Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)
1874-01-22 / 17. szám
VIII. évfolyam. 17-dik szám. Kolozsvárit, 1874. csütörtök, január 22. POLITIKAI NAPILAP: 15~ ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre ..................................10. kr. Félévre....................................® » » Egy negyedre............................ 4 » n Egy hónapra ...............................1 » cö » 15 u2. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A 1 y ceru mi nyom iában Ivi adóhivatal: A 1-czeumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Somokos-ház. 'in e. ul HIRDETÉSI DIJAK ’ ' ' ' & Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. iS.ff* ^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR. JANUÁRIUS 2I. Tordamegye felosztása. Tordamegyéből, januárius 19-én. I. Tordamegyének — törvényjavaslatilag — a hajdani Lengyelország sorsára való jutása, azaz felosztása, méltó indignatiót keltett általánosságban e megye gondolkodni tudó önérzetes lakosai között. Általánosságban mondom, azon alig egy nehányát ide nem értve, kik vagy emberi gyarlóságaiknak már nem tömjénező körülmények folytán lettek a közügyek iránt közömbösök, vagy nemtelen politikai boszú, személyes, vagy másodrendű testületi hamis érdekek tekintetéből vezéreltetve, nemcsak titokban örvendeznek, de gyaníthatólag annak megteremtésében segédkezve , azt minden áron keresztül is vinni akarják. Hogy ezen sötétképű sejtelem nagyon is valószínűnek látszik, az a valóságos tényálláson, a belügyminiszteri törvényjavaslaton — ezúttal nemtárgyalható privát körülményeken kívül; a „Magyar Polgár“ 12-dik sz. alatti hírrovatában a „Középpárt“ lapból átvett azon nyilatkozatból is következtethető, mely szerint „erdélyi viszonyokkal esmerősök állítása szerint Erdély felosztása, a legjobban sikerültnek és legszerencsésebben megoldottnak tartotik, kivéve Maros-Udvarhely, Csikszékeknek és Küküllő egy részének összeerőszakolását.“ Hogy ez állítólagos erdélyi viszonyokkal ismerősök állításainak mily értéke és mekkora hitele lehet, azt a f. hó 21-én azaz két napok múlva összeülendő bizottmányunk által az országgyűléshez előreláthatólag felterjesztendő felirat, bőséges indokokkal és statisztikai adatokkal illustrálva, ki fogja mutatni, úgy az általános erdélyi részek, mint megyénk részletes érdekéből, de addig is, míg ez megtörténni fog, legyen szabad ama törvényjavaslat által eszközölni akaró szerencsés és sikeres felosztás és megoldás iránti vélekedést és hangulatot megyénk alsókerületét és vidékét illetőleg, a lehetőségig általánosságban és röviden közre is adni; való, hogy Torda megye felső kerületét a központtóli távolság, s ezzel kapcsolatos közigazgatási törvénykezési tánynehézségek tekintetéből, a szomszédos törvényhatóságokból Szász-Régen központtal (amennyiben ez Maros-Vásárhely közigazgatási központnak sérelme nélkül kivihető lenne) új megyévé kikerekíteni és azzá alkotni, valamint az 48 előtti időkben, amikor még a systhematica-deputatiók munkálkodásai közé is tartozott ezen terv, úgy most is szükségesnek tartatik. De hogy Tordamegyének alsókerületét úgyszólván az anyamegyét Torda város központjával, egész Aranyosszékkel ezekhez tartozó vidékével , ezeket magában ölelő két közigazgatási központi hivatalaival — két királyi törvényszékével 5—6 járásbírósággal, ennél több számú szolgabirósággal, három adóhivatallal (melyek mindnyájan eddig is alig győzték hivatalos teendőiknek megfelelni) — a Maros és Aranyos területen legnagyobb részt magyar és székely compact lakosságával — ezen területtel szükségképen és folytonos összeköttetésben lévő havasok és a Mezőség legnagyobb részével — 150—160 ezeret meghaladó lélekkel — tekintélyes birtokosságával, ahelyett hogy ebből egy külön törvényhatóságot alakítsanak — átdobni szándékolják egy hatalmas vízválasztón, jóval kiesebb területű, kevesebb lakosságú, adóképességű, a Szamos mentéi kolozsmegyei területrészhez és név alatt — Kolozsvár sz. kir. város központtal — a melyhez a hazafiságos indulatok kölcsönös becsülésén és tisztelésén kívül semmi névvel nevezendő megyei érdekközösség nem köti és nem kötheti eme tordamegyei és aranyosszéki vidéket, ezt valóban, nemcsak hogy szerencsés és sikeres beosztásnak nem tartjuk, hanem a legmélyebb sérelemnek s törvény oltalma alatt elkövetni szándékolt politikai és morális merényletnek lenni gyanítjuk. (Vége köv.) TARCZA: A SZEGÉNYSÉG ÚTJA. &X'p&sra. IRTA: JÓKAI MÓR. (Folytatás.) Az asszony. A mint a rablók az erdő felé eltávoztak, a Bakonyszeg felöl vezető úton egy hintó közelített, négyes előfogattal. A bakon megyei pandur ült, benn a hintóban Herendy alispán a patvaristájával. Egy távolabb hagyott kocsin jött utána még két megyei tisztviselő, egy másik pandúrral. Amint a szőlőhegy alá bekanyarodtak, feltűnt Herendynek az a megdöbbentő népehagyott kép. A villa ormáról lobog a zászló, a kapun diadalívek virágkoszorukkal, az után az otthagyott szedő-edények, puttonyok, rocskák, a présház előtt a taposó-kádak, & szentelő malom ; a mozsarak felállítva a dombon, még füstöl a tűzmaradvány s benne a vasrúd, melylyel a lőport fellobbantják; de sehol egy ember, & ki az otthagyott tárgyakhoz tartoznék. Déváról a következő sorok közlésére kérettünk fel: Régen régen, de nem nagyon régen, midőn Hunyadvármegye, Maros-kerületének választói, önnek, különben lovaim, személye körül csinngfásulva, programmját elmondá, többek között hangoztató és mondá : „Deák Ferencz nagy hazánkfia szava előttem parancs“ és ön meg lett választva ; fel is ment Pestre és ottan egy balraát fordulattal Tisza Kálmán pártjához csatlakozott, igy rövid időn megtagadva programmját és választóit fitymálva ; hanem hát ez hagyján s pártunk érdekében elnézők lehettünk, habár el nem titkolhatjuk, hogy egy kis „gene“ fogott el — 1872 ben, midőn újra kellett honatyát felküldenünk s öe újra programmot mondott a dévai polgári cassinoban, hosszas és altató dialecticájának resurameója csak az volt, hogy „nem kell közös ügy semminemű sallangjaival,és hűségesen ragaszkodik Tisza László programjához, és jön ön újra megválasztva általunk, nem kis erőmegfeszítéssel és bizony mondom nem kevés furfanggal !lm már egy évre reá, midőn tetszett egy kitűnő vezérünknek fél-jobbat csinálni, — hiszszük, hogy minden önérdek nélkül, mert tudjuk, hogy milyen érző hazafi, — igen, de a parlamentáris illemet teljesen megtartva, lemondva és újból az-Ilerendy azt parancsolda kocsisának, hogy hajtson fel a villába, bár előbb a kastélyban szándékozott leszállni. Itt sem fogadta semmi nesz, nem jött eléje senki üdvözlésére, hanem a kocsidörej hangjára elkezdték a koma pinczeajtaját döngetni belülről az oda bezárttak, s segítségért ordítani. Itt bajnak kell lenni, mondá Herend patvaristájának, siessen ön a pandúrral a kofához s nézze meg, mi történik ott : én villába sietett. Azzal mind a három férfi a keze ügyébe levő kétcsövű fegyvereket kézre kapva, ujrált le a hintóból s sietett kettő a komához egy maga az alispán a villa felé. A mint a veranda alá betoppant, a egy borzasztó talány volt, a mit maga elé látott. A hosszú asztalon bankjegycsomók, arányok elszórva, a földön sáros lábakkal meggázolt női selyemruhák s egy karszékben ház ura maga, megkötözve, s szája betöm’ Herendy sietett legelébb is Darkavi száját megszabadítani az alkalmatlan Csornától, s bámulata nőtt, midőn a csomaszban s tizes és százas bankjegyekre ismert. Darváry e peretben épen nem volt szeretetméltó alak; a csomasz eltávolítása utánA „Közép-párt“-ban Pap Lajos úrtól a következő sorokat olvassuk : A M n er vor Po L u á r“ f. hó 15-ki számában, K.-Vásárhely f. hó 10-én „egy tragikus eset“ czimén és annak köpenye alatt „Részvét1" álnéven, egyike azoknak, kik a sötétből lövelik mérges falánkjokat az általuk áldozatul kiszemelt tárgyakra és egyénekre, a f. hó 5-én K.Vásárhelyt a legszebb rendben és a legkorrectebb módon lefolyt képviselői beszámolásomat, nemcsak merőben elferdítve, a tényeket egészen ellenkező színben tünteti fel, hanem még személyemet és katonai múltamat is, a legdurvább gyanúsításokkal és rágalmakkal halmozza el. — sőt ezt sem elégelve meg, elég lelketlen, egy derék polgártársnak szerencsétlenségét, eltávozásom utolsó perczeiben kitölt elmezavarodását is úgy tüntetni fel, mint „elvtagadó“ politikámnak első áldozatát. Addig is, mig sértett becsületemnek a maga utján elégtételt szerezhetek, amig illető helyről hitelesen kimutattatik, mennyire ellenkezik névtelen czikkírónak minden állítása a lefolyt gyűlésről és annak előzményeiről, kénytelen vagyok mindezen és a többi személyemet illető állításait aljas koholmánynak nyilvánítani, vette a prüsszögés, krákogás, ékrendezés, undor köpködés; s midőn Herendy szétvagdalta kezein, lábain a köteléket, legelőször is a falnak támaszkodott két tenyerével és fejével. Hanem aztán mikor kikrákogta magát, annál dühösebben fordult Herendynek , rekedten rikácsolva: — Ez aztán a dicső alispán! Derék tisztikar! Pfuj! Fényes nappal megrohannak a rablók saját lakomban! — Hol most az ostoba biztosok ? hol az átkozott sok pandúr ? A portyászó hadnagyok ? A fülén fekszik valamennyi. Élhetetlen valamennyi, mint az alispánja ! A vármegye közepéig hatolhat Villám harámbandája és senki se veszi észre. Megrohanhatja, kirabolhatja a megye első földesurát, és senki se jön védelmére, senki sem üldözi a zsiványt. Pfuj! köpök az ilyen tisztviselőkre ! S hogy annál nagyobbat köphessen, tele vette a száját vízzel. Herendy e nem várt fogadtatáson még jobban elbámult s aztán igen természetesen azt kérdezé Darkavárytól: —De hát mit raboltak el azok a zsiványok ? hisz itt pénzzel van terítve az asztal.. Mit vittek el hát. Miért jöttek? Darkaváry előbb jól megforgatta szájá-emel Móricz Pál. Nem tartja elégségesnek, ha költségvetésünkben a súlyegyént papíron helyre tudjuk állítani. Gondolkoznunk kell módokról, melyeknél fogva az adófizetők adótartozásaikat könnyebben letisztázhassák. Mindenek előtt a közhitelviszonyokat és a jegybank kérdését kellene rendezni. Az önálló magyar jegybank létesítése ban az öblögető vizet s aztán kiköpte azt utána kiáltva. Pfuj! Egész Bakonyberek vármegyére! A ház asszonyáért jöttek, azt rabolták el. Herendy arczát a halálos ijedelem sápasztá el e szóra. — Leányomat! Ilonámat! Azzal egyszerre puskáját ragadva, lekiálta kocsijn. — Fordulj meg! Megyek utánok! Leányom ! Honám! Abban a perezben eléje jött Ilona lugasfedte után. A nő lakosztályának erkélye a szőlőhegy felé nyílt. Ez erkélyen volt egy pompás távcső felállítva, mely mértföldnyi távolból oly közel hozta az embereket, hogy arczaikról meg lehetett őket ismerni. A nő az erkélyen játszott kis gyermekeivel. Amíg a dáridó folyt a villa körül, a nő nem nézett bele a távcsőbe. A büszke, kristálytiszta léleknek tilta a női méltóság, férje után leskelődni, midőn az tivornyát ül. A közelhozó üveglencsék mindent lerajzoltak volna előtte, s ő nem akarta a képet látni. Mikor a zene, az ujjongás, sikoltozás áthangzott hozzá a szőlőhegyről, azt gondolák Pártmozgalmak. lamatioval megválasztva, kinek correct loyalis eljárását tudtunkkal eddig csak Horváth Gyula követte, ön is oda átment; eddig még mindig hagyján, mert követeink választói instructioval nem bírnak, de haza is jött a karácsoni szünidőkre családi körébe, s talán, hogy lássa mennyire haladt az állam pénzén épített honvédtiszti palotája ! S és valójában mindvégig azon hitben valánk, hogy magas Pegasusi lováról leszólva, méltatni fogja szegény, nyomorult választóit és régi pártfeleit egy leereszkedő mosolylyal bár, s velünk tudatlanokkal közölni fogja köpenyforgatásának újabb, — ködfátyolképpel — burkolt mély indokait, annál is inkább, midőn látjuk, hogy régi vezérünk és vezére, Tisza Kálmán jelenleg is rendületlenül áll helyée, pedig hát ő róla sem mondhatja el senki, hogy nem volna jó hazafi és bizony jön az, mit nem hittünk, ön itthon volt hosszasan, s mint halljuk, újra eltávozott, gondolván, hogy „mit solchen Canaillen zu sprechen ist’s Rede nicht werth !“ no uram, pedig ez nem lovagias eljárás és többek között csak egyet sajnálunk, hogy önben csalatkoztunk, de ne vegye rész néven, ha adandó alkalommal ön is fog bennünk csalódni. K. F. sz E levélhez nem sok commentár kell. Makrai László úr jön és megy egyik pártból a másikba, s ki tudja hol áll meg, vagy egyátalában van-e kedve valahol megállani ? * Végtelen fájlalva, hogy Kovács Izra derék polgártársamat oly gyászva csapás érte, és én szívemből óhajtva, hogy e derék polgártárs teljes öntudatát újból visszanyerje, a tisztelt olvasóközönségre bízom, mit tartson egy olyan tudósítóról, aki egy ilyen szerencsétlen esetet is nekem ró fel a ki tudja, hogy ezen szomorú eset csak beszámolásom után több nappal és az egyetértés teljességében következett be; a ki tudja, hogy az illető tülvérmes alkotásánál fogva, ily rohamnak már azelőtt volt kitéve, mint volt boldogemlékű édes atyja is, és a ki — bár csudálatos módon a szerencsétlennek igazságot szolgáltat, a mennyiben őt fedhetlen, tiszta, önzetlen jelleme és lángoló hazaszeretet által kitűnő polgárnak vallja, — úgy állítja elé ezen hajthatatlan férfiút egy pár sorral feljebb, mint a ki az én híveim által isten tudja minő érvekkel vagy árral megnyeretett volna. Az ember elszörnyedik az ily beteges kinövéseitől a szabad sajtának, — de nincs oly magas és szent intézmény, a melylyel vissza ne élne a rosz akarat és butaság, s csak az vigasztal, hogy utoljára is utat tör magának az igazság, mit a jelen esetben is reméltek. Pap Lajos: c íme közreadtuk ezt is, várjuk, hogy minő bizonyságokat fog Pap Lajos úr ez ügyben még nyilvánosság elé hozni. Vagy a Lázár Miháy főispán egyszerű tagadására hajtsunk térdet fejet. Vannak dolgok, melyeknek megvan az a szerencsétlenségük, hogy minél jobban tisztázni akarják, annál sötétebbek maradnak. Ez egyike ezeknek. _______ * A 21 -es bizottság* ülései. Budapest, jan. 19-én. A 21-es bizottság ma megkezdte kettős ülésezését. A délelőtti ülésen Szapáry belügyminiszter a miniszterelnök nevében jelente, hogy a kormánytól kért utasítások már majdnem készen vannak és a holnapi ülésen elő fognak terjesztetni. Sónyai azt kivárja, hogy a kimutatások kinyomatilag sokszorosittassanak, mire Szapáry kijelenti, hogy azok oly nagy terjedelműek, hogy sokasításuk rövid idő alatt lehetetlen. Erre a bizottság napirendre térve át a szót