvések sikerének honfitársaik által elösmertetése legyen az ő minden vagyonnal fényesb erkölcsi jutalmuk ! Ily elismerést akarnak tolmácsolni e sorok is, melyek írója Korbuly tanár művét nagy gyönyörűséggel olvasta végig, néhol kétszer-háromszor, belőle sokat tanult, s elolvasását a tudni vágyó ifjúságnak, s a politikával és közdolgokkal foglalkozóknak meggyőződésből ajánlja. Szűkebb e lap tere s nagyobb a szóban levő mű, hogysem adoz nagyobb terjedelembe és részletezve szóljak , de a főbb momentumokat rövid körvonalakban kiemelem. Legelső, a mi kedvezőtlen irodalmi viszonyaink közt meglepő az, hogy e mű aránylag rövid időközben másodszor és teljesen átdolgozva tudja eszközölni, hogy mindezen szempontokon sarkalló érdekeket bölcs előrelátással kiegyenlítsen, mert ellenesetben midőn építeni akar, épp akkor idéz elő oly rombolást, mely Szent István birodalmát alapjában megrendíthetné. — Innen kiindulva — az újfelosztási művelet a maga idejében — csak azon törvényhatóságokra lenne szerintem kiterjesztendő, melyek vagy igen kicsinyek, vagy helyfekvésüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy mostani alakjukban meghagyassanak. Az 500,000' frt adó pedig, mely hí szerint a tervezett új felosztásnál kulcsul lenne véve, elméletnek megjár, de a gyakorlati alkalmazásnál elesik, mert léteznek oly törvényhatóságok, melyeknek adója ez összeget ugyan meg sem közelíti, de azért azokat más megyékhez csatolni, vagy beolvasztani — szerintem a legnagyobb politikai baklövés volna. (Vége következik.) — A magyar pénzügyminiszter körrendelete valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz és vámhivatalhoz. A „phyloxera vastatrix“ nevű rovar által okozott szőlőbetegség behurczoltatásának veszélye miatt a gyökeres szőlővesszők (venyigék) behozatala a m. kir. belügy-, valamint a földmivelés-, ipar és kereskedelmi minisztériumokkal egyetértőig további intézkedésig közegészségügyi szempontból eltiltatik. A sima (gyökér nélküli) venyigék behozatala megengedtetik, ha annak elcsomagolására hullott szőlőlomb nem használtaik. Ezen rendelet azon napon lép hatályba, melyen az az illető vámhivatal tudomására jut. Budapesten, 1873. aug. hó 21-én. — Az igazságügyminiszter körrendelete az összes törvényszékek elnökeihez és a járásbirákhoz. Magánfelek részéről gyakran létezik panasz az iránt, hogy őket nem érdeklő ügyekben a közhatóságtól hozzájuk intézett levelekért postadíjt kénytelenek fizetni. Ezen panaszok, melyeknek tárgyalása az ügy érdemével arányban nem álló sok időt és munkát vesz igénybe, főkéi onnan származnak, hogy a közhatóságok a magánfelekhez intézett postaküldemények czímzésénél a megállapított szabályokat nem mindig követik. Ezen szabályok szerint a magánfelekhez közszolgálati ügyekben intézett levelek borítékára mindenkor ráírandó: „Portamentes, közszolgálati ügyben”, a magánügyet tárgyazó levelekre ellenben mindenkor „Hivatalos, portaköteles“ írandó, s ezen megjegyzések színes ironnal vagy tentával aláhuzandók. Minthogy a bíróságoknál is fordulhat elő közszáladatik ki. Ez igen jó ajánlat, midőn tudjuk, mily ritka nálunk a könyvek második kiadása, s hogy az átdolgozások mily fattában szoktak történni, s igen gyakran alig jelentenek egyebet utánnyomásnál, egy-két toll-kanyarítás után. Az átdolgozást igazolja az előszó, melyben meglátszik, hogy annak egész rendszere meg van változva ; a király felségi jogai — mint ilyenek — nem képeznek önálló részt, hanem beolvadnak az állami legfőbb hatalom tényezőinek és nyilatkozványainak alkotmányi keretébe; most e művében tárgyalja Szerző Magyarország államjogát, s beleszövi röviden a közigazgatásból a leg- szükségesebb tudnivalókat; de műve második kötetéül megígéri Magyarország közigazgatási joga rendszeres megírását és kiadását, mihelyt a törvényhozás és kormány, az erre nézve kilátásba helyezett reformokat életbe léptette. Adja Isten, hogy mihamarább érjük meg ezt is ! A bevezetésben is egy nevezetes és hasznos újítást talál az olvasó. Szerző adja a magyar államjog irodalomtörténetét a XVII.-ik századon elkezdve a mai napig, kiemelve a korszakalkotóbb közjogi műveket, aminek a Cziráky, Bartal és Deák Ferenczé; azután annak irodalmát, ezt is a XVII.-ik századon kezdve napjainkig, külön említve meg az önálló műveket és külön az értekezéseket, külön tárgyalva Magyarország, Erdély-, Horvát- és Slavonország és külön a határőrvidék jogirodalmát. Nem tudom, szerző tájékozottságát a jogirodalom terén, a kutatási és tanulási szenvedélyét gálati, például fenyítő-vizsgálati ügyben magán-felekkel posta utján való vitelbérmentes érintkezés szüksége; magánügyekben pedig bíróságok, mint az 1868. I. sz. 271. §-ban érintett esetekben is, a postának vitelbér melletti közvetítését többször kénytelenek igénybe venni, —a (czimmel) a felebbi postszabályokat tudomás és alkalmazás végett azon megjegyzéssel kívántam közölni, hogy az idézett törvény eseteiben, midőn a kézbesítési költségek a felperes által előlegeztetnek, a hivatalos levél a borítékra ragasztandó postabélyeg által bérmentesítendő. Budapesten, 1873. augusztus hó 2- án. Dr. Pauler Tivadar s. k. TARCZA: Magyarország közjoga, illetőleg a magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével. Irta: pr. Jorbuly Imre, m. kir. kolozsvári egyetemi ny. r. jogtanár stb. (1. kötet: Államjog. Előszói—VIII. lap. Bevezetés. 1—48 lap. A mű: 49—671 lap. Budapest, Hoffmann és Molnár kiadója, 1874. Ára nincs kitéve.) I. úgy vélem, egy szakértő sincs, a ki át ne lássa, hogy Magyarországnak közjogát megírni, s jól írni meg, nehéz feladat, kivált most, midőn a törvényhozás és kormányzás a régi rendiség és collegialitás helyett a parlamentáris alkotmányosság jellegét vette fel, midőn állami életünk egyik vagy másik ágában folyvást reformok történnek, midőn intézményeinkben egyik változásra szinte észre sem vehető gyorsasággal más következik. De nem is háládatos munkásság ez, oly anyagiság-hajhászó időben, mint a miénk. Alig hiszem, hogy jövedelmet adjon, kellemetlenséget pedig bizonyosan szerez, ha az író az igazságnak hódol, s előítélettől ment és pártok felett áll meggyőződése kimondásában. Aztán ekkora munka sok és kitartó fáradságot, mély és kiterjedt tanulmányt, erős itélótehetséget és kötelességérzetet kíván, s a pálya ! A román sajtó védelme. (…) Román úr lapja, a „Federatiunea“ legújabb száma ismét dühöng; felelni akar azon megtámadásunkra, melyeket ellene a magyar sajtó a legújabb időben intézett. Nevezett lap védelmezi a román sajtó magatartását a magyarral szemben, védelmezi mindazon tényeit e sajtónak, melyek minden pártkülönbség nélkül elítéltettek. Ily körülmények között igen természetes, nagy fába vágta fejszéjét a Fednagyba, mert a közvéleménynyel szemben kell neki harczolnia. Azon vádat emeltek a román sajtó ellen hogy hatalmával visszaél s a magyar nép ellen zúdítani törekszik a románt. Valóban, ha jól megfigyeljük a román sajtó magatartását, a vád alaposnak tünend fel; alaposnak, mert nincs esemény, melyet a román sajtó saját czéljaira ki ne zsákmányoljon s a nép elkeseritésére fel ne használja. Ily körülmények között igen természetes az is, hogy a sajtó terén működő férfiak az emelt vádból személyes kérdést is csináltak s kissebb nagyobb mértékben iparkodnak e vádat fejükről elütni. Román Sándor úr e kérdésnek egy vezérczikket szentel: úgy kezdi a dolgot, hogy valamely részcselekményekről jót az ember nem beszélhet, mert ha azt tenné valaki, megsérteni az igazságot és erényt, így a román sajtó sem beszélhet jót a kormány azon intézkedéseiről, melyek nem felelnek meg a czélnak s a nemzetiségekre rosszak. Idáig természetesen igaza van a Fed-nak. A komoly okoskodás nem sokáig tart, mert a következő sorokban már magasabb hangból beszél, úgy hogy crescendo terjedvén a hang utóljára valódi menydörgéssel támad. „Ha a román sajtó a nép figyelmét felhívja azon veszélyre, mely fenyegeti a magyarok részéről s mely önlétet támadja meg, ha tekintjük azt, hogy a román nép családi életébe s a templomba emeljem-e ki inkább, vagy azon liberalismusát, melylyel tanítványait a tudás közvetlen forrásához vezetni kész ? Mindkettő egyiránt dicséretes. (Vége köv.) & sista&M — Történeti beszéljr. — . JRTACK OLY SIENRION. (Folytatás.) Figaro oldalzsebébe nyúlt, s épen ki akarta venni belőle a könyvet, midőn Rozina kilépett a verandára s nem sokkal barátságosabban mint előbb jelenté, hogy a maccaroni lő. „Maccaronim ! — kiáltod fel Rossini, s aztán halkabban hozzá téve: — az átkozott ficzkó szerelmi történetével s fenyegetésével egészen elfeledteté velem uzsonnámat! Ide azzal a könyvvel“ — sugárda Figarónak türelmetlenül, mert ép úgy vágyott megismerni a titokteljes művet, mint hozzájutni végre a maccaronijához. Egyelőre azonban meg kellett elégednie az utóbbi élvezésével, mert Rozina megjelenésekor Figaró kezét üresen visszavonta s halkan odaszólt Rossinihez : „Rozina előtt nem adhatom oda a könyvet, jöjjön később vissza, megvárom itt s aztán, senior, meg fogjuk beszélni a többit.“ „Így is jó — felelt vidáman a maestro előbb szegény, különben is már nagyon éhes gyomromról fogok gondoskodni, azután is lesz időm kíváncsiságom kielégítésére.“ És közelebb lépve Rozinához, hangosan így szólt !