Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-01-22 / 17. szám

VIII. évfolyam. 17-dik szám. Kolozsvárit, 1874. csütörtök, január 22. POLITIKAI NAPILAP: 15~ ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre ..................................10­­. kr. Félévre....................................® » » Egy negyedre............................ 4 » n Egy hónapra ...............................1 » cö » 15 u2. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A 1 y c­er­u m­­i n­y­o­m i­­á­b­a­n Ivi adóh­ivatal: A 1-czeumi nyomda „közpon­ti irodájá“-ban főtér gr. Teleki S­omokos-ház. 'in e. ul HIRDETÉSI DIJAK ’ ' ' ' & Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. iS­.ff* ^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR. JANUÁRIUS 2I. Tordamegye felosztása. Tordamegyéből, januárius 19-én. I. Tordamegyének — törvényjavaslatilag — a hajdani Lengyelország sorsára való jutása, az­az felosztása, méltó indignatiót keltett általánosság­ban e megye gondolkodni tudó önérzetes lakosai között. Általánosságban mondom, azon alig egy nehányát ide nem értve, kik vagy emberi gyarló­ságaiknak már nem tömjénező körülmények foly­tán lettek a közügyek iránt közömbösök, vagy nemtelen politikai boszú, személyes, vagy másod­rendű testületi hamis érdekek tekintetéből vezé­reltetve, nemcsak titokban örvendeznek, de gya­­níthatólag annak megteremtésében segédkezve , azt minden áron keresztül is vinni akarják. Hogy ezen sötétképű sejtelem nagyon is való­színűnek látszik, az a valóságos tényálláson, a belügyminiszteri törvényjavaslaton — ezúttal nem­tárgyalható privát körülményeken kívül; a „Ma­gyar Polgár“ 12-dik sz. alatti hírrovatában a „K­ö­z­éppárt“ lapból átvett azon nyilatkozatból is következtethető, mely szerint „erdélyi viszo­nyokkal esmerősök állítása szerint Erdély felosztása, a legjobban sike­rültnek és legszerencsésebben meg­oldottnak tar­totik, kivéve Maros-Ud­varhely, Csikszékeknek és Kük­üllő egy részének össze­erőszak­olásá­t.“ Hogy ez állítólagos erdélyi viszonyokkal is­merősök állításainak mily értéke és mekkora hi­tele lehet, azt a f. hó 21-én azaz két napok múl­va összeülendő bizottmányunk által az országgyű­léshez előreláthatólag felterjesztendő felirat, bősé­ges indokokkal és statisztikai adatokkal illustrálva, ki fogja mutatni, úgy az általános erdélyi részek, mint megyénk részletes érdekéből, de addig is, míg ez megtörténni fog, legyen szabad ama tör­vényjavaslat által eszközölni akaró szerencsés és sikeres felosztás és megoldás i­r­á­n­t­i vélekedést és hangulatot megyénk alsó­kerületét és vidékét illetőleg, a lehetőségig álta­lánosságban és röviden közre is adni; való, hogy Torda megye felső kerületét a központtóli távolság, s ezzel kapcsolatos közigazgatási törvénykezési tány­­nehézségek tekintetéből, a szomszédos törvényha­tóságokból Szász-Régen központtal (a­mennyiben ez Maros-Vásárhely közigazgatási központnak sé­relme nélkül kivihető lenne) új megyévé kikere­­kíteni és azzá alkotni, valamint az 48 előtti idők­ben,­­ a­mikor még a systhematica-deputatiók munkálkodásai közé is tartozott ezen terv, úgy most is szükségesnek tartatik. De hogy Tordamegyének alsókerületét úgy­szólván az anyamegyét Torda város központ­jával, egész Aranyosszékkel ezekhez tartozó vidé­kével ,­­ ezeket magában ölelő két közigazgatási központi hivatalaival — két királyi törvényszék­é­­vel 5—6 járásbírósággal, ennél több számú szolga­­birósággal, három adóhivatallal (melyek mindnyá­­jan eddig is alig győzték hivatalos teendőiknek megfelelni) — a Maros és Aranyos­ területen leg­nagyobb részt magyar és székely compact lakos­­ságával — ezen területtel szükségképen és folyto­nos összeköttetésben lévő havasok és a Mezőség legnagyobb részével — 150—160 ezeret megha­ladó lélekkel — tekintélyes birtokosságával, a­he­lyett hogy ebből egy külön törvényhatóságot ala­kítsanak — átdobni szándékolják egy hatalmas vízválasztón, jóval kiesebb területű, kevesebb la­kosságú, adóképességű, a Szamos menté­i kolozs­­megyei terület­részhez és név alatt — Kolozsvár sz. kir. város központtal — a melyhez a hazafi­­ságos indulatok kölcsönös becsülésén és tisztelé­sén kívül semmi névvel nevezendő megyei érdek­­közösség nem köti és nem kötheti eme tordame­­gyei és aranyos­széki vidéket, ezt valóban, nem­csak hogy szerencsés és sikeres beosztásnak nem tartjuk, hanem a legmélyebb sérelemnek s törvény oltalma alatt elkövetni szándékolt politikai és mo­rális merényletnek lenni gyanítjuk. (Vége köv.) TARCZA: A SZEGÉNYSÉG ÚTJA.­ ­&X'p&sra. IRTA: JÓKAI MÓR. (Folytatás.) Az asszony. A mint a rablók az erdő felé eltávoztak, a Bakonyszeg­ felöl vezető úton egy hintó kö­zelített, négyes előfogattal. A bakon megyei pandur ült, benn a hintóban Herendy alispán a patvaristájával. Egy távolabb hagyott ko­csin jött utána még két megyei tisztviselő, egy másik pandúrral. A­mint a szőlőhegy alá bekanyarodtak, feltűnt Herendynek az a megdöbbentő népe­­hagyott kép. A villa ormáról lobog a zászló, a kapun diadalívek virágkoszorukkal, az után az otthagyott szedő-edények, puttonyok, rocs­­kák, a présház előtt a taposó-kádak, & sze­ntelő malom ; a mozsarak felállítva a dombon, m­ég füstöl a tűzmaradvány s benne a vasrúd, melylyel a lőport fellobbantják; de sehol egy ember, & ki az otthagyott tárgyakhoz tar­toznék. Déváról a következő sorok közlésére kéret­tünk fel: Régen régen, de nem nagyon régen, midőn Hunyadvármegye, Maros-kerületének választói, ön­nek, különben lovaim, személye körül csinngfá­sulva, programmját elmondá, többek között han­goztató és mondá : „Deák Ferencz nagy hazánk­fia szava előttem parancs“ és ön meg lett vá­lasztva ; fel is ment Pestre és ottan egy balraát fordulattal Tisza Kálmán pártjához csatlakozott, igy rövid időn megtagadva programmját és vá­lasztóit fitymálva ; hanem hát ez hagyján s pár­tunk érdekében elnézők lehettünk, habár el nem titkolhatjuk, hogy egy kis „gene“ fogott el­­ — 1872 ben, midőn újra kellett honatyát felkülde­­nünk s öe újra programmot mondott a dévai pol­gári cassinoban, hosszas és altató dialecticájának resurameója csak az volt, hogy „nem kell közös ügy semminemű sallangjaival,és hűségesen ragasz­kodik Tisza László program­jához, és jön ön újra megválasztva általunk, nem kis erőmegfeszí­­téssel és bizony mondom nem kevés furfanggal !­­­lm már egy évre reá, midőn tetszett egy ki­tűnő vezérünknek fél-jobbat csinálni, — hiszszük, hogy minden önérdek nélkül, mert tudjuk, hogy milyen érző hazafi, — igen, de a parlamentáris illemet teljesen megtartva, lemondva és újból az-Ilerendy azt parancsold­a kocsisának, hogy hajtson fel a villába, bár előbb a kas­télyban szándékozott leszállni. Itt sem fogadta semmi nesz, nem jött eléje senki üdvözlésére, hanem a kocsidörej hangjára elkezdték a kom­­­a pinczeajtaját döngetni belülről az oda be­zárttak, s segítségért ordítani. Itt bajnak kell lenni, mondá Herend patvaristájának, siessen ön a pandúrral a ko­fához s nézze meg, mi történik ott : én villába sietett. Azzal mind a három férfi a keze ügyébe levő kétcsövű fegyvereket kézre kapva, uj­­rált le a hintóból s sietett kettő a kom­ához egy maga az alispán a villa­ felé. A mint a veranda alá betoppant, a egy borzasztó talány volt, a mit maga elé látott. A hosszú asztalon bankjegycsomók, ará­nyok elszórva, a földön sáros lábakkal meg­gázolt női selyemruhák s egy karszékben ház ura maga, megkötözve, s szája betöm’ Herendy sietett legelébb is Darkavi száját megszabadítani az alkalmatlan Csorná­tól, s bámulata nőtt, midőn a csomaszban s tizes és százas bankjegyekre ismert. Dar­­váry e peretben épen nem volt szeretet­­méltó alak; a csomasz eltávolítása után­­A „Közép-párt“-ban Pap Lajos úrtól a kö­vetkező sorokat olvassuk : A M n er v­o­r Po L u á r“ f. hó 15-ki szá­mában, K.-Vásárhely f. hó 10-én „egy tragikus eset“ czimén és annak köpenye alatt „Részvét1" álnéven, egyike azoknak, kik a sötétből lövelik mérges falánkjokat az általuk áldozatul kiszemelt tárgyakra és egyénekre, a f. hó 5-én K.­Vásárhelyt a legszebb rendben és a legkorrectebb módon le­folyt képviselői beszámolásomat, nemcsak merőben elferdítve, a tényeket egészen ellenkező színben tünteti fel, hanem még személyemet és katonai múltamat is, a legdurvább gyanúsítások­kal és rágalmakkal halmozza el. — sőt ezt sem elégelve meg, elég lelketlen, egy derék polgártárs­nak szerencsétlenségét, eltávozásom utolsó perczei­­ben kitölt elmezavarodását is úgy tüntetni fel, mint „elvtagadó“ politikámnak első áldozatát. Addig is, mig sértett becsületemnek a maga utján elégtételt szerezhetek, a­mig illető helyről hitelesen kimutattatik, mennyire ellenkezik névte­len czikkírónak minden állítása a lefolyt gyűlésről és annak előzményeiről, kénytelen vagyok minde­zen és a többi személyemet illető állításait aljas koholmánynak nyilvánítani, vette a prüsszögés, krákogás, ékrendezés, un­dor köpködés; s midőn Herendy szétvagdalta kezein, lábain a köteléket, legelőször is a fal­nak támaszkodott két tenyerével és fejével. Hanem aztán mikor kikrákogta magát, annál dühösebben fordult Herendynek , reked­ten rikácsolva: — Ez aztán a dicső alispán! Derék tisztikar! Pfuj! Fényes nappal megrohannak a rablók saját lakomban! — Hol most az ostoba biztosok ? hol az átkozott sok pandúr ? A portyászó hadnagyok ? A fülén fekszik va­lamennyi. Élhetetlen valamennyi, mint az al­ispánja ! A vármegye közepéig hatolhat Vil­lám h­arámbandája és senki se veszi észre. Megrohanhatja, kirabolhatja a megye első föl­­desurát, és senki se jön védelmére, senki sem üldözi a zsiványt. Pfuj! köpök az ilyen tiszt­viselőkre ! S hogy annál nagyobbat köphessen, tele vette a száját vízzel. Herendy e nem várt fogadtatáson még jobban elbámult s aztán igen természetesen azt kérdezé Darkavárytól: —­De hát mit raboltak el azok a zsivá­­nyok ? hisz itt pénzzel van terítve az asztal.. Mit vittek el hát. Miért jöttek? Darkaváry előbb jól megforgatta szájá-emel Móricz Pál. Nem tartja elégségesnek, ha költségvetésünkben a súlyegyént papíron hely­re tudjuk állítani. Gondolkoznunk kell módokról, melyeknél fogva az adófizetők adótartozásaikat könnyebben letisztázhassák. Mindenek előtt a köz­hitelviszonyokat és a jegybank kérdését kellene rendezni. Az önálló magyar jegybank létesítése ban az öblögető vizet s aztán kiköpte azt utána kiáltva. Pfuj! Egész Bakonyberek vármegyére! A ház asszonyáért jöttek, azt rabolták el. Herendy arczát a halálos ijedelem sá­­pasztá el e szóra. — Leányomat! Ilonámat! Azzal egyszerre puskáját ragadva, lekiál­­ta kocsijn. — Fordulj meg! Megyek utánok! Leá­nyom ! Honám! Abban a perezben eléje jött Ilon­a lugas­fedte után. A nő lakosztályának erkélye a szőlőhegy felé nyílt. Ez erkélyen volt egy pompás táv­cső felállítva, mely mértföldnyi távolból oly közel hozta az embereket, hogy arczaikról meg lehetett őket ismerni. A nő az erkélyen játszott kis gyermekeivel. A­míg a dáridó folyt a villa körül, a nő nem nézett bele a távcsőbe. A büszke, kristálytiszta léleknek tilta a női méltóság, férje után leskelődni, midőn az tivornyát ül. A közelhozó üveglencsék mindent leraj­zoltak volna előtte, s ő nem akarta a ké­pet látni. Mikor a zene, az ujjongás, sikoltozás át­­hangzott hozzá a szőlőhegyről, azt gondolá­k Pártmozgalmak. lamatioval megválasztva, kinek correct loyalis el­járását tudtunkkal eddig csak Horváth Gyula kö­vette, ön is oda átment; eddig még mindig hagy­­ján, mert követeink választói instructioval nem bírnak, de haza is jött a karácsoni szünidőkre családi körébe, s talán, hogy lássa mennyire ha­ladt az állam pénzén épített honvédtiszti pa­lotája ! S és valójában mind­végig azon hitben va­­lánk, hogy magas Pegasusi lováról leszólva, mél­tatni fogja szegény, nyomorult választóit és régi pártfeleit egy leereszkedő mosolylyal bár, s velünk tudatlanokkal közölni fogja köpenyforgatásának újabb, — ködfátyolképpel — burkolt mély in­dokait, annál is inkább, midőn látjuk, hogy régi vezérünk és vezére, Tisza Kálmán jelenleg is rendületlenül áll h­elyée, pedig hát ő róla sem mondhatja el senki, hogy nem volna jó hazafi­­ és bizony jön az, mit nem hittünk, ön itthon volt hosszasan, s mint halljuk, újra eltávozott, gondol­ván, hogy „mit solchen Canaillen zu sprechen ist’s Rede nicht werth !“ no uram, pedig ez nem lo­­vagias eljárás és többek között csak egyet sajná­lunk, hogy önben csalatkoztunk, de ne vegye rész néven, ha adandó alkalommal ön is fog bennünk csalódni. K. F. sz E levélhez nem sok commentár kell. Makrai László úr jön és megy egyik pártból a másikba, s ki tudja hol áll meg, vagy egyátalában van-e kedve valahol megállani ? * Végtelen fájlalva, hogy Kovács Izra derék polgártársamat oly gyászva csapás érte, és én szí­vemből óhajtva, hogy e derék polgártárs teljes ön­tudatát újból visszanyerje, a tisztelt olvasó­közön­ségre bízom, mit tartson egy olyan tudósítóról, a­ki egy ilyen szerencsétlen esetet is nekem ró fel a ki tudja, hogy ezen szomorú eset csak beszá­molásom után több nappal és az egyetértés tel­jességében következett be; a ki tudja, hogy az il­lető tülvérmes alkotásánál fogva, ily rohamnak már azelőtt volt kitéve, mint volt boldogemlékű édes atyja is, és a ki — bár csudálatos módon a szerencsétlennek igazságot szolgáltat, a mennyi­ben őt fedhetlen, tiszta, önzetlen jelleme és lán­goló hazaszeretet által kitűnő polgárnak vallja, — úgy állítja elé ezen hajthatatlan férfiút egy pár sorral feljebb, mint a ki az én híveim által isten tudja minő érvekkel vagy árral megnyeretett volna. Az ember elszörnyedik az ily beteges kinö­véseitől a szabad sajtának, — de nincs oly ma­gas és szent intézmény, a melylyel vissza ne él­ne a rosz akarat és butaság, s csak az vigasztal, hogy utoljára is utat tör magának az igazság, mit a jelen esetben is reméltek. Pap Lajos: c íme közreadtuk ezt is,­­ várjuk, hogy minő bizonyságokat fog Pap Lajos úr ez ügyben még nyilvánosság elé hozni. Vagy a Lázár Miháy főis­pán egyszerű tagadására hajtsunk térdet fejet. Vannak dolgok, melyeknek megvan az a sze­rencsétlenségük, hogy minél jobban tisztázni akar­ják, annál sötétebbek maradnak. Ez egyike ezeknek. _______ * A 21 -es bizottság* ülései. Budapest, jan. 19-én. A 21-es bizottság ma megkezdte kettős ülésezését. A délelőtti ülésen Szapáry belügy­miniszter a miniszterelnök nevében jelente, hogy a kormánytól kért utasítások már majdnem ké­szen vannak és a holnapi ülésen elő fognak ter­jesztetni. S­ó­n­y­a­i azt kivárja, hogy a kimutatások kinyomatilag sokszorosittassanak, mire Szapáry kijelenti, hogy azok oly nagy terjedelműek, hogy sokasításuk rövid idő alatt lehetetlen. Erre a bizottság napirendre térve át a szót

Next